Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A vérvád történetének-6.rész
  2011-04-22 15:16:58, péntek
 
 
Huber Lipót: A vérvád történetének vázlata VI. rész

VI.

Alighogy letartóztatták a trienti zsidókat,
a szomszédos területeken lakó zsidóság a legmesszebbmenő agitációt indította
meg a vádlottak érdekében. S ezt még lázasabban folytatták akkor,
amikor hitsorsosaik megdöbbentő vallomásának híre befutotta Olasz- és Németországot.
Ekkor a páduai egyetem legkiválóbb jogtudósainak segítségével, akiket a vádlottak védőül fogadtak, legalább az ítélet kihirdetését akarták elhalasztani, hogy így cselszövényeik számára időt nyerjenek.

Olaszország gazdag zsidai, kik bár még nagyon elnyomott társadalmi helyzetben éltek, pénzükkel mégis már nagy befogással bírtak, amelyet különösen zsidó orvosok rávén tudtak gyakorolni az olasz fejedelmi udvaroknál, sőt a pápák udvarában is, --- mindent elkövettek, hogy a trienti pört elfojtsák, vagy legalább megmentsék, ami még megmenthető. Nem kíméltek sem pénzt, sem fáradtságot s nem irtóztak a legalávalóbb gazságoktól sem. Cselszövényeikben egyaránt szerepelnek: vakmerő vesztegetés, hazug vádaskodás, hamis eskü, kémkedés, árulkodás, mérgezési kísérlet stb. stb.

Bár ezen eljárást sehogyan sem lehet menteni, de érteni igenis lehet a zsidóságra nézve azon váratlan, kínos s egyúttal végzetes helyzetben. Igaz ugyan, hogy már azelőtt is merültek föl hasonló esetek, de ilyen terhelő körülmények között még sohasem és máshol nem is okozott ily óriási feltűnést, mint most Trientben. Eddigelé a zsidók üldözését leginkább uzsorájuk provokálta, amelyet, sajnos, különböző okokból több fejedelem el is nézett. Most azonban a trienti vallomások olyan dolgokat hoztak napfényre, amiket a zsidók a legsötétebb éj leplébe szerettek volna takarni, emléküket pedig a legmélyebb sírba örökre eltemetni. Hisz ezek szerint a vallomások szerint itt oly szörnyűséges fanatizmus, vérszomj és oly nagy kereszténygyűlölet nyilvánult meg, amilyent a keresztények mégis csak lehetetlennek tartottak. Azonfelül az is kiderült e vallomásokból, hogy az ilyenfajta fanatizmusnak enemű kitörései már előbb is előfordultak s így a társadalom most megerősítve látta a széltében elterjedt néphitet, hogy a zsidók keresztény gyermekek vérét mégis csak használják vallási és más babonás célokra; végül megerősítést nyert az is, hogy e babonás vallási vérengzés titkos hagyományokon alapszik, amelyeknek nyoma a tengeren túli (a távol Keleten lakó) zsidók régi könyveiben is megtalálható.

Mivel tehát a vádlottak vallomásai alapján a zsidóság közveszélyes volta a keresztény társadalomra nézve egészen új, rikító világításban tűnt fel, nem lehet csodálni, hogy e per elfojtására eget és poklot megmozdítottak s kezdve a trienti bíráktól, hatóságtól és püspöktől Zsigmond főhercegig, a bécsi császári udvarig, sőt a római pápai kúriáig meg akartak vesztegetni mindenkit.

Ámde a bírák igazságos,
pártatlan, kifogástalan s megvesztegethetetlen jellemű férfink voltak
s így a zsidók cselszövényei sikertelenek maradtak.
Akikre a gyilkosságban való részvétel minden kétséget kizárólag rábizonyult, azokat már június 21-én (Sámuel, Izrael, Angelo és Tóbiás), 22-én (Vitale, Mohar) és 23-án (a két Bonaventura, akik előbb megkeresztelkedtek) kivégezték: kerékbe törték és elégették, de a két Bonaventurát kegyelemből lefejezték. Az öreg Mózest már június 19-én halva találták börtönében; öngyilkossá lett. Az ő holttestét is elégették. Az utolsó gonosztevőket 1476. január 13-án és 16-án végezték ki.
Az összes zsidókat pedig Tirolból és környékéről hatósági rendelettel kikergették.

Eközben azonban a trienti püspök és hatóságok mindenfelől kaptak leveleket, amelyekben jelentik, hogy a zsidók minden követ megmozdítanak, Zsigmond főherceghez, Tirol helytartójához, a pápához, III. Frigyes császárhoz fordulnak, hogy mesés pénzösszegek felajánlásával kimutassák a kivégzettek ártatlanságát s kieszközöljék a még letartóztatott hitsorsosaik szabadon bocsáttatását.

S tényleg már 1475 július 23-án IV. Sixtus pápától egy bréve érkezett Hinderbach trienti püspökhöz, melyet augusztus 3-án egy második is követett, melyben a pápa, habár meg van győződve, hogy a püspök igazságosan járt el, mégis felszólítja őt, hogy tekintettel a rendkívül felizgult nép háborgása miatt aggódó fejedelmek sürgetésére, szüntesse be egyelőre zsidók elleni további eljárást, hogy elejét vegye esetleges rágalmaknak, a kivégzettek feleségeit és gyermekeit pedig bocsássa szabadon. Egyben jelzi a pápa, hogy pápai biztost fog küldeni, aki Hinderbachhal együttesen fogja az ügyet alaposan megvizsgálni; így mindenki láthatja majd, hogy sem a püspök, sem a pápa nem keres egyebet az igazságnál.

A meggyilkolt Simont még a per befejezése előtt a vértanuk tiszteletében részesítették a trientiek. Sámuel házát pedig lerombolták és helyére kápolnát építettek. Mivel pedig a Simon közbenjárására történt csodák híre (nyomorékok, bénák, vakok, betegek csodálatos gyógyulása) messze földön elterjedt és Simoneinót Olaszországban is kezdték tisztelni, a pápa 1475 október 10-én kiadott s Olaszország püspökeihez intézett brevében excommunicatio büntetése alatt megtiltotta e nyilvános tiszteletet mindaddig, míg ama csodák a pápai biztos állal minden kétséget kizáróan nem lesznek megállapítva.

Időközben megérkezett Trientbe a pápai biztos Giudici, Ventimiglia püspökének személyében. A pápai biztos, bár jóhiszeműleg járt el, de a zsidók és azok pártfogóinak ravaszságával szemben gyönge embernek bizonyult s csaknem szánalmas szerepet játszik a per további folyamában.

A zsidók által befolyásoltatva, ezek érdekében húzta-halogatta a pert, sőt időről-időre ennek felfüggesztését is kivitte, amin a trientiek rendkívül megütköztek, úgy hogy gúnyos költemények is készültek a pápai biztosról.

Trientben csak néhány napig maradt; állítólag egészségi okokból a velencei területen fekvő Roveretóba vonult, voltaképpen pedig azért, hogy feltűnés nélkül érintkezhessék a zsidókkal. Ide idéztetett néhány trienti keresztényt, kiket a zsidók hamisan vádoltak Simon meggyilkolásával s letartóztatta őket; innen írt több levelet Rómába Hinderbach ellen; pört indított Trient polgármestere és a bírák ellen s midőn Veronába tette át lakasát, láncra veretve hurcoltatta oda a trienti Angelinót is, akit a zsidók szintén Simon gyilkosának mondtak, de akit, minthogy utóbb Rómában ártatlannak bizonyult, szabadon bocsátott.

Hinderbach püspök azonban, mint Trient világi fejedelme, a pápai biztosnak semmiképpen sem helyeselhető eljárása ellenére is nyugodtan tovább folytatta a pert Trientben, melynek folyamán újabb beismerő vallomások történtek. Így november 3-án, 4-én s 5-én bevallották Simon meggyilkolását Tóbiás felesége: Sára és Mohár felesége: Bella is. Ezek utóbb megkeresztelkedvén, szabadon bocsáttattak. 1476 március 10-én Angelónak nővére: Bona is mindent beismert, úgyszintén Izrael felesége: Anna, aki szintén kereszténnyé lett és kegyelmet kapott, Bella (mint keresztény: Erzsébet), Anna (m. k. Zsuzsanna) és Sára (m. k. Klára) sok más keresztény gyermekgyilkosságot is bevallottak a korábbi évekből s a zsidóktól elkövetett sok egyéb gazságot is. Bella, Sára és Anna 1477 január 26-án a trienti Szent Péter templomban Simon sírjánál nyilvánosan is beismerték s megsiratták gonoszságukat s kijelentették a többi zsidók bűnösséget is. A bűnrészesek között legbámulatosabb volt Sámuel feleségének, Brunettának makacs állhatatossága a tagadásban, ki a kínvallatás alatt semmit sem akart beismerni. Csak miután szabadon bocsátották és már nem kellett félnie semmitől sem, akkor jelent meg önként a bírák előtt s megvallván mindent, esedezett a keresztségért. Az asszonynak e hősies önvádját csodálkozással hallgatták meg a bírák. A keresztségben Katalin nevet kapott.

Ezek után gyors egymásutánban kipattantak a zsidók különféle csalafintaságai és hallatlan üzelmei, amelyekkel az igazság kiderítését meg akarták hiúsítani.

Így kitudódott az, hogy Novára, Modena, Brescia, Velence, Bassano és Roveredo gazdag zsidói óriási pénzzel (az egyik zsidó egymaga 12.000 aranyat bocsátott rendelkezésre) megvesztegettek egy elvetemült papot, Novarai Pált kémszolgálatok teljesítésére, továbbá, hogy Hinderbach püspököt és a trienti polgármesteri mérgezze meg; hogy a Sámuel háza alatt elfolyó árokban távolíttassa el az ott alkalmazott vasrostélyt, ahol Simont megtalálták, hogy azt lehessen mondani, hogy a holtestet mások dobták az árukba, melyben a víz árja sodorta Sámuel házáig; hogy utazzon Rómába s jelentse ki a pápa előtt, hogy a zsidókat igazságtalanul ítélték el s fogja rá két keresztényre, Zanesusra és Angelinóra, hogy ők gyilkolták meg Simont.

A pénztől elvakított pap hízelgéseivel tényleg annyira megnyerte a püspök bizalmát, hogy ez kastélyába fogadta, ahol aztán két hónapon át leginkább a periratok másolásával foglalkoztatták, melyeket a pápának, a császárnak és más fejedelmeknek küldtek. Sötét tervét azonban nem valósíthatta meg, mert szándéka még ideje korán kiderült, amiért is a püspöki kastélyból kiutasítottak és letartóztatták.

1476 május 14-re volt kitűzve perének tárgyalása.
A bűnös pap abbeli félelmében, hogy vallomásra kényszerítik,
egy őrizetlen pillanatban tollkéssel levágta nyelve hegyét s bedobta az árnyékszékbe. Vallani azonban, bár ez nehezen ment, mégis vallott. Beismerte, hogy az említett zsidókkal tárgyalt a foglyok kiszabadítása ügyében; megvallotta azt is, hogy Grassino (az a zsidó, aki azt a 12.000 aranyat bocsátotta rendelkezésre), azt mondta, hogy a trienti polgármester, ha akarna (t. i. pénzt elfogadni), használhatna magának is, meg a zsidóknak is; elmondta, hogy a zsidók a vádlott zsidók érdekében rengeteg pénzt adtak össze és hogy sokan sokat el is fogadtak; bevallotta, hogy ő csakugyan tanácsolta a zsidó asszonyoknak, hogy az említett célból távolítsák el azt a vasrostélyt; továbbá, hogy megígérte a zsidóknak, hogy Rómába fog utazni s ott a páduai és velencei zsidóktól írásban kapott utasítások értelmében a pápai biztos mellett tanúskodni; azután azt is beismerte, hogy a pápai biztosnak trienti rövid tartózkodása alatt a zsidókkal levélbeli érintkezésben állt, mely leveleket titokban a Sz. Miklós templomnak egy meghatározott ablakára helyezett; bevallotta azt is, hogy titokban három zsidó (Grassino, Salomo és Giampetri) avval a megbízatással érkezett Trientbe, hogy semmit se kiméljenek a foglyok kiszabadítására; továbbá azt is, hogy Simon holttestét is el akarták lopni; beismerte végül, hogy a zsidóktól pénzt kapott, hogy vesztegesse meg a püspök kamarását, hogy az mérgezze meg urát; arra az esetre, ha terve sikerül, Grassino 400 aranyat ígért a szerencsétlen papnak. S midőn megkérdezték, hogy mint pap hogyan vállalkozhatott arra, hogy a püspököt megcsalja és megmérgezze, azt felelte: 400 aranyért tette.

Az okmányokban nincsen följegyezve, milyen büntetésben részesült Paolo; valószínű azonban, hogy a börtönben halt meg Trientben.

Ugyancsak felháborítóan meglepők egy Izrael nevű zsidó festőnek cselszövényei és üzelmei is, aki a gyilkosság napjaiban mint átutazó vendég tartózkodott Tóbiás házában, de mert ártatlannak tartották, sót meg a keresztséget is kérte, 1475 ápril havában megkereszteltetvén, szabadon bocsátották. Kiszabadulása után azonban a zsidó foglyok érdekében állandóan érintkezett Olasz- és Németország zsidaival, valamint Novarai Paolo pappal, a trienti püspöknek és polgármesternek pedig élete ellen tört. Egy napon beállított a fönt említett Salomohoz méreggel, melyet azonban Salomo hatástalannak nyilvánított. Ez a Salomo pedig már előbb megkísérelte Bécsben III. Frigyes császárnál és Innsbruckban Zsigmond főhercegnél, hogy pénzzel eszközölje ki a foglyok kimentését, de sikertelenül. Trientbe azért ment, hogy ott méreggel dolgozzék. Járt Roveredóban is a pápai biztosnál, ahol hamis tanúságot tett. Mikor megkérdezték, miért lett kereszténnyé, válasza az volt: hogy megmeneküljön a haláltól.

Mily rengeteg összegeket szántak a zsidók fogoly hitsorsosaik kiszabadítására, kitűnik a következőkből is. Rottaler, Hinderbach egyik római prokurátora 1477 hamvazószerdáján azt jelenti urának, hogy «Ebrei profussisime tribuunt suis procuratoribus». Február 22-én pedig azt írja, hogy a zsidók milánói kereskedők által megint küldtek 3000 arannyal megrakott két öszvért. Rómába, hogy a pápa udvarát megnyerjék, de a püspök ügye jól áll. Ismét egy más alkalommal azt írja, hogy a zsidók Girolamo grófnak, a pápa unokaöccsének, aki abban az évben lett bíbornok, 5000 aranyat ajánlottak föl, amit azonban Girolamo visszautasított. Maga Hinderbach is panaszkodik Fra Michele da Milanónak írt egyik levelében, hogy a zsidók arannyal megrakott két öszvért küldtek Rómába. Ezreket és ezreket ajánlottak föl a zsidók ausztriai Zsigmond főhercegnek, Tirol igazságszerető helytartójának is, aki azonban nemsokára minden zsidót kiűzött Tirolból. Kitűnik az okmányokból az is, hogy Hinderbach püspöknek egészen új kastélyt akartak építeni s hogy soncinói Donato nevű zsidó azt mondta a trienti polgármesternek, ha szabadon bocsátja a foglyokat, annyi pénzt szerezhet, amennyit akar stb. stb.

Miután a pápai biztos és Hinderbach püspök prokurátorai Rómába érkeztek, IV. Sixtus pápa az összes periratokat egy hat bíbornokból s kiváló jogtudósokból álló bizottságnak adta át, hogy azokat alaposan revideálva, az egész ügyet még egyszer szigorúan megvizsgálják. E bizottság élén állt a XV. század legkiválóbb jogtudósa, a paduai Panvino Ferenc.

A vizsgálat eredménye az volt,
hogy Hinderbach s illetőleg a trienti bírák teljesen a jog és törvény szerint jártak el
(ad normam veri juris), hogy ítéletök meg nem támadható és kifogástalan és
hogy a zsidók vétkesek.
Erről a pápa 1478 június 20-án kelt bullájában értesíti Hinderbach püspököt;
meghagyja azonban azt is, gondoskodjék arról,
hogy az eset miatt önhatalmúlag senki se bántalmazza a zsidókat;
Simon tiszteletére nézve pedig csak azt köti ki, hogy abban semmi olyasmi ne történjék,
ami az egyházi konstitúciókkal ellenkezik.

Így tehát befejezést nyert a XV. század legszenzációsabb pöre,
amely több mint három esztendőig tartott, nem belső nehézségek miatt,
hanem tisztán a zsidók cselszövényei és hatalmasok beavatkozása miatt.
Az igazságos és rettenthetetlen Hinderbach püspök tehát a jellemes,
részrehajlatlan és megvesztegethetetlen trienti polgármesterrel és bírákkal végre is
győzelemre juttatták az igazságot.
 
 
0 komment , kategória:  A vérvád történetének-6.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 26
  • e Hét: 4263
  • e Hónap: 10984
  • e Év: 376474
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.