Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
Júniusi reggel a könyvtárban
  2018-06-28 12:05:39, csütörtök
 
  Jékely Zoltán

Júniusi reggel a könyvtárban

Egy vén könyvtári cédulára
írom fel titkos üzenetnek:
ki száz év múlva megtalálja,
tudja meg, szeretlek, SZERETLEK!

Kötetbe préselt régi évek
közt, hol az Idő megtüremlett
s nem hallszanak a percenések -
sóhajtom-suttogom: SZERETLEK!

A megvasalt öreg akácfa
az ablakon be-benevethet,
életem éke, drága násfa,
szeretlek, szerelek, SZERETLEK!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Az alkonyat
  2018-06-28 12:03:58, csütörtök
 
  Jékely Zoltán

Az alkonyat

Az alkonyat a legtisztább zene,
az alkonyat a legszebb épület;
meghallhatod, ha nincsen is füled,
megfoghatod, ha nincsen is kezed.

Az alkonyat a legszebb költemény,
ködtemplomon a legszebb falikép;
ha ilyet alkotnék valamikép,
halhatatlanságom nem félteném.

Az alkonyat a lelkemnek tava,
melyen hattyú módjára útrakél
s csak hagyja, hagyja, hogy ide s tova
ringassa rajta az esteli szél.


 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Tücsök
  2018-05-23 16:29:06, szerda
 
  JÉKELY ZOLTÁN

TÜCSÖK

Csak hallanád, de szomorún, de szépen
szól a tücsök. Valamiben csalódott.
Rövid a nyár! Elmerülnek a boldog
napok a nagy idő kék tengerében.

Hogy sir szegény! Húros kis lelke reszket,
majd szétszakad belé. Mit bánja ő!?
Ha elpusztul, örök emlékezetnek
őrzi hangját a fű, a fa, a kő.

Az életből odaadnék öt évet
ha így sírhatnám bár egy éjszakán át
csontvázam s vérem bő szomorúságát.

Tudom, úgy fájna neked ez az ének,
mintha tücskök százai zengenének,
melyekre már leszálltak őszi párák.

S tudom, soha el nem felejtenél,
emlékemet felszívnád, mint a pók,
s lehetnék gyilkos, őrült, vagy halott,
élnék benned, mint újuló remény

és amíg el nem aluszik a véred,
lelked mélyén maradnék feketén,
mint pincefalban, hol nem jár a fény,
kapaszkodó, gubancos denevérek.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Nap-bódulat
  2018-05-23 16:28:15, szerda
 
  Jékely Zoltán

Nap-bódulat

Nézd csak! a megvadult perc-karikák
szemed izzó mélyében hogy tolongnak!
megtüzesíti őket a bolond Nap,
így lesznek láthatók s mint paripák
vad villámfényben, vörösen lobognak.

Harangzúgás, üvöltés, vágy-atom,
terv-részlet, emlék-forgács, kedv-parányka,
most indulnak a végtelen-karámba,
s nincs az a hang, nincs az a hatalom,
mely onnét bármit visszaprédikálna.

S a föld, mint roppant izzó szemgolyó,
veretvén a Nap vörös sugarától,
évszázad gyűrűket bocsát magából,
melyekkel a sok hiábavaló
Semmibe száll s eloszlik, mint a kámfor.

És hogyha néha - amint mondatik -
a csillagtáborokból, tiszta éjjel
zenét hallani, szinte angyalit,
tudd meg, egy pusztuló nép búcsúzik,
halott cigányként, zokogó zenével.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Csillag-áldozat
  2018-05-23 16:25:31, szerda
 
  Jékely Zoltán

Csillag-áldozat

Lehetnek tán szebbek őnála s jobbak,
én meg szeretném örökíteni.
Így mutatom meg hát a csillagoknak:
"Nézzétek meg, mindenség ködei!
Csillagtörvényes új hitem papnője,
szeme tükrében messzi sugarak,
s amint a Vénuszra mutat előre,
szobor-keze az égbolthoz tapad.
(Törékeny női kéz az égre tartva,
kicsi tenyér, mely bolygókat takar
s a képletek rendjét is megzavarja -
van-é a földön nagyobb diadal -?)

S nézzétek arcát, ím, felétek ámul
s régóta sejtett rendszerért repes,
az örökös mulandóság honából
könnyezve kémleli a Véglegest.
Hát nem jeleztek? Perceink varázsa,
e roppant érzés addig nem hatol?
(Te nő vagy: hinned kell, hogy valahol
e bús életnek lesz víg folytatása!)
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Örökifjú muzsika
  2018-05-02 12:43:01, szerda
 
  Jékely Zoltán

Örökifjú muzsika

Mozart: g-moll szimfónia

Örökifjú muzsika csermelyében
Fürösztöm meg korán vén arcomat,
Hadd mossa meg időszántotta képem,
Simítsa el a sápadt ráncokat?

Egy hosszú ősz hajszál hullt az ölembe,
Talán apámé, talán az enyém,
S közben zuhog e dallam a fülembe,
S fiatal álmok ringnak ütemén.

Ó, a lélek, e szívós síri mécses,
Az időhozta változásokat
Hogy elhazudja! Fut-fut a zenéhez,
És régi dalt friss vágyakkal fogad.

S künt tél van és a kert halotti dermedt,
Jégtűket hint a csillagos magas,
S én, kit örök ifjúság átka vert meg,
Érzem, hogy jön, jön, jön az új tavasz!

 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Ismerősen árad feléd a rét…
  2018-05-02 12:41:37, szerda
 
  Jékely Zoltán

Ismerősen árad feléd a rét...

Ismerősen árad feléd a rét
s illata-íze gyümölcsnek, virágnak -
aszúvá érlelődik a zenéd,
a régi tájban, ahol megtaláltad
a gyermekkor elveszett édenét
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Ballada a kóbor kutyákról
  2018-04-03 23:28:59, kedd
 
  Jékely Zoltán

Ballada a kóbor kutyákról

Az ötszázéves Villon emlékének

Hol vagytok hé, szegény kóborkutyák,
hogy bírjátok ki mostanság a sorsot?
Talán nyulat gyilkoltok s őz-sutát,
vagy kunyhótájról koncokat raboltok?

Lehet, hogy erdőszélen kóboroltok,
s irhátoknak nem árt a hó s hideg,
mert éjjelente most nem panaszoltok,
vonítgatás a tért nem tölti meg.

Züllött ebek, kivert komondorok,
örökre elhagytátok városunkat?
Feleljetek, lompos kalandorok,
talán a város háborgása untat?

Vagy tudjátok, hogy nincs itt mit keresni,
étlen gyomor itt csak tovább korog,
hogy céltalan már hulladékra lesni,
felfalja mind szikkadt embertorok.

Kisgyermekek szemétkosárba vájnak,
vénemberek piszok között kotornak,
kéjjel röhögnek félzacskó dohánynak,
három fillérnek, félpohárka bornak;

egekre átkot fogvacogva szórnak,
falat kenyérért készek késre menni. -
Bizony, jobb most az izmos komondornak
fehér mezőn őzet űzőbe venni!

Ég hercege, essék meg vén szived,
ne bánj velünk rosszabbul, mint kutyákkal,
ételt s tüzet teremts mindenkinek,
hogy ehessünk s ne átkozzunk a szánkkal!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Apátlan éjszakák
  2018-04-03 00:05:12, kedd
 
  Jékely Zoltán

Apátlan éjszakák

Már nem nyithatom ki a vaskaput,
Halomba gyűlt előtte a levél.
Tar lett a fa az út legelején,
amely csörömpölőn a parkba fut.
Csend-talpu macskánk is zörögve jár,
itt is, ott is nagy levél-hekatomba,
meghempergőzik benne a betyár,
akárcsak én nem rég, gyerekkoromban.
Akkor jöttek hát nagy halálfejű lepkék,
peregve, mint szélvert falevelek,
s megtelepedtek az ajtó felett,
hogy sose felejtsük el az estét.
Sötét háromszögük ott fenn komorlott,
Nagymama látta s keresztet vetett -
Azóta már a koporsója porlott
s magán viseli a halálfejet.
A szekrényben széltelenül zizegnek
Sírokról tépett szirmok, levelek,
Bútoraink csontjában megremeg
Örök lelke medvés rengetegeknek.
Az aragonit-váza odva búg,
madárhangon: hupupa, hupupa;
Dante üres fejében altatók
Szólnak, akár valaha apuka.

Dél tükriben egykorú asszonyok
Kutatják viruló arcuk, hiába.
Foszló köntösük vinnyogón suhog,
Mikor kivágónak az éjszakába.
Nagymama ül s ittmarad hajnalig:
milyen sokat tesz-vesz mindig értem!
Most is felkel, s miért, miért nem,
Szedegeti hajam hullt szálait.

Fák öbliben lábbog a hold-kanú.
Apánk most kint a nagyvilágba' jár.
Néha meginti ujjal halszagú
gót piacok ködében a halál.
És akkor sorra kiejti nevünket,
Hadd tudják meg az idegen falak,
S úgy gondol ránk idegen ég alatt,
Mint kik időben is nagymessze tüntek.

Egyik országocskából másba, hip-hop,
S tengerre száll, mint bátor kapitányok;
Kastélyok mélyiből csak hallja: kip-kop:
Hamlet, a halfejű királyfi jár ott.

Zúzmó-bozontos éjjeli fenyők
hárfáznak rá, elébe törpe huppan.
Langelini táncol a hold előtt
és megriadva lila mélybe cuppan.

Alig fordul meg s még hármat se lép,
A sziklacsúcsról újból hallani:
Lihegve ismét a tetőre ért
s új táncba kezd tündér Langelini.
Aztán sebes víz boltos kőúhidán
jámbor halakat néz és meg-megáll.
Az alkonyatból, mint csapzott madár,
Feléinog Andersen Krisztián.

Mi alszunk, mi alszunk, keletnek
arccal, mint kalotaszegi halottak.
Ilyen nyugtalanul csak az aludhat,
kit messziről nagyon-nagyon szeretnek.
Csak alszunk. Nagy pillangók lebegnek
szemünk felett, lepkék pillanganak.
Ledögönyözve feküszünk a tespedt
félsötétben, akár a föld alatt.
Az óra baktat, űzi az idő,
kopog a kis lovacska benne: klik-klak.
Az ajtó alatt kibúvik és itt hagy,
az idő itt hagy s vissza sose jő!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Tavaszi ébredezés
  2018-03-14 18:02:24, szerda
 
  Jékely Zoltán

Tavaszi ébredezés

Az olvadás megindult,
télvégi nap melenget;
testem-lelkem a földdel
s a vizekkel fölenged.

Legboldogabb bolondja
a földnek én lehetnék,
ha most kezed zsibongó,
sajgó szívemre tennéd!

Ős-női balzsamokkal
teli szépséges urnám,
fejem, mint méh virágba,
bársony öledbe fúrnám.

Viharsodort hajóroncs
pazar, pálmás öbölben:
az életem ilyen lesz,
e pompás ámbra-ölben!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 9 db bejegyzés
e hónap: 113 db bejegyzés
e év: 1552 db bejegyzés
Összes: 10642 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 712
  • e Hét: 1860
  • e Hónap: 33616
  • e Év: 621585
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.