Regisztráció  Belépés
vorosrozsa66.blog.xfree.hu
,,Sose búcsuzz el minden új nap egy új remény.Van hogy elveszítesz mindent mégis élj a holnapért." Drót Erika
1966.11.04
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
Reményik Sándor: FÖLD
  2018-07-21 19:18:09, szombat
 
 


Reményik Sándor: FÖLD


Alkonyba nyúló, fekete szántás,
Őstelevény Te, szomorú barázdás,
Ki rejted, őrzöd a jövő életet:
Szenteltessék meg Föld, a Te neved.

Szenteltessék meg a Te neved, Föld,
Akiben minden új alakot ölt.
Nyugalomba fordul a szív, az árva,
Kalászba a mag, a halott virágba.

Ki felszívod az esőt, harmatot,
S ajándékul a tengernek adod,
Ki kebled sziklabordái alatt
Fakasztasz zúgó, szent folyamokat.

Kinek szívébe vágyón ereget
Az óriásfa örök gyökeret,
Az emberfecskék fészkét aki tartod,
S tűröd, hogy megtiporják tisztes arcod.

Mint anyához a tékozló fiút,
Hozzád hoz vissza minket minden út,
Szemünk, habár a fény tengerét issza,
Lecsukódni csak hozzád kerül vissza.

Ha Ikarosnak szárnya eltörött,
Te adsz neki még álmot, örömöt,
Rögöt, munkálni arccal napkeletnek,
S göröngyöt, amit majd utána vetnek.
 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
Reményik Sándor : Eredj, ha tudsz!
  2018-07-21 19:12:21, szombat
 
 




Reményik Sándor : Eredj, ha tudsz!


Eredj, ha tudsz...

Eredj, ha gondolod,

hogy valahol, bárhol a nagy világon

könnyebb lesz majd a sorsot hordanod.

Eredj...

szállj, mint a fecske délnek,

vagy északnak, mint a viharmadár,

Magasából a mérhetetlen égnek.

Kémleld a pontot,

Hol fészekrakó vágyaid kibontod.

Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen

Hiszed: a hontalanság odakünn

Nem keserűbb, mint idebenn.

Eredj, ha azt hiszed,

Hogy odakünn a világban nem ácsol

A lelkedből, az érző, élő fából

Az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának

Észrevétlen ezer új hangja támad,

Süvít, sikolt.

S az emlékezés keresztfáira

Téged feszít a honvágy és a bánat.

Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes sem hitte ezt,

Ki rab hazában élni nem tudott

De vállán égett az örök kereszt

S egy csillag Zágon felé mutatott.

Ha esténként a csillagok

fürödni a Márvány-tengerbe jártak

Meglátogatták az itthoni árnyak.

Szelíd emlékek: eszeveszett hordák

A szívét kitépték.

S hegyeken, tengereken túlra hordták...

Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett

Inkább, semmint hordani itt a jármot,

Szórd a szélbe minden régi álmod,

Ha úgy látod, hogy minden elveszett

Menj őserdőkön, tengereken túlra

Ajánlani fel két munkás kezed.

Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!

Károgva és sötéten,

Mint téli varjú száraz jegenyén.

Még nem tudom,

Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,

De itthon maradok!

Leszek örlő szú az idegen fában,

Leszek az alj a felhajtott kupában,

Az idegen vérben leszek a méreg,

Miazma, láz lappangó rút féreg,

De itthon maradok.

Akarok lenni a halálharang,

Mely temet bár, halló fülekbe cseng

És lázít: visszavenni a mienk!

Akarok lenni a gyújtózsinór,

A kanóc vége, lángralobbant vér,

Mely titkon kúszik tíz - száz évig

Hamuban, éjben.

Míg a keservek lőporához ér.

És akkor...!

Még nem tudom:

Jut - e nekem egy nyugalmas sarok,

De addig, varjú a száraz jegenyén:

Én itthon maradok!




 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
REMÉNYIK SÁNDOR - Tündérfok
  2018-07-15 17:28:00, vasárnap
 
 




REMÉNYIK SÁNDOR - Tündérfok


Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.
 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
Reményik Sándor:Sziklák
  2018-07-15 17:19:01, vasárnap
 
 




Reményik Sándor:Sziklák


A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sújt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs "talán", se "hátha",
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófuvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindig irigyeltem.

A kemény szót most megtanulom én is,
De szívem bánja, mit kimond a szám,
Ajkamon éles az ige, mint a kard,
De belül egy hang kérdez: "igazán?"
S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.

Már megtanulok én is síkraszállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.

Ó, de belül fáj keménynek lenni!
 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
Reményik Sándor - Az utolsó barát
  2018-07-15 16:34:05, vasárnap
 
 




Reményik Sándor - Az utolsó barát


Egy piros ruhás kisleány:
Az Alkony fogja kezemet,
Mellettem lépked szótalan,
A mély erdőn át úgy vezet.

Megyünk, megyünk, távol-közel
Embertelen, nagy béke van,
A kislány megrezzenne, ha
Szívem dobbanna hangosan.

Mögöttem lelkem lombja hull,
Mindennap egy hűtlen levél:
Barátok - álmok - nagy hamar
Itt lesz a pusztaság s a tél.

Semerre út, semerre cél,
Aki nem vetett: nem arat, -
Isten hozzátok cimborák! -
De ez a gyermek hű marad.

Ahányszor betérek ide,
A sűrűből elém kilép
A piros ruhás kisleány:
Más-más keretből örök kép.

Lágyan megfogja kezemet
S szívemben el csitul a kín,
Megyünk, míg sápad köntöse
S lesz bíborszínből rózsaszín.

A lelkem kisleánya ez,
Múlhatlanul a lelkemé,
Kézen fogva, szép csöndesen,
Együtt megyünk az éj elé.
 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
Add a kezed...
  2018-07-13 13:13:10, péntek
 
 




Add a kezed, így szépen, csöndesen,
Nyugodtan add.
Sima, ragyogó tükör a szívünk,
Nem vet hullámokat.

Add a kezed, ilyen jó hűvösen.
A csóknak édes mérge
Megmérgezné a nyugodalmunkat,
Ha hozzánk érne.

Add a kezed, nincsen vágy a szívünkben,
Innen hova hághatna még a láb?
E csönd, e béke: ez itten a csúcs -
És nincs tovább.

Add a kezed; lenn lakodalmas nép,
Mirtusz menyasszonyfőn;
A mirtuszt édes, irigyled-e még
Itt, e kopár tetőn?

Add a kezed, itt fenn, hol semmi sincs,
S a zuzmó tengve él,
A lelkünket a nagy csend összehajtja,
Mint két ágat a szél.

Add a kezed, látod lemegy a nap;
A nappal szembe
Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,
Kezed kezembe.

Add a kezed, egy percig tart csupán
Ez az igézet -
Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
S több mint az élet!
/Reményik Sándor/
 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
Egy lélek állt...
  2018-07-13 12:51:57, péntek
 
 




Egy lélek állt...


Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"

S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!"

És szólt az Isten szigorún: "Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."
(Reményik Sándor)

 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
Reményik Sándor: MARGARÉTA
  2018-07-08 15:00:19, vasárnap
 
 




Reményik Sándor: MARGARÉTA


Én nem kérdeztem: szeret-nem-szeret
A margarétától soha.
Nem kellett más,
Csak fehér virágszirom-mosolya.
Mely úgy lengett az alvó rét felett,
Mint egy sóhajtás, mint egy lehelet.
Én nem kérdeztem: szeret, nem szeret
A margarétától soha.

 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk
  2018-07-08 14:47:20, vasárnap
 
 




Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk



Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.
 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
Reményik Sándor :Tea -Rózsa
  2018-07-02 16:44:55, hétfő
 
 




Reményik Sándor :Tea -Rózsa


Egy diák jött az utcán szembe vélem ,
A gombjukába rózsa...
Ahogy méla mosollyal ráhajolt :
Valaki adta : sugárzott le róla .
Rózsa , illatos nyárelői rózsa...
Illatos , édes , első szerelem...
Nekem ily rózsám nem volt sohasem .

Más virágra vágytam már akkor is :

Halványabbra , illattalanabbra ,

De ritkábbra , csodálatosabbra . -

És közben - elfutott az élet is
 
 
0 komment , kategória:  VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 21 db bejegyzés
e hónap: 1416 db bejegyzés
e év: 9106 db bejegyzés
Összes: 12804 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1008
  • e Hét: 2309
  • e Hónap: 37974
  • e Év: 244135
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.