Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
szeretettel
  2011-05-25 13:29:08, szerda
 
 


Gárdonyi Géza
(1863-1922)
Mikor itt vagy

Mikor itt vagy a szobában
mintha telis-tele volna
rózsával és liliommal,
s körülöttünk zene szólna.

S mikor kimégy a szobából
olyan üres ez egyszerre,
olyan üres, olyan néma,
mintha én se volnék benne.
 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza: Földre néző sze  
szeretettel
  2011-05-24 17:13:44, kedd
 
 


Kosztolányi Dezső:
VALAKI ÁLL A KÜSZÖBÖN

Eloltottuk a lámpát és sötétben maradtunk. Dermedten, mozdulatlanul és némán ültünk igy, mig megszoktuk a sötétséget és lassan érezni kezdtük egymást. A leány a keskeny arany pamlagon ült fehér csipkepongyolában, halványan, mint egy odalehelt holdfényes árnyék. Valakit vártunk ezen az estén. Egy vendéget hivtunk meg, hogy ne legyünk egészen egyedül a szalonban, valami közömbös régi ismerősünket, akivel oly keveset törődtünk, hogy hamarjában a nevét sem tudtuk megmondani. A vendég azonban nem jött. Türelmetlenkedni kezdtünk és sokszor tekintettünk a fehér éjszakába, a háztetőkre, a mezőkre, ahova a hold valóságos ezüstzáport ontott.

- Szeretem az éjet, szóltam halkan, alig hallhatóan, hogy elüzzem a leány unalmát, szeretem a sötétséget és a csendet. Az ember lecsavarja a lámpát s egyszerre elvesz a tejszinü homályos derengésbe. Nincs többé. Arca fekete folt lesz. A szineket sem érzi. A tárgyak egészen másoknak tetszenek. Az illatok oly különösek és a hangok is mintha nagyon távolról jönnének, a messzeségek szivszorongató bánatát hozzák felénk. Álmodunk. Szeretem az álmokat ódon szobákban, ahol régi illatok lengenek és régi képek rémlenek a falon. Ilyenkor megsemmisülök egy ábrándban, ezer évvel futok vissza és tág orrcimpákkal szivom magamba a régi butorokból kiáramló illatot, amely gyerekkoromra emlékeztet. Egy holdsugárral kantározom fel a fantáziámat s neki vágok az éjszakának. Akar-e követni ma este?

- Akarom... Ma igazán nagyon tetszik nekem. A szeme különös, fátyolos, könyben tündöklő. A hangja olyan tompa és lassu. Ugy illik az éjszaka kékesfehér szinéhez. Vezessen.

- Nézze a falon azt a képet. Most még sötétben van. Várnunk kell, mig a hold ezüstlámpása lassan feléje fordul. Érzi-e hogy ma tündéréjszakában haladunk és uj tájak, holdfényes mezők usznak el mellettünk, mintha robogó vonatban ülnénk? Most is felénk lebeg egy ilyen holdas mező. A kép már egész ragyogással néz le a falról... Látja, ez a halvány asszony volt az első, legnagyobb, egyetlen szerelmem. Mikor még gyerek voltam, ott lógott a zongoránk fölött egy massziv aranyrámában s meztelen vállával, sötét hajával, fekete szemével kacérkodott le az én tiz évemre. Ma is elsápadok, ha rágondolok... De a kép is.

- Csakugyan. A kép is elsápad.

- Még most is olyan gyönge. Ez volt az első asszony, akit meghóditottam a férfi akaratom keménységével.

- Szegény, mintha még mindig szenvedne.

- De akkor szeretett engem. Várt reám izgatott éjszakákon s reggel, mikor bementem a zongoraszobába, szemei vörösek voltak a virrasztástól és a sirástól. Ha ilyenkor ránéztem, elsápadt. Azután arca rózsállani kezdett, a szeme kigyuladt s homlokát halványpiros és tüzesvörös szivárvány pántolta át. Ilyenkor rendesen virágokat tettem a zongorán álló vázába, de lopva, hogy anyám ne vegye észre titkos udvarlásomat, amelyről csak mi ketten tudunk. A viszonyunk azonban még sem maradhatott titokban. Egy reggel ájultan találtak a zongoránk előtt. Ez akkor történt, mikor először vettem észre a képen azt a finom öntudatos mosolyt, amely egy hatalmas, bebörtönzött lény szenvedéséről beszél, aki bármelyik pillanatban kiszabadulhat, ha akar. Azon az olajfa-illatos délutánon is órákig meredtem a kép szemébe. Ma már csak annyira emlékszem, hogy a szemek egyszerre felpattantak, ijesztően tágra meredtek és megteltek fényes, fekete könyekkel. Azután a szemhéjak villámgyorsan lecsukódtak. A kép elaludt. Azóta sem mertem erre a képre nézni.

- A szemekben van valami különös. Egy szobrot én is mosolyra fakasztottam egyszer.

- A szemek mindenhatóak. Az ember, ha kiveszik a szemét, olyan, mint egy szobor.

- Ez a kép mostan is alszik még. Nem ébreszti fel?

- Nem. Nem akarom.

A leány bágyadtan lehajtotta a fejét. A hideg holdfényben olyan volt, mintha aludt volna. Szinte lélegzés nélkül ült velem szemben, elbüvölve a szentivánéji hangulatoktól, a tücskök cirpelésétől, az éjszaka ezer hullámzó árnyékától, a tündérien fényes égbolt gyémánttüzétől. A kastély előtt elterülő buja parkban titokzatos, vékony hegedücskék cincogtak a táncra kerekedő bogarak, pillék és rovarok mulatságára, akik, mint valami fényesen kivilágitott bálteremben, halk zizzenéssel surrantak el a füszálak között.
- Szeretem a képeket, folytattam a beszédet, sokkal jobban, mint az embereket, mert mondhatatlan finomság és titokzatosság van bennök. Ma is hiszem, hogy egész külön életet élnek s ha Burne Jones egy halvány lányának megkarcolnám a kezét, biztosan vérezne. Egyszer, évek előtt láttam egy csókolózó pasztelt. A férfi és nő szája végtelen csókba forrt össze. Sokáig néztem őket s éreztem valami állandó, valami örökkévaló van a csókjukban s akkor is csókolóznak, ha nem nézek rájok. A képet megvettem, bezártam egyik szobámba, ahol sohasem járok. Egy év mulva azután ujra megtekintettem és ekkor ugy tetszett, mintha még vadabbul csókolták volna egymást... Az arcuk sápadt és boldog volt, mint az alvóké. Aludtak.

- A szerelem álmát aludták.

- Nincs is nagyobb boldogság, mint aludni és álmodni, - szóltam a leányhoz, aki a zöld bársonyzsöllyéből összetett kezekkel, sápadt ajakkal meredt reám. - Mostan mi is álmodunk. A hold fönn elbujt a fellegek közé, a szoba olyan fekete, mintha sirciprusok boritanák reá árnyékukat. Érezem magát, a tekintetét, a mozdulatait, a lehelletét, egész szépségét és titokzatosságát. A keze lassan a hajamat simogatja és mindig erősebben néz rám. Már olyan fekete, hogy majdnem megvakulok belé. A feketeség pedig egyre nő, dagad, betölti a szobát, elönti a mezőket és felcsapva az égre kioltja a csillagokat is. Két szemgolyója két fekete nap és a fényétől már magát sem látom... Látja a szememet?

- A szemembe néz.

- És most?

- Ne nézzen reám.

- Miért?

- Valami félelem fog el, ha arra gondolok, hogy mindig ide néz. Olyan különös. Mintha álomban látnám. Azt hiszem én is elalszom, mint az idefehérlő kép a falon.

- A maga ajka meg olyan, mint a csecsemőé. Fájdalmasan elpityerdül, de mégis mosolyog.

- Most mezőn sétálunk mind a ketten, viharos napfényben, kacagó szájjal. Egy piros csónakon ringunk a tengeren, valahol Norvégia körül.

- Egy bölcsőt látok és egy koporsót. Az élet egy pillanatra szétlebbentette függönyeit.

- Milyen szomoru az arca. Mintha egy halott fölé hajolna és nem birna sirni...

- Nagyon boldog vagyok. A vendég, akit várunk el fog jönni.

- Én is ugy érzem, hogy már utban van.

- Már nem is vagyunk egyedül, mintha hárman lennénk a szobában.

- Valaki áll a küszöbön, de még nem mer bekopogtatni.

- Ki van a küszöbön?

- Én egy leányt látok, aki fehér tömjénfüstben, nászi ruhában virágok közt némán halad előre.

- Egy fiu jön, aki sápadt a vágytól és az éjszakától. Egy szerelmes fiu, aki olyan szomoru és boldog, mint maga a Szerelem.

- A Szerelem jön ide halk lábakon, tüzes, fekete szemekkel, puha, forró kézzel. Most suhan be az ajtón és fejünkre teszi kezét, leül közénk szeliden és busan az üres székre. Ó jaj, hogy csak most tudtuk meg, ki állt a küszöbön, ó jaj, hogy csak most értjük, ki remegett szavainkban, kicsoda volt az ismeretlen vendég! Ó jaj, mi vakok! Mi boldogtalanok! Mi boldogok!

- Hallja a Szerelem kacagását, hallja, mily édes-szomoruan nevetgél az éjszakában?

- Hallom... érzem... Itt van. Megérkezett.
 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza: Földre néző sze  
szeretettel
  2011-05-24 15:43:47, kedd
 
 


Gárdonyi Géza
Április végén

A nap letette arany-koronáját,
s tüzet rakott a Mátra tetején.
Ott piheni ki égi fáradalmát
az erdős Mátra kéklő közepén.

A lomb nem mozdul. A fűszál is áll.
Kertemben ér az estéli homály.
Alant a völgyben csöndbe halt a lárma.
Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

S tengerként árad, nő a lágy homály.
Fölötte csak az Est-csillag áll.
Az tartja az ég barna fátyolát,
a földnek éji árnyéksátorát.

Álmodom-e, hogy itt van a tavasz?
A kályha mellett róla álmodunk,
pedig a tél künn csendesen havaz,
s pelyhes a hótól minden ablakunk.

De nem, én mostan mégsem álmodom:
ibolya van a kerti asztalon:
enyhe az est: illatos a virág:
virágzó fák közt kél a holdvilág.

A földön az éj sötét fátyola,
s a fák az éjben mind fehérlenek:
ruhájuk talpig csipke-pongyola,
s a csipkék közt ezer gyémánt remeg.

Fehér erdőn fehérlő holdvilág,
fehéren égő örök csillagok,
mi szép vagy te, fehér álomvilág!
Öledben én is csak árnyék vagyok

 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza: Földre néző sze  
szeretettel
  2011-05-23 17:53:14, hétfő
 
 


Gárdonyi Géza
A LEÁNY TAVASZA.

Ne szidj anyácskám, édes, óh ne szidj:
csak a kertbe mentem még délután...
A kert alján kinyílt a tulipán;
a szilvafák is most virágzanak;
lehajló füvet ringat a patak.
A fülemüle tudod-e hogy szólt...
A kert ma este oly ünnepi volt,
véltem, hogy álom, bájos valami!
... Hallottad? megjött a szomszéd Pali...

Ne szidj anyácskám, édes, óh ne szidj!
Csupán köszönt, s kérdezte: hogy vagyok?
S én azt feleltem, hogy csak megvagyok.
Látnád, hogy megnőtt, megemberedett!
Bajusza van, s visel szemüveget.
A vasútnál ám igen szeretik!
Ha állomás lesz, ki is nevezik.
Képzeld: azt mondta, tündérlány vagyok,
és átugrotta, át a patakot.

Ne szidj anyácskám, édes, óh ne szidj:
Az est szép volt; a felhő bíboros;
aztán az ég mesésen csillagos.
Tudod, a holdat hogyan szeretem!
S elvégre ott volt Pali is velem.
Oly régen nem járt Pali mifelénk,
hát ültünk szépen, s elbeszélgeténk,
de olyan szépen, olyan kedvesen,
ahogy még nem mulattam sohasem!

Ne szidj anyácskám, édes, óh ne szidj:
hisz csupa illem s műveltség Pali;
a tudományát öröm hallani!
Azt mondta, hogy a csillagok zenélnek,
s a némaság is voltaképpen ének;
és hogy a szívünk néha hegedül...
Az idő eltelt észrevétlenül.

Ne szidj anyácskám, édes, óh ne szidj:
hisz nem beszéltünk semmi egyebet,
csak azt, hogy mi az emberszeretet.
Mindenki Isten lánya vagy fia:
Pali a bátyám, s én neki huga.
Hát testvérekként ültünk a padon,
s nekem tetszett ez, nem tagadom.
De nem csináltunk semmi egyebet...
csupán hogy megfogta a kezemet.

Ne szidj anyácskám, édes, óh ne szidj:
Hogy megölelt, véletlenül esett:
egy pillanatra megfeledkezett.
De térdenállva kért bocsánatot,
hogy bocsássak meg, hisz angyal vagyok.

Ne szidj anyácskám, édes, óh ne szidj:
igaz, hogy megcsókolt, de gyöngédeden.
Nem is gondoltam, hogy ez árt nekem.
Hiszen csak meglehelte homlokom,
mint mikor én a rózsát csókolom.




 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza: Földre néző sze  
szeretettel
  2011-05-23 16:35:40, hétfő
 
 


Fekete István:
Őszi délután

Tétlen szombat délután van, és én nézem a fákat. A barackot, diót, vadgesztenyefát és a többieket. Zöldek még, de lombjuk rezdülése fáradt és tűnődő. A baracké kicsit sárgább, mint nyáron, és a körte levelét már itt-ott pirosra érlelték hűvös éjszakák, egyébként alig változtak, mégis susogásukban, némaságukban mintha fáradt aludni vágyás lenne, és nem néznének távoli hegyek felé, ha felkel a nap, csak lefelé, közel, a földre.

A diót már leverték, mégis, ha megrezdül a szél, valahonnan lepottyanik egy-egy szem, és titkos éjszakákon megnyitja markát a vadgesztenye tüskés héja is, és elhinti fényes bőrű gyermekeit a puha földön és a meddő aszfalton.

A hajnalok már elködösödtek, a csókák kiáltása messzebb hallatszik, mint máskor, és üde rikkantásukban mintha a tél üzenne az erdőknek és a nádasoknak, a vizeknek és a szántásoknak, az utaknak és az utasoknak.

Tétlen szombat délután van, és én nézem a fákat és az eget, hol céltalan kis felhők vándorolnak békés magasságokban, és madárrajok utaznak dél felé. A sárgarigó már régen elvitte aranydolmányát és ezüstfurulyáját, a fülemüle nem is tudom, mikor köszöntötte utoljára a kertet, ahol született, a bíbicek nem féltik már a fészket a tocsogók felett, és a gólyák talán már meg is érkeztek "téli" szállásukra, hol mindig meleg van, és idegen csillagokra néznek, fél lábon tűnődve az afrikai éjszakában.

Csak a feketerigó zörög a száraz avaron, és idei cinkék böngésznek az almafákon, aprókat cserregve, mert elfogytak a hernyók, elrepültek a lepkék valahová a nyár után, vagy lehulltak, mint éjjel egy-egy száraz levél, és szárnyuk színes ragyogása elmúlt, mint a nyári virágok ideje és tündöklése.

És milyen hallgatagok az éjszakák! A csillagok mintha szúrós szemmel vigyáznának a csendre, és csak vándormadarak kiáltanának figyelmeztető üzeneteket az utánuk jövőknek, hogy utat ne tévesszenek az úttalanságban.

Néha felébredek egy-egy ilyen kiáltásra, és kinézek az ablakon, pedig tudom, hogy nem láthatom őket, mint ahogy ők sem látják az utat, ami a szívükbe van rajzolva, hogy merre menjenek. De érzik, mint ahogy én is érzem, amikor felettem elrepülnek. Érzem és hallom, hogy siratják a nádast, az ismerős vizeket, búcsúznak a domboldaltól, hol piros már a galagonya és sárgul a vadkörte, vágyódva kiáltoznak a nagy fák után, hol árván maradt a fészek, és az elhagyott utak fölé hálót sző a pókmester, a szúnyoghalász.

És megjött a hangjuk a varjaknak, amint átszántanak a hajnal párája felett, és lenéznek a kertekbe, hol sárgán zörren a kukoricaszár, és a harmat hideg cseppjei csillognak a káposzta levelén.

Kárognak a varjak, és az elhagyott mezők üzenetét hozzák - annak, aki érti -, néma utakról beszélnek, romházakról, gazdátlan tanyákról és szürettelen őszről, csonka fákról, felszaggatott hidakról, elhagyott fejfákról és géproncsokról, melyek tanácstalanul állanak a kikericcsel kicsillagozott rétek közepén.

- Kár... kár!...

Amikor felsüt a nap, elhallgatnak, mintha szégyellnék, hogy csak rosszat tudnak mondani, és repedt trombitájukban csak a gyásznak van hangja.

Tétlen szombat délután van, és én nézem a fákat, az eget, a földet, ahová már letelepedett az alkony borulása, és előkúsztak a hosszú árnyékok.

Csend van, akár elhagyott templompadlásokon. A fákon levél se rezdül, a kerteken nem jár senki, a feketerigó elrepül valahová, nem kutat a zörgő levelek alatt, s a bokrok hónaljában már este van.

És éjjel majd újra megszólal a bagoly. Egész nyáron nem hallottam, de tegnap felébresztett. Felkönyököltem az ágyban, és hallgattam, mit mond, s borzongató rikácsolása mivel ijesztgeti a környéket.

Idei bagoly volt, idétlen hangú, nem sok meggyőződéssel öregbítette az éjszakát.

- Tél lesz! - kiáltotta. - Tél... téél... vigyázatok! Dermedés és elmúlás jár a kertek alatt. Én látom. Látom... Nem füstölnek a kémények, és a tél jégmarkába fogja a várost! Reszkessetek!

Aztán már nem értettem, mit mondott, mert mérgesen ugatni kezdtek a kutyák, és igen csúnyákat mondtak a kis bagolynak, aki nem volt rossz tulajdonképpen, csak hát bagoly volt, de erről nem tehetett.

Kiment az álom a szememből, és szinte vidám lettem, mert éreztem, hogy károghatnak már a varjak, és huhoghat a bagoly száraz rémlátással, én már nem hiszek nekik.

Én a néma vándoroknak hiszek.

A galamboknak és a rigóknak, az orgonálóknak, síposoknak és dalosoknak hiszek. A szélkiáltónak hiszek, a titkos fészekrakóknak, a fülemülének és a csíznek, mert hogy tél jön, azt tudjuk; vággyal és reménnyel fűtünk majd, azt is tudjuk; de a romok felépülnek, a hidak újra átfogják a partokat, a géproncsokat elnyeli a susogó sás, és a jeltelen sírokat beborítja a mezők millió virága.

Károghat hát a varjú, huhoghat a bagoly. Mondhat, amit akar.

Én a tavasznak hiszek!
 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza: Földre néző sze  
szeretettel
  2011-05-17 10:22:41, kedd
 
 



Wass Albert - A Patkányok honfoglalása

A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire.
Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy.
A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát.
És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt.
Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást
nekik, és gondoskodott róluk.

Így élt az ember.

Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt.
Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol a vadrózsa kúszott reá.
Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

Így élt a ház és benne az ember, sokáig.

Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott patkány érkezett.
Messziről jöttek, fáztak, éhesek voltak.
Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében.
Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek.
Télen már fiaik voltak s tavaszra megint.
A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket.

Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele.
Volt elég.
Jutott belőle annak, aki éhes.
Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt.
Milyen apró és milyen félénk-gondolta.

Éljen hát ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak.
Először feltúrták a pincét.
Aztán ásni kezdték a falakat.
Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak.
Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta.
És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást.
Másnap reggelre újra ott volt.
Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint.

Akkor az ember legyintett, és azt gondolta:
- Ők is kell, hogy éljenek.

S ha nekik csak így jó, hát legyen.
És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat.
A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is.
Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót.
Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával.

Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt.

Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok.
És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat
mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.

- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről.
- Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat.
- És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen.

Az ember minderről nem tudott semmit.
Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább.

Pedig akkor már rengeteg sokan voltak.

Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára.

Ebből lett csak az igazán nagy felháborodás a patkányok között.

- Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá.
- Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább!
- És föllázadtak. -

Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát!

De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, fáknak, az állatoknak és a madaraknak - még a virágoknak is - hogy
a ház nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint.

S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra.

Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került.
Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás.
Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl.

A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki.
A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt.
A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, kicsépelte a szél.
És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt.
A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak.
És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat.

Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben.
És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!
 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza: Földre néző sze  
szeretettel
  2011-05-08 16:50:29, vasárnap
 
 



Gárdonyi Géza: A hét vezér

Kékfekete bársony az ég teteje, -
abba ragyog a nagy Göncöl-szekere.
Nótát mondok a nagy Göncöl-szekérről,
vagyis inkább a hét magyar vezérről.

Árpád volt az első vezér, a legfő;
szeme mint az oroszláné rettentő;
kardja, mint az istennyila úgy vágott!
Ki is vágott minekünk egy országot.

Árpádnak az öregapja Előd volt,
de biz abban sámsoni nagy erő volt:
rezes kópja száz esztendős kezébe:
unokáját üstökösként kísérte.

Kendé-nek is fehér volt már a feje,
mint őszszel a vén havasok teteje:
de nagyokat rikoltott a csatában:
"Fiatalság, ezt csináld meg utánam!"

Ónod vezér akkor sem állt leghátul,
ha ész kellett, még pedig a javábul;
Ónod vezér süvegében elég volt,
mikor az a süveg Ónod fején volt.

Tas vezér is gyöngy hírt hagyott magárul:
Marót királyt nadrágolta pogányul,
Ő volt apja a dicső nagy Lehelnek,
kinek kürtjét Jászberényben emeld meg!

Várak ellen Huba vezér járt hadat,
vas-kosokkal döntögette a falat.
A cseheket kidobálta Nyitrából:
"Coki bratye, az Atilla várából!"

Vezérek közt Tétény volt a hetedik,
Aranynyal kék felírni a tetteit!
Mint Erdélyért nem harcolt úgy seholse,
Azóta se veszett abból egy hold se!

Kékfekete bársony az ég teteje.
Hét fényes kard a nagy Göncöl-szekere:
a hét vezér, mikor oda feltérült,
beleszurta a bársonyba emlékül.
 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza: Földre néző sze  
szeretettel
  2011-05-06 20:52:58, péntek
 
 



Gárdonyi Géza
Az érintés csodája

A tapintás különleges helyet foglal el érzékszerveink sorában, hiszen egyidejűleg érzelmi életünk "szószólója" is. Több ezer idegvégződésünk segítségével - a tapintás révén - értékes információkhoz jutunk. Bőrünk olyan rezgéseket is továbbít, amire többi érzékszervünk nem képes. Ha például valaki elveszti látását, a tapintása igen kifinomulttá válik. Bőrünk egészen specifikus, csak ránk jellemző - gondoljunk csak az ujjlenyomatra! Valószínű, hogy szervezetünkben sok minden van még, ami csak ránk jellemző, tehát megismételhetetlen.

Életünk minden pillanatában - még a méhen belül is - nagy jelentősége van az érintésnek. Az a baba, akit szeretettel várnak, akihez kedves szavakat "küldenek", és rendszeresen "simogatják", biztos, hogy egészséges, szép és nyugodt kisgyermek lesz. Ha elesik a kisgyerek és megüti magát, édesanyja simogatásától azonnal elmúlik a fájdalma.

Nemcsak a gyermekeknek van szüksége azonban simogatásra, ölelésre, hanem kortól, nemtől függetlenül minden embernek! Csodás dolog visszaemlékezni szüleink, nagyszüleink ölelő karjára, ami nyugalmat, biztonságot, szeretetet árasztott. Régen minden találkozásnál öleléssel üdvözölték egymást a rokonok. Kár volt ezt a szép szokást elfeledni! Ha minden napunkat úgy kezdjük, hogy átöleljük szeretteinket, nyugodt, boldog napunk lesz. Nem elég csak érezni a szeretetet, annak nap, mint nap hangot is kell adni egy-egy dicsérettel, simogatással, mosollyal.

Az érintés varázsa talán a szerelemben a legteljesebb. Elég egy ujjal megérintenünk kedvesünket, máris bizsereg az egész teste, rózsaszínné válik a világ, eltűnnek a gondok, az idő megáll, s ez a varázslat örökké tarthat, ha újra és újra ezt a szeretetet, ezt a fényt adjuk párunknak. Néha még látni ilyen csodát, amikor két idős ember kéz a kézben jár, mintha egyek lennének. Szeretetük fénye messze kisugárzik, s talán mások is meglágyulnak tőle, észbe kapnak, hogy elrohant az élet, és épp a legfontosabbat hagyták ki belőle...
 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza: Földre néző sze  
szeretettel
  2011-05-06 12:20:31, péntek
 
 



Gárdonyi Géza: Földre néző szem
Égre néző lélek

Intelmek fiaimhoz

TÁRSASÁG

Aki társaságba vágyik, lelki hiányokban leledzik. Hordó, amelyet a saját borával nem lehet már feltölteni.
*
A gyermek nem bir megtenni társaság nélkül. A cigányok és az összes műveletlen népek társaságban kóborolnak. A paraszt vasárnap amint felöltözött, kiáll a kapuba. Keresi kivel beszélgethetne.
Az emberiség kiválói magánosan szerettek élni. Egy francia iró azt mondotta:
- Megtisztelve érzem magamat, ha valaki meglátogat, de mindenki örömet szerez, ha nem látogat meg.
Ebből megítélhetitek, hogy a társaság nem éppen szükséges föltétele az életnek. A testileg gyöngék védelmet éreznek a társaságban, az agyilag gyöngék így iparkodnak a gondolataikat kiváltani.
Örökké társaságban lenni épp oly tulság, mint örökké magában élni. De mindenesetre kellemesebb és hasznosabb a két tulság között, ha már választani kellene, - az utóbbi.
*
Kerüljétek azt:
Aki talmi aranyláncot, üvegből készült ékkövet hord.
Akinek minden szava mézes.
Aki azonnal feketének festi, akit ti dicsértek.
Aki azt mondja: - Nincsen Isten!
Aki többet költ, mint amennyi tőle illenék.
*
Ovakodjatok az olyan embertől, akinek a szemét a ravaszság ráncai jellemzik. Nem tiszta lélek.
Ovakodjatok az olyan embertől, aki hízeleg. Megfizetteti veletek a szavait.
Ovakodjatok az olyan embertől, aki hibáitokat értékeitek gyanánt emlegeti. Csufolódó. Gonosz.
*
Ha a kénytelenség olyan emberrel vet össze, aki nem hozzád való, akadjon rögtön sürgős dolgod a tőle való szabadulásra, hapedig nem akad, légy türelmes és hallgatag, ameddig a kénytelenség hozzábilincsel.
Társaságod megválasztásában ne nézd:
Ki szegény?
Ki gazdag?
Ki alacsony?
Ki magas?
Csak azt nézd, hogy:
Tiszta-e a gallérja?
A tisztaságot nem csupán a ruhára értem.
*
A művelt nők társasága a legkellemesebb. Gondolkodásuk csapongó, szökdécselő. Állatiságtól mindig iparkodnak távol lenni (hiszen a női öltözet fejlődése nem egyéb, mint az emberi test eszményítésére való törekvés.) sok finomság, gyengédség van bennük, és tiszta, önzetlen szeretet is.
*

Az a kellemes, aki elménkben kedves képeket költ.
Innen van az, hogy a panaszkodó ember unalmas és kellemetlen. Rossz képek csoportját ébreszti agyunkban.
(Érteni kell, hogy a képek alatt mit értek. Minden szó, vagy legalább is minden gondolat képeket ébreszt bennünk.)
*
Ne ejtsen tévedésbe benneteket soha a méltóságos arc, se az erős hang.
A páva is méltóságos állat, de azért nincs főbb esze, mint a tyúknak.
Az oroszlán is tud ordítani, de azért csakolyan barom, mint a többi barom.
*
Tapasztaljátok majd, hogy egyes népfajok testibb életet élnek, mint mink. Ilyenek a mi érintkezési körünkben a zsidók némelyike, olaszok és cigányok. Természetes, hogy vannak köztük is kivételek, de ezek többsége a társalgást csakhamar a tenyészet terére fordítja, az
állati életre, mert ez az élet az övé, tehát a gondolatai is e körül forognak
*
Festők és zenészek többnyire kedves emberek és felületes gondolkodásuak.
Sokat forognak a világban és így nagy az élettapasztalatuk, de mélyen fekvő témákról nem lehet velők beszélni, mert többnyire keveset olvasnak és így a tudásuk inkább az egyéni tapasztalatok halmozottsága, mint az emberiség értelmi tárházából valók.
Ha olyan festővel vagy zenésszel kerültök össze, akinek a társasága nem kellemes, tőlük a legkönnyebb megszabadulni. Csak dicsérni kell előttük egy versenytárs munkáját.

TÁRSALGÁS

Sokszor láttam már társas összejöveteleken embereket ülni vagy állani, akik nem foglalkoztak senkivel s velök se foglalkozott senki. Ti ezt ne cselekedjétek. Abban a percben amint se ti nem mulattok, se veletek más, megszűnt a jogotok tovább ott maradni.

*
Gyakran halljátok, vagy mondjátok magatok is:
- Nem tudom magamat kifejezni.
Rám úgy hat ez, mintha azt mondanák:
- Sok a gyöngyöm az indiai oceán fenekén, - de nem tudom felhozni.

*
Embertársaink iránt úgy kell viselkednünk, mintha Krisztus második parancsa így volna felirva a szívünkbe:
- Szeresd felebarátodat jobban, mint magadat.

*
Minden gondolat agyi izgalom. Az ember agya ilyen izgalmak raktára. Ezen izgalmak úgy rakodnak el, mint ahogy az orgona-sípokat állítja sorba az orgonacsináló.
Mikor beszélsz egy-egy sipót érintesz a veled beszélő emberben.
Beszélhetsz a bányászszal bármiről, ő neked az aknázásról fog szólani. A földműves a gazdálkodásról. A tenorista a hangról. A színész a színpadról.
Az okos embert éppen az különbözteti meg a nem okostól, hogy nem a saját orgonáján játszik, hanem hadd szóljon kinek-kinek a maga sípládája. Ha érdekes hallgatjuk. Ha nem érdekes, menekülünk.
A rút gondolat olyan mint a rút gyermek: senki se néz rá örömest.
A rút képzetek az ember lelki háztartásának a szemétdombja. Minek forgatni?

*
Hogy okosan viselhessétek magatokat társaságban, gondolkozzatok csak ezen:
Mi a beszéd?
És:
Mért beszél az ember?
Nézzetek meg két beszélgető nőt: sokszor látjátok, hogy mind a kettő beszél. Egyiket sem érdekli mit mond a másik, csak az, hogy mít mond ő maga?
Mért beszélnek ezek?
Ellenben nézzetek meg két beszélgető okos embert: mind a kettő arra vigyáz: mit mond a másik? Őmaga iparkodik hallgatni amennyit csak lehet.
Mért beszélnek ezek?
Amazoknál a cél maga a beszéd. Emezeknél a beszéd anyaga.
Közönséges beszélgetésben az ember mindig arról beszél, ami az agyát izgatja, vagy valamikor izgatta. Innen van, hogy a közepes értelmű ember szivesebben beszél, mint hallgat, az értelmes ember meg szivesebben hallgat, mint beszél. Mert az értelmes ember nem tartja szükségesnek, hogy nyilvánítsa mindazt, ami az ő agyát izgatja. Be van gombolkozva. Csak a hozzátartozói előtt jelenik meg nyíltan, bizalmasan.

*
Ha megfigyelitek a gyermeket és a nőt, a parasztot és a cigányt, szóval a csekély értelmű embereket, csakhamar látjátok, hogy a beszédük tengelye az Én. Az Én a harangozó. Bárki közelíti meg, mindenkinek harangoz. Harangoz meggondolás nélkül, végevárhatatlanul, mígcsak arra nem eszmél, hogy nem hallgatják.

*
Ismertem egy szegény szabót. Annyira nyomorult életet élt, hogy soha meleg ételt nem evett. De volt neki egy kávéházi tajtékpipája, afféle kétkoronás ordinári portéka. Vasárnaponkint kiállt azzal a kapu elébe és büszkén pipált vele. Azt gondolta, hogy senkinek olyan a világon nincsen. S ha tréfából kérdezték mennyiért adná el, komolyan felelte, hogy nincs annyi pénze senkinek a faluba, amely ezzel fölérne.
A szellemi világban is vannak ilyen pipák. Akinek kevés van, dicsekszik vele. Akinek sok van elrejti.

*
Az embert abból ismerhetitek meg, ha azt nézitek mi izgatja őt?
A gyermeket ez a kérdés izgatja: táplálkozás.

*
Néha elkerülhetetlen, hogy olyanokkal kerülünk össze, akik kíváncsisága az illemek mértékén felül van.
Nem mindennapi gyönyörűség az ilyen tolakodót hallgatással utasítani rendre. Hallgatunk. Rá se nézünk de a lehető legnyugodtabb és kifejezéstelenebb arccal. És hallgatunk, mintha merőben megsiketültünk volna.
Vigyázunk, hogy ki ne pattanjon belőlünk egy bántó szó. A tökéletlen embert szabad javítani, de nem megszúrni. Ez már az emberszeretet törvényébe ütközik. A hallgatás némely esetben ékesszólás.

*
Az ember állati testben járó angyal.
Földi életünkre össze vagyunk forrasztva egy állattal. Ez az állat a testünk. Kerüld azokat az embereket, akikben több az állat, mint az angyal. Megismered őket a beszédükről.
Minél jobban kifejlődött valaki az állatiságból, annál kevésbé foglalkoznak a gondolatai az ember állati életével.
Mindennap hallhatod a parasztok beszédét: tele van a testi élet szavaival. Ők a Iegműveletlenebbek. Gondolatvilágukban több az állatifogalom, mint az eszmei.
Gsak a szenvedés és a szeretet nyitja meg olykor bennök az angyal ajkát, s ilyenkor látod, hogy az ő ruhájok olyan, mint a Szamaritánus álmában irtam Mathuzsálemről.

*
A hallgató ember - lepecsételt levél.
A beszélő ember - kirakodó láda.

*
Művelt ember társalgásából hiányaik az ember-szólás, a pénz, az ember állati dolgai, a dicsekvés, a tisztálkodás, az emésztés, sértegetés.
Mindenki azon igyekszik, hogy jelenléte a másiknak kellemes legyen.

*
A rosszkedvű ember megmérgezi a levegőt jelenlétével. Fuss tőle. S minden olyan helyről, ahol rosszkedvűek élnek.
Minek lakjunk siralomházban, ha nem vagyunk elitéltek.

*
Érdekes társalgó lehet mindenki, aki olyan nézeteket nyilvánít, amely a társaság nézetével ellenkezik. Ha e nézeteket jól tudja bizonyítani és védeni, övé a figyelem.
Az aztán mindegy, hogy igaza van-e vagy nincs: vagy mulatságos, vagy tanulságos.

*
Sokan vannak, akik tudják a társalgásnak ezt a formáját és mindenben ellenkezőt beszélnek, még a saját meggyőződésük ellen is, csak hogy érdekeseknek mutatkozzanak. Persze ha ügyetlenül csinálják, vesztenek az értékükből.

*
Ne vitatkozzatok Istenről, lélekről, halhatatlanságról soha senkivel. Akinek a lelke fejlettebb, mint a teste, mindezeket ugyis érzi, akinek meg
a lelke fejletlenebb, mint a teste, annak-beszélhet akár maga Jézus Krisztus, nem lehet neki bebizonyítani.

*
Beszélgetésből olykor harc keletkezik. Némely ember türelmetlen az olyan iránt, akinek nem az a véleménye, ami az övé. Haragszik, kiabál.
Az ilyen embernek ezt felelem:
- Kérem ne haragudjon, hogy az én véleményem más. Én se haragszom, hogy az öné más. Beszéljünk másegyébről.
Vagy:
- Ön kiabál, tehát izgatott. A fölizgult ember érzelmi alapon áll. Értelmi ügyet tisztázni érzelmi argumentumokkal nem lehet.
Hapedig a disputáló ostoba, hallgatok és mihelyt lehet sajnálatomat fejezem ki, hogy távoznom kell.

*
Ha dicsérni lehet valamit, dicsérj gondolkodás nélkül, s kétszeresen. Ha leszólnod kell vala mit, gondold meg hétszer, mielőtt kimondanád, s ha már ki kell mondanod, hallgasd el, ha lehet. Mert a dicséret jóérzést kelt. A leszólás fájdalmat.
A gyógyító orvos metszésétől is húzódunk.

*
Szinészszel nem lehet öt percig beszélni annélkül, hogy ki ne mondja ezt a szót: Szerep.

*
Az emberek jobban szeretnek beszélni, mint hallgatni. Hallgassatok, ha kellemetlen is. Csak akkor beszéljetek, ha látjátok, hogy a másiknak a ti hallgatástok nem tetszik.

*
Okos ember ha beszél, mindig másnak beszél. Az ostoba mindig magának beszél, mikor másnak beszél is.

*
Mikor valamit megköszöntök, szavatok legyen dúsan aranyozott. Mikor elégedetlenséget fejeztek ki, - ha nem használhattok vele sem ügynek, sem embernek, akkor csak magatokban beszéljetek.

*
A köszönöm olyan bankó, amelyre nincs írva szám. Egyiknek sokat ér, másiknak keveset, de mindenki szívesen elfogadja.

*
Olyan figyelmesek, finomak legyetek a férfiak iránt is, mintha azok is nők volnának. A nők iránt legyetek olyan egyszerűek, mintha férfiak volnának.

*
Életbölcsesség:
Bolond ember az, aki láncot tesz magának kezére, lábára.
Az ígéret - lánc.

*
Minden ajánlatnak meg van cukrozva a teteje.

*
Micsoda aranydió a majd! Hogy megkopik mikorra most lesz belőle. De valami láthatatlan angyal nyomban ad megint az embernek, - az örök gyermeknek, - másik és másik aranyozott diót.

*
Ne vitatkozzatok soha mélyen senkivel. Az erdőn is sok a görbe fa. Oktalan vállalkozás a görbe fákat kiegyenesíteni.
Én azt szoktam tenni: hogy a félszeg véleményre mondok egy felvilágosító megjegyzést. Ha nem használ, az ő ügye, nem az enyém.

*
A fickándozó ember vicceitől se tántorodjatok meg. A kereskedők közt lám sok a furfangos, eszes, mégis alig van köztük aki az életet és vagyont meg tudná különböztetni. Neki a vagyon az élet. Mindennap látják, hogy a halál kiragadja az embert vagyonból, s az is bizonyos, hogy egy kereskedő sem marad a vagyonában, de azért ő mégis csak a vagyonának él.

*
Ha olyan téma kerül szóba amely bennünket nyugtalanít, gondoljuk meg, hogy a ki nem mondott szó a mienk, a kimondott soha többé.

*
Sohase feleseljünk élőszóval. Mindenkit bánt az, ha a nézetét hibásnak mondjuk, mert ezzel gyenge felfogásunak is tartjuk.
Viszont ha bennünket is boszant, hogy másnak a nézete más, s néha szembeötlőn sánta, tekintsük a percet és az embert elénk vetődött kellemetlenségnek. Huzzuk fel az esernyőt és menjünk tovább, mihelyt lehet.

*
Minden embernek két oldala van: egyik fehér, másik fekete.
Soha ne beszéljetek senkinek a feketéjéről.

LÁTOGATÁS

Irót, katonát, színészt ne látogassatok meg délelőtt.
Kanonokot délután.
Ujságirót este.
Plébánost szombaton.
Gazdát aratáskor.
Festőt míg a nap világa tart.

*
Ha vendégek vagyunk csak annyi ideig legyünk vendégek, amennyi ideig teljes bizonyossággal kedvesek vagyunk a gazdának. Enni csak annyit szabad, hogy ne éhezzünk, és hogy a gazdát a visszautasítással el ne kedvetlenítsük. Inni csak annyit, amennyit a józanság embere szokott.
Hapedig hozzánk jőn vendég, aki méltó arra, hogy szívesen lássuk, iránta való figyelmünket mindig tulságban hordozzuk.

*
Egy óra hosszánál tovább időzni valahol már nem látogatás, hanem tanyázás.

UDVARIASSÁG

Mi az udvariasság.
Az ember-állatnak ember-angyalként való viselkedése.
Vakság hibák iránt.
Nagyítóüveg érdemekre.
Szavakba takart cukorka.
Aranyfüst rézarcon.
Detáj üzlet "A kedvességhez" címezve, s ily feliratos:
Gyors kiszolgálás ingyen.
Persze a legtöbb ember hamis kincset osztogat. Ha oktondi, hiszékeny vagy, haza is viszed, így jársz vele, mint aki a boszorkányok éjszakáján aranyat vitt haza, s reggelre kelve azt látta, hogy olyasmi, ami az országuton a lovak nyomában szokott heverni.

*
Legyetek udvariasak még az olyan macskák iránt is, akik azt vélik, hogy az embernek kötelessége mindig nekik engedni át a jobb helyet és jobb tejet. S ha essőben is átajánlod nekik az egyetlen szobát, valahogy azt ne várd, hogy kinyujtanak neked legalább egy esernyőt. Ilyenkor ahhelyett hogy morognál, örülj. Azt gondold:
- Ime az élet alkalmat nyujfott arra, hogy türelmemet kipróbáljam. Amennyire nyugodt tudok maradni, annyira terjedt a bölcsességem.

*
Levélíró.
A papiros rossz melegvezető.
Ez az oka, hogy mesterséges meleget kell beletennünk. Erre a célra találták fel az udvariasság kínai nyelvét.

ALÁZATOSSÁG

Az erkölcsöket tanítják az iskolában, de nem magyarázzák meg. Az alázatosság is olyan erkölcs, amelyet könnyű félreérteni.
A mi éleviszonyainkban az alázatosság nem azt jelenti, hogy hajtsuk a nyakunkat bárki lába elé. No bizony hamar ráhágnának!
A ti alázatosságtok csak az emberszeretetben nyilvánuljon. Ne nézzetek el senki feje fölött, ne kukorékoljatok senkinek a szeme közé. Minden embernek egyforma joga van a föld hátán járni, a levegőt színi, az Istent apánknak szólítani.
Ne lássátok senkin az olcsó ruhát. Mert nem a ruha az ember.
És ne beszéljetek senkivel olyan hangon, mint az őrmesterek szoktak a bakákkal. De ti se engedjetek ezen a hangon beszélni magatoknak. Ha olyan a helyzet, hogy nem lehet ellene tenni, magatokban kiáltsátok háromszor:
- Szamár! Szamár! Szamár!

*
A gyönge értelmű embert erről ismerhetitek meg:
Nem különbözteti meg: ki hajlong a tisztességének és ki hajlong az erszényének.
A kereskedő rá tud tukmálni olyasmit, amit megvenni nem akar.
Nem tud megszabadulni az olyan asszonytól, aki őt gyötri.
Gyermekét a maga akaratára engedi.
Sohse gondol, hogy valamikor meghal.
A dicséretet készpénzül fogadja.
Szük cipőben jár.
Pazarol.
Szavajárása:
- Nem bánom.

*
Ha nem vagytok gőgösek, eléggé alázatosak vagytok. A bibliai alázatosság is csak emberbecsülés. Jézus megmosta a tanítványok lábát, de büszkén állott meg Heródes előtt s nem érdemesítette feleletre.

*
Az élet küzdelmeihez kemény nyak kell. Aki giliszta módjára csúszkál az emberek között, minduntalan rátaposnak.

*
Mindenkivel úgy beszéljetek, mintha egyenlő ranguak volnátok, - mindaddig míg meg nem tudjátok, hogy feljebb áll-e vagy lejebb - tökéletességben.
Merthogy, valaki méltóságos vagy ekszcellenciás, az csak a butáknak imponál és a zsebileg érdekelteknek.

*
A görbehátu alázatosság mindig kellemetlen látvány volt nekem. Éreztem, hogy van benne valami nem-igaz és nem emberi.

*
A kevélység és alázatosság fogalma a leghomályosabb helyen van elrakva képzetünk kamrájában.
A legtöbb ember össze is véti a gőg és a szolgaiság fogalmával.
A krisztusi alázatosság értelme távol áll a lakáj fogalomtól. Hiszen Krisztus egyenlőséget prédikált s nem az egyenlőség vonala alá akarta görbíteni a nyakakat, csak a testmagasság vonalához, aki feljebb tartja annál.

*
Ne hajlongjatok senkinek csupán azért, mivel ő gazdagabb vagy wohlgeboren, - engedjétek át a hajlongást a szolgáknak és a szolgalelkűeknek. Hajoljatok meg azonban az olyan embernek, ha szegény is, ha rongyos is, akinek a tettei előtt meghajolhattok.

*
Aranygallérnak, méltóságos címnek meg hajolj, - csak, - angyali szívnek.

*
Sajnos hogy a középiskolás nevelés nemigen fejleszt más karaktert csak az alázatosat. A kegyes tanítások kiszedik a csontot az emberből
és puhánynyá változtatják. Az ilyen ember értéktelen.
Sohse láttam alázatoskodó, hajlongó, kezét dörzsölő embert igaznak és értékesnek.
Aki ugy jelenik meg előttetek, hogy minden szava egy-egy lelki térdhajlítás, az ilyen ember vagy álnok, vagy lelki nyomorék.
Vigyázzatok, ha erőtlenséget éreztek valaki előtt. Ilyenkor vagy éhesek vagytok vagy az elmétek fáradt. Ilyenkor hívjátok segítségül a szent Energiát, vagy érezzétek az én kezem érintését a vállatokon:
- Feszítsd ki a melledet fiam! hiszen ember vagy, nem kutya!

KÖSZÖNÉS

Mikor valakivel találkoztok, s hirtelenében nem tudjátok, hogy köszönjetek-e vagy sem? azt válaszszátok, hogy köszönjetek.

*
Ha olyan ismerőssel találkoztok, akiről biztosan tudjátok, hogy nektek köszönni fog, előzzétek meg a köszönésben, ha mingyárt koldus is.

*
Papnak ismeretlenül is köszönjetek.
Mindegy, akármilyen vallás papja. Minden oltár szent. A vallást tisztelitek ezzel a köszönéssel. Éshát a papok között van a legtöbb becsületes ember.

*
Köszönhetünk ismeretlenül is a kiváló államférfiaknak, művészeknek is, valamint mindazoknak, akiket az Isten ajándékképpen adott
a nemzetnek. Nem baj, ha a köszönésünket nem viszonozzák. Az már az ő ügyük, nem a miénk.
Én az érdemes szobor előtt is megemelem a kalapomat.

*
Ha az orvosok is viselnének egyenruhát, azt mondanám, nekik is köszönjetek. Az orvosok a társadalom leghasznosabb munkásai.
Különösen becsüljétek meg azokat az orvosokat, akikről szegények hálával beszélnek. Azoknak a kezével az Isten dolgozik.

ÉRZÉKENYSÉG

A legdurvább embernek a bőre is érzi a hideget és a meleget a szúrást és a balzsamot.
A lélek épp ily érzékeny a hideg, meleg, szúrás és a balzsam iránt a legdurvább emberben is.
A legelvetemültebb emberben sincs elfásulva a lélek az érintkezések iránt.
Hát még a közönséges berendezésű ember!
Érdekes, hogy milyen érzékeny az ember a saját neve iránt!
A név a villamos csengő nyomója, amely a szívbe csenget.
Ha köszöntök, ha megszólítotok valakit, mindig mondjátok hozzá a nevét, vagy a keresztnevét, vagy a vezetéknevét, vagy a címét.
- Jó napot Péter.
- Köszönöm szíves figyelmét tisztelt uram.
A német a név helyett a kérem szót használja. Ez a gyöngédség jele. Szép a franciától a szil vu plé (ha tetszik) sűrű alkalmazása. A francia a beszédben az uram vagy asszonyom szót alkalmazza sűrűen.

*
Ha valamin mérgelődöl, bánkódol, sírsz, egy hónap mulva nem úgy fogsz rajta mérgelődni, bánkódni, és sírni. Hát még egy év mulva!
Haj de bölcs ember volna, aki mindent olyan szemmel tudna nézni, ahogyan egy év mulva látja.

*
A férfi megharagszik, megbőszül, ha valamely neki nem tetsző nő környékezi.
A nő nem bőszül az ilyesmiért. Hol melegen, hol hidegen, de elfogad minden hódolatot.
A férfi valója: akarat.
Az akarat mindig ütközik.
A nő valója: szeretet.
A szeretet mindig egyezik.

KÖNYV

Mikor a Bibliáról beszélek, jobban az Új-testamentumról beszélek. Az Óban csak az első négy fejezet, a Zsoltárok, Jób és Bölcs Salamon könyvei azok, amelyek világossága kiolthatatlan, mint a csillag-tűz.
Az első könyv tehát a Biblia. De a második semmiesetre se legyen más, mint egy jó Bibliamagyarázat.
Magyarázat nélkül olvasni Bibliát annyi mint Bädecker nélkül menni ismeretlen földre.

*
A biblia mellé tegyétek Buddha beszédeit. (Die Reden Gotamo Buddha's Leipzig. W. Friedrich. A fordító neve Neumann.) Ez nem olcsó könyv: egy tehén ára rámegy. De biztosítlak benneteket, hogy többet ér.
És ehhez szerezzétek meg az összes vallásalapítók könyveit.
A vallásalapítók mind lelki-emberek voltak. Kiváló szellemek, akiket vagy az Ég küldött közénk vagy maguk vállalkoztak szeretetből arra, hogy testet öltsenek. Mindegyik a maga korához és maga nemzetéhez alkalmazta a tanítását, de mindegyik a legnagyobb igazságokat tette a tanítása magvának. Tanításuk alapja azonos, csak egyik a másikat kibőviti.
Ahol pedig egymástól eltérnek, könnyű meglátnunk, hogy ez azért történik, mert mindegyik más-gondolkodásu és máserkölcsű népnek beszél.
De ők a legértékesebb emberek!
*
Az első regény amit olvasunk: Robinson. Az első filozófia: Büchner. Robinson édes tej. Büchner édes méreg. E méregnek ugyanaz a hatása a lélekre, mint az első pipának a testre.
Mert csak az éretlen elméjű emberek olvassák komolyan, akik még ellent-gondolni nem tudnak.
Büchner kimondja, hogy nincs Isten, mert nem láthatjuk, s mert a Föld nem paradicsomkert. Az ő feje az a lámpás, amelylyel be lehet világítani a Végtelenség templomába. Az ő keze az az erő, amelylyel le lehet rántani az Istent a világmindenség közepéből. Mily együgyűség! Ha Büchner festőnek született volna, bizonyosan azt a képet festette volna meg, hogy az Istent az emberek rabláncon hurcolják a guillotin alá.

*
Ha valaki gyermekkorában kapna egy üres könyvszekrényt, érdekes lenne följegyezni, hogy ötven éves koráig hányszor és hogyan változna benne a könyv?
Az értelmi fejlődésnek lépcsőzetét látnánk a följegyzésben.
A lépcsőzet a tankönyveket és szakkányveket nem jegyezve azt gondolom a következő nyolc fokot mutatná.
I. Mesék, ponyvahistóriák, képes biblia, minden ami csodálatos és álomvilági.
II. Vadászkalandok, rémregények, lovagregények, vitézlegendák, - a csillogó hősök világa. Szinmüvekből olyanok, amelyek főszerepét primadonna játsza. Primadonna huszárnadrágban, tóthalinában vagy parasztgatyában.
III. Korpa.
IV. Kalandos regények. Sue, Dumas, Jókai, Verne, humoreszkek, poros hősök világa.
V. Érzelmes könyvek. Jókai marad. Petőfi, Heine, Sekszpirből Rómeo és Julia és némely uj költő. Virágos és holdfényes világ.
VI. Valóságos utazások, népies nyelven irt történelem, életrajzok, költői elbeszélések; vígjátékok, Dickens, Dosztojevszky, Hugó Viktor (Századok legendája). Közben naturalista írók Zólától Gorkijig.
VII. Darwin, Häckel, Büchner, Schopenhauer, Moleschott, Spencer, Sekszpirből a tragédiák.
VIII. Vallásalapítók. Pozitivisták. Sekszpirből Hamlet. Hamlet magyarázatok. Oknyomozó történelem Buckle. Teleologia, theosofia, theologia, elméleti spiritismus, bibliamagyarázatok, occultizmus. Biblia. A továbbiakban is merőben lelki olvasmányok.
Ime nyolcszor ürül ki és nyolcszor telik meg a szekrény.
És e vázlatos jegyzékből megítélhetitek hol álltok a lelki fejlődésben? és hova juttok legközelebb.

*
A régi mesékben a varázslók könyvből idézik a szellemet.
- Jelenj meg! Hozd el az Aladin lámpását! Vigy el engem ide, vagy oda! Hozz kincset!
Ma már ez nem is mese. Külön varázsló tudomány se kell reá. Akárki is szerezhet olyan könyveket, amelyekben van szellem, s a szellem a könyv első felnyitására megjelenik; hozza a világosságot; visz bennünket ereje szerint távol szép világokba, vagy hord nekünk aranynál értékesebb kincseket...

*
A könyv is emberi test. Papiros-test. A Földön élt lélek világító része maradt benne. S hangtalan beszéde könnye, mosolygása, - szíve dobogása.

*
A meghalt írók úgy mentek el tőlünk, mint a mesében a tündér-leány a reá bukkanó pásztor elől:
A gyepen ottmaradt a gyémántos selyemfátyol...

*
Mégiscsak nagy valami, ha elgondoljuk, hogy a világ száz legokosabb, legkedvesebb emberét betehetjük a szobánkba.
S nem foglalnak el nagyobb helyet, mint egy vadászpuska hossza!
*
Melyik az a száz iró, akit holtig való társaságunknak válaszszunk?
Erre csak az ország-járó könyv-vigécek készek a felelettel.
Más emberfia azt véli, hogy nem lehet száz olyan írót összeírnia.
Más iró kell az alacsony embernek. Más a magasnak. Más a nőnek. Más a férfinak. Adás a fiatalnak. Más a vénnek.
A testnek minden időben, minden rangon elég egy könyv, - a szakácskönyv. De a lélek késő vénségig fejlődik, és sok lépcsőfokon haladoz fölfelé.
Épp az olvasmányaiból ítélheti meg kiki a fejlődését.
Micsoda távolság választja el a tündérmeséket a reális történetektől! A testi küzdelmek iránt való érdeklődéstől! Az állati korunkat a szellemi korunktól!
Az emberi lélek könyvekben vedlik.

*
Semmisem olcsóbb a könyvnél. Aki csomósan veszi, az látja. Tiz könyv közül mindig találunk egyet, amely mind e tíznek az árát megéri. S egy másikat, amely a következő tíz könyvnek az árát is előre megadja.

*
A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag.

*
A könyvtárt összeállítani nem lehet egy-rántásra. A könyvszerető ember egész életén át szemelget, válogat.
Könyvtár-összeállításban irodalom-történethez igazodni... Ne felejtsük el, hogy az irodalomtörténetet tanárok csinálják!
A tanárok egy-rendbe iktatják a szenet a gyémánttal, és a verebet a fülemilével.

*
Nagy emberek életrajzaiban felháborító indiskréciókat tálalnak fel az írók, azaz dehogy írók, sertésorru turkálók. Az alacsony érzésű falja ezeket a firkálmányokat, mert csak az érdekli, hogy honnan jött elő ez az emberi tünemény? s hogyan lett azzá ami lett? Külsőségekben keresik az okokat, s azt gondolják hogy azonos körülmények között belőlük is az lehetett volna. Mintha bizony a tyukból lehetne sas, ha véletlenül a sziklák ormán kel ki a tojásból.

*
Emberfajunk lelki fejlődése csak az utóbbi egynehány században:
Mátyás idejében még divatoztak a lovagi tornák. Ariosto is abban az időben énekelte a rettenetes erejű Roland történetét.
Testi embereknek ünnepei is testiek. A farsang, a nagy ivások. Legdicsőbb valami az izomerő. Költők rongyoskodnak, mészárosok pompáznak. A Sekszpir drámák írója iránt senki se érdeklődik: maga Sekszpir igazgató ur irja-e vagy másvalaki az ő nevén?


*
Mese.
Okuljatok!
A fülemile egyszer egy szamarat látott csöndes legelésben a telek végén. Szólott elgondolkodva:
- Szenvedek, ha elmaradottságot látok. Tudom, hogy nem tehet róla szegény, és Isten őrizzen attól, hogy megvessem őt. De szeretnék rajta segíteni.
A műveltség ős-elemi iskolája a dal. Megajánlom neki, hogy művelem.
A szamár beleegyezett.
A leckét mingyárt meg is kezdték.
A szamár leheveredett a fa árnyékába. A fülemile meg rászállt egy kiálló ágra, és megeresztette édes tudományát: dalolt, csicsergett-csattogott torokfáradásig. Mikor aztán a szamárra nézett, hogy lássa a hatást, azt látta, hogy a szamár álmosan bóbiskol.
A fülemile elhallgatott. A szamár még csak a fülét se billentette meg.
De íme a telek tulsó végén megszólal egy másik szamár: éktelen nyers és értelmetlen nyikácsolás a hangja...
A szamár szeméről egyszerre ettünt az álmosság. Felemelte a fejét.
Figyelt...

*
(Az alantas irodalomnak is megvan a maga közönsége.)
*
Ne nézzük a nagy embereket közelről.
 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza: Földre néző sze  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2964
  • e Hét: 8256
  • e Hónap: 87814
  • e Év: 2029094
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.