Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Lengyel Jolán: SZÁZHALOMBATTA… AHOGY ÉN LÁTOM
  2016-08-20 20:30:20, szombat
 
 







Lengyel Jolán: SZÁZHALOMBATTA... AHOGY ÉN LÁTOM
( gondolat töredékek városomról )


gyorsuló léptekkel múlik a nyár
az idő rohan, nap, nap után
a Benta-patak partján
az alkony hinti szét
harmatos, hűvös leheletét
mellettem egy fűzfa
lágyan ring a szélben
hallgatom csendben zizegő dalát
melyet keltenek a levelek
mikor egymáshoz érnek
mint szerelmesek
suttogó hangjuk elandalít
a házakra ráterült az éj leple már
sorban sötétednek el az ablakok
alszik a város, új napra vár

*
a főtér felé nézek, de nem láthatom
szépségét így csak elképzelem
körülölelik a büszke épületek
és a szarvas kút mögött a fenyősereg
kicsit hátrébb őrt áll
a templom magas tornya
óvó tekintettel, mintha őrszem volna
szemben Szent István király
egész alakos szobra
fejét meghajtva egy nagyon picit
kiterjesztett karral, gyönyörű palástban
áldást oszt a térre, mely nevét viseli
háta mögött magasodik a művelődési ház
így a széltől is óvva van e gyönyörű hely
sorolhatnám még, szedhetném csokorba
az ősi település emlékeit is
hogy mennyi felbecsülhetetlen érték található itt
melynek létezése egyedüli
olyan az egész, mint egy ékszerdoboz
nem nagy e város, nagysága másban van...
tekintetem körbejár, csodálom szépségét
- mintha álomkertben járnék, úgy tekintek rád
gyönyörű városom: Százhalombattám!

2008-09-02









































-


















 
 
0 komment , kategória:  Lengyel Jolán  
Lengyel Jolán versei
  2016-08-18 21:00:24, csütörtök
 
 










LENGYEL JOLÁN VERSEI


Lengyel Jolán / Vargáné Lengyel Jolán/: Kemecsén született, később Érdre, majd kedvenc városába, Százhalombattára költözött. Szakképzett ápolónővérként dolgozott, mindennapos kapcsolata volt velünk, városlakókkal. Nagyon szerettük őt. Jolika blogtársunk 2013. február 28-án sajnos eltávozott közülünk. Nyugodjék békében!

Link


Link


Aranyosi Ervin: JOLIKA EMLÉKÉRE


A jó emberek is elmennek egyszer,
s a szívünk fáj, mert nagy a veszteség.
Most rád gondolok, - a tova tűnő perccel,
- hogy egyszer, úgyis találkozunk még.
A hozzád fűző sok-sok emlék éltet,
mit barátságunk számunkra hozott.
Nem engedi, hogy feledjelek téged.
a lelkem mélyén hagyott mély nyomot...



"45 SZÓ MAGAMRÓL


Életem delén már túl vagyok.
Jó Anyám, ki szült, rég elbúcsúzott.
Apám erős keze is már felhőket simít,
két szép gyermekem rám féltőn tekint.

Lányom nyíló rózsa, fiam jegenye,
két kis unokám az életem ege.
Egyedül élek: lélekben gazdagon.
Az Ő szeretetük: ez legfőbb vagyonom."

Lengyel Joli


"Ne add fel, ha az álmod
már csak néma suttogás,
ha egyedül hallgatod
a csalogány dalát,
ha szívtüzed a vágyad
hamujába zárt,
és úgy érzed az életed
tűnő délibáb.
Még létezhet egy szikra
a salak alatt,
mely lángra lobbanva
magával ragad."

/Lengyel Jolán/


Joli oldala

Link















ANYÁM ILLATA


minden virágról te jutsz az eszembe
és az ölelésed drága jó anyám
illata volt a szeretetednek
olyasféle, mint a nyíló gyöngyvirág
hosszú idő eltelt, régen láttalak
de az emléked bennem örökké él
tudom az orgona volt a te virágod
azt gyűjtöm csokorba, nem feledem
elviszem hozzád minden anyák napján
míg a szobámba gyöngyvirágot teszek
és a fényképedről mikor rám mosolyogsz
becsukom csendben mindkét szemem
apró fehér virág, mint a tiszta lelked
illata körülleng, körülölel
amíg csak élek nem feledem
milyen érzés volt nekem a szereteted







ÁLRUHÁS SZERETET


Pusztuljon az világ,
hol álnok a szeretet!
Álruháját ölti fel
s elhiteti veled,
valós és igaz,
kedves: azt hiszed.
Mi marad utána.
Csak sajgó döbbenet!
Mint pók a hálóját
lassan szövögeti:
e szívedbe szőtt érzést
mondd!
Hogyan téped ki.







CSAK AKKOR


Mikor mély gödörbe vagy,
és nem találsz kiutat,
mikor hiszed, kiben bíztál,
segít, utat mutat,
mikor az értelmed,
szíved megoldást kutat,
mikor ráeszmélsz,
ő is csak hitegetett:
Emeld az égre tekinteted!







ELVAKULTAN


Szerelmedtől
láng ruhát ölt a Nap,
ragyogón vakítja szemed,
és a magas felhőt mellette észre sem veszed.







EMBERI ÉRTÉKEK

Barát, ellenség:
olykor nincs határ.
Megfojt, felemel:
nem tudod mi vár.

Tettek és szavak
lelkének tükre.
Üveg, vagy gyémánt.
Nézed csak körbe.



Óvod, fényezed,
hiszed: értékes.
Felszín lekopik:
fénytelen, üres!

Az igaz barát
felismerhető,
nem kell fényezni,
tisztán csillog Ő!






ÉDESANYÁM! KÖSZÖNET MINDENÉRT...


Megköszönöm hálás szeretettel,
Azt a sok-sok szépet, jót Anyám.
Amit tőled kaptam életem folyamán,
Hogy neveltél és vigyáztál reám.

Míg köztünk éltél nem fogtam fel én,
A biztos pontot te adtad nekem.
Természetes volt, de ma már tudom,
Egy anya sem bír többet bárkinél.

Erődön túl mily' sokat ténykedtél...
Szereteted: maga volt a kincs.
Ezt igazán akkor éreztem át,
Mikor én itt, s Te már odaát.

Színtelen lett nélküled az élet,
Hiányod pótolni nem lehet.
Megcsókolnám százszor a kezed,
Mely simogatva engem szeretett.

Sírod előtt szívszorongva állok,
Oly jó volna, ha itt lennél velem.
Emlékképed átölelve tartom:
Édesanyám, hiányzol nagyon!







ÉJFEKETE SZÓ


Leszállt az alkony,
pihen a táj,
nem tudok aludni,
valami fáj.
Gyötör egy gondolat,
már szinte bánt,
elhangzott szavad
lelkembe szánt.

Hasztalan faggatom
a csillagos eget,
nem értem mi végből
tetted ezt velem...
Gúzsba köt, nem ereszt,
az, az éjfekete szó,
bénító hatása
fel nem fogható.







AZ ÉN HÁZAM


Kopottas házamban
mélyen bezárva,
hallgat a csend is
magában vár.
Foltoznivaló:
- lenne éppen rajta,
de olyan az egész,
mint egy ócska pajta.
Mikor roskad össze.
Vajon, ki tudja azt!
Mennyire messze
van az az idő,
amikor nem bírja
tovább már a terhet,
és hóval lepett csúcsa
a semmibe vész.
Visszakerül
az örök körforgásba,
emlékké válik:
- érzése és háza -










AZ ÉN VALENTIN NAPOM


A szerelmesek napja nekem
tudod mit jelent?
Tűzben ég a lelkem
az érzelmem felett.
Elraboltad szívem,
de mégis mondd, hogyan?
Ha saját kalitkámba
zártam be magam.
Szóvirágok nyílnak: talán
az illatuk hamis,
vagy csak én nem érzem?
Csalóka az is.
Mégis, mégis csábít
az a vörös rózsa,
amelyiknek tudom,
mérgező a csókja.







ÉRZÉSEK VIHARÁBAN


Pihennem kéne: - egy kicsit elvonulva,
a világ dolga most nem érdekel.
Elfáradt lábaimon még a tegnap súlya,
lépéseim nehezednek: -béklyókat cipelnek.
Szemerkél, elered lassan az eső:
- érzem már, érzem a föld illatát.
Távolabb madár száll: -remélem nem késő,
hogy időben elérje fészkét, odúját.
Gondolatom most messzire téved,
nézem, hogy nyüzsög, él a világ.
Vajon nekem hol van a révem,
nyílik-e számomra tavasszal virág.
Egy fehér papírra írták a jövőm,
csak néhány szó -,de milyen kemény-
Halkan dúdolok egy régi dallamot,
magamnak arról: -lehet még remény.
Lelkemben vihar dúl, vihar: féktelen,
értelmem, érzelmem túláradó.
Miért is kéne mindent elhinnem.
Csak ember írta! Nem Mindenható.







HANGULAT


Szikrázott a végtelen
ébenszín fátyla,
harmatot hintett ránk
az éjjel varázsa.

Rózsaszirom bársony
kezed érintése,
repített, szállt veled,
vitt a messzeségbe.

Csókolta az álom
pilláimat lágyan,
ringató érzéssel
karjaidba zártan.







HIÁNYZIK VALAMI...


Álmaimat adtam forró szerelmednek,
romboló viharban, elengedted kezem.
Gesztenyeszínű hajam belepte a dér,
eltűnt az életemből minden szép remény.

Lelkemet bezártam, mint este a virág,
ő még kinyílik, ha rásüt a napsugár.
Magaddal vitted az éltető napfényem,
vele együtt tovatűnt az összes hitem.

Semmit nem sajnálok, ami pótolható,
új reményeimmel, új élet nyitható.
Szebb és jobb világot építek magamnak:

- álmaimból szövöm így a napjaimat.
Hiányzik valami: -pótolni nem lehet!
- Nem találom hozzá: - az elvesztett hitem.







HIÁNYZOL


Kifosztottan zokog szívem, égeti a bánat,
Nem olthatja bennem semmi a vágyat:
Látni szeretnélek, fognám meleg kezed,
Nézném kedves arcod, beszélgetnék veled.
Oly hatalmas tátongó űr maradt utánad,
Megdermedt a csend is, nélküled magányban.
Kősziklaként nyomja e súly a lelkem,
Már csak az emléked maradt meg nekem.
Fényképeid nézem, nap, mint nap helyetted,
Elképzelem itt vagy, fejem felemelem.
Lenge szellő simogatva könnyem szárítgatja,
Virág és az égőmécses illatait hozva.
Tűnődöm a letűnt időn, emléked ölelve:
Szívembe vagy zárva, míg élek örökre.










ÍGÉREM NEKED


Napfényben pompázik a gyönyörű tavasz,
Szivárvány színeivel mutatja magát,
Közösen hallgatjuk a szerelmünk dalát,
És élvezzük a két szív, egy lélek diadalát.

Kezem, kezedbe teszem. Fogadom,
Örökre ott hagyom egy életen át.
Lehet bár milyen mostoha a sorsunk,
Nem jöhet semmi, mely kettőnk közé áll.

Szívembe zártalak. Jóban, és rosszban,
Én, mindig mindenben melletted leszek.
S miután hajunkra ráhullik a hó,
Akkor is fogom majd mind két kezed.

Midőn elérkezik a csendes téli esténk,
Múltunkból festünk vidám színeket:
Mely a lelkünk mélyén egyesül, és táplál,
A megtartott szavunkból közös gyökeret.







KARÁCSONY FELÉ...


Hideg téli este van már,
hallgatom a szél dalát.
Félhomályos kisszobámban
gondolatom messze száll...

Felderengnek
régi képek:


Most Karácsony közeleg.
De jó is volt réges-régen,
mikor voltam még gyerek.
















KARÁCSONYRA


1.

Mint mikor a hó esik,
sűrű nagy pelyhekbe,
úgy hintem a szeretetem
én is Mindenkire.

Nem teszek kivételt,
eljut mindenhova,
ez az


ajándékom
nem fogyhat el soha.

Lelkem lángja lobogva
gyújtsa a fényeket,
így kívánok Mindenkinek
Boldog ünnepeket!


2.

Karácsony a szereteté,
a szeretet mindenkié.
Minden ember boldogsága,
boldog szemek ragyogása
ragyog most a fenyőfára.
A fenyőfa


meleg fénye,
fénye lett az ünnep éke,
éke legyen békessége.

Béke, boldogság, szeretet,
töltse be az ünnepedet!







KARODBA BÚJVA...


Tavaszi zápor az arcomba hull,
ruhám átázva hozzám simul.
Nem érdekel, hozzád sietek,
tudom, hogy vársz rám szerelmesen,
őrzőn és féltőn kitárod karod,
karodba bújva otthon vagyok!







KÉPESLAP A CSENDBŐL


Zizegő lepellel betakart a csend,
puha érintéssel karjaiba vett.
Lelkem is néma, benne furcsa rend,
üres lett egy része: az úton elveszett.

Magamba zártan ül egy gondolat,
fotelba bújtatott méla pihenés.
Átalakul minden egy pillanat alatt,
míg szemem a múltból egy képet idéz.

Csendben lesimítom a többéves port,
homályosan dereng a templomi oltár:
Stólával átkötve -lelkünk összeforrt-
kezem a kezedben: mely emlék ma már.

Fehér habruhámat megrágta a moly,
régen elveszett a mirtuszkoszorú.
Gyermekeim arcán van az a mosoly,
mely élteti szívem, s így nem szomorú.

A relikviát őrzöm, ő velem maradt,
lelkem körbe fonja az adott szavad.
Óh, de messze van időben és térben,
csak a csend ölel olyan nagyon régen!







KÉRLEK, NE SÍRJ...


Fejem felől egyszer, ha eltűnik az ég,
Ha úgy érzed hiányom az égig ér,
És rám gondolsz, mikor sírnak a fellegek,
Csak Te ne sírj, hagyd a könnyeket.

Az élet viharában óvom léptedet,
Én mindig, mindenben ott leszek veled,
Nem hagylak el soha, fogom a kezed,
Hát kérlek, ne sírj, hagyd a könnyeket.

Megsimogatlak a könnyű szellővel,
Üzenetet küldök a zizegő levéllel,
S ha nem látsz mást, csak felhős eget,
Te akkor se sírj, hagyd a könnyeket.

Ha rám borul az éj fekete leple,
S a szívem nem vár többé kikeletre,
Emlékvirágaimat itt hagyom neked,
Csak kérlek, ne sírj, törüld le könnyedet.










LÉGY VELEM


Ölelő karodban
szebb nekem az élet,

hogyha te velem vagy,
boldogabban élek.

Vágyom ölelésed,
vágyom, hogy velem légy,

mert akkor a világ
igazán nagyin szép!










LILA ORGONÁK


- Lila orgonák
Hallgassatok végig!
Elsuttogom titkom,
szívem miért vérzik:
megvan mindenem
még sem vagyok boldog!
Lila orgonák,
most hallgassatok!

Üres a világ,
nincs benne helyem,
régi utamat
én most nem lelem.
Történt valami...
Kifosztott vagyok:
Lila orgonák,
még hallgassatok!

Várom a csodát!
- majd felébredek:
régi utamat
végre meglelem,
visszakaphatom
boldog szívemet,
Lila orgonák,
de jó itt veletek!

- Elrepült az éj -
most búcsúzom:
harmatcsepp ragyog
a virágaidon.
Illatfelhőtől
kérem, mondja el!
- Lila orgona,
miért könnyezel?







MA


Ha úgy érzed: az árnyak
lassan körbefonnak,
ne tévelyegj benne,
keress igaz utat.
A csalfa álomképet
hagyd messzire el,
felkel a nap,
csak látni kell.
Rád hinti sugarát
hívogató fényét,
fogadd magadba
a remény hírnökét.
Ma még lehet,
a könnyed pereg,
de a holnapod majd
csodát teremt.
Dobd el messzire,
ami visszahúz,
az igaz utat nézd,
s a béklyód lehull!







MAGÁNY


Töpreng a gondolat,
hallgat a pusztába.
Dupla talapzaton
magányosan állva.
Nézi a nagy semmit,
elmereng kicsit:
-egy régmúlt, szép koron-
De emlékére vastagon
ráül a korom







MENNYIT ÉRSZ NEKEM?


Mennyit érsz nekem? Az el nem mondható!
Szavaid értéke fel nem fogható.
Mint szomjazó virágnak lágy esőt jelent,
éhező embernek egy darab kenyeret.
Gyógyírként hatott lelkemre szavad,
ledöntötte körbe a korlátaimat.
Felszabadult lelkem újra szárnyra kap,
mint egy rabmadár, mely újra szabad.
Meglátni a lényeget, ez erőt ad nekem!

Ezek után már tudod, mennyit érsz nekem!







MERENGÉS


Nézem az eget,
mily borongós szürke:
szobám ablakán át
szemlélem,
kicsit félek tőle.
Hogyan alakul majd,
mit hozhat jövőre,
lesz-e idebent
meleg,
vagy jobb lesz-e a holnap,
akad-e a tányéromba
egy-egy jobb falat.
Ne hidd!
Ne hidd, hogy én
félős ember vagyok,
csak néha ezeken
elgondolkodom.
Kiszámíthatatlan
sorsom
és a jövőm képe:
embertől nem félek,
de meghalhatok érte!







MÉG NEM, MAJD IGEN


Az időt megállítom,
Most megdöbbenve vár.
Nem szól a lantomon
Ott már több zene.
Sűrű sötét felleg
Árnyékolja lelkem,
Az eddigi dallam
Már semmire sem jó.
Ármány és csalás
Tarka útvesztője,
Beszőtte létem
A ravaszság szava.
Csukott szemmel jártam,
Vagy csak nem figyeltem.
Elhagytam érte
Saját önmagam.
Hittem a szavadnak,
Szemfényvesztésednek!
Koronát fejedre
Tőlem megkapod.
Bírod a súlyát.
Emelt fővel járhatsz,
Ha az éke nem vakít,
Talán Mást is láthatsz!







MINDENEKHEZ!


Zúgó szélben, vad viharban
óvom, védem léptedet,
vigyázok rád, nem hagylak el,
szeretetem átölel.
Ezt az egyet nem veheti
el embernek fia:
szívem mindig érted remeg,
soha nem lesz mostoha.
Kérem Istent, legyen veled,


könnyítse az utadat,
törölje el könnyeidet,
vidítsa az arcodat.
Szeretettel tekintsen rád,
az Ő jósága végtelen,
gondjaidhoz adjon erőt,
óvjon téged, gyermekem!


Lengyel Jolán - Mindenekhez

Link








NE ADD FEL!


Ne add fel, ha az álmod
már csak néma suttogás,
ha egyedül hallgatod
a csalogány dalát,
ha szívtüzed a vágyad
hamujába zárt,
és úgy érzed az életed
tűnő délibáb.
Még létezhet egy szikra
a salak alatt,
mely lángra lobbanva
magával ragad.







NEKED MONDOM EL...


Most is, mint oly sokszor
Neved suttogom,
Neked mondom el
Gondom, bánatom.

Te megérted tudom
Szívem sóhaját,
Kinyitod a lelkem
Belső ajtaját.

Némán hallgatva
Rajtam van szemed,
Szelíd tekintettel
Figyelsz engemet.

Kedves kis mosoly
Lengi körül orcád,
Hangom megremeg,
Fájón érek hozzád.

Óvatosan letörlöm
A rád hullott könnyem,
Galambősz hajad
Simogatom csöndben.

Homlokodra Mama
Csókot lehelek,
Asztalomra fényképed
Visszahelyezem...







NE KERESS


Valamikor régen
az életem voltál,
hazug szavaiddal
mindent elrontottál.

Ne járkálj utánam.
nincs már mit keresni,
másé lett a szívem,
próbálj meg feledni!







45 SZÓ MAGAMRÓL


Életem delén már túl vagyok,
Jó anyám, ki szült, rég elbúcsúzott.
Apám erős keze is már felhőket simít,
két szép gyermekem rám féltőn tekint.

Lányom nyíló rózsa, fiam jegenye,
két kis unokám az életem ege.
Egyedül élek: lélekben gazdagon,
Az Ő szeretetük: ez legfőbb vagyonom.







ÖLELJ MAGADHOZ


Ölelj magadhoz kedvesem,
Mindent elmondok csendesen.
Nélküled nincsen éjjelem,
Hiányod érzem szüntelen.
Ragyogóbbak a csillagok,
Szebbé válik a nappalod,
Elszállnak majd a fellegek,
Boldogságod itt megleled.
Elsimulnak a gondjaid,
Valóra válnak álmaid,
Mindent elmondtam csendesen,
Ölelj magadhoz, kedvesem!







ŐSZINTE ÉRZÉSSEL


Jégvirágos ablakomon kopogtat a szerelem,
szívemet kitárom, őt beengedem.
Nem biztos, hogy igaz; mégis azzá válhat.
Szívem kis ablakán azonnal beláthat.
Láthatja akkor annak rejtett zugát,
őszinte érzéssel láthatja lakóját.
Csodálkozva nézi, neki van fenntartva,
nem változott semmi, mióta elhagyta.
Tiszta érzésekkel még lakója lehet,
szeretettel bélelt puha ágyba fekhet.
De ha nem őszinték most sem érzései,
hiába kopogtat, nem fogom hallani!
Szívemből kivetem, nem fog bejutni,
A sok jégvirágtól nem fog semmit látni.
Nem tud belátni soha többé rajta,
szívem előtte mindörökké zárva.
Nem engedem neki, hogy arra járjon
és az én szívemből átjárót csináljon.










ŐSZI PILLANATKÉP


Lépéseim hangját elnyeli az avar...
Csend van körülöttem, semmi nem zavar.
Sűrű erdőben, a ritkult lombok alatt,
az őszi szél sárgult leveleket hullat.

Egyre vastagabb lesz a levéltakaró,
rozsdásbarna színével, szemet nyugtató.
Még vannak virágok, nézegetem őket.
- Mily csodás világot alkot a természet.

Törékeny a szirmuk, vékony, mint a hártya,
a szél fuvallata, meghajtja, tépázza.
Még sincs sérülése, már újra díszeleg,
egyenes szárán, egy kicsit még remeg...

Ágak között benéz a bágyadt nap fénye,
Aranyköddel veszi körül, ő az erdő éke.
Csak csodálom, s gyönyörködöm benne...
nem szedek virágot, neki itt a helye.







RÁD EMLÉKEZEM


valami eltűnt
vissza soha nem jön
hasztalanul hullik
szememből a könny
vágyom utánad
hiányzik a lényed
a kedves mosolyod
és az ölelésed

Rád emlékezem

Körül vesz a mély csend
mikor gyertyát gyújtok
térdre hullt lélekkel
érted imát mondok
egy pár szál virágot
sírodra helyezek
csókot lehel reá
szép emlékezetem







RÉG HALLOTT SZÓ


A tavasz elköszönt, rég elmúlt a nyár,
jégvirág szövi minden ablakom.
Dérlepte fákon, nem dalol madár,
hogy megpillantsam: nincs rá alkalom.
Néha - vágyódva - lelkem arra jár,
keres és kutat csörgő patakot.
Reménnyel telve titkon arra vár:
alkony-fényében lát egy alakot.
Jaj, ó jaj! ismét csak a képzelet!
Tűnő álomkép, gyorsan illanó:
halad az idő - elhagy - meglehet,
közben a hajam belepi a hó:
csak a szél dúdol egy halk éneket:
rongyos takaró, a rég hallott szó










SZAVAD SÚLYA


Hol van, mondd hol
a régi tiszta tó?
Kiszáradt, eltűnt,
már nem bíztató.

Ékes szép ígéret:
mind megkopott gyémánt,
csillagtalan estben
fagyos koppanás.

- Hallgatom -
érzem
miként hull szívemre:
keserű lélekkel
nézlek merengve.










SZENTESTE A TEMETŐBEN


Sírnak a fák, velük sírok én is
Ködbe borul köröttem a táj
Bánatomat talán ők is érzik
Nézem őket könnyfátyolon át

Lehullt levél takarja a földet
Sírotokhoz lassan lépkedek
Csend van itt, csak a szél kesereg
S én hallgatom e fájó éneket

Már rongyosak a régi emlékképek
Lelkem mélyén hiány, fájdalom
S míg nagyon halkan duruzsol a szél
Nekem minden Rólatok mesél







SZERELEM LÁNGJA


Fellobbant egy láng
a szerelem táplálja,
színes lett a világ,
nem mindenki látja.

Lelkem szárnyra kapott,
de legbelül éget,
félek, hogy e szárnyak
egyszer majd elégnek!







SZERETEM NÉZNI


Szeretem nézni, ha száll a hópehely,
pihe-puha szárnyán szálldos csendesen.
Rakódik a tájra, mint fehér takaró,
a látvány oly csodás, milyen hívogató!
A fenyőfa lombját sűrűn belepi,
reményeimet újra ébreszti,
tisztára mossa érzéseimet,
álom boldogságom
most el is hiszem.







A SZERETET EREJE


Éltető forrás a szeretet,
ha őszinte, és lélekből
fakad. Sötét eged felett
általa ragyog fel a nap.
Színesebbé válik
az egész világ,
és kinyílik erejéből
százezer virág.

Átöleli lényed,
melegen simogat,
jeget olvaszt zord
napokon,vidítja arcodat.
Enyhíti a gondjaid,
felhőket oszlat,
Ha érzed mosolyát,
tudod, te is számítasz.

Add tovább a szereteted,
mely az élet fűszere,
hintsd szét a világba,
hisz' áldott az ereje!

Kelendő e téteményed,
visszaszáll reád,
az élőlények sokasága
mind-mind erre vár.
Szomjazónak új erőt ad,
legyen léted eleme.
Hódítson tért minden felé
nyílt forrás vize.







A SZERETET HATALMA


Hiába élsz te magas palotába,
Ha magányod felhője terül a csúcsára.
Ha senkit nem szeretsz, csak a vagyonodat,
A boldogság napfénye téged nem látogat.

Bolyongsz a szobákban, a hideg körbe vesz,
A kandalló melege csodákat nem tesz.
Csontodig hatol a jeges lehelet,
Míg a szeretetről, mint tárgyról beszélgetsz.

Viskóban is lehet napsugaras reggel,
Ha szeretet szavára, érző szíved felel.







SZERETNÉK VÉR LENNI


Szeretnék vér lenni,
Táplálni a tested,
Szívedbe férkőzni,
Eggyé válni veled.

Lennék a lényed
Éltető eleme,
Nélkülem a léted
Lehetetlen lenne.

Boldogan keringve
Lüktetnék ereidbe,
Mindenhol ott lennék
Vérként életedbe.

Lelkem és a lelked
Vidám táncot járna,
Összeforrva veled,
Egy szívdobbanásba.







SZÍVEM ZENÉJE


Szívemben egy szép dal
Szép meséket mesél.

Halk muzsikaszóval
Szerelemről regél.

Rólad szól e szép dal,
Neked szól a zene.

Ha szívedbe zárnál,
Jaj de jó is lenne!







A SZÓ HATALMA


Elszállt a szó
és nincs kegyelem,
nem nyílik többé már
virág nekem.
Lehet tavasz,
vagy gyönyörű nyár,
ha sötét köröttem
az egész világ.







SZÜLEINKHEZ


Ember az elmúlást
Felfogni képtelen.
Szülők nélkül élni
Micsoda gyötrelem.

Fájó szívvel néztük
Hamvaitokat,
Melyeket bezárt
Egy fehér márványlap.

Ennyi az élet?
Ennyi volt csupán?
Megmaradt az emlék
És a szülői ház.

Bolyongunk a házban:
- Nélkületek üres!
Dolgos kezetek munkája
Minden milliméteren.

...Mennyi emlék,
Mennyi szeretet
Sugárzik felénk.
- De ez csak képzelet.

Reszkető kezetek
végleg megpihent,
Öleléseitek:
Az is képzelet.

Egymásra nézünk,
Várjuk a csodát,
Nem gondolunk arra,
Mi vagyunk a csodák.

Búcsúzunk mindentől,
Szívünkbe zárjuk azt,
Ott bent megőrizzük,
Drága szavaitokat.

Köszönetet mondunk
Nektek sok mindenért,
Bár néma a száj,
De a szív beszél.

Tudjuk mi azt jól,
Soha nem feledünk,
Nem beszélünk róla:
- Csendben emlékezünk.







A TEMETŐBEN


Mécsesek lángja
imbolyogva ég.
Fejünk felett
szomorú az ég.
Ezernyi emlék
a szívünkben él,
imáinkról suttog
az őszi szél.










A TEMETŐBEN


Néma sír takarja
Drága testedet,
Csak állok csendben,
Rád emlékezem.

Virágok, gyertyák,
Fájó, szép gondolatok...
Imát mondok érted,
Halk a sóhajom.

Gyertya lángja libben,
Lelkem megremeg:
Most is, mint mindig,
Hiányzol nekem.










A TE ÖRÖMÖD


Te láttad a szivárványt,
míg én csak néztem.
Színeit felfogni most
lelkem képtelen.
Addig magyaráztad,
festetted az eget,
míg színt kapott az íve,
s szárnyaltam veled.







TE VAGY AZ


Két szemed nevetett, karod átkarolt,
Szíved a szívemmel egymáshoz simult.
Léted csillagától lelkem boldog rég,
Szeretlek édesem, áldjon meg az ég!







A TÉL AJÁNDÉKA


A tél fagyos kezével végigsimít a tájon,
zúzmarás leheletével rajzol a fákon.
A házak ablakára jégvirágot fest,
irigykedve nézi rajzát a hideg téli est.

Kandalló melege olyan hívogató,
ropogva ég a tűz, míg odakint hull a hó.
Nagy pelyhekben esik, rakódik a tájra,
a fákat öltözteti csipkés, szép ruhába.

Apró csillagocskák összekapaszkodva,
lepelként terülnek szét körül mindenhova.
Másnap meg kisüt a nap, szikrázik a fényben,
csodával határos: vakít, mikor nézem.

Megtorpan az idő, messze még az alkony,
középen fehérbe öltözött, fenyőmenyasszony.
Koszorúja csillog, elomló a fátyla,
a tél ajándéka: sok ember csodálja.







ÜZENET


Tudd! Átölelhet még
a várva várt csoda.
Te nem hiszel benne,
ám eljuthat oda,
hol a robot hangja zeng
és nincsen dáridó,
s a vén diófa lombja alatt
csak sírni volna jó.

Félreértenének,
így azt sem teszed:
Hát rajta! Ne tétovázz,
emeld fel fejed!
Nézd a napfénye
mily' szépen ragyog.
Míg látod, ne hidd,
hogy itt az alkonyod.







VÁNDOR FELHŐK


Vándor felhők, kérlek, álljatok meg
Itt az érdi dombtető felett.
Nézzetek le csak egy pillanatra,
Apró fények adják a jelet.
Szüleimnek végső otthonánál
Kulcsolódik imára kezem:
Megköszönöm azt, hogy felneveltek,
Jóban, rosszban, ott voltak velem.
Segítsetek elmondani mindent,
Azt is, amit szóban nem lehet.
Hiányuk úgy égeti a lelkem,
Hűsítsétek vándorfellegek!
Sercegve ég most a mécses lángja,
Harang hangot hoz felém a szél.
Megrezdül a krizantém virága,
Könnycsepp hull rá. Nektek így mesél.







VÁGYAIM TENGERÉN


Vágyaim tengerén elsodort az ár,
Mint egy falevelet, könnyen viszi már.
Száguldva suhan, míg hozzád odaér,
Nincs más közöttünk, csak a szenvedély.
Magasra emel egy hullám finoman,
Lassan alászállva, örömittasan.
Lustán ringatózik a két falevél,
Boldog érzésekkel a víz tetején.







VÁROK RÁD


Álmos a reggel és hideg a fény,
Õrzöm a párnát, a kihûlt helyét.
Hozd vissza hajnal, hozd vissza még,
Érezni akarom a teste melegét...

Nem jön az álom, elvitte rég,
Rájöttem ő kell, őt szeretem én.
Párnájába temetem az arcomat,
Keresem a rég eltûnt illatokat,
Visszagondolok mily' jó volt vele,
Lelkével simított mind két keze.
Nem, nem, az nem lehet, hogy nem szeret,
Visszaidéz az emlékezet...

Hozd vissza hajnal, hozd vissza fény,
Érezni akarom a teste melegét.
Nem jön az álom, elvitte rég,
Rájöttem ő kell, őt szeretem én.
Hozd vissza hajnal, hozd vissza fény,
Jöjj vissza, úgy várlak én...







VÉGE


Csendnek sötét árnya
Közénk telepedett,
Váratlan vendégként
Életem része lett.

Már állandóvá vált
A látogatása:
Félek hallható lesz
Szívem dobbanása.










VÉGSŐ BÚCSÚ


Nehéz elviselni az élet adta kínt,
ha felettünk az ég éjsötétre vált.
Kutatva keressük a hiányzó színt,
de kezünk a semmiben Rá nem talál.
Úgy éget most minden, perzsel a szó,
könnypatak árja mossa az utat.
Gyertyaillat terjeng és harangszó:
a végső búcsúnál borús a tudat.
Emlékek ekéje lelkünkbe szánt,
Őt szemfedő fedi, gyászlepel gyanánt.
Bezárva mélyen: ez mi most bánt,
csak a szemeinkben látszik gyémánt.
Búcsúzni, búcsúzni! Tudjuk, de fáj.
Borús az idő, és kihalt a táj









































 
 
0 komment , kategória:  Lengyel Jolán  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 545
  • e Hét: 1348
  • e Hónap: 26303
  • e Év: 143657
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.