Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A vérvád történetének-19.rész
  2011-05-02 17:55:58, hétfő
 
 
Huber Lipót: A vérvád történetének vázlata XIX. rész

XIX.

Igen figyelemre méltó a korát jól ismerő
s elfogulatlanul jellemző nagytudományú Feller Xav. Ferenc jezsuita írónak[65] ide vágó észrevétele:

A mi tudósaink véleménye szerint puszta fanatizmusból történt,
hogy a zsidókat egyáltalán ilyen barbár rémtettek elkövetésével vádolták.
Mikor 1775-ben azzal vádolták őket, hogy Lengyelországban újra elkövettek ilyen gyalázatos tettet,
akkor ezen tettnek tanúit rémlátóknak próbálták feltüntetni és félbolondoknak jelentették ki mindazokat, akik a tanúk vallomásainak csak némi hitelt is adtak.[66]

Ámde ha sikerült is az illető zsidóknak ügyesebben eltitkolni e tetteket, vagy pénzük hatalma folytán avagy furfangos ravaszsággal fölmentő ítéletet vagy megkegyelmezést nyerve, kikerülni a büntetést, mégis van a XVIII. századból legalább néhány hitelesen bebizonyult esetről tudomásunk.

Így az Innsbruck melletti Hall-ban 1720-ban megkísérlett gyermekrablásról hitelesen értesít Zach Ignác,[67] a wiltaui premontrei apátság szerzetes papja, boldog Rinn Andrásról írt könyvében ezeket mondván:

Sőt öt hete sincs még, hogy ebben az
1720-iki esztendőben egy zsidó gazember Hall városán át Innsbruckba utazván,
az említett Hall közelében, az úgynevezett Kügel-Anger-en egy körülbelül kétesztendős fiúcskát, aki egyedül játszott a ház előtt, magához csalogatta s lovára köpenye alá vette, hogy vele megszökjék. E rablás kétségkívül sikerült volna is, ha a gyermek anyja --- amint hihető --- Isten sugallatából nem ment volna a ház elé s még idejekorán észre nem vette volna hiányát; s mert gyermeke oly váratlanul tűnt el, arra a gondolatra jött, hogy bizonyára az imént arra lovagló úr ragadta magával. Azért lélekszakadva utána futott és torkaszakadtából kiáltozott a gyermekrabló után, úgyhogy kiáltozása a szomszédokat is figyelmessé tette, akik szintén utána szaladlak, Ekkor a zsidó, mind a szemközt jövő más utasoktól való félelmében mind attól való aggodalmában, hogy az utána iramodó emberek utolérik, a megszöktetett gyermeket --- noha már egy negyedóráig cipelte magával --- a lováról lecsúsztatta és hátrahagyta.

Befejezésül pedig ezeket írja:

Ki mondja tehát, hogy ilyen zsidó merényletektől manap már nem kell tartani?
Bizony a zsidók még mindig csak zsidók és hajszállal sem jobbok, mint voltak azelőtt.
Abból pedig, hogy gyilkosságaik nem mindenkor lesznek köztudomásúak,
még nem következik, hogy nem történnek. Ki tudja, hány ártatlan keresztény gyermeket fogott és rekkentett el ez a hóhérsöpredék anélkül, hogy a gaztett napvilágra jutott volna.

Oroszországban az 1753-ik év tavaszán, a kievi törvényszék levéltárában őrzött hivatalos akták szerint, a Pawlosk melletti Markowa Wolica nevű faluban követtek el a zsidók egy vérgyilkosságot.[68] Az eset főbb részletei a következők.

A kievi főtörvényszék előtt megjelent Studzinski Ádám nemesember és előállított 19 zsidó: Jankel, Moszkowicz, Kiva és társaik; kiket Studzinski arról vádolt, hogy negyedfél esztendős István nevű fiát megölték.

Az elővizsgálat a zsidó férfiak és asszonyok önkéntes beismerése, valamint a keresztény tanúk vallomásai alapján a bűntény kiderítette és megállapította; csak még a főtörvényszék ítélete volt hátra.

Nevezetesen a zsidó Breuné-nak, Éli feleségének és Frusché-nak, Jankel feleségének vallomásából, amit a férjek is megerősítenek, bebizonyult, hogy a fiút 1753 ápril 20-án nagypénteken este felé lopták el s a korcsmába vitték, ahol a következő szombat, estéjéig elrejtették, hogy áldozatul szolgáljon, amit a tanúskodó asszonyok saját szemeikkel láttak.

Mivel azonban a négy utóbb említett vádlott újabb vizsgálatot kért, amely alkalommal egyesek előbb tett vallomásaikat visszavonták, mások pedig másként magyarázták, azért a főtörvényszék az igazság kiderítése végett Jankelt, Kivát, Majer Schmaja rabbit, Seibelt, Wólát, Berkát és Leibot háromszori tortúrára ítélte, mire nyomban hozzáfogták a kihallgatáshoz, melynek folyamán azonban nem derült ki több, mint hogy őket szombaton éjfélkor csakugyan látták azon a helyen.

A Kiváéknál szolgálatban álló Moszkowicz Schmul zsidó azt vallotta, hogy gazdája megparancsolta neki, hogy éjfélkor két lovat fogjon a kibitkába (fedett orosz utazó szekér), mire gazdája a pawloski rabbival beült és egy zsidó legénnyel elhajtatott. Mikor visszatértek, tanú megkérdezte a zsidó legényt, hogy hol voltak, ez meg is mondta a helyet, de hogy mit csináltak ott, azt nem tudja.

További vallomásokból kitűnt, hogy más négy zsidó megbízta Élit és Jankelt, szerezzenek keresztény fiút áldozatul s hogy ezek nagypénteken, amikor egy lovat kerestek az erdőben, találtak is egy fiút, aki a hazafelé kocsizó atyjának szekeréről lecsúszott. Ezt a fiút Éli ugyanott a sűrűben estig elrejtve tartotta, míg Jankel a lovat visszavezette, de később visszatért az erdőbe s ekkor elvitték a fiút a korcsmába, ahol az, mintán pálinkát és kenyeret adtak neki, az éjjelen át a kemence mögött aludt. Másnap megint macesszel, mézzel és pálinkával csitítgatták, csendesítették le, mire megint elaludt s amikor fölébredt, játékszereket adtak neki. A szombat elmúltával megérkeztek a dologról értesített zsidók s Éli és Jankel társaságában ragadozó farkasokként s keresztény vér után lihegve hozzá készültek szándékuk kiviteléhez. A rabbi a fiút előbb egy ládára állította s bekötözvén szemét, megparancsolta neki, menjen haza, mire az egyenesen neki ment az ajtónak. E csodálatos dolog annyira meglepte a zsidókat, hogy Kiva a fiú karját megragadta, megint a ládára emelte, száját bekötötte s egy nagy és éles csípő vassal hozzáfogott az ártatlan vér ontásával a gyilkossághoz, ebben jelképileg kigúnyolva a keresztény misztériumot és Krisztus szenvedéseit. Levetkőztetvén a fiút, beültette egy csöbörbe, mire Schmája rabbi egy ördögi átokima után hegyes kést döfött a gyermek szívébe, míg a többiek elkezdték szurkálni, csípővasakkal csipdesni, szögekkel fúrni, kezének és lábának körmei alá hosszú tűket verni, miközben folyton fölemelgették és ismét leeresztették, hogy vére teljesen kifolyjon. Kürülkötözvén fejét egy Pawloskból való másik zsidó, Schmája bérlő erősen tartotta a már alig lihegő fiúcskát, hogy utolsó vércseppjét is fölfoghassák. Miután a vért különböző üvegekbe öntötték, szétmentek. Kettő azonban közülük a fiúcska holttestét elvitte a közeli erdőbe és arccal lefelé földre fektette. Itt már húsvét vasárnapján megtalálták s az egész falu népének szemeláttára gyászoló szüleinek házába vitték.

A törvényszék a borzasztó bűntény elkövetésében bűnösöknek találván a zsidókat, halálra ítélte őket, föltéve, hogy a rendeletek és országos törvények szerint, a gyermek atyja és családja, valamint más nemesemberek megesküsznek, hogy az illető zsidók a gyermek halálában vétkesek s mint annak gyilkosai halálra méltók.

Miután ezt az esküt még hat nemesember letette, a bíróság mások elrettentő példájául, és hogy elejét vegye a jövőben ilyen gonosztetteknek --- amelyek bebizonyultak és a Megváltó halála emléknapjával egyidejűleg véghezvitetnek --- a következő ítéletet hozta: A zsidókat a hóhér Kiev városán át az akasztófához vezesse, kezeiket szurokba mártott lenbe burkolva égesse meg, az akasztófa alatt hátukból bárom szíjat hasítson, azután négyelje fel őket, fejüket fektesse kerékre, testüket pedig akassza föl. Kukloski Seibel azonban, aki kijelentette, hogy feleségével és gyermekeivel a szent keresztségét föl akarja venni, bűnbánatra való tekintetből csak lefejezendő. De Hirsch pawloski kereskedőt, aki még a zsidók letartóztatása előtt megszökött, mint szintén bűnrészest, a bíróság ugyanarra a büntetésre ítéli, mint a fönt nevezetteket, s minden más törvényszéket fölhatalmaz, hogy ha az illetőt kézrekeríti, rajta ezt a büntetést végrehajtsa.

A kivégzett pawloski zsidók örököseit pedig Studzinski Ádámnak, a meggyilkolt fiú atyjának a kivégzettek vagyonából fizetendő 700 lengyel forintnyi pénzbírságra, a chodorkowski zsidókat pedig, különbeni örök számkivetés terhe alatt, ugyancsak fizetendő 300 forintnyi pénzbírságra, valamint eljárási költségek címén a bíróságnak fizetendő 14 ezüst márkára ítéli a törvényszék, azonban a chodorkowski zsidók és társaik minden vád alól fölmentendők és azonnal szabad lábra helyezendők. --- Az eredetit aláírták a bírák.

A vérvád történetében a XVIII. századból föl kell említenünk egy érdekes epizódot: egy zsidó felekezetnek, a frankisták[69] felekezetének vádját a Talmud ellen.[70]

[65] Feller Xaveri Ferenc szül. 1935. Brüsselben; 1754-ben a jezsuita rendbe lépett s különböző helyeken működött mint tanár és hitszónok. Rendjének 1773-ban történt eltörlése után leginkább Lüttichben élt és sokat utazott s rendkívüli irodalmi működést fejtett ki. Meghalt 1802. Regensburgban. A legszélesebb körű tudósok s a legzseniálisabb s legtermékenyebb írók egyike. Kitűnt, mint apologéta történetíró és politikus. Főművei: Journal historique et littéraire», Luxemburg és Lüttich, 1774---1779. hatvan kötetben; sok értekezést tartalmaz különféle tárgyakról s ezekben mindenkor megvédelmezi a vallást és visszaveri annak ellenségeit és «Dictionnaire historique ou histoire abrégée stb. Lüttich, 1781 hat kötetben.

[66] Fr. X. Feller, Journal historique et littéraire». Lüttich, 1778. jan. 5.

[67] Ignatius Zach, Beschreibung der Marter des heiligen Kindes Andreas von Rinn. Augsburg, 1724. 16. old. Idézve Pawlikowski, Der Talmud in der Theorie und in der Praxis. Regensburg. 1866. 268. old.

[68] A witebski kormányzóság Witebsk nevű székvárosában 1823-ban vizsgálatot indítottak a zsidók ellen egy keresztény gyermek meggyilkolása miatt. A szentpétervári tanács tudakozódott ez alkalommal a különböző kormányzóságoknál, nem találhatók-e levéltáraikban valamelyes nyomai annak, hogy ott a zsidók ellen hasonló vizsgálatot indítottak. E hivatalos tudakozódásra Kiev városa a törvényszéki levéltárban 1753. május 22-éről szóló kimerítő akták alapján rövid kivonatban értesítette a szentpétervári tanácsot, a föntebbi esetről. K. Ch. Pawlikowski, Der Talmud in der Theorie und in der Praxis. Regensburg, 1866. 269---272. old.

[69] A Talmudot szent könyvnek tartó talmudista vagy rabbanita zsidókkal szemben különösen két zsidó felekezet volt a Talmud ellensége. Az egyik a Krisztus utáni VIII. században kelelkezelt karaiták felekezete, melynek hívei csak a Szentírást ismerték el tekintélynek, a Talmudot pedig, melyben a rabbaniták állal oly nagyra becsült úgynevezett ősük hagyománya foglaltatik, elvetették s így bizonyos értelemben a zsidók protestánsainak mondhatók. A karaiták és rabbaniták között izzó ellenségeskedés állt fönn, mely jellemzi polemikus irataikat... A másik felekezet a frankisták még most is titokzatos felekezete, amelyet egy galíciai rabbinak 1723 körül született fia Jankiew Lejbowicz, későbbi nevén Frank (Frenk) Jakab alapított. Ez a szélhámos kalandor Szalonikiben Sabbatai Zewi (1676) zsidó rajongó és álmessiás felekezetéhez, az úgynevezett sabbattiánusok felekezetéhez csatlakozván, ennek buzgó terjesztőjévé lett s Lengyelországban és Galíciában sok hívőre akadt, akiket mindvégig jóformán kizsákmányolt, hogy nagy vagyonra tegyen szert. Kontratalmudistáknak és Zóharitáknak is nevezik híveit, mert Frank, elvetvén a Talmudot, helyette a Zóhár (=világosság) című zsidó mystikus könyvet (a kabbalisták bibliáját) ismerte el és hirdette igazi szentkönyvnek. A kabbalának nevezett zsidó gnózist összhangzásba iparkodott hozni a kereszténységgel, melynek tanai a Szentháromságról, a bűnbeesésről s a Messiás megtestesülésétől állítólag abban feltalálhatók. A zsinagóga őt követőivel együtt kiátkozta. Midőn híveit a gyűléseiken és lakomáikon elkövetett erkölcstelen kicsapongásaik miatt 1760-ban bebörtönözték, Frank Besszarábiába menekült. Később Dembowski kamenieci érsek oltalma alatt visszajövén híveivel 1760-ban a katholikus hitre tért. De midőn kiderült, hogy Frank a keresztséget csak eszközül használja céljai elérése végett s elámított s kizsákmányolt hívei által titokban messiásnak tisztelteti magát, elfogták s mint csalót életfogytiglani fegyházra ítélve Censtochowában elzárták. Tizenhárom évi fogság után a Lengyelországba betörő oroszok 1773-ban felszabadították, mire mint II. Katalin orosz cárnő kéme Bécsbe majd Brünnbe ment nagy lábon élt. Innen szervezte lengyelországi felekezetét, melynek mint «ember isten» küldte parancsait. Ausztriából kiutasíttatván a majnai Offenbachban telepedett le, ahol színleg mint katholikus keresztény folytatta kalandor életét, várkastélyában feslett erkölcsű Éva leányával fejedelmi fényűzést fejtve ki s a szolgák egész rajától környékezve. Rajongó hívei bálványozták: messze földről zarándokoltak hozzá, gazdag ajándékokat hozva neki. Meghalt 1791-ben. Lengyel-, Oláh- és Törökországban még ma is vannak ilyen frankisták.

[70] Aki a Talmuddal, a zsidók e nagyjelentőségű kódexével közelebbről óhajt megismerkedni, legyen szabad annak ilyen című munkámat ajánlanom: A Talmud, kultúrtörténeti és biblikus tanulmány. Budapest, 1897. (Kapható Budapesten a Szent István-Társulatnál. Ára 5 korona.)

 
 
0 komment , kategória:  A vérvád történetének-19.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 486
  • e Hét: 486
  • e Hónap: 18890
  • e Év: 338922
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.