Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
szeretettel
  2011-04-29 08:38:23, péntek
 
 



Böröczki Mihály:Ima a medencénél

A férfi magas volt az asszony hajlott,
a fehér fürdőköpeny összetartott
két egymás mellé szépült életet,
voltak talán úgy nyolcvanévesek,
az ember föl se nézve kézzel óvta,
s a két szeretet ment összefogódzva,
az asszony nem várta, hogy lépjen-e,
úgy vitte-hordta társa hű keze,
meglassúdtak, a férfi mozgást váltott,
lepuhította a fehér kabátot,
s míg lépést váltott, mintha vétene,
hogy odébb zilált a lélegzete,
majd kezük újra összekapcsolódott,
meglépcsőzték a kapaszkodó sorsot,
a víz egy kicsit nekik reszketett,
és szépek voltak. Boldog öregek.




 
 
0 komment , kategória:  Hárs László: Miért őszül meg a  
szeretettel
  2011-04-17 11:20:26, vasárnap
 
 



APA MESÉLSZ NEKEM?

.- Apa mesélsz nekem? Kérlek apa! Megígérted!

- Mesélek kicsim!

Az apa halálosan fáradt volt, de a kislány vágyakozó arcának képtelen volt ellenállni.

- Na csapd fel a könyvet valahol, te boszorka!- mosolygott rá.

- Jaj de jó! Tudod mióta nem meséltél nekem, pedig annyira jól tudod előadni, a múltkor is...

Az apa feje zsongott a cserfes kislány csacsogásától. Gyönyörködött csöppségében és a fáradtsága elszállingózott.

- Ezt meséld nekem apuci! - emelte hatalmas barna szemeit a kislány az apjára, miközben hófehér takaróját megigazította. Kényelmesen elhelyezkedett és várta a nagy előadást.

Az apa belekezdett:

A REST MACSKA

Egy legény elvett feleségül egy dologtalan gazdag lányt; ráadásul még azt is megfogadta, hogy sohasem veri meg.

- Ó ez olyan, mint a Pistinek a mamája! - vágott közbe a kislány.

- Tudod a Pisti mesélte, hogy amióta nincs állása az anyukájának, azóta naphosszat otthon ül. A papája ugyan szomorú, de olyan kedves bácsi, ő sosem tudná bántani a feleségét. Nem is tudtam, hogy írtak róluk mesét! - lelkendezett a kislány.

- Nem róluk írták! Ez egy nagyon gazdag mama volt - próbálta csitítani a papa a fruskát.

- Apa! Te mindig azt mondtad, az igazi gazdagság az ember szívében lakik! Igenis a Pisti mamája az egyik leggazdagabb mama!

Az apa szabadkozott.

- Őőő, hát lehet, hogy tényleg róluk írták akkor! - majd hamiskásan elmosolyodott a bajsza alatt, és folytatta a mesét:

A menyecske sohasem dolgozott, hanem csak járt házról házra pletykálkodni, s egyéb hitvány dolgot művelni.

- Neked volt igazad papus! Ez nem lehet a Pisti mamája, inkább a Rozi anyukája lesz! Tudod a Rozi az folyamatosan össze-vissza beszél az oviban. A múltkor is azt terjesztette, hogy a Gabi és a Laci szerelmespár! Pedig tudod a Laci az az én szerelmem! Ezen össze is vesztem a Rozival!

Az apa visszahőkölt! A döbbenet ült az arcára. ,, Az én picikémnek szerelme van? Úristen!"

- Papa, rosszul tettem? Te azt mondtad, hogy mindig védjem meg magam és az igazságért néha küzdeni kell! Jó elismerem nem kellett volna, annyira megcibálnom a copfját! - sütötte le a szemét a lányka.

Az apa elmosolyodott és az ő óvodai szerelmére gondolt. ,, Atyám teljesen elfelejtettem már, mindig a munka a rohanás." A mosolygó arc megnyugtatta a kislányt.

- De jó, hogy nem haragszol pedig az óvónéni azt mondta, ha megtudod, akkor...

Nem verte meg az ura egyszer sem. - folytatta az apa.

- Megértettem apucika! Többé nem fogok ilyet tenni!

A férfi felriadt a mélázásából.

- Azt jól teszed kislányom! - bár nem igazán sejtette mire adta áldását.

Hanem egyszer egy reggel, mikor dologra ment, így szólott a macskához:

- Azt parancsolom neked, te macska, hogy míg én odaleszek, te mindent dolgozz, amit kell! A házat szépen kitakarítsd, délre ételt készíts, s még egy orsó fonalat is fonj, mert ha nem, mikor hazajövök, úgy megverlek, hogy megemlegeted!

- A Gabi szülei is pont így pörlekednek egymással! A papája folyton nyaggatja a mamáját, és folyton cicababának nevezi őt! Miért nevezi cicababának?

Az apa megrökönyödött.

- Hát.... Tudod azért, mert nem tudja eldönteni, hogy cicázzon, vagy babázzon vele!

A kislány megkönnyebbült. Elégedetten tekintett a papára. Milyen pofonegyszerű a válasz. Az én apukám a legokosabb a világon.

A macska a tűzhelyen szunyókált, jámboran végighallgatta a beszédet. De az asszony azt gondolta magában, hogy ez az én emberem megbolondult! S azt mondja:

- Kelmed, uram, miért parancsol olyanokat annak a macskának? Hisz nem tud az ilyen parancsnak megfelelni!

- Úristen papa! Akkor én meg a nagymama bolondok vagyunk! Tudod régebben vendégségben voltunk az Évikénél, ahol volt egy édes kiscica. És mi simogattuk, meg beszélgettünk vele. Nagyon szép vörös cicus volt. Biztattuk folyton, hogy játsszon a gombolyaggal. Apa mi akkor bolondok vagyunk?

- Nem vagytok azok! - szólalt meg a papa.

- Akkor valami nem stimmel a mesével!

- Kicsikém a macska ösztönből játszik a gombolyaggal, de főzni, varrni, mosni azt nem tud!

- De apa! A Csizmáskandúr az igenis tud, és az Éviék macskája is megtanulja majd, csak még pici, ha majd megnő, akkor ő is fog tudni ilyeneket csinálni. Ez egy nagyon buta macska lehet, de azért nem kellene megvernie a gazdának!

Az apa elmosolyodott és folytatta a mesét:

- Tud, nem tud, nekem mindegy, feleség! - azt mondja az ember - nekem nincs más, akinek parancsoljak! De ha ő mindazt meg nem teszi, meglásd, úgy megverem, hogy sokért elkerülte volna! Avval ment a dolgára. Az asszony pedig biztatni kezdte a macskát: - Dolgozz, macska, mert megver az uram!

- Ez egy nagyon gonosz bácsi! - jelentette ki a kislány. Még meg is mondja, hogy megveri. Az Anikó is folyton retteg. Bár a mamája azt mondta neki, hogy a papája jó ember, csak nagyon hirtelen. Másnap mindenféle finomságokat kap. Az Ancsa olyankor nagyon boldog. Érted te ezt apucikám?

- Biztos fáradt a papája és kimerült. Ilyenkor kicsim az emberek, elkövetnek ostobaságokat.

- Apa, ha te is kimerült leszel, akkor...

- Nem! - tiltakozott az apa. Én nem tudnék olyan lenni soha!

- De ha tudnál, akkor megtennéd te is? - erőszakoskodott tovább a csöppség.

A férfi lassan ráemelte fáradt tekinteték a lányára és szelíden megsimogatta a buksiját.

- Bocsásd meg nekem.... - mondta, miközben könnyeit befelé nyelte és lelke húrjain egy elementáris erejű mélabús szimfónia dübörgött.

-Micsodát apa? - csodálkozott a kislány.

A férfi szemei előtt félelmes képek cikáztak, amelyek görcsbe rándították a gyomrát és már-már kibuggyantották a könnyeit. Ám férfi volt, kemény férfi. Szerencsére semmi nem ült ki az arcomra állapította meg miközben egy kedves mosolyt küldött gyermeke felé.

- Életem, butaságokat beszélek, bocsásd meg nekem - mondta, miközben bohóckodó arcmimikájával próbálta oldani a levegőben vibráló feszültséget.

A kislány elmerengett az apja tekintetén, ám nem nyugtatta meg.

- Apa meséld tovább, kérlek! - csivitelte bátortalanul.

De a macska nem dolgozott. Elment az asszony több házhoz, s mikorra hazament, a macska akkor is szunyókált, s a tűz is kialudt. Ismét mondta: - Szítsd fel a tüzet, s dolgozz, macska, mert ma megverődöl! De a macska nem dolgozott. Hazajön a gazda, széjjelnéz, s hát minden rosszul van. Előrántja a macskát, felköti a felesége hátára, s addig veri, míg a felesége imádkozni nem kezd: - Ne üsse többet azt a macskát, nem hibás az, nem tud az azokhoz a dolgokhoz

Néma csend lengte be a szobát. Kimondatlan mondatok sompolyogtak a levegőben, miközben a hold sugarai lanyha érdeklődés mellett, beköszöntek a szoba sarkában pihenő játék mackónak. A fák susogása is alábbhagyott, mintha megéreztek volna valamit...

- És azután mi történt apucika? - kérdezte félénken a kislány.

Az apa felemelte a gyűrött lapú meséskönyvet és monoton hangon folytatta a felolvasást:

- Véghez viszek még többet is, mint amennyit kelmed neki parancsolt, csak ne üsse többet szegényt! - felelé az asszony. A menyecske hazafutott az anyjához, elpanaszolta a dolgot, s azt mondta: - Felfogadtam, hogy a macska helyett minden dolgot eligazítok, csak ne verje a hátamon olyan kegyetlenül.

Hozzászólott az apja is: - Ha felfogadtad, tedd is meg Mert ha nem, a macska holnap is megverődik! S evvel hazaküldte az urához.

- Apu! Mikor megyünk el a nagyiékhoz? - kérdezte a kislány.

- Majd elmegyünk kicsim. - felelte a férfi, miközben a gyomra görcsbe rándult.

- Mindig azt mondod, hogy majd - nézett rá vádló tekintettel a fruska - de folyton közbejön valami. Nagyon szeretnék már a nagyihoz menni, mert olyan finom túrósbuktákkal vár, és folyton arról mesél, hogy milyenek voltatok ti anyával, amikor én még nem is voltam.

- Ígérem a következő hónapban, elmegyünk - mondta a férfi szomorúan.

- Így görbülj meg? - mutatta a kislány miközben kaján módon rákacsintott az apjára.

- Igen. - mosolyodott el a férfi és egy hatalmas csókot nyomott csemetéje homlokára.

A kislány átkarolta a nyakát és erősen magához szorította a férfit.

- Olyan jó, hogy vagy nekem apucika - susogta a kislány.

A férfi egy erőltetett mosoly kíséretében kibontakozott az öleléséből és erőt véve magán ismét beleélte magát a mesébe:

Másnap reggel is megparancsolta a gazda a macskának, mit tegyen. De a macska most sem tett semmit. A gazda hát ismét jól megverte a felesége hátán. Az ifjasszony akkor is hazafutott panaszra, de az apja úgy visszakergette, hogy a lába sem érte a földet.

- Miért gondolja, hogy másnapra megváltozik a véleménye a papájának? - tette fel immár sokadik kérdését a kislány.

- Tudod a dolgok változnak. Akár az egyik pillanatról a másikra. Olyan ez, mint az időjárás. Reggel elindulunk napfényes időben, s mire az ovihoz érünk, már szakad is az eső. - érvelt az apa

- Apuci - nyújtotta meg a szót a kicsi - te mégis megtartod az összes ígéreted ezt most nem egészen értem ám! - nézett kérdőn a kislány rá.

- Nem vagyunk egyformák kicsikém, van aki megtartja a szavát, van aki megváltoztatja. - felelte elmélázó ábrázattal.

- Ebben igazad lehet apa. Én rád akarok hasonlítani, mert te vagy a világ legeslegjobb apucija. - csacsogta, miközben feje alatt megigazította a hatalmas párnáját.

A férfi folytatta tovább:

Harmadik reggel is elmondta a gazda a macskának a harmadik parancsolatot. A macska már végighallgatni sem tudta, úgy meg volt ijedve. De hát most sem dolgozott semmit. Hanem most mindent eligazított helyette az asszony. Most nem felejtette el, hogy mit fogadott volt: tüzet tett, vizet hozott, ételt készített, sepregetett. Elvégzett mindent, amit kellett. Úgy megesett a lelke azon a szegény macskán; azon, hogy amikor az ura azt veri, kínjában a macska az ő hátába aggatja a körmét. Meg azon, hogy a kétrétű ostornak a vége a macskán túl az ő hátát is megjárkálta minden ütéssel.

- Emlékszel, amikor a mami a hűtőből kivette az a nagydarab húst és el akarta vágni, de megcsúszott a kés és bibis lett tőle az ujja? - nézett nagyon komolyan a férfire, majd folytatta mondókáját.

- Nagyon fájt neki még a doktorhoz is el kellett vinni, meg sírt is. Akkor te fejezted be a vacsorát. Biztos, azért mert neked is megesett a lelked a mamin. Bár be kell vallanom a mami főztje...

A férfi arcán borús fellegek kezdtek gyülekezni. Az utca összes éjszakai nesze egy pillanatra a némaság köntöse mögé rejtőzködött.

- Azért a tied se rossz papus, a rántottád első osztályú. Annál finomabbat még abban a nagy étteremben sem készíthetnek, ahol a múltkor ebédeltünk. Ebben egészen biztos vagyok.

A férfi mesterkélten somolygott és a mese befejező szakaszába kezdett:

Mikor az ura hazajött, hát minden jól van! Mondogatja is az ember: - Ne félj, macska, most nem bántalak! Az asszony örömmel terítette meg az asztalt, az ennivalót megcsinálta, az ura elé tette. Jóllaktak jókedvvel. Azután mindennap úgy volt. A macska többször nem verődött meg, s a menyecskéből olyan gazdasszony lett, hogy ugyan helyde!

- Apa! Az anyuciból is olyan jó gazdasszony lehetett volna? - kérdezte halkan a kislány.
- Olyan! - felelte suttogva az apa.

(Számomra ismeretlen szerző)

 
 
0 komment , kategória:  Hárs László: Miért őszül meg a  
szeretettel
  2011-04-17 11:01:35, vasárnap
 
 



NINCS SELEJT!
(Zsoltár 139, 14)

- Anya, látnod kellene az új gyereket az osztályban - mondta Tomi, miközben a frissen sült csokis süteményért nyúlt.
- Miért, mi van vele? - kérdezte édesanyja.
- Olyan furcsa. Senki sem szereti - felelte a fiú.
- És miért nem?-ráncolta az anya a szemöldökét.
- Hát azért, mert annyira furcsa az öltözködése - idézte maga elé Tomi nevetve. -Olyan ruhákat hord, amik húsz éve kimentek a divatból.
Talán nincs pénzük-vélekedet az édesanya. Tomi vállat vont és így válaszolt:
- Nem csak a ruhája furcsa. Az orra is olyan tökéletlen-És a haja olyan, mint-Eközben a fiú beleharapott a következő süteménybe, és figyelte édesanyját, aki kezdte szétválogatni az elkészült édességeket. Egyenként szemügyre vette, majd tányérokra osztotta szét.
- Mit csinálsz? - kérdezte a gyerek. Édesanyja fogta a legjobban megrakott tányért, és a szemetesvödör felé indult.
-Vannak sütemények, amelyek nem olyan jól sikerültek. Ez a selejt. Csak kidobom- válaszolt.
-Ki ne dobd! -háborodott fel Tomi, mint aki alig hisz a fülének.
-De hát nem tökéletesek, kisfiam. Nézd, ezek nem szépen sültek meg, ezeknek meg nem teljesen kerek a formájuk - magyarázta édesanya.
-Attól még jók! - fejezte ki határozott ellenvetését Tomi.
-El kell fogadni, hogy mások mint a többi - mondta habozva, majd halkan hozzátette:
-Mint az új gyerek, igaz? Az édesanyja egyetértően bólintott:
-Mint az új gyerek. Mint minden gyerek, minden férfi és nő. Isten mindegyiket különbözőnek teremtette, és mindannyiukat szereti. Az akarja, hogy az Ő szeretetét sugározzuk feléjük mi is.
Azután a "selejtes" tányért fia felé nyújtotta.
-Nincs selejt - mondta Tomi, és vett egy sütit.
(Részlet "A zárba illő kulcs" c. gyermek-könyvből -Evangéliumi Kiadó)
 
 
0 komment , kategória:  Hárs László: Miért őszül meg a  
szeretettel
  2011-04-17 10:49:08, vasárnap
 
 



Mese egy asszonyról és a virágokról

Volt egyszer egy asszony, aki folyton csodálkozott. Ha bármi érdekes történt a világban, összecsapta a kezét.
- Nahát! - kiáltotta, és elkerekedtek gyönyörű szemei.
Kertje is volt azonkívül annak az asszonynak, ahol csodaszép virágokat termesztett. Sokszor átmásztam a kerítésen és összeloptam egy csokorra valót. Nem adtam én azt oda senkinek, hanem otthon nézegettem és szaglásztam, ha utolért a szomorúság.
Egyszer, ahogy járom a mezőt, elébem került egy virág, olyan amilyet még sohasem láttam. Féltem leszakítani, ezért kiástam gyökerestül, és elvittem annak az asszonynak.
- Tessék - mondtam neki -, ezt az ellopott virágokért hoztam cserébe.
Erre összecsapta kezét.
- Nahát! - kiáltotta, és elkerekedtek gyönyörű szemei - Pedig én azt hittem, hogy ajándékba adtam őket.
(Számomra ismeretlen szerző)
 
 
0 komment , kategória:  Hárs László: Miért őszül meg a  
szeretettel
  2011-04-17 10:46:25, vasárnap
 
 



Apu elfelejti
Livingston Larned

Figyelj rám, kisfiam. Álmodban teszem ezt a vallomást. Belopóztam hozzád, egyedül. Alig néhány perccel ezelőtt, miközben a szobámban újságot olvasva ültem, lelkiismeret furdalásom támadt. Bűnösként jöttem az ágyadhoz.
Arra gondoltam, kisfiam, hogy ma haragudtam rád. Megszidtalak reggel, amikor öltöztél iskolába menés előtt, mert törölközővel csak úgy megpacskoltad az arcodat. Rendreutasítottalak, mert a cipődet nem tisztítottad ki rendesen. Dühösen rád kiáltottam, mert szétszórtad a dolgaidat a padlón.
Reggeli közben is találtam megróni valót. Kiloccsantottad a tejet, aztán egészben nyelted le az ételt; a könyöködet az asztalra raktad; a vajat túl vastagon kented a kenyeredre. Amikor pedig elindultál, és én is a vonathoz készültem, visszafordultál, integettél nekem, és így kiáltottál: “Isten veled apu!" én meg szigorúan összeráncoltam a homlokomat, és ezt feleltem:
“Húzd ki magad!"
Délután aztán elölről kezdődött az egész. Amint hazafelé jöttem, meglestelek az úton: térdeltél, és golyókkal játszottál. Máris lyukas volt a harisnyád. Megaláztalak a pajtásaid előtt azzal, hogy rád parancsoltam: előttem menj egészen hazáig. Drága a harisnya, és te is gondosabb lennél, ha neked kellene vásárolnod. Ezt vetette apád a szemedre, kisfiam.
Emlékszel-e, hogy később, amikor a szobámban olvastam, félénken bejöttél, szomorú tekintettel a szemedben? Amikor felnéztem az újságból, türelmetlenül a zavarás miatt, habozva álltál az ajtóban. “Mit akarsz?" förmedtem rád. Te nem feleltél, hanem viharos lendülettel felém futottál, a karodat a nyakam köré fontad, megcsókoltál, magadhoz öleltél azzal a szeretettel, amelyet Isten ültetett a szívedbe, és amelyet még a ridegségem sem tudott elhervasztani. Aztán elmentél, feltipegtél a lépcsőn az emeletre.
Nos, kisfiam, nem sokkal ezután történt, hogy az újság kicsúszott a kezemből, és rettenetes, dermesztő félelem fogott el. Mit csinált belőlem a megszokás!? A hibakeresés, a dorgálás rossz szokása - azért büntettelek meg, mert gyerek vagy! Nem mintha nem szeretnélek, csak éppen túl sokat várok egy gyerektől. A saját megsokasodott éveim mértékével mérlek. Pedig olyan sok jó és szép és becsületes van a jellemedben. A szíved nagyon jó. Az a természetes kedvesség is mutatja, amellyel hozzám futottál, és egy csókkal jó éjt kívántál nekem. Nem is számít ma este semmi más, kisfiam. Eljöttem a kis ágyadhoz a sötétben, és szégyenkezve letérdeltem.
Ez a vallomás csak vezeklésem egyik része. Tudom, meg sem értenéd ezeket a dolgokat, ha nappal és hangosan mondanám el neked. Holnap azonban igazi apu leszek! Pajtásod leszek, és veled szenvedek, ha szenvedsz, veled nevetek, ha nevetsz. Inkább leharapom a nyelvemet, ha még egyszer türelmetlen leszek. Azt mondogatom majd magamban, mint valami litániát:
“Hiszen csak gyerek - csak egy kisfiú még!"
Attól félek, úgy bántam veled, mintha máris felnőtt lennél. Most azonban, hogy itt látlak az ágyacskádban, fáradtan és összegömbölyödve, most látom, hogy még csak egy kisgyerek vagy. Tegnap még anyád tartott a karján, és fejed az ő vállán pihent. Sokat kívántam tőled, nagyon sokat...
 
 
0 komment , kategória:  Hárs László: Miért őszül meg a  
szeretettel
  2011-04-16 11:17:39, szombat
 
 



Egy pohár tej

Valamikor egy fiúcska házról házra járva kereste meg a tanulásához szükséges pénzt, amikor azt vette észre, hogy már csak 10 centje van, ami alighogy elég vajmi kis élelemre, mert már éhes is volt. Elhatározta, hogy a következő háznál valami ennivalót kér. Ámde, elveszett a bátorsága, amikor egy szép lány nyitott neki ajtót, így étel helyett csak egy pohár vizet kért.
A lány látta, hogy éhes a fiú, hozzott hát neki egy pohár tejet. Lassan megitta, majd megkérdezte:
« Mivel tartozom? »
« Semmivel», felelt a lány: - « Anyukám úgy tanított, hogy sose hagyjuk megfizetni azt, amikor kedvesek vagyunk».
« Hát, akkor ... tiszta szívemből köszönöm».
Amikor Howard Kelly elhagyta ezt a házat, nem csak fizikailag érezte magát erősebbnek, hanem a lassan majdnem elvesztett hitében is.
Pár év múltán a lány súlyosan megbetegedett. A helybeli orvosok tehetetlenek voltak, ezért egy nagyvárosba küldték őt, specialistákat hívtak hozzá, hogy azok foglalkozzanak ezzel a ritka betegséggel.
Konzultációra odahívták doktor Howard Kellyt is, aki amikor meghallotta a város nevét, ahonnan a beteg jött, furcsa fény gyulladt ki a szemében.
Azonnal elindult a folyosón, ami a beteg szobájához vezetett. Bement, hogy megnézze őt. Azonnal megismerte. Visszament a konzultációs szobába azzal az eltökélt szándékkal, hogy erejéhez képest mindent megtesz a beteg életéért.
Ettől a naptól különös figyelmet szentelt neki. Hosszú idő elteltével megnyerte ezt a harcot. Doktor Kelly kérte, hogy a kezelésért kiállított számlát terjesszék neki elő jóváhagyásra. Ránézett a számlára, széljegyzetett írt rá, majd beküldte a beteg szobájába.
A hölgy félt belenézni. Tudta, hogy a költségeket egész életén át fizetheti, végül mégis csak kinyitotta...Szeme a számla szélén levő megjegyzésre tévedt. Ezt olvasta:
«teljes egészében megfizetve egy pohár tejjel».
Aláírás : doktor Howard Kelly.
Örömkönnyek lepték el az arcát és hálás szívvel imádkozott:
« Köszönöm Neked Istenem! Terjedjen továbbra is szereteted az emberi szíveken és kezeken keresztü!».
Így szól egy közmondás:A vízbe dobott kenyér visszatér.
Egy szerető tett, amit ma cselekszel, hasznára válhat nem csak magadnak, hanem másnak is, akit szeretsz, pontosan akkor, amikor nem is sejted. Ha nem is kapnád vissza a szeretetnek ezt a megnyilvánulását, még mindig hozzájárulhat ahhoz, hogy a Földön jólét legyen. Vajon, nem ez a célja az életnek?
 
 
0 komment , kategória:  Hárs László: Miért őszül meg a  
szeretettel
  2011-04-16 11:15:35, szombat
 
 



Hárs László: Miért őszül meg az ember?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy igazi nagyapó. Aki - elárulom - nem volt mindig nagyapó, mert eleinte kisbaba volt, azután gyerek lett, majd felnőtt, sőt mi több, apa, aztán, mikor a gyerekének is gyereke született, végezetül nagyapó lett, igazi nagyapó. Mint igazi nagyapó, fehér hajú, ősz szakállú apó, egyszer csak visszaemlékezett a régi időkre, és eszébe jutott, hogy gyerekkorában szép sötétszőke haja volt, amely később dióbarnára vált, jó sokáig dióbarna is maradt, aztán elkezdett szépecskén őszülni, fehéredni, míg végül teljesen megőszült. Mikor mindez eszébe jutott, ez az igazi nagyapó feltette magában, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem tudja, hogy miért őszül meg az ember nagyapó korára.

Először sorra látogatta a többi nagyapót, de azok csak a vállukat vonogatták és azt mondták, hogy azért, mert ez a világ rendje.

Azután sorra látogatta a borbélyokat: azok meg kitűnő hajfestéket javasoltak, amelyek visszaadják a haj barna színét, sőt olyan is akadt, aki parókát ajánlott. De felelni egyikük sem tudott a nagy kérdésre: miért őszül meg az ember?

Végül természetesen a tudósokat kereste fel, s azok szép hosszú tudományos előadást tartottak neki az emberi szervezetben lévő festékanyagról, amely eleinte szaporodik, és barnára színezi a hajat, azután egyre csak fogy, és a haj mind jobban kifehéredik. De azt ők sem tudták megmondani, miért őszül meg az ember.

Az igazi nagyapó dolgavégezetlenül tért haza. Otthon kis unokája nagy örömmel fogadta, és rögtön cibálni kezdte hófehér nagyapóüstökét, ami kedvenc játékai közé tartozott. Az igazi nagyapó nem tiltakozott a játék ellen, de az unoka látta rajta, hogy csak ímmel-ámmal vesz részt a játékban, s valahol másutt jár az esze. Rögtön meg is kérdezte, hogy mi a baja. A nagyapó elmesélte, ki mindenkinél járt, hány embert felkeresett, de hiába, egyikük sem tudott felelni az ő kérdésére: miért őszül meg az ember?

- Ez csak egyszerű! - kiáltotta a kis unoka. - Hát azért, mert én így szeretlek.

Az igazi nagyapó így tudta meg, amit tudni akart, és csak azt sajnálta, hogy nem fordult kérdésével rögtön az unokához. Lám, mennyi fáradtságot és mennyi fejtörést megtakaríthatott volna.
 
 
0 komment , kategória:  Hárs László: Miért őszül meg a  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2702
  • e Hét: 27363
  • e Hónap: 72435
  • e Év: 2013715
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.