Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Egy szerelem pillanatai
  2016-01-18 11:00:23, hétfő
 
 










Helen Bereg: EGY SZERELEM PILLANATAI
(szonettkoszorú)


KÁPRÁZAT

Vállad ringató napsugár-nyoszolya.
Simító kezed elvarázsol oda,
hol pasztellé halványul tegnap mocska,
s lesz fejemen tövis helyett korona.

Szemed lágy csilláma szemembe olvad.
Íriszed kékjének kedves mosolya
rám nevet, mint aki nem láthat soha
gyönyörűbbet, szebbet sem ma, sem holnap.



Káprázat tündérmesét játszik velem.
Fájdalom, bánat megszűnik karodban.
Egy másik világra csukódik szemem,

szonettként dalol megújult életem.
Szabályos ritmusa elernyed, dobban,
rímeket zenél a boldog szerelem.

(1. szonett)

2010. június 23.







SZIRÉNDAL

Rímeket zenél a boldog szerelem.
Fülemben zendül bódító szódallam,
versekké formálódik s csábít halkan,
mint szirén édes hangja a tengeren.

Gyere! Gyere!



Ölelkezzünk kedvesem!
Simuljon ajkamhoz tűzzé lett ajkad,
testükön gyöngyözzön izzadság-harmat!
Én most elhallgatok, te dalolj nekem!

Halk sóhajod hárfapendülés legyen!
Csendbe olvadó hangtalan nyugalom.
Pianissimo! Érezd együtt velem!

Ölelj át s hallgasd hangtalan énekem
mint vergődik néma kéjben ajkamon
míg karodban égő vágyam megpihen.

(2.szonett)

2010. június 25.







MEGPIHENVE

Míg karodban égő vágyam megpihen,
zsibbadt testem ernyedt álomra készül,
bár bensőmben még forr a kéj, de végül
megnyugszik, aprókat dobban csak szívem.

Hozzád bújva örök mesének hiszem
életem, hol nincs sötétség, a Nap süt
s minden pillanapban csillám-évgyűrűk
írják jelenünkre a szót: Szeretem.



Vállad ölelő napsugár-nyoszolya,
fényből szőtt álmomat ringatja féltőn,
halkan vigyáz rám, nem bántana soha,

éppen csak lélegzeted apró fodra
hullámzik fejem alatt s melegétől
nem érzem, reám rótt sorsom mostoha.

(3. szonett)

2010. július 3.







MÚLT ÉS JÖVŐ

Nem érzem, reám rótt sorsom mostoha,
mert megtaláltál s én rád leltem végre.
Hányszor néztem este csillagos égre
és festettem egy boldog jövőt oda,

hová sóhajom fel sem ért, múlt pora
rám nehezült, lehúzott a sötétbe,
vissza a földre s imádkoztam érte,
jöjjön már beteljesülés álmomra.



Évek teltek, tépett az idő foga.
Megértettem, csillagra festett képet
hiába vágyom, csak varázs, csalóka.

Nem reméltem, de megtörtént a csoda,
megtaláltál, én rád leltem és véled
múlt s jövő terhét nem érzem soha.

4.szonett

2010. július 7.







VARÁZS

Múlt s jövő terhét nem érzem soha,
mikor testem, lelkem veled eggyé lesz.
Akkor és ott boldog vagyok, nem félek,
elbújok, beleveszek két karodba.

Éppen csak lélegzeted apró fodra
borzongatja nyakamon a pihéket,
lágy simogató, sóhajnyi rezdülések
kelnek életre, simulnak arcomra.



Lassan álomba szenderül a jelen.
Érzem ott vagy, mintha mozdulna ajkad
szomját oltani csókokat keressen.

Repülök, szállok, testem pilleselyem,
dombok felett cseppen szerelemharmat.
Ma időtlen varázsa játszik velem.

5.szonett

2010. július 9.







ÉBREDEZÉS

Ma időtlen varázsa játszik velem
s veled, mikor álmom karodban ébred,
nyíló szempillámon át lopva nézlek,
látom, mint rebben arcodra a jelen.

Mozdulataid emlékembe rejtem,
magamba zárom, bensőmben él végleg,
nem veszi el tőlem csak az enyészet,
a halál, addig örök képek bennem.

Egymást átölelve fekszünk meztelen,


mozdulatlan a csend, megáll az idő,
két világ között kívánom, így legyen,

mindig ily békében teljen életem.
Hozzád bújva elhiszem, egyszer eljő,
ha rád nézek s te rám nézel kedvesen.

6.szonett

2010. július 11.







SZEMEK JÁTÉKA

Ha rád nézek s te rám nézel kedvesen,
mosolyban játszik köztünk a levegő.
Láthatatlan, megfoghatatlan erő
vonzza testedhez testem: a szerelem.

Egy szemvillanás elég, nem kellenek
szavak, megfakult bókok, egetverő
ígéretek, bár fülnek szép, megnyerő.


Nem kellenek csak tiszta, néma szemek,

melyek hang nélkül beszélnek, lágy moha
selymével simogatnak, értem égnek,
némán őrzik arcom, nem szólnak soha.

Pillák mögé zárva, édes kaloda
lesz életem, sejtjeim benned élnek,
két szemedben visszacsillan a csoda.

7.szonett

2010. július 12.







VILLANÁS

Két szemedben visszacsillan a csoda.
Megannyi kristály, csiszolatlan lapok
szakítják ezer szilánkra a Napot.
Lehozva hozzám, nálam lesz otthona.

Nem kértem napkristályt, nem kértem soha.
Adtad, mert szeretsz, mert szeretlek vakon,
kérdések, kételyek nélkül akarom,
életem rásimuljon árnyékodra.



Minden, mi te vagy szerelmi vallomás.
Egy mozdulat, mosoly ölelésre hív,
bár órákban méri a sors e csodát,

szemed fénye zárványként magába zár.
Nyugodt, beteljesült álomba repít
a leírhatatlan gyengédség, a vágy.

(8. szonett)

2010. szeptember 6.







ÖRÖM

A leírhatatlan gyengédség, a vágy:
Magamba öleljelek, hozzád bújjak,
szemedre szellőnyi lágy csókot fújjak,
kíséri éltem minden pillanatát.

Nélküled a pillanat várakozás.
Emlékmorzsák hullnak, egyre csak hullnak,
megszépítvén a jelent és a múltat,
nem számít más csak a várt találkozás.



Be nem vallott álmok titkos reménye:
Egyszer nem morzsákból épül a jövő,
te és én örökké együtt. Nincs vége,

nincs kezdete sem a létnek, csak része.
Érzem, szép lesz e megújuló idő,
az öröm hihetetlen mély rezgése.

9.szonett

2010. szeptember 15.







EGYÜTTLÉT

Az öröm hihetetlen mély rezgése
járja át testem. Selymes vibráló dallam,
megpihen, elhal, feléled, hogy halljam.
Varázsének, kulcs egy titkos mesébe.

Egyszer volt, hol nem volt ...érzése, mégse,
nem, mégse mese, könnyű álom-paplan,
betakar,


altatóm dúdolja halkan.
Kérlek Istenem add , ne legyen vége!

Reggel első legyek kit szeme meglát,
lágy simogatása, csókja ébresszen!
Én ölelhessem át elsőként, nem más!

Tudom, egyszer teljesül, nincs messze már,
dallamok nászán boldog lesz életem,
mert együtt vagyunk, mert láthatjuk egymást.

10.szonett

2010. szeptember 28.







ÉRINTÉSED

Mert együtt vagyunk, mert láthatjuk egymást,
társunk lett a kiszámíthatatlan sors.
Ma veled, de holnap mi lesz, átkarolsz,
vagy csupán a képzeletünkben lesz nász?

Mert együtt vagyunk, mert láthatjuk egymást,
hazugság létünk, miként fényt ad a Hold.
Titkolt szerelmünk bűnben élő vakond,
mely sötét mélyén is végtelenbe lát,

érzi gyökerek közt virág illatát,


elhiszi, az élet így teljes, így szép.
Föld örök sötétjében nem akar mást.

Hiszem, karod varázsa földtakarás,
szenvedélyünk öröké izzó ívén
érintésed lágy szellősimogatás.

11. szonett

2011. május 1.







ODA BÚJOK

Érintésed lágy szellősimogatás,
mely dúdolva suhan bőröm felett.
Hozzám sem ér, huncutul játszik velem
pihéken szenvedélyt keltő suhanás.

Testem hozzád simul, eltűnik a táj,
a parányba omló, végtelen eget
csókba zárja a felszálló lehelet.
Tested karjaim közt megadja magát.



Lényed lényemnek lesz pulzáló része,
miként vulkán lejtőjén olvadt láva
kövek egyesülésén jön rezgésbe.

Sejtjeim vibráló katarzis érzése
fátyolból leplet varázsol a mára.
Oda bújok, kívánom ne legyen vége.

12. szonett

2011. május23.





















 
 
0 komment , kategória:  Helen Bereg  
Helen Bereg
  2016-01-17 18:00:23, vasárnap
 
 







HELEN BEREG


Helen Bereg 1956-06-21 -

Nem tartom mívesnek a szerzeményeimet. Amiért mégis leporoltam, elővettem az asztalfiából, mert az érzéseim érzelmeim legszebb kifejezői.
Saját véleményem a költészetről:
A vers a nemzet nyelvének gyöngyszeme, melyet szépség és fájdalom növeszt.
Helen Bereg



Link








AZ VAGY NEKEM


Az vagy nekem, mint éjen a csillag,
Ragyogása szememben felvillan.
Lehunyt szemhéjamba beleéget
Visszatükröződő fényessége.

Az vagy nekem, mint hömpölygő patak,
Csobogása fülemnek vágydallam.
Lágy zeneként felcsendülő futam,
Pezsgése felkavar és megnyugtat.

Az vagy nekem, mint égen fénylő Nap,
Melege fájó szívemnek erőt ad.
Lávaként perszelő forrósága,
Szerelmes szívemet átjárja.

Az vagy nekem, mint csodás érzelem
Sajgó, boldogan fájón kiáltó,
Sejtjeimben lüktetőn vágyó,
Ragyogó, csobogó, meleg szerelem.







ÁLMODOZÁS


Elképzelem, lepedőd ráncaiban
mily jól elbújhatnék!
Ölelnélek titokban,
míg álmodban forgolódsz rajtam.
Felkúsznék párnádba, ringatnám
fejed lenyomatát,

ujjaim csiklandoznák füled
s érezném hajad puha illatát.
Beköltöznék párnád csücskébe,
befészkelném magam,
hogy öntudatlan keresésedben,
tenyeredbe simulhassak.
Én lennék ki elsőként hallja
ébredezésed csendjét.
Rejtekemből óvatosan meleg
Testedbe olvadnék.
Kár, hogy képzelet csupán.
Felébreszt a valóság:
Üres rideg,

mellettem az ágy,
nem bújhatok hozzád.







ALSZOM...


Alszom.
Nem, még nem egészen,
csupán
álom s ébrenlét határán lebegek.
Érzem,
ujjad lágy köröket rajzol gerincem
ívén.
Szinte hozzá sem ér.

Bágyadt,
mozdulatlan testem,
mint ki
álomvilágban ébred, odaát jár,
pedig
csak elmondhatatlan, ernyedt boldogság
zsibbaszt
e két világ határán.

Arcom
mosoly csiklandozza.
Behunyt,
mozdulatlan szemmel látom szemedben
öröm
varázsol fényes, szerelmes csillogást.
Érzed,
Te vagy a megnyugvás.

Te adsz
pihenést testemnek,
tűnő,
feledés homályát emlékeimnek.
Mosoly.
Ott maradt élet-barázdált arcomon.
Alszom
karodba simulva.

Holnap
Majd én altatlak el.
Mosolyt
én varázsolok megfáradt arcodra.
Alszol.
Nézlek majd, s kívánom, mindig így legyen.
Együtt
Álmodjuk életünk.







ANDALGÓ


Lágyan szól a dallam,
Figyelek, hogy halljam.
Messzi ének csábít
Fel-felcsendül, ámít.

Mesél szép meséket.
Boldog tarka réten
Zümmögő napsugár
Vadvirág táncot jár.

Fűszálakon zendül
Harmat csepp, ha ráül,
Földbarázdán hangya
Szalad a harmatra.

Cseppen, csöppen cseppje
Fűszálról a földre.
Száraz rög megissza
Nem is adja vissza.

Lágyan szól a dallam,
Dúdolgatom halkan.
Álomba ringató,
Édes, halk, csábító







AZ VAGY NEKEM


Az vagy nekem, mint éjen a csillag,
Ragyogása szememben felvillan.
Lehunyt szemhéjamba beleéget
Visszatükröződő fényességed.

Az vagy nekem, mint hömpölygő patak,
Csobogása fülemnek vágydallam.
Lágy zeneként felcsendülő futam,
Pezsgése felkavar és megnyugtat.

Az vagy nekem, mint égen fénylő Nap,
Melege fájó szívemnek erőt ad.
Lávaként perzselő forrósága,
Szerelmes szívemet átjárja.

Az vagy nekem, mint csodás érzelem
Sajgó, boldogan fájón kiáltó,
Sejtjeimben lüktetőn vágyó,
Ragyogó, csobogó, meleg szerelem.







BIZAKODÁS


Fuss, hagyd el mi fájdalmas emlék!
Fuss, hogy ne érjen utol!
Hagyd kitépje magával a szél
Fájdalmad örökét a múltból.

Nyisd szemed a jövő fényére!
Nyisd lelkedbe a bizakodást!
Hagyd, hogy ellepje szíved a béke,
Múlt porán nyíló boldogság.

Hagy lelked szerelem járja át!
Hagyd fényben repkedni szíved!
Ne rettegj, nem mind csalódás!
Bizz! Létezik örök szerelem.







BOLDOG ÁLOM


Éjjel álomvágy hajtott feléd,
Besuhantam Kedvesem, melléd.
Átölelt lágyan szellőkarom.
Átjárt a végtelen nyugalom.

Odasimultam óvni álmod,
Együtt élni a boldogságot.
Összefonódva eggyé lenni.
Nem mérlegelni, csak szeretni.

Sóhajtottál ölelve párnád.
Riadtan odabújtam hozzád,
Azt hittem ébredsz, lejár az álom
Megtörik nyugalmas boldogságom.

Halkan suttogtad: Édes Párom!
Egyetlenem! Örökké várom,
Hogy csak az enyém légy Életem.
Azután nem válunk el sohasem.

Válaszoltam a suttogásra:
Megígérem, Életem társa,
Neked adom halálig életem,
Nem válunk el Kedves, sohasem.

Boldog mosolyt láttam arcodon.
Ismét átölelt két karom.
Nem is tudom, mikor múlt az álom
Ébren is éreztem a boldogságom.







CSAK NÉZZ RÁM


Csak nézz rám! Kérlek, ne szólj!
A szemed mindent elmond.
Benne csillog a szerelem,
Megsimogat selymesen
Csillámként borítva testem.

Csak nézz rám! Kérlek, ne szólj!
Szemünk összeolvadó
Mélyében megfürdik lelkem,
Mint sziklákon futó csermely
Hűsítő, tiszta vizében.

Csak nézz rám! Kérlek, ne szólj!
Hamisan csengne a szó.
Mit szemed mesél vágyva,
Meghitt pillanat varázsa.
Szerelmes, őszinte hang.
A száj formálhat hazug szót,
De szememben elvesző
Szemed elárulja a valót.

Csak nézz rám! Kérlek ne szólj!
A csend nyugalmat adó
Végtelenében elveszek.
Érzem élni sejtjeimben
Az igaz, örök szerelmet.







CSAK VÁRNI.....


Várni, mindig csak várni.
Reggel percnyi összeölelkezés,
megmelegszem szemed sugarában,
hallgatom álmod miről szőtt mesét.

Kezed kutat emlékei után.
Eltolom, nehogy felforrjon a vágy,
ledobva magamról minden ruhát
parázsló testtel simuljak hozzád.

Vállam bölcsője ringatja fejed,
megpihen rajt a kétségbeesés,
e perc tiszavirág nászába halt,
egyszer virágzó szerelem-sóhaj,
volt, nincs, tova száll, feledésbe vész,
mint búcsút intő, távolodó kéz.

Várni. Mindig csak várni.
Múlt éles kövei belénk vágták:
ahol te élsz és ahol én élek,
néha ölelkező, külön világ.

Sürgetjük, egyre hajtjuk az időt,
pillanat legyen a várakozás,
túléljük az egymás nélkül töltött,
önnön becsapó hazugság poklát.

Mondogatjuk magunknak: jó ez így!
Türelem csokrokat köt a kétség,
színes pompája szép jövőt ígér:
Éld túl az időt s tiéd lesz a menny,
a beteljesülés, egy világ lesz
ahol te élsz és ahol én élek.

2010. január 31.







CSAK VELED


Csak veled érzem, az élet csoda,
Nélküled út nem vezet sehova.
Lágy melengető szerelmes mosoly
Szívemhez édesen, féltőn oson.

Veled gyönyörű varázs minden perc.
Karodban boldogság igézete
Csalogatón örökös nászra hív.
Hiányod szívembe kínzón hasít.

Érezni akarlak minden percben,
Válladra odahajtani fejem,
Beleszagolni nyakad gödrébe,
Forrón izzani szemed tüzében,
Suhanó csókot lehelni szádra,
Átölelni gyengéden, vágyva,
Megpihenni ölelő karodban,
Feloldódni édes csókjaidban.

Kínzón, örökké vágyom a csodát.
Nélküled út nem vezet sehová.
Szerelmes szívem dobbanása
Minden pillanatban azt szeretné
Mellettem légy életem örökké.







CSITULÓ VÁGY


Ott voltam álom határán eggyé fonódva veled,
tűzhalál megsemmisülésén vibrált a képzelet.
Érintésed játéka felcsapó, majd csituló vágy,
suttogó szavak éhes lelkemet éltető morzsák.

Megcsendült borzongó pihéimen a cirógatás,
hangtalan mozdulatból éledt égető forróság.
Testem minden sejtje testednek feszülő ölelés,
jelenlétünk pillanata időtlen násztáncra kél.

Megpihen hamvadó csendbe simulva a pihegés,
süket csókok suttognak egymásnak szerelmes mesét.
Gyűrött lepedő ráncain eggyé fonódva veled,
gyönyörbe fáradt álommá csendesül a képzelet.







ELLENTÉTEK


Szerelem szorítja szívem.
Érzem amint lüktet, dobol,
Lávaként kínt köp magából.

Szerelem simítja szívem.
Lágy pilleként, árvalányhaj
Suhogásával bizserget
Mosolyt varázsolva számra.

Szerelem jajong szívemben.
Harsogó kínban sikítja:
Ölelj! Csókolj! Szeress kínban!

Szerelem öleli szívem.
Féltő kéz simításában
Elveszik boldog önfeledten
Szemembe könnyet csalva.

Szerelem kínozza szívem.
Kínvallató szorításban
Vergődik végső halálra.

Szerelem járja át a szívem.
A boldogság melengeti,
Mert szeretsz szerelemmel.
És megöli a vágyó kín.







EMLÉK


Ránéztem és megszerettem.
Tudom, fizetni kell mindenért.
A boldogság röpke s véget ér,
Ha elmúlik a szenvedély.

Hozzáértem, megremegtem.
Tudtam, könyörgök szerelemért.
A boldogság ára nem csekély.
Életem adom, ha véget ér.







ESTI VÁGY


Még vörösen forr az ég.
Bíborban úszó felhők,
Kormot festő sötétség
Kínt fakaszt, lelkemben ég.

Eltelt egy végtelen nap.
Nélküled jött az este.
Szívembe hiányod mar
Völgynyi fájó hornyokat.

Nem érezhettelek ma.
Karomban az ölelés
Csak magányos vágy maradt,
Hiába követelt, akart.

Nem láttam édes arcod,
Ujjamban cirógatás
Csak a semmibe futott,
Elmaradt fájó légyott.

Csókban nem forrt össze szánk,
Ajkunkkal nem éltük meg
Az incselkedő csodát,
Mit égig röpít a vágy.

A bíbor borított táj,
Szív fájdalmában játszik.
Bíborból sötétre vált,
Megfesti az éjszakát.







ÉBRED A REGGEL


Tegnap emlékére ébredt a reggel.
Metszőn valóságos volt a kép.
Beleborzongott takaróm ráncaiba,
oda, hol tested melege játszott nemrég.

Nem mozdultam, pillám sem rebbent.
Éreztem testek pulzáló sóhaját,
éreztem a hozzám simuló lehelet
ütemekre szaggatott mohó vágy.

Csak feküdtem, bénult forrongással
álom s ébrenlét felfeslő határán,
titkon reméltem, ha kezem kinyújtom
ott leszel mellettem, odabújsz hozzám.

Csalóka remény,
tűnő álomkép!
Ne játssz így velem!
Könyörgöm, ne tedd!

Tegnap emlékére ébred a reggel.
Lassan szétfoszló, csalóka varázskép
beleolvad takaróm ráncaiba,
Oda, hol éled a ma, a holnapi emlék.







ÉJSZAKA


Csillagos éjszaka fénye
Holdruha ráncain csillan.
Fellegek ménese lépdel,
Hold szeme mérgesen villan.

Csillagos éjszaka árnya
Pajkosan táncol az égen,
Játszik a Hold sugarával,
Ráül a Föld peremére.

Csillagos éjszaka fénye
Elveszik függönyöd árnyán.
Két szemed égi sötétje
Álomra koppan a párnán.







ÉJJEL HONVÁGY HAJTOTT


Éjjel álomvágy hajtott feléd,
Besuhantam Kedvesem,melléd.
Átölelt lágyan szellőkarom.
Átjárt a végtelen nyugalom.

Odasimultam óvni álmod,
Együtt élni a boldogságot,
Összefonódva eggyé lenni,
Nem mérlegelni csak szeretni.

Sóhajtottál ölelve párnád.
Riadtan odabújtam hozzád,
Azt hittem ébredsz,lejár az álom
Megtörik nyugalmas boldogságom.

Halkan suttogtad:Édes Párom!
Egyetlenem!Örökké várom,
Hogy csak az enyém légy.Édesem.
Azután nem válunk el sohasem.

Válaszoltam a suttogásra:
Megígérem,Életem társa,
Neked adom halálig életem,
Nem válunk el Kedves,sohasem.

Boldog mosolyt láttam arcodon.
Ismét átölelt két karom.
Nem is tudom,mikor múlt az álom.
Ébren is érzem a boldogságom.







AZ ÉLET


Látod Kedvesem!
Látod, ilyen az életünk.
Találkozunk,
összefonódunk,
sajogva búcsút veszünk.

A napok folynak.
Csak perceknek érzett órák
suhanásában,
boldogságában
éljük nappalok sorát.

Látod Kedvesem!
Látod, ilyen a sorsunk.
Szerelmünk
gyengéden védjük,
Minden bántástól óvjuk.

Éjszaka élünk.
Álmunkban teljesül vágyunk.
Együtt közös,
tündérszép jövőt,
örök szerelmet látunk.

Látod Kedvesem!
Látod, más a valós élet.
Közös álmunk,
boldogságunk
a nappallal semmivé lesz.







AZ ÉLET VELED

Ha veled vagyok, minden más.
Körül ölel a megnyugvás,
két karod melegébe befészkelem magam,
nem vagyok már bizonytalan.
Nem fáj semmi.
Karodban lenni
olyan pillekönnyű érzés,
test nélküli lebegés,
mit toll nem tud leírni,
s szó elmondani.
Te bennem élsz és én benned.
Ott dobban a szíved, hol az enyém,
s az én szívem ott van a te szíved helyén.
Káoszban, mégis rendezetten.
Egy más világ gyermekévé lettem
két karodban,
veled.

Ha veled vagyok, nem múlik az idő.
A perc órákat varázsol elő.
Ész nem érti, honnan,
talán a semmiből koppan
átírva ütemével a valóságot.
Oly csodát lüktet ereimben,
oly csodát, melyhez foghatót
toll nem tud leírni
s szó elmondani.
Érzem szád íze véremmé válik,
suttogó szerelmed egyre kábít,
időtlen idővé olvad bensőmben,
s tovább lüktet ereimben
az élet.

Veled.


Helen Bereg - Az élet Veled

Link








ÉREZLEK
/Olvasd és hallgasd/


Itt vagy.
Belesimultál napjaimba.
Ha arra gondolok,
Egyszer majd nem simogatsz,
Egyszer majd nem csókolsz,
Felsikít torkomból a kétségbeesés.

De vagy.
De szeretsz.
Szemed csillog, ha rám nézel.
Huncut nevetés bohóckodásomon
Már ott billen szemed sarkában,
Még ki sem mondott mondaton.
Tudod, mindjárt egybeölelkezve
kacagunk boldog önfeledten.

Itt érezlek most is.
Pedig messze vagy.
Szívem felett játszó kis medálhoz ér a kezem,
És testemben vibráló boldogság önt el.
Ó ha le tudnám írni az érzést,
Mely most könnycseppben koppant az asztalon!
De nem tudom.
Leírhatatlan vonzalom.

Lenéztem a cseppre.
Benne csillogott szivárványszínben a boldogság.
Igen a boldogság is könnyet csal a szembe.
Hosszú évek siralma, sivársága után,
Az ész nem akarja elhinni
Naponta ezerszer hallott suttogásod:
Örökké szeretlek.
Te vagy az életem.
Nélküled nem éltem.
Nélküled nem élhetek.
Ugye, nem hagysz el sosem?

Ó Istenem!
Mondd meg őszintén! Biztos, megérdemeltem,
Hogy sok-sok év után ennyire szeressenek?
Bűnös vagyok,
Mert szeretem minden idegszálammal,
Azt, akit nem szabadna,
Akibe beleremegek, ha hozzám ér.
Többször is elküldtem,
Hogy megnyugodjon a lelkiismeret.
Mindketten belehaltunk a vágyba,
Egymással átélt ezer csodába.
Megfogadtam, többet nem teszem,
Megyek, de csak ha ő küld el.

Itt vagy.
Igen itt érezlek.
Most is csilingel fülemben a nevetés,
Most is érzem ajkad puha selymét
Végigcsókolva bőrömön felejtve leheleted ízét.

Egymást szorítjuk.
Kapaszkodva a jövőbe.
Szavak nélkül is tudjuk:
Életünk lett e szerelem.


Helen Bereg: Érezlek

Link








ÉRINTS MEG!


Csak ujjad cirógasson pihe selymével!
Ajkam körvonalán eljátszva becézőn.

Érints meg!
Kezed simogasson hajnal érintésével!
Lassú felfedezés borzongjon bőrömön.

Érints meg!
Szemed falja testem perzselő tüzével!
Pihéken forró vágyat zengve epedőn.



Érints meg!
Csak ajkad csókolgasson tündérmesével!
Bőrömre puha felhőpaplant igézőn.

Érints meg!
Hangod öleljen át szerelem hevével!
Bódító zenéjében vágyam éledőn.

Érints meg!
Szíved óvón védjen örök szerelmével.
Szerelmes szívemben összeölelkezőn.

Veled.


Helen Bereg - Érints meg - Zene - Serge Gainsbourg & Jane Birkin - Je T'Aime

Link








FÁJÓ SZERELEM


Szememből a csordogáló könny
Hangosan koppan száraz kövön.
Szívemben fájó vízhangot ver.
Egymást követő sós, sajgó csepp,
Mit szememből szívem csalt elő.

Fájdalom szorítása szívem.
Sosem érzett kínból merítve
Savként marja lelkem hiányod.
Örök vágyakozásban várom,
Láthatlak-e kedvesem végre.

Enyhítsem szívem sajgó vágyát
Elképzellek magamnak, látlak.
Te vagy életem, örök álmom.
Szívem gyönyörben égő mámor,
Ha megpihenhetek karodban.

Szeretlek minden porcikámmal,
Szeretlek fájó szívem kiáltásában.
Szeretlek örök szerelemmel.







HAJNALI SÉTA


Lombkoronán hajnalt játszott a Nap,
Lábam kavicsösvényen lépdelt,
Nemrég emlékek útját követve
Elindult, meg-megállt szívem ütemére.

Lelkemben visszhangzott a múlt csendje,
Kezem érezte kezed melegét,
Képzeletemben lépted elkísért
A lombokon áttűnő napsütésben.

Harmat illata körénk fonódott,
Sétáltunk vágyunktól megigézve,
Szemünk elcsitult tükörképe
Egymásban kereste a messzeséget.

Hallgattam édes szerelmes szavad
Feloldódni az erdő halk neszében.
Jó volt élni s jó volt belehalni
Ölelő karod zsibbadt melegébe.

Képzeletben hányszor sétálok
Jól ismert ösvény útját követvén
S hányszor borzong sajgón szívembe
A soha, soha nem múló emlék.






HA MOST KÉRDEZNÉD...

Ha most kérdeznéd, elmondanám,
Mit éreztem az első találkozásnál.
Elmondanám a félelmemet,
Lelkemben kétely mardosását,
A választ szemedben keresve:
Tetszem-e?

Ha most kérdeznéd, elmondanám,
Agyamba hasító menekülés vágyát.
Elmondanám a félelmemet,
Érezve szerelem csodáját,
A választ eszemmel keresve
Akarom-e?

Ha most kérdeznéd, elmondanám,
Érzésem vágyunk találkozásánál.
Elmondanám a zavaromat,
A legelső csók borzongását.
Szívedben riadtan kutatva:
Szeretsz-e?

Ha most kérdeznéd, elmondanám,
Szenvedéllyel élő szerelem csodáját.
De te nem kérdezed, mert tudod.
Sejtjeinkben érezzük egymást,
Tudjuk teljes bizonyossággal:
Csak együtt lehetünk boldogok.







HEGEDŰN SÍR


Mint hegedűn síró bús zene
Szívemben úgy jajong a hiány.
Húrjain játszó szerelem
Sajdítja létem dallamát.

Fátyolzenéje zokogva sír
Fel-fellibbenve a húrokon.
Hangja szárnyal, égbe repít
Minden vágyódó dallamot.

Hallod kedvesem, lelkem mint hív,
Mint száll hozzád karodba vágyva?
Szikrája csillagot vetít
Felhőn nyugvó éjszakára.

Lágy szimfóniába szelídül
Hiány húrjain síró zene,
Mikor karomba szenderül
Tested ringató szerelme.







HIÁNYOD...


Lelkemben úgy fáj a hiány.
Nem ölelhetlek ma sem!
Üvegen sikoltó gyémánt
Karcolata a szívem.

Vágy bűvölete igéz
Szenvedő szívemhez utat.
Lágyan simogató kéz
Emléke bőrömön suhan.

Szemhéjamon égőn vibrál
A tegnapi puha csók.
Szívem kínnal égbe kiált:
Nem tegnap akarom! Most!

Imát rebeg tűzforró szám:
Csókod enyhítse vágyam!
Szerelmes ölelésed után
karodban égjek lázban!

Érezzem a vad szenvedély
Tűzpiros égig repít!
Testem íves gyönyörben ég,
Mit szerelmed csendesít.







AZ IDŐ


Mindig elröpül az idő,
mikor karodba zársz.
Befúrom válladba fejem,
te simogatsz szerelmesen.
Rettegve várom, mikor mondod:
Mennünk kell, kicsi Csillagom!
Majd holnap találkozunk.

Az idő hazug, csalfa szerető!
Elhiteti: a perc örökké tart.
Ha odagömbölyödök hozzád,
nem választhat el távolság,
nem mérgez hazugság,
s nem kell úgy tenni, mintha ...
Szorosan zársz két karodba,
s nem engedsz el soha.

Ó én álmozó! Nagy úr az idő!
Mindig tovaröpül.







KETTEN


Kezembe simul arcod,
két kagylójában megpihen,
érzem halánték lüktető selymét,
szemedre csókot lehel szemem.

Orrom épp csak orrodhoz ér,
csalóka csókot játszik a száj,
évődik, vér dobol, vággyá pezsdül
kéjnyelvek marcangolják egymást.

Két karom magába ölel,
bizsergés vonaglik, bőr feszül,
önfeledten táncoló szenvedély
szempilláimon elcsendesül.







KÉPZELET


Ablakodra sötétet fest az éj,
távoli csillag pöttyöket szór rá,
éjszaka fekete varázsköpenyét
puha takaróvá álmodja szobád.

Csillag vagyok én is esti égen
fényem megcsillan arcodon,
alvó szempilládra selyemcsókot,
testedre izzó vágyruhát adok.

Képzeletembe olvad a valóság,
párnádra lehajtom fejem,
hallgatom az édes szuszogás
halk zenét komponál nekem.

Testem indaként körülölel,
s magába fogadja életed.
A hajnal bíborfüggönyére
fojtott sóhajom fest reggelt.







KÉZENFOGVA


Szürkül a nappal.
Köd fátyola vállamra hull.
Lábunk alatt zizzen az avar,
mikor kezed kezembe simul.

Sétánk lombhullás
halott zenéje kíséri.
A szivárványszínű elmúlás
utolsó rezdülését éli.

Kopott az erdő.
Ezer foltból szőtt kabátja
egyre didereg, míg az eső
s a szél rongyosra nem tépázza.

Sétálunk csendben
Utunk ősz árnyékán lépdel.
Kezed kezemre féltőn lebben,
Elűzi az őszt melegével.

Hajam már hamvas.
Szívemben ötven év a múlt,
mégis benne dobban a tavasz
mikor kezed kezembe simul.







MAJD EGYSZER...


A remény hal meg utoljára,
állítják bizton a nagy bölcsek.
Ha szemünk vággyal néz előre,
Reménykedve a boldogságban,
A jelen kínja sem fáj ma.

A kín is lehet boldogság,
Mert most vagy, most érezlek,
Csak elválaszt a távolság.

Mikor reggel azzal kelek,
Minden este azzal fekszem,
Hogy hiányod egyre mardos,
Csak álmomban ölel karom.

Ujjaim a semmit simítják,
Nem játszanak hárfahúron,
Gerinced ívén megpihenve.
Szemünknek villanása sem
Egyesül szivárványívben,
Incselkedő ajkunk nem éli meg,
Éppen elcsókolt csók csodáját,
Nem égeti önfeledt vágy,
Akkor suttogom reménnyel
A bűvös két szót: Majd egyszer.

Majd egyszer!
a hajnal veled ébred,
az est veled múlik el.

Majd egyszer!
Megéljük az élet csodáját,
Mit örök szerelmünk varázsa
Gyönyörűségesen széppé tesz.

Majd egyszer!
Lehet csak húsz év múlva,
Mikor göcsörtös bottal
Együtt éljük életünk,
Mikor már csak a szemünk
Villanása rejti a csodát.
Közös élet csodáját.

Majd egyszer! Lehet.
Nem lehet! Biztosan tudom
Majd egyszer így lesz!
Majd egyszer így lesz, Csillagom.

Helen Bereg: Majd egyszer

Link








MARADJ MÉG!


Maradj még!
Hányszor ismétli ajkam e két szót,
Hányszor nézek rád könyörögve:
Ne menj el kérlek!
Maradj még!

Bújj hozzám!

Perceket kérek csupán!
Szívemben elrejtett vágymorzsák
Dobbantják halkan:
Bújj hozzám!

Ölelj át!

Érezzem, beleborzongok!
Érezzem, ott vagyok boldog!
Távolból halljam:
Ölelj át!

Ringass el!

Tűnjön végtelenbe a valóság,
Ringatásod pillanat lehet csupán
S magamnak suttogom:
Ringass el!

Maradj még!

Nem akarok holnapokra várni!
Nem akarok tegnap emlékévé válni,
Sírva könyörögni:
Maradj még







MEGÉRINTETTÉL...


Megérintettél,
s én úgy éreztem, ezer éve már,
mióta ujjaidban játszik testemen
a simogatás.

Eltűnt a világ.
Csupán simító kezed volt az élet,
mely bőrömön éledt tiszavirággá
és elenyészett.

Fésülted hajam,
Tízfogú eleven fésű borzolt,
s én előre álmodtam a csodát,
ahogy szád csókol.

Eggyé öleltél.
A lét csupán elömlő vágy, forróság,
hogy lebegjen testem, meghazudtolva
a tömegvonzást.







MIKOR KEZED KEZEMBE SIMUL


Szürkül a nappal.
Köd fátyola vállamra hull.
Lábunk alatt zizzen az avar,
mikor kezed kezembe simul.

Sétánk lombhullás
halott zenéje kíséri.
A szivárványszínű elmúlás
utolsó rezdülését éli.

Kopott az erdő.
Ezer foltból szőtt kabátja
egyre didereg, míg az eső
s a szél rongyosra nem tépázza.

Sétálunk csendben
Utunk ősz árnyékán lépdel.
Kezed kezemre féltőn lebben,
Elűzi az őszt melegével.

Hajam már hamvas.
Szívemben ötven év a múlt,
mégis benne dobban a tavasz
mikor kezed kezembe simul.







MIT ADHATOK


Harmatcsepp frisségét adja neked a hajnal,
Napsugár melegével simogat a nappal,
Vöröslő horizontját adja a szürkület,
Éj sötétjén Hold fénye ágyadon megpihen.

Virág bimbóját neked nyitja a kikelet,
Nyár perzselő melege bőrödön vízcsepp lesz,
Ősz színpompáját neked festi a természet,
Télen pehelytakaró egyengeti lépted.

Esőcsepp koppanás neked komponál zenét,
Ágak hárfáján halkan dúdol hozzá a szél,
Kedvedre kel életre minden ami szép,
Érted kel a Nap s lesz sötéten csendes az éj.

Kétely mardos, vajon mit adhatok én neked?
Nincs másom csupán e télbe enyésző élet,
Szívemben tavaszt meghazudtoló szerelem.
Ennyi, mit adhatok. Kérlek, fogadd tőlem el!








MONDD MÉG!


Mondd még!
Úgy szeretem hallani, ha fülembe suttogod: Szeretlek.
S leheleted incselkedőn megcsiklandozza fülemet.
Mint mezőn suhanó tavaszi fuvallat,
mely magával hozza nyár melegét,
úgy melengeti lelkem szerelmes szavad:
Szeretlek. Szeretlek, mint soha senkit eddig még.

Mond még!
Te vagy az első, kinek elhiszem, igaz a kimondott szó,
s nemcsak hamis arany csendülése, nem hazug, csábító.
Szeretlek. Szeretlek, mint soha senkit eddig még.
Mondd! Kérlek, mondd még! Lehunyt szememmel várom,
e szó felém simítsa minden melegét.

Mond még!
S én átölellek, válladra hajtom fejem, hogy ne csak halljam,
érezzem is az igaz, mélységes szerelem hangtalan,
bennem elcsendesülő rezgését.
Nem szólok én sem. Szemem simogatja arcod,
s szemednek üzeni, mit nem érzett e szív rég:
Szeretlek. Szeretlek, mint soha senki







NAPSUGÁR SIMOGAT


Ereszről csepegő jégcsapba fagyott tél
Szunnyadó tavasznak halk ébresztőt zenél.
Föld szomja beissza a jeges cseppeket,
Vékony hótakarón éled a természet.

Hűvös, szürke hajnal, a talajt köd lepi,
A Napot zúzmara csillaga köszönti.
Felmelegszik délre a levegő lassan,
Napsugár simogat, faágon rügy pattan.

Avar télszőnyegén hóvirág fehérlik,
Harangján szél csendül, felhallik az égig.
Még el sem hervadt már nyílik a pipitér,
Ibolya, kikerics, szivárvány lesz a rét.

Szántók barázdáján zöldül már a határ,
Árvalányhaj selyme ég pipacs pirosán.
Hónap hónap után lombkoronát növeszt,
Szárba szökken a mag, virágból gyümölcs lesz.

Szeretlek kikelet, szépséged varázslat
Csupasz gallyra pompás menyasszonyruhát adsz.
Felpezsdíted szívem, melegség járja át,
Szerelemre virul, mint réten a virág.







NEM TUDHATOD


Csak ülök csendesen.
Lehunyt szemhéjamra vetítem
nemrég percek csodáját.
Melengető, édes érzés jár át,
valóságra kel, mi csak képzelet.
Itt vagy ismét, itt vagy velem,
nem érdekel semmi,
csak téged
akarlak ölembe zárni,
ringató karodban súlytalan
lebegni, pulzáló ütemre
történjen bármi.
Mardosson, égessen a vágy,
mint lángnyelvek
ölelik halálba vétkes-vétlen
áldozatukat fent a máglyán.
Mikor itt hagysz, mikor
elmész abba a másik világba,
csak ülök csendesen
s lehunyt szemhéjamra vetítem
átélt percek csodáját.
Szorosan átölelem magam,
ne törjön sikolyba hiányod,
nehogy megtudd, meghalld,
mennyire fáj a kihülő ágy,
a bőrömről elszálló illat,
melyet ott hagytál magad után.
A hangszálak nélküli kiáltást
nem hallhatja más, csupán
násztól izzadt párnám,
s önként vállalt társam,
a magány







NÉGYSOROSAK


Köszönöm, hogy vagy,
hogy kezed simogat,
karod átölel,
ajkad követel.







Ó HOGY VÁRTALAK


Ó hogy vártalak!
Csupán egyetlen nap nélküled
Ó hogy vártalak!
Estém hiányodtól vénült meg

Ó hogy hívtalak!
Lágy hangodba feledkezve
Ó hogy hívtalak!
Szerelmes szavak zenéjére

Eljött a ma
Itt vagy végre
Boldog a nap
Itt vagy nékem

Ó hogy remegtem!
Átölelt két karod szentélye
Ó hogy remegtem!
Beleveszve válad gödrébe

Ó hogy szeretlek!
Gyengéd szerelmedtől égve
Ó hogy szeretlek!
Szívemben cseng szíved hűsége










ŐSZI HANGULAT


Öleld magadhoz nyár
Gyengülő melegét!
Hangtalan jön az ősz.
Tegnap

még zöld levél
Nap-nap után érzi,
Mint festi sárgára
Ősz ecsetje, a dér.

Sárga lombkorona
Vöröses színre vált.
Rövid átmenet csupán,
S barnára aszalja
Az őszi elmúlás.

Hangtalan jön az ősz,
Ködfátyolt borít
Reggelente a fákra.
Harmat csillogása
Reszketve esik
Hidegen didergő,
Rongyos lombruhára.

Lassan minden levél
Avarrá csendesül,
Hajdanvolt zöldjét
Emlékképként őrzi
Szem írisze ott belül.

Nyirkos hajnali szél
Elfújja napsugár
Gyengülő melegét.
Öleld magadhoz!
Rejts ruhád alá!







PÁRNÁMON ÁLMODVA...


Párnámon álmodva pihenteted fejed.
Arcod kisimítja a végtelen szerelem.
Nézem, csak nézem nyugodt arcodat.
Szerelmemmel ellopom minden gondodat.

Szememmel lágyan simogatlak csak,
Nehogy véletlen álmod megzavarjam.
Édes lehet. Végtelenül boldog álom.
Huncut mosoly játszadozik szádon.

Nem tudom megállni. Nem, mégse.
Kezem cirógatva indul érintésre.
Csak cirógatni, lágyan simogatva,
Arcodat féltőn a kezembe fogva.

Ajkamon tűzként lüktet már a vágy,
Ajkaddal csókban érintkezne már.
Nem gyönyörben éledt követelőző,
Csak olyan kedves, álomból ébredő.

Félig álmodban hozzád simul testem.
Ujjaim piheként suhannak gerinceden.
Ébredsz már. Megrebben a szemed
Rám nézel. A vágyat látom benne.

A vágyat, mit vágyam felébresztett.







PILLANAT VARÁZSA


Jó volt végre látni! Megérinthetett kezem.
Végigsimítottam hajad, arcod, tested,
Ujjaimban bizserget a féltékeny félelem:
Vajon bőrödön a feltámadó vágy visszaköszön?

Karomba szorított az érzéki követelés:
Eggyé olvadjon, mi egy volt még nem is oly rég.
Elváló lelkünk számolta a nappalt s az estét
S most ráforrt lélek pillereptére a mámor.

Boldogságunk pillanat varázsa volt csupán.
Kapaszkodó kezünk elengedte egymást.
Mosolyba gyűrtük elszakadás fájdalmát
S vággyá öleltük élettől ellopott szerelmünk







SÓVÁRGÁS


Álmomban otthon jártam,
Otthon a családi házban.
Lelkem megtelt furcsa vággyal,
Sóvár szorongással.

Ó, ha újra gyermek lennék,
Anyám ölén megpihennék,
Két karjába odabújnék,
Mindig így maradnék.

Az ágyamban Reá várnék,
Meséjétől megnyugodnék,
Szép szavára elaludnék,
Mindig így maradnék.

Fényes mosolyára vágynék,
Mosolyában megfürödnék,
Szeretetért csak jót tennék,
Mindig így maradnék.

Megnyugodva felébredtem,
Megnyugodva testem, lelkem.
Miért volt e sóvár álom?
Otthonomat miért látom?







SZERELMEM...


végtelen önzés
mindig veled

marnám húsod
marcangolnám
körmöm húzom
szántom bőröd
cafatokra

fájjon a kín
nekem is fáj

apró darabkáid
elrejteném
elfolyó véred
magamba innám
véremmel együtt
szívemmel dobbanjon
sejtjeimben tovább

véred
véremmé vált



testemre feszülne
bőröd
ívben gyűlne
bennem a gyönyör
minden darabbal
mi bennem élne

neked is jó
mi nekem a kéj

tüdőmbe szívnám
kapkodó lélegzeted
belém halnál
lelkem felinná
lelked jaját
boldogságát

neked is jó
mi nekem a kéj

te bennem élnél
s én belehalnék
eltűnne mosolyod
el a simogatás
sötétté lenne a fény
ha te nem lennél

kit szeretnék
ki szeretne


Helen Bereg: Szerelmem ...

Link








SZERETEM ÉRINTÉSED


Szeretem érintésed.
Reggel összedugjuk fejünk,
Orrunk kedveskedő játéka
Elvarázsolja jelenünk.
Egymás vállán megpihen
Kényszerű elválás fájdalma.
Mesélő szemek nézik egymást,
Ujjam végigszalad szád ívén
s feltámad az elfojtott érzés:
Ó bárcsak csókolnám már az ízét!

Szeretem simogatásod.
Bőröm kezednek visszaköszön.
Délután kisszobánk varázsa
Végtelen, időtlen öröm.
Ezerszer suttogom, szeretlek.
Fülcimpádon játszik leheletem.
Édes önkívületben hallom:
Én sokkal jobban, mint te,
Nem szerettem így sosem.
Ó bárcsak együtt élhetnél velem!

Szeretem szuszogásod.
Fejed elalszik vállamon,
Lassan szemedben megpihen
A múltból s jelenből minden gond.
Gyönyörködöm, mily lágy arcod,
S kedves álmodban mosolyod.
Nézlek s magamba zárom e képet.
Így látlak lehunyt szemem vásznán,
Mikor néma torokba belehal a kiáltás:
Ó bárcsak örökké így ölelhetnélek!







SZERETLEK


Szeretlek éjjel
ha átölel az álom.
Szeretlek nappal,
ha karodba vágyom.
Szeretlek, ha nézel
míg elér az álom.
Szeretlek ha ölelsz
forró szenvedéllyel.
Szeretlek ha simogatsz,
hajnali ébredéssel.
Szeretlek gyönyörben,
szeretlek mert vagy.
Mindenkor szeretlek,
csak mellettem maradj...







SZERETLEK, MINT...


Szeretlek, mint ...
S itt megállt kezemben a toll.
Nem találtam megfelelő hasonlatot,
Mert ahogy szeretlek, semmihez nem hasonlítható.

Szeretlek, mint ...
Kezdtem újra, a szavakat ízlelgetvén.
Már itt van, itt lebeg nyelvem hegyén,
De elakad a toll, nem írja, mit szívemben érzek én.

Szeretlek, mint ...
S most felszakad lelkemből az összes kép.
Szerelmünk tollamból életre kél.
Papírra borzongó selymes folyamot igéz.

Szeretlek,
Mint szellő simogatását,
Mint hűs patak vizét,
Mint tavaszi nap sugarát.
Lelem veled kel, veled köszönti az éjt.

Szeretlek,
Mint csobogó hárfadallamot,
Mint tenger hófehér tajtékát,
Mint ajkon libbenő mosolyt.
Szerelmem szerelmed öleli át.

Szeretlek,
Mint porban eső koppanását,
Mint számban olvadó méz ízét,
Mint frissen meszelt fal illatát.
Létem lelked követi, amíg él.

Szeretlek, mint ...
Még írnám, de elolvastam, mit tollam vetít elém,
S megborzongtam: Ó Istenem, mily hamis az egész!
Tényleg nem adják vissza a leírt mondatok,
Mit egyetlen ölelésben, szemem csillanásában,
Ajkam puhán suhanó játékában elmondhatok.







SZERETSZ?


Szeretsz? - kérdeztem félve.
Hiába tudtam, igen,
Összeszorult minden,
Minden emlék bennem,
Mi lesz, ha azt mondod, nem?

Szeretsz? - néztem rád félve.
Szemedből olvastam, igen.
Sóhajba rebbent minden,
Minden maró kétely,
Mi lesz, ha azt mondod, nem?

ezredév telt el mióta
magamnak festett álomkép
átlépte délibáb tükrét
válóság lett, nem kósza
látomás, életre kélt

mesébe varázsolt életem
szebb, mint Andersen
valaha is mesélt
felhőtáncot lépkedek
szirének játsszák a zenét

két karban megpihenni
rablánc csörgését feledve
két szemmel ölelkezni
hajnal csókján lebegve
súlytalan léleklebegés

szerelmes ajkon a vágy
leheletnyi vallomás
szerelmes csók felesése
játszik Ámor kedvére
komponált szimfóniát

Szeretsz? - suttogó kérdés.
Választ nem vár sosem.
Tested minden rezdülése
Suttogja, kiáltja testemnek
Szavak nélkül is: Igen







SZOMJAZOM...


Szomjazom. Szám kiszáradt patak medre,
Éltető csókod hiánya hornyolta cserepesre.
Hiába vágyom, hiába a kiserkenő kín,
Oly messze vagy, végtelen messze.
Szomjam hiába hív.

Hívlak. Fagyos széllel száll az üzenet:
Gyere kedves! Végy karodba, hogy megpihenhessek!
Hiába minden, hiába szólongat a vágy,
Oly messze vagy, még a segélykiáltás sem
ér el szívemtől hozzád.

Ölelni akarlak!
Karom indája magába zár.
Csókolnám ajkad,
Mint mezőt a nyári napsugár.

Simogatni akarlak!
Megpihenni, hol lélegzeted eláll.
Kócolnám hajad,
Míg önfeledt játékba belehalna a vágy.

Nézni akarlak!
Szemem szomjazza arcod varázsát.
Fejem kívánja vállad.
Ráhajolva álmom odasimul hozzád.

Felkiáltok. Mindez a képzelet játéka csupán.
Hiába vágyom, hiába a kiserkenő kín,
Oly messze vagy, lehetetlen a találkozás.
Szerelmem szűkölve hiába hív







TÁVOLSÁG


Ha távolság választ el tőlem,
Szívemben tombol, zenél a szél.
Vihar tépte fatörzs fájdalma,
Mi testemben és lelkemben ég.

Megpihenő lágy fuvallattá
Ölelő karodban csendesül.
Szívem szellő hárfáján penget,
Szerelmes dalt játszik ott belül.

Most messze vitt tőlem a muszáj.
Hárfadallam sír a húrokon.
Szomorú dala rólad mesél
Szívemre fátyolkoszorút fon.

Repülnék szél suhogásával
Simogatni arcod mámorát.
Átölelném bőrödön lengve
Tested minden édes hajlatát.

Lennék pajkos tavaszi szellő,
Megpihennék ajkad szögletén.
Mosolyodra csókolnám vágyam,
Ízlelgetve csodás szád ízét.

Ha távolság választ el tőled
Szélre kél percek koppanása.
Tudom, ott messze te is hallod,
Hisz szíved szívem tükörmása.







TE VAGY...


Te vagy kiről álmot szőttem régen,
királyfi voltál, mint a mesékben,
nekem adtad égről a csillagot.

Az vagy kivel felébred a reggel,
hajnali széllel súgja: szeretlek,
sötét szobámba bíbort varázsol.

Érintésed pihék között vibrál,
megborzongat a felserkenő vágy,
mint vízen gördül tova a fodor.

Szemed mesél holnap szépségéről,
némán ígér beteljesült gyönyört,
borostyánba rejtett boldog sorsot.

Az vagy kinek szirén-szavát hiszem,
némán, súgva, kiáltva is bent cseng.
Ajkadról kél s szerelmet varázsol.

Te vagy kiről álmodni se mertem,
mert napfénytől ékes kéklő égre
még az álom sem festhet csillagot.







VALAMI ÚGY FÁJ


Valami úgy fáj.
Lelkemen penge éle hasít.
Jajdulnék, de a hang
Fogak fésűjén megakad.
Zománcot szakító rianás.
Összeszoruló, hangtalan
Csikorgást zenél a kín.

Valami úgy fáj.
Bordák közt veri ketrecét.
Jajdulnék, de a jaj
Hangszálak fagyába belehal.
Jégcsapok ezerré szakítják szét.
Mélyről pattogzó sóhaj
Csupán a vergődő lét.

Valami úgy fáj.
Torkomra könny csordul.
Jajdulnék, de belül ég
Nyelem savanyú-sós levét.
Arcomon mosolymáz
Kemény, karctalan acél,
Fénylő maszk, ne lásd!

Helen Bereg: Valami úgy fáj...

Link








VÁRAKOZÁS


Mosolyba öltöztettem arcom,
Összeszorultak bennem a percek,
Míg vártam kedves mosolyod
Már a távolból átölelje lelkem.

Álltam, néztem a messzeség
Szürkén leng az út felett,
Szemem kutatta Föld peremén
Mikor lesz valóság a képzelet.

Apró pont jelent meg végre,
Egyre nagyobb és nagyobb lett,
Rettegés rezzent bennem, mégse
Te nősz óriássá a horizont felett.

Pillanat volt e rettegés csupán,
Láttam, mint sürgeted lépted,
Ismerős mosoly ragyogott rám,
Éreztem sugara simogatva éget.

Előre futott türelmetlen vágyam
Mielőbb két karodba zárhass,
Ajkad s ajkam puha párnáján
Lehelet násza ékesítse szánkat.

Így várom mindig érkezésed.
Szívemben mosoly és rettegés,
Szerelmemnek mindkettő édes,
Mert tudom, szerelmed enyém.







VÁRTALAK


Kabátom alá bújt a reggel.
Fázósan húztam össze magam.
Kezemben cigaretta égett.
Füstje ősz hidegébe suhant.

Vánszorgott a nem múló idő.
Néztem a távolt, közeledsz-e?
Szememben jelen lett a jövő.
Szívem vágyam filmjét pergette.

A távolban feltűntél végre.
Néztem, jössz felém, mégis álltam.
Mentem volna, nem tettem mégse.
Lelkem ott hagyta ólomlábam.

Öleltél, s mondtad, baj hogy szeretsz,
Nélkülem minden perc fájdalom.
Megsimogatta arcod kezem,
Sajgó sejtjeimbe zárt karom.

Kabátod alá simultam az utca közepén.
Eltűnt minden, számunkra beteljesült a remény.







VELED


Elfogadom örökre életed.
Magamét adva cserébe.
Szerelmünk egymásban él,
Összefonódó szenvedéllyel.

Szerelmed takarója alatt
Minden félelmem elszáll.
Vággyal bújok oda hozzád.
Kérlek, kérlek, ölelj át!

Melletted vagyok Kedves.
Szerelmem érzed? Végtelen.
Legyőz minden akadályt.
Lelkem lelkedet öleli át.

Társa vagyok életednek,
Örökké Téged szeretlek.
Ha lehunyod a szemed,
Érezned kell, ott vagyok Veled.







Irodalmi oldala

Link



Versek

Link



Szerelmes versek

Link

















 
 
0 komment , kategória:  Helen Bereg  
Helen Bereg: Napsugár simogat
  2015-01-24 22:31:39, szombat
 
 




Helen Bereg: NAPSUGÁR SIMOGAT


Ereszről csepegő jégcsapba fagyott tél
Szunnyadó tavasznak halk ébresztőt zenél.
Föld szomja beissza a jeges cseppeket,
Vékony hótakarón éled a természet.

Hűvös, szürke hajnal, a talajt köd lepi,
A Napot zúzmara csillaga köszönti.
Felmelegszik délre a levegő lassan,
Napsugár simogat, faágon rügy pattan.

Avar télszőnyegén hóvirág fehérlik,
Harangján szél csendül, felhallik az égig.
Még el sem hervadt már nyílik a pipitér,
Ibolya, kikerics, szivárvány lesz a rét.

Szántók barázdáján zöldül már a határ,
Árvalányhaj selyme ég pipacs pirosán.
Hónap hónap után lombkoronát növeszt,
Szárba szökken a mag, virágból gyümölcs lesz.

Szeretlek kikelet, szépséged varázslat
Csupasz gallyra pompás menyasszonyruhát adsz.
Felpezsdíted szívem, melegség járja át,
Szerelemre virul, mint réten a virág.







Szerelmes versek

Link



Irodalmi oldala

Link



Versek

Link

















 
 
0 komment , kategória:  Helen Bereg  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 58
  • e Hét: 5376
  • e Hónap: 24004
  • e Év: 141358
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.