Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A vérvád történetének-11.rész
  2011-04-27 20:37:46, szerda
 
 
Huber Lipót: A vérvád történetének vázlata XI. rész

XI.

A XVI. század végén egy lengyelországi vérgyilkosság keltett nagyobb feltűnést,
melyet a zsidók, a Lublinban őrzött törvényszéki okmányok szerint,
1598. április végén Woznikban követtek el.
Az eset részletei röviden a következők.[29]

A podlachiai vajdaságban fekvő Swiarzanow (Swinarzaewó) község schizmatikus vallású
paraszt lakosai közt élt akkor a katholikus vallású Pietrzynin (Petrenius) Máté feleségével,
Annával és kis családjával.
A községnek földesura, lengyel felesége révén, a magyar származású nemes,
Peti István volt.[30]

Pietrzynin Máté az említett évben, március 25-én, minthogy földmíves volt,
kiment a közeli mezőre szántani, s magával vitte egyik gyermekét,
a négyesztendős szép és kedves Albertet (Vocechus) is.
Alkonyat felé a fiúcska játszadozva elkalandozod atyja mellől
s a Woznik felé vezető országúira tévedt.
Atyja, midőn ezt később észrevette, nem aggódott, mert azt gondolta,
hogy fia hazament a közeli faluba.

Ugyanakkor, mikor a gyermek a községbevezető útról letévedt,
kocsin arra mentek a zsidó Áron, sógorával Hajczyk (Chaitschyk) Izsákkal hazafelé Woznikba,
ahol Áron atyja, Szejnoch Márkus korcsmabérlő volt.
Mihelyt az egyedül játszadozó Albertet megpillantották, nagyon megörültek,
mert Áront Salamon (Szelmann) rabbi nem régen arra kérte,
hogy a zsidók közelgő húsvétjára szerezzen keresztény gyermeket áldozatul.
Nem látván maguk körül senkit sem, édesgetésekkel magukhoz csalván a fiúcskát,
fölvették a kocsira és sebesen behajtottak Woznikba Márkus korcsmájába.
Itt a kisfiút elzárták a pincébe.

A mezőről ezalatt hazatérő Máté kiáltozva kereste fiacskáját
s a szembejövőknél is tudakozódott,
nem látták-e, de hasztalan, senki sem tudott róla.
Minthogy az éj is beállt már, az aggódó szülök kétség és remény között várták
a másnapi reggelt.

Másnap mindkét szülő elindult a nyoma veszett fiúcska keresésére.
S mivel egyes emberektől azt hallották, hogy azon az úton,
amelyen a gyermek eltűnt, zsidókkal találkoztak előző napon,
a gyanakvó atya elment Woznikba Márkus zsidó korcsmároshoz.
Ennek felesége azonban hazug és tévútra vezető válaszukkal rázta le
a tudakozódó földmívest.

A fogva tartott s áldozatul kiszemelt fiúcskának őrzésével a schismatikus vallású
Anasztázia asszonyt bízták meg, aki Márkuséknak átlósa volt s itt szolgálatokat teljesített.

A zsidók kiválóbbjai,
a húsvétjuk előtti negyedik nap éjjelén összejöttek Márkus házában.
Közöttük volt Mózes (Moszkó) és Salamon (Szelmann), a rabbi.
Rajtuk kívül akkor még egy keresztény szolgáló, Margit volt a házban.
Miután ennek megparancsolták, hogy aludni menjen, ők a fiúcskát a pincéből
egy rejtettebb helyiségbe vitték, melynek bejáratát erősen elreteszelték.
Itt aztán a vágókések láttára remegő kis áldozatot,
nehogy kiáltozásával esetleg elárulja őket, kötéllel kegyetlenül fojtogatták,
miközben Salamon és Mózes a bordák alatt mellecskéjén ejtették rajta az első szúrásokat,
sebeket s elvágták a nyelv alatti erecskéit; Izsák pedig kezein és lábain metszette föl ereit,
virilia quoque amputans.
Az áldozatnak immár mindenünnen csurgó vérét alátartott edényekben fogták föl.

Miután a kegyetlenül összemarcangolt fiúcskát halálra kínozták, holttestét
egy sarokba a sörös hordók alá dobták. Vérének egy részét a családfőnek hagyták,
a többit pedig magukkal vitték, hogy a kovásztalan húsvéti kenyerek tésztájába keverjék.

A hullának eltávolítására Anasztáziát kérték föl, aki azt amúgy is már látta a hordók alatt,
mikor sörért ment. Négy forintért vállalkozott reá
s éjnek idején egy kevésbé hozzáférhető nádas sarába süllyesztette.
Oda kísérte őt Márkus felesége is, aki útközben kifecsegte,
hogy a zsidók keresztény vér nélkül nem is ülhetnék meg húsvétjukat.

A véletlen úgy hozta magával, hogy egy kacsákra vadászó ember rábukkant a hullára,
amiről azonnal jelentést tett. Amint a mocsárból kihozott összemarcangolt hullát Máté meglátta,
azonnal ráismert gyermekére.

Mindönki sejtette ugyan, hogy a bűntény elkövetői a zsidók,
de ellenük csak akkor léptek föl hivatalosan,
amikor a csacska Anasztázia vigyázatlanságból kifecsegte,
hogy a zsidók voltak a gyilkosok s miután ezt Margit, a cseléd is nemcsak megerősítette,
hanem beszélt a Márkuséknál látható vérnyomokról
s a zsidóknál szokatlan éjjeli összejöveteléről és távozásáról.

Ez a híresztelés elterjedvén, a zsidókat letartóztatták és átadták a miden úriszéknek.
Kihallgatásuk alkalmával azonban, a világosan szóló bűnjeleknek
s a tanúk határozott állításainak ellenére nemcsak semmit sem akartak beismerni,
hanem pénzzel,
hamis tanúkkal a vádat maguktól elhárítani és másoknak tukmálni iparkodtak.

Az igazságot és jogot semmiféle furfanggal kijátszani nem engedő s igen vallásos magyar főúr,
Peti István intézkedésére az úriszék a vádlott zsidókat az áruló Anasztáziával s a lepecsételt jegyzőkönyvvel fegyveres emberek kíséretében a lublini királyi főtörvényszékhez kísértette.

A lublini törvényszék csakhamar védőt rendelt a vádlottak mellé s újból kezdte a vizsgálatot.
S mivel a zsidók hazugságaikkal s ellenmondásaikkal az alig megkezdett kihallgatást itt is
meg akarták hiúsítani, a törvényszék kínvallatásnak vetette őket alá mely alatt,
külön-külön nemcsak a bűntény elkövetését beismerlek,
hanem a keresztény vér használatára nézve is figyelemreméltó vallomásokat tettek.
Vallomásaikból adjuk itt még a következő részleteket.

Az időközben szintén letartóztatott Katz Joachim zsidó tortúra nélkül önként a következőket
vallotta:

A gazdag zsidók nagy ünnepek alkalmával megszokták vendégelni
a szegényebb zsidókat
s így történt,
hogy én is az idei húsvétunkra hivatalos voltam Szejnoch Márkushoz,
ahol igen jó napokat töltöttem. Amint azonban húsvét előtti csütörtökön éléskamrájába mentem
egy darab kenyérért, az ágy alatt, melyben vendéglátó gazdámnak gyermekei aludtak,
egy vörös új fazekat pillantottam meg, amely fehér törülközővel volt letakarva.
Azt hittem, hogy méz van benne s már a kenyeremre akartam valamit belőle kenni;
amint azonban ujjammal belenyúltam, észrevettem, hogy nem méz, hanem vörös festékhez
hasonló volt benne. Visszamentem a lakószobába s megkérdeztem az ott lakó háziasszonytól,
mi van abban a fazékban? Ő azt felelte, hogy egy keresztény gyermek vére az,
de hallgassak és egy árva szót se beszéljek róla többé.
Másnap már nem láttam többé azt a fazekat s nem is tudom, mi lett vele.
Mikor azonban tegnap elfogtak és Márkussal ugyanegy lyukba zártak, ő mindenre kért,
hogy a világért se áruljak el semmit sem, még akkor sem,
ha, kínpadra vonnának bennünket. Egyébként Anasztázia, az a keresztény asszony,
aki nem messze lakik a korcsmától és a húsvét alatt Márkuséknál mint sabbnszgója[31]
szolgált, szintén azt mondta nekem,
hogy gazdájánál a hordók között egy gyermek holttestét látta.

Ezután Márkus fia, Áron kérte kihallgattatását, megígérvén, hogy mindent meg fog vallani.

Kevéssel húsvét előtt --- mondotta --- a Miedzyrzec-ből való Salamon (Szelmann) felszólított,
hogy kerítsek neki keresztény gyermeket. Két nappal utóbb egy fuvar malátát vittem Loziecbe s visszatértemkor találkoztam Hajczyk Izsákkal, aki felült kocsimra.
Útközben láttunk egy a mezőn játszó kis fiút, mire Izsák azt kérdezte tőlem:
Emlékszel-e, mit, ígértél Salamonnak?
Menj tehát, fogd meg azt a gyermeket, hogy beváltsd szavadat.

Erre fölvettem a gyermeket kocsimra s atyámhoz vittem Woznikba,
aki azt azonnal a pincébe rejtette. Két hétre ezután Salamon és Izsák hozzánk jöttek
s megfojtották a gyermeket, akinek hulláját az öreg Anasztázia vitte el a házból.
A vért fazékban húsvétig tartogatták, hogy akkor borba keverve igyák.
Hogy miért isszák a zsidók a keresztény vért, nem tudom.

Mikor Izsákot fogták vallatóra, egészen önként bevallotta, hogy ő és Áron hozták
a gyermeket Woznikba, ahol Márkusnak a családfőnek parancsára a pincébe zárták.
A keresztény Anasztáziának kellett a kiáltozó fiúcskát csitítgatnia és gondját viselnie.
Két vagy három héttel azután végre eljöttek hozzánk
Salamon és Mózes, akik kihozták a gyermeket a pincéből és a kamrába vitték,
ő (Izsák) azonban csak mögöttük ment, kezében a vágókéssel.
Mózes és Salamon ejtették rajta az első vágásokat még pedig a mellén,
ő csak az ereket metszette fül a kezén.
A vért egy fazékban fogták föl.
Ennek nagyobb részét Salamon Miedzyrzecbe vitte, a maradékot a családfőnek hagyta,
melyet az átadott feleségének a kovásztalan kenyér készítéséhez.

Izsák rabbi megvallotta ugyan, hogy részint a húsvéti borban,
részint a kovásztalan kenyérben használják a keresztény
vért ennek okát azonban nem akarta megmondani. S mikor azt kérdezték tőle,
hogy óvatosságból miért nem ásták el valahol a gyermek holttestét, azt felelte,
hogy ezt tenniük nem szabad,
mert egy gójnak eltemetése által tisztátalanokká lesznek,
tehát halálos bűnt követnek el.
Többet nem akart vallani, sőt kijelentette, hogy azt is sajnálja, hogy ennyit mondott.

Márk fia, Áron abban a reményben, hogy megmentheti életét, kérte a keresztséget.
De midőn figyelmeztették, hogy megkeresztelkedésével nem menekül meg a megérdemelt halálbüntetéstől, kijelentette, hogy akkor inkább mint zsidó hal meg.
Kivégeztetése előtt még egyszer megkérdezték fönntartja-e most is vallomásait,
mire felelte :
igen, sőt hozzá tette még:
Teljesen igaz, hogy mi zsidók, hacsak valamiképp is lehetséges keresztény vérhez jutnunk,
azt húsvétkor vagy borba keverve isszuk,
vagy a kovásztalan kenyér tésztájába gyúrjuk.

Végre kihallgatták a keresztény Anasztáziát,
aki megerősítette a zsidók minden vallomását és beismerte, hogy segítette a gyermek
hulláját a házból eltávolítani. Kijelentette azt is,
hogy megkérdezte a zsidókat, miért nem temetik el a gyermek holttestét?
Válaszul azonban azt kapta:

nem szabad azt tennünk, hogy el ne vesszünk
A zsidók még azt is mondták neki, hogy ünnepélyesen csak akkor tartják meg húsvétjukat,
ha keresztény vérrel rendelkeznek.

E vallomások alapján a bírák halálra ítélték a bűnösöket, hogy elevenen szétdaraboltassanak.
Márkon és fián, Áronon végre is hajtották
az ítéletet 1598 szent Margit szűz ünnepe előtti szombaton.

Izsákot, a rabbit, egyelőre még életben hagyták, mert azt remélték,
hogy teljesebb vallomást fog tenni a keresztény gyermekek megölésére és
ezek vérének használatára nézve.
A rabbi azonban nem bízott magában.
Azért nehogy végre talán mégis elárulja valahogyan e szörnyűséges titkot,
megelőzte a bakó kezét,
mert zsineggel felakasztotta magát.
Holttestét mégis földarabolták.

A zsidók, mivel nem menthették meg bűnös hitsorsosaik életét,
jó hírnevük érdekében legalább azok ártatlanságát akarták minden áron bebizonyítani.
De hasztalan; nem sikerült.

A hívek által vértanúként tisztelt kis Albertnek holttestét
Macejovius Bernárd püspök elkérte az atyjától s azt előbb a liteunici templomban helyezte el.
Később, miután csodák is történtek a vértanú közbenjárására,
1600-ban, ugyanő díszes koporsóban a lublini jezsuita kollégium templomában temettette el.

[29] Acta Sanctorum Aprilis, tom. II. Antverpiae, 1675. 835-838. old. ad vigesimam Aprilis
De Alberto puero a Judaeis occiso, deposito in collegio Lublinensi Societ. Jesu.
ugyanitt bevezetésül föl vannak sorolva az összes hiteles okmányok azon helyének megnevezésével.
Ezen okmányok alapján először Szembeck Frigyes jezsuita írta meg mint kortárs
1614-ben, a kis vértanú történetét lengyel nyelven.
Wilhelm Ernst Tentzel (1659-1707).
Monatliche Unterredungen, Leipzig (1688-1698), Juli 1693. 557. old. idézve Konst.
de Cholewa Parolikowski
Der Talmud in der Teorie und in der Praxis.
Regensburg, 1866. 262-265. old. Eisenmenger Entdecktes Judenthum,
Schieferl-féle kiadás. Dresden, 1893. 373. old.

[30] A magyar főúr nevét Kakorovius Simon jezsuita az Acta Sanct. Aprilis II. köt. 836. old.
egyszer Pati-nak írja (vicus Swinarzewo, dotis nomine illustri viro Stephano Pati Ungaro,
mox regni Ungariae senatori, addictus inter ceteros), ami a Pathy vagy
Patyi magyar nemesi család egyik sarjára, az 1601 körül élő Pathy Istvánra is utalhatna.
(Nagy Iván Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal
9. köt. Pest. 1862. 152. old.)
Mivel azonban Kakorovius utóbb mindig csak Peti-t ír s a jegyzetekben még ezeket közli:
P. Szembeck ubique manu sua notavit in margine, ut legeretur Pethoco sive Peti.
P. Hoffman addidit eidem titulum comitis de Zgierze (vagy az orosz Sgjersch,
vagy a magyar Gerse), nomenque uxoris expressit, ad cujus dotem locus spectabat,
Illustriss. Annae Kizesancka Palatinide Podlachiensis (837. old.),
azért talán nem csalódom, ha itt a gersei Pethő-család egyik sarjára, IV. Istvánra gondolok,
akiről Nagy Iván id. m. 9. köt. 264. old. ezeket közli:
IV. István jeles katona, mint ezredes Forgách Zsigmond fővezérsége alatt Erdélyben
és Moldvában hadakozott, hol vitézül elesett 1611-ben.
Neje lengyel származású czehanoveczi Kiscaucha Anna volt, kitől következő gyermekei
születtek: III. Mihály,... III. Zsigmond, magtalan, IV. Ferenc jezsuita, Krisztina és Ilona apácák,
Zsuzsa, Anna, Vinefrida és Borbála,... és végre V. István.

[31] Így nevezik a zsidók a keresztény nőcselédet, aki szombaton és ünnepeiken kiszolgálja őket.
 
 
0 komment , kategória:  A vérvád történetének-11.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 486
  • e Hét: 486
  • e Hónap: 18890
  • e Év: 338922
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.