Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A Tóra és népe II. rész
  2011-04-07 22:10:26, csütörtök
 
 
Osgyáni Rónay Károly Dr.: A Tóra és népe II. rész

II.

A Tóra mint törvénykönyv.

Jahve kultuszát tárgyazók | A zsidó nemzet fennállását és hatalmát tárgyazók | A nép szaporaságának előmozdítását célzók | Magánjogi és büntető törvények | Közgazdasági és szociális jellegűek | A szombat év és a kürtölés éve | Felebarát és jövevény alatt mit ért | Törvényt megtartók jutalma, törvénytörők büntetése | Jézus és a Tóra

A zsidók törvényhozása egészen elüt minden más népétől. Világszerte az állam feje, egy hatalmas autokrata, vagy valamely nemzeti törvényhozó testület az, mely az ókorban a törvényeket --- rendesen a szokásjog alapján --- előírta. Nem úgy a zsidóknál. Náluk a törvényhozó maga Jahve, a láthatatlan, de mindenek fölött hatalmas Isten, aki a Sinai hegyen az egész zsidó nép jelenlétében naiv lélekre lenyűgöző körülmények között és módon maga jelenti ki Mózesnek a törvényeket, sőt azokat két kőtáblára vésve maga adja át neki. Ezen törvényhozás jelentőségét rendkívül emeli még azon körülmény, hogy ez alkalommal egyúttal újból szövetséget köt Jahve a zsidó néppel s a többi között e szavakat intézi hozzája:

,,Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim, mert enyim az egész föld és ti lesztek nekem papok birodalma és szent nép."

Tehát Jahve ez alkalommal alkotmányt is ad a zsidó népnek, amely tisztán teokratikus s az állam legfőbb ura és királya ő maga, akinek látható helyettese Mózes, illetőleg a főpapok.

A Mózesnek személyesen átadott és két kőtáblára vésett törvények, a közismert ,,tíz parancsolat," mely lapidáris szavakkal megalapozza az új állam társadalmi rendjét.

Az első három parancs Jahvenak, mint egyetlen Istennek és mindenekfölött hatalmas szellemi lénynek tekintélyét emeli mindenek fölé. A zsidó számítás szerint ötödik a szülők tisztelete által a családi életnek ad szilárd alapot; (helyesen annyival inkább, mert a szaporaság iránt tett ígéret csak így valósítható meg) míg a többiek az élet és vagyonbiztonságot és a nemi élet tisztaságát teszik kötelezővé. Az utolsó hat parancs bizonyára minden kulturnemzet közkincse volt már akkor is, amit a rabbik közvetve elismernek. Elismerik ugyanis, hogy már Noe idejében voltak jámbor emberek s hogy egyáltalán véve minden jóérzésű emberben kifejlődik bizonyos erkölcsi érzés. Elismerik tehát, hogy az Ábrahám előtti népek is ismerték az erkölcsös életet, melyet a rabbik a Noe-féle hét parancsolatban foglaltak össze. Ezek nagyjából azonosak a Mózes-féle tíz parancsolat hat utolsójával. Különös módon a Noé-féle hét parancsolatban fel van sorolva azon tilalom is, hogy nem szabad élő állat húsát enni. Ebből arra lehet következtetni, hogy voltak oly barbár népek, amelyek élő állatból vágtak ki egyes, húsrészeket élelmezésül. Ez azonban annyira ésszerűtlen, hogy szinte hihetetlen.

A tíz parancsolat első hárma, mint a zsidó géniusz kizárólagos alkotása van elismerve. Ehhez azonban szó fér, mert az újabb tudományos kutatások mind több bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy tulajdonképp minden primitív nép eredetileg egy Isten hivő. Erre a Tóra is szolgáltat bizonyítékot, amennyiben Ábrahám élete leírásánál a többi közt felemlíti, hogy Melkhizedek, Sálem királya, a ,,Magasságos Istennek" volt papja s annak hozott áldozatot.

Valószínű tehát, hogy Mezopotámiának egyes törzsei fenntartották az egy Istenben való hitet. Innen, Úrvárosából vitte magával Ábrahám ezt a hitet Kánaánba, ahol általános volt a sok Isten hívés, mondjuk bálványimádás, tehát ott Ábrahám hite különösen feltűnhetett.

A negyedik parancs, a hetedik napnak, vagyis a szombatnak megünneplése, tisztán a zsidó géniuszból ered, amire e nép méltán büszke lehet.

A tízparancsolat szűk keretekbe szorított tartalmát a Tóra szerint bővebben megmagyarázta Jahve Mózesnek, illetőleg bővebben kifejtette s azokat, mint közvetlen isteni parancsokat Mózes feljegyezte. Ezek képezik valósággal a zsidók törvénykönyvét.

A parancsok minden rendszer nélkül nagy össze-visszaságban foglaltatnak a Tórában s így nem csoda, ha annak tökéletes ismerete bővebb tanulmányozást igényel s hogy azok, akik vele tüzetesen foglalkoznak, a zsidók előtt tudósokul számítanak.

Amint már említettem, a Mózes által írásba foglaltakon kívül egyidőben más magyarázatokat és utasításokat is közölt Jahve Mózessel, amelyek írásbafoglalását megtiltotta volna és szájhagyományképp maradtak volna fenn.

A Tórában rendszertelenül előadott és részben megismételt törvényeket így csoportosítanók:

1. Jahve kultuszát tárgyazókra:

Amint említem, maga Jahve a zsidó nép legfőbb ura és királya, kit egyedül illet népe részéről imádat. Tekintélyét a Tóra oly magasra emeli, hogy nevét sem volt szabad hamis célból kiejteni. A legfőbb parancs ez: ,,Szeresd a Te Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből." Tiszteletére díszsátort készíttetett Mózes, amelyben volt a ,,frigyszekrény" elhelyezve, ennek egyetlen tartalmát azon két kőtábla képezte, melyre a Jahve által adott tíz parancsolat volt bevésve. E frigyszekrénynek a zsidó nép csodatevő erőt tulajdonított. A törvénytiszteletnek ez a netovábbja.

Különösen jellemző továbbá a zsidók istenfélelme. A Tóra alaposan beléjük nevelte. Nem csoda, ha Jahve átkozódásaira gondolunk, a törvényt megszegőkkel szemben. Az istenfélelmet később a Talmud még jobban kifejlesztette. Igen helyesen, mert minél nagyobb az istenfélelem a hívőkben, annál inkább megtartják azok az Isten által előirt törvényeket.

Az istentisztelet módja rendkívüli aprólékossággal van előírva. Ezekre is erősen rányomta a korszellem bélyegét, mert a legfőbb szellemi lényt a legkülönbözőbb barmok, madarak, illatos szerek, kenyér és bor feláldozásával, legtöbbnyire elégetésével kellett megtisztelni. Ezen áldozatok bemutatására, imák és ünnepélyek rendezésére, a zsidó nép 12 törzse közül egy egész törzs, a Lévié lett kirendelve. E törzs Kánaán elfoglalása után az osztozkodáskor nem is kapott földbirtokot, hanem az oltárról élt. A papok tekintélyét a törvény éppúgy megvédte, mint a királyét. Az engedetlent halállal büntette.

2. A zsidó nemzet fennállását és hatalmát megalapozó törvényekre.

A nemzeti eszme a Tórát a hit eszméjével párhuzamosan annyira áthatja, hogy a kettőt egymástól elválasztani alig lehet. A zsidó nemzeti eszmének mindent alárendel a Tóra s a tényeket hidegen mérlegelve nagyítás nélkül mondhatjuk, hogy még Jahvét is annak szekere elé fogja a vele megkötött szövetség, tehát szerződés által. A nagy mindenség megteremtőjét és fenntartóját zsidó nemzeti Istenül sajátítja ki.

A nemzeti eszmét szolgálja, amint már fentebb láttuk, azon fikció is, hogy az egész zsidó faj Ábrahámtól származik, akivel első ízben kötött Jahve örök szövetséget. A nemzeti eszme tehát a faj, a vér egységére van alapítva. Ez különben a legtöbb népnél így van.

Pontos leszármazási táblázatokkal igazolja ezen vérbeli egységet a Tóra a maga koráig s azt a későbbi zsidó szentkönyvek a legnagyobb pontossággal folytatják Dávid királyig, sőt azon túl is az ország pusztulásáig. Ennek célja, hogy a vér egységét minden kétségen felül helyezze. Hogy a zsidók erre később, a legmostohább körülmények közt is igen nagy súlyt helyeztek, igazolja azon körülmény, hogy még ma is számos zsidó család Dávid királyig, vagy legalább is azon korszakig viszi fel családfáját.

A vér egység fikciójának fenntartása egyik főgondja a Tórának. Elsősorban házassági tilalmak által kívánja megóvni minden faji elkeveredéstől Izraelt. Tilos zsidó nőnek más fajbelihez, tehát pogányhoz nőül menni, viszont tilos zsidó férfinak pogány nőt feleségül venni. E parancs oly szigorú, hogy az idők folyamán később többízben megesvén az, hogy zsidó férfiak sűrűbben összeházasodtak pogány nőkkel, e házasságok felbontása és a pogány nők elbocsájtása rendeltetett el.

Minthogy pedig a pogánynépekkel való vérbeli elkeveredés veszélye állandó volt, mert a zsidók mindig más fajbeliekkel elkeveredve laktak még nemzeti államuk fénykorában is: a Tóra azáltal iparkodott megakadályozni a más fajbeliekkel való összeházasodást, hogy oly étkezési tilalmakat állított föl, hogy azok hű megtartása esetén a zsidó és más fajok közt való barátságosabb, bensőségesebb érintkezést is rendkívül megnehezítette, sőt majdnem lehetetlenné tette, mert hithű zsidó pogány embernek asztalához le sem ülhetett A Tóra tehát a zsidó népet minden más néptől alaposan elválasztotta ,,a thoro et mensa."

A nemzeti eszmét szolgálja a Tóra szerint isteni kinyilatkoztatásul tekintendő azon fikció is, hogy Izrael Istennek kiválasztott népe, melyet minden más nép fölé helyezett, dacára annak, hogy arra érdemeket nem szerzett, de pusztán azért, mert Ábrahámmal szövetséget kötött. Ez a legvégzetteljesebb fikció úgy a zsidó népre, valamint a velük érintkezésbe jött összes többi népekre nézve. Jahve megígérte Izraelnek, hogy összes ellenségeit kezébe adja. Mózes is inti népét, hogy az ígéret földjének elfoglalásakor irtson ki minden ottlakó népet kímélet nélkül. Minden más népnek kevesebbre becsülése tűnik ki a Tóra legfőbb intézkedéseiből. Különösen hangsúlyozza továbbá Jahve, hogy súlyosan fogja büntetni Izraelt, valahányszor eltántorodik tőle, viszont azonban kegyébe fogadja őt azonnal és megbocsájtja minden bűnét, ha visszatér hozzá. A nemzeti öntudat emelését célozzák úgy a Tórában elrendelt összes ünnepek, valamint a későbbi időkben elrendeltek is, Pessah (Páska) ünnepe az Egyiptomból való kiszabadulás emlékét, --- a sátoros ünnepek, a pusztai vándorlásét, --- a hetek ünnepe, a szinai hegyen történt kinyilatkoztatás emlékét örökíti meg. Ehhez járultak a későbbi századokban a Purim, melyre még visszatérek s mely az első nagyobb arányú antiszemitizmus vérbefojtásának emlékét és a Chanukka, mely a Makkabeusok alatt történt templomfelszentelés emlékét tartja ébren. Ezekhez sorakoznak némely böjtnapok, melyek Jeruzsálem ismételt pusztulásának és Gedáljáhunak emlékét őrzik meg. Szorosan vallásos csak két ünnepük; az újév és az engesztelés ünnepe, mindkettő bűnbánati jelleggel.

Legfontosabb azonban a hetedik nap, a szombat, állandó megünneplésének elrendelése. E napon tilos minden testi munka nemcsak magának a zsidónak és összes háznépének, (legyenek azok bár idegen fajbeliek és szolgák) --- sőt marháinak is. Ez nemcsak a test erejének, munkabírásának megóvása érdekében rendeltetett el, hanem a lelkiélet bensőségének, a szellemi élet kifejlesztésének érdekében is. E napokon történt a Tóra egyes részeinek nyilvános felolvasása, értelmezése és magyarázása és történik mai napig is. Már Mózes elrendelte a törvény minél gyakoribb olvasását és közismertté tevését, úgy hogy azt minden zsidó jól ismerje. Eredetileg tehát a szombat az oktatásnak is volt a napja s innen fejlődött ki fokonként a közoktatás, sőt az általános tankötelezettség is. Különösen a jeruzsálemi templom második elpusztítása után bármely országban felépült zsidó templomok --- zsinagógák --- egyúttal iskolák is voltak és úgy is hívták. Ilyen előzmények után az általános tankötelezettséget elég könnyű volt a Kr. e. 2-ik században elrendelni. Ezt Jeruzsálemnek Kr. u. 70-ben történt elpusztítása előtt Josua ben Gamaliel főpap a gyermek 6-7-ik évében állapította meg.

A Tórából ered azon rendkívül nagy igyekezet, amelyet a zsidók ősidőktől fogva a tanulás terén kifejtettek. Átlag sokkal többen voltak köztük iskolázott írni-olvasni tudó egyének, mint más népek közt s annak köszönhetik bizonyos értelemben vett kulturfölényüket és különösen később, a diaszpórában rendkívüli sikereiket. Folyton a törvényt tanulták s különösen, hogy mi a tilos és hol kezdődik az.

Hogy a zsidó energiáját és kitartását azon tudat és meggyőződés, hogy Jahve kiválasztott népéhez tartozik s hogy Jahve parancsainak betartása esetére őt, ha még annyiszor bűnözik is, csakhamar ismét kegyébe fogadja és őt, megsegíti, --- a legvégsőkig képes felfokozni, az nyilvánvaló.

3. A nép szaporaságát előmozdítókra:

Jahve azon ígéretét, hogy Ábrahám magát megsokasítja, mint a tenger fövényét: hathatósan és erkölcsi alapon mozdítják elő a házassági és nemi életre vonatkozó erkölcsi törvények, továbbá az egészségügyi parancsok által. A házasságkötés törvényei szintén erősen magukon hordják a kor bélyegét, amennyiben úgy a házasság megkötése, valamint felbontása igen egyszerű volt. A házasság kötéshez a leány atyjának beleegyezése volt kikötve, mely alkalommal valószínűleg már ősidőktől kezdve rendeztettek a hozomány és hitbér kérdései. A házasságot a férj könnyen és egyszerűen felbonthatta a vagyonjogi igények egyidejű rendezése mellett, válólevél kiállítása által. Az elbocsájtott asszony, ha válólevele volt, bármikor új házasságra léphetett. Ártatlan leányok elcsábítóival szemben nagyon szigorú a Tóra. Ha akadály nem forgott fenn, a csábító köteles volt a leányt nőül venni. Ha ez lehetséges nem volt: igen súlyos vagyonjogi kártérítésekre lett kötelezve. Erőszak esetén rendszerint halál volt a büntetés. Viszont az erkölcstelen leányt is halállal büntette. A nemi élet terén elkövetett természetelleni bűnökért is halálbüntetés járt ki. A több nejűséget korlátozás nélkül megengedte.

A nemi életben elkövetett minden visszaélés rendkívül súlyos következményekkel lévén összekötve, csakhamar kifejlődött azon szokás, mely később szinte kötelező erővel bírt, hogy a fiúk legkésőbb 18 éves korukban (de igen gyakran már 13 éves korukban), a leányok pedig 12 éves koruktól kezdve házasságra lépjenek. Hogy e szigorú törvények nemcsak a szaporaságot, de a közegészséget is előmozdították, bizonyításra nem szorul.

Az étel-italban való mértékletlenséget is bünteti a Tóra, még pedig az apa panaszára a javíthatatlanul iszákos, dorbézoló fiút agyonkövezéssel.

A közegészségügyet a papi osztály kezelte. Rendesen a pap volt egyúttal az orvos is. Sok oly célszerű intézkedés van, különösen a bélpoklosság, mint akkoriban igen elterjedt és igen súlyos betegség gyógykezelése tekintetében, különösen a betegek teljes elkülönítése által, melyekkel a Tóra korát megelőzte.

Az étel törvények nagyrésze is az egészségügybe vág, nem különben a mosakodásra és fürdésre, különösen a nőkére vonatkozólag előirt szabályok.

Az említett törvények hatásának tekintendő, hogy a zsidó népnél az életkor a nem zsidókéhoz képest hosszabb, a halandóság pedig kisebb.

4. Magánjogi és büntető törvényekre:

A magánjogiakról nincs sok mondanivalóm. Azok a kor szükségletének bizonyára megfeleltek, de később a tökéletesség igen nagy fokára kifejlődött római jog mögött messze elmaradtak. Ami a büntető törvényeket illeti, az akkori kor szelleméhez képest bennük a ,,talio", a megbosszulás elve érvényesül. Életet-életért, szemét-szemért, fogat-fogért stb. Sőt a vérbosszút a Tóra egyenesen előírja, a fiú kötelességévé tévén apja gyilkosának elpusztítását. A halál büntetést a zsidók rendesen agyonkövezés által hajtották végre. A jogegyenlőséget a Tóra lépten-nyomon hangoztatja, még idegennel és ,,jövevénnyel" szemben is. A bírót pártatlan ítélethozatalra kötelezi és minden ajándék elfogadásától eltiltja. Marasztaló ítéletet csak 2---3 tanú vallomása alapján hozhat.

5. Közgazdasági és szociális jellegű törvényekre:

Amint említém, a Tóra a jogegyenlőség elvén áll. Ezt az egyenlőséget a lehetőség szerint a vagyonok tekintetében is fenn akarta tartani, vagy legalább is a szélsőségeket enyhíteni. Először is kimondja, hogy zsidó fajbelijét rabszolgául nem tarthatja, illetőleg az esetben sem bánhatik vele úgy, mint rabszolgával, ha ínségétől indíttatva, magát rabszolgául eladta.

Ha zsidó fajbelijének kölcsönt ad az után tilos kamatot szednie, ami a régi időkben mindég egyenlő jelentőségű volt a kiuzsorázással, --- ellenben idegen fajbelivel kifejezetten szabad uzsoráskodnia. Sőt gazdagokkal szemben a szegényeket annyira védi, hogy ha zsidó fajbelijének kölcsönt ad: nem szabad adósának házába lépnie és a zálogot kiválasztania, hanem meg kell elégednie azon záloggal, melyet az adós házából önként kihoz és felajánl. Még ez sem elég. Minden hetedik esztendőt szombat évnek jelent ki, amelyen minden zsidó szolga minden váltság nélkül szabadon bocsájtandó. A szombatévben továbbá minden kölcsöntartozás megszűnik. Azonfelül minden zsidó földtulajdonosnak kötelességévé teszi, hogy a szombatévben földjét parlagon hagyja, még szőlejét is és csak azt élvezze, amit a föld, fa, szőlő magától terem. Sőt lehetőleg ezt is az özvegyek, árvák és jövevényeknek hagyja élvezetéül. Megtiltja azt is, hogy a többi esztendőkben aratás és betakarítás után a mezőn visszamaradó kalászokat, --- a szőlő leszüretelése után visszamaradt böngéket és az olaj és egyéb gyümölcsfák termésének leszedése után a véletlenül visszamaradt gyümölcsöt leszedje, hanem kötelezi őt, hogy azt szintén az özvegyek, árvák, jövevények és szegényeknek hagyja meg. A szombat-év eszerint első sorban a mezőgazdasági ugarolásnak felelt meg: az egyéb rendelkezések tisztán jótékonyságiak.

A szombat-évi ugarolást a zsidók a próféták idejéig nagyjából megtartották. A próféták már panaszkodnak, hogy a törvény ezen rendelkezéseit nem tartják meg s a Talmud a babiloni fogságot oda magyarázza, hogy ezzel azért büntette Jahve a zsidókat, mert a szombat-évet nem tartották be s azt tízszer elmulasztván azért kellett hetven évig fogságban sínylődniük. Ami a követelések elévülését illeti: ezen rendelkezéssel a Tóra a szegényeken akart segíteni, de túl lőtt a célon. Csakhamar kiderült, hogy a gazdagok egyszerűen nem adtak kölcsönt a szegényeknek, mert ezek a szombat-évig kihúzván a tartozás visszafizetését, elévülés által menekültek a kötelezettségtől. A főpapok és tudósok tehát oly magyarázattal álltak elő, hogy ha a szegény ember a kapott kölcsönről a papok előtt írásbeli kötelezést vállal a tartozás visszafizetésére: az ily kölcsöntartozás a szombat-év bekövetkezte dacára sem évül el.

A szombat-évnél még sokkal nagyobb jelentőségű volt a kürtölés esztendeje, a jubileumi év, amely minden hetedik szombat-év után következett, tehát minden ötvenedik évben tartatott meg. Ekkor országszerte megharsantak a kürtök s mindenki, aki az utolsó ötven év alatt földbirtokát egészben, vagy részben eladta, azt minden pénzbeli szolgáltatás, tehát vételár visszatérítése nélkül, tulajdonul visszakapta. Ezzel a Tóra az elproletárosodást akarta megakadályozni. Ugyanis miután a zsidók Józsua alatt Kánaánt elfoglalták, annak földjét a törzsek között, az egyes törzsek viszont a hozzátartozó családok között felosztották. Ezen törzsbeli, illetőleg családbeli földbirtok a fenti rendelkezés által tulajdonképp elidegeníthetetlennek lett kijelentve. A Tóra Jahve szájába ennek igazolásául a következő kijelentést adja: ,,mert enyém a föld, ti csak zselléreim vagytok". A megszorult földbirtokos csak úgy segíthetett magán, hogy ingatlanát tulajdonképpen csak haszonbérbe adhatta a legközelebbi jubileumi évig. Világosan el is rendeli a Tóra, hogy a vevő a legközelebbi jubileumi évig eltelő évekre csak a föld hasznát szerzi meg s ezen hasznot igazságosan kell megállapítani, hogy a megszorult tulajdonos rövidséget ne szenvedjen. Eszerint tehát a termőföldet csak haszonbérbe lehetet adni de eladni nem. Ezen tilalom a házbirtokra nem terjedt ki.

Mi magyarok büszkék lehetünk arra, hogy a pusztaszeri vérszerződés folyamányaképpen az egyes törzseknek, illetőleg később családoknak osztályrészül jutott föld szintén nem volt elidegeníthető s hogy a magyar szent koronának később az előbbiből kifejlődött theoriája szerint a szent korona virtuális joga megszakadás esetén kiterjedt az ország egész területére, sokkal nagyobb mértékben, mint azt a mai kincstári örökösödés megállapítja.

A szociális rendelkezések közé volna sorolható a Tóra azon parancsa, hogy a zsidó szolgákat és szolgáló leányokat csak a szomszédos pogány népek közül tarthat magának, semmi esetre azonban zsidót. Ezen parancs különben a kiválasztottság eszméjével függ össze. Oly magasra helyezi a Tóra a zsidó nép kiválasztott és minden más nép fölé helyezett voltát, hogy a zsidó semmiféle szolgai, nehezebb munkára ne legyen szorítható. A verejtékes munkától a Tóra népe állandóan iszonyodik.

Ezen parancsot később a próféták még szabatosabban oda bővítették ki, hogy: ,,béresetek és vincellértek idegen népek közül való legyen."

Mint meghatóan humánus intézkedéseket, idézem még a következőket:

,,Az elöljárók pedig szóljanak a néphez, mondván:

Kicsoda az olyan férfi, aki új házat épített, de még fel nem avatta azt? Menjen el és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harcban és más valaki avassa fel azt.

És kicsoda olyan férfi, aki szőlőt ültetett és nem vette el annak hasznát? Menjen el és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harcban és másvalaki vegye el annak hasznát.

És kicsoda olyan férfi, aki feleséget jegyzett el magának, de még el nem vette? Menjen el és térjen vissza házába, hogy meg ne haljon a harcban és másvalaki vegye azt el.

És kicsoda olyan férfi, aki félénk és lágy szívű? Menjen el és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyja fiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az övé."

Ezek a Tóra hadmentességi esetei, a testi fogyatkozásokon fölül.

A jótékonyság gyakorlását a Tóra minden zsidó kötelességévé teszi azon célzattal, hogy ,,koldus ne legyen közöttetek."

A jótékonysági és erkölcsi parancsok közül néhány fontosabbat idézek: ,,ha testvéred elszegényedik és keze ellankad melletted, támogasd őt, akár idegen származású, akár bennszülött legyen, hogy élhessen melletted. --- A jövevényt bosszúsággal ne illessétek. --- Ne légy álnok és hízelkedő. --- Igaz fonttal és mértékkel mérjetek. --- Megfeddjed bátorsággal a te felebarátodat és el ne tűrjed őbenne a bűnt (tehát a közvélemény erkölcsi ítélőszékét rendeli el)."

A racionalizmus átlengi az egész Tórát. Amit előad, az mind világos és tiszta. A miszticizmust üldözi. ,,Ne találtassák te közötted, aki az ő fiát, vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendő mondó, se álomlátó, (azaz álomból jósoló) se igéző, se jel magyarázó, se varázsló, se bűbájos, ördöngősöktől tudakozó, se titok fejtő, se halottidéző, mert utálja az Úr, aki ezeket műveli."

Sajátságos, hogy a tízparancsolat a csalást nem tiltja. De a Tóra törvénymagyarázatában ez is foglaltatik: ,,a te felebarátodat meg ne csaljad, hamisul el ne végy tőle." Azt azonban határozottan sehol se mondja, hogy idegent megcsalni nem szabad.

Egy további parancs: ,,bosszúálló ne légy és haragot ne tarts a te néped ellen, hanem szeresd a te felebarátodat, mint magadat."

És itt elérkeztünk a Tóra egyik legfontosabb parancsához: a szeretetéhez.

6. A szeretet törvényeire:

Az előző idézetet a Tóra több ízben variálja s a próféták szüntelenül hirdetik, nem különben a Talmud is. Nem csak Jézus, de több híres rabbi kijelentése szerint a Tóra lényege néhány szóval így fejezhető ki: ,,szeresd Istent mindenek fölött és szeresd felebarátodat, mint tenmagadat."

Ez valóban fenséges idea. Mi keresztények általában azt hisszük, hogy a felebaráti szeretet már a Tórában is az egész emberiségre kiterjedőleg értendő s hogy ezért neki s a zsidó géniusznak örökre le vagyunk kötelezve.

Csakhogy ez nagy tévedés. A Tóra, a próféták és még sokkal inkább a Talmud, amint azt később látni fogjuk, ,,felebarát" alatt mindig és kizárólag csak a zsidót érti, de sohasem az egész emberiséget, tehát a pogányt, aki ellenkezőleg állandó lenézésének, sőt izzó gyűlöletének is tárgya.

Be kell azonban ismernünk, hogy már azon okból is kimagaslik a Tóra minden ókori törvénykönyv közül, hogy saját népét a kölcsönös szeretetre, támogatásra és összetartásra neveli oly mértékben, hogy az semmi kívánni valót sem hagy hátra s e tekintetben minden más népet mesze felülmúl. A Tóra hivői közt, tehát tagadhatlanul áll az a magyarázat, hogy vallásuknak lényege a fent idézett kettős mondatban benn foglaltatik.

Izrael népe kiválasztottságának és minden más nép fölé helyezettségének fikciója azonban áthidalhatlan szakadékot képez a Tóra követői és minden más népfaj közt.

Jól eszünkbe véssük tehát, hogy az a sok szép, sőt olykor magasztos törvény és erkölcsi előírás, melyre rámutattam, de amelyiken kívül is sok akad, amit helyszűke miatt fel nem sorolhattam: az mind csak a Tóra népét egymás irányában kötelezi.

A megvetés, sőt gyűlölet tárgyát képező pogány népek közül azonban a Tóra sok tekintetben kiveszi a ,,jövevényt", akit azonban sohasem helyez a zsidóval egy színvonalra.

Lássuk csak közelebbről, hogy mit ért a Tóra ,,jövevény" alatt:

Egyik gyakran idézett parancsa így szól; ,,Mint közületek való legyen a jövevény és szeresd őt, mint magadat, mert jövevények voltatok Egyiptom földén. Én vagyok a ti Uratok Istenetek."

Az igaz, hogy a magánjogi és büntető törvényeket a Tóra a jövevényekre --- a köztük-letelepültekre --- is alkalmazza, tehát nekik a jogegyenlőséget megadja. Aligha is tehetett volna másképp és bánhatott volna a jövevényekkel kegyetlenebbül, mint a görögök, vagy rómaiak. Ne feledjük ugyanis, hogy a zsidók sohasem éltek tömören Palesztinában, hanem elvegyülten a legyőzött Kánaanitákkal és más bevándorolt idegenekkel, akikre már csak azért is rászorultak, mert a Tóra parancsa szerint minden szolgai és nehéz munkára idegeneket kellett alkalmazniok. Ezekkel igazságtalanul bánni és őket jogfosztottakká tenni, azoknak folytonos lázongását okozta volna.

A felebaráti szeretet azonban vallási törvény és nem közjogi. Minthogy pedig Izraelnél a vallás és faj mindig azonos fogalom: világos, hogy a vallási törvények és előírások csakis a zsidókra vonatkoznak, de sohasem idegenekre, tehát a jövevényre sem.

Hogy a Tóra a felebaráti szeretet tekintetében is mennyire a zsidó alá helyezi a jövevényt, kitűnik következő rendelkezéséből. A Tóra tiltja az ételtörvények közt azt is, hogy elhullott marhának, azaz nem a metsző által az előírt szabályok szerint megölt és boncolt állatnak, --- tehát dögnek, --- húsából egyék. Mindjárt hozzá teszi azonban, hogy azt adja el a jövevénynek. Ez nem mutat igaz felebaráti szeretetet, sőt inkább mélységes lenézést.

Ettől eltekintve rá kell mutatnom, hogy a kamat szedés tilalma szintén nem terjed ki a jövevényre, vagyis, hogy jövevénytől a zsidó igenis szedhet kamatot. Minthogy pedig a kamatláb korlátozva nem volt, a kamatszedés és uzsora egyértelmű volt.

Ugyanez áll a csalásra vonatkozólag is. Amint már idéztem, a Tóra tiltja, hogy hitsorsosát megcsalja. Ez a tilalom az idegenekre soha ki nem terjedt, tehát a jövevényre sem. Igaz, hogy a Tóra kifejezetten megtiltja a zsidónak, hogy zsákjában két féle font legyen és hamis mértéket használjon, még a jövevénnyel szemben is, de ezen intézkedés magyarázatát leli abban, amit a jogegyenlőségre vonatkozólag, fent előadtam. Mind ehhez a felebaráti szeretetnek a Tóra szűk értelmezésében semmi köze sincs.

Hogy a zsidó mentalitás a lefőzést, csalást és uzsorát idegennel szemben helyénvalónak tartja azt a magam tapasztalta következő eset igazolja: Egy bűnügyi tárgyalás alkalmával, amikor egy zsidó ékszerész és uzsorás egy előkelő keresztény család könnyelmű sarját csúnyául becsapta s emiatt vád alá került, előkelő zsidó ügyvéde őt védő beszédében tisztára mosni igyekezett. Beszédje befejeztekor (mint a vádló ügyvéde én mellette ülvén) hozzám hajolt és a teljes meggyőződés hangján beszéde igazolásául azt mondta, hogy a törvénynek nem hivatása az ostobát és könnyelműt az okossal szemben megvédeni; az pusztuljon el.

Szükséges még egy pillantást vetnünk a Tórában körvonalozott vallásos életre. Ezt a racionalizmus jellemzi. Például kiemelem a fogadalmakról tett rendelkezéseket. Az emberi lélek mélyén rejlik --- különösen ha vallásosságra hajlamos --- fogadalmak tevése, amelyek igen gyakran súlyosak és az egész életre kihatóak. Nem ritkán képesek az élet örömét és boldogságát kérdésessé tenni. Minthogy pedig a Tóra világfelfogása optimisztikus; (az életet s annak élvezeteit nem kevésbé nagyon is igenlő) elrendeli, hogy a papok a fogadalmak alól felmentést adhatnak. A Tóra által mintegy jóváhagyott és ajánlott fogadalom egyetlen módja a nazireusság. Ez abból áll, hogy a fogadalmat tevő köteles az összes vallási előírásokat a legszigorúbban betartani, bizonyos különös tisztasági előírásokat szintén s a fogadalmi idő alatt nem szabad sem haját, sem szakállát megnyírni. Innen ered a keleti zsidóknál mai napig dívó pájesz viselet. A szakállon kívül a hajnak néhány tincsét nőni hagyják.

Ennél sokkal fontosabb az a kérdés, hogy a Tóra milyen állást foglal el az emberi lélek halhatatlanságának kérdésével szemben s hogy az előírásait pontosan megtartó hívének mily jutalmakat, --- az azokat megszegőknek pedig mily büntetéseket helyez kilátásba?

A Tóra a lélek halhatatlanságáról sehol említést nem tesz. Szerinte Jahve az ember teremtésekor lelket lehelt ugyan belé, de arról nem mondja, hogy halhatatlan. A lélek halhatatlanságának eszméje a zsidó vallásba csak jóval később más vallási rendszerekből szivárgott át.

Épp oly kevéssé tesz említést a Tóra, --- mert az említett előzmény után nem is tehet --- valamely halál utáni túlvilági létről, tehát sem túlvilági jutalomról és boldogságról, sem túlvilági büntetésről.

A Tóra Izrael fiainak az ő racionalizmusához híven, az ő állhatatos hitükért és parancsainak pontos megtartásáért kizárólag csak a földön helyez kilátásba jutalmat, de azt kiadós mértékben. Ígéri, hogy Jahve bőségesen fogja megáldani vagyonnal és az életet kedvessé tevő élvezetekkel, egészséggel és hosszú élettel és pedig nemcsak őt magát személyesen, hanem leszármazott is tized-íziglen. A jutalom másik neme a bő gyermekáldás. Ha tehát a zsidó véletlenül személyesen nem élvezheti az ígért földi javakat, akkor annál biztosabban fogják azt élvezni leszármazói.

Viszont a törvényeit áthágó zsidót azon büntetés kilátásba helyezésével fenyegeti meg, hogy bosszút áll rajta és leszármazom negyed-íziglen, --- betegségekkel sújtja, szegénységgel és nyomorúsággal.

Jellemzésül idézek némely idevonatkozó részletet: ,,Ha pedig hallgatsz az Úrnak szavára, akkor a földnek minden népénél feljebb valóvá tesz a te Istened. Megszalasztja előtted ellenségeidet és megérti majd a földnek minden népe, hogy az Úrnak nevéről neveztetel és félnek tőled. És bővelkedővé tesz az Úr minden jóban. Kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt és fejjé tesz téged az Úr és nem farkká... Ha pedig nem hallgatsz Istennek szavára, átkozott leszesz a városban és a mezőn. Átkozott lesz a te méhednek és a te földednek gyümölcse. Bocsájt az Úr rád romlást mindenben, amit cselekszel. Hozzád ragasztja az Úr a döghalált, mígnem elemészt. Megver téged az Úr szárazbetegséggel, hidegleléssel, gyullasztó és izzasztó betegséggel, aszállyal és ragyával. Eged a fejed fölött rézzé, a föld pedig lábad alatt vassá válik. Megver az Úr tébolyodással, vaksággal és elmezavarral. Feleséget jegyzesz magadnak, de más férfi hál azzal. Házat építesz, de nem lakol benne; szőlőt ültetsz, de nem veszed hasznát. A jövevény, aki közötted van, feljebb emelkedik feletted, te pedig alább szállsz. Ő fog néked kölcsönt adni és nem te kölcsönzöl neki; ő fej lesz, te pedig fark. (Ebből is látszik, hogy a jövevény és felebarát közt mily mélyreható különbséget tesz.) Vad tekintetű népet hoz rád, amely nem tiszteli a vén embert és a gyermeknek nem kedvez.

Ezek szuggesztív volta szembeszökő. Hogy mily nagy becsben tartja a Tóra a vagyont, abból is látszik, hogy a paradicsomkert feldicsérése közben kiemeli, hogy ott igen jó arany, ,,Bdelliom" és Onixkő vagyon.

Ha figyelembe vesszük továbbá, hogy Jahve, népe boldogulásának érdekében, a többi népeket kész neki feláldozni és önzésének prédául dobni: e vallás elég bőven kárpótolja hívőjét azon sok aprólékos rituális korlátozásokért is, melyeket előír s amelyek végeredményben a fajtisztaság és kiválasztottság eszméjét szolgálják, tehát minden egyes hívőnek is érdeke, mert a faji szolidaritás előnyeit semmi más népnél nem élvezhetné oly mértékben. A hívők szeme elé állított ideál pedig a pátriárkák erkölcsi színvonalaképpen nem utolérhetetlen.

Továbbá a bűnbánatot előírja és rendeli, hogy aki áldozatot akar hozni az Úrnak, de igazságtalanul járt el testvérével szemben, előbb távozzék el az oltártól, tegye jóvá bűnét és csak azután térjen vissza és mutassa be az áldozatot.

Mindazonáltal kész Jahve úgy egész népének, mint az egyeseknek minden bűnét készségesen megbocsájtani, mihelyst megtér hozzá. Jól tudja ugyan, hogy nyakas és engedetlen nép, számra csekélyebb a többi népeknél és nem is különb, de mert megesküdött Ábrahámnak: kész őt megoltalmazni. A bűnöktől való megtisztulás tehát elég könnyen megy s így e vallás bevezetésemben felemlített azon előnyt is bőven nyújtja, hogy a hívő lelki egyensúlyát nagy mértékben képes helyreállítani és fenntartani.

Mindezekhez járul a Messiásban való törhetetlen hit. Úgy Mózes, mint a későbbi próféták ismételve megjövendölték, hogy a zsidó nép legnagyobb szorongattatása között Jahve Messiást küld, egy kiváló prófétát és nemzeti hőst, aki Izraelt bajából kiszabadítja és ígéreteit valóra váltja. Ezen remény mindig a más népek fölött való uralkodás eszméjével kacérkodik. Legnagyobb bajában, legmegalázottabb helyzetében is fenntartja nemcsak reményét, hanem törhetetlen energiáját is ezen specifikusan zsidó hit. A jövőjében való rendíthetetlen bizalom bámulatos idealizmust képvisel.

Mindezek tekintetbevételével nagyítás nélkül állíthatom, hogy nincs egy második vallás, amely nagyobb szuggesztív hatalmat gyakorolna hívői lelke fölött, mint Mózesé.

Kemény viták folynak afölött, hogy a zsidó faji géniuszának köszönheti-e a Tóra létét, avagy a Tóra formálta-e ki a zsidó jellemet.

Én az utóbbi nézet felé hajlok.

Hogy a Tóra szuggesztív ereje mily nagy, arra lássunk egy példát. A Kr. után 7. és 8. században egy turáni, a magyarral rokon hatalmas törzs a kazár, khánja és előkelői, a zsidó vallásra tért át. Vannak tudósok, akik azt vitatják, hogy a kazárok rövid idő múlva visszatértek ősi vallásukhoz. A legnagyobb valószínűség azonban az, hogy legalább nagy részük megmaradt zsidónak, összeolvadt az odaköltözött fajbeli zsidósággal és lett belőlük a legortodoxabb... lengyel zsidó, a Talmudnak legfanatikusabb híve. Ezt igazolja a sok kerekfejű, alacsony és zömök termetű lengyelzsidó. Fennen is hangoztatja sok előkelő magyar zsidó, hogy ő tulajdonképpen éppoly magyar, fajiságát tekintve, mint a honfoglaló magyarok utódai, sőt merészen állítják, hogy őseik a honfoglaló magyarokkal költöztek be. Ha így lett volna, ugyancsak korcs magyaroknak kellene őket tekinteni, mert jól emlékszem, hogy hetven év előtt, --- de még harminc-negyven év előtt is, --- a nálunk lakó zsidók a magyar nyelvet nagyon hiányosan és zsidós kiejtéssel éktelenítve beszélték, de annál jobban értették anyanyelvüket, a jiddis-németet.

Gondoljunk egy más analóg esetre. A törökök hajdan hadjárataik alkalmával rabokul elhurcolt legkülönbözőbb nemzetbeli figyermekeket janicsárokká nevelték fel és képezték ki, akik vakbuzgóságuk és bátorságuk által a török hadsereg legfélelmetesebb csapatait képezték.

Egy más jellegű példára is hivatkozom. Ha Jézust kizárólag csak mint embert vesszük is tekintetbe, a legkiválóbbak közé sorozandó, különösen gondolatainak a messze jövőbe kiható mélysége által. És éppen, mert ember is volt: az emberi fejlődés menetének alá volt vetve. Igen lényeges különbséget tudok tenni azon kijelentései közt, amelyeket tanítói működésének kezdetén és amelyeket végén tett. Máté evangéliumát követve (V. 17. alatt) ezt mondja Jézus a híres hegyi beszédében: ,,Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek, vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik: a törvényből egy jóta, vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik." Erre szeretnek a zsidók nagyon hivatkozni. Sőt még később is (XV. 21---28 alatt) elő van adva, hogy Jézus Tirus és Sidon vidékére menvén, egy kananei asszony abból a tartományból kérte, hogy leányát gyógyítaná meg. Jézus így utasította el őt: ,,Nem küldettem, csak az izrael házának elveszett juhaihoz." Az asszony további kérésére meg éppen így felelt: ,,Nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebeknek vetni." Az asszony azon további kérésére, hogy ,,hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az ő uroknak asztaláról alá hullanak": végre Jézus eleget tett az asszony kérésének az ő nagy hite miatt. Ezen nyilatkozatokban Jézus mentalitása még teljesen zsidó. A Tóra egészen hatalmában tartotta lelkét annyira, hogy még jót is csak zsidóval akart tenni s nem átallotta a pogányoktól, mint ebektől, a gyógyítást eleinte megtagadni. De már később szívesen leült pogányok asztalához is, megtörvén az ételtörvényeket s amidőn emiatt neki a farizeusok szemrehányást tesznek, azt feleli, hogy nem az fertőzteti meg az embert, ami a száján bemegyen gyomrába, hanem ami száján kijön, tudniillik a megbotránkoztató beszéd. Ily módon tettel és szóval megtagadta az ételtörvényeket.

Később, más alkalommal kijelenti, hogy csak egy nőt helyes feleségül venni. Sőt azt is kijelentette, hogy a nőtlenség magasabb szempontból igen ajánlatos. Ezzel ellent mond a Tóra minden áron szaporaságot kívánó rendelkezéseinek.

Hirdeti továbbá, hogy a gazdagság csak akadály a lelki boldogság elérésében, tehát követőinek a szegénységet ajánlja. Ezzel lerontja a Tórának a vagyont és jólétet, mint elérendő célt és Isteni jutalmat hirdető tanait.

Kevéssel halála előtt pedig (lásd XXII. 2-9) mondta híres példázatát a királyi mennyegzőről, hasonlítván Isten országát a királyhoz, aki fiának mennyegzőt szerzett s aki elküldé először szolgáit, hogy hívják meg a mennyegzőre a hivatalosakat, --- értsd a kiválasztott zsidó népet --- de azok nem jöttek, sőt bántalmazák és megölék a szolgákat. Akkor monda szolgáinak, hogy menjenek a keresztutakra és akiket csak találnak hívják be a mennyegzőre. --- Ezáltal Jézus áttörte a Tóra legfontosabb tanítását: a zsidó nép kiválasztottságának fikcióját.

Jézus tehát az idők folyamán meggyőződött a Tóra sok fontos tanításának helytelenségéről, tehát példája és tanítása által hatályon kívül helyezte az étettörvényeket, helytelenítette a gazdagság utáni féktelen vágyat, helytelenítette a szaporaság vallásos előírását, legfőképpen pedig lerombolta a Tórának azon tanát, mely szerint a zsidó nép Istennek kiválasztott és minden más nemzet fölé helyezett népe. Belátta, hogy a Tórának a zsidónép kiválasztottsági fikciója, az ételtörvények által való elkülönítése más népektől, vagyon szerzésre és túlszaporaságra való ösztökélése: végzetes magára a zsidó népre nézve is. Fent írt tanításai által ezeket tehát lerombolta. De mi marad akkor a zsidóságból? a körülmetélés? az csak csökevényszerű külső jele volna az eltörölt tartalomnak. Nem is volt szükséges, hogy Jézus azt is eltörölje, mert az hamarosan, mint tárgytalan és értelmetlen amúgy is megszűnt, illetőleg könnyű volt szent Pálnak megszüntetnie.

Nézetem szerint Jézus első sorban nemzetét akarta megváltani, de az sokkal konokabb és elvakultabb volt, semhogy őt megértette és követte volna. Saját fajtája keretein belül a Tóra legyőzte a reformátor Jézust és haladt tovább végzetes útján, melynek vége alig lehet más, mint mumifikálódás.

Ami azonban a Tórában örökbecsű, azt Jézus a szűk keretek közül szabaddá és az emberiség közkincsévé tette.

A bevezetésben előadtam, hogy valamely vallás értékét aszerint lehet megállapítani, hogy mely mértékben bírja hívei lelki harmóniáját fenntartani, akaraterejét pedig fegyelmezni és felfokozni.

E kívánságoknak a Tóra --- saját népe szempontjából --- a legteljesebben megfelel. Hivői akaraterejét rendkívül felfokozza a közös származás és a világ teremtője által történt kiválasztottságának fikciója, lelki harmóniáját pedig ezeken kívül a követendő példákul felállított emberi eszményképek éppen nem elérhetetlen nívója, sőt a Tórának azon ismételt hangoztatása, hogy éppen nem saját érdemeiért választotta ki a népek közül Jahve Izraelt és helyezte valamennyi fölé, hanem mert Ábrahámnak erre megesküdött. Ehhez járul e vallás szigorúan nemzeti jellege, mely szűkebb körre szorítja a kötelességek teljesítését, de azokat éppen ezáltal lényegesen koncentrálja és mélyíti. Azáltal pedig, hogy minden nagy nemzeti siker tehát öröm emlékét megünnepli s minden nagy nemzeti szerencsétlenséget meggyászol; az emberi természetben fekvő önzésnek pedig idegen népekkel szemben tág teret enged: a nemzeti jelleget még jobban kidomborítja.

A bűnöktől való megtisztulást, tehát a lelkiismereti hányattatástól való szabadulás lehetőségét is elég kényelmessé teszi.

A lelki harmóniát a hívőkben fenntartja, mert a világ teremtésétől kezdve a lét minden problémájára megnyugtató magyarázatot ad. Azonfölül a Tóra az emberismeret tárháza lévén, e tekintetben is hasznot húz olvasója. Ami pedig fő: Jahve közvetlen kinyilatkoztatásának állítván magát: az Isten akaratában való megnyugvás képezi fő erősségét.

Ezekhez járul, hogy igen magas erkölcsi színvonalra s a testi és szellemi képességek nagymérvű kifejlesztésére sarkal.

Ezek oly nagy előnyök, melyeket más vallás ily mértékben alig nyújt.
Ha tehát a zsidó nép országot alapítani és fenntartani s tömören együtt élni képes lett volna:
a szomszédos népekkel való és általánosan előforduló súrlódásokon kívül
egyéb bonyodalmai aligha álltak volna elő.
Hogy e nép története mégis miért fejlődött oly rendkívül mozgalmassá:
a következőkben látni fogjuk.
 
 
0 komment , kategória:  A Tóra és népe II. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 561
  • e Hét: 1431
  • e Hónap: 12582
  • e Év: 277797
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.