Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Losonci Léna
  2016-07-05 21:00:09, kedd
 
 







Losonci Léna

Losonczi Léna (Mátészalka, 1943. november 13.)
Családi neve eredetileg Szabó Magda (Magdaléna) volt. Mire azonban írni kezdett, ez a név már foglalt volt az irodalomban, így először Szabó Léna néven kezdett publikálni. Végül saját teljesebb keresztneve és férje vezetékneve elemeiből alakította ki végleges írói nevét. Középiskolai tanulmányait a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban végezte. Érettségi után tanári oklevelet szerzett. Mátészalkán tanított, jelenleg magyar-orosz-könyvtár szakos nyugdíjas pedagógus.
Jelenleg református hitoktató tanárként dolgozik Mátészalkán. Eddig 15 könyve jelent meg, novellák, kisregény, hitintelmek, monográfia és természetesen versek. Minden eddigi fesztiválon (Internetvers fesztiválok) részt vett, 25-26(?) megzenésített verse van. Rendszeresen tart rendhagyó irodalomórákat iskolákban, irodalmi délutánokat klubokban.

1991 óta a Szalkai Szó című helyi újság egyik szerkesztője. Irásai különböző folyóiratokban jelen/n/tek meg.

"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"








ÁLDD MEG, URAM...


Áldd meg, Uram a két kezem:
Imára mindig kész legyen.
Sok munkát örömmel vegyen,
másokkal is csak jót tegyen,
Nyíljon meg, adjon jó szívvel,
simogasson szeretettel.

Áldd meg, Uram a két szemem:
A jót meglátni kész legyen.
Keressen új tekintetet,
fénye olvasszon szíveket.
Bágyadtan, törten nézne bár,
ragyogjon benne fénysugár.

Áldd meg, Uram az ajkamat:
Rólad hadd szóljon szavakat.
Amikor rajta szó terem,


simítson lelket kedvesen.
Vigasztaljon sebzetteket,
dicsérje a Te Szent neved.

Áldd meg, Uram a szívemet:
Jézusom, legyen lakhelyed!
Töltse be béke, hit, öröm,
hálával zengje: köszönöm.
Szeressek árvát, gyermeket,
hirdessem nagy kegyelmedet.

Áldd meg az egész életem,
hogy másoknak áldás legyen.







BOLDOG VAGYOK - Máté 5:2-12


Boldog vagyok, mert szememet
fel, a hegyekre emelem,
lábadnál hallva tanításod,
édes Megváltóm, Mesterem.

Boldog vagyok, mert szegény lelkem
Általad gazdag lehetett,
boldog, ha bűnöm miatt sírok,
mert vigasztalást nyerhetek.

Boldog vagyok, ha a szívemben
alázat, csend és béke van,
boldog, ha embertársaimhoz
mindig szelíden szól szavam.

Boldog vagyok, mert szent Igédre
lelkem naponta éhezik,
s az igazságra szomjazó mind
- tudom - megelégíttetik.

Boldog vagyok, ha megbocsátok,
mert én is irgalmat nyerek,
boldog, mert megtisztított szívvel


meglátom majd Istenemet.

Boldog vagyok, mert megváltottként
békességre igyekezem,
és Jézus Krisztus érdeméért
gyermekének neveztetem.

Boldog vagyok, ha Őérette
háborúságot szenvedek,
ha kicsúfolnak és megvetnek
a hitemért az emberek.

Boldog vagyok, ha szidalmaznak,
ha gonoszt szólnak ellenem,
mert tudom - Jézus megígérte -,
a mennyországban lesz helyem.

Boldog vagyok, ujjong a lelkem,
mert a jutalmam végtelen,
bőséges lesz ott fenn a mennyben,
hol dicsérhetem Istenem!










EGY VÁNDORÚT...


Egy vándorút az életünk
kietlen út, amin megyünk...
Bús bolyongás nap - éj után,
enyém ez út, enyém csupán
Sok csodát észre nem veszünk,
ha csak sötétet lát szemünk

Egy vándorút az életünk
sivatag - út, amin megyünk...

Ezer veszély bár lesne ránk,
Ezer panaszt sír néha szánk
Ezer gond, fájdalom nyomaszt,
félelem, sírás dalt fakaszt

Mégis megyünk, tovább megyünk
egy vándorút az életünk...

Sok örömperc ha integet,
nyújtsd ki felé a két kezed!
Utadon kísér sok barát,
figyeld, halld meg kedves szavát!

Egy vándorút az életünk,
tán soha meg nem érkezünk...

De az utunk csodás lehet,
ha szívünk tiszta és szeret
Ha szíved tiszta és szeret,
vándorutad oly szép lehet!
Oly szép lehet!
Mert vándorút az életünk,
tovább megyünk, tovább megyünk...







ÉJFÉLI ÉNEK


A hold-fésülte szürke csendben
néma imám: elmélkedem.
Csak faliórám ketyegése
jelez e sápadt éjjelen.

Jelzi a tékozolt időmet,
pazarló percet és napot,
mindent, mit hasztalan töltöttem,
életet, évet, hónapot.

Sajog a test, sajog a lélek,
de szívemből ének fakad.
Holdfény kopogtat ablakomban,
az óra épp éjfélt mutat.

És csendül magasztaló ének,
halkan, dicsérve Istenét,
belül zeng örömmel a lélek,
áldva Őt, áldva szent nevét.

Éjféli óra nem hiába
telt ébren - Jó a fájdalom!
Ekkor gondolt a szív Urára,
ősz-húrt pengető hajnalon.







ÉRINTÉS


Nem földindulásban,
hangos zivatarban,
sziklát hasogató
zúgó szélviharban,
nem perzselő tűzben,
láng-csipkebokorban,
de halk, szelíd szóban
érint meg az Isten.

És mindenkit másképp:
Kit gyermekkorában,
mint a kis Sámuelt
az Úr templomában.
Kit munkája közben,
fogva ekeszarvát,
miképp a próféta
hallja elhívását.
Kit betegágyában,
börtön cellájában,
roskadó gyászában
ölel át az Isten.

De téged is szólít,
ki e sort olvasod (verset hallgatod),
szelíd, hívó hangját
te is meghallhatod.
Talán egy Igében
váratlanul, csendben
érinti meg lelked,
s gyújt tüzet szívedben.
Mert szeret az Isten







FOHÁSZ


Uram!
Adj bőséggel könnyet
a világ kínjához
Adj ajkunkra mosolyt
parány boldogsághoz
Adj kitartást, erőt
az erőtlenségben
Adj biztatást, hitet
a hitetlenségben

Táplálj bennünk reményt
ha semmit se várunk
Gyertyányi fényt is szórj
ha sötétben járunk
Mutass olyan utat
"lélektől lélekig"
hol a gonoszságot
jósággal fizetik

Adj békét e népnek
jaj, óvd e nemzetet!
S a szívekbe Uram,
adjál SZERETETET!







GONDOLATOK A SZERETETRŐL


A Szeretetnek nincs határa,
se mértéke, és nincs ára.
Pénzzel az meg nem fizethető,
drága arannyal meg nem vehető.

A szeretet él a végtelenben,
terjedhet, nőhet a képzeletben,
maradhat viharban, vészben,
nem alszik ki, mint láng a szélben.

Sugározhat egy tekintetben,
egy mosolyban, egy érintésben,
egy ölelésben, egy gondolatban,
felragyoghat pár kedves szóban.

Óh, ezernyi annak formája!
Mily nagy érték a lélek vágya!
Oly különös gyarapodása,
osztva nem fogy, nő áradása!

Benne rejlik minden emberben,
Istentől kaptuk teremtésben
ott van szikrája minden szívben,
kis gyermekben úgy mint öregben.

Rejtekhelyéből kitörni vágyik,
akkor csillagként izzik, sugárzik,
Átér óceánt, gyújt újabb lángot
betölti az egész romlott világot.

Áraszt meleget kunyhóban,fagyra,
gyógyír lesz betegségre, bajra.
Vigaszt ad gyászra, meggyötört szívre
És él, s megmarad MINDÖRÖKRE!!!







HARANGOK


Fekete harangszó settenkedik értem,
osonva a kertek alatt.
Bújócskázik a fejfák között
a kis és nagyharang szava.
Szólítgatnak már
a temetői gyászhírnökök,
a zsindelyes tetejű harangok...

Csak a harangok várnak még rám.

Várnak, hogy szórhassák
szomorú-szelíd hangjukat,
a hervadt virágú ravatalra,
hogy lágy öleléssel
majd magukkal vigyenek,
hű kísérőim,
a kopjafás,
csúcsívek közt meglapult harangok.

Halkuló hangjukba kapaszkodik
akkor elárvult lelkem,
míg felhőről felhőre emelve
röpítenek a magasba,
a mindenen túl, a harmadik égbe,
hogy átadjanak az angyali hárfák hangjainak.

Várnak még rám a fekete harangok,
mint én várok, s te vársz barátom,
arra a tiszta harangszó mosta
végső alkonyatra.







HALLOD-E...


Hallod-e, hogy zörget Jézus,
kopog szíved ajtaján?
Bebocsátást kér tetőled
új életed hajnalán.

Ajtódat nyitni belülről
lehet csak, ott a kilincs.
Törd fel a zárat, s meglátod,
szabad vagy, hull a bilincs.

Nem töri rád soha ajtód,
várja, hogy nyisd ki magad.
Nem küld el bűnöst magától,
hívd be, s szívedbe fogadd!

Más lesz az életed útja,
boldog leszel idelenn.
Szeretet tölti be szíved,
s vár rád a menny odafenn.







JÓB ÉNEKE


Porban fekvő féreggé tettél,
pedig úgy hittem Benned én.
Kiszolgáltattál a Sátánnak,
lettem senki, árva, szegény.

Megadtál előbb mindent nékem,
dicsértem, áldottam neved.
Hirtelen a porig aláztál,
hogy higgyek ezután Neked?

Átkozzalak, tagadjalak meg?
Mit tegyek most már, Istenem?
Mint fészkéből pottyant madárka
vergődök itt reménytelen!

Hallgassak mások tanácsára?
Vagy kérdezzem riadt szívem?
A büntetésed elfogadva,
megőrzöm mégis a hitem.

Az Úr adta, az Úr elvette,
Ő szent neve áldott legyen!
Ezt zengi a porban is ajkam,
ha sújt keze is - kegyelem!







KELLENEK...


Kellenek a szavak
Kellenek a könnyek
Kellenek dallamok
Kellenek a csöndek

Óh, úgy kell a napfény
s kell hozzá az árnyék
Kell az öröm-munka
Kell pihenés, játék

Kell a vállalt magány
jó közösség, család
Kell a társ, megértés
Kell az igaz barát

Kell a hit, harangszó
megbocsátó lélek
Kell templom , temető
Kell ünnep, a fények

Kell a tiszta érzés
a múlt-emlékezet
Kell béke... és mindez
kell, hogy EMBER legyek







KÖSZÖNÖM...


Köszönöm, Istenem,
hogy gondod van reám.
Bajban, nyomorban
vigyázol reám.



Nehéz próbák közt is
őrzöd gyermeked.
Áldom, magasztalom
szent szent szent neved.







KÖSZÖNÖM, URAM!


Uram, éreztem, szóltál hozzám
- így szólítottál: gyermekem! -
templomodban megérintettél,
hol némán hajtottam fejem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, tudom, kiválasztottál,
veszni bárányod nem hagyod.
Mikor fájdalomban gyötrődtem,
Te bekötötted a sebem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, fényt adtál a látásra,
örülni szép természeten.
Csodálni égen-földön látszó
hatalmadra nyitod szemem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, engedtél új tavaszt még,
megtartottál kegyelmesen.
Virágszirmoknak záporában
látom, irgalmad végtelen.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, vezess Szent Lelked által,
ne lakjon bennem félelem.
Golgotán, Fiad szent vérével
megmentette az életem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, ingó hitem táplálod,
ajkamra szót adsz szüntelen.
Igéddel hadd hirdessem másnak:
tart még a földi kegyelem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, engedd, hogy küldetésem
teljesítsem hálatelten.
S ha erőm fogyva Hozzád térek,
végső sóhajom ez legyen:
- Köszönöm, Néked, Istenem!










A KUTYÁM ÉS ÉN


Van egy pici kutyám
- csöpp fekete gombóc -
sima szőre fényes,
takarója pokróc.

Kíváncsian jön, megy,
mellettem sompolyog,
amikor elalszik,
fekete gombolyag.

Nagy barna szemével
oly kedvesen néz rám,
mintha csak mondaná:
- Szeretlek kis gazdám!

Máskor meg ezt súgja,
mikor hozzálépek:
- Üres a tányérkám!
Látod? Enni kérek!

Néha a szemében
szomorúság látszik,
ha hűtlen gazdája
a cicával játszik.

Vagy ha reggelenként
fogom a táskámat,
s az iskola miatt
otthagyom kutyámat.

Tappancsos két lábát
előre kinyújtja,
bánatos ki fejét
arra lekonyítja.

De ha hazaérek,
a farkát csóválja,
futkos örömében,
simításom várja.

Aztán jön a játék!
Gurul a kis labda!
Ugrik, utána fut,
s a szájába kapja!

Csodaszép az élet
ilyenkor minálunk.
Szívünk összedobban,
barátokká válunk.







MEGVALLANÁM


A betűk még vibrálnak előttem,
mint fényben porszemek.
Emlékeket idéznék,
de félek, nem merek.

Mert emlék lett , mi szép volt,
négy/nyolc év csokrába kötve,
színes szalagját dacos
idő lebegteti fölötte.

Egy percig még gyönyörködöm
e sokszínű csodában,
míg kavarog az érzés
ez ünnepi varázsban.

Eleven sok-sok élmény:
mint mezők vad virága,
izgalmak pipacs-pírja
virít a bokrétába.

Az első kézfogástól
ez elbocsátó szóig,
évek kéksége lebben:
dorgálás...biztató hit...
pár csínytevés...a szégyen...
a kép most elmosódik.

Megvallanám: a gyónás
dadogó gondolattá válik,
siker, kudarc, szereplés
egyetlen köszönetté vágyik...

Szemem sarkában titkon
kíváncsi könnyek ülnek,
torkomra forr a vágyam,
és nincs elég szavam rá,
hogy mindent megköszönjek.







MERT LÉTEZEL


Mert létezel, mert létezünk,
cédrus-magány nem árt nekünk:
jöhet a tél, a hó, a fagy,
a hó alatt a rügy fakad.

Mert szó és csönd közt útra lel
a gondolat. Nem térdepel...
A kínt a tél ha foglyul ejti,
bánatát ki-ki elfelejti.

Mert társ a társnak nyújt kezet,
zokogó lélek felnevet,
tavasz ragyog az őszi dérben,
és madár-trilla száll a szélben.

Mert létezel, mert létezünk,
fénnyel fehérül életünk,
vigaszra vigaszt ád a szó.
Bár hull a hó. Bár hull a hó.

http://s7.images.www.tvn.hu/2014/07/10/21/49/www.tvn.hu_d9edc97dc51f4b71ba620594e 477832a.gif





NYÁRÉJI PILLANAT


Nyugat felől lassan osonnak
kis kósza-kusza fellegek,
s hab-foszlányokkal eltakarják
a csillagfényes kék eget.

Langy szellő segéd-erejével
merészkednek a Hold felé,
szakadozott tüll-fátylat vonnak
a sápadt-sárga fény elé.

Egy pillanat, s a földre száll le
az égboltról a gondolat,
feledve mesés égi képet:
halvány Holdat, csillagokat.

Egy pillanat, s emlékeim most
felidézik a holtakat,
- kik oly sokan előrementek -
kollégákat, barátokat.

Csak jönnek sorban, felvillantják
előttem kedves arcukat,
szólongatnak... már körbefognak...
hallani vélem hangjukat.

Szorongok a kör közepében,
gyűlik körém s szorít a had...
Feszengek, majdnem összeroppant
ez a nyáréji pillanat.

Sokan vannak, óh, mily sokan már!
- mélázok mégis csendesen.
S tekintetem ismét az égre,
csillagok közé emelem.










SUHINT AZ ALKONY


Suhint az alkony, itt ólálkodik,
pingálni kezdi vérző színeit:
izzónarancsot, fénylőszürkét, kéket,
hamvassárgát, rőtvöröst, fehéret,
sápadt lilát, halovány rózsaszínt,
selyemfénnyel önti le mind a színt,
majd bergamottolajjal festi át
fájó pirosra az őzbarna fát,
és a virágok, füvek levelét
zöldaranyra, s a házak tetejét.
Citromfény villan tükörablakon,
suhint az alkony, s néma alakon
megnyúlt árnyék-haját simítja lágyan,
bús gerleként hívja az estét
pihenni puha ágyon.
Suhint és illan, olvadnak a fények,
még ecsettel új színt ad az égnek,
alvó homályost...
Festene még a piktor,
de szundi-szürkén beszökik az est.







SZÉTSZÓRT SZAVAINK HOVA ÉRNEK?


Szétszórt szavaink szikrái
ugye szívekhez szelídülnek?
Mint élet-magvak a jó földbe
a szavaink hazaérnek.

Szétszórt szavaink képei
ugye elmékbe bevetülnek?
Mint örömhírnek az emberek
a szóképnek megörülnek.

Szétszórt szavaink dallami
ugye lelkekben hegedülnek?
Mint lágy akkordok a hangszeren
a szív húrján felcsendülnek.

Szétszórt szavaink hangjától
ugye fáradtak felüdülnek?
Mint áldott tavaszi napfénytől
ha tar ágak kizöldülnek.

Szétszórt szavaink fényei
ki mondja meg, hogy hova érnek?
Mint sötétben kis gyertyalángok
szavaink sugárral égnek.

Majd ha vetésünk véget ér,
s adjuk magunkat a halálnak,
nem kérdezzük már senkitől sem:
- A szavaink hol tanyáznak?
Nem kérdezzük majd senkitől sem:
- A szavaink hol tanyáznak?







SZÍVEMBEN MINDIG ITT LESZEL


Lelkemben dac, és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.
Múltunk nem térhet vissza már,
tündérmesékben hinni kár.

Elém hoz majd a képzelet,
őrzöm a szép emlékeket;
nem várok semmi új csodát,
nélküled indulok tovább.
Talán, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén még elérsz.

Nálad már nincs számomra hely,
szívemben mégis itt leszel. ...







VÁGYAKOZÁS


Uram, e parány földi élet
úgy elsuhan, mint fuvallat.
Lassan Tehozzád hazatérek,
fogadd megtérő fiadat!

Mert oly gyorsan múlik el éltem,
rohan időm, könyörtelen.
Szelek szárnyán röpül itt minden...
Így érek Hozzád, Mesterem.

Fogadj gyermekként szent házadba,
bár bűnöm szennyét hordozom.
Tékozló, gyarló földi sorsom
kezedbe tettem, Jézusom.

Te vagy egyetlen reménységem,
megtartóm és vigasztalóm.
Rád hitem sziklára építem,
hisz értem haltál, Krisztusom.

Fogadj majd gyermekként hazádba,
hol az uralmad végtelen.
Örökké ott legyek Tenálad,
s dicsérhesselek szüntelen!










VIA DOLOROSA


Társ nélkül
feszület az arc
és minden gondolat
Golgota

töviskoszorús
fájdalom az út
és földre roggyant
a kereszt

Társ nélkül
minden perc temetés
és minden lépés
gyászmenet

mert bezár
- mint holtat
a koporsó -
az emlékezet











 
 
0 komment , kategória:  Losonci Léna  
Gondolatok a Szeretetről
  2011-07-06 22:37:29, szerda
 
 




Losonczi Léna - Gondolatok a Szeretetről

A Szeretetnek nincs határa,
se mértéke, és nincs ára.
Pénzzel az meg nem fizethető,
drága arannyal meg nem vehető.

A szeretet él a végtelenben,
terjedhet, nőhet a képzeletben,
maradhat viharban, vészben,
nem alszik ki, mint láng a szélben.

Sugározhat egy tekintetben,
egy mosolyban, egy érintésben,
egy ölelésben, egy gondolatban,
felragyoghat pár kedves szóban.

Óh, ezernyi annak formája!
Mily nagy érték a lélek vágya!
Oly különös gyarapodása,
osztva nem fogy, nő áradása!

Benne rejlik minden emberben,
Istentől kaptuk teremtésben
ott van szikrája minden szívben,
kis gyermekben úgy mint öregben.

Rejtekhelyéből kitörni vágyik,
akkor csillagként izzik, sugárzik,
Átér óceánt, gyújt újabb lángot
betölti az egész romlott világot.

Áraszt meleget kunyhóban,fagyra,
gyógyír lesz betegségre, bajra.
Vigaszt ad gyászra, meggyötört szívre
És él, s megmarad MINDÖRÖKRE!!!







csak a szeretet

Link



A Szeretet Himnusza

Link



A szeretet nem fogy el sosem

Link






 
 
0 komment , kategória:  Losonci Léna  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1546
  • e Hét: 4061
  • e Hónap: 29016
  • e Év: 146370
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.