Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
II. Rákóczi Ferencz emlékére
  2011-04-09 14:11:06, szombat
 
 
Méhely Lajos: II. Rákóczi Ferencz emlékére

Most kétszáz éve, április 8-án reggel 3 órakor,
a törökországi Rodostóban kialudt a magyar nemzet mentőjének és leghívebb fiának,
II. Rákóczi Ferencz-, Magyar- és Erdélyország fejedelmének életmécsese.

Élete lángja ellobbant, fénye kihunyt és melege kihűlt s utána nem maradt más,
mint a zordon, hangtalan némaság, dermesztő sötétség és fájó emlék,
melynek mérhetetlenségére egy egész nemzet hullatja forró könnyeit.

Halkan lépve, szívünkben sajgató gyásszal, de felmagasztosult lelkünk mély hódolatával
s imádságos szeretettel közeledünk a megdicsőült fejedelem szent emlékéhez,
hogy hitet tegyünk arra, amiért ő élt, küzdött,
szenvedett és meghalt: a magyar szabadságra.

Amikor a brazíliai szabadságharcosok kitűzték a halálfejes lobogót s ráírták a jeligét:
,,Independenzia ou morte", (,,Szabadság, vagy halál"),
kardjuk élével szabták ki a Portugáliától elszakadt ország határait.

Rákóczi Ferenczet is hasonló törekvés vezérelte, csakhogy ő nem volt ilyen szerencsés.
A ,,Pro patria et libertate" kibontott zászlók,
sok véres és dicsőséges harc után, porba hullottak s a vezér nem vívta ki egy szabad haza új határait,
de a régivel együtt mindenét elvesztette. Látszólag --- mindenét; fejedelmi vagyonát,
családi boldogságát és politikai súlyát, de valamije mégis megmaradt,
ami felért minden kinccsel, ranggal, fénnyel, pompával és dicsőséggel:
nemzeti küldetésének hite s a híven teljesített kötelesség tudata.

Ha tudott volna oly gyáva hitszegő, oly hitvány megalkuvó és érdekhajhászó lenni,
mint hozzá méltatlanná vált környezetének nem egy tagja volt,
egyetlen szavával megmenthette volna mesés értékű földi javait és előkelősége fényét,
de ez az egy szó, a behódolás szava, nem tudott ajkára jönni,
mert meg volt győződve, hogy ha ő is behódol az osztrák császárnak,
akkor vége Magyarországnak.

Itt tehát nem az ő magánérdekeiről, hanem a haza s a magyar nemzet sorsáról volt szó
és Rákóczi Ferencz egy pillanatig sem tétovázott.
Kimondta a nagy lelki vallomást:
,,Nihil privatum"! s ehhez halála percéig hű maradt.

Ezért szent az ő emléke, mert a balsorsban, az önként választott számkivetés keserű
napjaiban is megőrizte azt az erkölcsi fenséget,
mely minden időkre tündöklő vezércsillagává lett az ő árva nemzetének.

Mert nem igaz az, amit a nagy történetírónak mondott Szekfű Gyula --- reméljük csak gyermekkori eltévelyedésében --- állított,[1] mondván:
,,Minden száműzött élet a köznek haszontalan,
hisz a száműzetésnek megokolása éppen abban rejlik,
hogy az otthoni új rend
a régi rend embereinek nem tudja többé hasznát venni és eltávolításukkal kénytelen
könnyíteni magán".

Fölösleges bizonyítgatni,
hogy ez a szűkkeblű felfogás történetfilozófiai szempontból is végképp helytelen,
mert a köz értékítélete nagyon rugalmas valami s a történelem a mi napjainkig is számos példával bizonyítja, hogy gyakran éppen az új rend emberei által alkalmatlanoknak talált száműzöttek erkölcsi példaadása őrizte meg a nemzetet a végső veszedelemtől.

Az események fényesen rácáfoltak Szekfű Gyulának alábbi fejtegetéseire is:
,,A Bethlenek és Rákócziak államrendszere mindörökre a múlté lett
s a rodostói törekvéseket még csak példaképp sem használhatták a későbbi századok.
Mindaz, ami azóta új lökést adott a nemzeti életnek
a Rákóczi álláspontjától teljesen idegen tényező volt.
Az elhatározó pillanatokban, mikor a jövő alakítására kellett tekinteni,
soha senki nem folyamodott az ő régmúlt ideáljához.
A XVIII. század hatalmas erőgyűjtése,
a II. József uralma végén fellobbanó szalmatűz, majd nemsokára a magyar szellem és nemzetiség renaissance-a, a nagy katastropha s végül az új magyar állam szerencsés megalapozása: mind végbement, anélkül, hogy végrehajtói, akár a vezetők, akár a tömeg ajkukra vették volna Rákóczi nevét".

Ennek a szűklátókörű és minden magyar ember előtt érthetetlenül, sőt visszataszítóan determinált álláspontnak méltó betetőzése az a végső következtetés, hogy:

,,Rákóczi száműzetésének szenvedései következés nélkül maradtak és
nem vált belőlük elevenül ható, kezdeményező történeti erő.
Pályafutása a hullámé, mely kicsapván, tétlen tespedéssel feneklik meg a parton,
míg társai elemi közönnyel sietnek tovább dolgukra a soha ki nem apadó, örök mederben."[2]

Most nincs helye a vitának, de annyit mégis meg kell mondanunk, hogy a fentebbi idézet minden szava szentségtörés és ha ez a nemzet, amelynek üdvéért Rákóczi Ferencz mindenét feláldozta, erről megfeledkezve valaha valóban ,,elemi közönnyel" sietne a maga dolgára, rászolgálna, hogy nyomtalanul letörüljék a térképről!

Ettől azonban --- hála Istennek --- még nem kell tartanunk.
A most lezajlott kegyeletes ünnepélyek meleg bensőséggel igazolták,
hogy a nemzet minden rétege mélységesen átérzi Rákóczi Ferencz emlékének szentségét
s a nemzet fiai a nyilvánosság előtt megható módon adtak kifejezést annak
az elévülhetetlen hálának és hódolatnak, mely a megdicsőült fejedelem emlékét övezi.

A magyar nemzet minden fiának lelke mélyében élnek azok a nagy történeti igazságok,
hogy Rákóczi Ferencz ,,a magyarság örök politikai religiójának volt hitvallója és mártírja",[3]
hogy ,,a XVIII. század végén Európa-szerte diadalmasan érvényesülő fejedelmi
abszolutizmussal szemben azért volt megőrizhető a magyar alkotmány,
mert Rákóczi Ferencz örökös figyelmeztetőként állott minden törekvéssel szemben,
mely az alkotmányt megsemmisíteni kívánta"[4]
s hogy

,,Rákóczi személyisége és a nemzeti szabadság ügye a magyarság történelmi tudatában
két század óta egyet jelent."[5]

Ha valaha, úgy ma van az ideje, hogy ezeket az igazságokat átérezve,
kitárjuk keblünket annak az áldozatos nagy hűségnek, fennkölt erkölcsi teljességnek és lángoló honszerelemnek, mely a megdicsőült fejedelem magasztos lényét hevítette, mert csak ezeknek az erényeknek birtokában szerezhetjük vissza hazánk elrabolt részeit.

* * *

Mintha száguldó paripák robajától dübörögne a föld és
győzelmes kardok csattogása hasítaná a levegőt,
mintha a harci dicsőség sugárözöne áradna felénk a kassai dóm kriptaüregéből,
ahol éber álmát alussza a bálványozott hadvezér, a magyarok daliás fejedelme.

Még nem üzent nekünk, de hívó szavát minden igaz magyar epedve várja.
Magyarok, készen legyetek!

[1] Szekfű Gyula, A száműzött Rákóczi, Budapest, 1913, 336. lap.

[2] Id. h. 337. l.

[3] Pethő Sándor, Magyarság, ápr. 7. sz.

[4] Hóman Bálint, Magyarság, ápr. 9. sz.

[5] Kornis Gyula, Nemz. Újs., ápr. 10. sz.
 
 
0 komment , kategória:  II. Rákóczi Ferencz emlékére  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 5338
  • e Hónap: 16489
  • e Év: 281704
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.