Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Mentovics Éva versei
  2016-05-27 20:00:07, péntek
 
 







Mentovics Éva versei


Mentovics Évi neve már ismert, elsősorban a gyermekverseket olvasók világában. Olyan ember, aki nyugalmat áraszt felénk, kezét nyújtja felebarátjának, és szeméből a szeretet meleg fénye sugárzik. És nagy költő! Mert az, aki gyermekeknek is tud írni, az mindent tud!

Írjon még nagyon-nagyon sok gyermekmesét, gyermekverset, mert erre igazán nagy szükség van, hogy az édesanyák ajkáról a szép, magyar mesék ivódjanak a gyermekek szívébe, lelkébe.



Link











APRÓ KIS PELYHEK


Hó hull az ágra,
s apró kis pelyhek
szél karján vígan
libbennek, lengnek.

Felkel a szél most,
jól megkavarja-


Pelyheket szép nagy
buckákra rakja.

Hófehér dombok,
mint téli álom-
csillogva ringnak
hófehér tájon







AZ ÉN ANYUKÁM


Szemed tükre mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog...
elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.

Mesét mondasz lefekvéskor,
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg.

Kifürkészed, mi a gondom,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold
az anyai szeretet.



Elnézted, ha céklalével
pacáztam az ebédnél,
s éjjel, hogyha lázas voltam,
borogattál, meséltél.

Ápolgattál, pátyolgattál,
így telt sorra napra nap...
most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.

Te vagy az én őrangyalom,
hogyha hívlak nem késel.
Tudod anyu, úgy szeretlek...
nem mondhatom elégszer!







ELMESÉLEM, HOGY SZERETLEK


Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem...
s megcsókoltad orcám.

Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
- bármi rosszat tettem.

Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve,
álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.

Beszédre is tanítottál -
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.

Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
édes, drága jó Anyácskám
úgy szeretlek téged.







AZ ÉN TITKOM


Megsúgok egy titkot halkan,
el ne áruld senkinek!
Kukkants be majd egyszer hozzánk,
hogyha nekem nem hiszed.

Szárnyait és angyalhaját
én láthatom, senki más,
nem lehet ő, csak egy angyal
angyal bizony, nem vitás.

Este, mikor ágyba bújok,
hozzám hajol, betakar,
mesét olvas - kettőt-hármat -
nem távozik egyhamar.

Kakaót főz, mikor reggel
felkelek az ágyamból,
az iskola kapujában
búcsúzóul átkarol,

aztán fürgén tovalebben
- s hogy ne sejtse senki meg,
angyalszárnya láthatatlan -
s embermódon elsiet.

Később, mikor otthon vagyunk,
fény rezdül a nyomában,
s újra csillan angyalhaja
ott, az esti homályban.

(2010. április 8.)







CSIGA-LAGZI


Tekervényes tölgy tövében
lesz a csiga-lagzi -
ilyen pompás vigalomból
nem jó kimaradni.

Felbolydult az erdő népe,
s izgatottan várja,
hogy viszik az ifjú asszonyt
pörgő-forgó táncba.

Készülődik Csiga Csilla,
közeleg a nagy nap.
Csütörtökön lesz az ünnep -
már csak egyet alhat.

Fényesíti csúcsos házát,
bizsereg a csápja,
erdő széli rekettyésben
ezer barát várja.

Szúnyogok a bokrok mélyén
rózsafüzért szőnek,
kankalinból készül a szép
virágszirom-szőnyeg...

Szendén pislog a menyasszony,
ez volt szíve vágya...
miden rokont elbűvöl a
gyöngyös csipkefátyla.

Vőlegénye teljes díszben
érkezik a dombról,
csillogó a tekintete -
kedvesére gondol.

Dongó Döme lesz a vőfény,
ő mondja a tósztot.
Meg is említ minden komát,
húgot, ángyot, sógort.

Csiga Csabi lesz a csapos,
imádja a jó nép,
kínál bodzát, eperlevet,
földiszedres bólét.

Ínyenségből nem lesz hiány,
jó szakács Melinda.
Kakukkfüves mártás lesz, meg
rántott szederinda.

Térül-fordul a sok hangya,
cipeli a tortát,
Szöcske úr a fenyves felől
léggömböket hord át.

Tücsök Tódor hegedül majd,
hangya lesz a brácsás,
cimbalmot a cincér üti -
zeng a csiga csárdás.

Somba göngyölt szeder után
sír egy sáskagyerkőc:
- Kiszárad a nyelőcsövem,
hol késik a meggyszörp?

- Szánom-bánom, drága öcsém -
dohog Dönci dongó
- úgy szomjaztam egész nyáron...
kiürült a hordó.

- Sose búsulj, Dönci koma -
kacag Csiga Vince
- jó szüret volt, tele a spájz,
meg a hűvös pince!

Csurig lett az összes kancsó,
alig győzték inni -
vígan tudták Csiga Csillát
sorra táncba vinni.







FARSANG AZ OVIBAN


Ma van az óvodában
a farsangi bál napja.
Édesanyám jelmezemet
két kezével varrta.

Mókázunk és táncolunk
az összes bút feledve,
bárcsak az év minden napja
ily vidáman telne!







FECSKE MAMA


Föld haja lebben májusi szélben.
Szálldos a fecske tündöklő égen.
Apró madárka éneke harsan.
Víg dalolással száll a magasban.

Csörében sárga kis virág látszik.
Boldogan fogja, s hozza a házig.
Ház ereszénél kis kerek fészek.
Szélére szállva harsan az ének.

- Sárga virággal kívánok Néked
sok boldogságot, és sok szép évet! -
Fecskemamája boldogan várja.
Repdeső szívvel szárnyát kitárva










A HÓEMBER


Álldogál egy vidám legény,
jégcsap lóg az orra hegyén.
Hó a keze, hó a lába,
deres minden porcikája.

Körülötte mély a hó,
pocakja vagy hét akó.
Messze virít répa orra,
cakkos sálját vígan hordja.

Éjfekete szén a szeme,
vasfazék a cilindere.
Füléig ér mókás szája,
a hófúvást büszkén állja.

Egy cseppet sem didereg,
jól bírja a hideget.
Söprűnyél a sétapálca,
hómezőket azzal járja.







A HÓEMBER VÁNDORÚTJA


Vaskalapos hóember
gondolt egy nagyot:
útra kelt, és itt hagyott
kertet, jégcsapot.

Unta magát egyedül
kertünk közepén,
s útnak indult barátot
keresni szegény.

Januárban elindult,
s jött a február...
arra gondolt, hogy lassan
barátot talál.

Januári hideg szél
hordta a havat,
ezért, aki tehette,
otthon is maradt.

Sárgarépa orrára
rászállt egy madár...
azt hitte, hogy benne
majd barátra talál.

Ám a madár éhes volt,
nem barátkozott.
Csipegette a répát...
- Huss, te átkozott! -

kiáltott a hóember,
s intett mérgesen.
- Hagyd békén az orromat!
Kell az még nekem.

Erdők mélyén, s réteken
cammogva haladt...


elérkezett március,
ragyogott a Nap.

Megizzadt a homloka:
csupa verejték...
s nem talált egy társat, de
barátot se még.

Vacogtató szél sem hord
szállongó havat...
hóemberünk lassacskán,
mélázva haladt.

Olvadnak a jégcsapok,
sehol egy barát...
tavaszi Nap olvasztja
február havát.

Erdőszéli tisztáson
rozsdás kalap áll...
mellette egy répa van,
és egy kismadár...

Szétszivárgó tócsában
viseltes kalap,
bokrok alól fürge kis
nyulacska szalad.

Jól lakott a kicsi nyúl,
és a kismadár,
rojtos szélű kalap meg
új gazdára vár.







HÓFEHÉR KARÁCSONY


Itt az este: giling-galang.
Megszólal az esti harang.
Szól a csengő: csingilingi.
Pelyhét a tél szertehinti.

Téli erdő, fehér álom...
Díszes csipke ring a fákon.
Karcsú fenyők tüskés inge
hókristállyal van behintve.

Minden házban - giling-galang...
Ünnepelni hív a harang.
Elérkezett szent karácsony,
fény táncol a fenyőágon.







HÓKIRÁLYNŐ


Én hozom a csipkés telet,
jéghintóval repkedek,
hófelhőim fodraiból
hintem szét a pelyheket.

Hóból, dérből csipkefátylat
horgolok a kertekre,
tükörfényes jégpályámon
korcsolyázhatsz kedvedre.

Varázspálcám jégvirágot
satíroz az ablakra,
zúzmarát hint, fagyot lehel
városokra, falvakra.







HÓKRISTÁLYOK ROPPANNAK


Fenyves erdő fái közt
délceg szellő vágtat.
Kristálypaplan borítja
reggelre a tájat.

Fodros felhők úsznak el
felettünk az égen-;
Hópelyheket szórva szét
erdőkön, és réten.

Fehér ingbe öltözött
hajnalra a város.
Hófehér a háztető,
és az út sem sáros.

Erdő széli domboldal,
mintha minket várna-
Hótakarót hint a szél
a didergő tájra.

Hókristályok roppannak,
amerre csak járunk.
Vegyük elő szaporán
a tavalyi szánunk!







HÓNAPSOROLÓ


Januárban hull a hó,
fehér bársony-takaró.

Februárban hó - csatázhatsz,
havas hegyet is megmászhatsz.

Márciusban - hogyha lehet,
temethetjük már a telet.

Április még bolondos:
zöld rügyekre fagyot hoz.

Májusban az eper érik,
kisgyerekek mind azt kérik.

Júniusban itt a nyár,
nyaralunk a nagyinál.

Július már jó meleg,
strandoljatok gyerekek!

Augusztusban táborozunk,
erdő mellett sátorozunk.

Szeptemberben iskola,
kapd a táskád, menj oda!

Októberben diót verünk,
belőle jó bejglit sütünk.

Novemberben hűvös szelek
tépdesik a leveleket.

Decemberben itt a tél,
kis cinege enni kér.







HÓNAPRÓL HÓNAPRA


Január a tél királya,
pompás szánon érkezik,

februárt még maskarában,
farsangolva élvezik.

Március már mosolyt fakaszt,
derűt csal az égboltra,

áprilisban néha bizony
leszakad az ég fodra.

Májusi szél mámorító
illatfelhőt visz tova,

júniusban - sose bánkódj -
véget ér az iskola.

Július a piros húsú
görögdinnyét kedveli,

augusztusban vízben pancsol
mindenki, ha teheti.

Szeptember már nap érlelte
szőlőszemet szedeget,

október fest minden ágra
rozsdabarna levelet.

November már fagyot lehel,
nagykabátban didereg,

decemberi szép ünnepen
karácsonyfa díszeleg.













ISKOLAI ÖRÖMÖK


Útnak indult fecske, gólya,
búcsúcsókot hint a nyár,
minket újból hív a suli,


csengőszóval visszavár.

Mi már tudjuk, azért szeret
jönni minden kisgyerek,
mert amerre eddig jártak,
ilyen csodák nincsenek.

Betű-ország nyitogatja
hétmérföldes ajtaját...


csuda szépet mesél nektek
minden hős, ki arra járt.

S ott a számok rengetege,
összeadás, kivonás...
megtanulja a fortélyát
gyorsan minden iskolás.

Ne higgyétek, hogy csak munka,
móka is van rengeteg,
s aki szorgos, jutalomra,
piros pontra szert tehet.

Ott állnak az irkán szépen,
piros díszbe öltözve,
s oda-oda kacsintanak
a szomszédos ötösre.

(2011. június 6.)







KARÁCSONY


Szikráznak az apró pelyhek,
csendül a víg ének.
Elérkezett már Karácsony,
vége van az évnek.
Messze földről indult hozzánk,
biztosan elfáradt.
Amíg végiglátogatott
minden egyes házat.
Pihenj most meg szép Karácsony,
nézd csak: lángok gyúlnak.
Egy év múlva új erővel
indulhatsz majd útnak.







KARÁCSONYI JÓKÍVÁNSÁG


Szent karácsony beköszöntött,
pompázatos ruhát öltött.
Oly szaporán, mint a zápor,
ezer csillag hull a fáról.

Örömkönnyek hullnak egyre,
s pottyannak a kis kezekre.
Fenyőfánkat körbeálljuk,
és egymásnak azt kívánjuk:

E szép este minden fénye
adjon erőt az új évre.
Minden napja legyen ünnep,
melengesse kis szívünket.










KÉSIK A TAVASZ


Tavasszal a három barát:
Sándor, József, Benedek -
teli pakolt három zsákot,
s cipelte a meleget...
Minden évben így volt eddig,
de most - lássatok csodát -
szőrén - szálán felszívódott
ez a három jó barát.
Sem a Sándor, sem a József,
s ugyanígy a Benedek -
nem hozott az idén semmit...


de főként nem meleget.
Fogunk vacog, ázunk, fázunk,
didereg a sok madár...
minden felnőtt, minden gyerek
három teli zsákra vár.
Nézegetem a naptárat:
Sándor, József, Benedek...
elmúlt már a névnapotok,
itt lenne a helyetek.







A LEGSZEBB ÜNNEPEN


Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.

Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.

Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.

Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet.
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.

Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál
Ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.

Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni.
Az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti. Fel







A LEGDRÁGÁBB ANYUKÁNAK


Ezernyi kis apró jellel
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat,
vajon mikor érkezem?

Később aztán ágyam mellett
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.

Mint napfény a fellegek közt,
szivárvány a rét felett,
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.

Akárhányszor születnék is,
nem kellene más nekem,
azt kívánnám századszor is,
mindig, mindig légy velem.

Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom:
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon!







LEPKEÁLOM


Bodzabokor rejtekén
szundikál egy csepp legény.
Szivárványszín csipkeinge
pilleporral van behintve.

Tücsökzene elringatja,
virágtányér ring alatta.
Pillekönnyű lepkeálom













LIBBEN A NYÁRLÁNY


Tarka kötényben
libben a Nyárlány,
napsugár csillan
illatos fátylán.

Pázsitok selymén
surran a lépte,
nyár tüze játszik,
csillan szemébe'.

Pitypangot pelyhez,
bokrétát bolyhoz,
lepkéket röptet
minden bokorhoz.

Lenge hajában
bódító bodza,
nyár kacagását
gyűjti csokorba.







MÉZESKALÁCSOS KALANDOK


Mézest sütünk karácsonyra,
nagy segítség vagyok ám!
Én mérem a lisztet, mézet,
többit meg az anyukám.

Én leszek a cukrászmester,
ő pedig a segédem.
Felkötjük a kötényeket,
s hozzálátunk serényen.

Lisztfelhő száll, csöpög a méz,
hopp, lepottyan egy tojás!
Végigcsorog a szekrényen,
konyhakövön... de mókás!

Nézd, a többi kedvet kapott,
szalad sorra utána,
fiókokon átszökkenve,
egymás fölött bucskázva.

Apa ámul: - Hurrikán volt,
vagy egy nagyobb szélroham?
Mint a kertünk vihar után...
ez a konyha épp olyan!

Lisztfelhőből kerekedett
ez a csuda fergeteg,
mézeső hullt, s tojás-zápor
törte át a felleget.

Persze, tudom, formabontó,
fura látvány, nem vitás.
Nem is kezd így a sütéshez
rajtunk kívül senki más.

Nagyi mondta, s neki aztán
bizonyosan hihetek...
Úgy hírlik, hogy te is voltál
cukrászkodó kisgyerek.

Bár meglehet, hogy a kezdet
zűrös, vagyis rémes lett,
a tésztához való dolgok
nem a tálba érkeztek,

takarítok, mérek, gyúrok,
a formák meg sorjáznak...
s hidd el, este mézes illat
lengi be a szobákat.

(2014. december 15.)
forrás.oprencia.







MIKULÁS-KÖSZÖNTő


Édes, kedves Mikulás,
köszöntünk most téged.
Eljöttél az idén is,
ahogy megígérted.

Látjuk, hogy a tartásod
teli zsáktól görnyedt.
Rakd le nehéz puttonyod,
pihenj meg egy csöppet!

Sok-sok színes ajándék
nyomja fáradt vállad.
Tudjuk, hogy a Világot
több százszor bejártad.

Tudjuk, hogy a szánoddal
tovasiklasz újra.
Néhány darab sütivel
gyűjts erőt az útra







A NAGYMAMA TAVASZA


Mondd csak, nagyi: a te hajad
mitől fehér, mint a hó?
- Tudod kicsim, télbe léptem,
de nem bánom, így a jó.

Hajdanában kobakomon
szőke tincset fújt a szél.
Tudod, mikor tavasz táján
a kis bimbó útra kél;

szirma, mint a könnyű selyem,
színe pompás, zsenge, friss,
mint a mezők aranyhaja...
olyan volt rég nekem is.

Később, mikor nyárba léptem,
ragyogott az ég nekem,
s nemsokára anyukádat
dédelgette énekem.

Csodálatos évek jöttek,
nem feledem soha tán,
milyen boldog volt családunk
nagyapókád oldalán.

Aztán, mikor édesanyád
egy ifjúban párra lelt,
a Nap minden sugarával
örömtáncát járta fent.

Hosszú évek teltek, múltak;
fényes nyarak, szép telek...
ezerszínű őszünk múltán
hajamra már dér pereg.

De tudd kicsim, szép a tél is,
mert a tavasz aranyát
mióta élsz, drága kincsem,
a te lényed adja át...







ÓDA A HAZÁMHOZ


Szeretnéd, hogy a hazámról daloljak?
Az édes anyaföldről, mely maholnap
bölcsőd, majdan koporsód fáját is adja?
De mondd, az ő régi gyászát ki siratja?

Termékeny rónái, völgye, gazdag rétje
mind letűnt századok ősi büszkesége.
Téged, ha bánat ért, megvigasztalt anyád...
ki látja, hallja meg az ő bús panaszát?

Ki vigyázza földjét, hogy ne legyen préda,
évezredes honunk csorbult maradéka?
Ki védi meg nyáját, s óvja a vadaktól,
kinknek mellkasában bűnös szív zakatol?

A külhoni kalmár mind a markát tarja,
s gürcölve nyomorog portáján a gazda,
pedig bölcs tudása nemes, mint az óbor,
csupán egy a bűne: ő nem barát, sógor.

Napfényes nektárja aranyat ért nemrég,
mára már száműzött, mint más honi termék.
Lankáinak borát, melyről ódák zengtek,
ókor kóstolja csak ünnepen a nemzet.

Gyümölcsének húsa hiába ízesebb,
hiába is érlel szántója kincseket,
hiába ring dúsan, aranylón a búza,
hogyha dolgos népét még az ág is húzza.

Földjein, mit oly sok honfivér áztatott,
szolgálók vagyunk csak. Ünnepek, gyásznapok
jelzik majd korunkat, dicstelen létünket.
Az izzó, tüzes vér rideg sárrá hűlhet?

Üresen ásít a bársonyszékek sora...
lelkes, hű atyákból miért vált mostoha?
M'ért hűlt ki a keblük, m'ért fogant az átok?
M'ért hamvadt el minden honért hű zsarátnok?

,,Isten, áldd meg a' Magyart"*, áldásodra szorul.
Ne rogyjon igába, ne tűrjön botorul!
Hogyha jogarodnak izzik még a fénye,
irányítsd azt népünk borongós egére!

(2010. április 28







ŐSZKÖSZÖNTŐ


Halk motozása hallik a Nyárnak,
sóhaja csendes, lépte már fárad.
Megsimít néhol bokrokat, erdőt,
lankadó vándort, kócos tekergőt.

Emlékek ezrét szívébe rejtve
búcsúzik vígan, s indul nevetve.
Így szól az Őszhöz: - Jöjj csak, már várnak!
Légy gondos gazda, őrizd a tájat!

Hű barátságban felhőkkel, Nappal,
égi szelekkel, áramlatokkal.
Érjen a szilva, az alma, a körte,
gazda a hordóit mind tele töltse!

Bújjon ki földből zeller, a répa,
krumplival, babbal teljen a véka!
Nap-ragyogásban, rőt avaringben
járja a táncát mostantól minden!

Altatót dúdolj mindnek, mi fáradt,
dús avardunnán vess nekik ágyat!
Ám, ha a környék dermedten ébred,
sétabotod majd add át a Télnek!

2014. október 02.







ŐSZI KINCSESTÁR


Megzörren a rőt falomb,
díszes inget ölt a domb,
s nézd a tölgyek üstökét!
Makkot hullat szerteszét.

Ha a napfény rákacsint,
ökörnyálak szála ring,
s a pincénél - mily remek!
tőke érlel kincseket.

Mosolygósat, ragyogót,
aranyfényű, szép bogyót.
A szilva is megérett,
dió potyog temérdek.

A rigó is rákapott.
Amint a Nap ráragyog,
alma virít; piros, sárga...
szedd le fürgén, tedd kosárba!

Kemény héjú mandula,
szilva, körte, naspolya...
Mennyi íz és mennyi illat!
Kamraajtók, pincék nyílnak,

telik a polc, hordó, láda,
must aranylik a pohárba'.
Reméljük, még itt időz
sokáig a kincses ősz.

Erdő, mező átöltözött,
szél dúdol az ágak között.
Suttognak a nyírfagallyak,
vége-hossza nincs a dalnak.

2014. szeptember 29.










PEDAGÓGUSNAPRA


A-tól ZS-ig megismertünk
minden betűt mára.
Számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden
ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked


most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked,
Köszönjük a sok új tudást,
ezt a vidám évet.







A PILLANGÓ TÁNCA


Napsugaras rét felett
táncos kedvvel lépeget.
Harmatvízben megfürödve
reggelre már víg a kedve.

Tarka szárnya libbenő,
lábán pöttöm cipellő.
Jobbra perdül, balra táncol,
nektárt gyűjt a szép akácról.

Kémleli a kék eget,
virágszirmon lépeget.
Csillámporos fodros szárnya
pillekönnyen perdül táncra.







A SÉRÜLT GÓLYA


Fáj a torka a gólyának,
nekiszállt egy csipkeágnak.
A tövise jól megbökte,
így a nyaka be van kötve.
Szól a társa: - Kelep, kelep,
kedves Elek, mi lett veled?
- Ne is kérdezd, drága Réka...
kuncog rajtam minden béka.
Meglátják a tarka sálat,
már messziről hahotáznak.
Ételt kíván éhes begyem.
Sérült gólya ne is egyen?
- Ne szomorkodj, drága Elek!
Hozok néhány békát neked.
Ha lekerül tarka sálad,
visszaadod - majd vasárnap.







SUHANNAK A SZÁRNYAK...


Kis angyalkák csilingelnek,
suhannak a szárnyak...
apró égi tünemények
szobácskánkba szállnak.

Kezükben egy arany csengő,
fehér szárnyuk lebben...
ilyen csodát nem festhet le
egy művész sem szebben.

Hófehér a ruhácskájuk,
csillogó a szárnyuk,
fáról fényes csillagszóró
sziporkázik rájuk.

Tündöklően szikráznak,
lebbennek a szárnyak...
hófehér kis angyalkák
házról-házra járnak.

Kedves hangjuk úgy csilingel,
akár száz kis csengő...
láthat majd a gyermek ilyent
akkor is, ha megnő?

Biztos láthat: anyáék is
boldogan csodálják...
hófehér kis angyalkákat
a szívükbe zárják.

Leteszik a karácsonyfát
szobánk közepére,
s búcsút intve tovaszállnak
a csillagos égbe.







SZÁRNYSZEGETTEN...


Szárnyaszegetten gubbaszt a nyárvég,
lelkében alkonyok sóhaja száll,
bár szeme könnyes, távolba lát még,
nézi, hogy szárnyal a gólyamadár.

Búcsúzva lápok, árkok ölétől,
hol, mikor tél jő, nincs eledel,
szökve a rétek fázós rögétől,
mit lassan csillám-hó temet el.

Óarany inget szőnek a dombok,
arcukba csókol a fényteli ősz,
bucskázva szökken, rázza a lombot,
rőt ecsetével a bércen időz'.

Fázik a szép nyár, körbetekintget,
szél fut a rózsáin hűs, reszketőn,
pár gyűrött szirmot a földre terített,
s tombolva nyargal a zöld hegytetőn.

Mélázva hinti cseppjét a nyárvég,
könnyfolyamában ázik a táj,
fáradtan sóhajt, búcsúja fáj még,
s megpihen dombok lábainál.

Reggel már fényes Nap-ragyogással
bandukol hosszan, a szőlősoron,
várva az őszt, hogy víg parolával
útra bocsássa az agg, bölcs rokon.

Áldott mosollyal hátrál a völgybe,
s megbújva nyújtózó lombok alatt,
ágkarok kincsével költözik össze...
télen is nyár-ízűn tobzódjanak.

Nyár-mosolyukkal csábítón csüngnek,
gyöngyszemük mennyei, ízes nedű...
szőlőszüret jő - présházi ünnep -
nektárba édesült nyári derű.

Víg nyarunk - éltető fény-aranyából -
így táplál minket a hűs tél haván,
s ha eljő a rügybontó, szép tavasz-mámor,
száll hozzánk tündöklő fényparipán.










SZERETNI EGY ÉLETEN ÁT


Nagymami és nagypapi
- úgy, mint réges - régen -
mosolyogva sétálgat
ma is kéz a kézben.

Veszekedni talán még
sose láttam őket,
nem kívánhat senki sem
klasszabb nagyszülőket.

Mindegyikük csupa szív,
vidám, kedves ember.
Meglátja az unoka ezt
így is, gyerekszemmel.

Kérdezték már nagyanyót:
mitől ilyen boldog?
Ő csillogó szemekkel
csupán ennyit mondott:

- Tudjátok, a szeretet
szépíti a lelket,
s természetes jele az,
hogy viszontszeretnek.

Bajsza alatt somolyog
némán nagyapóka:
- A feltétlen szeretet
nevel csak a jóra.

Megsimítja ősz nejét
vénülő kezével,
tekintete megpihen
nagyanyó szemében.

(2010. április 28.)







SZÜRETI KALANDOK


Szép az őszünk, csuda remek,
ragyognak a szőlőszemek.
Ősz apóka azt üzente,
készülhetünk a szüretre.

Seregélyek hada jár ma
csivitelve a határba.
Neveletlen egy madárhad!
Nem kötöztek, nem kapáltak,

nem műveltek szőlőskertet,
hívatlanul szüretelnek.
Csősz füttyére fittyet hányva
lakmároznak óraszámra.

Jöjj füttyögve, kiabálva,
hisz dobpergés, ricsaj, lárma
ijeszti el a nagy hadat,
a kártékony sok madarat!

Ha eltűnt a seregélynép,
markold meg a munka végét,
hogy az esti lakomára
must csorduljon a pohárba!







TAVASZI SZÉL


Friss, bohókás tavaszi szél,
hetek óta vágyunk rád.
Kergesd el a hófelhőket,
had borítsák Alaszkát!

Fújd el őket jó messzire,
ne rejtsék el a Napot,
repíts be az otthonunkba
friss, tavaszi illatot!













TAVASZTÜNDÉR


Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.

Varázsigém hatalmával
elaltatom a telet.
Az ágakra rásuhintva
ébresztem a rügyeket.

Virág nyílik ahol járok,
ágak végén tipegek.
Tündérszárnyam nyomában már
ott virít a kikelet.







TAVASZI ÖLTÖZÉKBEN


Félre kesztyű, szervusz sapka,
viszlát sál és nagykabát!
Szól a cinke, hallom üde,
tavaszhívó dallamát.

Bújj el te is, hótaposó,
bundás bakancs, ég veled!
Jövő télig biztos nő majd
lábam néhány méretet.

Gyere póló, lenge pulcsi,
vékony nadrág, félcipő!
Végre itt vagy, köszöntelek,
napsugaras, szép idő!







TÉLAPÓ AZ OVIBAN


Tavaly télen az oviban
nálunk járt a Télapó.
Arca kedves és mosolygós,
haja fehér, mint a hó.

Egymás után minden ovis
a térdére ülhetett.
Nagyon meg voltunk hatódva,
s úgy mondtuk a verseket.

Télapóka mesélt nekünk,
s készült rólunk egy fotó.
Mivel nekem nagyon kedves,
szobám falán látható.

Amikor a képre nézek
eszembe jut, mit mondott:
- Egy év múlva újra jövök,
s hozok nektek csomagot.

Eltelt egy év, december van,
s készülünk az oviban:
verseket és dalt tanulunk,
s előadjuk majd vígan.

Ha betoppan, dallal várjuk
kedves öreg Télapót.
Reméljük, hogy úgy, mint tavaly,
most is hoz majd minden jót







TÉL KERGETŐ


Itt van a farsang,
készül a fánk.
Hatalmas móka
vár itt ma ránk.

Pattog a tűz, és
serceg a zsír,
mindenki ehet,
amennyit bír.

Tűnjön el innen
végre a tél,
ropja a táncot


aki csak él!

Jöjjön a napfény,
süssön le ránk!
Addig is együnk,
fogyjon a fánk!







ÚJÉVI JÓKÍVÁNSÁG


Ballag már az öregedő,
megfáradt Esztendő,
vele tart a sok-sok gyermek;
mind a tizenkettő.

Van, ki tarka virághaját
lenge copfba fogva,
lombot rázva, avart hintve,
mások fogvacogva.

Hálát adva a sok jóért,
siratva a rosszat,


fogadkozva, hogy jövőre
még szebb évet hoznak.

Sorba állnak mindahányan...
Január az élen,
s imádkoznak, hogy ölükbe
sok boldogság férjen.

S ne csak derű, egészség is,
bőség elegendő.
Így köszöntsön minden házhoz
be az Új Esztendő!







AZ ÜNNEP CSENDJE


Csend ült rétre, völgyre, bércre,
hó-illatú esti csend.
Ág se moccan, lomb se rezzen,
lám, a szél is elpihent.

Nem fúj testes hóbuckákat,
nem ráz kopár gallyakat,
elcsitult egy fenyőágon,
szótlan, szinte hallgatag.

Harang szól az esti csendben,
gyertya fénylik, s halld: amott
apró csengők csilingelnek
karácsonyi dallamot.

Pilinkélő hó szikrázik,
völgyön, bércen hűs lepel...
csillag gyúl a messzi égen,
lám, a menny is ünnepel!

Örömódát dúdol ajkunk,
a szeretet szép dalát...
csillámfényű varázs lengi
át az egész éjszakát







ÜNNEPI IMA


Ha csipkeingben pompázik az ünnep,
talpunk alatt hó-csillám ropog,
emlékképek járják át szívünket,
érted, értem - értünk imádkozok.

Elsétálok, el, a messzi csendbe,
hol utcazaj nem hallik talán,
ahol fehér, s örökzöld színekbe
bújt a táj az ünnep hajnalán.

Ott, a tiszta, hó takarta dombról
feltekintek rátok, szép fenyők,
mert, ha léptem lassúbb lesz a kortól,
ti adtok majd hitet - éltetőt,

hogy, ha őszünk télbe fordul majdan,
agg fejünket belepi a hó,
akkor is lesz tavasz-hangú hajnal,
nyár hevében fürdő, tiszta tó,

ősz-illatú hársfaligetekben
megpihenő, fényes alkonyat,
mely lopózva oson, s szinte csendben,
fakulva a tél felé halad.

S hogy telünk is boldog, szép lehet még,
mielőtt majd kialszik a láng,
s nem marad más, csak hamu és emlék...
de lesz, aki visszagondol ránk.







VÍGSÁG LEGYEN


Farsang van most,
ne feledd el.
Maskarádat
fürgén vedd fel!

Szól a duda,
szedd a lábad,
perdülj, fordulj,
fürgén járjad!

Libbenjen a
pörgős szoknya,
a nadrág is
vígan ropja!

Dobbanjon a
bundás bakancs,
vígság legyen,
ez a parancs!







ZÚZMARÁS ÁGAKON


Zúzmarából szőtt a tél
csipkekendőt éjjel,
hű segédje volt szél,
ő hintette széjjel,

ő vágtatott, reppent, szökkent
árkon át és bokron át,
ő terített fűre-fára
csipkefátylat, rokolyát.

Nézd, a pöttöm, reszkető
cinegemadár
széllelbélelt gúnyájában
ágról-ágra száll.

Boróka, meg bodza, csipke
nyújtja felé ágkarját:
- Szállj csak, szállj csak, apró cinke,
bogyóink már várnak rád!
















 
 
0 komment , kategória:  Mentovics Éva  
Mentovics Éva: Szeretni egy életen át
  2012-05-10 11:55:07, csütörtök
 
 




Mentovics Éva: Szeretni egy életen át

Nagymami és nagypapi
- úgy, mint réges - régen -
mosolyogva sétálgat
ma is kéz a kézben.

Veszekedni talán még
sose láttam őket,
nem kívánhat senki sem
klasszabb nagyszülőket.

Mindegyikük csupa szív,
vidám, kedves ember.
Meglátja az unoka ezt
így is, gyerekszemmel.

Kérdezték már nagyanyót:
mitől ilyen boldog?
Ő csillogó szemekkel
csupán ennyit mondott:

- Tudjátok, a szeretet
szépíti a lelket,
s természetes jele az,
hogy viszontszeretnek.

Bajsza alatt somolyog
némán nagyapóka:
- A feltétlen szeretet
nevel csak a jóra.

Megsimítja ősz nejét
vénülő kezével,
tekintete megpihen
nagyanyó szemében.


Szeressük egymást gyerekek!


Link















 
 
0 komment , kategória:  Mentovics Éva  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 1903
  • e Hónap: 26858
  • e Év: 144212
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.