Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Hungarizmus ...5.rész
  2011-04-23 20:27:41, szombat
 
 
Jászkunsági Imre:
Visszaemlékezés a Hungarizmus harminckét éves harcára V. rész

A házakból a lakók kapuik elé szaladtak és gyönyörittas szemmel nézték a fegyelmezett rendben haladó hungarista, kerékpáros csoportot, melynek nótázása megtörte a márciusi vasárnap délelőtti csendjét.

Közben a második csoport halk beszélgetéssel, parancs nélkül, felsorakozott kiindulási helyére és öntudatos arckifejezéssel, büszke tekintettel, mozdulatlanul várta az indulási parancsot.

Mennyi fegyelmezett erő, mennyi tettrevágyás, mennyi elszánt akarat tükröződött vissza ebben a mozdulatlanságban! Rhodin vésőjére méltó szoborcsoport! --- futott végig agyamon a gondolat.

N. A. városvezető, az első csoport sikeres indulásától felvillanyozva, nem tudta megállni, hogy rövid beszédet ne intézzen hozzájuk: ,,Testvérek! Haza- és nemzetszeretet, istenhit, harcolniakarás vezéreljen utatokon és ne feledjétek Szálasi Ferenc tanítását: Hivatásunk a Rend, harcunk a Mozgalom és győzelmünk a Hungarizmus! Tettünk a Becsület, eszközünk a Rend! Ez lebegjen szemeitek előtt, amíg harcos utatokat megjárjátok, mert nem az a hatalmas, aki üldöz, hanem az, akit üldöznek!"

S újra felhangzott a parancs: Kerékpárra! Ha az első csoport egyöntetűen hajtotta végre ezt a parancsot, a második sem maradt mögötte semmiben. Olyan egyszerre lendítették át jobb lábukat a kérékpárvázon, húzták félmagasságra a hajtókart s helyezték el lábukat rajta, mintha villanyvezeték kötötte volna össze őket és villanyáram szinkronizálta volna mindezt. ,,Menet, irány utánam, csoport indulj!" És itt már az első pedálnyomásra felhangzott a dal, úgy látszik, ezt beszélték meg sorakozás közben egymással a betyárok, akiket szívünk teljes melegével szerettünk volna megölelni ezért a percek alatt elhatározott és pillanat alatt végrehajtott teljesítményükért:

,,Isten velünk, ki ellenünk?
Ha kell, egy szálig elveszünk,
S a zászlót mégsem hagyjuk el.
Turulmadár, ne szállj tova,
Ne szállj tovább,
Nem, nem, soha.
Itt élned, élned s halnod kell!
Ha nyilas vagy, nem hagyod magad
És az ellen mind a porba hull,
Ez a szent föld a miénk marad.
Nem lehet más hazánkban az úr.
Nem magyar vér, aki gyáva,
Gyáva népnek nincs hazája;
Míg e földön ellenség akad,
Ha nyilas vagy, nem hagyod magad."

Zengett a dal a magasságos ég felé és az Úristen napszemével mosolyogva nézett le az elvonuló, harcba induló hungaristákra. Mi pedig, otthonmaradók, álltunk és megindultságunk kitörni akaró könnyeit torkunkban nemlétező gömböcként nyeldestük vissza, hogy eltitkoljuk egymás előtt meghatottságunkat. Hiszen alig egy hétnyi gyakoroltatással értük el az imént szemünk elé tárult szép eredményt.

Az esti harangszóra, ahogyan számítottuk, mindkét csoport visszaérkezett. Elsődnek a hegyekbe indultak zúdultak be a városba, mégpedig olyan szép, fegyelmezett rendben, ahogyan elmentek. Talán a nótázásuk volt harsányabb, lelkesebb, mint mikor indultak. Ez a hangulat, mint később az elbeszélésekből kitűnt, egyrészt a szeretetteljes fogadtatásoktól, másrészt a vendégeskedés során kapott bortól volt emelkedettebb, mindkét csoportnál, mert bortermő vidéken jártak, ahol a bort nem sajnálják a vendégektől, bár mi ezúttal kértük őket, hogy ne igyanak útközben. ,,De hát úgy kínálták, hogy nem lehetett ellenállni nékik", ---válaszolták a résztvevő testvérek...

Az első csoport megérkezésénél feltűnt, hogy az ,,állj!" vezényszóra az egyik sor a jobb, a másik a bal oldalra tette lábát a földre. ,,Kerékpárról" vezényszóra pedig az egyik a jobb, a másik a bal oldalon szállt le kerékpárjáról. S aztán egy olyan vezényszó jött, amit mi, kiképzők, még nem ismertünk: ,,Kerékpárokat összetámasztani!" --- Nicsak, nicsak, ezek útközben rájöttek egy tökéletesítésre és azt rögtön alkalmazták is. Az összetámasztás után, arccal az élen vezénylő csoportvezető felé fordulva, vigyázzállásban várták a további parancsot. Vezetőjük odajött elénk (mi már a nótázásra kimentünk a párthelyiség elé fogadni őket), katonásan megállt előttünk, fellendítette karját, kitartással köszönt és jelentette, hogy a rábízott feladatot sikeresen, minden baj nélkül végrehajtotta. Megköszöntük munkájukat és kértük, hogy oszoltassa a testvéreket, hogy beszélgethessünk velük. Azután vége és hossza nem lett volna az utón történt események elbeszélésének, ha közben nem jelentik, hogy jön a másik csoport is, mégpedig igen jó hangulatban dalolva.

Kimentünk eléjük, hogy illően fogadjuk őket is.

Ők még nem jöttek rá az új lehetőségre, amire az első csoport. Így, látva a szépen összetámasztott kerékpárokat, előbb pár gyakorlatot hajtottak végre és csak akkor jöttek be a párthelyiségbe, amikor már egészen jól ment a dolog. Közel tíz óráig folyt a beszélgetés az úton és a szervezeteknél történt dolgokról, minek során rájöttünk arra, hogy tervünk reményeinket túlszárnyalóan sikerült és nagyobb hatósugárba kell kiterjesztenünk a csoportos látogatásokat.

Régi bevett szokásként minden hétfőn este volt szervezésszaki megbeszélés párthelyiségünk munkarendjében. Ilyenkor a szombat délutáni (főleg akkor voltak szabadok testvéreink kenyérkereső munkájukból és tudtak dolgozni a pártban) meg vasárnapi munkák kiértékelése folyt. Ezen a hétfőn azonban másképpen alakultak a dolgok, mint egyébkor szoktak: a jövő lett a téma. Az ismerkedési körúton résztvevő testvérek elbeszélésén felbuzdulva minden kerékpárral rendelkező testvér jelentkezett szervezetlátogatásra. Kértek bennünket, hogy tegyük lehetővé nékik: részletfizetésre vásárolhassák meg a szükséges kellékeket, mint zöld ing, karszalag, kerékpárzászló, --- a fekete nadrágot még akkor is megszerzik vasárnapra, ha kölcsön kell kérniök. Kettőszáznál többen jelentkeztek. Huszonötös csoportokba tagoltuk őket, lelkükre kötve, hogy a kerékpáros gyakorlatokon és az eszmei kiképzésen naponta fél-fél órát kötelesek résztvenni. A kerékpárgyakorlatok intézését kiosztottuk a szervezetlátogatáson már résztvett testvérek között, az ideológiai továbbképzést egybevonva tartjuk majd, minden este, félórás kérdés-felelet formában. örömmel egyezett bele mindenki a dolgok ilyen alakításába.

Utána egy páran a vezetők közül összedugtuk a fejünket, hogy mit is lehetne tenni a dolgok gyors és mégis kielégítő elintézése érdekében. A megyei G. H. vezetője bejelentette, hogy ha ebben a hónapban nem rendelünk több tagsági bélyeget, a készlet szűkösen elég lesz a következő hónapra is és a G. H. pénztárában annyi pénz marad, hogy a kerékpárzászlókat és karszalagokat meg tudjuk vásárolni. Ezt elfogadtuk, de hátra volt még a tetemesebb összeget képviselő zöld ingek ára. Ekkor G. R. testvérnek jutott eszébe egy elfogadható megoldás. Beszél, mondta, egy magyar divatáru-kereskedővel, hogy előlegezze a pénzt a zöld ingekre. Ha megteszi, akkor másnap felmehetünk a központi G. H.-hoz és mindjárt haza is hozhatjuk a vásárolt dolgokat, a kereskedő aztán árulhatja az ingeket hitelbe és a haszonrészesedés az övé lesz. Ebben megegyeztünk és még aznap este el is intéződött a dolog, olyanformán, hogy négyen közülünk, akiket a kereskedő ismert, jótálltunk a vásárlókért, akiknek ő részletfizetésre zöld ingeket ad el. Tehát négyünknek kellett minden testvér részéra egy-egy ,,vásárlási igazolványt" aláírjunk, hogy zöld inghez juthasson.

Íme, megint valami, ami bizonyítja, hogy mennyire ellátatlan volt a magyar dolgozók nagy tömege. Egy ing megvásárlása már nehézségekbe ütközött a magyar munkás számára 1938 tavaszán! Foltnélküli ruhában dolgozó munkást találni 1938-ban Magyarországon csodaszámba ment, de nagyon soknak a vasárnapi ruháját is a kimosott és újrafoltozott ruha jelentette. Az élelmezésükről jobb nem beszélnünk. Legalább egy epizódot azonban érdemes megörökíteni ilyen vonatkozásban (Szem- és fültanuk még sokan élnek az akkori fiatalok közül):

Az egyik nagy iparvállalatnál dolgozó, nehéz testi munkát végző csoportnál történt, akik százkilós, nagy cukros zsákokkal rakták meg a vasúti kocsikat. Reggelizés közben arról beszélgettek a munkások, hogy ki mit vett a kenyérhez. Az egyik füstölt, a másik abált, a harmadik sült szalonnát, a negyedik kolbászt, az ötödik tepertőt, stb. vásárolt. A változatosság tehát megvolt, de a súly mindegyiknél egyezett, öt deka volt mindnél az étkezésre vásárolt mennyiség, többre nem futotta. Az egyik munkás szalonnája utolsó falatjához érve azt két leszelt kenyérhéj közé fogva minden harapás kenyér után megkente szája szélét a szalonnadarabkával és csak azután kezdte el rágni a szájában lévő kenyeret. Az éppen akkor ott tartózkodó zsidó főraktárnok, Reinitz Sándor, a kristálycukros raktárokat kezelő keresztény tisztviselővel, ö F.-el beszélgetett és feltűnt néki a különös étkezési mód. Kíváncsiságtól ösztökélve megkérdezte az így étkező magyar munkástól: ,,Hát te, Rankó, mit csinálsz, hogyan eszel?"

,,Én, --- válaszolta a kérdezett, --- így hitetem el magammal, hogy minden harapás kenyérhez jut egy falat szalonna is".

Felnevetett a zsidó főraktárnok: ,,Szóval illúzióval élsz?"

,,Én nem tudom, tekintetes úr, hogy mi az az illúzió, de én így csapom be a gyomromat", --- válaszolta a munkás. Nevettek. Nem állítom, hogy nem volt komikum az így folytatott étkezésben, de én a véres magyar valóság tragédiáját éreztem kicsendülni a munkás két mondatából.

Pedig nem igaz az az állítás, amit közíróink olyan gyakran foglalnak bele munkáikba, hogy a magyar munkás elitta volna a keresetét. Voltak talán ilyen munkások is, de ha a munkásság zöme italra költötte volna a pénzét, amit keresett, akkor még ő is éhen halt volna, nemhogy a családja, akiket átlagosan feleség és három gyerekre kell számolnunk (Tudott dolog, hogy a legszegényebb népréteg volt a legtermékenyebb). Hogy nem költötték italra a keresetüket, azt egy gyakorlati példával bizonyítjuk be:

Fent említett csoport a gyár üzemében naponta reggel hat órától este hétig raktározási munkát végzett, ami azt jelenti, hogy négy ember kétkerekű targoncákra szedte egyenként a százkilós cukros zsákokat, futva odatolta a csúszdához és ott lebillentette s az saját súlyánál fogva lecsúszott. A csúszda végén lent két ember várta és rakta fel a lapos, oldalnélküli, csak végdeszkákkal ellátott csillékre, minden csillére húsz zsákot rakva. Ezeket két csillénként egy-egy lóval vontatták a raktárokhoz, ahol négy ember adogatta a zsákokat nyolc ember vállára, akik felhordták emeletmagasságra, tíz méteres járódeszkákon járva. Fent pedig két ember ,,partírozott", azaz kötésre rakta a vállról ledobott, darabonként száz kiló cukrot tartalmazó zsákokat. Átlag napi 3000 tonna cukrot raktároztak el húszan, vagyis húszezer mázsás zsákot... Emlékszem, hogy amikor katonai szolgálatra bevonultam, ütegparancsnokom nem hitte el, milyen emberfeletti munkát végez a magyar munkásság. Civilbe öltözve eljött velem, hogy személyesen győződjön meg róla: nem akartam félrevezetni őt. S mikor a testvérük elszámolási bércédulájukat is megmutatták, akkor fogcsikorgatva mondta: ,,Most már értem, hogy miért érnek el súlygyarapodást újoncaink, még a sulykolásszerű kiképzés után is".

Soha nem fogom elfelejteni, amint az egyik fizetési napon (kéthetenként fizették őket) boldogan nevetgélve emlegették, hogy ,,ebben a két hétben berobog a gulyaménes". Tudniillik az ötvenpengősökön alföldi ménes volt látható...

S esek az emberek vasárnap is dolgoztak éppen úgy, mint hétköznap. Csak karácsonyra állt le félig az üzem, olyan értelemben, hogy a kazánok, melyek a gőzt szolgáltatták a gyártáshoz, fűtve maradtak és három napig, amíg az Ünnepek tartottak, váltogatták egymást a fűtők.

Mit ihatott el a munkás kéthetenkénti ötvenpengős fizetéséből még az akkori 60-80 filléres borár mellett is? Hiszen a következő héten már maga is felfordult volna az éhségtől. És a felesége, gyerekei miből éltek volna, ha elissza a keresetét? A munkásság nagy része a fizetési napokon megitta a maga fél liter borát és elment haza, mert tudatában volt annak, hogy várnak rá otthon a mindig enni kérő gyerekek s az élet nehéz keresztjének viselését vele megosztó, házi tűzhelyét őrző, otthont teremtő magyar feleség. És nem utolsó sorban a másnap újrakezdődő, ínszakasztó munka...

Adtak volna nékik kenyérbiztos hazát, munkást szerető nemzetet, építették volna bele népi közösségünk erkölcsi, szellemi és anyagi rendszerébe, adtak volna néki megfelelő eszmét, s megkapták volna a nemzeti és szociális érzésekkel telített munkásságot, mely az államrendszer olyan hatalmas támasza lett volna, amit nem lehet egy napon emlegetni a feudális, klerikális és kapitalista ,,nagyurak" támogatásával, amit élveztek. Mert ezt az alapot semmi sem tudta volna megingatni, hiszen a magyar munkásság a marxi tévelygéseket soha az életben nem tette magáévá. A szélsőbaloldali, vagy marxi tanok hirdetői minduntalan azok közül kerültek ki, akik nem szerettek dolgozni, kocsmáztak, hamisan kártyáztak és zsidó pénzért mételyezték a nemzet mételyezhető rétegét. Ezt főleg az építőmunkások tömegében találták meg, akik majdnem fél évig munka nélkül voltak minden évben a téli hidegek miatt, amikor nem lehetett építeni. Nem csoda, hogy ezekkel a marxisták eredményt tudtak elérni.

De nem csak a munkásság sorai között lehetett találni megmételyezhető egyéneket, hanem az úgynevezett középosztályban és felfelé is. Hiszen még ma is akkora a szalonbolsevisták száma, --- akik szerintünk többet ártanak a társadalomnak, mint árthatna egy marxista összmunkásság együttvéve, --- mert ezeknek módjukban áll hirdetni, csiszolt formában, a bolsevizmust. Rendelkezésükre bocsátanak a jól ismert körök minden propagandaeszközt, hogy céljukat minél biztosabban elérhessék és a világhatalmat kezükbe kaparinthassák.

A hungarizmus tudatosítása a munkásságnál érte el a legnagyobb sikert. A munkás, aki szívvel, lélekkel és értelemmel átvette az eszmét, mielőtt még annak gyakorlati átültetését a nemzet életében élvezhette volna, a végsőkig menő harcot folytatta, hogy az önmagában tudatosult ideológiát győzelemre vigye és abból gyakorlati rendszert alkosson. Áldozott időt, fáradtságot, pénzt szervező munkái keretében. Küzdött egyénileg eszmei síkon, hogy minden magyar testvérét az új, igaz és általa elfogadott jó útra térítse. Harcolt csoportosan, kerékpáros osztagokban járva a vidéki szervezeteket, zöld ingben tömegesen jelent meg szentmiséken, istentiszteleteken, hogy megtörje a nagy közösség évtizedek óta tartó, csökönyös távolmaradását a nemzetért folytatott politikai harcoktól. A munkás lelki és gyakorlati világa, a Hungarista Mozgalom keretében, teljesen átfogó, a népi közösséget teljesen átölelő lett. Tudatosult nála, hogy ő a Nemzetépítő, tehát ő kell támadja a töretlent, a parlagon heverő erkölcsi, szellemi és anyagi területeket.

Ennek a munkásságnak lendületes, hódító, lenyűgöző erejét akartuk továbbra is megtartani eredeti, töretlen nagyságában, amikor elhatároztuk, hogy megszervezzük részükre a szervezetlátogatásokhoz szükségesnek ítélt dolgok biztosítását.

Másnap, a hajnalban induló vonattal már robogtunk is a Főváros felé, megfelelő pénzösszeggel a tárcáinkban. A központi G. H.-ban megegyeztünk a félkarú Cs. testvérrel a mennyiséget és árat illetően, utána a pénzt befizettük V. testvérnek, aki a központi G. H. pénztárosa volt, és az utalvánnyal a birtokunkban mentünk át a G. H. raktárába, ahol e raktár vezetőnője kék szemében derűs mosollyal fogadott bennünket és az utalványon feltüntetett mennyiséget megnézve ezt kérdezte tőlünk: ,,Miben törik már megint azt a soha nem nyugvó eszüket a testvérek, hogy ilyen nagymennyiségű árut vásárolnak egyszerre?"

Kerékpáros zászlóaljat szervezünk, --- válaszolta N. A. testvér neki. ,,És az mire lesz jó a testvéreknek?" --- kérdezte tovább, miközben kiadta az utasítást beosztottjainak, hogy mennyi zöld inget, kerékpárzászlót és karszalagot hozzanak ki a raktárból.

Kiszabadítani Vezérünket a börtönből, --- mondta a szintén velünk lévő G. R, testvér, aki a pénzt szerezte a zöld ingek megvásárlásához. Ez csak egy pillanatnyilag az eszébe ötlött gondolat volt, amit azonban később a valóságban is meg akartunk csinálni, ajánlatot téve a központi vezetőségnek, hogy elindulunk megyénkből tízezren és megcsináljuk a menetelést Szeged felé, mint Mussoliniék tették volt Rámába és mire Szegedre érünk, egészen biztosan százezres tömegre szaporodunk fel s a kormányzó kénytelen lesz a népakaratnak engedni, szabadlábra helyezni Szálasi Ferencet.

Az akkori központi vezetőség azonban, dr. M. ö.-ön keresztül, ajánlatunkat elutasította, hozzátéve, az elutasításhoz a saját véleményét, kijelentve, hogy ő, mint történelemtanár és ,,tudós" (?) jobban tudja, hogy mikor kell cselekedni, mint mi. Én nem tudom, hogy Szálasi elfogadta volna-e a népakaratnak ilyetén való megnyilvánulását, de még ma is az az érzésem, hogy ha mi akkor végrehajtjuk tervünket és Szálasi az ország élére kerül, Magyarország helyzete ma nem lenne olyan keserűen elhagyatott és szinte reménytelenül nehéz, mint amilyen.

Megkapva az igényelt árut, felmálháztuk magunkra és úgy megrakodva, mint teherhordó szamarak, indultunk vissza megyénkbe. A testvérnő még utánunk kiáltotta: ,,Isten segítse a testvéreket tervük sikeres végrehajtásához!"...

Hazatérve nagy megkönnyebbüléssel vettük tudomásul az állomáson, hogy kerékpáros testvérek várakoznak ránk, akik sejtették, hogy melyik esti vonattal jövünk vissza s játszi könnyedséggel szállították csomagjainkat a párthelyiségbe, onnan pedig a szétválogatás után a zöld ingeket a magyar kereskedőhöz, ahol azt leszámolás után nyugta ellenében átadták. Másnap alig győztük aláírni a vásárlásra jogosító igazolványokat. És szombaton délután a város forgalmasabb utcáin mint a megbolygatott hangyaboly lakói nyüzsögtek, sétáltak beszélgetve a zöldinges hungaristák, minden találkozás alkalmával harsányan köszöntve egymást: Kitartás!

Hét közben még egy nagy meglepetés ért bennünket: a meglátogatott szervezetek vezetőitől sorban jöttek a levelek, azzal a kéréssel, hogy a csoportos látogatást ismételjük meg, de ne korlátozzuk az ott tartózkodás idejét, hanem maradhassanak az érkező testvérek, amíg a kedvük tartja.

Megint ,,összehajoltunk" egy páran, megbeszélni a dolgot.

Azzal tisztában voltunk, hogy meglazul a fegyelem, ha kénye-kedvükre hagyjuk a kivonuló csoportokat. A végén úgy határoztunk, hogy huszonötös csoportokat indítunk, olyan vezetők parancsnoksága alatt, akik tekintélyt tudnak tartani, --- rögtön ki is jelöltük őket. A távközöket két méterre szűkítettük és libasorban kellett e távközt betartani, hogy megint ötven méter hosszú legyen a sor és a nappalok hosszabbodását is figyelembe véve legkésőbb esti kilenc órára minden csoportnak vissza kellett érkeznie kiindulási helyére. Ebben maradtunk és nagy izgalommal vártuk a vasárnap elérkezését.

Igen ám, de közbe jöttek a huszonnyolc napos rendkívüli fegyvergyakorlatra szóló behívok. Nyilvánvaló, hogy az első behívottak mi voltunk, hungaristák... Valószínűleg azért, hogy hátráltassanak munkánkban, melyet a Párt keretein belül végeztünk.

Ha ez szándékosság volt ellenfeleink részéről, akkor nagyon ráfizettek, mert nem csak a fegyver-gyakorlatra behívottakat, de a ténylegesen szolgáló legénységet is, akik addig még nem voltak hungaristák, olyan gyönyörűen átneveltük, hogy azt öröm volt nézni, egyetlen szabósegéd kivételével, aki megrögzött fővárosi szociáldemokrata volt.

Az újságárustól, aki behordta a laktanyába a kormánylapokat, --- csak azokat kaphatták kézhez katonai egységek, --- megrendeltük a Magyarságot és az összetartást. Piros ceruzával vastagon bekereteztük az érdekes cikkeket és fel rajzszögeztük a folyosón lévő táblákra a Függetlenség mellé. Az összetartáson akkor még rajt volt halványzöld nyomással az első oldalon a paraszt, munkás, értelmiségi, katona és nő ismert csoportképe. (Ezek közül elsőnek a katonát vetették le, azzal az indokolással, hogy a katona nem politizálhat. Nesze nektek, Magyarország épkézláb, erős, életképes, fegyverforgató férfiai! A betegek, testileg rokkantak, nyomorékok, ,,felmentettek" rendelkeznek politikai jogokkal, de az, aki a bőrét a vásárra viszi: nem.)

Az első üteg körlete, amihez mi is tartoztunk, foglalta el a földszinti helyiségeket, a második üteg körlete fölöttünk az emeleten volt és a mi folyosónkon kellett keresztül haladniok, ha gyakorlatra, kivonulásra mentek, vagy visszaérkeztek onnan. Feszülten figyeltük, hogy milyen hatást váltanak ki hivatásos tisztjeinknél az erősen feltűnő, piroskeretes cikkekkel kifüggesztett szélsőjobboldali lapok.

B. százados, a második üteg parancsnoka pulykavörös lett, amikor meglátta a körletünkben feltűnően elhelyezett újságokat. Megállt és haragosan kérdezte meg a napos tizedestől: ,,Ki csinálta ezt?"

Mi azonban el voltunk készülve arra, hogy az egyik vagy másik hivatásos tiszt úrnak nem fog tetszeni a dolog és egyszerre hatan jelentkeztünk: ,,Parancs, százados úr, mi csináltuk!"

Ha csak egy jelentkezik közülünk, talán nem csinált volna mást, mint jól legorombítja azt az egyet, s az ilyesmit nem kell készpénznek venni katonáéknál, adták ingyen is. Így azonban hatunkkal egyszerre nem akart gorombáskodni, megfordult és miközben kiment a körletünkből, katonás hangossággal mondta: ,,Majd én intézkedek az ezredes úrnál, hogy ezek az újságok kikerüljenek a laktanyából!" S utána elrohant, mint a nyári zivatar, hátrahagyva letört, összezúzott reménységeinket. Azt már egészen természetesnek vettük, hogy ez után a jelenet után a második üteg szolgálatban lévő közegei eszeveszett gyorsasággal szedték le az ő körlétükben is kifüggesztett szélsőjobboldali lapokat.

Mindez reggel, a kivonulás előtti időben játszódott le. Meghánytuk s vetettük magunk között a dolgot és kisütöttük, hogy legfeljebb laktanyafogságot ad az egészért K-i L. Gy. ezredesünk, akiről tudtuk, hogy a kislábujja körmétől a feje tetején lévő legfelső hajszálig kemény katonaember s esetleg azért megbüntet, mert engedély nélkül csináltuk a kifüggesztést.

Közben megérkezett a mi ütegparancsnokunk is, E. T. százados, őt egészen más fából faragta a Teremtő, mint B...r századost. Nem csak az érdekelte, hogy kiváló katonát neveljen a keze alá kerülő ifjúságból, hanem katonáinak életkörülményei, munkálkodásai, foglalkozása, képzettsége, egészségi és családi állapota, szülei, testvérei, rokonsága, vagyoni viszonyai is és mindig ezekhez mérten viselkedett a legénységi állományú tüzérekkel. Sokszor előfordult, hogy kisemberek ügyes-bajos dolgaiban a hadügyminiszterig vitte az elodázott ügyeket, amíg az igazságos elintézést nem nyert.

Még a folyosón tartózkodtunk, amikor bejött az épületbe. Első kérdése ez volt: ,,Mit csináltatok már megint, hogy olyan dühösen, rohant el mellettem B. százados úr?" (Tisztában volt azzal, hogy csak mi tehettünk olyat, ami miatt B. még Őrá is dühös, hiszen a második üteg legénységén a saját hatáskörében kitölthette volna a mérgét.)

Megszaporítottuk a legénység olvasnivalóját, --- jelentettem neki, --- egy napi- és egy hetilappal, amelyeknek tartalma csak abban különbözik a kormánypárti újság tartalmától, hogy míg a Függetlenség fuvolahangon fújja el a mondanivalóját, amit a legénység nemigen ért meg, addig az általunk hozott két lap az ezredkürtös trombitáján keresztül harsogja az igazságot, sokkal erősebb hangon és ezt már megérti a legénység. Ezeket kifogásolta B. százados úr és rohant az ezredes úrhoz, hogy kitiltassa a lapokat a laktanyából.

Ütegparancsnokunk arca szigorú maradt, de a szeme nevetett. Ismertem a természetét, tényleges katonaidőm nagy részét az ő parancsnoksága alatt töltöttem el és tudtam, hogy ha az igazat jelenti néki az ember, akkor fenntartás nélkül az igazság mellett foglal állást. Egyébként sem volt valami jó viszony közte és B. százados között...

,,Adjatok be az irodába egy-egy példányt a lapokból", --- mondta, amikor végighallgatott. ,,Már ott van a százados úr íróasztalán" --- jelentette az ütegírnok.

,,Ha ennyire biztosak voltatok abban, hogy én nem kifogásolom az újságok kifüggesztését, akkor addig is, amíg átnézem őket, jelentsétek, hogy az én engedélyemmel csináltátok a dolgot, ha valami újabb kifogás adódik a hirdetőtáblán lévő lapok miatt".

Toporzékoltunk örömünkben, mert tudtuk, hogy amit ő a kezébe vesz, az győz is, nincs az a dolog, amit ő győzelemre ne segítene. Csak ne örüljetek túlságosan korán, --- mondta nekünk, látva ujjongásunkat,--- ismeritek az ezredes urat és tudhatjátok róla, hogy milyen szigorú katona". De igazságos, --- vágtuk rá kórusban, --- mint a százados úr!

Már nem csak a szeme nevetett, amikor otthagyva bennünket bement az irodába, hanem az arcán is megértő mosoly virult ki ekkora bizalom láttán, mely részünkről nyilvánult meg. Nem csak igazi jó katona, de igazi jó magyar ember is volt, áldja meg a magyarok Istene, bármelyik zugában él is ennek a felfordított világnak.

Alig múlt el húsz perc, ezredesünk küldönce rajtarajtában jött a körletünkbe, aszal a paranccsal, hogy ,,E. százados urat még a kivonulás előtt kéri magához az ezredes úr". Hogy aztán ennek a vészes gyorsasággal bekövetkezett kihallgatásnak mi volt a beszédtémája, azt soha nem tudtuk meg, de az első üteg hirdetőtábláján ottmaradtak a szélsőjobboldali újságok, még a mi leszerelésünk után is.

Sőt, amikor 1938 őszén bevonultattak bennünket a Felvidék átvételére, ütegünket már ,,nyilas üteg"-nek nevezték a helyőrség többi csapattestei, a Borbálatekercsben pedig a nevem és rendfokozatom után többek között ezt szerkesztette a legénység: ,,...nyilasok ostora, ki velünk jóban-rosszban mindenkor osztoza". Ennél szebb jutalmazásra nem is vártam soha.
 
 
0 komment , kategória:  Hungarizmus ...5.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 260
  • e Hét: 4497
  • e Hónap: 11218
  • e Év: 376708
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.