Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Kelemen Évi
  2016-10-06 21:00:23, csütörtök
 
 







KELEMEN ÉVI


Link












akkor is


akkor is, ha nem örültél,
rossz időben, rosszkor jöttem,
akkor is, ha nem becéztél,
nem ringattál az öledben.

akkor is, ha ott sem voltál,
mikor léptem, mikor szóltam,
akkor is, ha elbicsaklom
minden hangban, minden szóban.

mert nem vagyok, ha nem hagyod,
hogy az apám megöleljen.







alkony


Folyóban a nap arany mosolya,
árnyak szöknek a légben,
lassan meglep az éjszaka,
lélek ragyog most erősen.

Láng lobog messzi dombon,
őrjítő szépek a fények,
angyali szárnyba fogódzom,
ma éjjel dúdolok érted.







az amatőr


Reggel, ha ébred
sebtiben öltözik,
száguld le a lépcsőn,
szalad a térre,
füstös bérházak ölelte,
zöld kis szigetére.
Ha felnő, focista lesz.

Nyújtózik a város,
rigó füttye a villamos
zúgása, robaja,
kezében az álma,
piros pettyes labdája.
Ha felnő, focista lesz.

Üres még a tér,
s míg megjönnek a nagyok,
magában rugdossa,
emeli magasba,
pörgeti, forgatja,
lábához tapad a labda,
mintha teste folytatása volna.
Ha felnő, focista lesz.







bolond ez a tavasz


álmodhattam volna magam máshová is
de erdőnek hittem füstös szobádat
bolonddá részegítő zöld reménynek
hol az álmok szarvasokká válnak
s hogy szeretni nem tudsz
miért hittem volna neked
mikor te kötözted be
felszakadt rettegéseimet
szorongásaim szőnyegedre hulltak
mint a rozsdás levelek
álmodhattam volna magam máshová
most mondhatnám azt
hogy jó volt veled
meg amit ilyenkor szokás
de a szívem még rándul egyet
a kezem már dermedt
milyen bolond ez a tavasz
fagyott rügyeket melenget







diszes vers


különös fénygyerek.
mindent másképp csinál,
mint a többiek.
még nem is beszélt, de már ordított,
elindult, mikor még mászni sem tudott.

akartam, hogy olyan legyen,
mint más gyerek, okos és szép,
de csak azért is keverte bével a dét,
eldobott minden ékezetet,
mondat közepére tette a jelet.

mégis, mikor feladtam,
és asztalomra dőltem,
simogatott és vizet hozott.
akkor értettem meg, hogy
megváltoztatni őt soha nem tudom,
ő fest körém indigó aurát, ha hagyom.







Egy újabb nap...


egy újabb nap, egy újabb ébredés,
mindig ugyanazt teszem.
csetlek-botlok a fürdőszobában,
keresem arcom a tükörben,
miközben festem,
készülök a nagy műre,
azt hiszem,
egy aprócska szerelemre,
hisz sosem tudhatod.
folyosón a gimiben
vihogó suhancok,
kuncogó csitrik,
egymásba gabalyodva,
árnyékom észre sem veszik,
de örömeik fényesre koptatnak
mindennap.
hazafelé még
arcába nézek a napnak,
csak annyira,
hogy szemembe ne süssön,
de még melegítsen.
lelkiismeretemen majd
versekkel könnyítek,
aztán kiürítem a szemetet
rendszeresen.







Engem csak úgy szeress...


Mint suttogás a féltett tikot,
mint kínos csönd a temetés végét,
mint röpke láng a szomjas bozótot,
mint könnyes nevetés anyám kötényét.
Engem csak úgy szeress!

Mint vércsepp a vakító havat,
mint remegés a lázas beteget,
mint szorongás a sötét árnyakat,
mint örvény a kapálódzó testet.
Engem csak úgy szeress!

Mint héja a hangtalan siklást,
mint sikoly a hallgatag éjszakát,
mint folyó a repedés moraját,
mint harmat a koldus kalapját.

Engem csak úgy szeress!







ébressz halkan


ha majd hazajössz
holnap hajnalban
ajándékot ne hozz
csak ébressz fel halkan
vigyél a reptérre
négyszárnyú madárra
üljünk fel újra

én jó leszek ígérem
nyugton maradok
csak figyelem éberen
a felhőkig érve
hogy zsugorodik a város
mily gyorsan lendíti
ezüstzöld szalagját
a hegyeken túlra
s ha betakarja tejfehér pára
eltűnik hirtelen
csak mi leszünk ketten
de az éppen elég
mert örömben
cinkosunk lesz az ég
és

ha hazajössz
ajándékot ne hozz
azt majd én adok
bogáncsvirágról gyűjtöttem
harmatot
méhek zöngéjéről
szedtem az árvácskát
hajamba is fontam
lásd milyen szép vagyok
kedvenc kicsi lányod







feléd...


feléd irányít
e szürkén homályos
végtelen idő
futnék de visszaránt
hosszú báliruhám
mit magamra varrtam
végleg ledobnám
nyakig gombolva
szél sem járja át
mennyi kínt rejt
nem tudhatod
míg nincs feloldozás
mert megfojt
e sorsommá nőtt ruha
s holtan csak senkid lehetnék
de mikor Napod süt rám
vetkőztet a fény
hát óvj engem ha
megmenteni nem tudsz
vagy dermessz le inkább
hogy ne hulljak szét







Gyere velem...


Gyere velem, ha pára
lebben,
a vágy is hajnalban
kél,
fura dalok csapongnak
bennem.
bolond kacajt hordoz a
szél,
zilált hajunk reszketve
tépdesi,
csupa-csupa szomjúság a
rét,
etess, itass! Többé nem ámít
el semmi,
míg lángot igézel....., beléd halok én.







haikus november


kályhába bújik,
tóban reszket már a Nap
hulló levéltől
~~~
odakünn nyirkos
szárnyak, ajtónál fogas
vár a kabátra
~~~
gubbaszt az ágon
csendben, tavaszt dalolna
árva madárka







hű szeretőm


holdfényszőtte tájakra
én akartam
hogy vigyen
hol rózsafény játszik
a kövér rügyeken
az ágak örökké zöldek
s nyílik a napvirág
apám szemében
de kinevetett
s tűnt suhant tova
majd visz
ha ő akarja
azóta várom
éjjelen nappalon
tudom rám talál
egyetlen hű szeretőm
csak ő lehet már







ima


Te tanítottál csupaszon járni,
tenyérből inni vizet,
lovam kikötni,
ha hajló füvek közt ösvényt keresek.
de elfáradtam Uram, hidd el!
már nem számít,
mennyasszonyi fátyol takar, vagy halotti lepel.
és kérnem is nehéz,
tudom, még mindig tartozom,
de azt a csodaváró gyermeket,
ki bennem élt, azt hagyd meg!
hogy higgyem, a tékozló fiú holnap hazatér,
s rendezek majd díszvacsorát.
mert az nem lehet,
hogy én sír fölé nőtt lombos fa legyek,
s gyökerem ölelje halott gyermek álmát.

tudom, te nem halsz meg,
akkor sem, ha nem hiszek,
hát engedd Uram,
hogy higgyek benned.







az iwiw


mozaikokból rakom ki
sorsomat
ha MÚLTamban JELEN voltál
a JÖVŐm része vagy
s ha pereg a film
benne tiéd egy jelenet
a végén kiderül
mellék vagy FŐSZEREP







Kényszerem


úgy hallgattalak
ahogy a gyermek
a tündérmeséket
elhittem neked
hogy a farkas az áldozat
nem tehettem mást
gyűlöltem a Piroskát
de megtanultam
imára kulcsolni kezem
s hol nem látta senki sem
zokogtam, zokogtam
arcomat ablaküveghez nyomva
Istent hívtam vagy halált
de egyik sem kegyelmezett
csak te álltál ott
fagyott mosollyal
arcodon
s nézted
hogy szakad fel
minden seb
s hogy ne lásd
mennyire fáj
újra rám adtad
hazug báliruhám







kísértesz


jó voltam nálad, melletted egészen
csupasz tudtam lenni.
egyszer meg is jegyezted,
mi lenne, ha te meg én,
de akkor még hittem, hogy
nekünk ezt nem szabad,
okom sem volt rá, hogy csaljak.

nemrég a koncerten találkoztunk,
kicsit nyúzott voltál,
fenekeden lötyögött a nadrág.
csak a szemed volt ugyanúgy, ugyanaz,
utoljára akkor láttalak.

aznap éjjel nem ment az alvás,
a teraszon cigiztem a nyirkos hidegben,
rengeteg csillag volt az égen.
aztán az egyik kinyílt, és lobogó csóvát húzva
zuhant a semmibe.
meglepett a januári üstökös.

másnap tudtam meg, hogy szétroncsolt a rák,
egy emberélet, egy csillaghalál,
Uram, micsoda pazarlás.







Lehullt szerelem


Csillanó emlék,
Elhamvadó tüzekben
Hozzád vágytam én.

Szerelemillat,
Egy csillag tűz arcomba,
Vele ment a fény.

Hűség hazahív,
Égbolton madár villan
Sírni szeretnék.

Lehullt szerelem
pacsirta szól valahol,
tavaszt várja még!







ma nem írok


nem írok ma verset
és nem festek csillagot
az ég is fakófehér
mint a hónapos szennyes
mi mosásra vár
henyél a Jóisten is
ahelyett hogy súrolná
az sem érdekli
hogy fogam vacog
kívül belül
minden idegen
csak a jég csak a dér
csillog
meg az a fekete madár
kárálja rekedten
hess innen nyár
hess innen szerelem

ma nem írok verset
csillagot is
csak takarómra hímzek
s álmodok nyarat tavaszig







mindenhol


azt hittem a hiány
légüres tér
de csak sűrű
őszi köd ez
zsúfolt szobámba
a fény be sem fér
mindenhol szembejössz

vagy éppen követsz

mint kombucha
cukrozott teában
szaporodsz el bennem
jelen vagy milliárdnyi sejtben
ott a koponyám alatt
és már nem is tudom
hány fokos szesz kéne
hogy végre elpusztítsalak







ne félj


hajolj kongó üreg fölé
lassú harmat töltse kutad
ne félj
hol töri tükrét a fény
a mélyben gyöngyhalász kutat
kincsét lerakja eléd
csak várj türelmesen
mert tenger morajlik
minden könnycseppben







ne imát


ne imát taníts nekem,
ne kényszeríts térdre!
ha te tudod dolgaim,
mondd mi értelme?
add nekem inkább
a farkas hangját!
addig vonyítanék,
míg végleg elunnád.
de miért szóljon ima
ha te mindent értesz?
és ha mégsem,
van-e még kihez?







neked a csend


neked a csend
túl üres túl fehér
amolyan zajhiány
repedésein csak
félhangok férnek át
olcsó melódiák
egy-egy tétova dallam
egy ne-mondd-ki soha-nem-elég
de egyetlen falshang
már fület sért
nekem a csend hangos
mint a tavaszi hajnalok
vagy tóparti zsongás
meggyötrően gyönyörű
gyermeki kacagás
neked az néma
már meg sem hallanád
bennem egy zenekar hangol
egy rapszódiát







ne kövess


ne akarj ne kövess
az vagyok aki
ingedet simítja
párnád nem én leszek
körülnéztél nálam
nem jöhetsz közelebb
de ajtómra már
hiába kerül lakat
bennem maradtál
magamra zártalak







nem rejthetem


nyílt a rozsdás zár
álltam előtted
fagyos szél dermesztett
kabátom alatt
házad falát perzselte a nap
s te megmutattad a szívedet
heges volt és fuldokolt
ölemben mégis lüktetett

de blúzom alá
nem rejthettem
enyém nem lehet
elvették tőlem
kényszerölelések







nem tudom


azt mondtad, az a főbérlő volt az oka,
ő nem engedte hogy veled legyek,
meg a hideg márciusi éjszaka,
és az a szörnyű albérlet.
s mert a kutyába csimpaszkodtam inkább,
sírni a kukoricásba bújtál,
s hogy karodba sem vettél,
az neked fájt.
de mondtam már ezerszer,
én nem haragszom rád.
emlékszem, csitri voltam még,
mikor koppant a konyhakő,
ernyedten zuhantál elém.
megbénított a rémület,
s a fénytelen szemed.
futottam mezítláb,
talpam alatt csúsztak a kövek,
üresen kongott az átkozott lakótelep.
hideg márciusi éjszaka volt.
akkor is havazott,
mint mikor születtem, mesélted
majdnem a mentőben.

de segített-e rajtad
a szívmasszás, a gyomormosás?
ha én csak hazudtam,
és még mindig haragszom rád.
de talán mégis a főbérlő volt az oka,
meg a hideg márciusi éjszakák.







a tölgy


nézd az öreg tölgyet
szikár lábbal magában áll
nem vonzza repülés sem idegen táj
pedig tonnányi szmog nyomja vállát
és egyre gyakrabban asszimilál
koronája sűrű agytekervény
de mindegy siheder vagy vén
bolondos levéltáncát járja
ha tavaszi szél az ágain zenél
s mikor vad vihar szaggatja
halott gallyakat hajít messzire
s égi zene lesz az örömóda
Isten haragját vezeti mélybe

nézd az öreg tölgyet


szikár lábbal magában áll
lennék bár csak fűszál
s árnyéka vetődne rám







titkunk


bátrabb lett a fény
és nem vacog.
mint a fű, körém nő hangtalan.
talán a tavasz teszi,
de élni kezd szívem is,
már nemcsak mímeli.
s mikor együtt lüktet a Földdel,
megébredsz bennem,
ablakok nyílnak kívül-belül,
te nézel ki mindegyiken.
s én begyűjtelek,
mint virágport a méhek,
kaptáromban érlelem
a gyöngyházfényű mézet,
rejtem benne a Nap cinkos mosolyát,
mert a nyár miénk már.
de titkunk csak ő tudhatja
senki más.







vesd meg az ágyad

szürke szivárvány színtelen égen
torzul az árnyék tompuló fényben
tegnapi füst még torkodat marja
varrja csomóját ránc a magányra

tükrödön rúzsfolt szétmaszatolva
majd belefulladsz kiapadt kútba
szűk ölelésben törnek a szárnyak
hullott levélből vesd meg az ágyad







vetkőzöm


én belülről kezdem
oldani blúzomat
s úgy tépem le magamról
hogy még a szívem is
kilátszik a bőröm alól
pedig tudom így vetkőzni
kockázatos dolog
de ha mégis megmaradok
utána a ruhámat is leveszem
neked aki elfogadsz
teljesen meztelen




 
 
0 komment , kategória:  Kelemen Évi   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1322
  • e Hét: 9559
  • e Hónap: 36182
  • e Év: 173554
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.