Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A soproni zsidókapu IV. rész
  2011-04-11 17:05:29, hétfő
 
 
Felpétzi Győry Jenő: A soproni zsidókapu IV. rész

VIII. Bandi úr...

Szegény Bandi úr -- teljes neve: Erdélyi András -- áldott jó lelkével, hangyaszorgalmával gyűjtött tudományával már réges-régen kint nyugszik a temetőben.

Kosztos diákunk volt hat éven át, nem fizetésért, hiszen mint szegény parasztcsalád gyermeke nem is tudott volna fizetni, hanem szeretetből. Inkább azért, hogy bátyámnak a családi ház földszinti diákszobájában lakótársa legyen.

Csendes, folyton tanulgató eminens diák volt, csínos barna bajuszkával.

Apám tanítatta, apám ruházta. Mindenki szerette, mintha a családhoz tartoznék.
Előttünk, gyermekek előtt, nálánál nagyobb tekintélye szüleinken kívül nem volt a házban senkinek.
Alig mertük megszólítani, pedig mindig kedves volt hozzánk.
Nem akartuk megzavarni azokat a magasztos gondolatokat, melyek képzeletünk szerint Bandi úr szép magas homloka mögött állandóan rajzottak.

Harmadéves evangélikus teológus koráig maradt nálunk.
Tanárnak készült. Ekkor se ment volna el tőlünk, ha nem lett volna muszáj.

Meghűlt, torokgyíkot kapott, és az Úristen magához rendelte örökös kosztosdiáknak.

Petőfi ruhában járt. Egyetlen-egyszer kérte kölcsön bátyám szmokingját,
hogy a kereskedők elitbáljára menjen benne. De csak a kapuig merészkedett,
innét visszafordult, röstellt ilyen ,,német ruhában" kilépni az utcára.

Visszament a diákszobába, levetette a szalonruhát, otthon maradt.

Pedig hát egy előkelő, gazdag kereskedőcsalád finom úrileánykája szomorkodott aznap
ő utána a bálban.

Kétszer is küldött bizalmas postát érte a bálteremből, hogy jöjjön, epekedve várja, hogy vele táncolja a második négyest és a szupécsárdást, a szerelmesek táncát.

Az üzenetre Bandi úr szomorúan rázta fejét, szép, barna göndör fürtjeit.

- Ő követelte, hogy módis ruhában menjek a nagyúri társaságba, már pedig, ha magyarosan nem kellek neki, -- nem kellek sehogyse...!

- Ne bolondozz Bandi, hiszen te is szereted -- igyekezett lelkére beszélni a szerelmi postás.
-- Neki pedig megszakad a szíve, ha árván hagyod!

- Aki ruhában magyarból németet akar nevelni, szerelmi bíztató szavakkal, lágyan csalogatva, később másban is át akarna formálni, német családja kedvéért. Tehát mondd meg pajtás,
Huber Rózsikának, ne izengessen értem... úgysem megyek. Ami volt, szép volt, vége van...

Asztalához ült, könyvei ivásai mellé, és a petróleumlámpa gyenge világánál hajnalig dolgozott.

Akkor feküdt le, mikor a hepe-hupás kövezeten döcögő fiakkerek utcai lármája jelezte,
hogy vége a bálnak, a vendégek már szétoszlanak.

Aznap éjjel, míg a bálban a katonabanda muzsikált valcereket és hopszapolkát a soproni,
többnyire németajkú kereskedő és nagyiparos társadalomnak:
Bandi úr tanulmányt írt Mária Terézia németesítő törekvéseiről
és a lépre csalt gárdistákról:
Evvel a tanulmányával, -- melybe szubjektív bánatát is belesírta -- aranydíjat nyert a soproni evangélikus lyceumi Magyar Társaságban...

Történelemszakos tanárnak készült. A régi magyar múlt és a népélet kutatásában élte ki magát. Kedvenc munkatárgya a zsidókérdés és a bevándorlott zsidóság történelmi szereplése volt.

- Két nyavalyája van magyar nemzetünknek -- szokta mondani -- az osztrák és a zsidó. Az egyik marcangol, kiszipolyoz... de ha rabláncok közé szorít is, legalább megtart, mert ez az érdeke; a másik azonban, a zsidó, szőröstől-bőröstől felfal minket, ha idejében észre nem térünk, annál inkább ezt cselekszi, minél inkább magyarnak vallja magát.

Bandi úrtól akartam megérdeklődni, mint ehhez a legjobban értő illetékestől,
Márki zsidógyerek állításának igaz, vagy hazug voltát,
a honfoglaló magyarok állítólagos zsidószármazását illetően.

Erre csakhamar kedvező alkalom kínálkozott.

Úrnapján reggel Mári azzal költött fel, öltözködjem hamar, mert Bandi úr hívat a diákszobába.

Szóltál már neki a zsidókról?

- Szóltam.

- Mit mondott, mesél nekünk?

- Ma lesz a napja!

Sietve kapkodtam magamra ruhámat. Annyira siettem, hogy a mosakodásról egészen megfeledkeztem volna. Asszonyanyámnak kellett a mosdótálhoz visszaparancsolni.

Sohasem esett olyan nehezen a mosdás, mint akkor!

- Kedves asszonyanyám, -- panaszkodtam lázadozva, -- ilyen nyomatékos esetben, mikor az öreg diák hívatja a mujkót. mégiscsak méltányosabb lehetne!

Ha sokára is, egyszer mégis vége szakadt a tisztálkodásnak. A reggeli kávét karhatalommal se tudták volna belém önteni. Éppen csak a kiflit dugtam a számba és máris száguldottam, röpültem le az emeleti lépcsőn a diákszobába.

- No te zsidókirály, ma megmagyarázom, hagy miféle a te néped -- mondta és kedveskedve barackot nyomott a fejem búbjára.

Jaj, de édes barack volt ez!

- Nagyon jó lesz, kitűnő Bandi úr hápogtam örömömben.

- Nohát idehallgass, mujkó barátom! Szép, meleg nap ígérkezik, meg Úrnapja is van, virágok ünnepe. Készítsetek valami zöld, hűvös sátrat a zsidóház udvarán, lejövök én is közétek,
ott a helyszínen szedem le róluk a keresztvizet, ami úgy sincsen rajtuk.

- Értem... gyönyörű lesz a sátor! kiáltottam elragadtatással és elrobogtam a cimborákért.

Akkoron Sopronban a körmenet tiszteletére, kora reggel egész sor
városi lajtkocsi szállította a lombos nyírfákat az Orsolya-téri házak falainak a feldíszítésére.

Mivel a nyírfákat spárgával, hánccsal a házfalakba vert szegekhez erősítették, egyiket a másik mellé sűrű sorban, ami által a falak kissé megrongálódván javításra szorultak és újrameszelésre, a fák a körmenet befejezése után a háztulajdonosok birtokába mentek át, hacsak a gyerekek el nem lopkodták őket.

Mert ám a processzió után nyomban, kölykök egész hadserege tódult, fákat rabolni, hazahurcolni.

A kapzsi csemeték valóságos csatákat vívtak egymással, különösen a szebb fapéldányok érdekében.

Az ilyen, körmenet utáni ,,szerzéseknek" szerencsére volt egy ősrégi szokástörvénye, mely némi rendet teremtett a különben fejvesztett martalóckodásoknál.

Azé lett a fa, aki legelőször megmarkolta. Az első megmarkolótól elvenni galádság lett volna, melyért felzúdul a tömegerő és esetleg lincselni is képes.

A kölyöknek már a körmenet idején vagy még előbb, kézrátétellel kellett az elhurcolni szándékolt fa mellé állani s azt tartósan fogva jelezni, hogy birtokigényt formál.

Ennek kétszeres haszna volt: egy rendirányú és egy szociális.

Ezzel a megkövetelt kézrátétellel a vásott kölyöksereg szigorúan egy helyhez lett kötve, nem rendetlenkedhetett, nem zavarhatta az ájtatosságot; másrészt, egy-egy gyereknek csak egy,
legfeljebb két fa juthatott, mivel a soproni rajkókat is csak két kézzel teremtette a jó Isten. Így több gyereknek juthatott zsákmány.

A lefoglalt fát persze pillanatra sem engedhette el az igénylő, mert ez esetben más ugrott helyébe.

Így aztán kora reggeltől, végig az összes fáknál makacsul kitartó fiatalság álldogált. A későn érkezettek megnyúlt orral távozhattak, keresgélhettek uratlan fák után, vagy leshették a szerencsét, hátha valaki elengedi zsákmányát...

Mihelyt Bandi úrtól megkaptam a parancsot, lóhalálában rohantam Frédiért, Rudiért, hogy a lombsátor építéséhez legalább négy-öt fát igyekezzünk elcsípni.

Ámde hiába igyekeztünk! Az utcakölykök frissebbek voltak, melléállással minden fát lefoglaltak. Pár értéktelen, nyeszlett, gallyacska maradt csak gazdátlanul. Ezek nekünk se kellettek.

Elszomorodtunk. Tépelődtünk, töprengtünk, mitévők legyünk, mert fát okvetlenül kellett kerítenünk.

Eleinte csereüzletre gondoltunk. Ebben azonban nem volt semmi virtus, meg azt is tudtuk, hogy ilyenkor úgy felverik a fa árát, hogy akár a piacon is megvehetnénk annyiért. Hozzá ügyetlenségünkért kiröhögnének a fiúk. Hiszen ők nem tudják, hogy ezalkalommal eredetileg fafoglalást nem is terveztünk, hanem csak Bandi megkésett kívánságára erőltetjük most a szerzést.

Már-már a szokástörvény megcsúfolásával kalózkodó erőszakra gondoltunk, mikor Rudinak kitűnő ötlete támadt.

- Nézzétek, a zsidógyerekek is foglaltak le fákat!

- Az ám, ez nem igazság, semmi közük a keresztények körmenetéhez...!

- Takarodjatok innen!

-Nekünk is van annyi közünk a fákhoz, mint nektek lutheránusoknak, hencegtek a zsidókölykök.

Azért mertek kikezdeni velünk, mert úgy harminc-negyven gyerek őrködött sorjában egymás mellett.
Előre számítottak rá, hogy keresztényfiúk vitássá teszik majd foglalási jogukat.
Azonfelül, hogy tekintélyes tömegben vonultak fel, és zárt sorban állottak, amiáltal megtámadtatásuk esélye kisebb keresztény cserkészkülönítmények részéről jócskán csökkent, ráadásul még azzal is biztosították magukat, hogy közelükben egész csomó legénykorban levő zsidó ,,pótvéderő" cirkált.

Így közvetlen megtámadásukat, esetleges csúfos vereség kockáztatása nélkül,
mi sem kísérelhettük meg. A messze túlerővel hárman egymagunkban nem mertünk fellépni.

Különben sem lehetett már verekedést kezdeni, mert a hívek gyülekeztek a templom előtt
és az utcák is megteltek felnőtt; úri járókelőkkel.

Ha célt akartunk érni, csupán fortély segíthetett.

A rendfenntartó városkatonák közül kiknek a szokásos gyermekveszekedések kiküszöbölését is
szigorúan megparancsolták. az egyik muskatérost jól ismertem (Sopronban akkor ,,muskatéros"-nak nevezték a rendőrt.)

Ezt a muskatérost Walternek hívták. Többször kapott nálunk egy-egy pohár bort,
melyet a barátság ápolása kedvéért mindig én szolgáltam ki Walternek.
Így feltétlenül jó indulattal viseltetett irányomban.

Illedelmesen köszöntve léptem hozzá. -- Walter úr kérem szépen, a rabbinus azt izente, hogy a zsidógyerekek azonnal menjenek a zsinagógába, mert soron kívüli hittanórát akar tartani nekik a templomban. Azt is izente, hogy a zsidógyerekeknek nem szabad a körmenet alatt az utcán tartózkodni, megtiltotta a városplébános úr.

Walter úr jókorát kacagott és enyhén hátba vágott.

- De nagy kópé a fiatal úr! Fa kellene mi?... de nincs úgy-e?

Restelltem, hogy füllentésemet észrevette. Ha azonban az ember egy játékba kezdett, játssza végig, ez a szabály. Sértődött arccal mondtam:

- Ha nem hiszi el Walter úr, én nem bánom, átadtam az izenetet, a többi nem rám tartozik.

- Jól van jó, ifiúr, én meg tudomásul vettem... más izenet nincs számomra?
Rögtön megértettem, mire céloz.

- Dehogyis nincs..., ha vége a processziónak, jöjjön fel hozzánk Walter úr,
lesz egy kis behűtött borocska.

Szélesen mosolygott.

- Miért nem ezzel kezdte az ifiúr? Ne féljen, lesz fa!

A zsidó fiúkhoz lépkedett és a törvény szigorú tekintélyével mordult rájuk.

- Zsidóknak fához joga nincs... mars! Ezek eleinte nem akartak tágítani, sőt egyesek szájaskodni merészeltek, mire Walter úr marcona, fenyegető arccal úgy tett, mintha kardot akarna rájuk rántani.

- Másodszor parancsolom ,,mars"... harmadszor ölök... ez nem rendetlen zsidóország, hé...!

Erre megijedtek és az egész zsidó társaság eliszkolt.

Egy csomó gyönyörű fapéldány szabadult fel, nyomban rátettük kezünket a legszebbekre.

Megelégedett arcunkon csak úgy ragyogott a boldogság öröme. Annyira örültünk és
oly boldogok voltunk, hogy a szép úrnapi szokás lombsátorhoz juttat bennünket is,
hogy lutheránus létünkre keresztet vetettünk, sőt le is térdeltünk,
mikor a szentség elhaladt előttünk. Egyik kezünkkel persze fogtuk a fát.

Négy gyönyörű fapéldányból tágas, szellős, mesébe illő lombsátrat állítottunk
a sakterné ablaka alatt az udvaron.

A negyedik fát, melyre pótlásul volt szükség, Walter úr saját kezűleg szerezte,
akinek édesapámtól, bort kunyoráltam ki azon a jogcímen, hogy a körmenet alkalmával
egy úri hintó lovai a nagy sokadalomtól megbokrosodtak, közvetlenül az én közelemben és biztosan eltapostak volna, ha Walter úr hősies halálmegvetéssel idejében meg nem fékezi őket.

- Nohát, nem is hittem volna, hogy ez a Walter ilyen bátor ember! -- mondta édesapám torkát kissé gyanúsan köszörülve.

- Bizony az, most már kiterítve feküdnék, palacsintává taposva, ha ő ott nincs! Egy fél liter bort megérdemel... de szolgálatban van, nem tud most idejönni. -- Apám mosolygott.

- Ilyen fontos szolgálatért egy fél liter kevés, meg a jutalmat sem szabad halogatni...
vigyél neki egy litert a legjobbikból, üvegben, hadd igya meg délután otthon nyugodtan.

Dolgunk végeztével, előkerítettük hét zsidó rabszolgánkat s bizonyos szolgálati
könnyítések ígéretével rábírtuk őket, hogy a lombsátor, és a lépcsőfeljárat között
sorfalat álljanak Bandi úr ünnepélyes fogadtatása céljából.

Egy alkalommal Rudival behízelegtük magunkat Csanker úrnál, a Dóm-templom szolgájánál,
akitől egy kis tömjént kaptunk ajándékba. Ez most rendelkezésünkre állott.

Tömjénezőnk is volt. Hármas zsinegre akasztott, körül megfelelően kilyuggatott konzervdoboz.
Ezt Rébi kezébe nyomtuk a konyhából csent három szál kénes gyufával egyetemben és azzal az utasítással, hogy mihelyt Bandi úr -- akit küldöttségileg hívunk meg -- velünk, t. i. az országnagyokkal együtt a zsidógang ajtajánál megjelenik, a tömjénezőt azonnal gyújtsa meg és ügyesen lóbálva,
alázatosan meghajolt testtartással kísérjen bennünket a királyi palotába, a lombsátorba.

Minden tervszerűen történt. Bandi urat megfelelő szónoklatokkal meghívtuk,
Rébi ügyesen és hűségesen végezte dolgát, a tömjénező vastag füstfelhőket okádott magából...
éppen csak a hét közül, három zsidógyerek szelelt el őrhelyéről, mialatt távol voltunk.
A megmaradt négy, köztük Márki, a fajelméleti tudós, tisztességesen állták a sorfalat.

Jóllehet magunkban a szökevények ellen irtózatos bosszút fogadtunk,
az ünnepség komolysága érdekében és Rébi megnyugtató szemhunyorgatására,
hogy ő is elintézi majd velük a dolgot, úgy tettünk; mintha minden a legnagyabb rendben volna. Higgadtságunkat megóvtuk.

Sajnos, azonban nem sokáig maradhattunk így. Egy meglepő, mondhatnám megdöbbentő közjáték teljességgel kisodort lelki nyugalmunkból.

A sátor közelébe érve, két gyanús bocskort láttunk ajtaján kikandikálni. Orral az ég felé voltak fordulva, vagyis tulajdonosuk bent a mi sátrunkban hanyatt fekve hűsölt.

Kicsoda? Ki más, mint a piszkos, jellemtelen Goel, aki nemrégiben fogadta meg,
hogy velem többé nem fog kikezdeni?

Amíg mi Bandi úrért jártunk, szemtelenül bevette magát a sátorba, a hűvös lombok alá.

Látva ezt az aljasságot, szemeim olyan fenyegető villámokat szórhattak
Rébi és a zsidó-sorfal felé, hogy Rébi eldobván a füstölőt, fejvesztett futásnak eredt és
a zsidógyerekek, kivéve a komoly Márkit, utána viharoztak.

Első elhatározásom az volt, hogy Rizához futok fel és Goellel szemben a legszigorúbb
megtorló lépéseket követelem.

Már indultam is, de Bandi úr visszatartott.

- Tán Rizához akarsz menni panaszra? -- kérdezte mosolyogva, arcából megtudtam, hogy Bandi úr mindenről a legalaposabban tájékozva van.

- Oda- feleltem dacosan. -- Törhetetlen, hogy ez a vadalak minden alkalommal beleköpjön a levesembe.

- Megállj csak öcskös, majd én elintézem őt.

- Tán megpofozza?

- Úriemberek nem szoktak verekedni, majd másképp!

Mikor Bandi úr lehajolva benézett a lombsátor ajtaján, az eddig hanyatt fekve
nyugodtan cigarettázó Goel szemlátomást meghökkent. Úgy látszik, nem várta Bandi urat.
Mint később kitűnt, Rébi figyelmeztette rá, hogy a sátort Bandi úr számára készítettük,
de Goel nem hitte el.

Most hirtelen felült.

- Nem tudtam, Erdélyi úr... azaz nem akartam elhinni, hogy öné a sátor.

- Így minden bizonyára azt hitte, hogy az öné? Persze, persze, a kiskorúaktól bátran el lehet venni.
A játékrontásból a gyengébbekkel szemben a semiták nem szoktak lelkiismereti kérdést csinálni...

Goel nagyot fújt, ellenségesen nézett Bandi úrra és nyomban kezdett kifelé kászolódni a sátorból.

- Pardon! -- mondta orrhangon és indulni készült.

Szabad még egy szóra? Goel visszafordult.

- Tessék parancsolni! -- mondta kissé fölényes, de annál kirívóbb taglejtéssel.

- Ugyebár ön írta a cikket a liberális lapba, mely szerint téves, sőt hazug állítás, hogy Mohács évében Sopronból erőszakkal távolították el a zsidókat, mert erkölcstelenül és tűrhetetlenül viselkedtek és különböző bűntényeket követtek el?

- Nem űzték ki őket, önként távoztak! -- felelte dacosan Goel.

Bandi úr az ő utolérhetetlenül kedves, higgadt, de tudása révén mégis fölényes.
hangján oktatta ki a bochert.

- Szívesen állok rendelkezésére bármikor, ha óhajtja, hogy kétségbevonhatatlan
okmánybizonyítékokkal vélekedése helytelenségéről győzzem meg. Sem heveskedéstől, sem elfogultságtól a zsidókkal szemben nem kell tartania. Valóban megtörtént eseményeket,
vagyis történelmet tárgyilagosan elfogulatlanul kell megvitatni.
Az ilyen vitában alanyias szempontoknak sem mellette, sem ellene érvényesülni nem szabad.
Márpedig az ön cikke, hogy úgy mondjam, kissé merész az igazság leplezésében és letagadásában...

Amíg Bandi úr beszélt, a bocher kényelmetlenül feszengve rakta testnehézségét hol egyik,
hol másik lábára.

- Köztudomású, hogy ön a zsidókat gyűlöli.

- Evvel ne üssük el a dolgot, kedves Goel úr! A kérdés az,
hogy mint magyar hazafinak okom van-e erre, vagy sincs? Itt van mindjárt ez a kis könnyen
hívő zsidófiú, Móserer Márkus. Gyere csak ide kis öcsém! Hiszen öcsém vagy,
ha a magyarok és a zsidók egy fajtabeliek...
Lássa, Goel úr, önök, zsidó nevelők, azt verték a fejébe, hogy a honfoglaló magyarok
között zsidók voltak és Sopron város első ura is zsidó volt.

- Pardon, nekem dolgom van, -- szakította félbe Goel és elsietett.

Valósággal üvöltöttünk a boldogságtól, hogy Bandi úr ilyen fényes győzelmet aratott rajta,
hogy még csak vitába se mert bocsájtkozni.

A három cimbora hosszú orrot mutatva adta meg a díszkíséretet Goel úrnak egészen a kapuig.
Annyira igyekezett, hogy hátra se mert nézni.

Leheveredtünk a sátorban. Márkinak is közénk kellett jönni. Bandi úr cukorral kínált meg bennünket.
Márkit is.

- Hát ide hallgassatok fiúk, mindenekelőtt a honfoglaló magyarok állítólagos zsidóvoltát tisztázzuk.

- Ugye nem igaz? -- érdeklődtem türelmetlenül.

- Nem igaz! Kitalálmány -- felelte Bandi úr átsimítva szép, magas homlokát. Csakhogy van ebben az állításban valami igazság is...

Mintha vipera csípett volna meg bennünket, olyan rémülten ugrottunk fel Bandi úrnak e kijelentésére. Márki gúnyosan mosolygott.

- No, ne ijedjetek meg fiúk, te meg korán mosolyogsz, Márki, majd mindjárt megmagyarázom. Üljetek csak le! Felém fordult, mintha kizárólag nekem mesélne.

- A zsidók a ferdítésnek utólérhetetlen mesterei. Valóságos művészek benne. Akár újságot, akár szépirodalmat, akár tudományos munkát írnak, ferdítésük és hazabeszélésük mindegyikből kiérződik! -- de felismerni csak az tudja, akinek igazán széleskörű ismeretei vannak. A kevésbé tanult, járatlan embert, meg azt is, aki lusta a dolgok mélyére hatolni, a zsidók könnyen megtévesztik...

Rudi ásított, Frédi szórakozottan játszadozott egy lelógó gallyacskával. Mi ketten Márkival feszülten figyeltük szavait.

Titokban egymásra pislogattunk, bírja-e a másik figyelemmel, értelemmel? Bírtuk mindketten!

- A zsidó írásművek meggyőző ereje abban rejlik, hogy teljes egészükben sohase hazudnak. Abban, amit állítanak, mindig van valami igazság, jóllehet nem sok. Erre a csöpp igazságra építik fel a hatást, ezzel bizonyítanak, ezzel cáfolnak, s ha célszerű, ezzel lázítanak, uszítanak... Nagyon értelmesek, ügyesek, nehéz rájuk bizonyítani a csalfaságot, mert amivel ezt bizonyítani lehetne, a kisebb műveltségű ember nem érti meg.

Márki olyan gúnyos öntudattal vigyorgott, mintha kész kis rabbi volna.

- Ezt úgy hívják, hogy szellemi fölény -- vetette oda Márki.

Kis hijján rá nem ugrottam. Bandi úr viszonválasza akasztott meg benne.

- Nincs igazad kis öcsém, mert ennek neve: ,,tudatos tévesztés", ha pedig ezt a kifejezést nem értitek meg, másképp is megmondom: ,,becsapás és pökhendiség."

- Ilyen becsapás az is, hogy a magyarok zsidók voltak, úgy-e Bandi úr? -- kérdeztem én.

- Bizony becsapás! Mikor a régi zsidóországot leverték, feloszlatták, a zsidó népet pedig a babiloniai fogságba hurcolták, több zsidó törzsnek nyoma veszett. Hová lettek, Isten tudja. Valahol az Ural hegység tájékán élt egy nép, mely főleg pásztorkodással foglalkozott. Kazároknak hívták őket. Ezek a kazárok valóban rokonai voltak a magyar népnek, vele rokonfajtabeliek. Tudjátok-e mit jelent ez a szó ,,kazár", vagy ,,kozár"

Felragyogott az arcom, mert felelni tudtam erre a kérdésre.

Sopron környékén horvát falvak is vannak, úgynevezett ,,vizihorvátok", (Wasserkrovot) laknak bennük.

Apró gyermekkoromban több horvát leány szolgált nálunk, a pesztonkám is horvát volt. Rendes fizetésükön kívül, édesapám havi egy forintot adott nekik azért, hogy engem, -- amennyire játék közben lehet, horvátul tanítsanak. Nem sokat tanultam, mert túl parasztosnak tartottam a nyelvet, de valamicske mégis ragadt rám.

Siettem fitogtatni Bandi úr előtt a tudományomat.

- A kecskét horvátul ,,kozá"-nak nevezik, ,,kozár" pedig kecskepásztort jelent. -- Jelesen feleltél -- dicsért meg Bandi úr.

- Ezek a kozárok turáni népek voltak, mint a magyarok is, nem pedig sémiták, mint a zsidók. Csakhogy, mivel ezek a kozárok hittek az egy Istenben és a lélek halhatatlanságában és valahogyan megismervén a zsidók vallását, ez az értelmes, szép tanítás megtetszett nekik, úgyhogy az egyébként pogány kozárok áttértek zsidó hitre. Tehát faji származásuk szerint nem voltak zsidók, de zsidók lettek a hitük szerint. Mint ahogyan például Kisvárdai csizmadiamester uram, jóllehet vérének minden porcikája magyar, mégis ,,görög", mert görög katolikus hiten van.

Hát ez értelmes magyarázat volt, erre már Rudi meg Frédi is kezdtek odafigyelni. Én meg Márki lassankint pirosodtunk, én az örömtől, ő a kezdődő szégyentől, mert már sejtettük, hová fog Bandi úr kilyukadni.

- III. Abderrahman udvarában, Kordovában, -- amely város a meséből ismerős, -- élt egy zsidófajbeli államférfiú. Igen hosszú, furcsa neve volt, úgy hívták: Chászdai ben Izsak Ibn Saprut. Ő hallott a zsidó hiten levő kazárok birodalmáról és azt hitte, hogy bennük az egyik elveszett zsidótörzset találta meg. Összeköttetést keresett velük és kitűnt, hogy a kazárok zsidóhiten vannak ugyan, de vérük szerint nem zsidók. Ezek a kazárok jöttek be hazánkba, mint a honfoglaló törzsek egyike, a honszerző magyarokkal... tehát igaz, hogy voltak honfoglaló őseink között zsidók is, bár nem olyan nagy számmal, mint Márki hiszi, de csak hitük szerinti és nem vérszerinti zsidók. Vagyis a magyar és a zsidó nem rokon, de a zsidó furfangosság azt a részbeni igazságot, hogy a honfoglalók között ,,zsidóhitűek" voltak, a saját hasznára ferdíti.

Most már ismertem a valóságot, mellem csakúgy dagadt a büszkeségtől, hogy Márki nem mondott igazat. Az ígért pofont nyomban le akartam neki kenni, de Bandi úr nem engedte.

- Ne bántsd, ő nem tehet róla, ha így tanították!

Abban azonban nem tudott megakadályozni, hogy Rudival. Frédivel háromszoros ,,éljen" és ,,le a zsidó"-val üvöltéssel fejezzük ki honfiul boldogságunkat.

- Hát Sopron első zsidó ura? Róla is meséljen Bandi úr!

- Lajta-Szentmiklós és Pecsenyéd között, mely községeken Jenő már átutazott, mikor kocsin mentek nyaralni Badenbe... -- Igen, emlékszem!

- ...szóval valahol e két község között feküdt valamikor egy besenyőfészek: Röjtökör. Gazdaura egy Teka nevezetű volt. ,,Röjtökör" piros ökröt jelent.

- Én ismerek egy Terkát a Pótschi-utcában, -- kockáztatta meg Rudi, aki már fájlalta, hogy ennyi ideig be kell tartania a száját. Ezért a buta megjegyzésért oldalba böktem.

- Te mafla, nem ,,Terka", hanem ,,Teka", nem cselédről, hanem fejedelemről beszél Bandi úr!

Bandi úr a bajuszkájába mosolygott. Komolyan folytatta:

- Ez a Teka, Endre és Béla magyar királyok alatt Sopron grófja és várispánja volt. Neki is úgy, mint az előbb magyaráztam, -- zsidó volt a hite. Csak a hite. Zsidó hite miatt, mert vonakodott kereszténnyé lenni, Béla király megfosztotta tisztségétől, aztán erőszakkal kényszerítette a keresztény vallás követésére. Ennyi igaz Márki állításából, semmi több....

- No látod ,,marsch ki", mekkorát hazudtál... most mit szólsz hozzá? -- kérdeztem.

Márki megrántotta vállát és szemtelenül jegyezte meg:

- Miért az legyen igaz, amit Erdélyi úr mond, és miért nem az, amit Goel úr tanított...?

Hát ő tanította és nem a rabbi, meg a könyvek?

Elfutott a pulykaméreg. Az arcátlanságért, hogy Bandi úr szavaiban kételkedni mer, nekiestünk mind a hárman, és mielőtt Bandi úr megakadályozhatott volna bennünket, Márkit kitessékeltük a kapun kívülre.

IX. Bandi úr elmeséli a soproni zsidók múltját.

A lombsátor üdítő árnyékában kényelmesen heverészve hallgattuk Bandi úr elbeszélését.

Az egész napot nekünk szentelte. Déli harangszóig, majd ebédpihenő után estig tartott a kellemes és egyúttal tanulságos szórakozás...

Összefoglalom, amit akkor hallottam, és aminek jelentősége csak később, serdültebb koromban világosodott meg elmémben, amikor már magam is behatóbban foglalkoztam történelemmel,
mely az iskolában legkedvesebb tantárgyam,
majd az életben is legkedveltebb foglalkozási tárgyköröm volt.

És változatlanul ma is az, a néprajzzal egyetemben, amikor deresedő hajjal, öreged csontokkal forgatom a tollat.

Szegény jó Bandi úr halálos ágyán nekem testálta értékes jegyzeteit és feljegyzéseit a zsidók történetéről Sopronban és azt a vázlatot is, mely nekem alapul szolgált ,,A soproni zsidókapu" regény megszerkesztésénél és kidolgozásánál.

Jegyzetei, saját kutatásaimmal kiegészítve, velem voltak -- tiszti kofferom fenekén -- a világháborúban is. Ha megpihenhettünk, és a trénhez eljuthattunk, üdülésül forgattam őket és szövögettem-irogattam a regény első kéziratát.

Jól esett elkalandozni a képzelet világába, amikor elcsendesedett a fegyverropogás, a gépfegyverkattogás és az ágyúdörgés... a mi közelünkben!

Távolról hallatszott a robaj... és bent a tűzvonalban, az árokban alig észrevehetően, suttyomban dolgozott a felbujtó zsidószellem, úgyhogy mi tisztek csak néha-néha döbbenhettünk rá a veszedelemre, egy-egy szokatlan fegyelmetlenség feltűnése esetén.

Ez a gyanús földalatti morgás nem engedett elrepülni a tiszta képzelet országába. Egyik lábamat ideláncolta mindig a valósághoz.

Ezért foglalkoztam egy zsidóregénnyel a fronton.

Bandi úr jegyzeteit (szerencsére alaposan emlékezetembe véstem őket) és a saját kéziratomat is elhamvasztotta a forradalmi fordulat. Lovammal, kapitányi felszerelésemmel együtt elvesztek a zsidók szította forradalom kitörése alkalmával.

Újból megírtam, 1924-ben egy fővárosi napilapban a regény nyomtatásban megjelent. Akkor még, a zsidó bolsevizmusban elszenvedett károkért, hőn szeretett katonai pályámnak zsidó okozta kénytelen megszakításáért fennen lobogott bennem a goelizmus. A regény hangja kétségtelenül agresszív volt.

Ma már az életkor csendesebb, tárgyilagosabb szemléletre képesít. Ezért írtam újból, egészen újból...

Visszaemlékezem Bandi úr jegyzeteinek első soraira, melyekben nagy igazság foglaltatott:

- Azt mondják rólam, gyűlölöm a zsidókat. Nem gyűlölöm, sőt mint jó keresztény szeretem őket illő mérséklettel, a magam módja szerint, annyira, amennyire megérdemlik és legalább annyira, mint ők engem. Velük szemben a magatartás kölcsönös egyformasága a legigazságosabb mérték és ítélet!

Az istenáldotta gazdag vidék, ahol Sopron épült, már háromezer esztendővel ezelőtt is lakott terület volt. Egyike Európa legrégibb kultúrállomásainak.

Itt a Duna, a Bécsi Erdő és a nezsideri Fertő tó között állott a rómaiak idejében Scarabantia, egy sokat vívott, erős vár. Sopron ennek folytatása.

A rómaiak világuralmát megelőzően, a kelta származású népek vándorlásának hullámai, erre hömpölyögtek. Dákok, bojárok tartózkodtak itt.

A római uralom után, egymást követték itt a hunok,
longobardok, avarok,
mely utóbbiaknak leszármazottja e regény írójának családja is.
Legalábbis ezt vallja a családi hagyomány.

A regény egyik szereplője: a komáromi naszádos vajda fia, Győri Miska.
Tehát illik a családról is pár szót szólni elöljáróban.

A család állítólagos őse, egy Gyömörő nevű avar fejedelem, aki ezen a nyugati vidéken uralkodott törzsének maradványai fölött és testvéri szeretettel ölelte keblére földvárában -- ,,gyűrűjében", ,,győrjében" -- Árpádnak portyázás céljából erre a vidékre küldött alvezéreit, Eusát és Usubát.

Nagyon gazdag lehetett ez a Gyömörő, mert a honfoglaló magyarok és vérbeli testvérek fogadására szerzett ünnepségen, a ,,győri" (avar gyűrűbeli) asszonyok harmincöt arany ékszerekkel, drágakővel teli vödröket cipeltek vállukon, a törzs gazdagságának bemutatására. Azonfelül Gyömörő három aranyozott patájú, fehér ménlovat küldőit örömteljes hódolata jeléül Árpád vezérnek, aki láttukra csodálattal kiáltott fel:

- Ki küldte ezeket a gyönyörű állatokat?

- Testvérünk, a ,,győri"! (t. i. az avar gyűrűbeli.)

Innét lett -- a családi hagyomány szerint -- e regény írójának a családi neve. Családi őseim még Árpád idejében, avarokból színmagyarokká -formálódtak, vérbelileg keveredvén a magyar Felpétzi és Apponyi nemzetségekkel...

Sopron vidékét Nagy Károly ,,Avária" név alatt a frank birodalom keleti tartományává alakította. Ekkor költözködtek Cyperon (Sopron) városába -- várába a még ma is ott lakó bajor telepesek, a németajkú patrícius családok és a bajor eredésű köznép: a ,,poncikterek".

A zsidó pénz a legügyesebb angolna, mindig odakacskaringózik, ahol a legtöbb békaporonty ígér finom lakomát. Útja kiszámíthatatlan a keresztény ember számára. Még a tudósok sem képesek a zsidó pénz élettanát rendszerbe foglalni másként, minthogy mindig ott keneget, ahol Izrael ivadékainak a leghasznosabb.

Míg a zsidók Sopron várfalai alatt tétlenül lebzseltek, a zsidó pénz elindult útjára.

Keresett befolyásos urakat, kiknek szavát a királyi fülek is meghallják. Kenegetett itt is, kenegetett ott is, kenegetett addig, míg a kinyitni szándékolt ajtó sarkaiban megnyikordult.

A jól megpatkolt szószólók a helyzetről kellő formában felvilágosították a királyt és Sopronban csakhamar megérkezett a fejedelmi parancsolat.

- Meghagyjuk a város összességének és minden egyes polgárnak külön-külön, hogy a zsidók a mi királyi oltalmunk alatt állván, szabadon jöhessenek Sopron városába, hogy ott időzzenek és biztonságban lakjanak...!

A hűséges, királytisztelő város engedelmeskedett a fejedelmi parancsolatnak és kinyitotta kapuit, a most már elégedetten és kajánul vigyorgó zsidók előtt.

Ők a belső várban, ahol legbiztosabb, ennek is a kellős közepén összevásároltak egy utcasor telket. A tűzvész utáni romhalmaz megmaradt törmelékeiből, gerendákból, ajtókból-ablakokból megvették jó olcsón mindazt, ami még használható volt és egy-kettőre felépítették a zsidó utcát, a soproni ghettót.

A szedett-vedelt, ócska holmikból épült házak szánalmas látványt nyújtottak; úgyhogy a városi hatóság kénytelen volt beavatkozni és megkövetelni, hogy városiasabban és rendesebben építkezzenek a zsidók.

- Mi szegények vagyunk, nekünk így is jó -- felelték a király védencei és panasszal fenyegetőztek, ha az általánosan szokásos zsidóházak helyett ,,paloták" építését követelik tőlük.

A civódásnak az vetett véget, hogy a hevenyében összetákolt házak közül kettő összedűlt és nyolc zsidó életét vesztette. Erre kissé gondosabban folytatták az építkezést.

Maga a hitközség parancsolt rá saját embereire, hogy ,,megfelelő anyagot" kötelesek használni.

- Ne féljetek semmit, -- vélte a rabbi, -- ha netán most többe kerül az építkezés, mind gondoltátok, majd pótolja a haszon, hogy bejöhettünk. Ősgyep, szűztalaj ez a város, jól meg kell forgatni és kiadja a hasznot. Minél mélyebben hatolunk ebbe a szűz talajba és minél jobban megforgatjuk... tudniillik a hantokat, annál bőségesebb termést ad ez az új búzatábla a zsidóknak...

A kellemetlen jövevények így bejutván a városba, csakhamar kedélyeskedni kezdtek a polgárság rovására.

Megfogadták a rabbi tanácsát, hogy jó mélyen fel kell forgatni a soproni ősi hantok békességes nyugalmát.

A király oltalma alatt állottak, főbenjáró dologban a városi hatóság nem ítélkezhetett fölöttük, mert e tekintetben a királyi kancellár bírósága alá tartoztak. Ez pedig Soprontól messze lakott. Nem kellett félniök, hogy a büntető igazságszolgáltatás keze hirtelen lecsaphat rájuk.

Ezért mindig többet és többet merészeltek.

Csakhamar egész sereg bűn terhelte a zsidókat. Uzsora, zsarolás, rágalmazás, uszítás, békezavarás, erőszakoskodás, erkölcsrontás, keresztény leányok elcsábítása, magzatelhajtás és ennek nyomában bekövetkezett halál és hasonlók tartották állandó izgalomban az eddig békességesen és erkölcsösen élő soproni polgárságot.

A városi hatáság végre is megsokallta a zsidók garázdálkodását és elhatározta, hogy inkább hatásköri összeütközésbe kerül a királyi kúriával, semhogy tovább tűrje ezeket a tarthatatlan állapotokat.

Mivel a felsőbb igazságtevést kivárni nem lehetett anélkül, hogy addig a városi rend fel ne boruljon, a törhetetlen bűnözések megtorlására a város vérbíróságot tartott a zsidók főlőtt.

A soproni molnárok, -- mivel ez is az ő hatáskörükbe tartozott, -- megácsolták a vesztőhelyet a városház előtti Szent Háromság-téren, és jó pár zsidó bűnöző kihullott vére festette pirosra az anyaföldet.

Nosza lett erre nagy riadalom, siránkozás és jajgatás Izraelben!

Száguldott a pénz Budára fűhöz-fához, hogy a pártfogók a szorongatott zsidók érdekében azonnal megmozduljanak. Ment a keserű panasz az önhatalmaskodó városi tanács ellen.

- Vérbíróságot tart a város az ártatlanul meggyanúsított zsidók felett, holott főbenjáró bűnökben ítélkezni nem jogosult. Ez sérelem a nemzet alkotmányán, ama a király nem tűrhet el, tehát sürgősen be kell avatkozni és a zsidók zaklatását megszüntetni...

A zsidók ez alkalommal nem értek célt. Hasonló bűnöket követtek el országszerte, megcsúfolták a keresztény erkölcsöket, kiuzsorázták az embereket, zsidók elleni panaszok hangzottak mindenfelé.

A keresztény erkölcsök és a köznyugalom érdekében a zsidókérdést gyökeresen kellett megoldani.

Nagy Lajos, magyar király, a nemzet jól felfogott érdekében, fejedelmi szóval kitiltotta és kiűzte a zsidókat egész Magyarország területéről.

Így Sopron is megszabadult tőlük.

*

A város öröme nem tartott sokáig. Volt akkor az országnak egy törvénye,

mely szerint a hitelezőnek joga volt mindaddig adósa közelében tartózkodnia, míg ez tartozását ki nem egyenlítette.

Ezt a törvényes ellenőrzési jogot használták fel az országból kitessékelt zsidók arra, hogy visszatolakodjanak oda, ahol nem szívesen látják őket.

A Sopronban töltött ötven esztendő elegendő volt a zsidó pénz térfoglalására. Mint ahogyan a zsidóknál szokásos, a bajba jutott keresztényeket látszólag meleg, megértő szívvel támogatják kisegítő kölcsönökkel, addig-addig, míg az áldozat nyakig úszott az adósságban. Akkor aztán hirtelen más húrokat kezdtek pengetni: a könyörtelenség húrjait.

Istápolták, ösztökélték az emberi könnyelműséget; s mikor az adós menthetetlenül hálójukba került, kergették, hajszolták a végső kétségbeesés felé. Kizsákmányolták, szőröstül-bőröstül hatalmukba kerítették, kiszipolyozták utolsó csepp vérig.

A városból és az egész országból kitiltott zsidók a törvény erejére hivatkozva, adósaik ellenőrzése jogcímén Sopronban csakhamar újból megjelentek.

Mivel törvény törvény, az adósok pedig azonnal fizetni nem tudtak: a város kénytelen volt tűrni a zsidó hitelezők jelenlétét.

Ámde csak a város falain kívül! Azt mondták:

- A zsidó hitelező adósa közelében vagy akkor is, -- ha kívül, a városfal tövében kuksol. Ha pedig mindenáron szemmel akarja tartani az adóst bent a városban is, vegyen létrát, támassza a városfalnak és nézdegéljen a létra tetejéről, míg rá nem un! A városba azonban bejönnie tilos.

A zsidók most azzal próbálkoztak, hogy egy-egy tekintélyesebb pártfogó védőszárnya alatt beszökdöstek a városba. A kapusok, a befolyásos pártfogókra tekintettel nem merték őket ,,észrevenni", szemet hunytak. Bent a városban sem zaklatták a zsidókat mindaddig, amíg a tekintélyes úr kíséretében mutatkoztak.

Alkonyat közeledtére azonban az őrjáratok könyörtelenül kisuppolták az így beosont zsidókat a városból, ami fölöttébb kellemetlen volt nekik.

Valamit ki kell gondolniok, miképpen juthatnának ismét vissza oda, ahol olyan kitűnően érezték magukat?

A királyi parancs csak a ,,zsidókat" űzte és tiltotta ki az országból. Ezt a parancsot könnyű szerrel meg lehetett kerülni azzal, hogy hát -- megkeresztelkedtek.

Miért ne, megéri a pénzt!

A jóhiszemű, vallásos király ezt a jelenséget a keresztény hit megtérítő erejének tulajdonította és jó szívvel fogadta a ,,meggyőződésből" keresztény hitre tért báránykákat.

A Sopron alatt táborozó zsidók közül egyes családfők áttérésre jelentkeztek a városplébánosnál, aki meg is keresztelte őket.

Az így megkeresztelkedett zsidóknak most már misem állta útját, hogy ismét bejussanak a városba és megtelepedjenek. A ,,keresztény zsidókat" törvényes alapon már nem lehetett kiutasítani. Előttük kinyílottak a városkapuk.

Először bement Sopronba a megkeresztelkedett. Utána szivárgott a zsidó hiten maradt család... hiszen utóvégre a keresztény táti nem hagyhatja el sem zsidó hiten maradt feleségét, sem gyermekeit.

- Majd idővel ők is megkeresztelkednek, csak türelem! -- ígérgették az áttért vén zsidók.

Ugyanilyen jogcímen lassankint Sopronba jött a zsidó rokonság is... és csakhamar visszazökkent minden a régi állapotba.

*

A zsidók ismét bent voltak Sopronban. Élték régi, megszokott életüket.

Felségesen érezték magukat. Különösen Mátyás király alatt volt jó dolguk, kiben hatalmas pártfogóra találtak.

A zsidóvédelmezési jog már régebb óta hasznot hajtó királyi regáljog lett, mely tekintélyes jövedelmet biztosított a zsidókat pártfogoló fejedelemnek.

- A király védelmez bennünket, biztosítja üzleti tevékenységünk szabadságát, enged minket keresni és mi nem fukarkodunk vele szemben a szolgáltatásokkal. Kéz kezet mos... mindketten jól járunk!

Hogy emellett ki jár rosszul, azzal nem sokat törődtek!!

Mátyás király hadi vállalatai sokba kerültek. Különböző kiváltságok fejében a zsidók bölcs számítással szívesen adtak a királynak pénzt. Annál többet és annál szívesebben, minél inkább szabadjára engedte őket.

Mivel sok pénz kellett, üzérkedési szabadságban sem volt hiány.

A zsidók folyton merészebbek lettek, annyi mindenféle gyűlt össze rovásukon, hogy az irántuk való gyűlöletnek alkalomadtán ki kellett robbannia.

Alig hunyt el Mátyás király, a soproni polgárság felzúdult a zsidók ellen, immár tűrhetetlen üzelmeik miatt. Kíméletlen megrendszabályozásukat követelte a hatóságtól.

A zsidók ellen emelt vádak bebizonyosodtak, még az irántuk jóindulattal viseltető befolyásos egyének is megborzadtak a nyilvánosságra került bűnözések hallatára, úgyhogy a városi tanácsnak haladéktalanul igazságot kellett szolgáltatnia.

A közrend és közerkölcs védelmére, a város a falai között lakó zsidókat mind egy szálig bebörtönözte.

Erre ismét a szokásos módszer következett: megmozdult a zsidó pénz, megindult a vesztegetés.

Csakhamar megérkezett a zsidók pártját fogó királyi parancs:

- Minthogy a zsidók kizárólag a mi kamaránkhoz tartoznak, s mivel ezen időben az ország baja amúgy is halmozódik, inkább békesség legyen köztünk, miért is kérünk és buzdítunk benneteket, hogy a bebörtönözött zsidókat ezen levél kézhezvétele után tüstént, haladék nélkül bocsássátok szabadon..!

Tehát a zsidók ismét győztek, újból szabad lett a vásár. Nekibátorodva többet merészeltek, mint valaha.

A soproni polgárság elkeseredése napról-napra nőtt. Annyira gyűlölték és megvetették a zsidókat, hogy szükségesnek tartották nyilvános megbélyegzésüket.

A városi törvénytestület kötelezte őket a zsidóruha és a zsidójel állandó viselésére, ugyanúgy, mint ahogyan Pozsonyban, hasonló okokból már régebben szokásban volt.

- Valamennyi zsidó köteles felső ruháján a zsidójelet, egy arasznyi átmérőjű sárga posztókarikát bal mellén, szíve tájékán állandóan hordani, hogy a tisztességes keresztényektől első látásra megkülönböztethetők legyenek!

Ettől a szégyenrendelettől azt remélte a polgárság, hogy miatta a kellemetlen idegenek talán önként eltávoznak a városból. Csalódtak, mert ilyen csekélység, a Sopronban magukat kitűnően érző zsidók önérzetét cseppet sem sértette.

Tudomásul vették, felvarrták a zsidójelet és folytatták megszokott üzelmeiket. Azzal bosszulták meg magukat, hogy megtagadták a községi hozzájárulásokat, házaik tatarozását elmulasztották, a rájuk kirótt közmunkákat nem végezték el... és fokozottabban nyúzták keresztény adósaikat.

E tarthatatlan állapotokat így vázolja egy egykorú okmány:

- Amíg ezek a rablók közöttünk ülnek, és uzsorájukkal a szegény keresztényeket gyilkolják, képtelenség ennek a városnak a felvirágozása..!

A sokat zaklatott, türelmét vesztett polgárság ismét mind hangosabban kezdte követelni, hogy a bajok gyökeres orvoslása céljából -- úgy, mint Nagy Lajos idejében történt -- távolítsák el, űzzék ki a zsidókat a városból.

A vesztegetésekre mindig kész zsidó pénzzel szemben csak úgy lehetett célt elérni, ha a tervezett zsidó kiűzetés előkészületei titokban történnek meg.

Eltávolításukhoz királyi parancsot kellett kieszközölni, még pedig a város patrónusa, Mária királyné útján.

A városi elöljáróság szigorúan bizalmas tanácskozásokban megvitatta a teendőket és az éppen Pozsony környékén tartózkodó királyhoz alábbi, szószerinti titkos beadványt küldte el:

- A zsidók utálatos uzsorájukkal a nyomorúságos keresztényeknek nehéz munka árán szerzett savát-vérét kiszívják és őket, hacsak ellent nem állnak, bűntényekre csábítják. Ezen okból kegyeskedjék Felséged a nyomorgó soproni népet ilyen gyilkosoktól, és örökös dögvésztől, aminőt a fekete, hitetlen zsidók okoznak, méltó és igen nemes orvoslás által megszabadítani. Kegyeskedjék a zsidókat messze a városból kiűzni, miért Felséged halhatatlan dicsfényben fogja elnyerni az égi diadalt...!

(Egykorú fogalmazvány Sopron város levéltárában: Lad. XLVIII. et J. J. fasc. II. No 74.)

Ezt a levelet a nemes tanács Hammer József polgár és lovasfutár által küldte el a királynak, aki a Pozsony melletti Ligetfalun vadászott 1526-ban.

Ugyanakkor a város védnökéhez, Máriához is könyörgő levéllel fordult, hogy ő is segítsen Sopront a zsidóktól megszabadítani.

Hiábavaló volt a titkolózás, a zsidók résen álltak. Megvesztegetett kémeik útján figyelemmel kísérték a tanács minden lépését s mindenről tájékozva voltak.

És nem is tétlenkedtek!

Tudták, mikor érkezik vissza a futár a király válaszával... és e válaszlevél nyomtalanul eltűnt.

Hogyan történt, mint történt -- elmondja a regény másik része.
 
 
0 komment , kategória:  A soproni zsidókapu IV. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 451
  • e Hét: 1321
  • e Hónap: 12472
  • e Év: 277687
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.