Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Pálvölgyi Attiláné Anikó
  2016-10-15 21:00:18, szombat
 
 







Pálvölgyi Attiláné Anikó kedves

Link








ANYA NE SÍRJ


Ne sírj kedves, hisz a nap ragyog.
Vakít a hó, s neked, világít csillagod
A magasból figyel, szárítja könnyedet.
Anya ne sírj!
Hisz ott vagyok most is veled!

Tudod mit anya? Sírj!

Sírj, ha könnyebb a szívednek
Engedd szabadra az érzésed
De ha kisírtad magadból a bánatod,
Mosolyogj kedves! Hisz tudod!
A nap most már ragyog.

Ő benned él, emléke fáj, és örökre elkísér.
Sírj hát, mert nagyon fáj,
Fáj az a kép, mit belül csak te látsz.
Simogatnád de, nem lehet,
Ezért könnyekkel öntözöd emlékedet.

Tudom a szíved hozzá, húz
A fájdalom igen nagy úr!
Egy érzés, mely a lelked mélyén csücsül, és sebez
Barátaid hiába simogatják a lelkedet,
Csak a fájdalmat érzed, s a tátongó sebet.







ANYÁK NAPJÁRA - ANYA MÉGIS LÉTEZEL


Kisgyermekként álmodtam anyáról
Simogató kezéről, ölelő karjáról
Az élet ezt megtagadta tőlem
Sokáig anya nélkül éltem.

Évek múltával anya megjelent
Vakító csillagként üdvözölte szívem
Anya hát itt vagy! Mégis is létezel?
Bújtam ölelő karjába csendesen!

Nekem is van anyám! Értitek!
Nem vagyok árva! Zakatol a szívem!
Anya zihálását még most is hallom.
Itt vagyok kicsim! Könnye csorog látom.

Betegség volt az, mely távol tartotta
Hiába akart volna vinni haza.
Az orvos tiltotta, asszonyom nem lehet!
Ha meggyógyult végleg, akkor haza jöhet.

Anya sokat sírt, könnyezett kesergett
Meg kell gyógyulnom, hogy haza jöhess!
Most itt az idő! Viszlek haza!
Súgta a fülembe az édesanya!

Este lefektetett, betakart szépen
Ölébe simulva aludtam én el.
Éjjel felriadtam, sírva öleltem.
Itt vagyok kincsem! Mindig velem leszel!

Azóta elment, minket itt hagyott
Álmomban megjelent. Kislányom itt vagyok!
Míg szívedben élek, mindig létezem.
Drága édesanyám! Mindig velem leszel!







ÁLARC


Megtanultam régen álarc mögé bújni.
Megtanultam hogy kell könnyek nélkül sírni.
Lágyan énekelni, húrokat pengteni,
Szívben éles tőrrel meg halni, s vérezni.

Nevetni vidáman, mosoly mögé bújni
Könnyes szemekkel a napfényre lépni.
Élvezni az élet édes pillanatát
Magamba szívni a jázmin illatát.

Ábrándozni csendben, bárányfelhőt nézni
Ezüstös holdanyó fényes arcát látni.
Ölelni gyermekem mikor elmegy messze.
Ne lássa félelmem, feltörni könnyemet.

Mindig csak mosolygok, álarc mögé bújva.
Keserves bánatom, senki sem láthatja.
Hangtalanul sírok, arcomon mosoly,
Kívül boldog vagyok, csak picit meghalok....

Mint a Főnix én is, ébredek újra..
Hamvaimból kelek, s szárnyalok magasan.
Lehet mindez álom, csalóka vágyak.
Izzok mint a vulkán, s vége a világnak...







ÁLMODBAN ÁLMOMBAN

Szinkronvers


Álmodban nálad jártam . . . . . . . . . . Álmomban nálam jártál
Neved halkan suttogtam . . . . . . . . . Öleltél, és csókoltál
Itt vagyok most is veled . . . . . . . . . .Nem mentem el, itt vagyok
Benne vagyok a szívedben . . . . . . . Érzéseim szabadok.

Veled vagyok gondolatban . . . . . . . Éjjel nappal rád gondolok
Akarva, és akaratlan . . . . . . . . . . . . .Akkor is ha nem akarom
Álmaidban, ébrenlétben . . . . . . . . . Szendergő ébrenlétben
Pirkadatkor, szürkületben . . . . . . . . Egész nap, és minden éjjel.

Mikor a szél rázza a fákat . . . . . . . . Lombkoronák megtépázva
Eső áztatja a vállad . . . . .. . . . . . . . .Fák ágai földre hullva
Arcodon esőcsepp csorog . . . . . . .Se veled, se nélküled
Ajkadon huncut mosoly . . . . . . . . . Gondolatban csak veled.

A hajnali pirkadat . . . . . . . . . . . . . . .A napsugár megsimogat
Elviszi az álmodat . . . . . . . . . . . . . . Fénye viszi álmomat
Szellő érint, te félsz . . . . . . . . . . . . .Ölelnélek, de eltűntél
Fájó könnyes ébredés . . . . . . . . . . .Fáj az öntudatra ébredés.







A BÁNAT KÖVE


Sötétbe merülök egyre lejjebb, s lejjebb,
nem látom a napot mikor végre felkel.
Keresem az utat az éltető fény felé,
Érzem távolodni, s kihunyni a reményt.

Ülök a sarokban a sírás fojtogat
látom a napot, amint tova suhan.
Az est homályba burkolja a szobám
Könnyeim peregnek, hangtalanul némán.

A megoldást keresem, de sehol sem lelem.
A bánat kövére esik tekintetem.
Oda ballagok hát és csendben leülök
Reménytelenség, s a fájó könnyek között.

Szeretnék meghalni, tovább nem létezni
Szabadon szeretnék a széllel útra kelni.
Ha nem leszek többé, mert kihunyt a fény
Ne sírjatok értem; - boldog leszek én.







BUDAPEST


Nagy Budapest csodás fénye
minden este felragyog.
Holdfényével egyesülve
csodás arcát láthatod.

Színpompás virágvarázs,
lábad előtt ott hever.
A dunapart hangulata
megérinti szívedet.

Vízparton csendben állva,
egy mély levegőt veszek.
Istenem! -de boldog vagyok!
Vajh az is maradok?

Állok - e még megbűvölve,
nézve hulló csillagot?
Fényben úszó Halászbástyát,
S tova tűnő kishajót?

Istenem mond meg nekem!
Lesz - e boldog életem?
Vagy kétségbeesett könnyek közt,
A megváltó halált keresem?!

Lesz-e erőm túlélni
E válságos korszakot!
Vagy feladva minden reményt,
A földi létet itt hagyom...







CSEND


Néma csendre ébredtem ma reggel
Üresség , sötétség volt a lelkemben
A némaság üvölt, hogy szinte FÁJ!
A szívem legmélyén összetört egy világ...

Nem akarok sírni, mégis hull a könnyem
Némán zokogok, ne lássa senki sem,
Fojtogat a sírás, szorítja szívemet,
Valaki elment! Örökre... ÉG VELED!

Már nem fáj az ébredés nélküled,
Szívem kemény, és jéghideg
Meghalt benne minden, a szép, és a remény,
Hatalmas űr maradt benne, csak könny és vér!







ELFOJTOTT VÁGYAK


A hegyi patak hangos csobogása
A zöld erdő harmatos illata
Két kezed csábító melege
Pillantásod lángoló tekintete.

Égetőn izzik, mint hömpölygő láva
Mély nyomot hagy itt belül nálam
Szívem legmélyebb titkos rejtekén
Utat tör magának feléd - e fény.

Szivárvány színeit bontja a hajnal
Két kezed melegét érezni akartam!
Elfojtott vágyak lángoló tengere
Mely vulkánként tör most felszínre.

Érzed legbelül ott a forró napot?
Mely szíved mélyén gyöngyszemként ragyog?
Látod éjjel ott fent, azt a csillagot?
Mely a hold palástján, csak neked ragyog?

Érzed kedves, a szél mit üzen neked?
Hallod a dalt, a tavaszi reggelen?
Látod a felhőt, mely lopva oson?
S látod a szívemet, mely csak neked dobog?

Az érzelmek tengere forr, a magasba tör!
Az erdőn a kismadár csak nekünk dalol
A hegygerincen a hó olvadni kezd,
S ettől az érzéstől testem megremeg







ENGEM AKARJ


Engem ismerj meg ne a testem
Engem akarj, s vele a lelkem
Ne azt nézd hogy milyen vagyok,
Akard tudni hogy ki vagyok.

Ha ismered lelkem szépségét
A benne rejlő vágyat, s a szép érzést
Amikor meglátod benső énemet
Csak akkor fedezd fel testemet.

Fedezd fel azt mit nem láttál még
Öleld magadhoz lelkem, s velem légy.
Hisz az mi körbe vesz csak egy burok
A benső szépség az mely időtlenül ragyog!







EZ VAGYOK


Olyan vagyok mint a szél
Nyughatatlan, s útra kél.
Pörgök mint hulló levél
Légörvény pörget könnyedén.

Sokszor vagyok bátor, és harcias
Máskor félénk, és meghúzom magam.
Ezer arcom látod, egy se tökéletes
Mindegyik énemben ott él a szeretet.

Tűzhányó vagyok, izzó lávafolyam
Magas szirteken tomboló hóvihar
Mélyből fakadó friss hegyi patak
Megriadt reszkető menekülő vad.

Mindig álmodozó örök gyerek
Álmaiban is sokszor vágyakat keres.
Felébredés ezért sokszor keserves
Könnyes a párnám mikor ébredek.

A bágyadt napsugár mikor körbejár
Kora őszi tájon a széllel táncot jár
Festőpalettámon minden szín üde
Szivárványt festek, s elhozom ide.







EZÜSTÖS NYÁR


Mikor a hajnali fénysugár
Pajkosan beles szobád ablakán
Mikor a vakító napfény színe ezüstre vált
A tomboló vihar benned is csitul talán.

Mikor a büszke hajkoronád ritkul
S ragyogó fényét vesztve megfakul
Mint zöld lomb mikor sárgára vált, s lehull
Ott állsz mint magányos fa, lombtalanul.

Élted az életed bátran
Szembe szálltál minden gáttal
Egész életed harc volt csupán
Hogy életben maradj e Föld hátán.

Beköszönt hozzád az ezüstös nyár
Megnyugvást, s békét hoz talán
Mosolyt csal arcodra a gondolat
Mert életed nem volt haszontalan.

Látod magad előtt az életed
Mely röpke pillanat alatt lepereg
Láttad felnőni gyermeked
S láttál megszületni új életet.

Lassan végére ér a nyár
Kezed ereje csökken, - Nem fáj.
Mert érzed hogy szíved meleg.
Benne ezernyi érzés, - Tiszta szeretet.







ÉBREDŐ RÓZSAKERT


A virágos kertemben hajnalpír dereng
A rózsák illata bódítón, lengedez
Méhecskék álmosan, zümmögnek
S a madarak kórusa csendül fel.

Mikor ébred a zümmögő élet
Mikor érzed, hogy neked is pezsdül a véred.
Szívedben egy érzés bizsereg,
De jó kedves! Mert itt vagy most velem.

Hajnali harmatcsepp a levélen csillan
Jaj kedves! A rózsaillat oly hamar illan!
Vérvörös rózsaszál nyílik minden reggel
Harmatos szirmait ajkammal, érintem.

Ébered a rózsa, nyílik a százszorszép
A virágok dala felcsendül ismét.
Halld a csilingelő gyöngyvirág hangját,
Érezd az ébredő kert lágy simogatását







ÉBREDŐ VÁGYAK


Testem égeti forrón a vágy
Kiállok a rétre, vágyom rád.
Ázott a testem, és remeg
Jer kedves, bújj hozzám közelebb.

Táncolnék az esőben én is veled
Élvezném a le hulló cseppeket
Erotikus táncot lejtenék neked
Elképzelem, hogy most veled.

Testünk egy ütemre ring
Ajkunk érzéki csókra nyílt
Éreznéd a érintését a létnek
Fűben a tücskök nekünk ciripelnek.

Feltárom testem féltett titkait
Azt mondod; Igen! Még! Vadíts!
Hagyom hogy kezed kalandozzon
Ékszered megnyíló kelyhembe jusson.

Szeretkezünk a kék égbolt alatt..
Lopva lesnek a csillagok, és a vadak
Élvezzük a virágok édes illatát,
S az együttlét bódító mámorát.







ÉGI ÁLDÁS


Égi áldást kaptunk, ezt már nagyon vártam
Emberek a buszon a hőségtől kábultak
Elnéztem sokszor a sárguló fákat
Némán hangtalanul esőre vágytak!

Szédelegtek a kutyák odakünn parkban
Árnyékot kerestek nyelvük is kint van
Néztem a forró gőzölgő aszfaltot,
Ha nem hűl le gyorsan, hőgutát kapok.

Hajnalban megnyíltak az égi csatornák
Hatalmas mennydörgés rázta meg fát.
Megeredt az eső, a villám cikázott
A szomjas anyaföld új erőre kapott.

A levegő is lehűlt, felsóhajtok végre!
Könnyebben lélegzem, felfrissülök végre!
Madarak hangja szól, szépen trilláznak
A viharral együtt zenét komponálnak.







ÉLET AZ ERDŐN


Kérdi a hold; Mondd, miért szeretSz
Válaszol a nap; mert szép vagy és üdE
Lágy szellő súgja; arcodon píR
Feslő rózsabimbó nyílik reggelrE
Ébred az erdő, a hegy, völgy, s a réT
Méhecske zümmög nyíló virágszirmoN
Gyűjtögeti a port, a kaptárba viszI

Hajnali pára cseppeket, ejT
Napfényes derűre jön sötét borU
Gyűlnek a felhők az ég áldást aD
Villámok cikáznak új élet fogaN
Elmúló vihar, pocok bújik kI

Csemetéit a vízből csepegve emeliK
Szájában lóg az ázott csemetE
Lóbálva lengeti le, és feL
Pocokmama most már vígan meneteL.

/TELESZTICHON: (több mint ezer éves ókori versforma)
SZERETNI TUDNI KELL










FAGYÖNGY ÉS CSÓK


Idén fagyöngyöket szedtem
Szép koszorúba kötöttem
Ajtóm fölött a helye
ŐT várom most ide!

ŐT, ki hiányzik nekem,
Kivel szebb lehet életem
Várom álmodva a csodát
Karácsony áldott csókját!

Odakünn hómező vakít
A sarki szél metszőn süvít
Kandallóban szikra pattan
Fagyöngy alatt a csók csattan.

Igen megérkezett látom!
Legszebb álmom valóság most.
Félve nyitom lassan a szemem
Nem álom, itt van Ő! Velem.







FEST A TERMÉSZET


Gondolt egyet az ősz, fogta az ecsetet
A zöld lomb közé festett, sárga levelet
Festőpalettáján aranyszínt kevert
Pirkadó hajnaltól bíbor színt emelt.

Körbe járta az erdőt, a zöld lomb sárga lett
Itt ott néhol vegyített, egy-egy csepp sötétet.
Rozsda barna sárga, bordó és vörös
A végtelen horizont aranyba öltözött.

Lenge szellő szárnyán szállnak a levelek
Büszke lombkorona megritkult, kopasz lett.
Álmos a természet, nyújtózik nagyot
A bágyadt napsugár, mégis szirmot bont.







FÉNY


Nimfa vagyok neked, te vagy nekem az élet;
Szeretetfényeddel szívem megérinted.
Éjjel csillagom vagy felváltod a napot,
Arany köntösödet, ezüstre váltod.

Vakítón ragyogsz, ott fenn az égen,
Mindenkinek jut melengető fényed.
Éjjel is útra kelsz, magam nem vagyok.
Ezüstös fényeddel arcom simogatod.

Ne félj drága kincsem, vigyázok rád,
Mutatom az utat mely elvezet hozzám.
Átölellek téged szívem melegével,
Megérintem lényed, szeretet fényével.

Aranyló köntösöm leveszem este,
Ezüst palástomat holdanyó szőtte.
Felveszem magamra, megkereslek téged,
Nem hagylak magadra, álmot hozod néked.

Ezüstös fényemmel, az ajkad érintem,
A szél hárfáján játszom dalt neked.
Betakarlak lágyan, az éj palástjával,
S reggel friss harmattal, öntözöm orcádat.

Néha elbújok, a fátyolfelhők mögé,
Akkor is figyellek, - Itt vagyok! Ne félj!
Nem tűnök el végleg, a szivárvány fényével,
Megpihenek picit, s hozzád visszatérek.







A GONDOLAT HOZZÁD VEZET


Ülök a vonaton rohannak a fák,
Nézem a kék eget és gondolok rád
Szemembe vakít a fényes napsugár,
Szemeidet látom a vakító fényen át.

Szeretném testedet ölelni lágyan
Ahogy a fény játszik feslő rózsaszállal.
Bíborvörös ajkad, tüzet gyújt lelkemben
Lángoló vágyamat csókoddal oltom el.

Érzem testednek lángoló hevét
Melyet a napsugár ont most felém.
Megbűvölve nézem a lángoló napot
S látom a tűzben csodás alakod.

Elmélázok csendben, a bűvölet fogva tart
Álmodom veled, a karjaimban vagy.
Hűsítem tested, ahogy a víz ölel,
Szeretkezünk lágyan, és szenvedélyesen.







GYENGÉD KÉZ


Egy gyengéd kéz, mely vállamon megpihen
Egy csillogó szempár, mely csak rám figyel,
Egy baráti hang, mely innen kivezet!
Egy reménysugár, mely utat mutat nekem!

De nem jő a kéz, mely segíthet nekem.
A sötétben ülök, nincs kiút! Elvesztem!
Üvöltök a csendben; kérlek segíts nekem!
De minden hiába, hangom nem hallod meg.

Gondolkodom nagyon; élni így érdemes?
Ha én nem lennék, könnyebb lenne neked!
Bánatcsipkéből vert könny borítja szemem,
Egy végső sóhajjal, a nagy útra kelek.







HAGYD ELMENNI


Szeretnék fényt varázsolni a szemedbe,
Békés megnyugvást a fájó lelkedbe.
Halovány mosolyt sápadt arcodra,
Melyen égő a fájdalom tükröződik ma.

Minden elmúlik egyszer, te is tudod kedves!
Az élet kezdete könnyes, és sokszor keserves.
S nem könnyebb sajnos a folytatás
És jön hozzá még, sok sok csalódás.

Az élet egy örök harc,
Melyet magadnak vívsz,
S ha itt az idő menni kell,
Tétován félve lépsz, mert ő hív!

Megkezded utad az ismeretlenbe
Hogy elfoglald helyed a végtelenbe.
Hogy egyszer megint, újra és újra,
Visszatérhess ide ebbe a világba...

Engedd el azt, kinek menni kell
Angyalok vigyáznak rá, ezt hidd el nekem.
Fenntről mosolyogva tekint le rád,
-"Mennem kell kedves, de figyelek rád!"...

Te tudod hogy igazat szól,
Bár hangja megcsuklik, s remegve szól,
A végső útjára lép félve csendesen,
S te könnyezve hagyod, hogy elmenjen.

Szívedben emléke veled lesz míg élsz
Bár most még sajog, és fáj, hiszen élsz,
Nem hagyott magadra, csak hosszú útra ment.
S ha egyszer neked is menned kell,

Tudd hogy ott lesz melletted!...







HIÁNYOD


Most még fáj, hogy elmentél
Kereslek, bár itt lennél
Könnyeimmel mit sem értem
Fájdalmam meg nem értetted.

Most még fáj, hiányzol nagyon
De hiányod lassan megszokom.
Nem haragszom, csak könnyezem
Ennyit számított a család neked.

Felidézem a régi emlékképeket
Nevető arcod, kedves lényedet.
Mindez a letűnt, idő távlatából dereng
Már nem sírok, és te sem hiányzol nekem.







HOLTAK ORSZÁGÁBAN JÁRVA


Puha földes úton, lassan lépkedek,
Hullnak az útra elsárgult levelek.
Reccsen a száraz ág, hangosan törik,
Szemembe megint, egy könnycsepp szökik.

A holtak országában járok
Különös csend van; és én csak várok!
Lassan feleszmélek, a múlt halványan dereng,
Megkopott fejfára esik tekintetem.

Itt nyugszik Ő; kit sosem feledek,
Melegség járja át, fagyos testemet.
Több éve már, mégis fáj nagyon!
Mikor rá gondolok, arcomon könny csorog.

Ő volt nekem a minden! A mamám!
Most is hallom belül, hívogató szavát!
Emléke átölel; Nagyon szerettem!
Fejfáját simítva, sírok csendesen.

Nem ment végleg el, itt van most is velem!
Érzem, hogy simogat, lágyan átölel.
Gyertyát gyújtok most, halk imát mondok,
Hiszek egy Istenben! Tudom; Te is hallod!







HÓESÉS


Az ablakból nézem a havas tájat,
A hótól roskadó, integető fákat
Az utcán sétáló embereket.
A dombon szánkózó gyermekeket.

Kezem kitartom, s hagyom hogy ráhulljon
Lágyan hulló pihe, bőrömön olvadjon.


Fehér csipkekendő az ágakat takarja,
Az alvó rügyeket, féltő gonddal óvja.

Védő lepelként a mezőket takarja
Új élet szunnyad, álmodik alatta.
Napsütésre ébred, jelez a természet!
Madárka csivitel; - Közel a kikelet!







ÍGY GONDOLJ RÁM


Mikor itt az idő, s a halál eljegyez.
Érzem hűvös csókját, az ajkamon megpihen.
Már nem félek tőle, megyek lassan vele!
Hagyom, hogy vezessen vakon, lépkedek.

A sötétben biztosan halad; meg - meg áll, hátra néz,
Megkínzott testem elhagyom, s megyek a nirvána felé.
Ne sírjatok értem; hisz a nap is ragyog!
Eső áztatja a földet, s a szél falevelet hord!

A madarak trilláznak, a természet él!
A levél ma földre hull, de később életre kél.
Az ezüstös hold fénye ugyanúgy ragyog,
Az éj sötétkékjében, csillagom felragyog!

Egy viharos reggel, földi porhüvelyem
Vidd a hegytetőre, s add át szélnek!
Szabadon szárnyaljak, a földdel lélegezzek!
Esővel öntözzek, új életre keljek!

Mikor esténként a kék égre nézel,
Csillagom ott ragyog, fénye ölel téged!
Mikor könny csordul bánatos arcodon,
A széllel rohanok, rögtön felszárítom.

Látod kedves! Ne sírj! Most csak mosolyogj!
Nem hagytalak én el! Mindenütt ott vagyok!
Hajnalban az első sugárral érkezem,
Átölellek téged szívem melegével!

Mikor bánatos vagy, könnyeket ontok.
S vigaszul neked szivárványt bontok!
Halk dalt dúdolok a fák levelével,
Hisz benned élek, a szeretet fényével







JER VELEM...


Mikor a hold, s a csillag fénye
Nem gyújt tüzet a kedvesed szemében.
Ha a nap sugár fénye őt nem vakítja.
Szemedben a könny, mond miért csillogna?

Ha tudja kedvesed, mire vágysz oly nagyon.
Ha füle mégsem hallja, amit szíved dalol.
Ha nem érzi rezgését halk sóhajodnak,
A tomboló tűz is csendesül egy szép nap.

Leszek én a napfény, mely szárítja könnyed,
Leszek enyhe szellő, mely suttogja neved.
Én leszek az, ki megfogja két kezed,
S azt mondom kedves, jer a fényre velem.

Nézd a patak vizét, mely kristályként csillan,
Halld az erdő hangját, kora hajnalban,
Élvezd a nap táncát, a friss hajtásokon
S azt esthajnal fényét, mikor hozzád oson.

Gondolj kedves arra, hogy az élet csodás
Benne számodra, ezer varázst találsz.
Tárd ki a szívedet, a szunnyadó ébredjen!
Egyetlen mosoly az, mit cserébe kérek.







KARÁCSONYI HÓESÉS


Térdig érő hóban állok
Kezemben a hólapátom
Szép fehér karácsony
Mindig ez volt az álmom!

Hátamon víz csordogál
Lapátolok szaporán
Homlokom gyöngyözik
Szeretem ha havazik!

Szép karácson, fut a szán
Gyermeki kacaj az utcán
Csilingel a zöld fenyő
Hósipkát tett rá a teremtő.

Esik a hó szikrázik
Sok kisgyermek szánkózik
Felborulva hemperegnek
Apró hóemberek lesznek.

Itt az ünnep, siklik a szán!
Fellobban a gyertyaláng!
Fenyő illat, csillagszóró.
Szeretet van, és ez jó!







KI VAGY TE? MONDD!


Ki vagy te? Mondd? Kinek fénye ragyog.
Ki az éj palástján, csak nekem dalol.
Ki melegséget, s tüzet, ébreszt bennem
Ki messzi távolból, dobogtatja szívem.

Ajkam megremeg, az ezüstfény hozzám ér
E sugárral küldöm, szívem üzenetét
Rejtett ösvény vajh? Mely hozzád elvezet?
Fényeddel kedves, utat mutass nekem.

A jó öreg holdanyó pajkosan kacsint
Ezüst sugarával, huncutan feléd hív
Csókot küldök most, e sugárral kedves,
Fénylő csillagom! Az utat mutasd nekem.







LENTRŐL NÉZEM A VILÁGOT


Az óceán mélyéről nézem e világot
Aranyló napot, és ezüst holdat látok
Néha sötétbe borul a tündöklő ég
Csak eső hull, s a villám hasít felém.

Ilyenkor a hullámok magasra csapnak
A büszke tengerjárók, nyögve imbolyognak
Az árbócok kosara vízzel lesz teli
Az angyalok sírnak, könnyeik engedik

A cikázó halacskák a mélyben lapulnak
A tomboló vihar egyszer elcsitul majd.
A sötét égbolt színe lassan kékre vált
A hullámok taraja is szelídül már.

Bíborpalástját a hajnal kibontja
Szivárvány színeit az kék égre szórja
Mikor elő bukkan az első napsugár,
A hold ezüstsarjóla búcsút int már.

Lentről nézem e csodás világot
Csak napfényt látok, és sok boldogságot
Mikor a holdsugár újra rám köszönt
Szívemben szeretet, gyöngyszemként tündököl.







A LÉLEK CSENDBEN ÜZEN


Miért kérdezed a holdat, ha választ sem vársz?
Miért nézed a napot, mikor esőre vágysz?
Miért szeretnéd, hogy ajkam néma legyen,
Mikor azt érzem, a lelked nekem üzen?

A néma csend is beszél nekem.
Szenvedek fájó gyötrődéseden
Segíts, hogy megértsem a szél dalát,
Mely a lelked mélyéről felém, száll.

A lelkem csendben üzen neked,
Szenved, mert csak téged szeret.
Fehér galamb repül az ablakomra
A kóborló lélek is haza talál néha.







MÁR NEM FÁJ...


Már nem fáj mint, akkor ha rád gondolok
Csak némán legbelül, a lelkem háborog
Csak sajog a szívem, mert még bánt,
Hogy elmentél hirtelen, őérte elhagytál...

Hogy miért azt nem tudom, csak jött egy telefon...
Értsd meg kérlek! Így szeretni nem tudok!
Visszatért hozzám ő! Mást nem mondhatok,
Csak azt hogy szeretem őt nagyon-de nagyon...

Nem tudok arcodba nevetni könnyedén,
Nem tudlak ölelni, mert szívemben benne él.
Nem törődtél akkor már velem,
Nem kérdezted, hogy mennyire fáj nekem...

Könnyemet nem láttad, sem a sebet,
Melyet akkor adtál könnyedén nekem,
Szívemben őrzöm szép emlékedet
Légy boldog vele, ezt kívánom neked...

Ne nézz az égre, mikor az eső esik,
Hisz az én szemem is könnyekben úszik
Ne nézd a felhőt, mely napot eltakar,
Mert e pillanatban a szívem megszakad...







MÁR NEM FÁJ, MINT EDDIG


Már nem fáj, mint eddig,
Arcomra mosoly ül megint.
Szívem megtelt szeretettel
Nyugalom, s csend van a lelkemben.

Megtaláltam a megoldást,
Boldog is leszek, meglásd,
A sötét felhő a múlté,
Szárnyalok veled ismét!

Szivárvány hídjára lépek,
Nézd! Mily gyönyörű az élet!
A napsugár pajkosan kacsint,
A hold fénye vezet megint!

Csodás világ! És csillogó!
A szemnek és szívnek irányt adó,
Vezet a sötétben, el nem hagy,
Csillagod az mely utat mutat!

Kövesd a fényt, az álmok tengerén!
Siess a fény felé! Neve a remény!
Soha ne feledd! A remény mely éltet!







MEGFOJT A BÁNAT


Nem tudok most kedves, mosolygós lenni
El akarok bújni! Arcomat temetni!
Nem akarom látni a vakító napot
Sem a sok-sok embert, aki él és mozog!

Vonz a hűvös erdő, a csobogó patak!
A dübörgő vízesés, ijesztő hangot ad
Ki akarom zárni a rohanó világot!
Nem bírom tovább a boldogtalanságot!

Ki akarok törni, mint az izzó vulkán!
Hömpölygő folyamként, lángolni tovább!
Törni, és tombolni! Mocskos ez a világ!
Új életre kelni, mint a főnixmadár!

Túl hangos a világ! Csendet akarok!
Könnyeimtől úgysem látom a napot!
Megfojt a bánat! A keserű magány!
Meg akarok halni! Nem létezni tovább!







MIT ÉR AZ ÉLETEM


Mit ér az éltetem, ha csak a magány vár.
Mond miért élek, ha nem követ napsugár.
Miért kell élnem, mikor szívem vérzik, sebes,
Miért kell élni, ha minden remény veszett.

Testem, és lelkem gyötri a fájdalom
Eltűnt a mosoly, csak sár van és mocsok.
Az élet ingoványos, lassan süllyedek.
Mond mit ér az élet, mikor csak szenvedek.

Szeretnék szemedbe nézni nevetve.
Szeretnék ragyogást fényt látni benne.
Szeretném megfogni kezed, s érinteni.
Minden bánatodon, cseppet enyhíteni.


Lennék én eső, mely életet hoz neked.
Lennék én szellő mely szárítja könnyedet,
Lennek én napsugár, mely melenget átölel.
Lennék éj palástja, mely bátorít, védelmez.

Jer velem a fényre add a két kezed!
- Nem merek félek! A fényben elveszek!
Itt vagyok ne félj, vigyázok rád!
- Tarts hát jó erősen, gonosz ez a világ!

Most nézz fel az égre, vakít a napsugár!
- Igen látom kedves, melegszem már.
Nézd a tarka rétet, s az éltető varázst!
Mond utánam kedves hogy szép ez a világ!

Könnyfüggöny az, mely takarja a szemem,
Még félek a fényben de lassan ébredek.
Szíved melegsége hozzám is elért.
Most látom csak, hogy mégis van remény!







MONDD


Mondd szoktál e álmodozni rólam,
mikor a napsugár felváltja a holdat?
Szoktál - e nappal üstököst látni,
hulló csillagokat esténként számlálni?

Szoktál e ölelni, ha nem vagy velem,
fogod e akkor is mind a két kezem?
Szoktál e csókommal ébredni reggel,
mikor a napfény megérint kedves?

Igen szép szerelmem, álmodozom rólad
mikor a napsugár ezüst tóban csobban.
Lenyugvó nap fénye festi meg a vizet
ébredő holdanyó, csábítón integet.

Sötétkék palástján sok kis apró csillag,
szerelmi lángocskák egyszerre lobbannak.
Éjjel is álmodom, mindig itt vagy velem
köszönöm istenem, hogy te vagy nekem.







NAPFÉNYT AKAROK


Napfényt akarok, tarka pillangókat
Önfeledten trillázó madarakat
Szélben lengő búzát, aranyló kalászt
Közte piros pipacs, kéklő búzavirág.

Lombos erdőben a szökellő szarvast
Az erdő legmélyén megbúvó farkast.
Szellőt akarok, záport, égi áldást
Friss harmatos rétet, s tücsökmuzsikát.

Mezítláb szaladni, hegyen völgyön át
Érezni akarom a hajnal friss illatát.
Hallani a patak csendes csobogását
S érezni a természet csodás varázsát!







NEM AKAROK ÉLNI...


Nem akarok élni ebben a világban
Hol csak a mocsok a szenny, és sár van
Sós könnyek tengerében fürdök; létezem?
Talán kisüt a nap, s én újra élhetek?

Nem akarok többé a sötétben sírni
Nem akarok nedves párnák közé bújni.
Ébren is csak sírok, és fáj nagyon.
Ébreni nem!; - most már csak halni akarok.







NEM FÁZOL TÖBBÉ


Reméltem, hogy szebbé tehetem sivár perceidet
Mit a homok sivatag takar
Melegséggel töltöm meg mindazt,
Mit a szél hűvös fuvallata áraszt,
Nem érzed többé kedves, hogy fázol,
Mert lelkedben az a csepp
Kis láng pislákol, minden percben
Melengeti lelked, és ébren tartja benned
A szunnyadó kedvest...







NEM SÍROK


Már nem sírok! Látod? Nevetek!
A világ, szép megint, s a gyermeki szeretet.
Mi tegnap még fájt, ma emlékkép csupán,
Az idő volt orvosom, majd jő a megváltó halál!

Nem sírok én, csak a könnyem pereg!
Nem a bánaté, örömkönnyek ezek
Nem sírom vissza, az elmúlt perceket.
Könnyeim gyógyírként hoznak új életet!

Csak azt kérem; - Isten! Ha még létezel!
Gyermeknek nyújtsd kezed, ne hagyd el!
Nüx leple alatt az álom oly csodás!
Ha leple tovaszáll, akkor te óvd, és vigyázd!







NETPATKÁNY


Nem lop ő, csak szépet alkot
szavakkal hetykén vagdos,
mindent magáévá tehet
meg is teszi higgyétek el.
Ő a nagy! A nemes költő!
Gondolata mélyről feltör!
Játszik ő a szavakkal
bár más tollát faragta!
Viszi mindenki értékét
gondolatokat, s a szép érzést
szórja sajátjaként mint mannát
más tollával ír balladát.
Átírja a nemzeti dalt
megteheti, fricskát nem kap.
Dicsőítik nagyon sokan,
S ő ettől újra szárnyra is kap!
Olvasgat serényen s gyűjt,
viszi a napfényt, s a hegedűt,
Megírja mindezt saját név alatt,
hisz a szavakat nem te alkottad.
Ergo ha gondolatod viszi
megforgatja s azt kiteszi.
Ím itt a legújabb versem!
Gyertek s dicsőítsetek engem!







ŐRÜLT VÁGYAK, VAD SZENVEDÉLYEK


Mikor átölellek, az ajkam ajkadhoz ér
Kezem lejjebb araszol s a melledhez ér,
A hasadnál megpihen, az ajkunk összeér.
Nyelved a nyelvemmel játszik most könnyedén.

Kezed kalandozik, a mellemhez ér
Érzed a vágyat melyet, most érzek én?
Testem megfeszül, ha hozzám érsz.
Minden idegszálam kéri, hogy légy enyém.

Egyre csak lobog a tűz, újból ég!
Reszket most a testem, űz a vágy feléd!
Nem azért remegek, mert hideg van és fázom,
Hanem csak azért, mert a vágy korbácsol.

Érezném ajkad ízes zamatát
S a feltóduló vágy őrült zihálását.
Ölelni akarlak, csókolni vadul
Testem átadni neked olthatatlanul.

Érezni akarom a lüktető vágyat
Melyet e test követel meg magának
Kezem vándorol lejjebb, egyre lejjebb
Míg eléri lassan az elérhetetlent.

Érzem kedves a vágytól duzzadó erőt
Mely az ágyékod rejtekéből jő elő,
Jer, bújj hozzám, kedves érezd, hogy kívánlak
Kelyhem megnyílik, magamnak akarlak.

Befogadom azt a lüktető vágyat,
Mit te érzel, s én is érzek most irántad.
Jer, oltsd a szomjam, mohó sexvágyamat
Befogadlak lassan, fogj hát szorosabban.

El ne engedj drága, kívánom, hogy érezz!
Érezd azt a kéjt, mit nyújtok most néked
Mellem megfeszül a szádhoz, ér megmered
Óh mily izgató, ha ezt érzem, remegek.

Nyelved körbe körbe cikázik rajta
S mámorba sodor az érzés hatalma.
Önfeledten élvezd ezt a pillanatot
Melyet most e percben csak neked adok.

Szíved hevesen ver, én is ezt érzem
Zakatol szüntelen, kergeti a vérem
Óh de jó hogy itt vagy! S én érzem a vágyad.
Melyet e percben éreztem most nálad.

Hátulról kaptam a gyönyör vesszejét,
Melyet élvezettel nyomtál most belém
Vad érzések kedves/ Nem tombolnak benned?
Nem érzed a kéjt? Mit most én átélek?

Tombolj te gyönyör! Testem táncot jár!
Mámorban úszom, gyötör a vágy!
Add hát meg nekem, mit e test akar!
Jer kedves hozzám, enyhítsd vágyaimat...







ŐSANYA BÖLCSŐJE


Magamban hordom e természeti
csodát!
Egy piciny magzatot, mely életet visz
tovább
Elrejtem mélyen,s megvédem
őt
Testem a bölcsője bennem
nő.
Karjaim ágak, mellyel
átölelem
Törzsem a bölcső, melyben
megpihen.

Igazi varázs új élet útra
kél
Zsenge hajtásom, mely nem látható
még
Mikor életerős, s elég nagyra
nőtt
Megnyílik kelyhem, s világra
jön.

Öleld hát magadhoz a
gyermeked
Suttogd a fülébe, hogy
szereted.
Csodálatos kép amit most
látok
Természeti csodát, egy rejtett
világot!







SZERELEM


Soha sem éreztem amit most érzek
Nem féltem, attól, ha egyszer nem kellek
Míg álomkép voltál vágyódtam rád
Most hogy itt vagy velem, fájna ha elhagynál.

Ne hidd hogy hiányzol, jó ha itt vagy velem
Ne hidd hogy szeretlek, bár sokat jelent nekem
Ne hidd hogy féltelek, csak aggódom érted
Hisz már nélküled, sivár az élet!

Várom a napot, hogy törjön meg az átok,
Várom hogy álmom, valóra váljon,
Várom a napot, hogy megöleljelek,
S a füledbe súgjam, mennyire szeretlek.!

Nem az a gyönyör, mi szívedben játszik,
Hanem mi a kéjben pompázva szikrázik.
Nem gyönyör a csók, mely ajkad égeti
Hanem mi a gyönyört, kéjre készteti!

Szeretném nyelvemmel érezni nyelvedet
Szeretném ha valóra válna a képzelet.
TE légy álmaimnak valós vágya!
Legyen testem, testednek puha ágya!







A SZERELEM KOLDUSA


A szerelem koldusa vagyok,
Kereslek kutatlak hol lehetsz vajon?
Merre kóborolsz hát? Édes szerelem?
Lehet itt vagy a közelben, kereslek.

Rabszolgád lennék, s a koldusod
Ölelném csendben mindened ha hagyod
Merre vagy szerelem? Újra kérdem én!
Nincs válasz, csak a szél fúj könnyedén.

Csendben dúdolja a szerelem dalát
Ám testem s a lelkem, a hideg járja át
Hol vagy hát szerelem? Mondd! Merre jász?
Koldusként kereslek, s várom hogy rám találj.

Testem felmelegítsd, perzselj! Lángolj! Égj!
Érezni szeretném a szerelem tüzét!
Égni akarok, s lángolni veled!
Mutasd hát magad! Rég várt szerelem!







SZERETEM


Szeretem, mikor zúg a hajnali szél,
Mikor a hajamat borzolja könnyedén
Szeretem a napot mely lángoló
Hajnali reggelen vakító tűzgolyó.

Szememben a könny, kristályként ragyog
A csillagos éj, vakító szikrát szór
Szivárvány fénye festi a kék eget
Mond ki vagy? Ki lángra gyújtottad lelkemet?

Az éj sötét leple fátyolként takar
Bíbor palástjával a hajnal ébreszt majd
Madárka trillázik édesen az ágon,
Ébredj kedves! A tavasz jött! Látod?







SZILÁNKOK


Mikor úgy érzed hogy mindenből elég
Szemedben könny, és nincs remény.
Éles pengeként hasít, tested remeg
S a szerelmet hirtelen felváltja a gyűlölet.







TAVASZI ÉBREDÉS


Hazafelé egy tavaszi reggelen
Egy aprócska fény játszik velem
Szemembe fényt varázsol
Szívembe meleget. Látod?

Pajkosan cikázik fénye
Meg meg áll egy falevélen.
Átsuhan egy vékony ágon
Megpihen egy friss hajtáson.

Rügyet fakaszt melegével
Melegít a tél hevében...
Mosolyt csal arcodra
Ragyogást a hajadba.

Látod ott a hóvirágot?
Fagyos földből kicsírázott
Éled napfény melegére
Szirmát bontja dideregve...

Csilingel a harangvirág
Ibolya is ébred már
Illatozik a gyöngyvirág
Tarka már az egész világ.

Ébred a természet, ásítva nyújtózik egyet
A kipattant rügyből zsenge hajtás lesz
Előbújik az apró vad remegve
Kicsal mindenkit a melegre.

Repül a pille szányát bontja
Friss csokor kerül az asztalra
Harmatos fű a szélben lengedez
Az egész világ varázsszóra ébredez.







TÁNCOLJ VELEM


Lennék én tengeren hánykódó vitorla,
Háborgó tenger vágtató taraja.
Céltalan lebegek a víztükör felett
Erős kézre vágyom, mely most felemel.

Este a holdsugár fényével ébredek
A kék ég tengerén lépkedek veled
Fogd hát szorosan mind a két kezem
Ne hagyd hogy a vízbe újra visszaessek.

Az éj sötét kékjében a tengervíz felett
A holdon táncolok kettesben veled
Köröttünk ezernyi csillag tündököl
A holdfény világit, csillog a víztükör.







TÁVOZOM


Esik az eső sírnak az angyalok
Az ázott aszfalton mezítláb rohanok.
Fülembe süvít a hideg sarki szél
Testem nem érzem, kihűltem rég.

Visz a lábam egyre, messze céltalanul
Pereg a könnyem, s az eső csak hull.
Látnak az ablakból egy rohanó alakot.
S az ázott anyaföldre holtan roskadok,

Átadom testem a természet ölének
Jönnek a bogarak lassan szétszednek.
Széthordják életem hulló darabjait
Senki sem tudja meg miért voltam itt.

Hull az égi áldás, az ablakon kopog
Belül a szívem hangosan zakatol
Csendesedik lassan az eső koppanása
Megszűnik végleg szívem dobbanása.







A TÉL DALA


Rég nem láttam ennyi havat
A hófelhő alja kiszakadt
Egy kis csillag éles csücske,
Beakadt a hófelhőbe.

Rég nem láttam ennyi havat
Tél a fákra hósapkát rak.
fehér lepel fedi a rétet,
Féltve óvja a szendergőket.

A fagy jégvirágot rajzol,
Eresz alól jégcsap csillog.
Zúgó szél fújja a fákat.
Lerázza a hósapkákat.

Jégpáncél rian a tó jegén,
Öblösen zúg a sarki szél.
Jégcsapok hangosan törnek,
Arcokon lángrózsák feslenek.

Zeng bong a természet,
Fagymester vezényel.
Komponál a tél maga,
Felcsendült a "Tél dala"







ÚT A SEMMIBE


Üveges tekintet a semmibe vész
Elveszett hit, mely nem hoz több reményt.
Fájó üresség, csend, és félhomály
Őrült félelemmel, párosul a magány.

Zárt ajtó mögött, reszketve lapítok
Magányos szívem zörejét hallom.
Állok az ablaknál, s várok rá!
Érzem, hogy nem jön el soha többé már!

Az esti szürkületben, a holdfényét nézem
Felvillan előttem, letűnt életem.
Rémisztő sötét van! Fényt nem látok!
Hol vagytok most, régi barátok!

Kell nekem valaki, aki átölel!
Egy gyengéd kéz, mely vállamon megpihen
Egy csillogó szempár, mely csak rám figyel,
Egy baráti hang, mely innen kivezet!

De nem jő a kéz, mely segíthet nekem.
A sötétben ülök, fázom, és elvesztem!
Üvöltök a csendben; kérlek, segíts nekem!
De minden hiába, csak a szél zúgása felel!

Gondolkodom nagyon; élni így érdemes?
Ha én nem lennék, könnyebb lenne neked!
Bánatcsipkéből vert könnyfátyol szememen,
Egy végső sóhajjal, a nagy útra kelek.







VÁGYAK ÉS ÉRZÉSEK


Vágyak és érzések
Csalfa vak remények
Álomvilág amelyben élsz
Álmodni oly jó! Mond miért?

Arcodon angyali báj suhan
Az érzések megfestik arcodat.
A hajnalpír elbújhat mögötte
Érzésedet a szíved festette.

Mint festő vásznán a színek
Úgy repül tőled a képzelet,
De jajj! A hajnal már oly közel!
Ébredni kell! A valóság csak ez!

Sajgó sebekkel ébredni
Vágyódó szívvel álmodni
Nappal szorongva létezni
Reggel könnyesen ébredni...







VELED LENNI


Szeretnék hozzád bújni
Öledben megpihenni
Veled a gyönyört átélni
Mosolygós arccal ébredni.

Szeretnék újra veled lenni
Csókod ízét ajkamon érezni
Két karodban megpihenni
Álmodni, s veled lenni.

Arcom kezedbe teszem
Szemed sugara üzen nekem.
Érzem a pillanat varázsát
Feltörő érzelmek viharát

Szemedből sugárzik a vágy
Hűvös a szobám, hív az ágy!
Gondolatban most csak veled
Kedvesem vajh most hol lehetsz.


















 
 
0 komment , kategória:  Pálvölgyi Attiláné  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1011
  • e Hét: 5412
  • e Hónap: 30367
  • e Év: 147721
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.