Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Jobbágy Károly
  2016-07-19 22:00:41, kedd
 
 







JOBBÁGY KÁROLY


Jobbágy Károly, született Jancsovits, (Balassagyarmat, 1921. május 27. - Budapest, 1998. január 16.) a ,,könyvtáros tanár", kétszeres József Attila-díjas (1954, 1963) költő, műfordító.

22 évesen (1943) behívták katonának, a háború utolsó napjaiban szibériai orosz hadifogságba került, ahol 3 évet töltött. A hadifogságról írt versei miatt 1947 szeptemberében a magyar határról visszaszállították a Szovjetunióba és bebörtönözték.

1948-ban kiszabadult, elvégezte az ELTE magyar-orosz, később a műfordítói szakát, azután a Budapesti Műszaki Egyetemen dolgozott. Innen eltávolították az 1956-os forradalomról írt versei (elsősorban a Tigrisek lázadása című gyűjtemény) miatt, ez 1956 után csak ,,illegális" formában terjedhetett. Ettől kezdve középiskolai tanárként dolgozott. A belügyi szervek megfigyelése alatt állt; akik részint ,,foltos" múltjára vonatkozó zsarolással, részint ígéretekkel megpróbálták az ekkor már széles körben ismert s bizonyos tekintéllyel rendelkező költőt besúgónak beszervezni.

Ezek után azonban nem engedték érvényesülni, elhallgattatták. Középiskolai tanárként dolgozott nyugdíjazásáig, előbb a Könyves Kálmán Gimnáziumban, majd az Eötvös József gimnáziumban. Versei a hatvanas évek elejéig nem jelenhettek meg, de a rendszer szempontjából ,,nemkívánatos tartalmakat hordozó" versek kiadása ezek után is gondot okozott. 1989-ben súlyosan megbetegedett, nemsokára meghalt.








Jobbágy Károly

Link


Link







ANYÁK NAPJÁRA


A napsugár énreám
nemcsak délben árad.
Munka után jó anyám
megjön, kicsit fáradt.

De szeméből láthatom:
nap süt, mint az égen,
Édesanyám! Szép napom,
ragyogj soká nékem!







AZ ÁLDOZAT
Radnóti M. emlékére írt verse, '78

Mindig a legtisztább az,
mindig a legszelídebb,
kit darabokra tép a
megvadult szelindek.

A többi már gyanakszik
és fut az első jelre;
ez megáll csodálkozva,
békéről énekelve.

Nem fél, mert tudja: nincsen,
nem lehet ellensége.
Nem kiált segítségért,
s nem kegyelmeznek megse.

Még a gyilkos sem érti.
- Nyüszíts már, veszett pára:
s a csendtől riadt ujj fut
a fegyver ravaszára.







BÚCSÚZÓ


Búcsúzunk attól, aki minket
éveken át jóra intett,
tanított - s védett, hogyha kellett:
így cseperedtünk szíve mellett.

Mennyi apró és nagy viharban
vitt minket félve, szinte karban:
lelkünket mentve, feddve sokszor
óvott jövendő záporoktól.

Volt otthonunk és legtöbbünknek
anyánk, apánk - ki kísért minket:
de amit ők nem tudtak adni,
azt kaptuk itt nyolc év alatt mi.

Apró gyermekként még remegve
léptünk ebbe az épületbe,
s most úgy megyünk el, hogy az élet
titokból - tiszta törvénnyé lett.

Bárhova nézünk, most már minden
úgy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszú, pár éves múltunk
alatt azt itten megtanultuk.

Feledheti anyját a gyermek?
- Álmában új életre kelnek,
s öreg korban is fényben állnak
gesztusai elmúlt szavának.

Épp így mi is már mindenképpen
magunkba zárva, rejtve, szépen
visszük azokat, kik szeretnek,
s emlékét derűs reggeleknek.

S pajzsként emeljük, hogyha zordul
kínoknak kardja ránk csikordul,
mert az a pajzsunk, az a vértünk,
mit itt tanultunk s végigéltünk.







DICSÉRŐ ÉNEK


Aki engem széltől óv
Édesanyám csak a jó -
Ki rám gondol szüntelen
Édesanyám van velem.
Ha sírástól szám remeg
Bajom csak ő érti meg.
Olyan, mint a napsugár,
Testem tőle lesz sudár.
Semmi vihar nem fúj el.,
Hogyha magához ölel.
Az ég néha beborul -
Néha ő is szomorú,
De nincs annál jobb dolog,
Mint mikor rám mosolyog.
Tőle kaptam életet,
Róla zengek éneket.
Hangom ugyan gyenge még,
Szeretetem benne ég,
S így röpíti, viszi szél,
Szerte ahol ember él.






FELKELT A NÉP


Felkelt a nép, - hiába volt bitófa,
Kegyetlen kínzás, börtön és halál.
Feltámadt ő, a holt, - ki tíz év óta
sírban feküdt, - ma újra talpon áll.

S mily' óriás! Kezével szobrokat dönt
és széttépi a rabság címerét.
Ő, aki eddig szolga volt e földön
Parancsol, ítél, arca fényben ég.

Az, aki látta egykor megalázva,
vonulni sorban, utcán birkamód.
- nem ismer rá, hogy láncait lerázta
s kiált: ,,Rabok legyünk, vagy szabadok?!"

- nem ismer rá az sem, ki megkötözte,
ki nem érte, hanem belőle élt,
riadtan nézi, hogy hatalmas ökle
hová zuhan? bilincsét zúzni szét.

Dicsőség néked ifjúság és hála,
hogy itt e földön, ahol életunt,
ki nem szabad és inkább dől halálba,
- már nem kell többé szégyellnünk magunk.

Bp. 1956. okt. 24.







KIÁLTÁS VALAKI UTÁN


Már azt hittem, hogy vége van.
Napokon át nem jutsz eszembe.
Járok az utcán, gondtalan,
s nem érted nyúlok éjjelente.

De tegnap épp ott mentem el
a villamosmegálló mellett,
hol annyiszor búcsúztunk, (mivel
örökké csak búcsúznunk kellett).

Megtorpantam... Hát hogy' tudok...
hogy is bírok nélküled lenni?
Nem feledteti mosolyod,
kedves szavad itt semmi, semmi.

Néztem két karom közt az űrt,
amit te töltöttél be nemrég.
Hó vette körül felhevült
testem, de - mintha láva lennék -

nem hűtött. Olvadt a világ,
csorgó ereszek sírtak érted.
Csak a szívemet járta át
fagyos szele a veszteségnek.

1956







MADARAK


A villamos csörög, cseng,
vasat ölel a vas, sikít,
csikordul, fényes tagjait
villantja; közben fölzeng
- mint hat gépágyú robbanó
robaja - egy kipufogó.

Ebben a szörnyű, állati
zsivajban látom, hogy Kati
felnéz és aztán rámnevet,
s meg is szólal :
" Te! Figyeled?
Rigó! "
Rigó? Hol?
- " Hallgasd! "
S újra csak
sivít a dinamó s lecsap
egy láda döngve valahol.
Kati csak néz és felkacag :
- " Szépen dalol !"

Nem birom már. Játszik velem?
De egy félpercre hirtelen
elhal a zaj s már hallom én. . .
- nem képzelgés, vízió -
ott ül a televízió -
antennán s fütyül csodamód
a rigó.
Aztán a zajokkal teli
város azonnal elnyeli.

De engem furdal a talány :
Hogy hallotta meg ez a lány?
Nem vagyok én sem süket még,
szeretem is a füttyöket,
de itt, hol zúg a nép s a gép
nem veszem észre semmikép.

S rájöttem. Kétség sem maradt :
Hallják egymást a madarak.
Zajokon át, s nem kell se drót,
se szél, se víz, se más közeg. . .
meghallja rigó - a rigót.

" . . . S mindig a csúcsra, oda ül;
ha egyedül, hát egyedül. . . "
- folytatja az én madaram,
néz, visszanéz mindúntalan,
de aztán, - mint ki hazajött,
fészket rak karjaim között
s megszólal dallamos, rigó-
hangján fel is sóhajtva :
" Ó!
Itt, itt, de jó! "







MONDJÁK, A HIMNUSZT ÉNEKELTÉK


Mondják, a Himnuszt énekelték,
úgy indultak a puskatűznek,
s a könnygáz, meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.
Csorgott a könnyük.
Talán sírtak.
Csorgott a vérük.
Belehaltak.

Diákok voltak.
S ők csinálták
a dicsőséges forradalmat!







ŐSZI EMLÉKEZÉS


Rá emlékezem ma délután,
még az ég is könnyet ejt,
megfakulhat bennünk az emlék,
de a sziv , az nem felejt.

Csak sejtem már milyen volt,
szájának ive,homloka,
de a csókot,mit tőle kaptam,
nem feledem el soha.

Jött velem a tünt évek során
testetlenül,szüntelen
még ma is minden ölelésben,
tudom, csak őt keresem.

Őt, ki először fonta át
két karjával a nyakam
s először csókoltam keblére hullva,
alélt boldogan.

Ő jár ma itt, s nem a csalóka képzelet
játszik velem,
ha Őt sejtem az ág megett,
ha megremeg.

Csak Ő lehet,
más ki járna itt?
léphet más ily nesztelen?
szép régi emlékként átoson,
hervadt , őszi kertemen.







A RÁDIÓ MELLETT


Rólunk beszélnek minden nyelven
sikong az éter és csodál:
,,Dávid harcol Góliát ellen."

Népmilliók aggódva nézik,
hányan indulnak halni még?
S küldi a nép ifjú vitézit.

Fiatalok, még alig éltek
s füttyőngő golyók hangja közt
támadnak neki a pribéknek.

Nem akartunk híresek lenni,
ilyen áron meg semmiképp,
hisz' bánatunk már végtelennyi,

de nekünk mindig az jutott,
hogy a világ minket csodáljon
s fiaink kapják a golyót:

Kint ágyú szól, gyors lövés pattan,
a falról Petőfi figyel,
ahogy járkálok egymagamban.

Így járkált ő is átkozódva
,,Európa újra csendes..."
csak minket húz a sors karóba,

csak minket öl száz év után is
ugyanaz, aki hajdan ölt;
hogy hányan hullunk? - sose számít.

M á s o k csodálják bátorságunk
mi meg naponta meghalunk,
dzsida, s golyó veri át hátunk,

de megmutatjuk a világnak,
hogy mikor mindenki lapul
s csak a "rádiók kiabálnak,

mint akinek már mindenképpen
minden mindegy, hát Életet
adunk Szabadságért cserébe.

És ha a Sors minket így büntet,
mert hogy tűrtünk tíz éven át,
felmutatjuk véres fejünket,

s tudjuk, hogy mindent megbocsát.

Budapest, 1956. október 29.
Irodalmi Újság, 1956. november 2.







SZOMORÚ SZERELEM


A nő, ki nős embert szeret,
szomorú szerető nagyon.
Éjjel a vágy ha rámered,
felsír... Mert nincsen irgalom.

Hetenként egy-egy délután
eljön hozzá, ki öleli.
Siet... feléje nyúl sután...
más otthon ízével teli;

a zsebkendőjén, ingein
egy másik asszony nyoma van
s a férfi életében ím
ő - bárhogy lángol - nyomtalan.

Csak, mint a napfény, felragyog,
aztán pár napra beborul;
az ünnepek, vasárnapok
magányban telnek, józanul.

Néha, ha fáradt s kézbefog
otthon egy könyvet és leül,
pár sort elolvas... felzokog,
mert oly sokat van egyedül.

De mért? Hisz ő is annyit ér,
mint az, akinek férje van;
benne is úgy lobog a vér,
szeretne élni boldogan;

fényes vasárnap járni kinn,
büszkén, karolva vinni őt,
mutatni: Nézzétek! Enyém!
Állni a pletykálók előtt,

s nem mellékutcák kis, sötét
zugában kapni csókokat
és ijedten rebbenni szét,
ha ismerős, ki ott haladt.

A nő, ki nős embert szeret,
sok rossz asszonynál többet ad:
hitet, szerelmet, életet,
türelmet, ifjú álmokat...
*
Ne szóljatok meg, olvasók!
Nem pillangókról szól e dal,
kiknél csupán szeszély a csók,
- mert hogy a vérük fiatal -

hanem azokról, kik szivét
egyetlen férfi köti le,
számára lettek menedék,
egy jégkor hű tűztengere,

akik megértők, csöndesek,
nyomukban nem hull szét család,
csak bennük mélyebb s fáj a seb
látva kis lánykák mosolyát,

érezve, hogy nincs - bárha van
az, aki van - de nincs velük;
és a sírás is hasztalan,
akár az egész életük.










TANÍTÁS

Aki szeret,
annak
varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen
meglehet,
hogy felvarrja más.

Aki szeret,
annak
hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen
meglehet,
hogy meghallgatja más.

Aki szeret,
azzal
sose légy morc, goromba,


mert könnyen
meglehet,
hogy rámosolyog más.

Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen
meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor
- hidd el! -
nem ö a hibás.


Jobbágy Károly - Tanítás

Link








SZÜLŐFÖLD


Anteus volt az? - ki erőt a harcra
viadalokon a földtől kapott.
S halála is - emelkedés volt,
- úgy fojtották meg, levegőben tartva.

Én is, akit az élet sok kudarca
kifárasztott már - sokszor fulladok.
Csak hozzád érek, s újra új dalok
öntenek el, te lankás Ipoly partja.

Ha gondjaim, mint árnyak megzavarnak
hozzád futok haza - Balassagyarmat.
A gyermekkor a város szélin áll.
Enyém az ég és nincsen lehetetlen.
A "csapatom" ott vár a kisligetben,
s előttem buvik a cingár halál.

Balassagyarmat, 1954. augusztus 29.







VIRÁGHALÁL


A főúri rózsákból is egy pár száz,
a nagypolgári szegfűk ezrei,
piros-sárga tulipán-parasztlányok
és százezer orgona-proletár
vágva, szakítva, törve, láncrafűzve
feltündökölnek utoljára már.
Osztályajtókra szeggel felfeszített
ártatlanszívű vértanú-virágok
hajtják le fejük a tavaszi szélnek
hogy megválthassák a diákvilágot.

Így búcsúzunk mi. Tegnap még gyerek
feladatok tüzében kipróbáltan,
tegnap még az a folyton szidható:
"ameddig az én kenyerem eszed...",
tegnap még az a semmit nem tudó -
"majd fogsz még sírni!" - éhes szörnyeteg.
Ma meg - bár hetykén dalolunk -
belül szorongás lappang: egy szűk nap alatt
felnőtté váltunk. Új életre szül,
verekedni, alkotni emberül
e búcsúztató, friss májusi nap.

Nézzetek még utánunk egy kicsit
amíg a nóta elvékonyodik,
amíg az utca sarka eltakar -
Ott hallgat el majd ijedten a dal,
ott maradunk magunkra teljesen,
ott próbálunk hajózni új vizen,
kezdünk új, bátrabb evezőcsapást;
s ott látjuk meg: másképp nem lehet
és mindent úgy teszünk, ahogy
tőletek láttuk, ifjú öregek,
ti általunk százszor megtagadottak...
ősök... szülők...
és fáradt tanáraink.










 
 
0 komment , kategória:  Jobbágy Károly  
Tanítás
  2016-01-11 11:15:44, hétfő
 
 




Jobbágy Károly: TANÍTÁS

Aki szeret,
annak
varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen
meglehet,
hogy felvarrja más.

Aki szeret,
annak
hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen
meglehet,
hogy meghallgatja más.

Aki szeret,
azzal
sose légy morc, goromba,


mert könnyen
meglehet,
hogy rámosolyog más.

Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen
meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor
- hidd el! -
nem ö a hibás.







Jobbágy Károly - Tanítás

Link









 
 
0 komment , kategória:  Jobbágy Károly  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1546
  • e Hét: 4061
  • e Hónap: 29016
  • e Év: 146370
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.