Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Wilhelm von Kries : V. rész
  2011-04-27 19:52:02, szerda
 
 
Wilhelm von Kries:
Az angol háborús propaganda stratégiája és taktikája V. rész

VIII. A hírterjesztés eszközei

A sajtó.

,,Bár a hírverés alapelvei mindig ugyanazok maradnak,
a mai propaganda éppoly kevés hasonlóságot mutat a világháborús idők propagandájával,
mint mondjuk a modern tánczenekar a viktoriánus korszak szórakoztató zenéjével.
A világháború óta a zenekari hangszerek is nagy változáson mentek át."

,,A propaganda legközönségesebb hírterjesztési eszköze a napilap.
A civilizált országokban még a legszegényebb családnak is mindennapi szellemi tápláléka.
Egész nap az asztalán hever és tartalmát a pihenés óráiban öntudatlanul is magáévá teszi.
Befolyása annál nagyobb, mivel szembeszökő propagandát nem tartalmaz.
Igaz ugyan, hogy egyes újságok bizonyos politikai irányok vagy valamilyen új ideológia szolgálatában állanak, és ennek megfelelőleg világnézeti beállítottságuk irányában vezércikkeik is bizonyos fokig propagandajellegűek; az átlagemberek többsége azonban azokat az újságokat részesíti előnyben,
melyek saját nézeteikkel egyező felfogást képviselnek.
A konzervatív érzelmű angol polgár általában csak a hagyományok és
a jogfolytonosság alapján álló újságokat olvassa, a radikálisok és forradalmi gondolkozásúak pedig a liberális rózsaszíntől a kommunista rikító vörösig terjedő árnyalatokban pompázó lapokat támogatják.
Az újságba a propaganda csak rejtekutakon lopakodhat be. Ez történik például, ha egy újság, mely pártatlan és gyermeki naivsággal politikamentes vezércikkeket közöl, olyan formában hozza napihíreit,
hogy azok az olvasót határozott irányban befolyásolják. A hírek egyensúlyát az elhelyezés és a feliratok útján történő kiemeléssel a legkönnyebb meghamisítani. Nemrégen például egy polgári orgánumban két cikk vonta magára érdeklődésemet. Mindegyik a spanyol polgárháborúval foglalkozott. Az egyiknek címfelirata valósággal ordított: 'A lázadók légitámadása Valencia ellen. Borzalmas pusztítás az asszonyok és gyermekek között'. Maga a cikk egészen józan, tárgyilagos modorában előadja, hogy a nemzetiek Valenciát megtámadták és ez alkalommal 17 nő és gyermek megsebesült.
Alatta szerényen húzódott meg a másik hír, alig szembetűnő felirattal:
'A köztársaságiak támadásai Malaga ellen. Veszteségek a polgári lakosság körében'.
Az első cikk tehát valami retteneteset sejtet, míg a másik mintha mindent rendjénvalónak találna. A dolognak az a magyarázata, hogy a lap a nemzetiekével szemben a köztársaságiak propagandáját részesítette előnyben."

Egy másik példa bemutatása után Rogerson így folytatja:
,,1918-óta az angol sajtó szervezetében és képében teljes átalakulás állott be.
Orgánumainak száma csökkent, irányításuk és ellenőrzésük kevesebb pénzbe került.
A régi, néhány ezres példányszámban megjelenő független újságok bátor,
de reménytelen harcot vívtak az összeolvadás irányában haladó fejlődés ellen.
1918-ban Angliában még 47 fontos lap volt, részint a fővárosban,
részint vidéki városok nevével címükben. A 47 lapnak 45 tulajdonosa volt.
Ma már csak 35 maradt meg közülük,
de ellenőrzésük a valóságban csupán 27 kézben összpontosul.
A londoni sajtó adatai kívülről nézve nem ily sokatmondók, a változás azonban itt is épp ekkora volt.
Az esti lapok száma hatról háromra csökkent. Az újságellenes fejlődés a népszerű nacionalista lapok világosan megállapítható pártfogolása irányában halad. Azok a lapok kerekednek felül, melyek a példányszámra, nem pedig politikai eszmék terjesztésére helyezik a fősúlyt.
A mai újságra a falragaszok kora nyomta rá bélyegét.
Annak a hírnek helyét, melynek előadására azelőtt másfél hasáb szolgált,
ma néhány soros felirattal csupán egy távolbalátó útján továbbított kép foglalja el, magának az eseménynek leírására pedig talán csak három sor jut.
Ez is leírás, de milyen!
Hiányossága csak arra jó, hogy az olvasót félrevezesse.
A hírek rovására a hirdetések rovata nőtt óriásira.
Amilyen nagy a népszerű lapok értéke az áruelhelyezés szempontjából,
a jelek szerint éppen olyan kicsire zsugorodott politikai befolyásuk.
Lehet azonban, hogy az ok és okozat megállapításában nem a helyes úton járunk.
Az efféle lapok talán már meg sem kísérlik, hogy valamilyen politikai felfogás képviseletében
állandó irányra törekedjenek. Éppen ezért esetleg nem is helyes,
ha propagandisztikus hatást várunk tőlük. Mert hiszen ha a példányszám
a legfontosabb szempont, akkor az újság szükségszerűleg minden embert meg akar
nyerni és senkit sem szeretne elidegeníteni. Ez magyarázza meg, hogy miért harapódzott el a 'demokrácia', 'fasizmus' és hasonló senkit sem sértő jelszavak használata.
Ezeket a kifejezéseket mindenki megérti.
Az egyik valami dicséretre- és szeretetreméltót akar kifejezni,
a másik valami utálatosat és szentségtörőt.
Végeredményben tehát az effajta újságok olvasóközönségük politikai nevelése
szempontjából nem töltenek be hivatást (márpedig az aránylag kicsiny Angliát óriási példányszámuknál fogva ezek uralják), de ezt már nem is akarják, leszámítva a pánikszerű félelmet. Ezen a területen elért balsikereik mértéke egyik említett propagandareceptem helyességét bizonyítja."

,,Ezenkívül egy politikai szempont van még, melyhez --- legalább eddig --- összes újságaink
ragaszkodtak: az öncélnak tekintett békehirdetés. Lapjaink tudják, hogy a békevágyban és a háború gyűlöletében minden olvasójuk egyetért, ezért prédikálják mindig a békét, tekintet nélkül a nemzetközi helyzet adottságaira, és ezért csapnak akkora lármát a békeszervezetek körül."

,,Hogy mit jelent egy ilyen jelszó?! --- A régiek azt mondják, hogy aki a rossznak nem szegül ellen,
az Belzebub országát támogatja. Ez a tétel kitűnően illik
a diktátorokra, szinte túlzott igyekezettel gyártott gyűlölködő kifejezéseink tárgyaira.
Az abszolút pacifizmus egyértelmű a rossz valóságának, egyben pedig annak
a ténynek tagadásával, hogy egy újabb háború nemcsak lehetséges, hanem valószínű is."

,,Még valamire ki kell térnünk. A népszerű sajtó közönsége idegeiből él,
olvasói idegzete ellen minden kiadással új támadást indít. 'Szenzáció', 'hihetetlen', 'botrány', 'tragikus', 'megdöbbentő', 'brutális', --- vaslemezekre ejtett gránittömbök tompa recsegésével dörögnek elő ezek a szavak a nyomdagépekből. A közönség lelkiereje észrevétlenül fogy. Valamilyen bel- vagy külföldi eseményt vagy veszedelmet alkalmul használva, minduntalan felkorbácsolják felháborodását, félémét vagy utálatát. Bizony nem jó háborús előkészület ez, hiszen az emberek idegeit --- egyenkint és összesen --- inkább meg kellene nyugtatnunk. Az sem sokat használna, hogyha az újságokat a botrányhajhászás feladására és bizonyos tartózkodásra akarnánk bírni. Véleményem szerint a szenzációvadászás nemcsak politikai irányvonaluk, hanem egyben létalapjuk is."

,,Ezek alapján tömeglapjainkban alig láthatok megnyugtató eszközöket a számításba
veendő új háború propagandisztikus előkészítésére. Az ezirányú újságpropaganda gerince a nagyipari központokban tengődő vidéki sajtó. Sajnos, példányszámunk idők folyamán erősen visszafejlődött, bár belsőleg nem sok változáson mentek keresztül. Ma ezeket a lapokat nem a tömegek, hanem a jó nevelésben részesült emberek és ezeknek családja, vagy legfeljebb még az önálló ítéletű emberek olvassák. Csakhogy éppen ezek azok, akiknek propagandával való befolyásolására nincsen szükség. Mindazonáltal két dologra még figyelemmel kell lennünk. Nem lenne igazságos, ha az állandó politikai irányvonal hiányáért az újságokat akarnók felelőssé tenni. Az egyöntetűség hiányát illető vádakra mentegetőzésül hivatkozhatunk az állam vezetői köréből kiinduló propaganda gyenge oldalaira. Ez természetesen csak mentegetőzés lenne, de nem kielégítő magyarázat. És itt jutottunk el a második ponthoz. Sajtónk minden áron arra törekszik, hogy minden állásfoglalásával mindenkinek tetszését kiérdemelje. A tömegsajtó így tulajdonképpen maga alkalmazkodik olvasói intelligenciájához és meggyökeresedett politikai gondolkodásmódjához.
Arra nézve, hogy a jelszavakkal való önfeledt dobálózás, az egymásnak ellentmondó
németellenes és németdicsérő érvek, a diktatúraellenes propaganda túlzásai már magukban
véve is milyen visszahatásokat váltanak ki, bőven volt alkalmam személyes tapasztalatokat gyűjteni. Amennyiben ezek a jelszavak az emberek egy részét kifárasztják és német vonatkozásban türelmet oltanak béléjük, béke idején nem találhatunk kivetnivalót rajtuk. Ezzel talán a háborús veszély csökkentéséhez is hozzájárulnak. Háború esetén a németbarát hangulat már zavarokat okozhat.
Ugyanúgy az a nagy buzgalom is, amelyen a zsidóbarátok minden alkalmon kapva kapnak,
hogy a zsidóüldözés eseteit az emberek fejébe verjék. Itt már megint közel jutottunk a veszélyesség határához. A zsidókérdés bengáli fénybe való öltöztetése zsidó szempontból sem kívánatos. Ha közvetve is, ez csak a Németországtól szított antiszemita propagandát támogatja."

Az antiszemitizmus.

,,A kritika iránt nemcsak a diktátorok érzékenyek. Anglia már most is eljutott addig a pontig, hogy annak, aki nem magasztalja a zsidókat és nem dicsőíti tehetségüket meg szorgalmukat, a bigott és reakcionárius jelző jár ki. Alig egy-két újság meri egy-egy alkalommal a zsidókat megtámadni, nem azért mintha nem szolgálnának rá, hanem mert félnek, hogy zsidóellenesség hírébe keverednek. Sajnálatos tény, ám mindenesetre tény, hogy az antiszemitizmus minden országban otthonra talált. Azonban csak ritkán jut a felszínre, legfeljebb gazdasági válságok alkalmával vagy pedig földalatti befolyások visszahatásaképpen. Nincs kizárva, hogy az első eset a közeljövőben már bekövetkezik, a másik azonban a németellenes zsidó propaganda következtében éppen most van keletkezőben."

,,Míg a sajtó egyik oldalon a németellenes érzelmeket tompítja, a másik oldalon Németországban és egyebütt angolellenes hangulatot szít. Itt vannak például a tekintélyi államok vezéreire hányt gyalázkodások és sértegetések! Az ugyan igaz, hogy diktátorok, azonban azt is figyelembe kellene venni, hogy egyúttal szuverén államok államfői. Az ilyen sértegetések csak arra jók, hogy az egyébként is meglévő feszültséget még jobban fokozzák. Nálunk azonban mint a demokrácia vagy a béke védelmére irányzott gesztusokat, mégis eltűrik ezeket. Ami engem illet, valóban nem vagyok tisztában azzal, hogy tulajdonképpen melyikre is gondolnak."

,,A mondottakból, remélem, egész világosan kiderül,
hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a sajtóban nem láthatjuk azt a propagandatényezőt,
melyre a háborúra való előkészület eszközeként nyugodtan ráhagyatkozhatnánk.
Nem az a baj, mintha az újságok a minisztériumok sajtószakosztályaitól hozzájuk juttatott legösszefüggéstelenebb híranyagot is ne közölnék készséggel, sem az, mintha a politikai nagyságok beszédeit elhallgatnák és az utóbbiaktól nem kapnának éppen elegendő támogatást,
hanem egészen másutt van a hiba forrása: az újságok többségének manapság nincsen súlya,
azokat az újságokat pedig, melyek súlyukból valamit megőriztek, azok a körök olvassák,
amelyeknek nincs szükségük propagandára. Egyidejűleg pedig sértő beszédmodorukkal
megnehezítik a kormány helyzetét is, a külföldi képviseleteknél és a közvélemény kipuhatolásában egyaránt."

,,Közvetlen háborús veszély esetén a sajtó azonnal a cenzúra ellenőrzése alá kerül. Amennyiben honvédelmi szempontból is számbajövő dolgokról van szó, ez a cenzúra szigorú és könyörtelen. Ha például egy újság újfajta acélsisakról akar beszámolni, egy kisebb csatáról, vagy mondjuk Birminghamról szeretne leírást közölni, akkor a közleményt előzőleg a cenzúrahatóságok ellenőrzése alá kell bocsátania. A cenzúra a hírt tetszése szerint jóváhagyja, módosítja, vagy pedig visszautasítja. Ettől eltekintve a jelenlegi törvényes rendelkezések szerint az újságok azt írhatják, amit akarnak. Gyakorlatilag némileg mégis más a helyzet. Az újságok szabadon gyakorolhatják a politikai kritika jogát, elméletileg tehát mi akadálya sincsen, hogy a parlamenti viták alapján például a kormánypolitikát támadják. Csakhogy háború idején a képviselőház gyakran zárt ajtók mögött ülésezik. Ámbár a lapok ennek ellenére is sok mindent megtudhatnak, ezt már nem publikálhatják. Jóllehet a cenzúra hatásköre egyébként csak tények közlésére terjed ki, ezt a hatáskört ki is lehet szélesíteni, mégpedig a sajtó teljes beleegyezésével. Az angol sajtó legdicséretesebb tulajdonsága éppen ez a nemzeti érdekből önként vállalt cenzúra, mely békében és háborúban egyaránt alkalmazásra kerülhet. Sehol más országban nincsen sajtó, mely ennyire méltó lenne a bizalomra, azonban ennek a rendszernek mégis van gyenge pontja. Előfordulhat, hogy valamelyik tömeglap, amelyik kevésbé lelkiismeretes mint kollégái, egyik nem egészen világos pillanatában olyasmit közölhet, amit, miután már nyilvánosságra került, a többi lapok sem hallgathatnak agyon. A jelen pillanatban, amikor több újság a felforgató áramlatok álcázott propagandaszerve csupán, ez a lehetőség elég gondra és aggodalomra ad okot."

A rádió, röpirat és a suttogó propaganda.

A következő fejezetekben Rogerson technikai kérdésekkel foglalkozik. Megvilágítja a szabad angol sajtó megszervezésének nehézségeit, megbeszéli a német, japán és olasz sajtó helyzetét és megállapítja, hogy ezeknek az országoknak sajtójával az angol propaganda alig kezdhet valamit. Ezt követőleg az angol tengeralatti kábel-monopóliummal, a röpiratpropagandával, a filmmel és a rádióval kapcsolatos technikai kérdéseket fejtegeti. Ezekben a fejezetekben semmi sincsen, ami nagyobb érdeklődésre tarthatna számot. Érdekesebb az úgynevezett társasági propagandáról, azaz a szájról-szájra terjesztett propagandáról szóló zárószakasz: ,,A leghatásosabb az utolsó módszer, a személyesen terjesztett, szájról-szájra adott propaganda. Végeredményben az összes többi módszerek is ide vezetnek. Ezeknek a módszereknek az a rendeltetésük, hogy a 'propagandaalanyt' gondolkodásra és ezen át arra bírják, hogy a propagandaanyagból levont morális következtetéseket tovább terjessze. Ezt a folyamatot azonban a propagandista személyes érintkezéssel és közvetlen megbeszéléssel meg is rövidítheti. Körülményes magyarázkodás helyett itt idézhetem Lasswell professzor megállapításait arról a propaganda-hadjáratról, melynek feladata volt, hogy Amerikát a világháborúban való részvételre rávegye:

'A propagandának ezt a módját néhány ember végezte, akik olyan személyeket igyekeztek befolyásolni, kiknek kezében hatalom volt. Üzletember üzletemberekre, újságíró újságírókra, professzor professzorokra, munkás munkásokra igyekezett hatást gyakorolni. A kulisszák hátterében, a hírek, képek és nyilvános beszédek mögött a személyes befolyásolás hatalmas folyama áramlik. A háború magánkörökben sokkal gyakoribb beszédtéma volt, mint a nyilvánosság előtt.' Ezután a szerző egy levelet idéz, melyben Sir Edward Grey két ismert angol személyiséget ajánl be Theodor Roosevelthez. A levél így szól:

'Kedves Rooseveltem! J. M. Barrie és A. E. W. Mason, akiktől bizonyára olvasott már ön valamit, útban vannak az Egyesült Államok felé. Úgy hallottam, nem beszédeket és előadásokat akarnak tartani, hanem csak ismeretségeket szeretnének kötni, mégpedig főleg egyetemi emberekkel. Az alkalmat arra akarják felhasználni, hogy a háborút illetőleg az angol álláspontot feltárják és egyes kérdésekről felfogásukat ismertessék.'

,,Amikor az angol ügy érdekében a teljes nyilvánosság előtt a döntő lépés megtörtént, a kezdeményezés nem külfölditől, hanem amerikaitól indult ki. Amerikában egy Dernburg-féle ellenszenves angol sem volt. Az Amerikát és Angliát összekötő kötelékek a társasági élet útvesztőiben személyes megbeszélések és közvetlen emberi találkozások útján jöttek létre." Ez a tanúbizonyság azért oly értékes, mert amerikai ember tollából származik. A mi személyes módszerünkkel von Papen és mások nagyon energikus, de kevésbé hajlékony módszerei siker tekintetében nem mérkőzhetnek. Úgy hiszem, hogy a teázás közben, ebédnél vagy a dohányzóban űzött propaganda terén esetleges jövőbeli ellenségünket mindig messze felül fogjuk múlni. Csak az a kár, hogy az efféle propaganda számára csak semleges és szövetséges országokban nyílik alkalom. Mindazonáltal ezek a területek is roppant fontosak."

IX. A Németország elleni támadó propaganda

Egykor és most.

Most mutatja meg a szerző kártyáit. Bár a fejezet aránylag rövid, aktualitásánál fogva ma is érdekes.

,,Véleményem szerint már meglehetősen világos képünknek kell lenni arról, hogy a legközelebbi háborúban milyen mértékben lehet az offenzív propagandát gyakorlatilag alkalmazni és hogy milyen módszerekhez folyamodhatunk. Ezeknek a kérdéseknek, különösen pedig az ellenfél ellen alkalmazandó rendszabályoknak túlságosan részletekbe menő tárgyalása természetesen érthető okokból nem látszik kívánatosnak."

,,Kimutattuk, hogy Németországgal, bizonyos fokig Olaszországgal, végül pedig ismét más okokból Japánnal a propagandának nem lesz könnyű dolga. Ami Németországot illeti, már tudnunk kell, hogy jóllehet a német lakosság többsége a nagyfenségű urat, tudniillik a császárt lelkesedéssel szolgálta, a központi hatalom akkoriban mégis csak egy uralkodó rétegre támaszkodott. Megbízható becslés szerint abban az időben a közvéleményt alkotó tömegek 30---45 százaléka a konzervatív rendszer ellenfeleiből került ki és a rendszer célkitűzéseivel szemben ellenséges, vagy legalább is langymeleg álláspontot foglalt el. Ezek a radikális és szocialista elemek hatalmat jelentettek, jól voltak szervezve és saját sajtójuk volt. Amint a faji érzésükből fakadó hazafias hév kezdeti fellángolása lelohadt, de még mielőtt a háborús kimerülés hatalmába kerítette volna őket, a liberális propaganda máris fogékony talajra talált bennük. Amikor azután már a blokád és a katonai nyomás is hatni kezdett, propagandánk könnyen hálójába kerítette őket. Az ellenség saját földjén olyan közönségre tettünk szert, amely hallgatott ránk. De volt számukra mondanivalónk is, olyan üzenet, melyet ez a hallgatóság természeténél vagy meggyőződésénél fogva szívesen meghallgatott: a szabadság, függetlenség és egyenlőség ígérete. Ehhez járult még, hogy az akkori Németországban és Ausztriában parlamentáris kormányforma volt, mely nagyjából a mai kormányforma mintájára épült fel. A radikálisok mindkét országban ebbe a kormányformába vetették minden reményüket és szilárdan hitték, hogy ha választási sikerekkel hatalmukba kerítik az állami gépezetet, a szükségesnek vélt reformokat ennek birtokában végrehajthatják. A mi propagandánk evangéliuma volt az ő evangéliumuk is. Végül pedig megvoltak az eszközeink, hogy újságjainkkal és röpiratainkkal hozzájuk férkőzhessünk. Az újságok nagyon természetesen háborús cenzúrának voltak alávetve, azonban akkor még nem zártak el előlük minden hírt, amelyet a nemzetellenes propaganda legszelídebb megnyilvánulási formáinak felismerésére is begyakorolt szakértők előzőleg nem hagytak jóvá. Ily módon az újságok a svájci, holland, dán és skandináv lapokból tekintélyes mennyiségű propagandaanyagot vettek át. Ezeket az országokat propaganda-szakembereink rendszeresen ellátták híranyaggal, abban a biztos tudatban, hogy belőle nagyon sok a német sajtóban is meg fog jelenni. A röpiratokat mozsarak és más szerszámok lőtték át az állásainkkal szemben küzdő német csapatok soraiba. Akkoriban a lövészárkok vonalai Dünkirchentől egészen az Alpokig vonultak egymás mellett, a röpiratterjesztésnek erre a módjára tehát bőven volt alkalom. De repülőgépeink a front mögött és Németországban is milliószámra szórták a röplapokat. Propagandatevékenységünk minden területén akadálytalanul működtünk; alapjában véve azt tettük, amit akartunk. Egységesen irányított német propaganda nem volt, erőnket tehát mindenkor szabadon összpontosíthattuk a legfontosabbaknak mutatkozó területekre."

A német népi birodalom.

,,A legközelebbi alkalommal egészen más helyzettel fogjuk magunkat szembetalálni. A német kormányzat sokkal szélesebb alapokra helyezkedett. Az osztályuralmat a nép uralma váltotta fel. A konfliktus kitörésekor a kormányzat biztosan számíthat a német lakosság széles tömegeinek és a felső osztályok nagy százalékának támogatására. Lesz ugyan ellenzéki kisebbség is, ez azonban összehasonlíthatatlanul szigorúbb felügyelet és ellenőrzés alá kerül. Ezenkívül a régi demokratikus jelszavaknak sem lesz már olyan erős mérgező ereje. Ezeket a jelszavakat nem lesz majd nehéz összevetni az infláció legsötétebb korával, a spartakista és kommunista zendülésekkel, a megszálló francia és néger csapatok garázdálkodásával, a tomboló gyűlölet, a lealacsonyodás és éhség napjaival. Hogy ez meg is történjék, azt energikus és minden társadalmi osztályt és csoportot átgyúró ellenpropaganda fogja előkészíteni. A régi szólamok tehát hatástalanok lesznek már, de ezenkívül terjesztésük is roppant nehézségekbe fog ütközni. Az újságok mind az antidemokrata nemzeti hitvallás hirdetői, rájuk tehát nem hagyatkozhatunk. Röpirathadjáratok megszervezésére akkor is alig lehet alkalmunk, ha a Maginot-vonal mentén ismét német-francia front alakulna ki. Végül pedig az ellenség nem fog ez alkalommal mindent oly fennhéjázó nemtörődömséggel tűrni, mint a világháborúban, hanem minden erejével azon lesz, hogy hatásos propagandatámadást szervezzen ellenünk."

Hová szánja az angol propaganda a halálos tőrdöfést?

,,Vajon hol találhatjuk meg a sebezhető pontot ezen a totális páncélzaton? --- tűnődik Rogerson. És vajon hol csaphatunk le, hogy propagandánk a halálos döfés erejével hathasson? Nézetem szerint a kérdést nem is annyira az ellenséges állások szilárdsága teszi nehézzé, hanem az, hogy súlyos probléma megtalálni azt a konstruktív politikai irányvonalat, amelyet nemcsak hogy akadálytalanul végigjárhatunk, hanem amelynek egyben elég vonzóereje van ahhoz, hogy a totális propaganda nevelése alá került emberekre hasson."

,,Vannak egyes támadófelületek, melyekkel eleve kilátástalan lenne kísérleteznünk. A nemzetiszocializmussal szemben nem tudunk bizalmatlanságot szítani. Arra sem lehet reményünk, hogy Hitler megrágalmazásából bármi hasznunk is lehetne. Az anyagi jólét irányában propagandánk ugyancsak hiába kereskednék. A német úgy tudja, hogy pazar bőségben és luxusban élünk, azonban a lelketlen önzés tart karmaiban és az a makacs elszántság fűt minket, hogy amíg csak erőnkből telik, minden más országot kizárjunk privilégiumainkból. A demokratikus szabadság jótéteményének ígérgetése megint csak céltalan lenne. A németeknek ezen a téren éppen elég tapasztalatuk van és tudják, hogy mit várhatnak tőle. Ezzel a csalétekkel egyszer már horogra kerültek. Területgyarapodást szintén nem ígérhetünk nekik. Ezzel szemben számtalanszor nekünk fogják szegezni a szemrehányást, hogy Angliának elég alkalma lett volna a gyarmatok ügyében való megegyezésre. De ezeket mind elmulasztottuk. Most már a német propaganda azt fogja mondani, hogy Németország rákényszeríti Angliát, hogy vagy visszaadja gyarmatait vagy elpusztul."

,,Ami Németországra áll, érvényes Olaszországra és Japánra is. Az untig ismert régi jelszavak: szabadság, demokrácia, vagy a szabad népek szövetsége értelmetlenekké váltak. Amíg a tekintélyuralmi államok fiatalosak és önbizalomtól duzzadnak, nem tudnék olyan konstruktív propagandapolitikát elképzelni, amely bármiképpen is eredményt ígérhetne. Azonkívül alig lehetne okot találni arra a feltevésre, hogy ezek az országok gyorsabban fáradnának ki a háborúban, mint azok, melyek kevésbé jól készültek fel. De ezért még szükségtelen lenne elkedvetlenednünk. Az offenzív propaganda csak akkor hatásos, ha a kedvező légkör kialakult. A világháborúban négy évnek kellett elmúlnia, mielőtt ez a helyzet bekövetkezett volna. Éppen ezért már bevezetőül megállapítottam, hogy a legközelebbi háború nem fog kedvező feltételeket nyújtani közvetlenül támadó propagandaháborúra. Másrészt azonban mindig hangsúlyoztam, hogy ha a háború az ellenség kimerítésére irányuló hadjárattá válik, a propaganda ismét visszanyeri régi értékét. A konstruktív gondolat akkor minden bizonnyal megszületik már. Remélhetőleg lesznek majd okos vezetőférfiaink, akik az alkalmat megragadják és kiaknázzák. Ha azonban a háború nem terjed messzebbre és nem borítja egész Európát lángba, ha tehát nem avatkozhatunk be ismét az európai szárazföldön, Németország és Anglia között nem lesz közös érintkezési pont. A mi határunkat a Rajna, Németországét a Temze-torkolat fogja alkotni. Ha azonban e határok valóban létrejönnek, csak a levegőben rajzolódhatnak ki. Ilyen körülmények között csak a levegőn keresztül folytatott propaganda lehet az egymásra való hatás egyetlen kézzelfogható eszköze, akár repülőgép, akár rádió útján történjék is."

Az angol szerző felfedezi a sebezhető pontot!
A német kisebbértékűségi érzés.

,,A kedvező légkör megteremtésének lehetőségét csak egyetlen körülményben látjuk adva: ez az a merevség, mely a propagandaeszközök ellenőrzésében német részről megnyilvánul. A dzsiu-dzsicu módszerhez folyamodva valamiképpen az ellenség saját erejét kell ellene fordítanunk."

Rogerson ismét visszatér egyszer már kifejtett gondolatára, hogy tudniillik a német sajtóellenőrzésnek a német nép számára előbb-utóbb tűrhetetlenné kell válnia, bármily készséggel viseli is el egyelőre. Azt, hogy a sokkal veszedelmesebb támadási pontokat nyújtó angol helyzet fejtegetésébe bocsátkozzék, természetesen ismét elmulasztja. Minden esetre érdekes azonban, hogy a németség tudásszomjában véli felfedezni azt a hátsó ajtót, amelyen befurakodva az angol propaganda támadásra indulhat.

,,A német nagy becsben tartja a tudást. A jó iskolai képzettségnek akár oltárt is emelne. Mindenkor fontosnak tartja, hogy jól értesültnek lássék. Nemcsak azért, mert valóban őszintén törekszik ismeretekre, hanem azért, mert mint német az európai civilizáció parvenűje. Mily sokszor hallottam mentegetődző németeket, akik annak magyarázataképpen, hogy miért viseltetnek az angolok oly kevés megértéssel a német módszerek iránt, arra hivatkoztak, hogy hazájuk politikai szempontból 200 évvel elmaradt Anglia mögött. Ebben ugyanaz a kisebbértékűségi érzés nyilatkozik meg, mely a barbárokat arra bírja, hogy bőröltözetük és barlangrajzaik primitívségének tudatában megkíséreljék a civilizáció selymének és olajfestményeinek dekadens tünetekként való lecsepülését, bár másrészről mindent megtesznek, hogy tőlük telhetőleg mindezt utánozzák. Ez a szemléltetés nem a német magatartás meghamisítása. A németség vezérei Nietzschétől Ludendorffig és Stuermerig azon fáradoztak, hogy ezt a barbár alacsonyabbrendűséget erényként magasztalják és a szőke bestia, továbbá a vér és vas bálványát emeljék oltárra."

,,Azt ajánlom tehát, hogy ezt az alacsonyabbrendűségi érzést használjuk ki. Propagandánknak arra kell törekednie, hogy a németekre minden adandó alkalommal rábizonyítsa tudatlanságukat. A német vezérférfiakat nem szabad leszólnia, sőt éppen ellenkezőleg, udvariasan el kell ismernie képességeiket a legnagyobb nehézségek leküzdésére is, dicsérnie kell őket, e mellett azonban feltűnés nélkül utalnia kell arra is, hogy nekik sincs fogalmuk arról, hogyan gondolkozik a világ. Pompás legények, meg kell hagyni, azonban világtalanok vak vezetői! Ha bizonyos meglehetősen közömbös dolgokat illetőleg, melyeket elhallgattak előttük, a gondolkozó németeket nyugtalan aggodalom szállja meg, már rendkívüli sikert értünk el. A mai körülmények között ennyit sem könnyű elérni, de nem lehetetlen. Jóllehet a német véderőt a hivatalos kijelentések szerint a honvédelem szükségessége hívta létre, a háttérben hallgatólagos célként az újonnan felszerelt hadseregnek tömegtámadásra való felhasználása húzódik meg. Németország az 'elan', 'l'audace', 'toujours l'audace' francia eszméjét tette magáévá. Reményeit és egész hadigépezetét gyors, mindent lehengerlő rajtaütésre alapította. Ha nem is közvetlenül, hanem csak közvetve, a belföldi propaganda a figyelmet elterelte a bekerítő politikával szemben való védekezés lealacsonyító elgondolásától. Helyére új eszmény lépett, az egyesült német népnek eszménye. Azokkal szemben, akik ehhez való jogát megtagadják, maga akar a német nép magának érvényt szerezni. Lélektanilag tehát nagyon kedvező lenne, ha megtalálnók a módját, miképpen lehetne ezt az újkeletű, de még próbát ki nem állott bizakodást aláásni. Nézetem szerint a legcélszerűbb megoldás lenne, ha a háború kitörése után nyomban nagy légitámadásokat intéznénk a német ipari vidékek ellen és a bombákkal együtt ledobott röpcédulákban felvilágosítanók a szegény németeket, ne gondolják, hogy ha a német repülők el tudják érni az angol városokat, az angolok ne tudnák visszaadni a kölcsönt. Az egész propagandahadjárat vezérmotívumául annak igazolása kínálkozik, hogy a német nép kellő tájékoztatását megakadályozzák. Nagyon hatásos lenne néhány olyan leleplezés, melyet a hadműveletek folyamán német propagandaalanyaink közvetlen tapasztalás alapján láthatnának igazoltnak. Ily módon a propagandát támadó katonai stratégiával párosíthatnánk. Ezt a megoldást lélektanilag helyesnek találom."

Hírszolgálati taktika Németországgal és Olaszországgal szemben.

,,A semleges országok címére szóló rádióhírekben egy és ugyanazon híranyagot kell használnunk, abban a feltevésben és reményben, hogy ezeket a híradásokat Németországban is hallgatni fogják. A hollandok, svájciak és a többi semlegesek figyelmét fel kell hívnunk arra a tényre, hogy a németek hazai hírszolgálatuk közvetítésével csodálatosképpen a legközönségesebb tényekről sem szerezhetnek tudomást. Időről-időre jó lenne rajtaütésszerű híradásokat közbeiktatni, például a német veszteségekről, mégpedig német hullámhosszakon a német rádióleadások szüneteiben, mintha a német hírszolgálat közölné e jelentéseket. Gyümölcsözően fel lehetne használni a külföldön élő németeket is. Dél-Amerikában, Brazíliában, az Egyesült Államokban és egyebütt tekintélyes német kolóniák vannak. Propagandánk feladata, hogy ezeket a hírek áradatával valósággal elárassza. Egyidejűleg alkalmat kell nekik adni, hogy a totális cenzúra börtönajtaja mögött ülő anyaországgal postai összeköttetést tarthassanak fenn ós beszámolhassanak benyomásaikról. Gondos előkészítés után a külföldön élő német állampolgárok az igazság legmeggyőzőbb tanúinak szerepét töltenék be. Olyan hatást érhetnénk el velük, mint a tóba dobált kövecskékkel, melyeknek apró hullámai lassankint erős hullámgyűrűkké tevődnek össze. Hasonlóképpen gondunkba kellene vennünk az elégedetlen entellektüelleket és más rokon gondolkozású köröket is. Legjobb lenne postán küldött híranyaggal és röpiratokkal felkeresni őket, bár ez az eljárás most, különösen pedig a háború elején sokkal több nehézséggel jár, mint azelőtt."

,,Ami Japánt illeti, propagandánknak itt is nehéz dolga lenne. Japán Achilles-sarkának talán az újonnan annektált területeket tekinthetnénk. Első feladatunk az lenne, hogy Formosán, Koreában, Mandzsukuóban és Kína megszállott területein zendülést és felkeléseket próbáljunk támasztani. Ezzel elérhetnénk, hogy Japán ereje a lázadások és felkelések leverésével szétforgácsolódnék."

Ezt a gondolatmenetet tovább is fűzi ROGERSON és kifejezést ad reményének, hogy a jövő háborúban Oroszország is részt vesz. Figyelmét ezután az olasz probléma felé fordítja.

,,Az olasz probléma több reményre jogosít fel. Egyrészt azért, mivel itt még erjedésben van a liberalizmus élesztője, másrészt mivel a hagyományos angolbarátság még mindig erős lábon áll. Az olasz néphez közvetlen propagandával is fordulhatunk. Ha a sajtószabadságot a háború kitörésekor nem köti Olaszország túl erősen gúzsba, a liberális elemek közvetítésével jól hozzáférkőzhetünk az olasz néphez. Adott esetben és alkalmas időben, az angolbarát érzelmek is jó támadási alapot biztosíthatnak propagandánknak, mindenekelőtt a Duce ellen. Elég csupán, hogy Mussolini gyorsított hadviselési programja hajótörést szenvedjen, hogy az olaszok a levegőben és a tengeren elszenvedett vereségekről vagy tengerpartjaik megtámadásáról halljanak, és máris a siker reményével emlékeztethetjük őket a régi jó időkre, amikor zseniális vezérük még nem lépett az elnyomás és hódítás tévútjára. Ha ez nem történt volna meg, arra sem kerülhetett volna sor, hogy angol repülők és tengerészek halomra öldössék az olaszokat. Utalni lehet az Angliában internált olaszok ezreire is. Milyen szerencséseknek tartják ezek magukat! Milyen jó bánásmódban részesülnek és milyen jól tápláltak! Itt vannak például az Alexandra-palotában fogvatartott nápolyiak fényképei. Üdvözletet küldenek rosszul táplált és örök aggodalomban élő testvéreiknek. Úgy hiszem propagandánk meglehetősen hamar alkalmazásba veheti ezt a módszert és Olaszországgal szemben gyorsabban célt ér vele, mint Németországgal vagy Japánnal szemben. Minden németben az a homályos érzés él, hogy isteni küldetés hordozója. A németet nagy bizalom tölti el népe és saját maga iránt. A japán önbizalom szinte a bigottsággal határos. Az olasz már nem ennyire magabiztos és kevésbé van tisztában önmagával. A példa és a nevelés nagy eredményeket érhet el, Mussolini meg is tett minden lehetőt, a nép alaptulajdonságait azonban ő sem változtathatja meg, legfeljebb megjavíthatja. Olyan emberekkel, akik szívesebben vezettetik magukat, mint vezetnek, maradandó értékű gyarmati kormányzatot nem lehet megszervezni. Az olaszok erkölcsi ellenállóereje tehát nem áll minden kétségen felül. Sőt az új gyarmatbirodalmat komoly veszélyforrásnak tekinthetjük. Az olasz félsziget mint fenyegető ujj veszi célba birodalmunk összekötő útvonalait. Az olasz propaganda és intrika, teremhet ugyan a Közel-Keleten és Egyiptomban zendülési fészkeket, maga Olaszország azonban nagyon könnyen sebezhető. A dél-tiroli németek olasz uraiktól mindig a legnagyobb fokban fognak idegenkedni és mint eddig, továbbra is a Brenneren túlra fordítják tekintetüket. Itt vannak a líbiai arabok is, akiken az olaszok elnyomó módszerekkel, de nem minden aggodalom nélkül uralkodnak. Végül pedig ami Abesszíniát illeti, amíg olyan politikai irányt követünk, amellyel az arabokat és abesszineket magunkhoz édesgethetjük, a nélkül hogy ezzel a saját zászlóink alatt élő afrikai népeket nyugtalanítanánk, itt van propagandánk gyújtópontja."

,,Mindebből két világosan körvonalazható propagandaterv adódik. Az egyiknek célja, hogy az olasz nép bizalmát és vezérébe vetett bizalmát megrendítse. A másiknak az a feladata, hogy azokon a területeken, ahol az olaszok más fajokon uralkodnak, nyugtalanságot szítson. Az olaszokat nemcsak a fehér, hanem egyik-másik színes faj is meg fogja vetni. Az afrikai olasz gyarmatokon kifejtendő propagandánkat úgy kell irányítani, hogy ezt a folyamatot megkönnyítse. Mivel olasz gyarmatok angol birtokokkal vagy angol befolyás alatt lévő területekkel határosak, az Abesszíniában olasz fennhatóság alatt élő afrikaiak és a Kenyában meg Tanganyikában angol zászló alatt élő bennszülöttek sorsának összehasonlítása erre alkalmas eszköznek látszik."

,,Olaszország ellen irányítandó propagandaanyagunk terjesztésére egyébként egész sor olyan eszköz áll rendelkezésünkre, melyek sokkal kevesebb nehézséget okoznak, mintha Japánról vagy Németországról lenne szó. Az olasz újságokat bizonyos körülmények között már nagyon hamar szolgálatunkba állíthatnánk. A röpcédulákat szóró repülőgépeket csakhamar alkalmazásba kellene vennünk, mégpedig Olaszországban és gyarmatain egyaránt. Mindkét irányban jó hasznát vehetnénk a rádiónak is."
 
 
0 komment , kategória:  Wilhelm von Kries : V. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 154
  • e Hét: 4391
  • e Hónap: 11112
  • e Év: 376602
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.