Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Gere Irén
  2016-05-25 20:30:29, szerda
 
 







GERE IRÉN


"Barátod az,
akit a lelked választ,
és nem keresel
többé semmi választ.
Elfogadod,
mit a sors neked szánt,
s tudod: Ő az, aki
sosem bánt!"


Gere Irén


Gere Irén bemutatkozása

Link


Link











AJÁNDÉKOK


Az is ajándék,
ha új nap új
reggelére ébredünk,
új hittel indulunk
a vakon ismert útra,

új szél fütyül
új taktusra nótát,
új arc köszönt
a régi vonaton,
új este új
álommal csábit,
új nyugalmat ígér
a tegnapi párna,
elmondhatjuk újra:
igenis éltünk!!
sírtunk és nevettünk,
szerettek, szerettünk!

Az is ajándék,
ha új nap új
keresztjét vehetjük fel,
új bizalommal
indulhatunk kkörbe,
új dallam tanít
együtt-zokogni,
új hang símogat
új bíztatással,
új est új csillaga
ragyog felettünk,
új erőt nyújt át
a tegnapi erős kéz,
elmondhatjuk újra:
mindeng megtettünk,
sírtunk és nevettünk,
szerettek, szerettünk!







APRÓ TÜZEKET GYÚJTOK


Nem akarok felégetni semmit!
Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,
hogy senki ne fázzon a télben,
hogy senki ne féljen a sötétben!
Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,
csak átmelegítem kicsit a lelkeket!
- felgyújthatnék erdőket, mezőket, réteket,
- de csak melegítek, nem perzselek!
Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,
hogy ne tévedjenek el a csillagok,
hogy segítsenek nektek,

hogy rám találjatok!







ÁLMODOM


Egy felhő tetején ülök,
onnan nézek le rátok!
mi ez a hirtelen utazás?!
-mi ez az átok?!

most épp fejen állok,
talpam alatt a Hold
kicsit felröhög,
hogy így lát:
fejtetőre állva,
ahogy bután vigyorgok
az alattam nyüzsgő világra!

Magam vagyok itt fönt,
nincs semmi méltóságom,
mégis úgy érzem:
egészen jó ez az álom!







ÁLMOM


Mintha harang csendült volna
végsőt az éjben, éreztem:
utolsót dobban, és megáll a szívverésem.
---
A többi már álom volt.
Néma, bolondos, gyötrő-boldog,
végzetes-kalandos!
---Soha el nem múló, hó-tiszta játék,
mint az életem: e pár évnyi ajándék!




-


...ÁTSUHANT EGY FÉNY...


Egy dallam csendült az éjben.
- valami megérintett! -
Valami, amit nem is vártam,
valami, amit nem is kértem.
Csak átsuhant egy fény a szobámon
és visszahozta eltűnt ifjúságom.
Csak egy távoli hang volt, nem több,
de átmelegítette a lelkem, aztán
órákig még, csak erre a hangra figyeltem.
***
Valami elkezdődött!
Valami dörömbölt egyre,
- utat keresve a szívembe!
Valami átszivárgott az éji homályon,
hogy feloldja némaságom...







ÁLMOKBAN ÉLTEM


odakint szél
tépi a kertet
semmi nem ígér
új szerelemet
új hitet
új reményt
- szomorúságom
messzire űzte
a fényt és
minden álmot -
hiába siratok
volt barátot...
tétova lépteim
nyomába felejthető
idegenek lépnek
fejemben kusza
képek - emlékek...
csak megnyúlt
árnyékom követ
a meztelen őszben
fölöttem őrszem
a sunyi Hold
álmokban éltem
- ennyi volt...







ÁRNYÉKBAN


Óramutatók
árnyékában állunk.
Rögtön éjfél és
elszáll a varázs,
elhív a reggel fénye.
Még fogod a kezem,
de enged a szorítás!
Egy marék könny
a reggelim
nélküled!







BARÁTAIMNAK


Napok, hetek, hónapok évek,
őrült-szép közös emlékek,
együtt átélt közös csodák,
... aztán a bárka egyszer csak
nem visz tovább...!
Csendesen ring a hajó...
nem sodor tovább a lusta folyó!
Evezni kell! - nincs más megoldás!
... s hirtelen nem tudjuk:
átok... vagy áldás,
hogy nekünk egy az utunk!
- bár titkon hisszük, hogy
egy helyre jutunk! -
Hát jobb, ha együtt evezünk,
- néha szél ellen,
máskor meg segít a szél...
hiszen ismert a CÉL:
Tiszta lélekkel együtt haladni
és egymásnak örökre megmaradni!







BARÁTSÁG


Barátod az,
akit a lelked választ,
és nem keresel
többé semmi választ.
Elfogadod,
mit a sors neked szánt,
s tudod: Ő az, aki
sosem bánt.







BIZONYTALANUL


Állsz reménytelenül
vacogva, fázva,
talpadat égeti a század,
állsz bizonytalanul:
vajon megmarad-e csontvázad
ősleletnek, ha léted leszárad és
évmilliók peregnek
el feletted!







C`EST LA VIE...


csak kopott kabátom
lóg a fogason
ahol hagytam
ne aggódjatok
miattam...
nem fázom
(átok ült
azon a házon)
mezítlen lábnyomom
a hóban
hiába követnétek
- olvad már...
ilyen az élet!







...CSENDDÉ VÁLIK...


botladozok a sorok között
- leveleket olvasok újra -
átugrok időt és teret
keresek valami jelet -
végül mégis visszatérek
az első sorhoz az első szóhoz
- fekete minta hófehér
alapon a lapon -
hiába minden kérdés:
választ nem találok
a betűrengetegben
végül az összes hang
mély csenddé válik bennem!







EGYMÁSRA VÁRUNK


Egymásra várunk:
két makacs kamasz -
közben elszökik tőlünk
az utolsó tavasz, és
elszökik a végső nyár,
mert a Holnap
tudja mit akar,
és nem vár rám,
és nem rád vár,
míg a büszkeség, a dac
vezérli életünk -
mennyi minden volna,
`mi járhatna nekünk,
de míg fontosabb
a játszma, mint a tét,
képünkbe röhög
e röpke lét!







ELJÖN AZ ÁLOM


...és eljön érted az álom,
ölébe vesz, ringat, mesél,
izzó csillagokat rajzol a téli égre,
apró gyertyákat gyújt szíved
ébren sötét, rejtett zugaiban...

...mert szeret téged az álom,
mert szereti mind, kinek
csillagpor ragyog hajában,
kinek máglyatűz lobog szemében
és tenyerében csak simogatás van...

...és eljön érted az álom,
kertjében sétálhatsz szabadon,
mezítláb, játszhatsz boldogságot,
növeszthetsz hó-tiszta szárnyakat,
s majd eljön érted új dallal a hajnal!







ELVESZETT IDŐ


Talpad alatt hullámzik a föld,
fejed alatt gyűrődik a párna,
Kezed alatt nedves az ajtókilincs,
szavaidban fuldoklik az igazság...!
... ki tudná visszahozni
a veszni hagyott időt?!
Érett vagy a szerelemre,
de szerelmed nem érhet be,
mert elvétetted a lépést!
- - -
Csak egykockás pléd
marad meg neked
és a rágógumi illata,
meg a rét füvének
halvány, zöld maszatja
kitérdesedett,
kopott farmerodon!










ENNYI VOLT...


felzabál ez a kor
már nem tudod mikor
voltál boldog
régóta semmi hasznos
dolgod nincs már
üres a kincstár
hideg a kályhád
egyre nehezebb
régi málhád...
a semmibe gurul
ezernyi elsírt könnyed
és nem lesz könnyebb
felőrli utolsó erődet
ez a malom -
és képedbe röhög
a HATALOM...







ÉLETEM NYOLC SORA


Hegyet álmodtam csillagokból,
megvakultak a csillagok.
tengert álmodtam csillagokból,
szerte hulltak az illatok
a tavaszokat futni láttam,
újakban már nincs hitem.
a szívem utánuk vágtam,
s most szívem sincs és semmi sem!







AZ ÉN DALOM


Ez az én életem,
az én hitem,
az én kudarcom,
senki nem vívhatja
meg az én harcom,
senki nem hihet
helyettem a
csillagokban...
- ezt én tudom
a legjobban -
és nincs az a
hatalom, ami
elvehetné az
én dalom!







AZ ÉN ÜNNEPEM...

Az én ünnepem a másnap!
- mikor már senki nem vár új csodát,
és beéri a tegnapival,
és nem csörren a telefon,
és halkan szól egy régi dal!

- Akkor is hullt a hó,
és fény csillant az ágakon,
és akkor is itt járt a Télapó,
- mégis más volt! -
Vagy nem tudom...!

Mi változott azóta?
Én? az élet? a nóta?
S ha változott is!
Ki tehet róla?!

A lelkem ma is fényes, lángoló,
még ma is fehér és hideg a hó!
s ha gömbbé gyúrom,
a kezem most is fázik,
és valami mégis úgy hiányzik!







ÉRINTÉS


Tétován indul a kéz
gyöngéd simogatásra,
- félúton megáll.
A bizonytalanság-bénította
mozdulatlanságban valami
elvész visszavonhatatlanul.
A lehetséges és a lehetetlen
metszéspontjában új fények
gyúlnak és hunynak ki!
Indul a kéz .... megint,
s a vak éjben látó ujjak
érintik gyöngéden
a Remény könnyes arcát!







FONTOS-E...?


Lassan, némán feljön a Hold
hiányzom-e valakinek?
valakinek, aki szeret...
fontos-e, még valakinek -
fontos-e, hogy hozzá érjek,
fontos-e, hogy bekopogjak,
...bekopogja, elé lépjek,
megszólítsam, felemeljem...
fontos-e még valakinek...
fontos-e, hogy ÉN szeressem?








A HAJLÉKTALAN


Bemocskolta őt az aluljárók szennye -
tudja, sosem jut fel a mennybe!
- hónapok óta nincsen kabátja,
már régen elhagyta minden barátja.
Arcul csapja a kirakatok fénye -
sejti: neki már nincs sok reménye!
Az asszony, a gyerekek, a munka -
mind a másé már, ezt is tudja!
Az utolsó féldecit még kikéri -
már nem fázik! - Ez a Karácsony
is az utcán éri!







...HÁTHA... MÉGIS...!


Órák és napok peregnek
s mi élünk tovább,
mintha 'mi sem történt volna!

Felgyújtott percek hamuját
őrzi még a szívünk,
kezünkbe olvadt reményeink
lassan elfolynak gyöngülő
ujjaink közül, - és mégis!

Valami megmarad, ha
tudjuk igazán akarni!
Megmarad íze a szónak,
gondolatnyi értéke
a tűnt varázsnak,
és megmarad a hit,
hitünk abban, hogy
nem volt hiába!

S megmarad a remény is
talán, a remény, hogy
hátha...!
mégis...!







ITT VAGYOK...


hiszed vagy sem
még itt vagyok
tűröm az újabb
ősz haragját
szakadt faleveleket
fércelek össze
- tudom nem
maradhatok itt
örökre -
várom a végső
béke napját...







KETTEN


Ne hidd,
hogy véget
ért az álom:
hisz´ ma is
ugyanazt az
utat járom,
amit együtt
kezdtünk új
ösvényt nyitva
a rengetegben,
és hiába jöttek
mentek az évek
felettem,
- felettünk -
néha mindent
újrakezdtünk
egy-egy bukás
után, de soha
nem tévedtünk
el bután...
valami mindig
hívott, célt
adott - hol
te, hol én
voltam ott
ahol kellett,
és mindig
tellett rá
a szeretetből,
- a hitből -
hogy jó az út
amin járunk,
és ma sem
kényszeríthet
rá semmi,
hogy megálljunk!







KÉSEI SZERELEM


ma rád gondoltam
egész nap
indulnék utánad
éppen megérintettük
egymás lelkét
máris csak emlék,
hogy mosolyod
ringatott nem rég
ma nem is gondoltam
másra, csupán
arra az éjszakára
indulnék hozzád
még alig szerettük
egymást kicsit
s már nem is vagy itt
nem cáfolhatod
szerelmem érveit
kezedbe tettem
a sorsom
most szívem
ingemen kívül hordom
azt hittem
nincs mitől félnem
hisz tenyered
a fészkem...
bár homlokomra
az évek
mély barázdákat véstek
...gyermekmód`
szeretlek téged...










LEHETNÉL


Lehetnél társam
a jóban,
letisztult hangom
a szóban,
hangos kiáltásom
a szélben,
szemem védő árnyék
a fényben,
nyugtató csendem
a zajban,
féltő oltalmam
a bajban,
meleg takaróm
a télben,
biztos pontom
a térben.
Lehetnél csupán
egy álom...,
de lehetnél akár
a barátom!







A LELKEDDEL SÍMOGATSZ
(részlet)


csak a lelkeddel simogatsz az éjben,
- álmomban és néha ébren!
mintha az arcodat látnám...!
...
csak nevetsz rám cinkosan,
mint a Hold...,
és eltűnsz hirtelen,
mint aki ott sem volt!
Néha újra játszol velem!
Aztán az álom tépett foszlányait
... kacagva nekem adod...,
de a hajnali fénnyel
hiányodat is rám hagyod!

a lelkeddel simogatsz az éjben,
- álmomban és néha ébren..., s én érzem!







LÉPKEDEK FELÉD...


Lépkedek feléd
a januári ködben
- jótékony lepel -
elfed, átölel...
nem láthatod a
félelmet arcomon,
a kezem sem,
ahogy ökölbe szorul,
csak lépkedek feléd
félve, szótlanul...
egy marék hó
olvad ki tenyeremből,
közénk telepszik
a némaság,
orvul a lelkembe
fészkeli magát
a kérdés:
lépjek-e tovább?
aztán újabb lépés,
sután, tétován -
a januári ködben
botladozva előre
- nem látlak, de
tudom: elindultál
te is, bizonytalanul,
engem keresve a
labirintus-éjben!
én itt, te ott...,
sötét ösvényeken
fázva félünk...
lesz-e út, amin
egyszer, majd
egymáshoz elérünk?







MAGÁNY


azok a fekete
félhangok
a zongorán...
feketén kopogó
magány...
mintha mindig
csak azt hallanám
hagyd meg nekem
a szomorúságom
hagyd meg nekem
hadd fájjon
nem kell
hogy te is érezd
csak engedd
s ne élvezd







MEGYEK UTÁNAD


Elbújhatsz előlem
az évek redői közt,
de megtalállak!
-hiába fedik
lényed jótékony
árnyak -
elárul mosolyod,
szemed csillogása,
egy árva sóhaj,
lépteid nesze...
nem jutsz messzire,
hisz` megyek
utánad...







MESÉRE VÁRVA


Mély csendbe burkol
az Éj...
Csigabiga mesélj!
...hiszen ez a
csend, a csigaház
csendje...
a legszebb mesét
ki mesélhetné benne,
ha nem te...?
Ki ismerheté jobban
magányos vándorok
kalandos útját,
- a lassú percek
végtelen borúját?
Ki tudná jobban
elmesélni, hogy
megfontoltan sem
lehet mindig
a Célba érni...?







NAGYON NEHÉZ...


Hittelenül, jövőmtől félve,
miért is állok előttetek:
kedvesen őszinte, kérdező szemek?
Mesterségem nem az alázat,
gyalázatom, csupán csak ennyi!
. . .
Nagyon nehéz EMBERNEK lenni!







ODA A NYÁR


festett egem
vörösre vált
szél fúj
félnek a fák

ősz jön
viharkabát
lóg a fogason
sorára vár
tél lesz
üres kazán fázik
szégyene fáj
kopik a táj
csapzott tollú
riadt madár
piheg a dróton
oda a nyár...







ÖRÖKSÉGEM


Apám rám hagyta a szívét,
a vadul zakatolót,
a pipacspirosan izzót,
száz sebből vérző,
örök-gyermek szívét.
Apám rám hagyta tekintetét,
a tenger-tisztát,
a szeptember-szomorút,
könnytől fátyolos,
néma tekintetét.
Apám rám hagyta álmait,
a fecskeszárnyúakat,
a csillag-távoliakat,
el nem érhető,
bolondos, tündérálmait.

Apám rám hagyta hitét:
a megtiport virágot,
a sárban fürösztött szirmokat,
megkínozható, de
el nem pusztítható hitét!







ŐSZ ÉS TÉL KÖZÖTT


Szép csendben,
mint már százszor-ezerszer,
újra megérkezett
a nyár gyilkosa.

Hallod?
Sírnak a jegenyék!

Szél hátán nyargal
a fürge hóhér,
s már csak a könny
égeti torkod az őszben.

Ugye, érzed te is:
most kéne szorosan összebújni!

mert holnapra tán
már fagy dermeszt
közénk jéghegyeket!







ŐSZI, HAJNALI BÚCSÚ


Ősz van.
Lásd, az akácok félelme
nem volt alaptalan.

Kócos hajadban
sárga falevél pihen,
kezed a tűnő
nyár után nyúl,
talpad alatt
fagyosan koppan
a föld csont-háta.

Rég elnyíltak
tavaszunk legszebb virágai
és kezünk egymásnak szánt melegét
magának követeli
a hideg ajtókilincs.

Ősz van.
Újra és újra
eltűnsz előlem
a hajnal ködszekerén
s elküldöd - magad helyett
hozzám - a novemberi szelet.







SZERESS!


Szeresd ezt a tüzet,
ezt az őrült lángot!
Ne félj, még itt leszek,
nem szűnik meg a kacagásod!
Néha, titkon tán elborzadva
nézem vad vizek tükrében
meggyűrt, széttört képem.
De ez még nem halál!
Ez még mindig élet és
éljen így, aki csak így élhet.
Ne félj!
Soha ne félj tőlem,
ha a kezemért nyúlsz
s csak szálkát kapsz belőlem.

Ég a seb, tudom.
Fáj a bántás,
de ne hidd, hogy
elfogy a megbocsájtás!







SZÖKÉSBEN


Szöknek az álmok.
kiürült éjszakáink
légyzümmögéssé
halkuló, távoli
neszei ringatják
lelkünk', - hazudnak
röpke örömöt
távoli holnapoknak. -
mellünket feszítjük
elszánt daccal
a hajnali szélnek,
és indulunk a
szélmalmok ellen,
rég eldőlt csatákba.
kilóra megvett
bírók fújják
ezt a meccset!
...
szégyenlős koldus
lyukas kalapja
ásít a képünkbe
az utcán...
szökik a reménység!







TÚL A FÉLÚTON


Mennyi év!
Menyi pofon!
- és mind
az én arcomon.
Isten tréfás kedvében
teremtett a világra,
néha elhittem:
nem is hiába.
Viccből alám tolt egy
kanyargós utat, -
volt nagy sivatag,
s bár voltak kutak,
mik enyhítették szomjamat,
- a küzdelem végtelen maradt!
és az is tréfa csupán, -
vagy nem is tudom...,
hogy elfáradtam
már félúton!
A másik feléről meg
jobb, ha nem beszélek,
- még az sem biztos,
hogy a célba beérek!







ÚTON...


Börtönömből,
börtönödbe:
leláncolva,
megkötözve
szavak nélkül,
üres szívvel,
remény nélkül,
igaz hittel...
elátkozva,
oldozatlan...
járhatatlan
utak nélkül
elindulni
valamerre
vezetetlen
szívem után
tehetetlen,
álmodatlan
álmot szőni
átkozottan...
aztán végül
visszatérni
börtönödbe
kárhozottan...








ÜRES


tüntet a fal
üres a keret
elveszett a
Jövő képe
pemete-keserű
íz a számban
fáradt vagyok
elfogyott
a levegő
a házban
Hazában
tüntet a zsebem
üres a buksza
ellopták a pénzem
üres a tank
nem ülök kocsiba
várok a buszra
van még kabátom
ez érték
jön a tavasz
rövidre mérték
megint az álmom
ITT ÉLEK
ez az én országom
üres az utca
ez az én országom...?







ÜZENET


üzenem mindenkinek
- akik még hisznek -
az angyalok sem mindig
a Mennybe visznek!
én tudom.
már minden utat
bejártam,
(nem maradt semmi utánam)
nem buzdítok senkit
gyalázatra, de én
már képtelen vagyok
az alázatra!
összes gyarlóságom
szemlesütve vállalom,
közben Ördögök táncolnak
röhögve a vállamon.
Elég volt!
Mondják: itt jár
közöttünk ma is
az Isten, de már
nem tudok hinni benne,
(tán, sohasem hittem!)
mert ezt a fércművét
ha köztünk járva látja,
és még mindig élvezi,
hogy annyi hülye ember
vakon csodálja,...!
mit tehetnék?
(szerintem jobb
az Ószövetség!)
koldusok, kurvák
gazdagság, csömör,
szex, szerelem nélküli
gyönyör...!
tiszta képek, valami,
ami egyértelműen az, ami!
nem por a szembe!
erről jut eszembe:
Talán én születtem
rossz korba,
túl tüskés bokorba,
ezért nem illek
a sorba...!







...VAGYOK...


Nem vagyok mesék garabonciás diákja!
Szél vagyok, mely megsimítja az arcod,
könny vagyok, mely kigördül szemedből.
Harmat vagyok hajnali réten,
madárdal egy csodás mesében!

- - -

Nem sámánok testvérhúga vagyok!
Énekemmel nem keltem fel a Napot!
Siratódalom csak a hópehely érti,
egymagam a világgal nem pörölhetek!
Sorsom a történelem nem fogja mesélni,
egy halom föld lesz csak igazán enyém,
mely örök időkre majd eltemet!







VÁGY


..csak megszületni,
napfényre jutni
sötét, hűvös méhéből
a magánynak...
meddő, árva örömöt váltani
közös bánatra-könnyre,
ritka kacagásra...,
- néha másra -
megérinteni gyöngéd ujjal
valaki márvány-szomorúságát,
..megríkatni szeretve-bántva
a sírni-vágyó sírni-gyávát...







VÁLASSZ ENGEM!


Ne söpörd le a porondot!
Válassz engem!
Válaszd a bolondot!
Az én tréfáim mindig ülnek,
és semmibe sem kerülnek!
Ha kell, én tótágast állok,
vagy fejére állítom a Világot!
Soha ne hidd el amit mondok,
mégis válassz engem!
Válaszd a bolondot!










VÉGTELEN PILLANAT


Hideg kőfalhoz feszített háttal,
dacolva a rideg világgal,
bújjunk most össze,
mert nagyon fázom!
Nincs több szavam,
nincs több lázadásom,
csak egyetlen
végső lángolásra vágyom!
Ha most nem forrunk össze
ebben a végtelen, forró ölelésben,
nem leszünk többé együtt
- sem a Földön, sem az Égben!








 
 
0 komment , kategória:  Gere Irén  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 5526
  • e Hónap: 24154
  • e Év: 141508
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.