Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
sánta ferenc
  2011-04-11 10:35:27, hétfő
 
 



Sánta Ferenc: Sárga virág, kék virág

Senki az égvilágon nem látta, hogy a kislány elindult az országúton, s nem látta senki azt sem, hogy a csavargó már ott ült ennek az útnak a szélén, az árokparton.

Éppen akkor kezdett magához térni a föld, az erdőkben meg a mezőkben már kidugdosták a fejüket a virágok, és pattanásban voltak a rügyek mindenfelé. Nagyon szép, pompázatos tavasz volt.

Amikor a kislány odaérkezett a csavargó elé, megállt, aztán odament egészen az árok széléhez, és így szólt:

- Ha eső lesz, akkor ez az árok megtelik majd vízzel, s akkor aztán nem tudsz itt ülni!

A csavargó éppen evett, csíkos, szürke tarisznya volt nála, elterítve a földön, rajta kenyér, azt eszegette. Evett tovább, oda sem fordította a fejét.

A kislány leguggolt, a szoknyáját szépen lehúzta a térdére, szép, kedves mozdulattal, ahogyan az ilyen kislányok szokták, aztán átkulcsolta a térdét.

- Keresztül tudod ugrani ezt az árkot? - kérdezte.

- Hordd el magad! - mondta a csavargó.

- Neked olyan nagy lábad van...! Biztosan keresztülugrod, ha akarod!

A csavargó rápillantott. Éppen csak egy rövid pillantást vetett rá, aztán hátratámaszkodott a könyökére, és meglódította a fejét:

- Szedd a lábad, és menj a dolgodra innen...

A gyermek szeme megnyílt, nagyra és tündöklőre, mint az ilyen csöpp jószágoknak szokott megnyílni a szeme, akár az ég.

- Dolgomra?

A térdére ereszkedett és széttárta a karjait:

- Énnekem nincsen dolgom, semmi dolgom nincsen az égvilágon! Én még olyan kicsi vagyok, hogy semmit nem tudok dolgozni, még a hajamat sem tudom magamnak megfésülni... De te meg sem nézted, hogy milyen szép hajam van?

A csavargó köpködte a szájából a morzsát, feje hátraesett a tarkójára, s nézte az eget. Nagy, erős felhők vonultak odafönt, dúsak, mint a hab, s a nap aranyra festette az oldalaikat.

- Nézd meg, milyen szép hajam van! - mondta a gyermek.

- Senkinek nincs olyan szép haja, mint nekem, nem olyan kócos, fekete, mint a tied!

S ahogy a gyerekek szokták:

- Tessék megnézni a hajamat!

- Menj innen, amíg jó dolgod van! - mondta a csavargó. Felült, és rákiáltott: - Szedd a lábad, ha mondom...

De a pillantása ottmaradt a gyereken.

Ott állt derékig bomló hajjal, a vállára folytak a fürtjei, körbefogták az arcát, megültek finoman a vállán, olyan volt, mint a tündérek a mesében, a szeme kék, az arca piros, mint a rózsák, s tiszta selyem a vállán.

- Szép? - kérdezte.

A csavargó csak nézte a gyereket.

- Ugye, milyen szép?

Csak nézte a gyereket, meg sem rebbent rajta a tekintete.

- Olyan, mint a selyem! - mondta a gyermek.

A csavargó visszaereszkedett a könyökére, a lábát is átnyújtotta az árok fölött, akár az előbb.

- Mondjad, hogy szép! - mondta a gyermek.

- Szép! - mondta.

A kislány kacagni kezdett. Kacagott, s közben meg széttárta a karját, s lassan megfordult maga körül.

- Senkinek nincs ilyen szép haja! - mondta, és fordult újra maga körül. A fejét egyenesen tartotta, meg sem moccant, mint valami kis szobor, az ajkait összezárta, összeérintette őket könnyen és finoman, a szemeit meg lehunyta. A karjai úsztak a levegőben, az ujjai meglebbentek, mint a könnyű virágok a szélben. Úgy is fordult meg.

- Szép volt?

- Szép!

- Nagyon szép?

- Az!

- Akkor mondjad úgy, hogy: nagyon szép!

A csavargó lenézett a földre, és azt mondta:

- Nagyon szép!

A kislány kacagni kezdett.

- Na, látod...

S kacagott. De közben a tekintete ráesett a csavargó lábára, az arca komoly lett, szinte ünnepélyes, s olyan lett a hangja is, mint a komoly, okos felnőtteké:

- Ha eső lesz, akkor ez az árok megtelik vízzel, és te nem tudsz majd itt ülni! Esik majd a sok csúnya eső, folyni fog mindenfelé, és tele lesz vízzel az árok, csúnya, mocskos vízzel, és egészen a tetejéig fog érni, meg a fű is vizes lesz egészen, meg sáros a földtől, akkor aztán ott is éppen olyan lesz, mint az országúton, sáros, vizes, s te ott sem tudsz majd ülni, mert mindenütt víz meg sár lesz, mocskos, hideg sár...

A csavargó lenézett a lábaira. Ott nyugodtak az árok felett, áthúztak felette, és megültek a bakancsok a túlsó parton, fű s virágok között.

- Olyanok a lábaid, mint a hidak! - mondta a gyermek.

Valóban, mint két átdobott fa feküdtek a partok között.

- Mint a hidak? - kérdezte a csavargó.

- Mint két nagy híd!

- Akkor lépj rá, és gyere át hozzám!

A gyermek felemelte a fejét.

- A lábaidon?

- Azokon! Olyanok azok, mint a hidak, te mondtad! Rálépsz, s jössz rajtuk, mint a hidakon...

A gyermek összevonta a szemöldökét, meggyűrődtek a kis ívek a kék szemek fölött, s a homlokán két apró ránc támadt, az is pont középen, a szemek között.

Lassan végignézte a csavargó lábait, aztán felemelte a tekintetét a férfi arcára.

- Mondd, hogy nagyon szép volt a hajam...

- Nagyon szép volt a hajad!

- Olyan, mint a selyem...

- Olyan, mint a selyem!

Felnézett a napra, aztán összehunyorította a szemeit, és elindult a csavargó felé.

Előbb az egyik, aztán a másik lábát tette fel a férfi lábaira, majd széttárt karokkal felegyenesedett, és óvatosan rakva arrább a talpait, megindult, ment a térdek felé.

- De... most is szép a hajam!?

- Nagyon szép... olyan, akár a selyem!

Továbblépett. De csak egyet-kettőt, aztán megállt, és így szólt:

- Nem hallgattad meg, hogy tudok énekelni! Senki olyan szépen nem tud énekelni, mint ahogyan én énekelek...

A kezét a csavargó térdére támasztva, leereszkedett az árok közepére, alig voltak a vállai valamivel magasabban a férfi térdeinél.

- Senki olyan szépen nem énekel, mint ahogyan én énekelek... Nem hiszed?

- De... Elhiszem!

Ránézett, kutató, makacs tekintettel a férfi arcára.

- Még nem is hallottad... Akkor honnan tudod?

- Biztos te énekelsz a legszebben!

- Olyan... mintha kis harangok szólnának...

- Egész biztosan olyan!

- Még annál is szebb!

- Biztos szebb!

- Nem hazudsz?

- Nem!

Félrefordított fejjel nézte a csavargó arcát. Majdnem a válláig hajlította a fejét, és a szemeit megint összevonta.

- Most majd meglátod! - mondta.

Hátralépett, kezét összefonta a háta mögött. énekelni kezdett.

Az én hajam szép,
aranyos kis hajam szép, nincsen senkinek olyan.
Jaj, de szép a hajam!
Nincsen senkinek olyan...
Közben a karját felemelte, fejét hátrahajtotta, két tenyerével felfogta a haját, és magasra lebbentette, aztán meg hagyta, hogy visszahulljon, és csak emelte, lebbentette meg hullatta vissza a vállaira. Aztán felszállott a hangja, mint a madár, és elveszett szépen és csendesen, éppen mint a madár is a levegőben.

- Szép volt?

A csavargó elnézett az erdők felé. Lombosodó, friss erdők szegélyezték arrább a messzeséget, felnőttek az ég kupolájába, szép keretbe vonta őket a kékség. Aztán levette róluk a szemét, és azt mondta a kislánynak:

- Most fordulj meg, és menjél haza szépen...

Elhúzta a lábát az árok fölül, és ölébe vette a tarisznyáját. Kopott, zsíros jószág volt, tele csíkkal, folttal, s madzaggal volt összehúzva.

- Menjél haza szépen...

- Szép volt?

A csavargó hallgatott.

- Szép volt?

- Szép!

- Akkor menj, és hozzál virágot nekem! - mondta a kislány. - Menjél és hozzál virágot. A hátad mögött a mező tele van mindenféle virággal, onnan hozzál nekem!

Közelebb lépett.

- Nagyon szép volt?

- Nagyon szép! Egészen közel lépett, és megfogta a csavargó kezét. Ott állt egészen előtte.

- Akkor most énekelj te is...

Pontosan egymás szemébe néztek.

- Menj haza...

- Akkor most énekelj te is... és azután majd hozhatsz virágot nekem!

- Hozok virágot!

- Nem! Énekelj!

A férfi kacagni kezdett, arca finom lett, a homloka megsimult.

- Nem tudok... Senki nem tud olyan szépen énekelni, mint ahogyan te énekeltél... ,,Az én hajam szép, senkinek... nincs olyan szép..." Látod: nem tudok énekelni...

A gyermek csak állt ott előtte. Szó nélkül, komolyan nézte egy darabig, aztán lassan visszalépett az árok mélyére, és azt mondta:

- Menj, és hozzál virágot!

Nézte, hogyan áll fel a férfi, mint emeli maga alá a lábait, nagy, ormótlan bakancsok voltak a lábán, hogy támaszkodik a tenyerére, s hogyan indul be a mezőbe, ellógatva maga mellett a karjait, lépve egyre messzebb a virágok közé.

Hajladozott, lépett erre, arra, s szedte a virágokat. Gyönge szálak voltak, éppen hogy odatartották arcukat a napnak és a szellőnek. Nem is tudtak arról, hogy csodássá varázsolják a földet: beteljesítették a természet parancsát, lettek, hogy aztán elenyésszenek, de addig megszépítsék a mindenséget.

- Tessék... - mondta, amikor telt marokkal odanyújtotta a virágot.

Ott állt az árok mélyén a kislány, körülötte zöldült a föld, az utat megszórta a napfény, mögötte barnában és zölddel, szürkével elvegyülve az erdők, fent kék ég szinte fehér felhőkkel.

- Amiért szépen énekeltél!

A gyermek nem nyúlt a virág után, csak állt ott, mint valami virág maga is. Nézte a csavargót és hallgatott. Az meg leült, s elkezdte szórni a virágot a gyerekre. Aztán a könyökére ereszkedve hátradőlt, s el is ereszkedett egészen a hátára, lehunyta a nap elől a szemeit, s lassan, nehezen, mint a régi dudákból a hangok, énekelni kezdett. De összevissza, akár a kislány:

- De kék az ég, hogy szállnak a felhők, szállnak a felhők, nincs már csak egy, a virág sárga meg kék... sárga a virág meg kék...

Mint a régi dudákból, úgy jött a hangja.

A kislány odament és leguggolt melléje, elsimította a szoknyáját a térdén, mint előbb, amikor először állt meg a csavargó előtt.

-Még...

Az meg énekelt tovább. Hogy zöld az erdő, megy a szél, a mező tarka, s csak mondta egyre, énekelte.

- Még azt sem láttad... hogyan tudok táncolni - mondta a gyermek.

- Senki nem tud olyan szépen táncolni, mint én... Nem hiszed?

A csavargó felnyitotta a szemeit. Az ég fényében tiszták voltak, mint a kút mélyén az érintetlen víz.

- Nem hiszed? - kérdezte a kislány.

Csak hallgatott.

A gyermek megbontotta a kötényét, s hogy levette magáról, odatette a csavargó tenyerébe.

- Ezt neked adom! - mondta.

Aztán leült a földre, megbontotta a szandálját is, s azt is odatette a csavargó tenyerébe.

- Ezt is neked adom!

A férfi felült. Nézte a kötényt meg a kis cipőt, aztán megfogta őket, s rátette a tarisznyájára. Aztán megfogta a gyermeket, és odaállította maga elé, ott nyugodott a két tenyere a gyermek vállán. Az meg mosolygott, s ahogy a homlokát ráhajtotta a férfi karjára, így szólt. De akkor már felemelte ismét a fejét.

- Szedjél virágot nekem!

A csavargó felállt. A kötényt és a szandált a kislány kezébe adta, megfordultak, és beindultak a mezőbe, mentek a füvek és a virágok között, s végül kicsik lettek, mint a pillangók.
 
 
0 komment , kategória:   Sánta Ferenc: Sárga virág, ké  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 864
  • e Hét: 9653
  • e Hónap: 89211
  • e Év: 2030491
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.