Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
szeretettel
  2011-04-29 10:46:48, péntek
 
 



Weöres Sándor: Az éjszaka csodái

A városvég itt csupa szürke ház,
a részegekre angyalka vigyáz,
s a villanyfényben, mint aranykehelyben
alusznak a tűzfalak, háztetők,
s a sorompón túl ében-szín lepelben
zizegnek a láthatatlan mezők -
a messzeség öblén pár pisla fény ég,
mögöttük nyugodt mélység a sötétség -

Ha becézésem és csókom se kell,
kicsi lány, mivel ringassalak el?
Ha elzár tőlem a buta lakat,
lesajnál minket majd a virradat.
Bámuljuk egymást búslakodva és
szánk sarkát bontja már a nevetés.

Te! ha hiszed, ha nem hiszed,
úgy szeretem nevetésedet,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát -
aranypor mállik az éj válláról,
s szemközt a sarkon a cégtábláról
furcsán szökken a pentameter-sor elő:
,,Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő"
- a nevetésed is ílyen bolond:
mindenre illik és semmit se mond.

Üldögélünk csendesen,
két jó-gyerek, rendesen,
messzi kocsma-zene hallszik,
a környéken minden alszik,
az alkóvban odaát
mélyen alszik anyukád
s szomszédban a Vakos néni,
ferdeszájú Vigláb néni,
Balogh úr, a vasutas,
imádód, a kis-inas -

Itt is, ott is, emitt is, amott is
bajszos rendőr őrzi az álmot,
nagyfülü bagoly őrzi az álmot,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát -
itt is, ott is, emitt is, amott is
dongnak az öreg faliórák,
bánatos hangú ingaórák,
fodrozzák az éjszakát -

Alvó lélek, kússz a tájon,
álmodon mint pókfonálon,
huss! huss!
Föl a légbe visz az út,
tág a lég,
tág az út,
tág a lég,
tág az út,
hozd az örömöt, hozd a bút,
hozd az örömöt, hozd a bút,
huss! huss!

Nézd! a ház,
mint a felhő, fényt cikáz,
mozdul, mint a barna-béka,
vele mozdul az árnyéka,
és belőle alvó lelkek
párolognak, légbe kelnek
a kéményből, mint a füst,
az ereszről, mint ezüst -
száll a kövér Vakos néni,
deszka-vékony Vigláb néni,
és köröttük nagy sereg
libben, szökken, hempereg -

Ni, a Gős pék ketté-bomlott
és kergeti önmagát.
Balogh úr a templomtornyot
fújja, mint a furulyát,
azt fújja, hogy ,,Ne sirasson",
mégis könnyezik belé -
Ott meg a cukrász-kisasszony
tipeg fejjel lefelé -

Vigláb néni peckes-módon
sétálgat a sürgönydróton,
krinolinja lyukas-hordó,
kezében egy napraforgó,
vékony nyakán férfi-gallér,
oldalán egy szép gavallér.
Vigláb bácsi nagy-kesergőn
kuporog egy lámpaernyőn,
nézi párját: ,,Lássa, kérem,
parádéra megy a pénzem.
Nekem pohár sörre sincsen,
neki fodrász, ruha, minden.
Én megmondtam már ezerszer,
hogy hibás a mai rendszer,
államreform kéne régen,
persze nem hitték. Na tessék!
Adó, lakbér... nem csekélység!
Öt gyermekem van, kérem!"

Oda nézz, szösz-bogár:
ott a boltos lánya áll,
boltnak hisz egy fecskefészket,
benne várja a vevőket;
ez már mégis hajmeresztő,
hogy ma senki be se néz!
Majd belép a szívdöglesztő
hollywoodi filmszinész:
,,Kérek kilenc fogkefét,
ráadásul a kezét."
Röptük össze-vissza húz...
rá ne nézz, mert megvakulsz.

Mogyoró Pál ezalatt
megfogott egy sülthalat.
,,Tanár úr tudná talán,
milyen hal ez? macskacápa?"
,,Rá van írva uszonyára,
de nincs itt az ókulám."
Pál örült, hogy futhatott
és szekundát nem kapott.
És a ritka állatot
vezeti egy hosszu hídon:
,,Majd vadászni megtanítom."

Tejes-ember a kéményen
üldögél, mint nyári réten,
kisgyermek lett újra szépen,
mézes-kenyér a kezében.
Távol, öreg bükkfa alatt
labdázik egy fiú-csapat,
ő a szemét rajta-felejti,
mézes-kenyerét halkan leejti,
kicsúszik alóla a rét, meg a kémény,
s eltűnik az éj csipkéi mélyén.

És erre-arra az alvó-csapat
potyog a falról, mint a vakolat.
A villanyfényen átdereng az ég,
s a városon túl látszik a vidék,
a dombok gyengéd-rajzu háta
- és elcsitul az alvók karneválja.
Jön a söprőgép tompa morajjal,
mögötte a hajnal
fut lobogó szőke hajjal,
csörömpöl a reggel, száll a fény...
és az éji tág csodát,
ezt a fura micsodát
ketten láttuk: te meg én.
 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
szeretettel
  2011-04-29 07:59:47, péntek
 
 



Meine Innere Haut
Vetkőzés

Ingeim alatt szél motoz,
csillagot gombol rám az éj,
tincseimen kócol a fény,
rá ezüst tücsökdalt bogoz.

Fák karja metszi zsebemet,
széttört porcelán holdsugár
hajtogat szoknyám fodrán:
selyem-érintést, csipke-szerelmet.

Gubózó csend árnyékában
félbevágott mozdulat, két-
rét várakozik benned a tét:
ujj-merevében, köröm-lapulásban.

Pőreségem láthatod már,
de sosem érintheted:
szavak pajzsa mögött védett -
átlátszó vagyok, de szilárd.
 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
szeretettel
  2011-04-29 07:58:08, péntek
 
 



Ezzel a Fejjel foglalkozz!
Malik Tóth István fordítása

Az egyesülés ideje ez, a látomásé,
A feltámadás ideje, és az örökkévalóságé.

A kegyelem ideje ez, a nagylelkűségé,
A tökéletes tisztaság tengeréé.

Az ajándék kincsek megérkeztek,
S a tenger ragyogása kilobbant.

Felvirradt az áldás hajnala.
Hajnalt mondtam? Nem, Isten fénye ez.

Mi ez az "alak", ez az "arc"?
Ki ez a "császár", e "herceg"?

Mi ez az "ősi tudás"?
Csupán fátylak mindezek:

Csak az ilyen elragadtatások
Által juthatsz túl rajtuk.

Az ilyen életvizek forrása benned,
A fejedben és a szemedben fakad.

Ezzel a fejjel foglalkozz!
Ám valójában két fejed van:

Az agyagfejed a földből ered,
A tiszta fejed pedig a mennyországból.

Hány tiszta fejnek kellett a véres porba hullania,
Hogy megtudd: ettől a fejtől függ minden!

Eredendő fejed rejtett, csak tükörképe látható.
E mögött a világ mögött végtelen univerzum nyílik.

(Ódák)

 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
szeretettel
  2011-04-29 07:55:29, péntek
 
 



Ezzel a Fejjel foglalkozz!
Malik Tóth István fordítása

Az egyesülés ideje ez, a látomásé,
A feltámadás ideje, és az örökkévalóságé.

A kegyelem ideje ez, a nagylelkűségé,
A tökéletes tisztaság tengeréé.

Az ajándék kincsek megérkeztek,
S a tenger ragyogása kilobbant.

Felvirradt az áldás hajnala.
Hajnalt mondtam? Nem, Isten fénye ez.

Mi ez az "alak", ez az "arc"?
Ki ez a "császár", e "herceg"?

Mi ez az "ősi tudás"?
Csupán fátylak mindezek:

Csak az ilyen elragadtatások
Által juthatsz túl rajtuk.

Az ilyen életvizek forrása benned,
A fejedben és a szemedben fakad.

Ezzel a fejjel foglalkozz!
Ám valójában két fejed van:

Az agyagfejed a földből ered,
A tiszta fejed pedig a mennyországból.

Hány tiszta fejnek kellett a véres porba hullania,
Hogy megtudd: ettől a fejtől függ minden!

Eredendő fejed rejtett, csak tükörképe látható.
E mögött a világ mögött végtelen univerzum nyílik.

(Ódák)

 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
szeretettel
  2011-04-29 07:53:14, péntek
 
 



Mondd, hogy te én vagyok
Malik Tóth István fordítása

Porszem vagyok a napfényben,
A napkorong én vagyok.

Maradj! - mondom a porszemnek,
A napnak pedig: Csak haladj!

Reggeli köd vagyok,
Én vagyok mindennek lélegzete.

A liget koronáján én vagyok a szellő,
S én vagyok a sziklán megtörő tajték.

Árboc, kormány, kormányos és tőkesúly,
De én vagyok a korallzátony is, melyen a hajó megfeneklik.

Én vagyok a fa, s ágain a beszélő papagáj,
A csend, a gondolat és a hang,

A fuvolán lebbenő dallamos lég,
A kőből kicsapó szikra, a fémben a villanás.

A gyertya s az őrülten köröző
Molylepke is.

A rózsa és a fülemüle,
Ki elvész az illatárban,

Én vagyok a létezők minden rendje,
A keringő galaxis,

A fejlődő értelem,
A felemelkedés és a zuhanás.

Ami van és ami nincs.
Te, ki ismered Dzsaláladdínt,
Te, a mindenben Egy,
Mondd meg, ki vagyok!
Mondd, hogy te én vagyok!

Senki sem tudja, hogy miért
Ébred a lélek oly boldogan.

Talán a hajnali szellő fellibbentette
Isten orcájáról a fátylat.

Ezer újhold kél fel,
S a rózsák kacagva nyílnak.

A szívek tökéletes rubintokká válnak,
Mint Badahsán drágakövei,

A test teljesen szellemmé lesz,
A levelek ágakká válnak ebben a szélben!

Miért oly könnyű most az önátadás,
Még azoknak is, kik már lemondtak magukról?

Ezekre a kérdésekre ne várj választ,
Senki sem ismeri az öröm forrását.

A költő pásztorsípjába fúj,
És minden hajszála muzsikál.

Samsz sárrögöket szór le a háztetőről,
Mi pedig ajtónállóiként szolgáljuk.


Légy maga a Nap!
Malik Tóth István fordítása

Az igaz keresőnek meg kell haladnia azokat az örömöket és gyönyöröket, amelyek Isten dicsőségének csupán sugarai és tükörképei. Nem szabad megelégednie ilyen dolgokkal, még ha ezek a dolgok Istenéi is, Isten kegyelméből erednek és Isten gyönyörűségének ragyogásával bírnak, hiszen nem örökkévalóak. Isten vonatkozásában örökkévalóak, az ember vonatkozásában azonban nem.
Gondolj a házakra ragyogó nap sugaraira! A nap sugarai ezek, fénysugarak, de a naphoz tartoznak, nem pedig a házakhoz. Amikor a nap lenyugszik, a napsugarak sem lesznek jelen többé.
Mit kell tennünk tehát? Magává a Nappá kell válnunk, hogy örökre eloszoljon minden félelmünk az elkülönültségtől.

(Levelek)
 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
szeretettel
  2011-04-29 07:49:48, péntek
 
 



JEGYZETEK

SZÚFI TERMINOLÓGIA

A szeretett, a kedves, a barát - Isten. Isten és a misztikus kereső között olyan személyes kapcsolat vagy annak emléke) létezik, mint a legjobb barátok, szerelmesek, társak, szeretők között. Erre utalnak még a következő kifejezések: tündöklő arcú, Nap, öreg, öreg bölcs, tavaszarcú, drága vendég, nagy magányos, mester, szultán, király, kedvesem, szeretőm, szépem, szerelmem, Holdam.

A szürke arcú szerető, szúfi, szerelmes - a kereső, akinek az arca szürke, sápadt, beesett. A keresett barát arca ezzel szemben tündöklő, vibráló, mint egy rózsa.

Szerelem - Isten és a világmindenség iránt érzett mély, élő, az egész lényt átitató szeretet. A perzsa misztikusoknál ez kimondottan érzéki formát is ölthet, ugyanis náluk nincs olyan mély szakadék hit és érzékiség között, mint például a keresztényeknél.

Szív - a bölcsesség, tisztánlátás, intuíció, azaz a gnózis szerve. A misztikus, gnosztikus szíve az a szem, amivel Isten saját magát látja. Perzsául: ghálb.

Bor - a szerelem rubintszínű nektárja, az élet misztériumának a jelképe. Perzsául: méj, badé, sárab.

Az élet vize a halhatatlanság belső nektárja, az újjászületés forrása, a teremtés esszenciája.

Részegség - szellemi elragadtatás, eksztázis, amit a szerelmessel való egyesülés vált ki.

Dervis - perzsa szó; az egyén, aki lemondott erről a világról. A kerengő dervisek rendjének fő devocionális gyakorlata a saját tengelyük körül való kerengés.

Haj - arra az állapotra utal, amit a szerető szerelme jelenlétében érez, és amit úgy írt le Rúmí, hogy a szeretőt körbefonták szerelmének göndör, illatos fürtjei.

Halál - az én halála, az evilági kötelékek, határok megszűnése, a teljes nyitottság; a Khizrrel való találkozás előfeltétele. Perzsául: kostán - megölni, fána - megszűnni.

Szomorúság - bánat, keserűség, gyász, melyet a kedves hiánya, Isten távolléte okoz.

Óceán - a lét óceánja, a kozmosz szülőanyja, a tudatosság síkja, amelyen az egyénnek keresztül kell hatolnia az önmegvalósításért.

Fátyol, lepel - a lét fátyla, maga az élet, amely elrejti előlünk a lét belső lényegét, de ugyanakkor formát is ad neki.

Serleg, kupa - a lélek formája, amely felfogja az élet vizét. Perzsa misztikus jelentése ugyanaz, mint a Grál-kehelyé.

Kert - a szépség, jóság, arány és összhang egyik jelképe. Felépítésében gyakran a világmindenséget tükrözi. Megjelenik a versekben úgy is, mint gyümölcsöskert, virágoskert, virágmező, Paradicsom.

Lángoló - az a fájdalom, amely együtt jár a szellemi növekedéssel, tisztulással; az az égő gyönyör, amelyet a szerelmes érez.

Szellő - a szeretett lény életadó lehelete. Perzsául: bádészába: a hajnali szellő, amely a kedves közeledtét jelzi.

Nász, egyesülés - a lélek egyesülése Istennel. Perzsául: vász'l, egyesülés, menyegző.

Csalogány - a szeretett lénynek éneklő madár. Perzsául: bolbol. Ellentéte a holló, a sötét erők jelképe.

Rózsa - a szeretett, tökéletes és örökkévaló szépségének a jelképe. Perzsául: gol, ami általában virágot is jelent. Ellentéte Rúmí verseiben a tövis.

Gyöngy -az egyén jellemének a kiteljesülését jelképezi. Perzsául: dor.

Két világ - az egyik a számunkra érzékelhető, felfogható, megjelenő világ; a másik ennek az előzménye és folytatása, a szellemi világ. A szellemi világ körbefogja, tartalmazza a számunkra megjelenő világot.

Szegénység - a szúfi meg kell feleljen ennek az utolsó elvárásnak, erénynek, mielőtt beléphetne a szellemi világba. Perzsául: "egyszerűséget" is jelent.

***

Tábrízi Samsz - Rúmí barátja, szerelme, mestere; lásd az utószót.

5. Qáf hegye - A képzelet világának a közepe. Fenséges és elérhetetlennek tűnő hegycsúcs, amit a perzsák Dámavánd hegyével (Teherán mellett) és a Fény hegyével (szintén az Elburz hegyvonulat része) azonosítottak földrajzilag, amikor a két világ közti átjárásokat keresték.
Homa-madár - A Qáf hegyén lakik a homamadár, a perzsák turulmadara. Királyi korona vagy földöntúli boldogság vár arra, akinek feje felett átsiklik a madár ritka árnyéka. A homamadár abban a paradicsomi kertben szokott megpihenni, ahol az Élet Forrása ered, de ezt Khizr vezetése nélkül nem lehet megközelíteni.

45. Harút varázsló - Harút és Marút angyalok voltak, akik panaszkodtak Istennek az emberi természet gyengesége miatt. Isten emberi formát adott nekik, hogy bizonyítsák be, ők erősebbek, de emberi formában ők is ugyanúgy viselkedtek, mint az emberek.

63. Khizr - a Zöld Lény, az iszlám smaragd-kristálya, Hyperborea királya. Éliással, Szent Györggyel és Szent Patrikkal is szokták azonosítani.

65. Manszúr - Manszúr al-Halládzs, szúfi, akit 922-ben Bagdadban kivégeztek, mert kijelentette: "Én vagyok az Igazság."

71. Kauszar - folyó a mennyországban, gazdagságot hoz.

73. Óxosz - a mai Ámú Darjá folyó régi neve; Türkmenisztán és Tádzsikisztán határán folyik, majd Afganisztánban folytatja útját.

74. száma - rituális zenehallgatás, tánc, lásd az utószót.

 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
szeretettel
  2011-04-29 07:47:36, péntek
 
 



RÚMÍ
MINT A FELHŐ, MINT A SZÉL
(SZÁZHARMINCHAT RUBÁ'Í)

Válogatta, fordította,
a jegyzeteket és az utószót írta
NAGY IMOLA

MENTOR KIADÓ
Marosvásárhely, 2003

TARTALOM
Mint a felhő, mint a szél (136 rubá'í)
Jegyzetek
Éneklő nádszál (Nagy Imola)

Köszönet Homajúnnak és Szásszánnak

Tabrízi Samsz, jelenj meg,
mert gyöngédséged felélesztette
a szenvedély tüzét a szeretőkben.

1
Bort ittam, és a lélek szolgált kelyhemül:
Az örömtengertől - elmém megrészegült.
A gyertyaláng lelkemben felizzott fényét,
A Nap is pillangóként zsongja körül.

2
Az sem volt elég, hogy ellopta álmaim,
Meg sem hallgatta esdeklő sirámaim.
Orvul támadott és végignézte, ahogy
Elnyelnek a folyó édes hullámai.

3
Így szóltam: "Te vagy a bor és én a serleg,
Én meghaltam, de kérve kérlek, édes mester,
Tárd ki nekem a kapud." Így szólt: "Csak csendben,
Ki enged be a házába egy őrültet?"

4
Megjött diákod, a szív, a szerelmedért.
Kívánkozik beléd, mint nappalba az éj.
Szerelmemnek arca beégett szemembe,
Úgy keresem őt, mint olaj a mécsesét.

5
Feledd magányod, hisz a szív megnyitója,
Szívmelengető dallamok dúdolója,
Ki a bánat szárnyait leszakította,
Megérkezett Qáf hegyéről a nagy Homa.

6
Kacagva jöttél világra, mint a virág.
Ritka lesz a sorsod: nem szűnő boldogság.
Büszke vagy és szabad, mint a magas ciprus,
Furcsa ciprus, kit nem köt a földi világ.

7
Életforrás fakad a lelked mélyében,
Kristály képződik a tested rejtekében.
Tudod, hol keress, bolyongó szúfi lélek,
Reménytelen a zarándokutad, térj meg.

8
A szerelmesek és a muszlimok másak.
Gyengék vagyunk, Salamon meggyötört mása.
A szürkearcút, a nyomorultat keressd,
Messze innen az árusok tivornyája.

9
Magányos útjára készül a nagy barát.
A kert megszűnik, ha elfordítja arcát.
Porhalom világunk szétesik nélküle,
Ha nincs égő közép, hogy lehet társaság?

10
Megvonta szerelmem tőlem az együttlét
Örömét. Társammá vált a keserűség.
Őrzöm küszöbét, akár a kivert kutya;
Egyszer talán megosztja velem szívügyét.

11
Álmatlanságom eszembe juttatja őt,
A virrasztó bolondot, aki úgy döntött,
Utolsó lesz, aki elalszik. S nem tudja:
Isten mindig átvirrasztja a börtönőrt.

12
Öreg, mire meglátod a napvilágot,
Én már hetedhét országon túl járok.
Sötét éj, tarkómon érzem a leheleted,
Pirkadat előtt az árnyékomat sem látod.

13
Emléked nem hagy tisztán látni, szerelmem,
Tündöklő arcod az álarcod, szerelmem,
Vágyam űrt hasít ajkad és ajkam közé,
Ajkad a fátyol az ajkadon, szerelmem.

14
Vibrál az ég, ha a Szaturnuszom mesél,
Moszkusz-illat terjeng a kertek rejtekén.
Kínos sejtelem markolja a szívem,
Messze jár szerelmem, de ott is az enyém.

15
Már megint hét bőrt hasít le rólam. Édes.
Nincs nyugta, míg az utolsót el nem érte.
Meztelen lelkemet a karjába fojtja,
Csúfot űz oly árva testemből, s negédes.

16
Az életedbe fog kerülni ez az út.
Ha jól csinálod. Ha nem, mi megbocsátunk.
A kétes elme soha nem érkezik meg,
Úgy keres, hogy a mocsárból ki sem mozdul.

17
Hozta ajándékát, az érzéki gyönyört,
Ruhát is szőtt hozzá, csontból s vérerekből.
Testem egy szál köpeny, szúfi szívem körül,
Kolostor a világ, mester a szeretőm.

18
Minden otthonban, ahova betettem lábam,
Jelenléted valamilyen jelére vártam.
A szerelem sivatagában vándorolva,
Testrészeket, porba hullt fejeket találtam.

19
Nincsen a dervisnek se élte, se holta,
Nincsen a nincsenek se szélte, se hossza.
Isten nem adta a világnak a dervist,
Nincs más világ, csak a dervis szolgálója.

20
A rubintos bort választottam arámul,
Így búcsúztam egyre-másra a kupáktul.
Rád emeltem mindig a teli kupámat,
Ne kérdezd a többit, hisz elmém elborult.

21
Szívet és aranyat kértél, te szívtelen.
Lehetetlen az egyik, s a másik nincsen.
Hogy kérhetsz olyat, mi már rég a tied?
S mióta van aranyuk a szegényeknek?

22
- Hogy vagy? Én pompásan érzem magam veled,
Éjszaka eltűnök, s nappal megjelenek.
- Én meg zsálya lettem a tekintetedtől,
S boldogan lángolok, lángolok tebenned.

23
Ha magad keresed, szűnjön meg az éned.
Ne állj meg, amíg a folyót el nem éred.
Ne járj, mint a barom járma után körbe,
Fordulj egyet, s lépj a világ tetejére.

24
Beitta arcomat a Hold, az éteri.
Szerelmes arcával egyre őt keresi.
Nem is tudom, hogy megint miről fecsegek?
Beszélek én róla, ki magát figyeli.

25
Szerelmesek tapodják a keskeny utad,
De könnyen átadják magukat a búnak.
Keményre döngölt föld vagyok küszöbödön,
A többiek átjárnak rajtad, mint a huzat.

26
Elvitt az áradat, mit nekem a beszéd!
Ürmöt ittam a minap, s lám, élek még.
Azt hiszik, elkapnak a lábamnál fogva,
Nincs olyan lánc, ami vad szívemnek elég.

27
Légy gyógyír, szerelem a szomorúaknak.
Látod, Világom, szépséget szomjúhoznak.
Mit veszít arcod pompás gyümölcsöskertje,
Ha megosztod velük őszibarackodat?

28
Megölöd a dogmával a szürke arcút.
Szamár, hátadra való az édes aszú.
S ha szembenézel magaddal a tükörben,
Öklöddel ütöd, mint aki megbolondult.

29
Fürkésző szemnek láthatatlan az a szál,
Mi összeköt minket. S én sem találom már.
Olyan hegyi tóvá kell váljon a szívem,
Amiben a Hold is megcsodálja magát.

30
A holló elalszik. Nem úgy a pacsirták.
Van egy kert szemünkben. Smaragdzöld sugárzás.
Gyopárként kinyílunk a belső valónkból.
Patakként tekergünk a dombok palástján.

31
Érzem jelenlétét, akármerre járok,
Mind a hat irányban az ő arcát látom.
Csalogány, kerengés, virágok és a társ -
Mind kifogás - ő az egyedüli álmom.

32
Napfény a szeretőm, a tavaszi napfény,
Kereng a világ, és én vagyok kerengés.
Átjár Szába szele, s szerelmes költője,
Mint szélben elszáradt ág, hogyha táncra kél.

33
Melléfogtál megint: hogy lenne a Hold Ő?
És mondd, ugyan mitől olyan előkelő?
Azt ismételgeted, hogy "Későn kelsz", de azt
Mondd meg: ha velem a Nap, számít az idő?

34
Szenvedélyed csak egy kitűnő alakítás,
Csillogó mámorod sem tart tovább e dalnál.
Én nem értem, miért kaszabolsz pengéddel,
Míg elég lenne egyetlen ostorcsapás?

35
Így szólt a szív: "A szenvedély útja hosszú."
És szólt az éj: "Sötét, selymes haja hosszú."
És szólt a ciprus: "S mily sudár a termete..."
Ő maga a lét. Mondjátok, legyen hosszú.

36
Nem vagy szerelmes, hát menj, és tegyél-vegyél.
Menj, cserélgess színt, ruhát, szakmát, százfélét.
Nem tudod, mit a szerelem bora: jussod
A barátok konyhájából a maradék.

37
Teliholdam kipenderül pályájáról,
S magával lendíti az éteri hálót.
Ellepi a világot miatta víz?
Tükrében a Telihold lejti a táncot.

38
Letépem én a türelem-fátyolodat.
Kitörlöm szemedből az álmosságodat.
Legyalulom a legmagasabb hegyeid,
Kiszárítom tüzemmel a forrásodat.

39
A barátaim ellenségévé váltam,
És ellenségévé minden útitársnak.
Az ellenség hírnökével barátkozom,
Örökösen vér áztatja a ruhámat.

40
Ez sem elég, ez sem elég, ez sem elég.
Hiszen kerülget engem a főnyeremény.
Ki elégszik meg a rókahússal akkor,
Mikor elnyerheti oroszlán szerelmét.

41
Féltékeny vagyok a fésűre s a kőre,
Mert veled mennek, szerelmem, a fürdőre.
Az egyik himbálózik göndör hajadon,
És a másik sima talpadnak az őre.

42
Haragosnak lenni neked merő szokás.
Feltehetnéd magadnak a kérdést: "Ha már
Ilyen könnyen forgatom szemgolyóimat,
Mi az oka annak, hogy nem látják egymást?"

43
Nincs a szerelemnek se társa, se bora,
Nincs az életemnek mélyen szántó oka.
Kértem, hadd láthassam, de válasza ez volt:
"Aki engem látott, nem távozik soha."

44
Kértem egy csókot, és te hatot adtál.
Micsoda mester vagy! Kinél tanultál?
Nemes, nagy szerelem sugárzik belőled,
aztán mindenkinek kiadod az útját.

45
Napközben a lélek kígyó, és éjszaka hal.
Nyisd ki szemed, és ismerd meg az útitársad.
Néha Harút varázslóval a kút mélyén vagy,
Néha a Vénusz szívéről őrzöd a Holdat.

46
Harmatcsepp hull a földre, Ádám megszületik.
Néhány cseppből egy teljes világ kerekedik.
Szerelem nyílai ostromolják a lelket,
Az egyik csepp meghasad, és szívnek nevezik.

47
Ahol megszólal a nádsíp s a dob,
Magtáramból származnak a magok.
Ahol szárba szökken az áhítat,
Engem ünnepelnek titokban ott.

48
Magas láz emészti testem, ő leckéztet,
Őtőle származik minden betegségem.
Mondjanak akármit orvosok, kuruzslók,
Ma csak ajkáról lecsorduló bort kérek.

49
Akik alszanak, nem ismerik a borod.
De nem úgy ám az, aki hallja a hangod.
Szerelmes szavakat suttog a fülembe,
A magányos örök jussa a bánatod.

50
Lennék az a porszem, az a gyertyafény,
Mi távozó árnyékod őrzi örökké.
A kínok kínja lesz a válasz, tudom, de
Általa mérem le hűséged erejét.

51
Ez vagy te. Csupa panasz és kiábrándultság.
Megcsókolnám a lábad nyomát is, ha tudnám.
Tűz vagy víz szülte ajándékod, egyre megy,
Te vagy az egyedüli teljhatalmú szultán.

52
Szememben tövis, szakad könnyem, mint a zápor,
Elalél szívem nyílaid zuhatagától.
Üssél csak úgy, mint egy rossz dobot, az öklöddel,
Akkor sem engedem ki kezemből kaftánod!

53
Csak megjelensz, s a világ szerelmeskedik,
Szárnyak bomlanak, s a szív felmelegedik.
Engem se hagyjál ki, ölj, ha ez a dolgod,
Hol a Barát gyilkol, ott élet születik.

54
Imáim keltette tűz szülte a hangom.
Mikor minden leégett, maradt a hangom.
Maradt a Líra papnőjének a hangja:
Ezer szűz és ezer terhes Mária szólt.

55
Írás, kerengés, szerelmes dal, költemény,
Minden elúszott a hullámok tetején.
Jót, rosszat, erényes életet, perzsa vért
Hozott és elvitt az a különös Holdfény.

56
Ma hajnalban két Nap jelent meg az égen.
Oly különös nap ez, nincs benne a hétben.
Távoli hang hívja mennyegzőre őket,
Kik szívükkel értik ezt a jelenséget.

57
Rubab édes hangja, milyen szél hozott?
Mitől vagy oly tüzes? Miért vagy kihívó?
Isteni küldötte egy messzi városnak,
Minden hangodban a szív ügynöke szól.

58
Mikor elnyelte a tűz a képzeletét,
Ezer lángnyelv lobbant fel a nyelve hegyén.
Mikor a testemből törtek ki a lángok,
Üvöltöttem volna, számra tette kezét.

59
- "A szemem", - "Figyeld az érkezését", mondta.
- "A zsigereim", - "Hasítsd fel őket", mondta.
- "A szívem", - "Mi van a szívedben?", kérdezte.
- "Irántad érzett bánatom", - "Tartsd meg", mondta.

60
Szolgálatra engem a Korán tanított,
Mesterem Mohamed, a Felszabadító.
Ha valaki másképp érti szavaimat,
Megvetem őt, s megvetem ezt a szót.

61
Enyhe mámor veszi körül a síromat,
És mind megállítja az arrajárókat.
Onnan útjuk a tengerhez vezet, s később
Magukkal viszik a földbe mámoromat.

62
Körbeforgom ma éjjel a szeretőm házát,
Meg sem állok hajnalig, járom az éj táncát.
Hűs nektár is a nevét tőle származtatja,
Úgy tartom e koponyát, mint az ő kupáját.

63
Szolgád vagyok, szolgád vagyok, szolgád vagyok.
Megbocsátó mosolyod szolgája vagyok.
Ó, életvíz, hogy gondoljak a halálra,
Mikor Khizrrel együtt iszom a kutadból?

64
Szerelmem maga a tökély, tökély, tökély.
Képzelt a szenvedély, szenvedély, szenvedély.
Fényben a dicsőség, dicsőség, dicsőség.
Ma újra itt van az egység, egység, egység.

65
Isten útját járta az a tudós Manszúr,
S testruhájától is szépen megszabadult.
"Én vagyok az Igaz!" - kiáltotta Manszúr.
"És hogy ki volt Manszúr?" - maga az Úr, azúr.

66
Menj, repülj a szerelemmel, semmit se félj.
Olvasd a szentírást újra, semmit se félj.
Meglelted helyed a mindenségben, és most,
Szerelmedben magad látod, semmit se félj.

67
Kérdeztem: "Mi legyen velem?" Azt mondta: "Halál."
"Tisztára mosom életem." azt mondta: "Halál."
"Én leszek a gyertyád, a pillangód, és arcod
Maga lesz a tündöklés." Azt mondta: "Halál."

68
Én sem vagyok én, te sem te, s te sem vagy én.
De én én vagyok, te te vagy, és te vagy én.
Úgy összegabalyodtunk mongol szeretőmmel,
Hogy nem tudom, én vagyok én, vagy te vagy én?

69
Eggyé válni a szomorúsággal, jó lenne,
Érezni azt, ahogy megáld vele, jó lenne.
Féltve őrizd szomorúságát, szabad lélek,
Meglátod, a szomorúság az ő lényege.

70
Embert csak a szerelem tehet boldoggá,
Mert szerelemből született a boldogság.
Nem az anyám, hanem a szerelem szült engem,
Ezerszer éljen szeretett, drága anyám.

71
Poros ajtód kedvesebb a Kauszar vizénél,
Feléd vezető lábam, kedvesebb elmémnél.
Mikor meghallotta a Hold a dobok hangját,
Örömében kettévált: jobb így a kerengés.

72
Kocsma ez, hol a szerelem ütött tanyát.
Ki látott még ilyen részeges tivornyát?
Még a világ teteje is borban ázik,
De látott valaki egy kézben is kupát?

73
Óxosz folyóvá dagad a szerelmes vére,
Ott lubickol a szépem a közepében.
A szerelem a víz, és te a malomkerék,
Egyetlen fordulatot sem tehetsz nélküle.

74
Feloldott a száma, és addig keringtünk,
Míg foszló tavaszi felhőkké vált szívünk.
Nyisd ki a tenyered, te nagylelkű Vénusz:
Zenészek és rajongók, mind kimerültünk.

75
Napjaim társa, hogy megy sorod nélkülem?
Imádott Barát, hogy megy sorod nélkülem?
Olyan lettem nélküled, mint a kopár ősz,
Te tavaszarcú, hogy megy sorod nélkülem?

76
Ha találtál a szerelem útján megállót,
A szerelmesek közt mi keresnivalód?
Okos tövisként közelíted a büszke rózsát,
S néha még el is kapod, aztán mellékarolsz.

77
Tökéletes a szerelem, de hol a szív?
Szívem tele szavakkal, de kezem nem ír.
Hallottál már ilyen furcsa történetet?
Szomjúzom, s mellettem csobog a tiszta víz.

78
Gyógyvizű forrás fakad a szerelmében,
Egyetlen tövis se nő az ő kertjében,
Azt mondják, ablak nyílik ott a világra;
Milyen ablak, ha egy fal sincs a környéken?

79
Úgy lekötöttél, hogy mozdulni sem tudok,
Másokkal üzengetsz, hogy hagyjalak nyugton.
Találtál valaki hasonló nevűt, hogy
Éjszaka a hívásodra válaszoljon?

80
Részeges szeretőm ostromol naponta.
Vággyal telt kupáját újra elém hozza.
Ha elveszem tőle, bukik az értelem,
Ha meg nemet mondok, vége a napomnak.

81
- Hogy vagy, Holdam, éppen szomorú, vagy boldog?
- Miért érdekel a kedélyállapotom?
Nem te csodálod meg égi szépségemet,
Valahányszor feléd fordítom az arcom?

82
Koronám az elmúlt, hiú képzeleté.
Akár arabsorsra jutott jajgató én.
Lejárt az az idő, kifogás sincs többé,
Az önáltatás is legyen hát a múlté.

83
Néha rejtőzködöm, néha előbújok.
Muszlim, zsidó, keresztény vagyok az úton.
Hogy minden ember szívét megérinthessem,
Minden egyes nap egy új álarcot húzok.

84
Mikor elértem az egyesülés menhelyét,
A ház nagy ura mosolygó arccal jött felém.
Úgy ölelt át, mint a fiát, és azt suttogta
Fülembe: "Várva várt mester, üdvözölve légy!"

85
Aki iszik szenvedélyed párlatából,
Páraként emelkedik fel e világból.
Még a halál is keresi társaságom,
De megrészegült a hajad illatától.

86
Mester jelenléte nélkül leélt élet,
Vagy álcázott halál, vagy csak álomélet.
A jól adagolt méreg tisztít, mint a víz,
De a poshadt víz, ha szomjat olt is: méreg.

87
Azt mondod, együgyű vagyok, mint egy bolond.
Bölcsességet vársz tőlem, hát te vagy a bolond.
Szememre veted, hogy szenvtelen az arcom,
Nem szépít a tükör, azért olyan pontos.

88
Eltűntem, mint sókristály a tiszta vízben.
Istenkáromlás, hit, kétely, mind megszűntek.
Szívem közepében megjelent egy csillag,
S elnyelte csillagait a hét égi körnek.

89
Azt mondják, az égi halhatatlan halott.
Azt mondják, hogy kiapadt minden bizalom.
Már a házunkba is betört az ellenség,
Behunyt szemmel kiabálnak: "Eltűnt a Napom!"

90
Arcod látván, kikerekedett a világ.
Napfényedben a róka oroszlánná vált.
Lábaddal tiprod az önelégült fejét,
Én is meghajtom fejem előtted, király.

91
Éltem én is emberek közt egy ideig.
Nem találtam se igaz illatot, se színt.
Mint víz a vas és tűz a kő belsejébe,
Jobb, ha elrejtőzködöm előlük megint.

92
Fény öntötte el a világ minden sarkát,
Láttam az arcodban a mindenség arcát.
Hiányod a bánat egyetlen forrása;
Ebből a forrásból iszik a szabadság.

93
Elvész szerelmedben a világmindenség,
Hiányod kikezdi az élet közepét.
A szív, amit ezer lélek sem rendít meg,
Egy mosolyodba kerül, s örökre tiéd.

94
Megjelent az Úr a prófétának mondván:
"El ne hagyd többé a szerelmesek útját.
Az egész világ tőled kapja melegét,
S amíg hamuról beszélsz, kialszik a láng."

95
Mikor végigpásztázott éles szemével,
Átalakult teljes, rézből-való lényem.
Míg csapkodtam felé, ezer kar vágyával,
Kinyújtotta kezét, és elkapta térdem.

96
Minden világban egy-egy pupillát látok.
Minden pupillában egy világot látok.
Az a kancsal, aki egy helyett kettőt lát,
Lám, én kettő helyett is csak egyet látok.

97
Valaki mindig virraszt a szerelmedért.
Valaki ámbraillatát hozza a szél.
Valaki éppen festőként buzgólkodik,
Valaki Tabrízt fest nagyban a kedvemért.

98
Én sem tudom megfejteni - merő talány,
Ma úgy ébredtem, mint egy harmatos gyopár.
Csak nevetgéltünk a falu bolondjával,
Ki hajnali szellőnek álmodta magát.

99
- Lélek, hozzád képest minden csalfa álom.
- Lélekről ne szólj, agy kerüld társaságom.
- Miért bánsz velem mindig ilyen kegyetlenül?
- Úgy látom, még mindig önmagad imádod.

100
Mikor a lélek végleg feléli testét,
S leveti magáról, mint rossz köpönyegét,
Porhüvelyünk porrá lesz megint, s a lélek
Újra megteremti fényéből a testét.

101
Én vagyok a világ-mocsár rejtett kincse.
Én vagyok a végtelen terek őrzője.
Kiálltam már a sár és a víz próbáját,
Én vagyok Khizr, én vagyok az élet vize.

102
Beszélni kezdett hozzám a Hold: "Drága Szultán..."
De beleszóltam: "Te vagy az utolsó szolgám."
Úgy gondolta a csodálóra büszke Hold,
Azt fogom mondani: "Te vagy a legfőbb múzsám."

103
Nem vettem észre, és körbefont a sötét,
Mióta láttam arcát, nincs számomra éj.
Éjszaka, csak gyászolj, mert nem láthatod őt,
Nappal, tőle tanuld meg, hogy mi az a fény.

104
Ha én szél vagyok és te levél, követsz engem?
Ha nem gyakorlod, amit mondok, értesz engem?
Mikor egy kődobásra szétesik a korsód,
Mi lesz benne, ha nem a gyöngyök és a tenger?

105
Láttam a rejtőző csalót és gyógyítót,
Lábnyomát szemem sarkában még elkapod.
Isten küldötte ő, vagy maga az Isten?
Múzsám, maradj velem még egy pillanatot.

106
Közeli örömök forrása, nyelvet oldó,
Te vagy a társaságunk lelke, el ne osonj.
Éretlen gyümölcs voltál, magányos kalandor,
Ne változz vissza szőlővé, te rubintos bor.

107
Ahogy megjelentél, Holdam, felragyogtál.
A mennyország neked járta büszke táncát.
Mikor átszőtte a tudatodat a lét,
Eltűntél, mert felöltötted a lét fátylát.

108
Ott volt egyszercsak ő is a vigadóban,
És én nem zárhattam nyíltan a karomba.
Odahajoltam az arcához, s kínomban
Úgy tettem, mintha közölnivalóm volna.

109
Te drága Barát, fogadj útitársadul,
És részegedjünk meg a két világon túl,
S ha más utakon jár a szívem, hadd égjen
Bensőt elemésztő tűzben, míg megtisztul.

110
Csak a napok múlnak, nincsenek éjszakák,
Nincsen hit nélküle, s nincs szerelem-vallás.
A szerelem szabad, parttalan óceán,
Egy jaj sem hagyja el áldozata ajkát.

111
Félrevontam az öreget, s megkérdeztem,
Hogy feltárná-e a világ rendjét nekem?
Alig hallhatóan és lassan suttogta:
"Az olyasmi, amit látni kell. Légy csendben."

112
Mondják, jobb okosan szerelmesnek lenni,
Jobb a hitek között különbséget tenni.
Csillognak szavaid, mint az arany. Samsznak
Ajánlott életem meg sem közelítik.

113
Tiszta jellem a megsemmisülés útján
Könnyű szélként repült az óceánon át.
Egy hajszálvékony szál még a földhöz kötötte,
Nem volt elég szegény, és hitetlenné vált.

114
Te vagy a lélek, s keresed a lélek helyét.
Kenyérmorzsák után kutatsz, s te vagy a kenyér.
Ha ismered e titok nyitját, azt is tudod:
Nincs mit keress e világban, minden a tiéd.

115
Azt akarom, hogy tartson a vágyakozás
Addig, míg mögöttem marad mindkét világ,
Míg napfényed eléri esőcseppjeim,
S könnyű felhőként emelkedem fel hozzád.

116
Az ikrek izzásából született a bíbor.
Hozzám intézett szavaidban a szív szólt.
Délibáb lett a vízből, és kihűlt a tűzhely,
Csak addig tart a történet, amíg ezt írom.

117
Tiszta és mocskos és hívó és istentelen,
Öregember és gyermek és csecsemő lettem.
Ha meghalok, ne a halálról pletykáljatok,
Azt mondjátok: "A szerető magához vette."

118
A szerencsést felismerik illatáról,
A szerencsétlent kerülik, mint az átkot.
A tövis az, ami túléli a tüzet,
De a rózsa a tűz belsejében lángol.

119
Mikor szerelmed hatalmába keríti
Szívem, semmiség a démonnal megvívni.
Amit elérsz egyetlen pillantásoddal,
Mesterünknek tolla meg sem közelíti.

120
Hajnali derengés, te amilyen jó vagy,
Elmondhatnád a történetem a Holdnak.
De nem, mégsem, hisz nem vagy közénkvaló, ha
Még mindig őt keresve, körbebolyongasz.

121
A király, ki minden maszkodat ismeri,
Hallgatsz vagy üvöltesz, tud benned olvasni.
Mindenki emelvényről akar oktatni,
Akit én szolgálok, a csendet tiszteli.

122
A Barát befelé hatol. Már a húsban
Van. Keresi lényem közepét, csak kutat.
De nem találja meg. Utolsó ötlete:
Előrántja kardját, s összevissza vagdal.

123
- Oly piciny, alig észrevehető vagyok.
Vágyaim - ki hinné - azok hatalmasok.
- Nézd meg a szemed, milyen apró, és mégis
Benne van minden, ami szemmel látható.

124
Testem megtörik, se vége, se hossza kötél
Fonja be védtelen szívem, s szorítják még
Mindig áldozatuk a gyilkos göndör fürtök;
Halott voltam, s hurkot kötött a nyakam köré.

125
Parányi fénymag lakik valahol belül.
Ha nem töltöd fel magaddal, elszenderül.
Erős hullámok ragadnak el. A hajad!
Ki tud nyugodt lenni? Nem a mi emberünk.

126
Egy titok pörög bennünk. És tőle pörög
az egész univerzum. Láb és agy között
Semmi kapcsolat. Nem foglalkoznak vele.
Hisz mind a kettő megállás nélkül pörög.

127
Vérontás van a szerelmeseknél, megint,
És kardjaikat a mi testünkön fenik.
Én megszűntem a végtelen természetben,
De szólj neki, hogy az önfegyelem segít.

128
Küszködöm nagyon. Már lenyeltem temérdek
Vizet. Én vagyok a csónakom, de még nem
Merültem el: épp a felszín felett tartom
Magam. És régóta lenn a mélyben élek.

129
Sétálj le a kúthoz, és úgy pörögd körül,
Ahogy Föld és Hold teszi: szerelme körül.
S ahogy körbetáncolják a középpontot,
Úgy pörögnek a saját tengelyük körül.

130
Megérintettem a fejemmel küszöböd,
Leláncolták szívemet a göndör fürtök,
Életem elérte ajkaimat - hol vagy,
Hogy átadhassam neked, akár egy gyöngyöt.

131
Azt hiszed, hogy nagyon tudom, mit csinálok,
Mikor fél lélegzetre magamnál vagyok.
Annyira, mennyire a toll tudja, mit ír,
Vagy a búgócsiga, hogy merre kanyarog.

132
Mikor együtt vagyunk, virrasztunk reggelig.
Ha egyedül vagyok, nem alszom reggelig.
Isten áldja mind a két álmatlanságot.
És a közöttük levő különbséget is.

133
Bennem látta sok tanítvány a jó mesterét.
Örültem annak, ha barátok jöttek felém.
Most elmondom neked a történetem végét:
Úgy jöttem, mint a felhő, s úgy megyek, mint a szél.

134
Furulyám van, pedig kezem ág után nyúlt.
Gonoszkodom, mégis minden jóra fordul.
Mondom, nem jó a szent hónapban utazni.
Elindulok, s az út csodásan alakul.

135
Nagy hordó bor, és nincs pohár, de semmi gond.
Tündöklünk minden este, s minden hajnalon.
Azt beszélik, hogy elittuk a jövőnket.
Teljesen igazuk van. De nincs semmi gond.

136
Néha bornak neveztem, néha kehelynek.
Néha színaranynak, néha nyers ezüstnek.
Néha magnak, imának és néha nyűgnek.
Míg nevén nem hívom, megmarad rejtélynek.



 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
szeretettel
  2011-04-29 07:27:04, péntek
 
 



HOGYAN VÁLASZTOTTA EL
A KERTÉSZ A SZÚFIT,
A JOGTUDÓST ÉS A PRÓFÉTA
LESZÁRMAZOTTJÁT?
Demény Ottó fordítása

Egyszer egy kertész kinézett ablakán,
S három embert lát a kertnek pázsitán.
Egy tudóst, egy serifet s egy bőlcselőt.
Három aljas, csalfa lelkű léhütőt.
Szólt: "Ha érvem volna száz is ellenük,
Három egyhez - erősek ám így együtt.
Hogy tudok megvívni vélük, csak magam?
Elszakítván őket - úgy majd biztosan;
S ők egyenként itt maradván majd velem,
Akkor én szép bajszukat megtépkedem."
Szőtte tervét és a szúfit küldi már,
S társait megrontani is készen áll.
Szóla: "Menj csak, szúfi, hozz egy szőnyeget,
Hogy barátid ne a földön üljenek."
Indul az s ő szól ezekhez peckesen:
"Lám, tudós vagy, és te is, bőlcs serifem.
Döntesz és élünk mi döntésed szerint,
Tudsz s tudásod tartja fönnen szárnyaink.
Míg e másik hercegünk és jó urunk,
Kit Mohammed unokájának tudunk.
Ám e nagybélű, kiféle volna ő?
Szemtelen csak s hozzátok törleszkedő.
Hogyha megjő, jobb, ha elkergetitek,
És a kertem hét napíg a tietek.
Mért a kertem? hisz tiétek életem!
Ó, ti, kik vagytok sugárzó jobbszemem!"
Így beszélt lelkükre - hallgatták azok,
Ó, ne tűrjétek, ha elvész társatok!
Mert alighogy szélnek eredt a szúfi,
Már az ellen megy nyomába és üti.
Mondja: "Ó, hát mily gaz szúfi szófiák
Hordtak erre, hogy gyümölcsöm fölzabáld?
Dzsunaid mutatta utad? Vagy Bájazíd?
Mely pír és sejk súgta álnok terveid?"
Ütte őt, hogy ottmaradt az egymaga,
Majd beléhalt, vérzik orra, homloka.
S szóla az: "Lám, büntetésem végetért.
Ám ti társak - jól vigyázzatok ezért!
Hagytatok megszólni engem, társatok,
Bár, ha mint ez, csirkefogó nem vagyok.
Mit megittam, majd megisszátok ti is,
Ily ital jár egyhamar tinéktek is."
Mert e föld hegycsúcs s a hang itt visszaszáll,
Csak kiálts és hangod újból megtalál.
Hogy a szúfit helybehagyta álnokul,
Már a kertész, lám, uj ürügyet kohol,
S szól: "serífem, eredj csak a házba be,
Mert van ott ám jóizű mézes pite.
S mondd a szolgának, ha látod, hozza hát
Azt a tegnap készitett jó sült libát."
Útnak indult, ő meg így szólt: "Ó, tudós!
Hogy te bölcs vagy, lásd, előttem bizonyos.
És seríf ő? - mondja, és még elhiszi -
Bár az anyját tudja ég, ki gyömködi.
Mert az asszonyt mind ti hűnek vélitek
S bár butácska, érte dobban szívetek.
Ez magát, lám Mohamedhez férceli,
És a földön van bolond, ki hisz neki."
Isten ellen így beszél, sok fajtalan,
Mocskol és sző rút gyanakvást cinkosan.
Bárki, mert szédül fejében s tántorog,
Látja házát is forogni s hánytorog.
Lám a kertész is fecsegve mit beszélt?
Így gyalázván ő az ég hű gyermekét.
Bíz a szentről nem beszél ő így soha,
Hogyha nem lett volna oly korcs ő maga.
Álszavát ez hitte mégis szerfelett,
S már a kertész kergeté a serifet.
Szól: "Szamár vagy! hogy kerülsz kertembe te?
Tán a tolvajlás próféták öröke?
Mint oroszlán kölyke - pompás és nemes -
Ám te, mondd, mért nem vágsz semmi égihez?"
És az öntelt már a serífet veri.
Mint akármely kháridzsita, csépeli.
Mint ahogy bármely ghul és dév megveri,
Mohamed hivét ha bárhol fölleli.
S ím a serif tönkreverve fölzokog:
"Én a vizből, lásd, kimásztam s már futok,
Állj szilárdan, jogtudós, most egymagad,
Mint a vert dob úgy duhogjon nagy hasad,
Hogyha nem voltam elég jó társ neked,
És e durva, rongy alaknál kedvesebb!"
S már jön is, hogy véle végzett s szól: "Tudós?
Ó, mi még nem? tolvaj és gyalázatos!
Kertem ellen jössz, te rusnya elitélt?
Tolvaj, kinek lemetélték félkezét.
Tán a Vaszít-ból tanultál ily jogot,
Hogy hogyan lopj, tán a Muhít-ból tudod?"
S szól emez: "Verj, mert te vagy fenn s én alul,
S mert barátim cserbehagytam álnokul."

 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
szeretettel
  2011-04-28 10:15:14, csütörtök
 
 



*sötét ruhás alak lép az emelvényre, arcát félig csuklya takarja...látszólag elbizonytalanodik, majd megpendíti lantját és belekezd a történetbe...hangja egy fiatal nő lágy hangja*

Átok
(egy énekmondó előadásában)

Nem háborúzni, dalolni jöttem,
A vész és fájdalom már mögöttem.
Letettem az íjat, a kardot,
Feladtam az örök harcot.

Hunyd le szemed közönségem,
Hogy meglásd a sötétséget a fényben.
Elmesélem egy hős történetét,
A felemelkedését majd végzetét.

Gyönyörű nő volt, a város szépe,
A szeme mint az égbolt kékje.
Haja gesztenye, érintése könnyed,
Mosolya édes, most is gyönyörködtet.

De egy napon Cyric rápillantott,
A boldogsága, jósága szertefoszlott.
Nem maradt más szívében, csak hazugság,
Átkos érzelemmentesség és gonoszság.

Amerre járt csak pusztulást hozott,
Özvegy anyákon, árva gyermekeken kacagott.
Kíméletlenül gyilkolt, nem ismert kegyelmet,
Útján felgyújtott házak, elsorvadt tetemek.

Hatalmat kapott, de a halált kereste,
Mi régen fontos volt, mind elfeledte.
Nem volt többé kedves, gyengéd,
Cyric örökre elragadta a lelkét.

*szél kel, a dalnok csuklyáját meglebegteti, majd hátrafújja*

Népe elmenekült, mindenki megvetette,
Csak egy férfi volt, kinek szíve szerette.
Ki életre szóló társa akart lenni,
S vele az úton örökké együtt menni.

Összeszedte hát minden erejét,
Hogy kiálljon, s megmentse kedvesét.
Nem félt, bízott a győzelmében,
Fanatikus tűz lobogott szemében.

Tőr villan, egy férfitest a porba hull,
A lány csak nézte őt békésen, szótlanul.
Könnycsepp kúszik a haldokló szeméből,
Hát csak ennyire futotta erejéből?

Nincs már emlék, nincs már béke,
Az élet mit terveztünk, annak már vége.
Próbál valamit mondani, hangja halkul,
Utolsót dobban a szív, majd elnémul.

*egy pillanatra megáll, csak a lantot pengeti halkan*

Cyric győzelemittasan felnevet,
Alászáll, hangjától a föld megremeg.
Harag, gyilkosság, rejtőző tettesek,
Ezek számára mind-mind kedvesek.

Megtetted hát mit parancsoltam néked,
Néz körül, nincs többé néped!
Magammal viszlek, de meghagyom életed,
Hogy emlékezz rájuk, ez a Te végzeted!

*ismét apró szünet, az utolsó versszakot már nagyon halkan mondja*

Gyönyörű nő volt, a város szépe,
A szeme mint az égbolt kékje.
Haja gesztenye, érintése holt,
Távol állt mindentől, mi valaha volt.

*a magasba emeli tekintetét...gyönyörű kék szeme könnytől ragyog, a feltámadt szél barna hajával játszik*

Cyric: Forgotten Realms világán egy gonosz isten.
/ wex /
 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
szeretettel
  2011-04-28 09:17:49, csütörtök
 
 



Samuel Taylor Coleridge-Christabel

A vártorony-óra éjfélre mutat,
bagoly-huhogásra kakas riad.
Ku-vik! Ku-hú!
És hallga, megint: a kakas riad:
álmos kukurikú.
Sir Leoline báró itt az úr,
vén szelindeke fogatlanul
él egy ólban a szikla alatt,
s az óraütésre mindig felugat,
négyet a negyedre, tucatot egészre,
ha derül, ha borul, és sose késve,
tizenhat üvöltés, kurta, szelíd -
tán úrnőnk leplét látja, hiszik.

Fagyos, sötét az éj?
Fagyos, de nem sötét az éj.
Vékony, szürke felleg az égen,
fedi, de nem rejti egészen,
mögötte bújdos a telihold
tányérja töppedt, fénye holt.
Fagyos az éj, szürke a felleg,
május hava még csak közelget,
messze még a tavaszi szellet.
Szép ifju úrnő, Christabel,
kit atyja úgy imád s kegyel -
az erdő mélyén merre lohol,
félmérföldre a várkaputól?
Múlt éji álmában egyre csak
ő járt, az eljegyzett lovag;
s könyörgeni vágy az éji pagonyban
a kedvesért, ki messzi uton van.

Kilopózott, kinek se szólt,
halk és mély volt a sóhaja,
a tölgyfán zöld még nem bomolt,
csak ritkaszép fagyöngy s moha.
Az órjás tölgyhöz térdepel
és hangtalan imát lehel.

A bájos lányka, Christabel
most talpraszökkent hirtelen!
Nyögést hallott egész közel,
és hogy mi volt, nem sejti, nem,
a túlfelén hangzott talán,
a széles, vén tölgy túloldalán.

Fagyos az éj, a pagony kopár;
talán a szél nyög s jajgat itt?
De a légben annyi szél se jár,
hogy félrehajtsa arca elől
a drága lányka fürtjeit -
annyi szél sincs, mely megpödör
egy rőt levélkét, mely neméből
maga maradt, táncolni le és föl,
függve oly fennen, oly könnyeden
az égre néző felső ághegyen.

Csitt, Christabel doboló szive!
Jézus, Mária, légy vele!
Köpeny alatt kart fonva, félve
lopózott a tölgy túlfelére.
Mit láthat ott?
Szép, ifju lány állt túlfelen,
köntöse lágy fehér selyem,
mely a holdvilágnál messze fénylett,
s nyaka, a selyemnél fehérebb,
a büszke nyak s a kar fedetlen,
s a kék-eres láb is meztelen,
s vadul elszórva itt-amott
hajában sok ékkő villogott.

Ijesztő volt ott látni őt
ily gazdag öltözetű nőt -
gyönyörűt és előkelőt!

“Ó Szűzanyám, most el ne hagyj!
(szólt Christabel) S mondd csak, ki vagy?"

A titokzatos hölgy válaszolt,
a hangja lágy és gyenge volt:
“Szánjad meg fájdalmas keservem,
kimerültség béklyózza nyelvem,
nyújtsd hát kezed, s ne félj, te szűz!"
Szólt Christabel: “Ide hogy kerülsz?"
S a hölgy, kinek hangja gyenge, lágy,
ily szókkal adta válaszát:

“Nemes lordok az őseim,
és a nevem Geraldine.
Tegnap öt harcos tört reám
- ó jaj, én védtelen leány! -
szám befogták, hogy ne üvöltsek,
s a fehér ló nyergéhez kötöztek.
Szélsebes volt a paripám,
s bőszen robogtak ők nyomán,
sarkalva fehér lovukat vadul,
míg az éj árnya ránk borult.

Úgy segítsen az égi kegy meg,
hogy sejtelmem sincs, kik lehettek;
s meddig robogtunk, azt se tudom
(mert transzban lehettem bizony),
míg egyikük, a legmagasabb,
lovam nyergéből leemelt,
kimerült nőt, élőhalottat.
Összesúgtak a társak ott,
s ő e tölgyfához állitott,
jönnek rögvest, fenyegetett,
s eltűntek - nem vettem ki, merre.
Pár perce rémlett, mintha egy
közel kastély órája verne.
Nyújtsd hát kezed (mondotta végül)
egy balsorsu lánynak menedékül."

S kezét nyújtotta Christabel
s Geraldine-t vigasztalta így:
“Nyugodj meg, szép hölgy, s higgyed el,
hogy Sir Leoline megsegít;
parancsot sok büszke vitéznek
s hű barátnak készséggel ád,
köztük bizton s bízvást eléred
nemes atyádnak csarnokát."

Felállt a lány s követte, bár a
lépte lassúbb volt, mint kivánta.
Áldotta kegyes csillagát,
s így folytatta szép Christabel:
“Alszik a vár, cseléd s család,
a csarnok is csendet lehel;
Sir Leoline gyengélkedik,
nem volna jó felverni, nem,
majd lopva lépünk, te pedig,
ha meg nem sértlek, ez éjjelen
ágyad megoszthatnád velem."

Árkon átérvén, Christabel
kulcsot vett elő, könnyedén
egy kis ajtót nyitni fel
a nagy kapu közepén;
a kapu kivül-belül vasalva volt,
melyen egy csatára kész sereg is átvonult.
A hölgy, mintha kínban, elalélt,
s Christabel minden erejét
feszítve - súlyos volt a terhe -
a küszöb fölött átemelte;
s a hölgy újra lábára állt,
s megkönnyebbülve ment tovább.

Így, baj nélkül s aggálytalan
értek az udvarra és vigan.
S Christabel szólt jámborul
a hölgynek, ki vele vonult:
“Áldjuk a Szent Szűzet, hogy ím
nagy szorultságodból kimentett!"
“Ó jaj, ó jaj!" szólt Geraldine,
“a fáradtság szólnom nem enged."
Így baj nélkül s aggálytalan
értek az udvarra és vigan.

Aludt a szelindek ólja előtt,
hideg holdfény takarta őt.
Nem ébredt fel az öreg eb,
mégis mordult egy mérgeset!
Mi bánthatta a vén szukát?
Még nem mordult így soha fel,
ha előtte állt Christabel.
Talán hogy a bagoly kiált?
Mi bánthatná más a vén szukát?

A csarnok visszhangzott, habár
lágyabban léptek, mint a madár!
A parázs már lappadt halódva,
önnön fehér hamvába fojtva;
de amint elhaladt a hölgy,
fény lobbant, egy lángnyelv kitört;
s Christabel látta a hölgy szemét,
nem is tűnt fel néki egyéb,
Sir Leoline pajzsa köldöke csak
sötét falifülke árnya alatt.
“Csak halkan", mondta Christabel,
“atyám álmát ne űzzük el."

És a saruját ím leoldja,
s a fülelő légtől is óva
mennek a lépcsőkön lopózva.
Hol pisla fényben, hol homályban,
most épp a báró ajtajában,
s tovább, lélegzet-fojtva, csendben,
s ím a lány szobájába értek,
s most már Geraldine alatt reccsen
a padló-gyékény, hova lépett.

Odakünn halvány hold dereng,
s nem látszik fénye idebent.
De a szobát így is csak látják,
bizarr, különös faragását,
kigondolva művészi aggyal
díszítik a szűz hajlokot:
kettős ezüst láncon egy angyal
lábára kötve mécs lobog.

Az ezüst mécs pislogva ég,
Christabel szítja majd tüzét.
Felcsavarta, ragyogjon újra,
s hagyta himbálni egy kicsit,
miközben Geraldine, lesujtva,
padlón nyugtatta tagjait.

“Ó Geraldine, te eltörődött,
igyál e gyógyborból, könyörgök!
Varázslatos hatása van ám,
vadvirágból főzte anyám."

“S meghatja majd anyád szivét
egy ily balsorsu hajadon?"
“Ó jaj!", Christabel így beszélt,
“megszült s meg is halt - egy napon.
Az ősz barát elmondta aztán,
hogy haldokolva mit parancsolt:
húzzák meg esküvőmnek napján
tucatszor a kastély-harangot.
Drága anyám! bár itt lehetnél!"
Szólt Geraldine: “Én is szeretném!"

De tüstént hangot váltva csattant:
“Távozz, asszony! Tűnj, kósza lény!
Elűzni téged van hatalmam!"
Mitől fél Geraldine, szegény?
Mire mereszti dűlt szemét?
Látja a holtak szellemét?
Kongó hangon kit szólogat?
“Tűnj, asszony, tűnj, ez óra enyém!
Habár e lány védszelleme vagy,
hatalmam van - hordd el magad!"

Christabel mellétérdepelt,
kék szemét égre emelte, és
szólt: “Drága hölgyem, megviselt
e kisérteti jelenés!"
“Elmúlt" - mondta vendége nyögve,
s homloka jéggyöngyét törölte.

Vadvirág-borból újra kortyolt,
szép nagy szemét fény járta át,
s a padlóról, ahol kuporgott,
a fenséges hölgy talpraállt:
gyönyörüség volt látni őt,
mint messzi táj küldötte nőt.

S szólt a szép hölgy ily szavakat:
“Kik fenn élnek az ég magasán,
szeretnek mind, szent Christabel,
s te is őket, maguk miatt,
s a jóért, mit velem teszel,
én is igyekszem, drága lány,
hogy majd jutalmat érte nyerj.
De most vetkezz, míg én imámat
mondom, s majd lefekszem utánad."

Szólt Christabel: “Legyen tehát!"
S zsenge testéről a ruhát,
mint kérte a hölgy, levetette,
s bájosan dőlt a kerevetre.

De agyában annyi gondolat
nyüzsgött, bajosak s boldogak,
hogy hiába zárta szemét le,
így hát az ágyból félkönyékre
hajolva felemelkedett,
és Geraldine felé lesett.

A mécs alatt görnyedt a hölgy,
és szeme lassan körbejárt,
mélyet sóhajtott elgyötört
reszketéssel, s övszalagát
megoldotta melle alatt:
selyemköntöse, patyolat
inge lábához hullt, kitárva
lám! keblét és fél oldalát -
álomkép, szó nem mondja el!
Vigyázz, vigyázz, szép Christabel!

Geraldine nem szól, meg se rebben;
ah! mily levertség a szemekben!
Ön-mélyéről mintha nehéz
súlyt emelne, roskadni kész,
tétovázva a lányra néz;
s egyszerre, a végsőkre szánva,
gőg és gúny közt lelve magára,
lefeküdt a lány oldalára!
És a leányt karjába vette,
Uram, segélj!
s halkan, fájdalmas tekintettel
eképp beszélt:
“Bűvös erőt ád, ha megérint, e kebel,
és végzeted ura ez, Christabel!
Tudod már holnap, megismered ez éjen
e szégyen-jelem, e bú-pecsétem;
küszködnöd azonban
kár: kimondani azt
neked van csak erőd,
hogy a mély vadonban
hallottál bús panaszt,
s ott lelted a hölgyet, a tündöklőt,
s hogy hazavezetted, mert szántad s szeretted,
hogy a hűvös éjtől védd s fedezzed őt!"
 
 
0 komment , kategória:  Lord Alfred Tennyson - Shalott  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4351
  • e Hét: 4351
  • e Hónap: 83909
  • e Év: 2025189
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.