Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Tokaji Márton
  2018-07-26 22:00:04, csütörtök
 
 




TOKAJI MÁRTON


Tokaji Márton (Debrecen, 1940. szeptember 9. - Debrecen, 2014. március 31.) költő, író. Csak nyugdíjas éveiben kezdett komolyabban foglalkozni a költészettel. 2014-ben bekövetkezett haláláig aktív szervezője és tagja volt a helyi amatőr művészvilágnak.

Verseit klf. számos országos és helyi irodalmi folyóiratokban publikálja és azok az Interneten is megtalálhatók. Több évig főszerkesztője volt a ,,FŐNIX HANGJA" irodalmi folyóiratnak, majd 2007 óta az ,,Alföldi Tollforgatók Lapja" irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője. A Cserhát Művész Kör vezetőségi tagja, és a Kör Alföldi tagozatának elnöki tisztét tölti be. Kiadott verses kötetei: Tavasz tisztafénye az őszben világít, Álomkötél, Hajnali fényben, A csend varázsa, Fényévek útjain. Hatodik elbeszélő verses kötete nyomdai előkészítés alatt áll, mely rövidesen megjelenik Társszerzője harminc különféle antológiának, évkönyveknek, valamint a Kortárs Verstár több kötetének, melyben alkotásai könyvben és CD lemezen is megjelentek a Miskolci Irodalmi Rádió gondozásában. Irodalmi munkásságának elismeréséül megkapta: Aranytoll díj, Irodalmi nívó-díj, Art-díj, Platina-díj, Aranydiploma, Két alkalommal a nemzetközi Jókai-díj díszoklevelét, és a Cserhát József Irodalmi Díjat.



Link



Tokaji Márton versei - CanadaHun

Link









ALKONY HATÁRÁN


Válasz nélkül marad a magány,
ha meghal a remény.
Az élet egy regény.
Pók szálon futó fény és sötét,
- miért -?
- a semmiért - !
Örökzöld nyárban megszületni,
- menni -
- menni -
- sietni -
Az élet hegyén a boldogság felé,
míg él a fény,
mely a szél szárnyán útra kél,
majd elvész a hóesésben,
és válasz nélkül marad
az idők némaságában
a végső magány.







ÁHITAT


Idő - gyötörte lelkek magányos
árnya leng.
Mécsesek fényében fürödve a
sötét dereng.
Közzénk feszülő múlt kapuit
nyitogatja,
a vég nélküli csók.
Az öröm szemeit dajkálja,
a mozdulat varázsában
elhangzott bók.
Lelkem feléd megy, a vágyam inni kér,
Ámor szárnyával átölel az éj.
Szemedben csillog ezerszínű fény,
arcod mosolyában pislogó remény.
Tündérek kertjében lelkeink játszanak,
mint Isten világában a boldog madarak.
Olyan mint szépálom, mely magával ragad,
s becéző szavaim öledbe hullanak.







BABILON
(Elbeszélő költemény)
Báb-ili,Báb-iláni (Az istenek kapuja)


Nagy birodalom és egy város képe,
mely csillagként ragyog az ókori égre.
Eleinte csupán tartományi székhely,
időknek folyamán fővárossá nő fel.
Sumer és Akkád nép együttes központja,
Hammurapi volt a megalapítója.
Birodalma létét törvény szabályozta,
s kőbe vésetetve utókorra hagyta.
Uralmát megdönti a hettita király,
Marduk Istenének a tisztelet kijár.
Szin-ahhé-eriba porig romboltatta,
majd isten szobrait el is szállítatta.
Nabú-ahhé-uszur romjaiból kezdte,
újjá építését fia befejezte.
Világváros épült az Eufrátesz partján,
ókor két csodáját falai közt tartván.
Szemiramisz kertje korának gyémántja,
melyet tovább növelt a királynő bája.
Bábel tornya volt az (Ég és a föld háza),
kinek magaságát Nagy Sándor is látta.
Korában a népek látogatni jártak,
már messziről magas templomtornyot láttak.
Ezzel tisztelegtek Marduk Istenének
az akkor ott élő babiloni népek.
Város nagy bazárja gazdagságról mesélt,
földünk termékei egymás mellett megfért.
Mint erőditményt körbe, vizes árkok védik,
bejárókapuit kék csempék díszítik.
Hatalmas falrendszer védte a nagyvárost,
melyet romboltak az asszír támadások.
Így Hérodotosz is csak romokat csodál,
az utókor hírét, s emlékét őrzi már.







BIZAKODJUNK


Nappalok éjszakák egymást
váltogatják.
az emberiségnek őrízik a
titkát.
Fények és árnyékok suhannak az
égen,
a természet mindig dolgozik
serényen.
Égnek madarai csak nekünk
dalolnak,
bizakodjunk benne feljön a Nap
holnap.
Millió csillaga van a magas
égnek,
Én csak a szívemet adhatom
tenéked.
​






A BOLDOGSÁG!


Fájdalmat gerjeszt a magány szívemben
a múlt már emlékként ragyog.
Tudom és érzem kedvesem,
hogy együtt voltunk boldogok.
Pusztán kétségbeesés az évek száma,
addig míg lobog a lélekben a gyertya lángja,
mivel annak a sötétben is lebeg az árnya.
A lét törékeny múló pillanatait
nem pótolhatja az ég kékje,
mert azt kioltja az éj sötétje.
A boldogság nem más, mint múló némaság
halk suttogása szívemben.







BOLYONGÓ ÁLOMVILÁG


Hová lettek a virágos kertek,
a májusi orgonavirág?
Illatuk bolyong a múltban,
még mindig érzem varázsuk mámorát.
Lelkem belefáradt az időbe,
de valóság, hogy itt vagy velem.
Fejemet válladra hajtom én,
ne szólj, csak fogd meg kezem.
Szemed fényében meghúzom magam,
szeretnélek sokáig szeretni még.
Az álom és valóság, ha egybefonódik,
értelmet nyerhet a lét.
Vágyálmunk jár a magas fellegekben,
kihült álmunkat széjjelhordja a szél.
Szívünk parazsa a szikrát szórja,
az éjszaka csodás mezején.







CSENDES ÉJ


Hold aranysugara ül a félhomélyban,
Az égen csillagok fénylenek távolban.
Édes esti szellő hoz álmot szememre,
Hadd legyen az éjjel nyugalom szívembe'.

Ha lehunyom szemem, ringassál karodban,
Őrízd az álmomat csodás országodban.
Ha az éj múlik, a harmatos táj ragyog,
Költögessél lágyan, és én boldog vagyok.
​






CSENDES ŐSZI NAP


Selymes napsütésben a levelek szállnak,
Magasban fent lévők színesen pompáznak.
Természet ünnepli a fák karneválját,
Melyre felöltötte a tarka ruháját.
Csendes őszi tájra , ha ráront majd a szél,
Mind a földre hullik, ez a sok szép levél.
​









A CSEND VARÁZSA


A csend az élet varázsa, mely bennünket
magával ragad.
Hallgasd, mert számunkra mindent megmutat.
Az alkotások csendben történnek, nem kell
hozzá a zaj, az élet nem mindig csata, vagy
zűrzavar.
Hozzánk beszél a csend, melyben zümmög
a bogár, a madár dalol,az ég reánk dörög,
szú perceg a fában, halljuk,ha az eső csöpög.
A beszéd, a zene lágyan szárnyal,
a vonat zakatolva fütyöl.
A csend , a csend számunkra tükör!
A természet ölében ül a csend,
erdőben, réten, mezőn,
hegycsúcson havasi legelőn,
barlangok mélyén,a tenger vizén.
Légben a repülő zúg, de csend
van a fedélzetén.
Életünk véges a csend - örök -, amely nem
magány
Béke nyugalom létünknek alapja, s benne
van születés, élet és halál.







DÉLIBÁB...


Mindig szelíd szóból merít csak
a lélek.
Szívünk parazsából gyúlnak ki
a fények.
Ha egymásra talál két ember
a térben.
Szürke felhőn úszik reményük
az égen.
​






EGY ASSZONY SZERELME


Szíveknek hálóját csendben szövögette,
A szép Aphrodité egymáshoz kötötte.
Heléna és Paris oly közel kerültek,
Lélekharangjaik össze is csendültek.

Szerelem istennő elbájolta őket,
Egymáskarjaiba bújva menekültek.
Ó csak együtt lenni, legyen ára bármi,
Egész életükben erre kellett várni.

Királynői ékek, férjuram mit nekem!
Ha a karjai közt tarthat a kedvesem.
Látásuk homályos a tündéri fényben,
És egymást keresik az Ámori-lényben.

Őrjítő vágy tombol mindkettő szívében,
Menni minél messzebb gyors hajó keblében.
A világ oly kicsiny, ily nagy érzelmekhez,
Ilion falai szerelmi fészekhez.

Zeusz tekintete villámokat szórja.
Ezt büntetni fogom! Vesszen érte Trója!
Háborút hoz e-tett a haza egére,
Görögnépnek került igen sok vérébe.

Istenek- emberek csatáznak egymással,
együtt él a nemzet tíz évig e- gyásszal.
Idő és szerelem hervadó virága,
Amelyben megfakul szép Heléna bája.

A szívek tüzének hamvad a parázsa,
A Trójai-faló tesz pontot reája.
Istenek parancsa azzal ért hát végett,
Ilion városa elveszett, leégett.

Ki Tróját keresi, romjait találja,
Egy asszony szerelme gyújtotta azt lángra.
Gyönyörű Heléna Parisnak végzete,
Egész görögnépnek írott története.

Emlék - Tokaji Márton - Szentpéteri Csilla

Link











EGYEDÜL VAGY


Úgy állsz a semmi közepén
mint fa a puszta ölén.
Gyökereid a földbe kapaszkodnak,
őseid már messze hadakoznak.
... Megöregedett a háromnegyed
századnyi idő.
Feletted évszakok jöttek, mentek,
a csillagok sokszor útra keltek,
Fájdalmassá vált a világ!
Az élet tánca már egy gyöngéd sóhaj,
Szürkévé vált minden hajnal.
Túlélő vagy ki dacol a léttel.
Az élet is egy kihúzott tétel.
Az idő száguld feletted, és feleletet
ad helyetted, veled és nélküled.
Társaid rég néha integettek.
Elköltöztek, vagy messzire mentek?
Itt állsz térben és időben!
Élsz az örök fényben, homályban,
árnyékvilágban.
De egyedül vagy, mint fa a puszta ölén.
Életed is egy olcsó regény,
meglehet, hogy lyukas garast sem ér,
hiába kapaszkodsz a semmi közepén







EGY NAP A PARNASSZUS HEGYÉN
(elbeszélő költemény)


Zeusz trónja áll a Mütikasz tetején,
Kicsit elszunyókált a műsor elején.
Istenek részére ünnepet rendeztek,
Nagyhatalma előtt, ezzel tisztelegtek.
Kilenc múzsa táncolt és zengte a dalát.
Tudás fájáról az almát elorozták.
Zsarnoki hatalmát, önkényét felvették,
Gondolataikat, nyíltan énekelték.
Álmodozó Zeusz, ebből mit sem sejtett,
Trónjának lábai omladozni kezdett.
Résztvevőkben a dal félelmet keltette,
Tudták Prométheusz a balhét elvitte.
Elbrusznak csúcsára kiszegezték mellét,
Saskeselyűk csőre tépte máját, testét.
Zeusz felriadván szórja villámait,
Főisten hatalmát miért nem tisztelik?
A jog istennőjét hozzák elé Dikét,
Addig a múzsákat szeme elől vigyék.
Almát elkobozva tegyen igazságot,
S alakítsa meg az Isteni tanácsot.
Vizsgálat tárgyává kell tenni a dolgot,
Mert biz ez Őneki fejfájást okozott.
Hogy fordulhat elő?, Hogy nem hozsannáznak?
Hatalmának ezzel így alája ásnak!
A jog istennője tárja elé titkát,
Csillapítsa ezzel az Ő nagy haragját.
Diké, Kharon, Hermész, végre összeülnek,
Zeusznak számára javaslatot szülnek.
Kharon alvilágba átall viszi őket,
Ott lenn a pokolban élik életüket.
Hermész rabszolgaként árúba bocsátja,
Ezzel is növekszik Zeusznak kasszája.
Diké javasolja, boruljanak térdre!
Úgy esdekeljenek a Nagy Istent kérve!
Bosszút ne forraljon kilenc múzsa ellen,
Enyhüljön meg szíve, s ne legyen kegyetlen.
A múzsák sorsáról Zeusz határozott,
Parnasszusnak hegye ezzel bezáratott.
Éneküket vigyék le a pórnép közzé,
Ne zavarja daluk a fő Istent többé.
A múzsák dala száll földön, vízen, égen,
Zeusznak a trónja összeomlott régen.







AZ EST


Sötét felhők úsznak, ég távoli zugán,
Bíbor alkonyatban ragyog a napsugár.
Haláltusát vív a Nap és Hold az égen,
Majd a Nap elmerül az éj tengerében.







EZÜSTKOR


Betört hozzád az ősz, elszáradt a virág,
Elteltek az évek, de még áll a világ.
A Nap is mosolyog fent a tiszta égen,
Hátad és dereked sem egyenes régen.

Lassabban jár lábad, nem lépsz már akkorát,
Fel ne vedd az idő ólomláb bocskorát.
Mint eső felhőé oly rövid az élet
Suhannak az évek, fárad a test lélek.

Éld át ifjúkorod, ha emlékekben is,
Idézd fel életed derűsebb perceit.
Soha ne add fel, ne legyél szomorú,
Csak a szépet keresd az élet múlandó.

Sok idő van még, ha szikrázik a parázs,
Kihuny az magától, sokat ne tétovázz!
Dér lepi hajadat, de a szíved dobog,
Az élet csak úgy szép, ha a vágyad lobog.
​






ÉBREDÉS


Elsuhan az éj a felhők felett,
A hajnal pírját elhozza a fény.
Levetkőzött álmaim tükrében,
Táncra perdül a szendergő remény.







AZ ÉGBOLT SZEMEI


Csodálom a csillagokat az éjszaka
drága köveit.
Csillognak a végtelenben sziporkáznak
apró szemeik.
Az égbolt sötét fátyla alatt pihen a Föld,
és képzelet.
Szinte fáj ahogy dobog a szív, és
keresem létemet.
Minden éjjel kutatom a csillagot, mely
hozzád elvezet.
Tréfát űz velem a sötét, és mindig
hajnalba érkezek.
Képzelet létrája oly rövid időben,
térben egyaránt.
Lehet, hogy egyszer megtalálom az éjszaka
fényes aranyát.
​






AZ ÉJ


Visszatérő vágyak suhannak az
éjben,
Mint tovatűnt álmok a múlt
tengerében.
A démoni varázs itt lebeg
felettünk.
Érintés bájában lehet, hogy
elveszünk.







ÉJI CSEND


Álmosan kúszik a lombok árnya,
az alkonyi est reá fátylat
terít.
Lassan repül az óra szárnya,
éjnek selyem ruhája
beborít.
Csillagok ébredeznek az égen,
szerelmet susog a föld, víz a
szél.
Elmentél meszire nagyon régen,
örökké várom, hogy
visszatérj.







ÉJSZAKA


Az éj sötét fátylában takarózva
pihen az alvó városon.
Lidércfény világít az éjszakában,
holdsugár repül a tájakon.
Tétován botorkálok a vak világban,
a csend beszédét hallgatom.
Keresem az időnek mutatóját
várva-várom a holnapom.
Kitakart lelkem a némaságban
mélyen álomba ringatott.
Az éj börtönéből szabadulva
a hajnalfény hajadon csillogott.
Az élet függönyét meglebbentve
tovább már ébren álmodom.
Nézlek,hogy pihensz, ha sóhajtasz,
csendben átölel karom.







ÉRZELEM


Szellő hátán ne siess úgy
édes nyári
est
Cirógass még! Ringass el, mesélj és
szeress.
Éjbársony takaródon pihen
csillagfény.
Éjszakának sötétjében repül a
remény.
Behunyja a hold a szemét ha ajkunk
összeér.
A boldogság csodakertje csak nekünk
zenél.







FELLEGSZÁRNYON


Földet ér a Nap az alkonyatban,
vörösen izzik,mint egy tűzgolyó.
A múló idő horizonton pihen,
míg lecsorog a bíborfolyó.
Csillagszemeket húz az éj az égre,
víztükörben ül a holdsugár.
Az öledben keres menedéket
testem, lelkem, mint riadt madár.
Ó, hogy lobog a tiszta szerelmünk,
s fellegszárnyon repül már az éj.
Karjaimban álmodj kedves szépet,
holnap újra ránk köszönt a fény.







FÉNYBEN


Fényben létezünk és élünk.
- Napfényben -
virít a virág.
A kalászok is fényben érnek,
pattan a rügy, a szívben a láng.

- Fény -
muzsikál a pirkadatban,
ébred a lélek és a világ.
A szívekben a boldogság fénye
gyújtja a szerelem dalát.
Madarak éneke zeng a térben,

- fények árnyéka -
játszik velünk.

- Fényben -
létezünk és élünk.

- a fény -
forrása az életünk.







FÉNYRE VÁGYVA


A ködbe borult világra
ráült a magány
- a Nap -
- messze jár -
- elszökött -
- a nyár -
- a szerelem -
megkopott fájó emlékei
zsonganak erimben,
melyen felhők ülnek.

Őszi éjszakán.







FOGYÓ IDŐ


Szemed tiszta fénye számomra a
tükör.
Az éj sötétjében a lélek
üdvözöl.
Szívünkben lobognak a megkopott
évek.
A szép pillanatok vissza sosem
térnek.







FÖLDI LÉT


Az élet szépségét mind elébed
tárom.
A boldogságunkat kalitkába
zárom.
Édes vágyaidat álomba
ringatom.
E- Földi világban csak veled
osztozom.







GYÖTRELEM...


Tűnődik a holdvilága a bús
sötét éjszakába.
Asszony'! Lelked, ágyad árva
messze ment a szíved
párja.
Karcsú derék, öled vágya
képzeleted édes
szárnya.
Fehér kebled nyíló csokor
karjaid közt gyönyör
honol.
​






HARMÓNIA


Szemem megpihen ruhád
lágy vonalán, melyen
áttetszi minden mozdulat.
Nyíló virág vagy a csoda hajnalán,
karom átfogja derekad.
Tekinteted karcolja lelkemet,
fényködbe borul velünk a világ
Szívünk órája üti a perceket
az ereinkben fellobog a láng.
Vágyaink egymásba kapaszkodnak,
mint fákon az inda ág.
Az ég hídján mosolygó szivárvány
suhan a tájon át.
Az élet csokra vagy, mit a sors
nekem szedett.
A megvalósult álom harmóniája
lengi be az életet.







HIBISZKUSZI ÁLMOK


A csend pihen a karjaimban,
Hold az égen vánszorogva jár,
mint pásztor nézi a csillagokat,
hogy legel a nyáj.
Vonat zakatol a sötétben,
utazik rajta az éj.
Bújj hozzám és ölelj szorosan kedves ne félj!
Holdfényben fürdik az alvóváros,
varázsligetben dúdol a szél.
Oszlopos lámpa búrájában pislog a halovány fény.
Vágyom a dalra, az ölelésre a mézédes csókodra én.
Az ezeregy éj meséit véled átélni csoda regény.
Zsákmányul ejteni a gyönyörűséget
az édes szerelmi lényt.
Az éj ambrózia dereka köré fonni a férfi reményt.
Édes virágok illatában a vágy ösvényén taposni
hol fájdalom, gyönyör a vég.
Semmit nem bízni a véletlenre,
elnyerni a szép nő kegyét.
Leszakítani a lótuszvirágot
szirmaiból fonni fejkoszorút,
földi mennyé változtatni az életben a szomorút.
Hennával megfesteni ruházatod,
ajkad színéhez rágcsálni bételdiót.
Mesében illő borzongásban átélni az életvalót.
Betelni a gyönyör bájával,
dédelgetni az ünnepi fényt,
telihold szerelmi köntösébe bújtatni a férfi erényt.







"ILE"-NEK!...(HÁLÁM JELÉÜL)


A vágyaink messze elrepültek
édes álmainkat hozza, viszi a
szél.
Az ifjúságunk mézédes mámorát
őrzi szívünk mit titkokat, mely
örökön örökké
él.
​






INFERNÁLIS MALŐR


Még a múlt században történt,
egyszer régen hajdanán.
Annyit azért tudunk róla
nem ott termett a banán.
A faluban elől járót, választottak
a szépek.
Mivel éjszaka történt ez,
nem figyeltek a népek.
Épp, arra járt Banya Manyi
aki éppen kísértet.
A sötétben nem jól látták
őt választják a szépek.
Banyatanyán nagy az öröm
dínom -dánom nagy kanál.
Fortyog másnap a kondérban
a boszorkány tudomány.
Nagyhatalom, varázserő
a kezében egyesült,
hogy szép legyen ijedtében
a kondérba beleült.
Visszajár ő olykor néha
keresni a hatalmát.
Seprűnyéllel üti, veri
Banyatanya ajtaját.
​






ITT AZ ŐSZ KEDVESEM ÚJRA...


Itt az ősz kedvesem újra,
utolért bennünket azt hiszem.
A nyárnak heve messze már,
szomorú, üres a néma táj.
Aranyló enyhe napsugár,
simogat, cirógat lassan jár.
Mint festő a vásznán a dombokat,
színesre festi a lombokat.
Libegve szálló falevél,
szellőjén utazva földet ér.
Felhőknek szeméből könny pereg,
a föld orcájára rá csepeg.
Eljött az ősz hozzánk kedvesem,
fáj a lelkem és könnyezem.
Bújj hozzám! Fázom, reszketem,
már hideg szél fúj a réteken.










2OO9


Kárpátok völgykeblében magyar beszéd járja,
Árpád utódai laknak e- hazába.
"Magyarok Istene" vigyázz nagyon reájuk!
Lázadás, pártütés sajnos magyar átok.
Testvérharc, árulás, belső, külső ellen,
a béke megértés nem sajátos elem.
A hatalomvágy métely, mely meg nem hunyászkodik,
a Pannon tájakon nyíltan vagdalkozik.
Pártviszály sújtotta ezer éves hazánk,
sorsüldözött népe most az égre kiállt.







LEHET - E MÉG...?!



Lehet - e még...?!
Fürdeni az ezüstös őszben,
Beszívni a virágok illatát.
Sétálva az erdei úton,
Hallgatni a madarak dalát.

Lehet -e még...?!
Értelme a létnek,
Ha elrohant az időszekér.
A boldogság pillanata,
Időnként úgyis visszatér.

Lehet -e még...?!
Virágot szedni a réten,
Hisz egy szál már úgyis elég.
Csokorba nem lehet kötni,
Az ezüstös ősz leheletét.

Lehet-e még...?!
Felhőt kergetni az égen,
Gondolatban repülni messze még.
Visszatérni az elmúlt ifjúsághoz,
Mely messzire tünt már rég.

Lehet -e még...?!
Élni sokáig, amíg az óra jár
Álmodozni jelenről, jövőről.
Ó lehet még, mert itt a nyár.







LÉLEKHATÁR


Ne szégyeld a gyöngédséget,
amit adsz az évtizeded mosolydombjain.
Vállainkon pihenőidő biborköntösében
virágokat festünk a horizont színes tavain.
A felröppenő fény az alkonyatban
nekünk már úgyis, csak egy múló villanás.
Csigaházban bújtatott lelkeinkben
ott remeg a mámor és varázs.
A szél sodorta éjben az idő tánca,
zuhanó kétségben teljesül.
A bezárt lét - nemlét sötétjében,
a sóvárgó összeszűkölt tér feszül.
Számunkra megfoghatatlan pillanatban,
örömünkre nektárt csepegtet az éj.
Az öröklét lélekhatárában
tovább lebeg a szenvedély.
​






A LÉLEK ÖRÖK KIÁLTÁSA


Mond, ki nyitja, zárja szemeit az égnek?
Naponta a Földön ki rendezi a képet?
A millió csillag titkainak léte,
fekete fátyolra kivarrt örök éke.
Égi aranymezőn gyémánt szemek fénye,
fekete lyukaknak a sötét rejtélye.
Ébredő lelkeket elkápráztató fény.
Az idő fogatán szaladó futó lény.
Simogató meleg, andalitó mámor.
Az éj sötétjében a rád törő Ámor.
- Hol kezdődik az ég -?
- és hol a földi lét - ?
_ A felhőkben kivel vív csatát a zord ég -?
A harmóniát megleli e lelkem?
Vagy kárhozatra jutok, s porrá lesz a testem?
A szerelmi vallomás egy megvalósult álom!
Kézenfogva jár a vágy, bün e világon!
Életet emésztő vágyban mécses lángok.
A végtelen térből már semmit nem látok.
A virág elhervadt, idő, út elfogyott.
Délibáb elrepült, s tán Isten is elhagyott.







MAGÁNY


Bánatba merülő sóvár szerelmek.
Reménykedve várják a holnapot.
Sebzett szívekben a szépség zokog
és agonizálnak a hajnalok.
A lélek bolyong a képzelet világában,
ahová csak égi út vezet.
Boldogabb életre vágyik,
amelyben a lét élvezet.
Árva vágyak botorkálnak az éjben,
és a lelkekben száguld a kín.
Egyedül sokan sétálnak a fényben,
az elárvult magány sors útjain.







MA MÉG ENYÉM VAGY


A szemed fénye simogat,
ajkadon vibrál a
szó.
Gyámoltalannak érzem
magamat, ne légy oly
tartózkodó.
Vagy a csókokat temetni jöttél?
Hagyd, hogy sokáig égjen a
vágy.
De ha elkell, hogy menjél,
igyuk ki az élet utolsó
poharát.
Életem álma romokba dől,
ha nem mosolyogsz többé
reám
Ma még enyém vagy, de holnap mi lesz?
Nincs kegyelem és mentségem
már.
Bukás, kudarc, bánat az élet
ha abban csalódunk kit
szeretünk.
Minden románc véget ér egyszer,
s mi emelt fővel tovább
megyünk.







MARADJ


Pihenj meg karjaim között,
maradj, és ne menj tovább.
Harcolni lehet a sorssal,
de az élettől ne várj csodát.








A MEGTÉPÁZOTT IDŐ


Tündértáncot lejt lelkünk
a megálmodot világ aranyfényű tüzén.
Jöjj hozzám közelébb.
Az idő túllép felettünk és madárként röppen fel,
mond!, hogy szeretsz, mond ezerszer el.
Az elmúlt keserveinken rózsa virágzik,
az alamizsnát rég szétszórtam én,
s most itt állsz előttem az út közepén.
Az eltévedt világ tébolyában varázslat volt
csupán az életünk,
láncainkat rázva vánszorogva kerestük
emlékeinkben szunnyadó hitünk.
Lelkemet gyötörte hiányod, a kitaposott fényévek
megfáradt útjain,
most lágy fénnyel körbevéve ölelnek karjaim.
Jöjj hozzám közelébb,és
teremtsünk új világot magunknak! Te, meg én,
itt, most, azonnal, a csend közepén.
Nyissuk ki a végtelenbe suhanó jövőnek
szárnykapuját.
Hallgassuk együtt az élet csodálatosan szép







MERENGŐ ÉJ


Az éj karjaiban pihenve
átölel a csend,
Emlékeim vonatán utazva a
képzelet mereng.
Fiatalságunk mámorának tavaszában,
köröttünk zsongott a világ.
Szívünknek dobogásában perzselve
égett a vágy.
Akartuk az élet csodáit.
Ízlelgettük a rosszat a jót,
a boldogság örömét és a bánatba vegyült
élet valót.
Számtalan évet nem is számoltunk
úgy rohant velünk az idő.
Szíven dobbanását hallgatom,
míg lelkemben a vágy lobog.
Az éji csendben álmodom,
hogy átölel karod.







MERENGŐ ŐSZ


Csendben ül az ősz a tájon,
fáradt árnyként lépked a napsugár.
A természet csodáján elmerengve,
szellőjével zenéje száll.
Zizegő, színes falevelek susogása kíséri
a tovatűnő nyárnak énekét.
Búcsúzó csókja tovább festi,
a növények millió levelét.
Könnyesőt hullatva siratja,
a múló időnek bánatát.
Szívlankáinkon velünk együtt nézi,
e - Földön teremtet csodát
zengő dalát.







MERENGŐ ŐSZ 2


Egymáshoz bújnak a fák a szürke ködben,
menekül az ősz a szélverte mezőn.

Hová lett a nyár?

Emlékem kertjében száraz virágcsonkok
meredeznek,
s az idő forgatagában sikolt a magány.
Levéltengeren száguld a kósza őszi szél,
dér csillog a földön, fák, házak tetején,
amíg álmain tovarepülnek az idő szekerén.

Hová lett a nyár?

Kérdem én? S érzelmeinket ugye nem riogatja
a metsző hideg szél,
és kicserélhetjük vágyainkat a meleg
takaró alatt, amikor eljön a tél.
Míg az éjben árnyak bújnak meg,
a csönd az utcán kint hever,
a hó mindent betemet, a szél elkever,
már csak gondolatomban él a remény,
hogy lesz még nyár, kikelet az életem egén.
​






MERRE JÁRTÁL?


Átölel a csend a karjaidban,
mert kényezteted a
perceket.
Hol jártál kedvesem merre?
hogy nem leltem
létedet.
Álmomban miért nem kerestél,
hogy megsímitsd a
homlokom.
Az életünk lassan elszáll,
hogy merre jársz, most már
tudom.
A felhők szárnyán kisér a lelkem
lépteid várom talán?
De mire ideérsz hozzám
lehet, hogy megöl a
magány.







A MODERNKOR AFORIZMÁJA

Társkeresők ismerkednek a férfi lakásán.

Szívem gyere, most megmutatom a konyhát.
Nézd! Milyen tágas.
Amerikai hűtő, fagyasztó tele, minden gép van benne!
Jé! Tv, rádió, lemezjátszó, DVD, még kanapé is van.
De hisz ez fantasztikusan gyönyörű!
Szívem örülök! Valóban tetszik neked?
Nagyon!

Akkor megtalálod a munkahelyedet, foglald el
Főzz vacsorát, én addig nézem a mecset!
Lágy szíves hozd be a kávét két cukorral.
Meg, egy üveg sört.







A MÚLÓ ÉVEK


A fogyó idő a szép őszi alkony leveleivel
üzent,
évgyűrűit fákra felírta, hogy a tavasz, nyár, ősz messze
ment.
Arcomat nézem gyertya fényben bevéste ráncait az
év,
hiába keresem nem lelem a naptüzének édes
melegét.
Emlék már a csók, az ölelés, zord télben megfagy a
szerelem,
lassan megdermed a világ és minden alszik, pihen
csendesen.
Napóránk már nem mutat időt a fényben fürdeni nem
lehet,
téli elmúlás keserűség vár reánk és felénk
integet.
Bízzunk benne, hogy jön a tavasz a kikelet majd
megérkezik.
a Nap melegétől szívünkben a szerelem is
ébredezik.
Ismét miénk lesz a rét tarka virága a csók és
ölelés,
s együtt fürdünk a tiszta fényben késő őszig, míg lesz
napsütés.







MÚLÓ IDŐ


Úgy suhan az élet, mint felhő az égen,
Fiatalok voltunk nem is olyan régen.
A Nap és Hold is sokszor lenyugodott,
Az idő elszaladt, s bennünket elhagyott.

Az ezüstös mezőn a sarlós Hold kaszál,
Gondolatainkban, visszatér még a nyár.
Napkorong messziről mi reánk mosolyog,
az ég őszidőben is szép tisztán ragyog.







NYÁR SIRATÓ


Gondolat morzsáim szétsusogásban
A méla őszi csendben hozzád bújnak,
s rólad álmodnak.
Mer a nyár emléke maga után hagyott,
Magányos árva falevele vagyok,
mit kerget a szél.
Az elmúlás hordozójának lépte
Táj átfestett élet sirató képe
köd takarójában,
Álmodik, ébred, nélküled elhagyott,
Az életszíne már szinte megkopott,
mert átfest az ősz,
Az eső siratta erdő, mező, rét,
Nemsokára alszik a fehér hó pléd
takaró alatt.
Amíg én mindig csak rólad álmodok,
Mert magányos árva falevél vagyok,
mit kerget a szél.







ÖRÖK REJTÉLY


Sötét éjszakában megpihen az élet,
Holnap minden ember már új napra ébred.
Nem tudhatja senki, mit hoz majd a holnap,
Örök rejtély marad minden és minden nap.

Így aztán előre nem kell búslakodni,


Vídáman kell élni, s nem kell szomorkodni.
Mindenkor úgy éljünk, keljünk és aludjunk,
Hogy az életünkről számot adni tudjunk.
​






ŐSZI ELMÚLÁS


Hallod susog az őszi szél,
Neked zenél a sok levél.
A nyárfa ága, hogy rezeg,
Messzire száll a képzelet.

Nem oly rég még rügyfakadt,
Zápor mosta a tájakat.
Mára minden semmivé lett,
Haldoklik most a természet.

A sok színes tarka levél,
Sorsára vár, s talán remél.
Szél letépi elrepiti,
és a földön szétteríti.







ŐSZI HANGULAT


Hallgasd, hogy susog az őszi szél,
zizegve reszket a sok-sok levél.
Elmúltak a forró éjszakák,
a nyár elvitte a szerelem dalát,
Köd köpenyébe bújt már a táj,
szívemben érzem mennyire fáj.







ŐSZI HANGULAT


A természet csodás szép nagy
játékában,
hajunkra száll a dér az őszi
elmulásban.
Fiatalság felénk messziről
integet,
repülnek felettünk ezüstös
fellegek.

Évezred tengerén az úszó
napszekér,
életünk alkonyát hátán hordja a
szél.
A mosoly is megfagy a szemünk
tükrében,
ezüst hodfényhajó lebeg a
sötétben.

Égi mezősíkon szárnyaló
képzelet,
becsüljük meg egymást addig amíg
lehet.
Csendben telt a tegnap vége lesz a
mának,
végtelen időben az ember
fiának.










ŐSZI IDILL


Sétányok aranyló levéltengerén,
az ősz elé mi együtt
megyünk.
Fáradt napsugár simogat lágyan
szellő a légben zenél
nekünk,
Kitárt karok a nagyvilágban,
még ölelnék a Nap
melegét.
De már az ősz kopog a tájban,
s hullajtja a fák
levelét.
Hervadó virágok a tarka réten,
elhagyott fészkek a fák
ágain.
Madárdal zeng az ősz szélben,
s felhők repülnek az ég
szárnyain.

​





ŐSZI LEVELEK


Színes falevelek a fákon pihennek,
Az ősz nyugalmában a levél tengernek.
De amint a tájon végignyargal a szél,
Szerteszéjjel repül a sok tarka levél.







ŐSZI NAPOK


Szeptembernek végén, október elején,
Gyengén pislog a Nap fenn az égmezején.
Fújdogálnak lassan, hűvös őszi szelek,
Érezzük már mi is elmúlt a nagy meleg.

Ünnepelnek a fák színesben öltöztek,
Tarka ruhájában pózol a természet.
A Nap is oly bágyadt, elfáradt a fénye,
Alíg- alíg pislog le az öreg földre.
​






AZ ŐSZ ÜZENETE


Bekopogott a közelítő ősz szobám
ablakán.
Az örökkévalóság ölelésében elmerült
a délután.
Fák sárga lombját szellőzteti az enyhe
őszi szél.
Hallgatom, hogy zizeg a sok reszkető
levél.
Az ég alján lassan matat a csábos
alkonyfény.
Majd fekete fátyolra vetít
csillagképeket az éj.
A szobában mellém telepszik,
elfoglalja helyét a sötét.
Árnyékok mozognak bent és kint
szerteszét.
A csendre ráül a mélázó homály
Az arany lámpa fénye megpihen
a szoba fehér falán.







PALIMNÉZIS
/visszaemlékezés/


Álomvágyaimban nem volt feledés,
égő lelkemben pislogott a mécs.
Visszhangzó hegyekben ősi érzelem,
pokloknak tüzétől óvj meg Istenem.
Ég és föld között szikrázott a fény,
kezem - nyújtottam a villámok felé.
Idő rengetegben csillogó remény,
tomboló viharban is utaztam én.
Erosz hajóján, Zeusz szekerén,
mint koldus kerestelek életem delén.
Láttam Orpheuszt és Euridikét,
együtt hallgatták Kharón énekét.
Az égen követtem a csillagképedet,
elrepült, elszállt a sok évtized.
Mit számit az idő? Ha simogat kezed,
karjaid közt kedves újjászületek.







A PILLANAT


Őrzöm a pillanatot, amit kaptam
- tőled - mástól - világtól -
ha visszatér, cserélek
- veled - mással - világgal -
- éjszakával -
- hajnalhasadással -
és tovább őrzöm, mert
- a pillanat -

ÖRÖK
​






RÁD GONDOLOK


Emlékárnyékodat mossa, mossa
idő.
Éjnek sötétjében felkeres és
eljő.
Életünk szép volt sokszor rá
gondolok.
Örökké várlak mert magányos
vagyok.
Egyedül cipeljük sorsunknak
terheit.
Jöjj!, mert halványulnak már az
emlékeid.







REINKARNÁCIÓ /újjászületés/


Keringve a világ körforgásában.
Hányszor voltál szeretőm, hitvesem
Miért szakít el a sors tőlem hiába,
ha visszatérsz, megfogod kezem.
Sokszor sétáltunk a csillagok között
együtt és külön, külön.
Már többször születtünk újjá mindketten
ezen a földrögön.
Ó, hogy megcsalt az élet bennünket,
s a szép eltünt, mint a Délibáb,
könnyezve koldultunk szerelmet,
mi nem volt más, mint ámítás.
Esküdve tettünk fogadalmat,
hogy csak te és senki más.
Gyötrődve vergődtünk álmainkban
és sírtuk át az éjszakát.
Eltemettük forró vágyainkat,
lelkünkben érezve, hogy vérzik szívűnk.
Hányszor lesz porrá a testünk,
ha az öröklétezésben mindig újjászületünk.
A világ szédítő körforgásában
keresve egymást szüntelen.
Élünk szenvedünk, térben és időben,
ha nem fogod kezem kedvesem.







ROHANÓ VILÁG


A huszonegyedik században,
az ember üldözi önmagát.
Az utakon kocsik gurulnak,s
dübörög bele a világ.
Rohannak térben és időben.
Hová, miért, minek?
E - rövid földi élet a miénk,
vagy talán tévedek?
Futunk a tegnap után, de már
itt van a ma.
Utól nem éred magad soha, soha!
Köszönt a holnap itt vagyok
mond, mit kezdesz velem?
Lehet, hogy észre sem veszed,
de én is létezem.
Csodáld a tájat, az életet,
fogd vissza önmagad.
Ember vagy nem robot,
a pörgés csak reád ragadt.
Tudod e mi a cél?
Egyáltalában létezik?
A földi életet élni kell!
Az angyalokat a mennyben képezik.







SORSFORDÍTÓ IDŐ


Homályba hal meg a lámpa fénye,
mint szép áloma hajnal tüzén.
Az éjszaka végtelen világában,
ketten vagyunk, Te meg én.
Mennyei légies nyugalomban,
szemem tükrében csodáld meg
magad.
A mindent felfaló idő, velünk is
tova szalad.
Számomra te vagy a földön
álmaim szépséges asszonya.
Akit eddigi életemben a kezem
nem ért el soha.
Pedig oltárt építettem a szívemben
ahol áldozok neked.
Szelíd mélységek örvényében,
a lelkem osztom meg veled.
Szedjük meg kedvesem a gyönyör fáját
oltsuk el a szív belső tüzét.
Az élet vitorlás hajóján nyargaljuk meg,
a sors tengerét.
A boldogság szígetén lehorgonyozva,
Élvezzük, az édeni élet édes örömét.
Tetteinkért, ha felelni kell, akkor majd
együtt vezeklünk mindenért.







SUHAN AZ ŐSZ


Fáknak levelei rozsdabarna, sárga,
De néhol vörösbe hajlik át az árnya.
Erdei utakon széllel együtt futnak,
Őszi hangulatban szinte kavarognak.
A Nap enyhe sugara simítja a tájat,
Öleli csókolja a gyönyörű fákat.

Két évszakon át lombjait csodálta,
Úgy érzi itt hagyják és most ő lesz árva.
Már minden hiába megjött az elmúlás,
Kikeletkor lesz majd csak megújulás.
Addig eső könnye hullik majd a tájra,
A fák alszanak a tavaszra várva.







SZÁRNYALÓ KÉPZELET


Csak teveled élni
mában holnapokban.

Szerelmet idézni
elhangzó szavakban

Lágyan érinteni
bőrödnek bársonyát.

Szüntelenűl nézni
arcodnak mosolyát.

Átölelni karcsú,
ringó derekadat.

Számmal érzékelni
édes csókjaidat.

Földi boldogságnak
végtelenségében.

Elmúlni elégni
szerelmünk tüzében.







SZÁRNYAS IDŐ


Hiába kiáltasz a tegnap nem tér vissza
már,
elrepült, elszállt, messze jár.
A ma ringatásában a pillanat
mágikus szekere veled
halad.
Mire véget ér a nap ez is csak emlék
marad.







SZEMED TÜKRÉBEN


Reménysugár vagy az őszi alkonyatban,
lelkem érzi még a nyár melegét.

Az ifjúságom édes tegnapjában
te voltál az élet és a tét.

Bolondos fényözön varázsában
az öledbe hajtom fejem.

A selyemfátyolban imbolygó égi világban
csillagunk pihen az égen csendesen.

A Hold díszes udvarházában
ezüstös fényben tova száll az éj.

Mivé lesz szerelmünk a holnap vágyában?
Te édes múló perc, kín és szenvedély.







SZEPTEMBERI GONDOLAT


Látod az ég kékje színezüstben
ragyog,
úgy érzem most vagyunk igazán
boldogok.
Velem vagy kedvesem, de én fel sem
fogom,
ébren vagyok-e, vagy csak
álmodom?
A karom átölel, kapaszkodj
belém,
együtt vagyunk az élet
tengerén.
Hajónkat segítsék az
elemek,
mert ha elsüllyed, örökre
elveszek.







SZERETET


Virágcsokorból árad a szeretet.
sugárzik belőle feléd a fény.
Ugye érzed, amikor átveszed?
Szinte hallom, hogy szíved zenél.
Vele együtt a lelkem átadom,
azt kezedbe helyezem én.
Szemedben a csillogó fényt láthatom,
mely számomra mindent megér.
- Vigyázz - !
A tövis megszúrja kezedet és
vele együtt vérzik a lét.
Jöjj és ölelj át kedvesem,
fogadd el a szeretet jelét.

​





SZÜLETÉSNAPODRA
Dr.Ihász Kovács Évának
Quasimodo-dijas költő, írónak
A Magyar Kultúra Lovagjának


Márai, Kassák, Fodor tanítványaként,
helyedre vársz a Parnaszus hegyén,
melyet kerubok őríznek a hegytetején.
A földi mennyország virágos kertjében
szíved lanthúrjai örömódákat zengenek,
amíg lelkednek varázs mezőjében
a méltóság fényei lebegnek.
Értékeket felfedezve, szeretettel mindenkit
fogadsz.
Ápolva anyanyelvünket viszed tovább
a szép gondolatokat.
A dícsérettel nem fukarkodsz,
magadhoz emelsz bátran másokat.
A megadatott Poeta non fit,sed nascitur
jegyében biztatod a tanítványokat.
Születésed napja alkalmából minden
jót kívánok neked.
Megkésve, de hálám jeléül fogadd el
versemet.
Mestere vagy a tollforgatásnak,
én mesteremnek tekintelek.
Életutadon elért csodákért
tisztelettel adózok neked.







TAVASZI ÉBREDÉS


Föl kínálja már a hajnal tested csipkés fehér
dombjait.

Nézem!, alszol és csodálom egy érett asszony
bájait.

A naptüzében ég a távol, szívemben a csend
dobol.

Míg két karom ölel lágyan, lelkemben a vágy
honol.

Lebeg a lég, csillan a fény, szellő jár a rét
fölött.

A nap elbújik, majd diszkréten hunyorít felhők
között.

Megbújom a mosolyodban nyíló napnak
reggelén.

Együtt ringunk kerti fákkal a tavasznak
kezdetén.







TAVASZI GONDOLAT


Emléked?

Szerelem!

A hajnal nyíló kora,
képzelet szárnyain repül hozzád tova.
Láttam a kertben a rózsa virulását,
éreztem örömünk csábító varázsát.
Asszonyi lelkednek árva édes vágya,
ölelő karjaid a gyönyör tanyája.
Tavaszi fájdalom ha meghal a lélek,
a természet örök, nekem is míg élek.
Rohannak éveink futnak már az álmok,
sokszor gondolatban hozzád visszajárok.







TAVASZKÖSZÖNTŐ


A kék horizonton ujjongva jár a Nap.
Fénysugárnyalábok a földre hullanak.
Lábujjhegyen sétál kertekben a tavasz.
Zöldellő fűszálat, s virágokat fakaszt.
Tavaszköszöntőt zeng a madarak hada.
A gerlék, nyitnikék, csalogányok dala.
Megpezsdül az élet, ébred a természet.
A lágy enyhe szellő, úgy simogat téged.
Bárányfelhők úsznak az ég távoli zugán.
Terelgeti őket mosolygó napsugár.
Záporeső hullik, öntözi a földet.
Cikázó villámok hajtják a felhőket.
A tavasz illatát pezsdítőnek érzed.
Szép tarka ruháját mutogatja néked.
Szemednek sugara megpihen a tájon.
Ez a legszebb évszak a kerek világon.
​






TÁNC...


Takarj be kedvesem a két kezeddel,
Borulj reám, mint szemfedél.
Hadd mártózzam meg az élet vizében,
A teli holdnak éjjelén.

Ismerjük meg a Boldog Lelkek Táncát,
Nyakad ívét hadd csókolom.
Hajítsuk messzire az életünk láncát,
Hiszen Te vagy a holnapom.

Sodorjál magaddal a végtelenbe,
Mint zene a dallamot.
Ne bízzunk semmit a véletlenre,
Együtt várjuk a holnapot.

Megölellek én az éteri térben,
Derekad átfogja karom.
Merüljünk el az élet tengerében,
Suttogjuk, együtt akarom.







A TERMÉSZET ÖRÖK


Naplement idején ülök elmerengve,
simogat enyhe szél a hűs nyári csendbe'.
Vörös, tüzes lepel, melyben a Nap vére,
horizontra kúszik az alkonyi égre.
Isten teremtette hatalmas természet,
mi porszem emberek, úgy csodálunk téged.
Most nyugodt vagy, csendes, de arcod változó,
vihar villámaid számunkra riasztó.
Pedig nem haragszol az emberiségre,
Föld ölén ringatod sok- sok ezer éve.
A nagy hatalmadat néha megmutatod,
földrengést szökő árt semmiből fakasztod.
Az ember megpróbál versenyezni véled,
állandó és örök, pedig a Te léted.
Arcmására formál, alakítgat téged,
és harcol ellened hatalmas természet.
Föld mélyét kutatja, hegyeidet mássza,
sárga és fekete aranyad halásza.
Felhőkarcolókkal tör a magas égbe,
melyeknek nem örök végleges a léte.
Óceánok hátán, mélyén hajót úsztat,
de ha te legyintesz ott maradnak túsznak.
Egy darabig tűröd engeded, hogy játsszon,
majd bebizonyítod, túl ment a határon.
S elveszed játékát, s porral betemeted,
mint az Egyiptomi ősi leleteket.







TÖREDÉK...


Azt hittem ismerlek,
de csak veled éltem.
Kettős kötésben, bérelt lakásban,
majd sajátban.
Mindig vártalak,
mint perc a gondolatokat,
de velem a Hold maradt,
szobámban,
magányban.
Hidd el nem bántalak, de olykor riasztó,
mert csak a szél simogat.
Ha a bíbor reggelben meztelen szépséged
rám köszöntene,
és ágyad vigyázna rám,
az élet gyásza is boldogság lenne
ebben a félelmetes világban.







TŰNŐDÉS


Elmerengve ülök a szép ősznek alkonyán.
Vitorlás levelek tarka kis hajóján.
Körém festette a természet e-képet.
Elém varázsolva sok régi emléket.
Fiatal éveim, hogy futottak tova?
Életem derűjét elvesztettem sorra.
Vállamra ült a kor, dér szállt már a tájra.
Úgy csillog az ezüst az aranynapsugárba.
Az idő elrepült, megvénült az ember,
Nem kell már versenyre a nagy természettel.
A bíbor alkonynak eltűnődő árnyán.
Álmodozni oly jó az őszi szelek szárnyán.







TŰZ ÉS LÁZÁLOM


Égő csokorban bóditó illatok.
A megunt múltamról mélyen hallgatok.
Új utak, új tér nyüzsgő emberek.
Érzem, hogy élek és még létezek.
Kezemben toll és írom verseim.
Fény és árnyék fut a Föld tarka tájain.
Rohanó idő állj meg végre már!
Hadd szedjek virágot, hisz még itt a nyár.
Mint igazgyöngy csillog, csillog szemedben a fény,
itt állsz előttem, nézlek a lelkemmel én.
Megérintelek lágyan, mert félek, eltörik a kép,
belőled nékem semmi nem elég.
Sötétben előttem az árnyad lebeg,
gyertyafényben a fátylad remeg.
Felhőkben úsznak ruhád fodrai,
szeretném a jövő falát lebontani.
Látni, hogy viharban villámok között,
nyújtod e kezed a villanás mögött?
Tüz és lázálom mardossa testemet.
Kérj tőlem bármit, áldozok neked,
ha kell, egy csókodért életem adom.
Állj meg időszekér ne rohanj nagyon!
Szeretnék veled együtt égni el.
Jöjj, ne szólj, és semmit ne felelj!
Úgy sem értjük világunk titkait,
s nem halljuk sorsnak szavait.
Míg a földön a sötét körbe jár,
lelkünkben lobog a gyönyör a báj.
Majd lassan elcsitul a szívdobogás,
ölelő karunkban a vágylobogás.
Az éji csend álmot hint reánk,
pihenjünk kedvesem jó éjszakát.







ÜDVÖSSÉG


Szerelem fészkel a karjaidban,
gyönyör szakadékában lelkünk pihen.
hogy az üdvösség földi világában,
e - csodás mindenség mienk legyen.







ÜZENET


Elszöknek éveink a semmi
ölébe.
El nem csókolt csókok mennek
veszendőbe.
Forog velünk a Föld, s mi közben
létezünk.
A sors játékában mondd! Mire
ébredünk?







VALÓSÁG FÉNYÉBEN


Ölelj át a sejtelmes csendben,
az idő úgyis tovarepít.
Kérlek ne várj sokáig, mert a
napfény minket is elvakít.
Eljátszottuk az érzelmeinket
álmunk már hervadtan hever.
Csalókán csillogó kusza
vágyainkat a szél porként kever.
A szomorúságom fényében
lelkembe fészkel a fájdalom.
Békét teremt a messze hajnal
de én mindig rólad álmodom.
Szikrázó képzelet valójában,
itt állsz előttem kedvesem.
A felkelő Nap ezüst fényében,
karod átölel csendesen.
​






A VÁGY


Fénysugár a létezés vágya.
a vágy az élet csodaszép álma.
Ha hiszünk ebben a világban,
lámpa világít a magányban.







VÁLTOZÓ VILÁG


Amíg a csend az éjben,
kézen fogva
jár velem.
Mögöttem, repül a szél,
az őszi
levéltengeren.
Árnyékba bújnak a fák,
a házak.
Sűrűsödő magányban
kúszik a fény.
Talán reggelre már emlékeim
is ködben állnak.
Itt van az ősz, és jő a tél.
A vágyak halovány hullámai úsznak,
a szívem doboló ütemén.
Utazom, de nem tudom hová
a sors zötyögő szekerén.
Az idő kitágul, a végtelenbe,
s eltűnik benne mind, ami szép.
A földgolyó naponta fordul
és változik rajta a kép.







VISSZATÉRT A NYÁR
/imresszionosta költemény/


Néztél és nem szóltál
némán követelek
tétován lépkedtem
s Te nem adtál jelet
Térben és időben elveszítettelek
saját utam járva
vártam jöttödet
Kerestük helyünket
jártuk a világot
álmunkban kergettük
az édes boldogságot
Fáradtan ébredtünk
szomorú napokra
múló éveinket
válunkon hordozva
Visszatér az élet
veled együtt a nyár
virágzik a rét
kizöldül a határ
Legyen hosszú az ősz
azt kérem Istenem
hadd adjon az élet
boldogságot nekem






VÍZKERESZTTŐL...


Farsang vidámsága elűzi a telet,
a színes kavalkád táncolva tekereg.
Sok minden finomság étel, ital tálon,
a gyengébb- nem talpa viszket már a bálon.
Férjet szeretnének kapni a leányok,
amíg a legények egy leánytól hámot.
Álarcban, jelmezben tart a bujálkodás,
farsangi vigalom régi pogány szokás.
Asszonyok farsangja a farsangnak farkán,
tart a táncmulatság a vég három napján.
Minden nép ünnepel ki-ki maga módján
attól függ a módi, milyen a hagyomány.
Nálunk Mohácson "Busónak" öltöznek,
míg a német malmok banyákat őrölnek.
Párizsnak utcáit kövér ökrök járják.
Velence terein a jelmezes dámák.
Riói karnevál a tánc iskolája,
itt szambára mozog minden ember lába.
Nagy népi ünnepség farsang, Balázsolás,
hamvadó szerdáig tart a mulatozás.​







ZÁLOGBA TESZEM


Szivárványt festek a homlokodra,
amikor holnap felkelünk.
lelked harmatos vizében
mindketten újjá születünk.
Vad máglyaláng lobog szívűnkben,
kínzó vágy, kéj és gyötrelem.
Az élet hatalmas tengerén
ölelj magadhoz kedvesem.
Nem megyek el búcsúcsók nélkül,
a szívemet zálogba hagyom.
Szív nélkül nem tudok élni,
sietek hozzád vissza nagyon.










ZENGŐ BÉRCEK


Nyújtóznak a csillagok a végtelenben,
havas hegycsúcson ölelkezik a Hold és az éj.
A göncölszekéren vágtató időt fúja
a zord téli szél.
Földnek büszke vállán gigászi nagyhegyek,
felhők tengerében állnak, mint őrszemek.
Farkasok üvöltenek az éjszakában,
a Hold bűvöli torkuk dallamát.
Álmatlanságuk egyhangúságában,
éneklik az ordasok dalát.
Havasok őrzik egykori határainkat,
az ősapáink évezredes álmait.
Jégbe és fagyba szőtték titkainkat,
és a nemzetünk rejtett vágyait.
Fenyvesekkel rakott magas hegyek,
őrizzétek a zengőfényű bérceket.
Hirdessétek magyarságunkat és azt,
hogy itt egy nagy nemzet létezett.













 
 
0 komment , kategória:  Tokaji Márton  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1546
  • e Hét: 4061
  • e Hónap: 29016
  • e Év: 146370
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.