Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Hitter: SPANYOL TŰZTENGER
  2011-04-29 23:32:05, péntek
 
 
Hitter József S. J.:

SPANYOL TŰZTENGER

NR. 862|1937. IMPRIMI POTEST. BUDAPESTIHI, DlE 19. NOV.
1937. EUGENIUS SOMOGYI S. J. PRAEP. PROV. HUNG. --- NIHIL OBSTAT.
P. FRANCISCUS ZSIROS S. J. CENSOR DIOECESANUS. NR. 3962|1937.
IMPRIMATUR. STRIGONII, DlE 7. DEC. 1937. DR. JOANNES DRAHOS VICARIUS GENERALIS.



ELŐSZÓ



Mialatt a Pireneusi félszigeten a keresztény gondolat és
művelődés vívja élet-halálküzdelmét az ázsiai kommunizmussal,
a keresztény társadalom egy része még mindig nem tudja,
hogy végokaiban miért is folyik ez a küzdelem. Nemcsak nem tudja, hanem ellenkezőleg,
abban a hiedelemben él, hogy ennek a harcnak a kimenetele a kereszténységet nem is érdekli.
Sőt a keresztény táborból egyesek egyenesen a nemzeti felkelők ellen foglalnak állást,
mert tőlük Európa dédelgetett gyermekét, a demokráciát féltik.
Szívesen szörnyűködnek a felkelők
,,kegyetlenkedésein" és európaiságuk kötelezettségének vélnek eleget tenni,
mikor a fasisztaellenes ,,köztársaságiakkal" rokonszenveznek.
Ugyanakkor természetesen nem vesznek tudomást a marxisták rémuralmáról
melyben 300,000 ember halt vértanúhalált a vörösök kezétől
és közel húszezer templom és felbecsülhetetlen kultúrérték esett áldozatul
az úgynevezett ,,demokraták" vandál pusztításának.

Tragikus tájékozatlanság, sőt eltévelyedés ez ma, amikor már szinte reng a föld a két tábor, az istentelenség és istenhívők felvonuló seregeinek lába alatt!

A bolsevista propagandának most is sikerült félrevezetni a szervezetlen
keresztény társadalomnak egy részét, azokat, akik még ma is a szabadkőmíves,
félkeresztény és liberális lapokon nevelődnek és náluk keresnek még világnézeti kérdésekben is eligazodást. Csakis ennek a körülménynek tudható be,
hogy Moszkva a spanyol polgárháborút saját világhódító törekvéseinek szolgálatába állította
és sikerült a fasizmus mumusával a bolsevizmus ideológiáinak és
formáinak észrevétlenül újabb híveket szerezni a demokratikus keresztény érzelmű államokban.
A katolikusok hírszolgálata és ellenpropagandája nem bírta felvenni a
versenyt a tudatosan vagy tudatlanul a bolsevizmus szolgálatába szegődött
lapok hazug sajtóhadjáratával. Feladatát megnehezítette ráadásul még az is,
hogy akadtak lapok és folyóiratok, amelyek megtévesztve az ellenfél hazugságaitól, a nemzetiek és keresztények felkelését helytelen megvilágításba helyezték és sokszor egyenesen rosszakaratú ,,tárgyilagossággal" elítélték.

Nekünk katolikusoknak ezzel nagy mulasztást kell pótolnunk és jóvátennünk.
Ez a kis könyv is ennek a feladatnak akar a szolgálatába állni. Munkása akar lenni annak az ellenpropagandának, amelyet szembeállítunk a baloldali és álkeresztény sajtó megtévesztő
és irányzatos hírszolgálatával. Célja felvilágosítani és meggyőzni azokat,
akik még mindig tétováznak, kinek higgyenek inkább. Fel akarja hívni a figyelmet,
hogy ami másfél év óta, sőt évek óta Spanyolországban lejátszódik,
az nem Spanyolország belügye csupán, hanem a világ katolicizmusának,
sőt az egész keresztény civilizációnak legbensőbb ügye és legégetőbb problémája.
Hogy a nemzetiek élet-halálharca a Szovjettel, az anarchista kommunizmussal nemcsak
egyszerű háború, melynek híreit fáradt közömbösséggel olvassuk és közben unottan várjuk,
melyik fél lesz a civakodás pyrhusi győztese, hanem szent, kereszteshadjárat,
melynek kimenetelét aggódva kell hogy nézze mindenki, akiben van még nemes
gondolkodás s egy csepp keresztény érzület.

Könyvünk ennek bizonyítására csak a tényeket sorakoztatja fel.
Adatainkat főként két forrásból merítettük.
Az első adatgyűjteményt az ateizmus elleni liga titkársága bocsátotta közre,
melyben csak teljesen szavahihető szemtanúk ellenőrzött és gondosan összeválogatott
közleményei jelentek meg
(P. Muckermann S. J.: Es spricht die spanische Seele... Neue Dokumente).
Másik főforrásmunkánk a spanyol érsekek és püspökök
1937 júliusában kiadott közös körlevele a világ valamennyi püspökéhez,
amelyben a spanyol katolikusok leghivatottabb képviselői erkölcsi súlyuk teljességével hirdetik
az igazságot a spanyol kérdésben.



EZ TÖRTÉNT A VÉRES JÚLIUS ELŐTT!


A KOMMUNIZMUS FELÉ



A háború után a spanyol népben megvolt a kedvező talaj a szociális kérdés megoldására.
Azonban minden ezirányú kísérlet elbukott a kapitalisták egy csoportján,
mely a politikai pártok nagyrészére is döntő hatással volt.

1921-ben a spanyol püspökök közösen elhatározták,
hogy az országban hatalmas szociális megmozdulást szerveznek.
Hónapokon át hirdették, falun és városban az Egyház szociális tanait.
Ám a kapitalista érdekeltségű és liberális politikusok nem jó szemmel nézték
az Egyház szociális tevékenységét és csakhamar felemelték tiltakozó szavukat a mozgalom ellen.
A király gyámoltalanul engedett és a püspököket minden további szociális munkától eltiltotta.
Az ellenállás nem használt: az Egyháznak az államhatalom nyomására engedni kellett.
Kétkulacsos, világnézetileg is gyenge lábon álló katolikus képviselők és politikusok
sem siettek az Egyház támogatására, hanem maguk is érdekből vagy megalkuvásból, beadták a derekukat a többség akaratának. Így történt, hogy a nagyszerűen indult és sokat ígérő szociális megmozdulás csakhamar véget ért és maradt minden a régiben.

A kormány hasonlóképpen elfojtotta két jezsuita páternek:
P. Abreunak és P. Ayalának kísérletét a munkásság keresztény megszervezésére.
A kiváló egyházi szónoknak, P.Laburunak egyenesen szemére vetették,
hogy kommunista, mert a szószékről mindenütt fennhangon hirdette
az Egyház és az evangélium szociális tanait. Midőn GilRobles katolikus pártvezér
megkísérelte a szociális reformokat a törvényhozásban benyújtani és
végrehajtásukat sürgette, bizonyos körök rendszeresen bojkottálták,
sokszor éppen azok, akik ugyan magukat a keresztény kultúra védőinek mondották,
de a keresztény igazságosságról hallani sem akartak.

A monarchia bukása nemcsak a szociális reformoktól idegenkedő irányzatnak
a megszűnését jelentette. A monarchiával sírba szállt a nemzeti és keresztény szellem is.

Az új köztársasági törvényhozók következetesen szembefordultak
az ország nemzeti hagyományaival és a nép keresztény, vallásos érzületével.
Az új alkotmány és a laikus törvények a nemzeti és vallásos lelkiismeretnek folytonos és erőszakos elnyomására vezettek. Ezzel kezdetét vette az Egyház és a hithű katolikusok sorozatos üldözése.

A spanyol kormány tétlenül nézte, sőt hallgatólagosan jóváhagyta,
hogy a csőcselék felgyújtsa a templomokat,
leölje az Egyház szolgáit és meggyilkolja a jobboldali politikusokat.
1931 májusában Madrid templomai estek áldozatául az utca dühének. 1934 októberében pedig Kataloniában és Aszturiában két héten át dühöngött a marxizmus az Egyház és a jobboldal ellen. A kormány most is szemet hunyt, sőt szabad kezet engedett a szélsőséges elemeknek.

A spanyol katolikus társadalom ezalatt lassanként mégis ébredezett.
Különösen a katolikus fiatalság szervezkedett, hogy megmentse hazáját.
A régi katolikus organizációk megteltek új szellemmel és vallásos élettel;
a több mint 30,000 tagú egyetemi katolikus egyesületek mintaszerű katolikus
szervezetekké lettek. Katolikus propaganda-szövetségek alakultak,
teljesen a keresztényszociális eszme szolgálatában.
Az új szellem megnyilvánult a törvényhozó testületben is.
Új katolikus pártok alakultak, melyeknek szava mind komolyabban szólt bele
a politika irányításába. Az 1931-ben még csak
40 képviselőt számláló keresztény párt a következő évek választásaiban 240 főre nőtt fel.



A DEMOKRÁCIA MARXISTA ÉRTELMEZÉSBEN



Így érkezett el 1936 február hava s vele az új képviselőházi választások.

A kormány és a baloldaliak jól tudták, hogy ez alkalommal demokratikus
úton aligha akadályozhatják meg a katolikusok döntő győzelmét.
Ezért végső harcra készültek: elszánva arra, hogy ha kell, erőszakkal is megtartják a hatalmat.Szovjetoroszországból hatalmas összegek folytak be pénztáraikba,
muníció-szállítmányok érkeztek számukra és a marxista hadosztályok fegyveres kiképzésben részesültek.Zamorra köztársasági elnök a szabadkőmívesPortelának adta át a kormány vezetését,
hogy készítse elő a februári választásokat.Jóllehet
a kormány több helyen meghamisította a választás eredményét és ugyanakkor minden terrorral fenyegetéssel és erőszakkal igyekezett az urnáktól a katolikusokat távol tartani,
a keresztény jobboldal mégis 554,000-es szótöbbséget kapott.
Négymillió-kilencszáztízezer ember szavazott a kormány ellen;
reá csak négymillió-háromszázötvenhatezer szavazat esett.
A jobboldali pártok tehát minden terror ellenére is megszerezték a jogot,
hogy kormányt alakítsanak és az ország ügyének vezetését kezükbe vegyék.

Ám a marxisták, akik a demokráciát csak addig tartották tiszteletben,
míg az malmukra hajtotta a vizet, nem adták meg magukat.
A vidéken nem egy helyen elhalasztották a pótválasztásokat,
hogy több idejük legyen a szavazatok meghamisítására.
így sikerült a megválasztott 470 képviselő között maguknak csekély többséget biztosítani.
Ez a csekély többség Azana miniszterelnöknek elég volt arra,
hogy több választást megsemmisíttessen ott, ahol a ,,FrentePopular",
a népfront vereséget szenvedett, Prieto szocialista miniszter maga is oly aljasnak minősítette ezt az eljárást, hogy beadta lemondását, Zamorra köztársasági elnök is beismerte, hogy ,,sok választási kerületben, ahol az ellenfél került ki győztesen, megsemmisítették
a választást és a népfrontnak jelöltje, jóllehet a választásban alulmaradt, került be képviselőnek".

Hogy a ,,többség" minél nagyobb legyen, több jobboldali képviselőt egyszerűen kizártak a Cortesből.[1]
Így jött létre az új parlamentben a baloldali többség.

Ugyanakkor pedig a jól megszervezett külföldi propaganda gondoskodott arról,
hogy minderről a világ közvéleménye lehetőleg ne vegyen tudomást.
Mikor azután Francóék kibontották a nemzeti zászlót és felkeltek a kormány ellen,
a külföld könnyen elhitte, hogy közönséges lázadók törnek a törvényes hatalom ellen.
A nagyhatalmak, mint Franciaország és Anglia, amelyeknek hatalmi érdekei
a vörös szocialista kormány támogatását követelték,
ezen a címen álltak a szocialista kormány mellé.
Azt mondták, ,,lázadókkal" nem állhatnak szóba. A baloldali sajtó manővere annyira sikerült,
hogy még tekintélyes keresztény lapok is és a keresztény társadalom egy része,
különösen az, amely a baloldali sajtó járszalagjára fűzte magát, szintén ezen
a címen tört pálcát a felkelők fölött.
A kommunista propaganda jól számított:
a törvényes hatalmat minden körülmények között elismerő,
tekintélytisztelő keresztény társadalom könnyen megtagadta rokonszenvét attól a felkeléstől,
amelyről szüntelenül azt hallotta, hogy a ,,törvényes" kormány ellen lázadt fel.



A ,,TÖRVÉNYES" KORMÁNY



De a kormány törvényessége nemcsak a választások meghamisításán bukik el.
Februártól júliusig,
tehát csekély öt hónap alatt, hatósági közegek támogatásával a következő gazságok,
rombolások, erőszakosságok és vétségek történtek a közrend ellen:

földig leromboltak 160 templomot;

tönkre tettek, meggyaláztak 251 templomot;

megöltek 269 személyt;

megsebesítettek 1287 személyt;

kárt tettek 381 épületben;

szétromboltak 43 kiadóhivatalt és nyomdát;

bombát 146-szor vetettek;

általános sztrájkot 113-at;

és részleges sztrájkot 228-at rendeztek.

Azt a kormányt, melynek tudtával és beleegyezésével a polgárok közbiztonsága és
a belső rend ellen ilyen merényletek történhetnek, még abban az esetben
sem lehet többé törvényesnek tekinteni, ha törvényes úton került volna is a kormányrúdhoz!

Nem csoda így, hogy 1936 tavaszán már az egész ország a vörös terror alatt nyögött.
A hangulat oly feszült volt, hogy aki az utcán elkiáltotta: ,,Éljen Spanyolország",
azt a csőcselék menten leütötte.
A jobboldali szervezetek, különösen Andalúziában és Murciában, a folytonos merényletek,
gyújtogatások pergőtüzében egymásután semmisültek meg.
A közbiztonság teljesen eltűnt, fegyveres csőcselék,
vad anarchista csoportok nyugtalanították a békés polgárok minden pillanatát.

Ám aki a csőcselék pusztításai és gyilkolásai ellen felemelte szavát vagy kezét,
az a kormánnyal is szemben találta magát. Calvo Sotelo monarchista vezér,
a ,,Spanyol Megújulás" pártjának feje sem kerülte el a sorsát.
A Cortesben tiltakozni merészelt a kommunisták barbár rombolása és öldöklései ellen,
mire július 13-án állami rendőrök autón elhurcolták és több pisztolylövéssel megölték.
E pillanatban minden nemzeti érzésű spanyol előtt világos lett:
a kormány feltartóztathatatlanul csúszik lefelé a lejtőn az anarchista szélsőségek felé.
A tett ideje, a cselekvésnek tizenkettedik órája elérkezett!





A VÖRÖSS FORRADALOM


TŰZ ÉS VÉR



Akik betekinthettek azokba a dokumentumokba,
melyek beszámolnak a vörösök uralmáról, még ha ez az uralom csak néhány napig tartott is, egybehangzóan megállapítják, ,,hogy az idők folyamán a nyugati népeknél
ennyi vadság sehol sem tobzódott és ilyen mértékben nem tombolt az Isten, a társadalom
és az egyén legelemibb jogai ellen, mint a spanyol vörös forradalomban.
Nehéz lenne a népek történetében egyetlen időszakot is találni,
amely akkora s oly nagyszámú eltévelyedést mutatna fel,
mint a spanyol marxisták rémuralmának néhány hónapja.
Minden túlzás nélkül meg lehet állapítani,
hogy ez a forradalom a nemzetek történetében egyedülálló".
(A spanyol püspöki körlevél szavai.)

A szenvedélyeknek nem pillanatnyi fellángolása volt ez, hanem mint látni fogjuk,
pontosan kidolgozott terv szerint, jól megszervezett mechanizmus állította százak és
ezrek vad ösztöneit a harmadik internacionálé pokoli céljainak szolgálatába.

Ez a forradalom mindenekelőtt rendkívül kegyetlen volt.
Ilyen öldöklés még nem tombolt, ennyi vér még nem folyt forradalomban, mint ezúttal.
Hivatalos megállapítások szerint az áldozatok száma eddig kb. 300,000 emberre tehető.
Ez a 300,000 ember nem fegyverrel a kezében esett el a harctereken,
hanem fegyvertelenül, vallási vagy politikai felfogása miatt szenvedett vértanúságot.
Madridban például mindjárt az első három hónap alatt több mint 22,000 embert végeztek ki.
Alig van község, melynek ne lenne vértanúja.

Ami a kivégzés módját illeti, majdnem kivétel nélkül vádemelés,
bizonyíték és bűnvádi eljárás nélkül ítélték halálra és ölték meg ezeket az embereket.
Legtöbbjüket előbb borzalmasan megkínozták. Kegyetlenül megcsonkították őket,
szemüket kiszúrták, nyelvüket levágták, lenyúzták bőrüket, testüket felnyitották,
némelyeket élve égettek meg és temettek el, másokat fejszecsapásokkal vertek agyon.
De a legnagyobb kegyetlenségeket, melyeket toll leírni sem képes, az Isten szolgáin követték el.

Ezek az emberiességükből kivetkőzött hóhérok nem kímélték az asszonyok becsületét sem,
legkevésbé az Istennek szentelt nőszemélyekét. Megszentségtelenítették a sírokat és
a temetőket. Torres y Bages neves püspök koponyájával futballoztak az utcán,
a filozófus Balmes sírját széthányták. Madridban és Huesca régi temetőiben száz számmal
ásták ki a sírokat, hogy a csontvázakról leszedjék az ékszereket,
a koponyákból kitépjék az aranyfogakat.
Oly dantei jelenetek játszódtak le a temetőkben, hogy azt kell hinni,
ezekből a vad hordákból már minden emberi érzés kiveszett.



A VÖRÖS KALAPÁCS ALATT



A vörös forradalom évszázadok civilizációs munkáját semmisítette meg.
Több ezer műremeket, köztük világhírűeket rombolt szét néhány nap alatt.
Kifosztotta és felégette a könyvtárakat és levéltárakat és ezzel a történelmi kutatást sok irányban mindenkorra lehetetlenné tette. Ezrekre megy a tőrrel átlyuggatott, karddal összevagdosott képek, a megcsonkított és összetördelt szobrok száma; velük századok művészete süllyedt porba mindörökre. Felbecsülhetetlen értékű, különösen vallásos műkincsek, melyeket századok kegyelete és áldozatkészsége halmozott össze, szinte pár hét alatt semmisültek meg azokon
a területeken, ahol a kommunisták szabadon garázdálkodhattak.
Tarragonában a híres Bara-diadalívet, mely közel kétezer éves, dinamittal robbantották szét,
Toledó katedrálisának, Liria palotájának, a madridi Prado-múzeumnak híres műgyűjteményei is
a marxisták vandalizmusának estek áldozatul. Ehhez hasonló pusztulást az elmúlt kétezer évben még semmiféle háború, semmiféle barbár betörés vagy társadalmi forrongás nem okozott.
Olyan eszközök álltak most a rombolás szolgálatában,
amelyekkel azelőtt egyetlen kor sem rendelkezett.





Ez a forradalom lábbal tiporta azután a népek legelemibb jogait
Bilbaóban például a foglyok százait ölték le a legembertelenebbül;
a hajókon és börtönökben összezsúfolt túszokat a legkegyetlenebb módon
és minden jogos ok nélkül lemészárolták, például légitámadás vagy csatavesztés miatt.
Nyílt városokat bombáztak össze, tömegeket gyilkoltak le gépfegyverrel.

S még csak azt sem lehetne mondani, hogy ez a forradalom a spanyol nép érdekeit írta zászlójára. Ellenkezőleg, egyenesen spanyolellenes volt. ,,Éljen Oroszország" kiáltással és nemzetközi zászlók árnyékában rombolt és gyilkolt a megvadított tömeg. A forradalom vezetői mindenütt idegen nevű és fajú személyeket dicsőítettek beszédeikben. Orosz kommunisták ülnek ma is a hadvezetőségben, állnak a hadosztályok élén; kommunista nemzetközi indulók és énekek hangzanak mindenfelé az utcákon és a városokban, ahol még a valenciai kormány az űr.



A KERESZT ELLEN



A kommunista forradalom természetesen mindenekelőtt keresztényellenes.
A spanyol püspöki kar közös körlevelében, melyből a fentebbi részeket is vettük,
olvassuk e szavakat:
,,A kereszténység történetében aligha találkozunk a vallásgyűlöletnek
még egy olyan kirobbanásával, amely ily pusztítóan dühöngött volna Krisztus Urunk és vallása ellen."

Joggal mondhatta a spanyol vörösök kiküldötte az istentelenek moszkvai gyűlésén,
hogy ,,a vörös Spanyolország messze felülmúlta a Szovjetet,
mert az Egyházat teljesen megsemmisítette!"

Ezrekre megy a vértanúk száma, akik hitükhöz haláluk árán is hívek maradtak.
Nincs olyan kínhalál, amelyet Krisztus hű fiainak ne kellett volna ebben
a forradalomban elszenvedniük. Még a keresztrefeszítés is előfordult.
Sőt a modern technika a vértanúság egészen újszerű vérengzéseit tette lehetővé.

Krisztus és a Szent Szűz gyűlölete sok helyen szinte az őrület fokán tombolt.
Keresztek megcsonkítása és összeszurkálása,

a Szent Szűz és a szentek képeinek meggyalázása,
utcai plakátokon terjeszkedő, alacsony színvonalú káromlások napirenden voltak.
Tudatlan s vakmerő állításokkal teli irodalom tette nevetségessé a vallás tanait.
A szentképeket, kegytárgyakat tömegesen pusztították, a templomokat lerombolták és felégették.
Az egyik kommunista így kiáltott fel az oltár előtt:

,,Megesküdtem, hogy bosszút állok rajtad",

majd az oltárszekrényre sütötte pisztolyát, s vad, tehetetlen dühvel tette hozzá:

,,Add meg magad Krisztus a vörösöknek!
Add meg magad a marxizmusnak!"
Mintha a pokol ördögei szabadultak volna fel, hogy megsemmisítsék mindazt,
ami az Istené, vagy ami az Istenre emlékeztet!

Ugyanilyen vadsággal bántak a vörösök a kereszténység szent ereklyéivel is.
Gyalázkodások között elégették a szentek tetemeit: Szent Nárcisz, Bailon szent Paskál,
Calvo szent Bernát és sok más szent ereklyéit. Egyenesen ördögi sugalmazásra mutat az a mód,
ahogyan ezeket az ereklyéket profanizálták. A harangokat összetörték és beolvasztották. Az istentiszteletet, kivéve a csekély baszk területeket, mindenütt beszüntették, a templomokat,
sokszor igazi műremekeket, felgyújtották és nem egyszer a föld színéig lerombolták.
A papokat sokszor arra kényszerítették, hogy a rombolás e munkájában maguk is részt vegyenek.
Nem egy községben kiadták a rendeletet, hogy mindenki köteles beszolgáltatni a vallásos jellegű tárgyakat, amelyeket népünnep keretében elégettek.





A püspöki kar körlevele felteszi a kérdést, vajon mi indíthatta a vallásos alaptermészetű
spanyol népet ilyen ördögi és kegyetlen vérengzésre? Mert nem tagadható,
hogy ezek a gyilkoló, mindent felégető és tomboló marxistáknak nagy része született spanyol volt.

A kérdésre a feleletet abban találja meg, hogy a marxizmust és ateizmust a külföldről irányított nagymértékű propaganda ültette bele a spanyol nép szívébe. Az orosz szovjet agitátorai törtek rá a katolikus Spanyolországra és vadították meg és izgatták fel az amúgy is lobbanékony spanyolokat.
Hogy a nép lelke mélyétől azonban mennyire idegen volt ez a vörös világnézet, mutatja az,
hogy az elfogott és halálraítélt kommunista gyilkosok legnagyobb része halála előtt Istennel kiengesztelődve, a bűnbánat szentségének felvételével halt meg.
Például Majorkában az elítélteknek csak két százaléka halt meg a végső bűnbánat nélkül; a déli tartományokban átlag 20 százalék, az északiakban 10 százalék.

Jellemző esetet beszélt el erre nézve egy plébános,
aki csodálatos megmenekülését annak a rövid néhány szónak köszönheti,
melyet már a puskacsövek előtt intézett a vörösökhöz.
,,Halálom előtt --- mondotta --- csak azt kívánom kijelenteni, hogy amim volt, azt mindig a szegényeknek adtam. Mindenki, aki engem ismer, tanúskodhat arról, hogy a munkások és a szűkölködők barátja voltam. Most aztán agyonlőhettek. Legalább tudjátok, kit lőtök le." Erre az egyik vörös eldobta a fegyverét és felkiáltott: ,,Igaza van! Azt sem tudjuk, mit csinálunk!" Mire a többiek összenéztek, a puskát vállukra dobták és eltávoztak.

Az ilyen esetek élénken mutatják, mennyire csak a lelkiismeretlen marxista propagandának volt
áldozata a spanyol vörösök nagy része. A forradalom öldökléseiért és pusztításaiért tehát
azok a felelősek, akik ezzel a propagandával a nép lelkét megmételyezték.
A marxizmus és a nemzetközi istentagadás itt csak újra megmutatta,
mennyire el tudja állatiasítani a népet, mihelyt sikerült szívéből kitépni
az istenhitet és a magasabb eszményeket.

MOSZKVA KEZE





Mikor a spanyol ,,népfront" forma szerint biztosította magának a parlamenti többséget,
a komintern 1936 febr. 27-én elrendelte a spanyol forradalmat, amelynek megszervezésére hatalmas összegeket is folyósított.

A vörös internacionálénak nem ez volt az első cselekedete Spanyolország forradalmasításában. A komintern már 1935 aug. 20-án helyeselte a spanyol kommunisták tevékenységének pénzügyi megsegítését. Az e célra felállított költségvetés 5 millió pezétára rúgott.
A nemzetközi ,,Vörös-segély" 1.567,280 pezétát gyűjtött,
amelyből 1.400,000 pezétát az orosz szakosztály hozott össze. 1936 augusztusában Szovjetoroszországban 36 milliót gyűjtöttek Spanyolország számára.
A proletár-olimpiász, melyet 1936 nyarán Barcelonában kellett volna megnyitni,
csak ürügynek volt szánva a külföldi, főleg orosz, francia és mexikói kommunisták
összegyülekezésére. A spanyol városokban mindenfelé orosz agitátorok jelentek meg.

Márciusban érkezett oda a vörös terror megszervezésére a magyarországi kommunizmus idejéből gyászosan ismert Kun Béla is. Társai: Lovovsky, Jansen, Riedel, Primakov, Berzina és Neumann vele utaztak, hogy előkészítsék a kommunistákat a hatalom átvételére és az esetleges ellenforradalom elnyomására.

Május 1-én a kommunista fiatalság közül százan és ezren nyíltan követeltek
,,bombákat, pisztolyokat és dinamitot a közelgő forradalom céljaira".
Ugyan e hó 16-án a szovjetorosz megbízott Valenciában,
a Népházban megbeszélésre ült össze a III. internacionálé spanyol tagjaival.
Itt programjuk 9. pontjául ezt tűzték ki:

,,Meg kell bízni Madrid egyik kerületi rendőrségét (a 25-et), hogy tegye el láb alól azokat
a katonai és politikai személyeket, akik esetleg ellenforradalmi tevékenységet fejthetnek ki."

Ugyanakkor a megszervezett forradalmi szervezetek elárasztották a városokat
és falvakat s felfegyverezték a marxista munkásságot. Mikor július közepén a nemzetiek felkeltek, megelőzve így a július végére kitűzött vörös forradalmat,
azonnal 250,000 felfegyverzett marxista sietett a kommunizmus védelmére.
Ezek rögtön lefoglalták a katonai fegyvertárakat, a rendes katonaságot pedig arra kényszerítették, hogy velük induljon a nemzeti felkelők ellen.

A vörös internacionálé jól tudta, hogy a hadsereget is meg kell nyernie,
ha forradalmát Spanyolországban diadalra akarja vinni. 1936 áprilisában a francia kommunista pártnak ,,technikai" szakosztálya a kominternnel egyértelműleg felállította a spanyol hadsereg bolsevizálásának irányelveit: meg kell erősíteni a kaszárnyákban a rohamcsapatokat, ,,úttörő szakaszokat" kell létesíteni, ,,négyes listákat" kell felállítani, amelyekben a katonákat a közlegénytől a legmagasabb tisztekig, négyes csoportokba osztályozzák. Mégpedig a) az ellenséges érzületűek, b) a közömbösök, c) a barátságos érzületűek, d) a megbízható tagok csoportjába. Majd utasítások következtek, hogyan kell oldaltámadást intézni az utcakeresztezéseknél, milyen fontos szerep jut az utcai harcokban a teherautókra szerelt gépfegyvereknek, hogyan lehet az ellenfél politikai vezéreit elfogni stb. (Echo de Paris.)

Mihelyt a harc kirobbant, az orosz szovjet rögtön szót kért a köztársasági csapatok vezetésében.
A vörös kormány szívesen engedett és azóta a spanyol hadsereg
vezérkarában állandóan helyet foglalnak orosz kommunisták is.

Ezalatt külföldi anarchisták és kommunisták siettek Moszkva irányítása alatt,
az Európában szerteszét guruló rubellel a zsebükben, spanyol földre,
hogy ott a nemzetközi marxizmus ügyét a spanyol hagyományokat védő nemzeti
csapatokkal szemben diadalra juttassák. Feleletül persze a nemzeti felkelők
is külföldi csapat-erősítéseket kaptak.
Ezzel a harc annyira túlnőtt Spanyolország határain, hogy a helyzetet ismerők
szerint ez a háború ,,tulajdonképpen versenyfutás
a keresztény civilizáció és a bolsevizmus között",
,,a forradalom és a rend mérkőzésének újabb szakasza", ,,nemzetközi háború,
de nemzeti területen; s benne a kommunizmus vívja élet-halálharcát,
amelytől Európa sorsa függ". (Püspöki körlevél.)





A SZABADKŐMÍVESSÉG NEM TITKOLÓDZIK...



LE AZ EGYHÁZZAL!



Aki ismeri a legutóbbi száz év vallásüldözésének történetét,
nem lepődik meg azon, hogy a spanyol vallási és egyházüldözés kulisszái mögött megint csak a szabadkőmívesség világot átölelő szervezete búvik meg.

A szabadkőmívesség a spanyol politikai életben már vagy száz éve nagy szerepet játszik.
Az ő bűne a spanyol állami és közélet lassú elvallástalanítása,
az Egyház fokozatos visszaszorítása és térvesztése.
A hitetlen és egyházellenes körök ezzel szemben
a szabadkőmíves kormány részéről a legmesszebbmenő támogatást és jóakaratot élvezték.
Jellemző példa erre az ,,Institución libre de Enseñanza",
ez a teljesen szabadgondolkodó közoktatásügyi egyesület,
amely az Egyházat a közoktatás egész területéről kiszorítani törekedett.
Annál könnyebben tehette ezt, mert ebben rendelkezésére állt
az állam legmesszebbmenő pénzbeli támogatása is.
Hamarosan ez a szervezet tartotta kezében az egész iskolaügyet,
a tanítók képzését és elhelyezését.

1911 szept. 15-én, már 26 évvel ezelőtt,
az akkori Canalejas-kormány a fiatalság vallásos nevelésének ősrégi
hagyományát egyetlen tollvonással megsemmisítette. Ε napon Gimeno közoktatásügyi miniszter,
királyi aláírással rendeletet bocsátott ki, mely a vallásoktatást annyira megnehezítette az iskolákban,
hogy valójában azt meg is szüntette.
Az a nemzedék, mely ezekben a vallástalan iskolákban nevelkedett,
most tragikusan bemutatja, mire vezet a vallástalan nevelés.

A szabadkőmívesség ezalatt kiépítette hadállásait,
amelyeknek segítségével Spanyolországot nemzeti és vallásos érzületéből teljesen kiforgathatta.
A befolyásos hivatalokat, sokszor egészen fel a miniszteri állásokig,
évtizedek óta a szabadkőmívesek foglalták el. Szabadkőmívesek voltak azok is,
akik az utóbbi évek során a forradalom előkészítésében szerepet játszottak
(pl. Zamorra, Azaña stb.). Az anarchista és szindikalista szervezetek alapítói
és vezetői hasonlóképp elejétől fogva szabadkőmívesek voltak.

A spanyol szabadkőmívesség nem is titkolta romboló céljait, sőt dicsekedett velük.
,,Hála a szabadkőmíves előrelátásnak, a ,,Guardia civíl" és ,,Guardia de asalto"
(a kormány által alakított külön rendőri csapatok) parancsnokságának legnagyobb része
már július 18-a előtt megbízható szabadkőmívesek kezében volt.
Szabadkőmívesek voltak azok is,
akik a hadihajók legnagyobb részét a népfront oldalára vitték és az ellenszegülő tiszteket
a legénység révén fogságba vetették.
Szabadkőmívesek voltak azok a repülők, akik a mi légiflottánk élére álltak.
Hadseregünk legtöbb vezetője szintén szabadkőmíves, amint azok is többnyire szabadkőmívesek,
akik a sajtóban, a szónoki emelvényen,
a mikrofon előtt a forradalom szent tüzét szítják.
Szabadkőmívesek azok is, akik a győzelmet előkészíteni segítettek.
S végül szabadkőmívesek azok, akik a külföldön mindent latba vetnek, hogy a nagyhatalmak a semlegességről lemondjanak."
(El Dia Grafico, Barcelona, 1936 okt. 15.)

Szabadkőmíves az a Carabias is, aki 1937 eleje óta a külföldi önkéntesek felvételét
és Spanyolországba szállítását szervezi.

A marxisták oldalán harcoló tisztek nagy része szintén szabadkőmíves.
A falangisták, vagyis a nemzeti önkéntesek, megtalálták a toledói főpáholyban azt az okmányt,
melyben a szabadkőmívesek mint ,,felszabadítókat" dicsőítik a csapatok és milicisták élén parancsnokló hárompontos ,,testvéreket" pl. a hírhedt Mangada alezredest.



A KULISSZÁK MÖGÖTT



A nemzetiek már 1936 júliusában közzétették azt a hiteles névsort,
a ,,fekete listát",
melyet a szabadkőmívesek a nemzetiek vezérembereiről összeállítottak.
Calvo Sotelo meggyilkolt monarchista és katolikus vezér neve is rajta szerepelt;
mellette ez a megjegyzés állt:
,,,..Ő az egyetlen, aki az összes népfrontellenes erőket össze tudná fogni.
Jó összeköttetése van a külföldi befolyásos körökkel."

Ez a lista megbeszélésre került az 1936 június 6-án Párizsban tartott nagypáholyi ülésen, amelyen öt spanyol kiküldött is részt vett. Calvo Sotelo neve mellé akkor ez a további megjegyzés került: ,,...Mielőbbi eltüntetése sürgősen szükséges a nemzeti front megalakulásának megakadályozására, melynek kétségtelenül ő lenne a vezére. Ez a megjegyzés lehetőleg rögtön közlendő a madridi testvérekkel is, hogy azt a legpontosabban teljesítsék. Kiadandó Casares Quiroga és Barcia testvéreknek azonnali végrehajtásra." Így határozta el a szabadkőmívesség előre a nemzeti mozgalom vezérének halálát. Miután a ,,közbiztonsági vezetőségnek" 14 tagja, Morenóval élükön, kézhez kapta a vérdíj, a ,,megkegyelmezés" és előléptetés írásbeli ígéretét, a megbízottak hamarosan végre is hajtották a gyilkosságot oly módon, mint ez a tavaly júliusi lapokból ismeretes.

Érdekes és jellemző a mexikói szabadkőmívesek levele is a spanyol bolsevistákhoz:

,,A mexikói szabadkőmívesség napról-napra a legnagyobb érdeklődéssel kíséri a ti hősi küzdelmeteket a nyomorult klérus, a reakció és a kapitalizmus ellen. Ne kételkedjetek bennünk, mi szívvel-lélekkel veletek vagyunk és segítünk titeket, ahogyan csak tudunk. Ne kételkedjetek, mi a felkelőkre minden alkalommal rájuk sütjük a hatalomvágy és jellemtelenség bélyegét, s rájuk olvassuk, hogy Krisztus nevét csak zászlónak használják arra, hogy spanyol proletár testvéreinknek szabadság és haladás igényeit elfojtsák. Ki tagadhatná, hogy a római klérus, a szeretet és a béke képmutató apostola bujtogatta fel a spanyol fanatikusokat s ezek bérenceit a testvérgyilkolás és országrombolás gyáva művének megindítására és folytatására!

Irroge N. Villada, mérnök, nagymester,

Eduardo Cauchez del Villar, főtitkár."

A vörösök számos más ország szabadkőmívességétől is hasonló együttérzési nyilatkozatokat kaptak. Egy ilyen megnyilatkozás pl. ezeket mondja: ,,Spanyolország pillanatnyi helyzete annyira rendkívüli és tragikus, hogy kénytelenek vagyunk szokásos hallgatásunkat megtörni. A spanyol szabadkőmívesség teljesen, maradéktalanul és egészen a népfront oldalán áll." (ABC madridi újság 1936 okt. 20.)





Égő templomok, legyilkolt papok, testvérháború, vér és tűz... Ki ne ismerne rá ebben is a latin szabadkőmívesség stílusára?





SZOCIÁLIS HARC VAGY EGYHÁZÜLDÖZÉS?





,,Ml ISTENÉRT HARCOLUNK!"



Sokan azt hiszik, hogy Spanyolországban ma kétféle háború dúl: a vallási és a szociális és hogy ez a háború elsősorban nem vallási harc, hanem szociális küzdelem. Valóban így van-e ez?

A kérdést eldöntik maguk a harcoló felek, amelyek mindkét oldalon nyíltan vallják, hogy itt elsősorban nem pártok küzdelme folyik a hatalomért, hanem világnézeti harc, melyben az istentagadás mérkőzik az istenhittel a spanyol föld bírásáért. A marxisták harca elsősorban a katolikus Spanyolország, az Egyház és a vallás ellen indult. Minden ellenkező állítás csak mellébeszélés s a hiszékeny külföld megtévesztésére irányul.

Goma bíboros, Spanyolország prímása, szintén ezt vallja számtalan megnyilatkozásában: ,,Ez a véres háború alapjában világnézetek harca. A keresztény spanyol szellem háborúja az ellen a másik szellem ellen, --- ha ugyan azt szellemnek nevezhetjük --- mely az egész emberi életet a marxista anyagelvűséggel akarja átitatni. A tapasztalat megmutatta, hogy a nemzeti harc a haza iránti mélységes szeretetből fakad."

,,Ez a háború nem osztályharc. Meg vagyunk győződve arról, hogy alig ment pár ember katonának csak azért, hogy birtokát védelmezze. Megengedjük, hogy a katasztrófának távolabbi okai közt ott van a szociális igazságtalanság is, de nem áll, hogy a küzdelem osztályharc volna."

,,Ellenségeink nem igazi spanyolok, --- mondotta többi közt Pemán, az ismert spanyol költő egyik rádióbeszédében --- mert nem átallják bombázni a nemzet műemlékeit, pl. a granadai Alhambraát, vagy a híres saragossai székesegyházat, akárcsak törökök lennének"

,,A mi küzdelmünk szabadságharc, felmentő háború. Mi az Istenért harcolunk, a hazánkért, a halottainkért, asszonyainkért és gyermekeinkért, a keresztért és templomainkért. Velasquez képei, Lope de Vega vígjátékai, a Don Quixote és az Escorial szelleméért harcolunk! Húsz évszázad keresztény kultúrájának alkotásaiért és értékeiért, amelyeket el akartak rabolni tőlünk és idegen hatalom gyarmatává akartak tenni minket."

,,Mindig ez volt Spanyolország küldetése: Megmenteni a világot áldozata és vére árán nagy veszélyektől: elkergetni a mórokat, megállítani a törököket. Most új veszély fenyegeti Európát. Nyugat csöndes éjszakáját az ötágú csillag fenyegeti..."



,,A VALLÁS MAGÁNÜGY..."



A spanyol vörösöket eléggé jellemzi már marxista felfogásuk is, amelynek atyamesterei az istenhitnek s a vallásnak közismert ellenségei. Vezérembereik mindig újra elárulják, hogy a kereszténységben a ,,legfőbb ellenséget" látják, amelyet kiirtani ,,legfőbb törekvésük".

Leplezetlenül megvallják, hogy a keresztény szeretet tana akadályozza az osztályharcot, megköti és hátráltatja a marxi társadalmi fejlődést. A marxizmus alapítója maga sem titkolja, hogy ,,a vallás és a kommunizmus összeférhetetlen". Lenin pedig így nyilatkozik: ,,A mi propagandánk szükségképpen magába zárja az istentelenség propagandáját is." Bucharin 1934 márc. 30-án így írt a moszkvai Pravdában: ,,Az a keresztény szeretet, amely senkit sem zár ki, még az ellenséget sem, a kommunizmusnak legnagyobb ellensége." A Szovjet vezető istentagadója, az öngyilkos Lunacsarszki is ezt vallotta: ,,Gyűlöljük a keresztényeket és a kereszténységet... A keresztény szeretet a forradalomnak akadálya. Meg kell tanulnunk gyűlölni, csak akkor gondolhatunk a világ meghódítására."

A spanyol marxisták ugyancsak megmutatták, hogy vezéreik érzelmeit és gondolatait teljesen magukévá tették, sőt a legborzalmasabb következetességgel végre is hajtották.

Az istentelenek spanyolországi ligája már 1931-ben ezt a pontot vette fel a programja közé: ,,Népszavazás tartandó a templomok és a hozzátartozó épületek hovafordításáról." Egy vidéki marxista gyűlés pedig ezt a határozatot hozta: ,,Az eddig istentiszteleti célokat szolgáló helyeket ezentúl üzletek, vásárcsarnokok, népkönyvtárak, fürdők és egészségügyi épületek gyanánt kell felhasználni az egyes városok szükségletei szerint."

A marxistáknak nem kívánatos elemek, mint a szerzetesek, jobboldaliak és gazdagok egyszerűen feketelistára kerültek, természetesen első helyen a püspökök és papok. Az egyik kommunista vezér nyíltan megmondta a nép előtt, amikor ez meg akarta menteni papját: ,,Parancsunk van rá, hogy irtsuk ki ezt a fajzatot!"

Két héttel a nemzeti felkelés után a POUM (Parti- do de Obrero de Unificación Marxista) Barcelonában hatalmas összejövetelt rendezett. Az elnöklő Andres Nin kommunista vezér fellengzős, dicsőítő beszédet mondott a forradalomról: ,,A munkásosztály úgy oldotta meg az Egyház problémáját, hogy egyetlenegy templomot sem hagyott meg." (La Vanguardia, 1936 aug. 2.)

Az ,,El Diluvio" című köztársasági napilap 1936 aug. 18-án szó szerint így ír: ,,Felkérjük azokat a barcelonai és környéki elvtársakat, akik oly tárgyak birtokában vannak, melyek az Egyház forradalom előtti hatalmát bizonyítják, hogy ezeket a tárgyakat bocsássák információs osztályunk rendelkezésére (Via Layetana 32---34. főépület). Azonkívül tegyenek jelentést a templomok, kolostorok és más katolikus központok elpusztításáról. Erre az anyagra ugyanis szükségünk van egy könyv kiadása végett, mely az Egyház szellemi hatalmának megsemmisítését dokumentálná."

A baloldali ,,La Noche" 1936 aug. 17-i számában ezt a különös, nagybetűkkel szedett címet találjuk: ,,Letartóztatások csuhások rejtegetése miatt." Elolvassuk, mi is lehet ez a bűntény és megtudjuk a következőket: ,,A rendkívüli bíróságon előállították José Timoneda Inglés és José F. de Cordoba polgárokat; a vád ellenük az, hogy Aremys de Muntban, az első helyen említettnek birtokában lévő épületben több plébánost rejtegettek." A forradalmi kormány elrendelte, hogy minden papot ki kell irtani, természetes tehát, hogy minden kísérlet, amely az ő megmentésükre és elrejtésükre irányul, büntetendő cselekmény!

A vallásos tárgyaknak elégetése sem tekinthető a felelőtlen elemek önkényes és egyéni akciójának, hanem azért a baloldali pártok vezetősége felelős. A vandál képrombolások egyenesen a pártvezetőség parancsára történnek. A ,,Vanguardia" 1936 szept. 21-i száma a 15. oldalon arról tudósít, hogy ,,Villafranca del Panadés lakói a Népfront rendeletének értelmében vallásos tárgyú szobraikat és szentképeiket a Jaime I. térre hordták össze, ahol azután elégették azokat."

A ,,Solideridad Obrera" forradalmi munkáslap nov. 7-i számában fényképet közölt, amelyen egy harang, látható, mellette kisgyermek. Alatta ez állt: ,,Ez az a harang, amely sokáig fel verte a hívőket álmukból, őket a délutáni ájtatosságra hívta, esti imára szólt, vasárnap állandóan kalimpált és hangja hívőknek, hitetleneknek az idegeit bántotta. Most végre a forradalom megszüntette mindenfelé az istentiszteleteket; a csuhásokat, barátokat és apácákat a harangjukkal együtt eltette az útból. Nincs Isten, aki mindezt még egyszer életre tudná kelteni."

Hogy mit jelent ,,a vallás magánügy" marxista értelmezésben, jellemzően elárulja ugyanennek az újságnak 1937 máj. 25-i száma. ,,Mit akarnak azzal mondani, --- írja, hogy vissza kell állítani az istentisztelet szabad gyakorlatát? Azt talán, hogy lehessen újra misézni? Ami Madridot és Barcelonát illeti, igazán nem tudjuk, hol lehetne még ilyen komédiát bemutatni. Hisz egy templom sem áll már, egy oltár sincs, ahova a kelyhet tenni lehetne. Vagy abban állana ez a szabadság, hogy a plébános sorra járhatná klienseit, hogy meggyóntathassa őket és nekik ostyát szállítson? Mi azt hisszük, hogy már úgy sincs több pap nálunk, kivéve azt a néhány papot, akiket a baszkok még védenek. Vagy talán abban nyilvánulna meg ez a szabadság, hogy körmeneteket lehetne tartani? Nos, ha csak ennyiben, nem sok hasznuk lesz belőle..."

Jan. 2-i számában pedig ez a tekintélyes munkáslap kijelenti, hogy ,,nincs már pap, nincs már hívő. Mit akarnak akkor még szabad vallásgyakorlattal?! Nem, szabad vallásgyakorlat nem lesz nálunk többé soha".



NEMES VERSENGÉS



Az anarchisták (FAI) vezetőbizottsága 1936 nov. 20-i ülésén elismerte, hogy ,,embereket fogdosnak össze és ütnek agyon, csupán azért, mert katolikusok". Ez a beismerés nem egyedülálló. A kommunisták és anarchisták nem egyszer kaptak már hajba azon, melyik párt szerzett nagyobb érdemeket a forradalom körül, e célból mindegyik fél azt igyekszik kimutatni, hogy az ő emberei gyújtottak meg több templomot, gyilkoltak meg több papot és paphívet.

A forradalom elején ez még nem volt így; akkor még közösen dicsekedett a két párt ,,érdemeivel" s egyik sem igyekezett a másikét csorbítani. A ,,Vanguardia" 1936 aug. 16-i száma így áradozik: ,,Ki viselkedett bátrabban, ki fejtett ki nagyobb tevékenységet, ki tört előre rettenthetetlenebbül, midőn a reakciósok üldözéséről és elfogásáról volt szó? Ki gyújtotta meg a csóvát és ki vetett üszköt a templomokra, a sötétségnek e fellegváraira? Aki őszinte, annak be kell ismernie, hogy egy maroknyi kisebbség (!) volt az, mely pihenést nem ismert, amelyet eltöltött és szinte megbabonázott a szent cél eszméje és amely önmagát felemésztő buzgalommal szinte az alvásról és étkezésről is megfeledkezett. A mi szervezeteink fiatal tagjaiból került ki az a harcos csoport, mely az egész országot bejárta, hogy megtisztítsa azt a vallás pestisétől."

Mióta pedig az anarchista szervezetek négy tagja a kormányban helyet kapott, egyikük, Federica Monseny ,,miniszternő", alig mulaszt el egy beszédet, amelyben ezekkel a ,,fegyvertényekkel" ne dicsekednék, sőt büszkén nevezi magát ,,képromboló"-nak is. (La Vanguardia 1936 nov. 22.)

1936 augusztusában a spanyol ifjú-kommunisták vezetője felkereste Moszkvát. Ott ezt a kijelentést tette: ,,A spanyol istentelen mozgalom néhány hónap után már teljes sikerrel járt, amennyiben sikerült az Egyházat elintéznünk. A vörös uralom területén minden templom teljesen elpusztult. Most még csak az van hátra, hogy a rejtekben bujkáló vallásos életet is kiirtsuk. Ennek sem lesz akadálya. A spanyol istentelen mozgalom további szervezkedése a legjobb úton halad, az együttműködés az istentelen mozgalomnak orosz központja és a spanyol szervezetek között a lehető legszorosabb. Az orosz és a spanyol istentelenek csak a legutolsó hónapokban 22,000 levelet váltottak. Hatalmas támogatásra talál a spanyol istentelen mozgalom a röpiratokban, amelyeket szünet nélkül nyomtatunk. E célra az utóbbi időben Spanyolországban 18 új kommunista kiadóhivatal alakult. Ugyanakkor Oroszország is ellátja Spanyolországot propaganda-anyaggal az istentelen mozgalom céljaira."



LEGYILKOLT PAPOK, ÉGŐ TEMPLOMOK



A tények nem kevésbé igazolják, hogy ez a harc elsősorban csakugyan a vallás és az Egyház ellen folyik. Erre vall a megölt papoknak, szerzeteseknek és az elpusztított egyházi épületeknek megdöbbentően nagy száma.

A római spanyol kollégium felállította a spanyol klérus veszteségének hozzávetőleges statisztikáját, mely püspököknek és papoknak levélben közölt adataira, és 8 püspöknek és 188 papnak személyesen beadott közléseire támaszkodik. Ezeknek alapján megállapítható, hogy a vörösök egész Spanyolországban kb. 13,400 papot gyilkoltak meg. Mivel a spanyol klérus 60 érsekből és püspökből, továbbá 33,500 papból és 20,640 szerzetesből áll, a meggyilkolt papoknak százalékszáma kb. 40. De van 9 olyan egyházmegye is, melyben a klérusnak 80 %-át ölték meg, sőt Malagában ez a szám eléri a 90%-ot is. Eddig bizonyos, hogy a következő egyházmegyék püspökeit gyilkolták meg: Almeira, Barbastro, Ciudad Real, Cuenca, Cadix, Jean, Lerida, Segorbe, Siguenza, Tarragona egyházmegye püspökeit.

Az egész vörös Spanyolországra áll az, amit a londoni ,,Catholic Herald" állapít meg Barcelonáról: ,,A pap életét itt csak úgy mentheti meg, ha nem ismerik fel, mint papot. Ha egyszer felismerték és elfogták, meggyilkolása csak órák kérdése... Az a tény, hogy pap, elég ok a kivégzésre."

P. Murall, ki maga is megsebesült, beszéli, hogy mikor az anarchisták őt és társait a vesztőhelyre vezették, így fenyegetőztek: ,,Mindnyájatoknak pusztulnotok kell, mert papok vagytok! Egyetlenegy pap sem maradhat életben!"

Az angol Vörös Kereszt egyik vezetőjének nyilatkozata,
mely ez év januárjában jelent meg az angol lapokban, szintén mutatja,
mennyire a papok kiirtása volt a vörösök legfőbb gondja:
,,A fényképek, melyeket nekem Spanyolországban meggyilkolt papokról és apácákról mutattak, borzalmasságukban meghaladnak minden képzeletet...
Leírást adni lehetetlen; egy patológiai múzeum ismertetéséhez hasonlítana.
Spanyolország áldozata a leggyalázatosabb vallásüldözésnek,
melyet a keresztény kultúrtörténelemben ismerünk."

Az egyházi épületekben is roppant pusztítást vittek végbe.
Kevés országban volt annyi templom, kápolna, kolostor,
apátság és kegyhely, mint Spanyolországban.
A 37 egyházmegyében kb. 25,000-re tehető az egyházi épületek száma. Közülük nem
egy a művészetnek valóságos remeke vagy a vallásos tisztelet központja volt.
És most az épületeknek legnagyobb része romokban hever!

A kommunisták ördögi hidegvérrel,
előre megszervezték a templomok lerombolását és felgyújtását.
Amikor a forradalom fellángolt, kommunista gyújtogató és
gyilkoló osztagok adott jelre néhány napon belül az összes templomokat elpusztították a nagyobb városokban, majd állig felfegyverkezve kivonultak a vidékre, még a legmesszebb fekvő falvakba is,
hogy ott is elpusztítsák a templomokat és legyilkolják a papokat.

Külföldi folyóiratokban nemrégen elhangzott az a vád, hogy a meggyilkolt papokért és
a lerombolt templomokért maga a nemzeti mozgalom a felelős,
mert ha a nemzetiek fel nem ,,lázadnak" a kormány ellen,
akkor a vörösök sohasem gyilkolják le a papokat és nem rombolják le a templomokat.
A papok akkor nyugodtan folytathatták volna lelkipásztori munkájukat és semmi sem zavarta volna a templomokban az istentiszteletet.

Nagy tájékozatlanságra vall, ha valahol az ilyen állítást komolyan veszik.
Mert Spanyolország utolsó hét évének története egészen mást mond.
Már hat évvel a felkelés előtt, amikor még igazán nem lehetett ,,lázadásról" beszélni,
elkezdték gyilkolni a papokat, rombolni a templomokat. Már a forradalom kitörésének
első hetében a papokra valóságos hajtóvadászatot rendeztek, ami kétségtelenül azt mutatja,
hogy itt előre megfontolt, jól megszervezett hadjárattal állunk szemben,
melynek kitörését a nemzetiek felkelése legfeljebb siettette, de nem okozta.
A harcos istentelenség régtől fogva következetes munkával készítette elő a spanyol vallásüldözést.
Arról beszélni tehát, hogy ezt az üldözést a nemzeti felkelés idézte elő, tájékozatlanság vagy a tények rosszakaratú elferdítése.


ÉS A KORMÁNY?



A madridi kormány ezt a vallásüldözést tűri, támogatja,
sőt hivatalosan is magáévá tette. Közoktatásügyi minisztere,
Fernandez, a múlt év nyarán levelet küldött az istentelenek központi tanácsához Moszkvába.
Ebben többi között ezeket írja: ,,A ti harcotok a vallás ellen a miénk is.
Sajnos, Spanyolország mindig a harcos kereszténység országa volt.
Most az a kötelességünk, hogy ebből az országból harcosan istentelen országot alakítsunk.
Ez a harc nehéz, mert országunk tele van reakciós elemekkel,
amelyek a szovjeti kultúra átvételének ellene szegülnek.
Pedig az összes spanyol templomokból kommunista iskolákat és egyetemeket csinálunk!"
Hangsúlyozza azután Fernandez,
hogy ,,a spanyol proletáriátus ugyanazon az úton halad előre, mely a Szovjetunió proletárságát is győzelemre vezette". Szavak, melyeket félreérteni nem is lehet.

Largo Caballerót a vörös kormány elnökét, a moszkvai istentelenek
középponti tanácsa ,,tiszteletbeli istentelenné" nevezte ki.
Ehhez a kitüntetéshez Moszkva azt a reményét fűzte, hogy ,,Caballero az egyház- és
vallásellenes harcot teljes kíméletlenséggel fogja végigharcolni."
És ebben a reményükben valóban nem csalatkoztak!
A kormányelnök megérdemli, hogy ,,tiszteletbeli istentelen" legyen.

A forradalmi kormány végül hivatalosan is magáévá tette a vallásüldözést.
Egyik hírhedt rendeletével (El Diluvio 1936 aug. 14.) feloszlatta az összes szerzeteket,
vallásos társulatokat, melyeknek egyetlenegy tagja valami módon is
a felkelőkkel látszott együtt érezni, még ha nem is tett ez irányban semmit.
Ha a madridi kormánynak és híveinek felfogására gondolunk,
nem lehet kétséges, hogy ez a rendelet az összes szerzetesrendeknek hivatalosan
kimondott halálát is jelentette. A helyzeten, igaz, ez a rendelet nem változtat,
mert végeredményben csak jóváhagyta és szentesítette a már meglevő állapotokat.

A számtalan templomgyalázás és rombolás, az elképzelhetetlen barbár vérengzés, a rémítő tömeggyilkosság tehát nem tudható be felelőtlen elemek, megvadult csőcselék egyéni önkényének.
A spanyol forradalom minden borzalmáért,
kegyetlenségéért és embertelenségéért a teljes felelősség tehát a kormányt és
a szocialista pártokat terheli. Ezzel a vérváddal terhelten állnak a világtörténelem ítélőszéke előtt.
És ugyanez a vád illeti mindazokat, akik ezzel a párttal és kormánnyal azonosítják magukat s nem szégyellik bevallani, hogy velük rokonszenveznek.

 
 
0 komment , kategória:  Hitter: SPANYOL TŰZTENGER  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 93
  • e Hét: 3069
  • e Hónap: 16346
  • e Év: 336378
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.