Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A vérvád történetének-12.rész
  2011-04-27 20:23:52, szerda
 
 
Huber Lipót: A vérvád történetének vázlata XII. rész

XII.

A XVII. század elején föltünést kellett egy bajorországi zsidó konvertita,
Brenz Sámuel Frigyes a keresztény vér használatára vonatkozó
s a zsidókról tett egyéb terhelő vallomásaival s leleplezéseivel.

Brenz, aki a Menningen melletti Osterbergben született zsidó szülőktől,
1601-ben Feuchewagenben tért a keresztény vallásra s 1614-ben rendkívül éles
hangú iratot adott ki Nürnbergben a zsidók ellen e cím alatt
Jüdischer abgestreifter Schlangenbolg, oder Entdeckung und Verwerfung der
Lásterungen der Juden wider Christum.
Ez ellen Levi Salamon rabbi egy zsidó Theriakot írt. Mindkét iratot Wülfer János lefordította latinra és jegyzetekkel ellátva kiadta Nürnbergben 1681-ben e cím alatt Theriaca Judaica ad examen revocata.

Brenz említett könyvében a többi közt ezt írja a keresztény vér használatáról:

Ha valamely (vajúdó) zsidóasszony nem tud megszabadulni terhétől s nagy fájdalmakat kell kiállnia, akkor a rabbi vagy az utána álló legkiválóbb zsidó, akit parnassz-nak
neveznek, egy tiszta pergamentet vesz elő és három (könnyen) megkülönböztethető cédulát teleír: az elsőt (az asszony) fejére teszik, a másikat szájába adják, a harmadikat pedig jobb kezébe. Akkor (könnyen) szül. De, hogy milyen tintával kell a cédulákat írni, azt ők gondosan titkolják. Én azonban szavahihető és megbízható forrásból tudom, hogy a zsidók néha keresztény gyermekeket vásároltak vagy loptak és azokat megkínozták. Talán azok vérével írják ezeket a cédulákat, amit ők, miként azt jól tudom, nem tekintenek bűnnek, (mint egyáltalán semmit sem) amit a gójok vagyis a keresztények ellen elkövetnek. Mondják is, jobb egy keresztényt megfosztani életétől, minthogy a sátánnak egész nemzetsége legyen, amely attól származhatnék.[32]

Nemsokára Brenz könyvének megjelenése után, III. Ferdinánd császár és magyar király (1637 ---1657) idejében nagy felháborodást okozott egy Csehországban elkövetett vérgyilkosság. Kaadenben a zsidók 1650 március 11-én meggyilkoltak egy ötödfél esztendős keresztény fiút Tillich Mátyást. Holttestén két halálos sebet és hat kisebb vágott sebet találtak, kezeinek ujjacskái pedig mind le voltak vágva. A gyilkos zsidó csakhamar elfogatott és március 21-én kerékbe töretett.

Nevezetessé tette ezt az esetet az a körülmény, hogy III. Ferdinánd szobrot emelt az ártatlan áldozat emlékének s hogy a kis vértanú közbenjárására a gyilkos a vesztőhelyen azt a rendkívüli kegyelmet nyerte, hogy ott a keresztény vallásra tért és kérésére megkereszteltetett.[33]

Mintegy hal évvel a kaadeni esel után a zsidók egyik apologetája, Manasse ben Izrael vonja magára figyelmünket. Lissabonban született 1604-ben; később Amsterdamban élt, ahol meg is halt 1657-ben. Előkelő összeköttetései révén kieszközölte a zsidók visszatérését Angolországba.

Hogy a vérvádat a zsidóságtól elhárítsa, a következő megrázó esküt tette, melyhez magának különben való megdöbbentő elátkozását csatolta:

Ha mindaz --- írja egyik védőiratában --- amit eddig mondottam, még nem elég a vád megsemmisítésére, akkor, mivel részünkről a dolgot csak tagadhatjuk, tehát tanuk által nem tisztázhatjuk, kénytelen vagyok a bizonyítás egy másik módját, egy esküt használni, melyet az Örökkévaló (Ex. 22.) előirt. Esküszöm tehát minden csalás és hamisság nélkül, a magasságbéli Istenre, az ég és föld teremtőjére, aki törvényét Izrael népének Szinai hegyen kinyilatkoztatta, hogy én mind e mai napig nem láttam Izreal népe között ilyen szokást, hogy ez (a nép) soha ilyesmit törvényszerű istent parancsnak, sem bölcseitől való rendeletnek vagy hagyománynak nem tartott és hogy soha (amennyire tudom, hiteles módon értesültem, vagy zsidó írónál olvastam) ilyen elvetemült gonoszságot nem gyakorolt vagy kísérelt meg! S ha ebben hazudnám, akkor szálljanak reám mindazok az átkok, amelyek a törvény könyvében (Lev. Deut.) említve vannak; soha se lássam Sion áldását és vigasztalását, sem a holtak föltámadásában ne legyen részem![34]

Különösen ez időtől fogva azonban a vérvád kérdése még inkább kezd bonyolódni, aminek oka egyfelől a leghatározottabb ünnepélyes tiltakozások, másfelől az azokkal szemben minduntalan felmerülő vérgyilkosságok tagadhatatlan ténye. Hogy micsoda e tiltakozások és tények közötti ellenmondás voltaképpeni magyarázata, az e kérdés történelmi tárgyalásának végén nyerhet majd csak megoldást.

A Lengyelországban lakó zsidók a XVII. század közepén az ellenük mind gyakrabban fölmerült vérvád miatt a nép szemében annyira gyűlöletesekké váltak s a zsidóellenes forrongás már oly mérveket öltött, hogy a zsidók már-már attól tartottak, hogy őket a Varsóban összeülő országgyűlés előtt mint a keresztény társadalomra közveszélyes s azért a kiirtásig üldözendő népséget fogják feltüntetni.

Zavarukban s nagy szorultságukban a szerzetesrendeknek Rómában székelő generálisaihoz fordultak oltalomért. Így De Marinis Jánoshoz, a dominikánusok generálisához is, noha eddig éppen a dominikánusokat tartották a zsidók halálos ellenségüknek. S hogy e tekintetben mennyire tévedtek, kitűnik De Marinis János azon leveléből, melyet 1664. február 9-én P. Chodoruski Alán-hoz, a lengyelországi dominikánusoknak Krakkóban székelő tartományi főnökéhez intézett, amelyben meghagyja, hogy a rend tagjai ne csak a szószéket, hanem minden más megfelelő alkalmat is használjanak föl, hogy a tömeg háborgása és üldözése ellen megvédelmezzék az ártatlanokat, s a zsidók részéről netalán előforduló bűneseteknél iparkodjanak oda hatni, hogy senki magánúton bosszút ne álljon a zsidókon, hanem az illetékes hatóságokra bízza a megtorló intézkedést.

De Marinis János figyelmet érdemlő levelének ez a szövege:

Admodum Reverende Pater Provincialis salutem. Pro parte miserorum Hebraeorum, quotquot in regno Poloniae dispersi habitant, suppliciter maesteque nobis exponitur, ipsos ibidem ab imperito vulgo et nonnullis privato livore sibi infensissimis per varias calumnias et imputationes maligne traduci et in specie quasi ad ritum sui panis azimi sanguinem christianorum soleant adhibere, nec alio tendere has criminationes, quam ut instantibus vel Varsaviae comitiis palam periclitentur vel ut populariter etc. exosi et omni persecutione severius affligendi etc. Proinde ad nostram et aliorum regularium prealatorum misericordiorem aequitatem perplexi confugiunt per Deum obsecrantes, si quid fortasse aut praesidii aut intercessionis a religiosis subditis nostris ibidem valeant in tanta neccissitate, diserimine et augustia obtinere. Nos igitur justa commiseratione facti harum serie Paternitati Vestrae committimus, quatenus per se et suos (quantum sine praejudicio verae nostrae fidei et reipublicae offendiculo fieri potest) misserrimae genti contra injustas quaslibet calumnias succurrat, si quidem christianae mansuetudinis ac pietatis est, etiam istis, sicuti per injuriam opprimuntur, viscera humanae charitatis exhibere. Peculiariter vero Paternitas Vestra per universam provinciam nostro suoque nomine mandet singulis divini verbi praedicatoribus, út pro conscione aliisque datis occasionibus generatim populos dehortentur, ne illicitis odiis, falsis delationibus, confictis communicationibus, probris, contumeliis, aut quocunque insultu ac saeviendi libidine calamitosam hanc gentem divexando. Deum nostrum ipsorumque legislatorem offendant, inepte putantes in hoc gratum se numini praestare obsequium, cum longe aliud nos doceat tum lex christiana, tum ethica naturae. Si quid in christianum peccant Hebraei, adsunt in singulis oppidis et civitatibus legitimi magistratus, qui examinente publica delictum castigent, veritatecomperta, sed privatis nullam jus est ferociendi pro libitu in Hebraeum multo minus comminiscendi facinora, pro quibus universa natio adducatur in discrimen simulque cum nocente innocens periculo involvatur. Confidimus in prudentia Paternitatis Vestrae, quod hac in parte non deerit officio charitatis facietque Hebraeos re ipsa experiri, quod ipsorum non desideramus interitum, sed salutem. Valeat interium prospere cum suis memor nostri ac sociorum in suis sacrificiis.[35]

[32] Sam. Friedr. Brenz Jüdischer abgestreifter Schlangenbalg I. fej., 5. old. 1. és 2. bekezd. idézve Eisenmenger Entdrecktes Judentum Schieferl-féle kiad. Dresden, 1893. 375. old.
Ugyancsak Brenz óva inti a keresztényeket zsidó orvosok igénybevételétől:

Ezennel is óva intek minden jámbor keresztényt a zsidó orvosoktól;
mert minél több gójt, azaz keresztényt foszthat meg életétől a zsidó orvos,
annál magasabb helyre jut a Gan Éden-ben, azaz a mennyországban vagy paradicsomban.
És az ilyen orvost egy Móhellel hasonlítanak össze, azaz azzal, aki zsidófiúkat körülmetél,
akiről ez a Kabbalájuk (szóbeli tanuk) van: Ha valaki annyi zsidófiút metél körül,
mint amennyit nevének (betűi) a héber nyelvben számértékben kifejez, akkor az illető
ben olám habbó vagyis az örökélet fia.
Tehát egy zsidó orvos is, ha annyi keresztényt foszt meg életétől, mint amennyi neve (betűinek) a számértéke a héber nyelvben, akkor ugyanazon jutalomban részesül,
mint az, aki zsidófiúkat körülmetél; a zsidóknak ugyanis nincsenek más számjegyeik,
mint a héber betűjegyek. Brenz Jüdischer abgestreifter Schlangenbalg 22. old. id. Eisenmenger
Enldecktes Judentum. Schieferl-féle kiadás. 378. old.

[33] Wilhelm Ernst Tentzel Monatliche Unterredungen Leipzig, 1688---1698, pro Januario (1694), pag. 148. idézve Pasolikowski Der Talmud in der Teorie und in der Praxis. Regensburg, 1866. 265. old.

[34] Manasse ben Israel védőirata, melyben az eskü előfordul, angol nyelven jelent meg e cím alatt: Vindiciae Judaeorum, London, 1656.
Később a Phenix című gyűjteményes munkában. London, 1708. Mendelsohn Mózes, a zsidók emancipációjának kezdeményezője, háziorvosa. Herz Markus által lefordíttatta németre
Rettung der Juden cím alatt s ehhez ő maga írt előszót,
amelyben a zsidók ellen táplált előítéletek ellen nyilatkozik, valamint arról,
hogyan lehetne a zsidók emancipációját legsikeresebben kieszközölni.
S mindez függeléke Chr. W. Dohm Über die bürgerliche Verbesserung der Juden,
Berlin und Stettin, 1781. című munkának. Különben maga Mendelsohn szintén
késznek nyilatkozott ezen esküt ismételni. Tényleg letette azt Hirschel Salamon, londoni főrabbi, és Meldola Dávid, a portugáliai zsidó hitközség chakamja 1840. június 30-án. Történelmi tanulmányunk folyamán erre az esküre még vissza fogunk térni.

[35] Az August Schupp kiadásában névtelenül megjelent
Die papstlichen Bulién über die Blutbeschuldigung. München, 1900. 134-136. old.
 
 
0 komment , kategória:  A vérvád történetének-12.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 186
  • e Hét: 3141
  • e Hónap: 14292
  • e Év: 279507
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.