Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A vérvád történetének-7.rész
  2011-04-22 15:25:54, péntek
 
 
Huber Lipót: A vérvád történetének vázlata VII. rész

VII.

Vannak ugyan, akik a vádlott zsidók vallomásainak értékét le akarják szállítani azon ellenvetéssel,
hogy azokat tortúra, kínzás erőszakos alkalmazásának hatása alatt tették.
Szerintük pedig az ilyen módon nyert vallomások egyike sem érdemel hitelt,
mert a vádlott nem egyszer, csakhogy megszabaduljon a kínzástól, olyan vallomást is tett,
amit utóbb visszavont. Azért a múltban minden így kicsikart beismerés értéktelen
s minden arra épített ítélet igazságtalan. Szerintük tehát a trienti esetben is tortúrával csak meséket csikartak ki a zsidókból, nem pedig az igazságot.
Ezen állítások tarthatatlansága azonban kitűnik a következőkből.

Igaz, hogy Trientben is alkalmazták a tortúrát, mely mindenesetre kemény, kegyetlen volt s a mi humánusabb fogalmainknak már nem felel meg. Ámde a XV. században az igazság teljes kiderítésére általában szokás volt a bűnvádi eljárásnál megengedett kínzást alkalmazni a vádlott ellen, akár zsidó, akár keresztény volt az illető. Természetes tehát, hogy amidőn a trienti zsidók a terhelő gyanúokok ellenére makacsul tagadtak és ellenmondásba keveredtek, sőt a bűnt még másokra is merték hárítani, akik nyomban tanúkkal igazolták alibijüket (Zanesus és felesége), a bíráknak nem maradt más hátra, mint őket is az előírt tortúra által vallomásra bírni. Hisz a pápai biztos is alkalmazta azt Angelino kihallgatásánál, ami pedig e trienti polgárral szemben (akit ígéretekkel csaltak Roveredóba) kiváló igazságtalanság volt az akkori törvények szerint is, mert Angelino ellen nem forgott fönn semmiféle gyanúok. Őt a tortúrával csak arra akarták bírni, hogy jelentse ki hamisan, hogy Zanesus a gyilkosa Simonnak. Ez bizonyára sokkal kevésbé igazolható eljárás, mint a zsidóknak kínvallatása, akik ellen oly súlyosan terhelő gyanúokok szóltak.

Világosan kitűnik azonban a periratokból, illetőleg a kihallgatási jegyzőkönyvekből, hogy a tortúra alkalmazásánál a zsidókkal szemben nem lépték túl annak határát, amit akkor a törvény rendelt el. Sőt a szokottnál még enyhébb is volt az, amint a trienti magisztrátusnak 1475. szeptember hó 24-én kelt ama leveléből kitűnik, melyet Velencébe írt s még ma is a St. Franciscus de Vinea levéltárában megtalálható. E levél, mely a trienti esetet Tiberinus leírásával egészen megegyezően írja le, a többi között azt mondja: Habár a bírók a zsidók csalása, hazugságai, cselszövényei, az egyház
s a kereszténység iránti mély gyűlölete, valamint aranyaik csábító hatalma iránti utálattal
voltak eltelve, mégis a bűnben leledző zsidók iránt mérsékelt, higgadt és enyhe
bánásmódot tanúsítottak, úgy hogy azok, kik a periratokat végig tekintik, őket
inkább túlságos elnézéssel és enyheszívűséggel, mint szigorúsággal vádolhatják.

Ami azt a néhány esetet illeti, melyben a tortúra hatása alatt valótlan dolgokat is mondottak egyesek, azokból azt következtetni, hogy az összes vallomások hamisak, hogy a vádlottak mindig valótlant mondottak, nem józan eljárás. Különösen pedig a trienti esetben nem állja meg ez a helyét. A trienti periratokból ugyanis kitűnik, hogy a vádlottak egymással nem érintkezhettek, mert külön-külön szigorúan el voltak zárva s külön-külön (a többiek távollétében) lettek kihallgatva; s egyiknek sem adták szájába a választ, elannyira nem, hogy midőn a vádlottak néhányszor arra kérték a bírákat, mondják meg, mit valljanak, azt a választ kapták, hogy nem kívánnak tőlük mást, mint azt, hogy csak az igazat vallják. És csakugyan lényegére nézve mind ugyanazt vallották.

Ha csak egy ismerte volna be vétkességét a tortúra alatt, még fel lehetne tételezni a terhelő gyanúokok ellenére is, hogy vétkessége nincs teljesen bebizonyítva; mondhatott igazat, de lehetséges az is, hogy emberi gyarlóságból csak azért, hogy legalább a jelen pillanatban szabaduljon a kínzástól, valótlant vallott, habár ez még nagyobb büntetésnek, a halálnak tette ki őt.

De ha nemcsak egy, hanem többen, kiket ugyanazon bűnténnyel vádolnak és pláne mint a trienti esetben 8-19 vádlott külön-külön kihallgatva, minden sugalmazás, rábeszélés nélkül bevallja nemcsak a bűntényt, hanem a hely-, idő s más körülményekre nézve is oly megegyezően, mintha csak egy szájból jönnének a vallomások, sőt megegyeznek abban is, hogy nem első eset volt a trienti gyilkosság, akkor erkölcsileg lehetetlen vallomásaik igazságát tagadni s a bűntény elkövetésében kételkedni. Nincs józanul gondolkozó ember, aki képes volna elhinni, hogy az ilyen módon kihallgatott vádlottak valamennyien egy és ugyanazt a rémes mesét a legapróbb részletekig megegyezően kigondolhatták és bíráik előtt elmondhatták volna. Ehhez járul még, hogy vallomásaikat, midőn azokat még egyszer eléjük terjesztették s ők azokat módosíthatták vagy visszavonhatták volna, valamennyien tortúra nélkül is fönntartották és végül esküvel meg is erősítették. Éppen ezért ez az ő teljesen megegyező vallomásuk legfényesebb, legerősebb bizonyítéka annak, hogy igazat mondottak.

Végül figyelemre méltó még az is, hogy néhány vádlott tortúra nélkül is vallott. Így Brunettát, a trienti zsidó asszonyok között a legintelligensebbet s legjellemesebbet semmiféle tortúrával nem lehetett vallomásra bírni. Később azonban önként vallotta be bűnrészességét. S aztán a többi négy zsidó asszonynak megkeresztelkedése előtti vallomása az eseményre vonatkozólag teljesen és híven megegyezik a keresztség fölvétele után tett vallomással; elismerték azt is, hogy a zsidókat igazságosan ítélték el Simonon, a kisfiún elkövetett kegyetlen vérengzésükért. S ez asszonyok nyilvánosan azt is kijelentették, hogy ezt a vallomást önként teszik.

Nyilvánvaló tehát, hogy a trienti zsidók vallomásainak igazságában elegendő alappal kételkedni nem lehet.

Minthogy Hinderbach püspök és a trienti papság a történt csodák alapján már 1478. május 20-án kérték IV. Sixtus pápától boldog Simon vértanúnak kanonizálását, a pápa 1481. január 1-jén két püspököt (Angelus de Feltro és Petrus Cathara) megbízott a Simon sírjánál állítólag történt csodák megvizsgálásával. A zsidók azonban most újból elkezdték cselszövényeiket, melyek következtében a kanonizálási processus meg is akadt.

Végre, csaknem egy század múlva, 1584-ben megengedte XIII. Gergely pápa, hogy Simon neve az új Martyrologium Romanumba fölvétessék a vértanúk közé e szavakkal: (ad 24. Martii)
Tridenti passio sancti Simonis innocentis puelli in odium Christi a Judaeis saevissime trucidati,
qui multis postea miraculis coruscavit.[5]

Néhány évvel később Madruzzi trienti bíboros-hercegpüspöknek kérésére pedig
V. Sixtus pápa 1588. június 8-án kelt Regni coelorum kezdetű bullájában
a trienti egyházmegye részére b. Simon tiszteletére a Breviáriumban külön officiumot,
s egyúttal külön misét is engedélyezett a Boldognak ünnepén szokott módon nyerhető teljes búcsúval.
E bullában a vallomásoknak teljesen megfelelő ezen szavakat is olvashatjuk:

Memoriam dirae mortis recolentes beati Simeonis pueri Tridentini martyris,
qui a perfidis Judaeis detestabilem suorum majorum impietatem in
Christi Salvatoris nostri membris imitari volentes, noctis silentio in eorum synagoga
in Dominicae passionis contemptum abactus et Crucifixi in morem sublatus carnibus ejus forcipe dilaceratis et celeberrimis acubus perfossus sanguinem suum atque animam immaculatam emisit.

Habár Simon nem is lett formálisan boldoggá avatva, sem ünnepélyesen kanonizálva[6], mégis az a tény, hogy XIII. Gergely pápa a vértanúk nevét a Martyrologiumba iktatta, V. Sixtus pápa pedig tiszteletére külön misét és officiumot engedélyezett a trienti egyházmegyének, XIV. Benedek pápa világos szavai szerint is egyenlő érvényű a beatifikációval, tehát olybá vehető, mintha az egyház hivatalosan boldoggá avatta volna Simont. E pápának idevonatkozó szavai ezek:

...illud (se. exemplum) Simeonis pueri Tridentini, a Judaeis occisi in odium fidei... non ad formalem (uti vidimus) referri potest beatificationem et multo minus ad solemnem canonizationem, sed ad quandam aequipollentem canonizationem.[7]

Boldog Simonnak (San Simoncino, Santo Bambino) ereklyéi, illetőleg teste,
habár immár 400 esztendeje, hogy meggyilkolták, még teljesen jó állapotban van meg
a trienti Szent Péter (San Pietro) templom evangélium-oldalán levő kápolnában,
ahol egy szarkofágban piros párnán fekszik meztelenül a kissé megbarnult és összezsugorodott vértanú. Látható fejecskéjén a vékony hajzat is s egészen tisztán kivehető jobb orcáján a seb, valamint egész testén számtalan szúrás, imo etiam virgula infantis in summitate abseissa.
Ugyanitt őrzik kínzóeszközeit is, pl. a kést, csípővasat, három nagy tűt, egy serleget,
melyben vére volt stb. stb. Valamennyin tisztán kivehető vérnyomok látszanak.

Befejezésül hadd álljanak itt XIV. Benedek pápának, akit kora legelfogulatlanabb s legélesebb eszű férfiának ismer a történelem, boldog Simon ügyére vonatkozó következő jellemző szavai:

Sub annum 1475 fuit ab Hebraeis in odium fidei
Christi saevissime occisus Beatus Simon Tridentinus puer, qui nondum impleverat tertium
aetatis suae annum. Ex inhumano hoc scelere tot tantaeque turbae derivarunt,
totque ac tantis artibus usi sunt Judaei ad promeritas poenas declinandas avertendumque
a se justum christifidelium odium, ut Sixtus IV. refugere haud potuerit, quin, ea in re ipse intercederet prohibendo, ne qui antea publicus cultus Beato Simoni praestabatur, eidem amplius exhiberetur, quousque perspicum evasisset, eundem in odium christianae fidei fuisse a Judaeis trucidatum. Sixti IV. Breve relatum a nobis fuit in nostro opere De Canonizatione Sanctorum lib. I. cap. 14. num 4. Cum vero subinde palam omnia facta fuissent, allatisque probationibus demonstrata una cum nece ejusdem inferendae causa, atque constitisset etiam interfectores Hebraeos fuisse, veluti evincitur ex Processu, qui vel nunc temporis in secretiori Archivo Castri S. Angeli asservatur, quemadmodum monuimus in nostro opere De Canonizatione Sanctorum lib. III. cap. 15. num 6.[8]
a Sixto V. pontificem anno 1588. datum fuit Breve concessionis Missae celebrandae,
ac Officii proprii in civitate universaque diocesi Tridentina in honorem Beati Simonis,
definita die recitandi, superaddita indulgentia plenaria omnibus, qui confessionis ac communionis sacramentis muniti die eidem sacra visitassent ecclesiam, in qua ejusdem reliquiae coluntur.[9]

[5] A VIII. Orbán (1623-1644) és X. Kelemen (1670-1676) pápák által javított, XIV Benedek pápa által pedig bővített és javított legújabb Martyrologium Romanum valamivel összevontabban így emlékezik meg március 24-én boldog Simonról: Tridenti passio sancti Simeonis pueri, a Judaeis saevissime trucidati, qui multis postea miraculis coruscavit. Martyrologium Romanum... Editio novissima. Mechliniae, 1903. pag. 53.

[6] Régi időben a boldoggá avatást (beatificatio) és a szentté avatást (canonizatio) a püspök vagy a nép szava végezte, mely eljárással azt, aki a szentség vagy vértanúság hírében meghalt, a szentek jegyzékébe (canon) felvette és ekként a hívek elé tiszteletük és segítségül hívásuk tárgyául, valamint utánzandó példaképül állította. III. Sándor pápa (1170) azonban e ténykedést egyedül a pápát megillető jognak nyilvánította; VIII. Orbán pápa pedig (1634)
a beatifikációnál és kanonizációnál megtartandó eljárási módozatokat is megállapította.
Legkimerítőbben és legalaposabban értekezik a boldoggá- és szennté avatási ügyvizsgálatoknál (processus canonizationis) és ünnepélyeknél megtartandó módozatokról XIV. Benedek (1740-58) pápa
De servorum Dei Beatificatione et beatorum canonizatione című munkájában.
A boldoggá avatás folytán az illető a boldog (beatus) címet és korlátolt
(pl. csak valamely egyházmegyében vagy országban, vagy pedig szerzetesrendben) tiszteletet nyer, melyet a pápa brévében rendel el vagy csak engedélyez. A szentté avatásnál a már előbb boldoggá avatott a «szent» (sanctus) címet kapja, s tisztelete az egész egyházban elrendeltetik. A szentté avatást a pápa a bíbornoki testület jelenlétében (consistorium) ex cathedra nagy ünnepélyességek
között végzi és deklarálja, hogy az illető a szentek jegyzékébe (canon)
bevezettessék a minderről bullát ad ki.
A beatificatio formalis processusa mellett van még úgynevezett beatificatio (canonisatio) aequipollens
is (mely azonban csak az 1634 előtti időkre vonatkozhatik), ha tudnillik a szentség vagy a vértanúság hírében meghaltnak erényei vagy vértanúsága és az általa vagy szentsége mellett történt csodák, vagy legalább száz év óta tartó különös tisztelete kétségtelenül be van bizonyítva s egyúttal megállapítva, hogy azt az illetékes püspök vagy a pápa tűrte.

[7] Benedicti XIV. Opera omnia. Romae. 1747-1751. tom. III. pag. 173.
De canonizatione sanctorum etc. I. III. c. 15. n. 6.

[8] Idézett munkájának e helyén ugyanis azt írja e pápa Simonról: Super cujus obitu authenticus exstat processus in archivo secreto castri S. Angeli de Urbe, quem Bollandiani ceterique omnes, qui de eo sripserunt, ignorarunt... Benedicti XIV. Opera Omnia, tom. III. pag. 173.

[9] Benedicti Papae XIV. Bullarium, tom. IV. Romae, 1762. pag. 102., 103.
(Beatus Andreas kezdetű bulla 5. §-ában.) V. ö. egyúttal Benedicti XIV. Opera Omnia,
Romae, 1747-1751. tom. I. pag. 112., 113. (De canonizatione Sanctorum etc. I. I. c. 14. n. 4.)

 
 
0 komment , kategória:  A vérvád történetének-7.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 264
  • e Hét: 5602
  • e Hónap: 16753
  • e Év: 281968
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.