Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Wilhelm von Kries : VI. rész
  2011-05-02 18:13:46, hétfő
 
 
Wilhelm von Kries:
Az angol háborús propaganda stratégiája és taktikája VI. rész

X. Balsejtelmek

A demokrácia alkonya

,,Mindent összevéve azonban kedvező kilátásaink nincsenek arra,
hogy a legközelebbi háborúban közvetlen propagandaoffenzívával sok eredményt érhessünk el,
kivéve azt az esetet, ha a háború nagyon elhúzódnék. Támadó propagandához kétségtelenül
csak nagyon is közvetett formában folyamodhatunk, amennyiben tudniillik a semlegesekhez és szövetségesekhez fordulunk vele. Az előbbieket lehetőleg magunkhoz kell kötnünk, hogy az ellenséghez való pártolásukat megakadályozzuk, a szövetségeseket pedig az ellenség elleni harcra össze kell kovácsolnunk. A nagy propagandaháború a semleges övezetben fog lezajlani; a két hadviselő fél minden erővel és minden lehető eszközzel fog itt egymás ellen küzdeni. Ha nem tévedek, kezdetben ezen a téren is kemény feladattal kell majd megbirkóznunk."

,,A világháborúban a világ a demokrácia bűvöletében élt. A demokrácia jelszava akkor még szinte mágikus hatású volt. Tartalmának helyességét senki sem merte volna kétségbe vonni. Bár Japán és Oroszország a szövetségesek oldalán állt, a központi hatalmak táborában pedig az ifjú-törökök köztársasági érzelműek voltak, a szövetséges propaganda a valóság bizonyos látszatával szerzett hitelt annak az állításnak, hogy a háború a demokrácia és reakció küzdelme. Sikerült elhitetni, hogy a demokrácia van hivatva a világnak az összeomlástól ós káosztól való megmentésére. 1918 óta azonban a demokrácia a vádlottak padjára került és védekező állásba kényszerült. Ma Németország és Olaszország számítanak az építő gondolat képviselőinek, habár egyben elnyomókat is látnak bennük. Mindenesetre nem elsőrangú eszme a totalitárius gondolat, de legalább van kézzelfogható tartalma. A német propaganda-zászlóaljak tőlük telhetőleg mindent megtesznek, hogy országukat a haladás előharcosaiként állítsák a világ elé. A demokrácia --- erősködnek --- különféle méltatlan állapotokhoz és nehézségekhez vezet. Egyes országokban a demokrácia elvakult viszállyá fajult, más országokban káoszt és hanyatlást teremtett; a haladás erői ezek közül néhány államot megmentettek. Míg 1914-től 1918-ig a világ a demokráciában azt az új hatalmat látta, melyből a reményét vesztett ember új hitet meríthet, ma a demokrácia sötét hatalom, melyet néhány lelketlen ország csupán kulisszának használ az összes földi javak összeharácsolásának leplezésére, azok az országok, melyeknek most már csak az minden törekvésük, hogy a jelenlegi egyenlőtlenségre épített helyzetet tovább is fenntartsák. Ennek a propagandának az lett a következménye, hogy míg a demokráciák hitele --- akár koronás monarchiák, akár cilinderes elnökök állanak élükön --- hanyatlóban van, a tektintélyuralmi állameszme nagyon népszerű lett. Nagyban és egészben ezek a demokratikus országok: Anglia, Belgium, Franciaország, az Egyesült Államok, Svájc, Hollandia és a skandináv államok. A diktatórikus államberendezkedés képviselői: Németország, Olaszország, Oroszország, Japán, Magyarország, Törökország, Portugália, Görögország, Lengyelország, Bulgária és gyakorlatilag a brazíliai vezetés alatt álló összes dél-amerikai köztársaságok. Spanyolország a közeljövőben szintén ehhez a csoporthoz fog csatlakozni és esetleg még Kína is, amennyiben elég soká ellen tud még állni. Természetesen ezek az országok nem mind szoros értelemben vett totalitárius vagy nemzetiszocialista államok, azonban berendezkedésük nem demokratikus, szellemükben tehát demokráciaellenesek. Egyesek közülük, mint például Dél-Amerika, egykor az angol befolyás fellegvárai voltak. Ma azonban ezeket az országokat, elsősorban Dél-Amerikát, a német és olasz propaganda állandóan permetező esője öntözi rádió-hírszolgálat, rádiócsevegések és személyes befolyásolás alakjában. Egyesek közülük, mint Portugália, a hagyományok alapjára helyezkedtek. A legközelebbi háborúban érzelmileg, vagy talán tényleg is mellettünk fognak állást foglalni. Ám ha az ellenség nem gondoskodik véletlenül különösen kedvező alkalmakról számunkra, vajon milyen irányt adhatunk propagandánknak Portugáliával szemben, hacsak évszázados barátságunkat nem vesszük alapul? Törökország erős és számunkra igen fontos ország. Fáradozásainkat irányában láthatólag siker kíséri."

A konstruktív gondolatok

,,De van-e konstruktív gondolatunk, melyet a konstruktív Németországgal szemben a tulajdonképpeni propagandaháború terén csatába vethetnénk? Kétségtelen, hogy a legközelebbi háború a demokrácia és diktatúra közötti harc jeligéje alatt fog folyni. A valóságban azonban a háborúnak talán nem is ez lesz az igazi jellege. Olaszország lehetne a mi szövetségesünk is, Belgium pedig esetleg Németország fegyvertársa lesz. A tekintélyuralmi alapon álló Portugália talán minket segít majd, míg a skandináv demokráciák szigorú semlegességet tanúsítanak. A szövetségek végeredményben anyagi előnyök reményében alakulnak, nem pedig a közös ideológia alapján. Propagandánkban azonban a való tényeket össze kell egyeztetnünk elvi állásfoglalásainkkal. Franciaországban, az Egyesült Államokban és itthon a háborút a demokráciának és szabadságnak a diktatúra és elnyomás ellen vívott harcaként kell fémjeleznünk. De minthogy a propagandának egyetlen összefüggő egységet kell alkotnia, miképpen űzhetnénk egységes propagandát a semlegesek irányában, melyek közül Spanyolország, Portugália, Görögország, és Törökország állásfoglalása életfontosságú számunkra? Két nyelven propagandánk nem beszélhet. Ez természetesen, hogy katonai szakkifejezést használjunk, a propaganda támadó irányvonalaira érvényes. Ha propagandánk ehhez nem alkalmazkodik, hiába vetjük egyes akciókban legjobb erőinket csatába, a legnagyobb erőfeszítéssel is csak viszonylag kevés eredményt érhetünk el. Mindamellett ilyenképpen kitérhetünk a főkérdés elől és az ellenségnek mégis érzékeny károkat okozhatunk. 1916-ban Bernstorff gróf, akkori amerikai német nagykövet egyik fényképével a semleges világban egész nagyszabású vihart idéztünk fel. A kép, melyet egyik ügynökünk Bernstorff íróasztaláról csent el, a nagykövetet fürdőruhában ábrázolta két hasonlóképpen öltözött strandszépséggel enyelegve. Hiába volt a kép magában véve teljesen ártatlan, olyan formában közöltük, hogy ezzel a nagykövetet nemcsak egy politikus számára roppant kínos, hanem egy porosz követhez és úriemberhez is méltatlan beállításban pellengérezhettük ki a világ előtt. Ezzel kapcsolatban ismét rámutatok arra, hogy véleményem szerint Németország vagy Olaszország ellen sokkal nehezebb lesz a semleges országok közvéleményét felingerelni, mint Japán ellen. Vajon remélhetjük-e, hogy ha meséket közlünk a zsidóüldözésről és a koncentrációs táborokban való bántalmazásukról, ha adatokat hozunk nyilvánosságra azoknak az araboknak számáról, akiket Graziani repülőgépéről dobáltak le, vagy ha ricinussal kínzott entellektüellekről terjesztünk tudósításokat, valóban sikerül felkeltenünk a szenvedélyeket a német diktatúra ellen? Miképpen remélhetnénk --- kérdi Rogerson --- hogy olyan diktatórikus berendezésű államokban, mint például Spanyolországban, Törökországban, Latin-Amerikában vagy a Balkánon, ahol a kínpadra vonást, csonkításokat és mészárlást természetes szükségrendszabályoknak tekintik, ilyen propaganda hatásos lenne? Ugyan mi értelme lenne demokratikus toleranciáról prédikálni annak a Törökországnak, mely a képviselőház többség problémáját úgy oldotta meg, hogy az egész ellenzéket akasztófára küldte? Vegyük tekintetbe azt is, hogy 1921-ben a törökök Szmirnában egészen tervszerűen százezrével mészárolták le a görögöket, és hogy a japánok Kínában a férfiak, nők és gyermekek százezreivel ugyanezt teszik. A legközelebbi háborúban a rémmesék már nem fognak a semlegesekre nagy hatást tenni. Ezektől már békében megcsömörlöttek."

,,Japánt illetőleg népszerűtlensége miatt más a helyzet. A japán dömping, az a tapintatlan módszer, mellyel selejtes árukat olcsó pénzen kótyavetyélt el, majdnem az egész világot Japán ellen hangolta. Japán a kereskedelmi élet veszedelme és ezért a rémmesékkel dolgozó hírverésnek könnyű dolga van vele.

Ez talán cinikus megjegyzésnek látszik, ezzel azonban nem lesz kevésbé igaz. Mert a háborúban a közkedveltségnek örvendő országok sohasem tehetnek elítélendőt, azoknak ellenben, amelyek a félelmesség hírébe kerültek, sohasem lehet igazuk. Japán az egész világon maga ellen hívja ki az emberbaráti eszmékért lelkesülő közvéleményt. Érdekes megfigyelni, mint hódít lépésről lépésre teret Kína japánellenes propagandája, mely hatásosságát főképp Csang-Kai-Sek felesége irányításának köszönheti. Figyelemreméltó sakkhúzása ennek a propagandának annak a japán politikának pellengére állítása, mely az ópium- és kokainélvezés tervszerű támogatásával akarja a kínai nép erkölcsi ellenállóerejét megtömi. Ilyen hadviselési módnak kitalálása valóban csak keleten lehetséges."

A semlegesek.

,,Ha csupán elméletileg vizsgáljuk helyzetünket, ahhoz, hogy ügyünket a semlegeseknél hathatósan képviselhessük, hiányzik a jó kiindulási alap, ezért magunknak kell a hiányzó anyagot előteremtenünk, hogy ahol csak és amiképpen lehet, nyomatékkal léphessünk fel. Már a világháborúban is megmutattuk, hogy mesterei vagyunk, miképpen lehet némi polyva hozzáadásával ezeket a téglákat előállítani. Természetesen az ellenség öntudatlanul maga is sok alkalmat adhat, amint a legutóbbi alkalommal is segített minket saját maga ellen propagandamunícióval ellátni. Ám bármily hasznos is lehet az alkalmi propaganda, nem hagyatkozhatunk rá. Éppoly kevéssé helyettesíthetjük vele a valóban konstruktív propagandát. Ami a módszert illeti, a semleges újságokban vad küzdelem fog megindulni a helyért, a régi barátság és jóindulat, továbbá propagandánk jósága alapján, azonban számíthatunk arra, hogy az oroszlánrészt sikerül magunknak biztosítanunk. Szerencsés körülmény, hogy a Németországgal közvetlenül szomszédos semleges országok, úgymint Svájc, Hollandia és Skandinávia megérdemlik a demokratikus megjelölést. Valószínűleg sokat át fognak venni propagandaanyagunkból, mindazonáltal ajánlatos lesz több óvatosságot tanúsítani, mint a világháborúban. Ebből az anyagból egy és más Németországra is hatni fog. A film terén nyilván jogosan hagyatkozhatunk az Egyesült Államok filmgyárosaira, akik nem titkolják Anglia iránti rokonszenvüket és németellenességüket, ezenkívül pedig a nemzetközi filmpiacot is uralják. Ebből mind a rendes játékfilmet, mind a heti híradót illetőleg előnyt várhatunk. Saját filmjeink az európai szárazföldön már nem fognak azzal a tetszéssel találkozni, mint most. Az európai piacon Németország helyzete erősebb, mint Angliáé. Amerikával azonban egyik sem veheti fel a versenyt. A semlegesek címére szóló rádióadásainkat át kell majd szerveznünk és meg kell javítanunk. Különösen azokkal az országokkal szemben, amelyek szimpátiájukat a demokráciával szemben még megőrizték. Mindazonáltal az ellenséges propagandával nem lesz könnyű dolgunk. Az ellenség állandó erőfeszítéssel már békeidőben erős állásokat épített ki magának. Németország és Olaszország rövid hullámon már évek óta közvetít angol nyelvű híreket és éppen így más nyelveken is. Ha tisztában leszünk azzal, hogy a semleges külföldön egyes országok, még ha nem is azért, mivel angolellenesek lennének, hanem belső politikai okokból demokratikus propagandánkkal szemben elutasító álláspontot fognak elfoglalni, kilátásainkat már csak ezen felismerés alapján is megjavíthatjuk. Egyes országok, annak ellenére, hogy mifelénk húznak, kénytelenek lesznek a propaganda dolgában nagyon elővigyázatosak lenni, mivel Németország és Olaszország ezen a ponton nagyon érzékenyek."

Az Egyesült Államok.

,,Hátra van még az Egyesült Államok, a 'nagy semleges'. A legközelebbi háború kimenetelét végső elemzésben valószínűleg az Egyesült Államok magatartása fogja eldönteni. Az USA állásfoglalásában pedig az fog visszatükröződni, hogy a szembenálló felek közül melyiknek a propagandája találta meg a helyesebb utat az amerikai közvéleményhez. Az az erőfeszítés, melyet az egymással versenyző ellenfelek a propaganda terén az Egyesült Államokban a világháború idején kifejtettek, már a hihetetlenséggel határos. A németek valóban bámulatosak voltak. Annyira jutottak, hogy az amerikai belügyekbe is olyan mértékben beavatkoztak, amilyenre többé már nyilván alig lehet példa. Sőt az amerikai munkáspolitika területére is betörtek és külön szakszervezetet alapítottak. Az egyáltalán lehetséges propagandatestületek egész sorát szervezték meg, például pacifista szervezeteket, melyek szemére vetették a szövetségeseknek a háború meghosszabbítását, vagy irodákat a négerek izgatására. Egyformán nem feledkeztek meg az akadémikusokról és a gyakorlati foglalkozásúakról sem. A szigorú semlegességért harcoló amerikai asszonyok ligájának megalapításával működésüket a női világra is kiterjesztették. Nagy tevékenységet fejtettek ki a munkáspárti programmal megszervezett semleges Béketanács közreműködésével is. Sőt egy new yorki napilapot is megvásároltak. A magunk részéről mi sem voltunk kevésbé alaposak, azonban jobban kerültük a piaci kikiáltók modorát. Sokirányú működésünk keretében többek között 360 kisebb amerikai újságot láttunk el angol híranyaggal."

,,Egy ideig kétséges volt, hogy az Egyesült Államok melyik oldalra állanak támogatásukkal. Ha a döntés végül is a mi propagandánk kívánságának megfelelően történt meg, ebben a németek könnyelműsége is segítségünkre volt. Mindig túlságosan nekiqyűrkőztek és a túlorganizálásra született hajlamukkal megfeledkeztek a nyomok eltüntetéséről. Propagandáik erélyes volt, de egyben otromba is. Az Egyesült Államok a jövőben --- ismétlem --- aligha tűri már el, hogy területén nem amerikaiak egymás ellen megint hasonló harcot vívjanak. Az amerikai nép azóta, amióta legfeljebb egyes nagyobb lapok bocsátkoztak alkalmilag külpolitikai fejtegetésekbe, már nagyon sokat fejlődött. Manapság az Egyesült Államok külföldi sajtótudósítói nagyon tehetségesek, bármely kartársunknál tájékozottabbak és szinte szenvedéllyel boncolgatják a külföldi külpolitikai eszméket és célkitűzéseket. Az amerikaiak újságíróik működése folytán a tengerentúli politika iránt ma már nagy érdeklődést tanúsítanak. Azt azonban a másik oldalon még nem sikerült elérni, hogy az újságolvasásban bizonyos tárgyilagosságra tegyenek szert. Bármilyen kitűnő is az a hírszolgálat, melyet az amerikai riporterek és külföldi tudósítók felépítettek, a távoli földrészen biztonságban élő amerikaitól nem lehet várni, hogy az európai politikát a valóságnak megfelelően ítélje meg. Természeténél fogva még ma is az elnyomottak, vagy legalább is az elnyomottaknak látszók régi istápolója. Ez magyarázza, hogy azok a londoni szélhámosok, akik az emberek jóhiszeműségére alapozzák trükkjeiket, miért tudnak annyi eredménnyel működni Amerikában viszontagságos életükről szóló meséikkel. Másrészt az amerikai még mindig a világháborús propaganda hatása alatt áll. A tömegszuggesztióra bármely más népnél fogékonyabb, hiszen erre nevelték. 1918-tól kezdve azonban a valóságot majdnem teljesen távol tartották tőle. Végül pedig azt sem szabad számításon kívül hagyni, hogy Amerika jelenleg egy jelszavakkal vívott propagandaháború csatatere."

Az amerikai írek, németek és zsidók.

,,El kell ismernünk, hogy az Egyesült Államokban mindig bizonyos lappangó bizalmatlanság élt Angliával szemben. Igaz ugyan, hogy az amerikaiakat némely tulajdonságunk csodálattal tölti el, más tekintetben pedig lenéznek, másrészt azonban indítóokainkkal szemben bizalmatlanok. A világháború alatt a közvetett német propaganda komolyan veszélyeztette helyzetünket az Egyesült Államokban. A németeknek sikerült elérniük, hogy Amerika az önkormányzatukért küzdő szegény írekért síkra szálljon. Éppígy sok rokonérzés nyilvánult meg az angol katonai zsarnokság alatt nyögő elnyomott indiaiak iránt is. Hasonlóképpen a nyomorúságban tengődő bolhás egyiptomi vigéc, sőt a szegény zsidó iránt is, akinek fajsorsosait Anglia szövetségesei időnként elpáholták vagy megégették. Csak használhat, ha tudjuk, hogy a jövő háborújában ezeket a lovakat már nem lehet futtatni, legalább is ugyanazon színek alatt bizonyosan nem. Azzal, hogy Írországnak a dominiumokénál is kedvezőbb közjogi állást biztosítottunk, Indiának alkotmányt adtunk és elismertük az egyptomi királyságot, ezeket a fertőző gócokat, melyeket az ellenséges propaganda oly jól kihasznált, kiirtottuk. Akármit veszítettünk volna is talán ezekkel az engedményekkel, annyit mindenesetre elértünk, hogy az ellenséges propagandával szemben Amerikában vértezettebbek lettünk. Efféle vádakkal az amerikaiakat többé nem lehet egykönnyen ellenünk ingerelni. Maradnak még a zsidók. A világon élő zsidók számát kereken 15 millióra becsülik. Közülük legalább 5 millió az Egyesült Államokban él. New York lakosságának 25 százaléka zsidó. A világháborúban azzal vásároltuk meg a zsidók szimpátiáját, hogy Palesztinában nemzeti otthont ígértünk nekik. Ludendorff ebben bravúros lépést látott. Ezzel nemcsak az amerikai zsidókat, hanem a Németországban élő zsidókat is megnyertük magunknak. Azóta vállalt kötelezettségeink teljesítésére irányuló kísérleteink nyomán az olasz propagandától uszított arabokkal gyűlt meg a bajunk, de a zsidókat sem tudtuk kielégíteni. Még a műveltebb zsidó körök is elégedetlenek, annál kevésbé sikerült az Atlanti óceán túlsó oldalán élő zsidó közösség megelégedettségét elérnünk. Ehhez járul még, hogy az a reálpolitika sem részesült kellő megértésben, mely mellé az angol kormány a zsidókérdésben az utóbbi időben lekötötte magát. Anglia csak azt érte el ezzel, hogy félig fasisztának bélyegzik és azzal vádolják, hogy a demokrata ideálok feladására készül és a legközelebbi alkalommal teljesen a fasiszta berendezkedést teszi magáévá. A zsidókérdésben ellenünk megnyilvánuló hangulat végeredményben a Németországban és a többi diktatórikus berendezkedésű államokban uralkodó zsidógyűlöletre vezethető vissza. Szerepe van benne a katolikus egyháznak és egyes liberális csoportoknak is. Jelenleg az amerikai közvéleményben is erős angolellenes áramlat kapott lábra. Ha azonban Németország és Anglia között háborúra kerülne sor, a közhangulatnak végképpen egyik vagy másik fél mellé kellene szegődnie. Azt pedig, ha a német propagandának sikerülne ezt a hangulatot a maga céljainak szolgálatába állítani, éppenséggel csodának minősíthetnénk. Egészben véve Anglia amerikai helyzete most kedvezőbb, mint 1914-ben volt, mivel a legveszedelmesebb fertőző gócok ez alkalommal nincsenek már meg. Másrészt helyzetünk kedvezőtlenebbé is vált, amennyiben tudniillik mint demokratikus ország nimbuszunkból sokat vesztettünk. Az a propaganda, mely azt harsogja, hogy a diktátorokkal kéz alatt üzleteket kötöttünk, nem volt egész hatástalan. Bár helyzetünk alapjában véve nem kedvezőtlen, mégis sok propagandára van szükségünk, hogy az Egyesült Államok jóakaratú semlegességét biztosíthassuk. Sokkal nehezebb lenne azonban az Egyesült Államokat oldalunkra állítani. Alig valószínű, hogy ezt el tudnánk érni. Ehhez Amerika közvetlen veszélyeztetése lenne szükséges. Amerika egy jövő háborúban csak akkor nyúl fegyverhez, ha ezt a veszedelmet propagandánk minden egyes amerikai polgár szeme elé varázsolja. Ha Japán belépne a háborúba, helyzetünk lényegesen megkönnyebbednék. E lehetőség valóra válása Amerikát azonnal bevonná a háborúba. Ennek a célnak elérésére propagandistáinknak természetesen minden esetben törekedniük kellene, éppen úgy, ahogy a világháborúban is mi bonyolítottuk az Egyesült Államokat Németországgal háborúba."

Szerencsére propagandánknak Amerikában szilárd talaja van. Minthogy a demokrácia álláspontján maradtunk, teljesen őszinték lehetünk. A demokratikus kormányformába vetett hitünket kell csak világosan kifejezésre juttatnunk és fennen kell hangoztatnunk, hogy szilárd elhatározásunk mellette ki is tartani. Propagandánk másodsorban a befolyásos körök, például a zsidók támogatásának megnyerésére fog irányulni. A palesztinai kérdésben ezért világos politika mellett kell hitet tennünk és hirdetnünk kell, hogy győzelmünk esetén véget vetünk a zsidóüldözéseknek. Éppígy meg kell ígérnünk a katolikusok üldözésének megtiltását is. Ezen a téren könnyű sikerre számíthatunk: az amerikai közönségnek ilyesmit nem nehéz beadni. Mint annakidején tettük, irodalmi nagyjainkat és más hírességeinket, akiknek odaát jó összeköttetéseik vannak, ismét át kell küldenünk Amerikába. Ezek az emberek kitűnően alkalmasak arra, hogy magánvendégségeken hatással képviseljék álláspontunkat. Egyedüli nehézség, hogy most nem tudunk egykönnyen olyan átütő tekintélyű egyéniségeket felkutatni, mint amilyenek Kipling, Barrie, Shaw, Galsworthy és Wells voltak. A másik oldalon természetesen egyes amerikai polgárok felfogását és tapasztalatait is ki kell használnunk, különösen azokét, akik esetleg az angol vagy francia hadseregben szolgálnak. Ezt a lehetőséget alaposan ki kellene aknáznunk. Bőven el kell látnunk őket háborús kitüntetésekkel, a hadijelentésekben és a sajtóban helyet kell adnunk nekik. Jelentéseik saját néptársaik körében igen értékes propagandaanyagot szolgáltatnának. A propagandának ezt a fajtáját a franciák a világháború idején már nagy tökélyre vitték."

Az amerikai sajtó és rádió.

,,Az amerikai sajtó londoni képviselői elsőrangú újságírók. A rosszul leplezett propagandával szemben érzéketlenek ugyan, propagandánk azonban mint híreink közvetítőit mégis nagy haszonnal használhatja fel őket, nem is szólva arról, hogy sokan közülük nyíltan angolbarátok. 18 éves személyes tapasztalataim alapján mindenben csatlakozhatok Brownrigg tengernagyhoz, aki dicsérettel emlékezett meg teljes megbízhatóságukról, arról a becsületességről, mellyel titokban tartották a kényszerűségből vagy célszerűségi okokból tudomásukra hozott bizalmas adatokat és arról, hogy ezeket a felvilágosításokat sohasem használták fel előbb, mielőtt erre felhatalmazást vagy biztatást kaptak. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy minden alkalmat meg kell nekik adni a szükséges tájékozódásra és a cenzúra jóakaratú kezelésével kell megkönnyítenünk tudósítói munkájukat. Ugyanez áll a fotó- és filmriporterekre is. Elsősorban nekik kell lehetővé tennünk, hogy a légitámadásokról felvételeket készíthessenek. Így elég anyagra tennénk szert a rémmesék terjesztésére azon kevésszámú nagyobb országok egyikében, ahol a rémmesékre még hallgatnak. Tengerentúli kábelünk és dróttalan távíróink így kevésbé fontos hírek vagy titkos jelentések továbbítása számára maradna fenn. Rádiópropagandánknak teljes gőzzel kell dolgoznia. A mostani siralmas helyzeten azonban változtatni kell. Erre saját tapasztalataimból is tudok szemléltető példát hozni. Azon az estén, amikor az egész világ feszült kíváncsisággal várta a miniszterelnök nyilatkozatát Anglia magatartásáról arra az esetre, ha Németország Csehországgal szemben is megismételné az Ausztria ellen intézett csapást, véletlenül találkoztam egyik barátommal, rádiónk talán legjobb állandó felolvasójával. 'Mondja, mit kellene mondanom az amerikaiaknak --- kérdezte. Fél óra múlva meg kell tartanom heti csevegésemet az angol helyzetről az amerikai adóállomások számára, de még nem tudom, hogy tulajdonképpen mit is kellene mondanom.' 'De hiszen ön érintkezésben van a kormánnyal --- feleltem. Vagy talán nem kapott volna utasításokat, bár a kormánynak is tudnia kell, hogy ön szinte naponkint az amerikai rádióhallgatók százezreivel lép érintkezésbe?' 'Egy árva szót sem --- hangzott a meglepő válasz; semmiféle kormányszervvel sem állok összeköttetésben és soha meg sem kísérelték, hogy felvegyék velem a kapcsolatot. A magam részéről azonban megpróbálkoztam azzal, hogy valamiképpen tájékoztassam magamat.' Ezután elmesélte, hogy jelentkezett az egyik kormányhivatalban és sikerült is kivívnia, hogy a sajtóosztály egyik fiatalabb tagjával megbeszélést folytathasson, azonban mindez természetesen hiábavaló volt. Kiábrándító tény, mely szemléltetően mutatja, mily keveset tesznek mértékadó köreink az Egyesült Államokban űzött angolellenes rádiópropaganda ellensúlyozására."

Az angol propagandaszervek.

Magától értetődőleg nem szabad azonban azt gondolni, hogy a külföldi propaganda terén nálunk jelenleg mi sem történik. Ez a feltevés igazságtalanság lenne a British Councillal szemben. Ez a titkos testület, ahogy maga mondja, 'kultúrpropagandával, vagy pontosabban, nyelvünk, irodalmunk, művészetünk, tudományos életünk és nevelésügyünk ismeretének és megbecsülésének terjesztésével' foglalkozik.

A British Council számos bizottságra tagozódik, melyek politikusok, hivatalnokok, gyárosok, üzletemberek és pedagógusok köréből kerülnek ki. Angol szónokokat és zeneművészeket, gramofonlemezeket, folyóiratokat és könyveket küld szét a legkülönbözőbb országokba, gondjaiba veszi az Angliába érkező külföldi újságírókat és professzorokat, akár Lettországról vagy Uruguayról legyen is szó, az ifjúság körében támogatja az angol nyelv tanulását és szeretetét. Bár a testületnek nincsen állandó tisztviselői kara, azzal hivalkodik, hogy sikerrel oldja meg más propagandatestületek, mint a 'Travel association', a Filmintézet stb. munkájának összehangolásában álló nagy feladatot és összhangba hozza őket a rádió tevékenységével. Nos, amit a British Council végez, sok tekintetben bizonyára nagyszerű munka, azonban nem propaganda. A dolgok jelenlegi állása szerint a British Council valami olyasmivel próbálkozik, mint az, aki akkor, amikor más, talpraesettebb emberek arra akarnák megtanítani a munkásasszonyokat, hogy miképpen oldhatják meg háztartási problémáikat, a művészi hímzés iránt akarna bennük érdeklődést kelteni. A kultúrpropaganda gondolata műkedvelők agyában született meg. Az építő eszme hiányzik belőle. A számos bizottság egységes vezetés nélkül működik. Ezenkívül az egész testület híjával van a szakértői, vagy folyamatos, azaz hivatalos irányításnak is. A British Council csupán lelkes dilettánsok gyülekezete. A legsúlyosabb szemrehányás, amivel illethetjük: sok ezer fontnyi közpénzt pazarol el, olyan pénzt, amelyet más módon sokkal okosabban is fel lehetne használni. A legnagyobb dicséret, amelyet mondhatunk róla: kárt nem okoz, sőt egy-egy öreg bolgár vagy perui szeméből, akit arra emlékeztet, hogy volt idő, amikor Anglia nem látta szükségét, hogy mesterséges eszközökkel igyekezzék érdeklődést kelteni nemzeti kultúrája iránt, talán egy-egy könnycseppet is ki tud csalni. Mindazonáltal alkalmas váznak tekinthetjük arra, hogy ha tisztviselőkarral egészítjük ki és a valódi propaganda szellemével itatjuk át, a jövő háborújában propagandaminisztériummá fejleszthessük."

XI. Az új háború

A szövetséges Franciaország.

,,Ha végezetül a legközelebbi háborút illetőleg valamiben biztosak lehetünk, akkor ez az, hogy Franciaország legfontosabb szövetségesünkként fog mellettünk állani, sőt talán egyetlen szövetségesünkként a brit birodalom tagállamain kívül. Földrajzi szempontból annyira kötve vagyunk Franciaországhoz, mint a gályarab szomszédjához. Az egyetlen, amiben Franciaországgal közösségre hivatkozhatunk, a földrajzi szomszédság és a német támadás ellen való védekezés kívánsága. Ezenkívül semmiféle valódi érdekközösség nem fűz minket össze, sem azonos életberendezkedés és világszemlélet. Ám ez nem jelenti, hogy Angliában egyes, nagyon is hangos és számottevő körök ne lennének mégis őszinte franciabarátok. Azt sem akarjuk tagadni, hogy a legmagasabb szellemi fejlettséget és egyben a személyes szabadságnak a világon létező legmagasabb fokát valószínűleg Franciaország testesíti meg. A propaganda legfőbb követelménye azonban a politikai irányítás egysége. Ebből a szempontból pedig Franciaországgal való szövetségünk nyilvánvalóan gyenge lábon áll. A Franciaországgal közösen folytatandó konkrét politika problémája a fegyverszünet óta állandóan súlyos nehézségeket okozott és a jövő háborúban is a legnagyobb nehézségek egyike lesz. Ha nem kötnének össze valóságos bilincsek azzal a Franciaországgal, mely erős logikai beállítottságával mindig nagyon jól tudta, hogy mint kontinentális népet hová fűzik ezen helyzetéből adódó érdekei, és e felismerés mellett határozottan síkra is szállt, az utolsó húsz év folyamán az európai propaganda és ezzel együtt az európai történelem egészen más folyást vett volna. Franciaországgal való összeláncoltságunk a következő háborúban is akadályozója lesz a semleges országokban folytatandó propagandánknak, sőt főellenségünkkel szemben is meg fogja kötni kezünket. Ha a szerencse pártfogásával propagandánk részére csakugyan találnánk valóban konstruktív gondolatot, addig, amíg Franciaország hozzájárulását meg nem szerezzük, nem aknázhatjuk ki. Mivel pedig világszemléletünk annyira különböző, a teljes egyetértésre csak ritkán kerül majd sor. Éppen ezért szövetséges hatalom létünkre Franciaországban állandóan kénytelenek leszünk afféle szíverősítő-propagandát űzni. Franciaország örök bizalmatlanságában háborús erőfeszítéseink komolyságát mindig kétségbe fogja vonni, és ha állandóan bizonyítékokkal nem szolgálunk mellette, veszteségeink súlyosságát is bírálgatni fogja. Franciaország nagyon nőies természetű szövetséges fél, melyjel türelemmel és nagy figyelemmel kell bánnunk. Ha valamit kezdeményezni akarunk, sohasem fogja elmulasztani követelni, hogy szerezzük meg hozzájárulását. Így könnyen megtörténhet, hogy le kell térnünk arról a vonalról, amelyben előzőleg megegyeztünk. Kétségtelen, hogy szövetségesek között rendszerint ez a helyzet, de mégis azon a véleményen vagyok, hogy nem lehet franciaellenes magatartást szememre vetni, ha megállapítom, hogy a mai viszonyok között Franciaország minden más, csak éppen nem a legkellemesebb szövetséges. Ha meg akarjuk győzni Franciaországot, hogy mi is megtesszük a magunkét, nagyon sok propagandára van szükségünk."

A semlegesek.

,,A szövetségesek és semlegesek meggyőzésének egyik leghatásosabb módja, ha propagandistáiknak alkalmat adunk, hogy mint szemtanúk saját tapasztalataik alapján tudósítsanak háborús erőfeszítéseinkről. Ezen a téren a világháborúban nagyszerű működést fejtettünk ki. Erre rendkívül nagy tehetségünk van. A legszigorúbb titoktartás és a leplezetlen nyíltság között szinte művészies biztonsággal találjuk meg a helyes középutat. Azonban ennek a propagandamódszernek is megvannak a gyenge oldalai. Az irányításával megbízottak részéről nagy alkalmazkodó képességet és átérzést, türelmet és tapintatot kíván, a véderő főparancsnokság pedig az ilyesmit nehezen szenvedheti, mivel a külföldi újságírók, fotó- és filmriporterek kalauzolására mindig magasabb rangú tiszteket kell kivezényelnie. Ezenkívül a módszer nem is veszélytelen. Hatásosságát azonban nem lehet kétségbe vonni. Aki valamit lát, azt el is hiszi. A propagandahírek összeállításán és terjesztésén épül fel, erre pedig nincsen jobb módszer, mint ha a tudósítást azokra bízzuk, akiket meg akarunk győzni. Aki azonban Brownrigg tapasztalatainak mulattató leírását olvasta, tisztában van azzal is, hogy ennek a propagandának útja csapdákon és vermeken át vezet."

Az angol birodalom tagállamai.

,,A jövőben a Brit Birodalom tagállamainak is nagyobb figyelmet kell majd szentelnünk. A westminsteri alkotmány (az Angol Birodalom alkotmánya) megváltoztatása nyomán a szövetségesek jogállását fogják maguknak követelni, márpedig nincsen szövetséges, még ha testvérnép is, amellyel nem a legnagyobb gonddal kellene bánni. Általánosságban véve a birodalomtól biztosan elvárhatjuk, hogy az anyaországgal egy úton fog haladni, teljes biztosság azonban ezen a téren nincsen. Új-Zélandnak az abesszin üggyel kapcsolatban történt kilépése a népszövetségi tanácsból komoly figyelmeztetésül szolgálhat. Számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy más tagállamokban és Indiában a nacionalista, vagy angolellenes propaganda is talajra találhat. Ami a szövetségesek között folytatandó propagandát illeti, nagy könnyebbségül szolgál, hogy nem kell törni a fejünket, hogyan férkőzhetünk hozzájuk. Itt a propaganda minden eszközét felhasználhatjuk. Csak arra a kérdésre nehéz válaszolni, hogy mit mondjunk a szövetségeseknek és mit emeljünk ki. Ezen a téren a lehető legnagyobb gondosságot kell tanúsítani. Azok az érzelmek, melyekkel szövetségeseink egymás iránt viseltetnek, túlnyomórészt mesterséges eredetűek. Különösen pedig az angolokra nézve áll ez; az angol a politikai szélkakas változékonyságával könnyen lesz bizalmas baráttá az esetleges ellenségből. Éppen ezért a szóban lévő propagandának különösen idehaza van nagy jelentősége. Ha a franciák szövetségeseink lesznek, gondoskodnunk kell arról, hogy az angolok jó véleménnyel legyenek róluk és fordítva. Attól azonban, hogy a bizalmat túlságosan felfokozzuk, ajánlatos óvakodnunk. Már rámutattam arra, hogy a bizalomkeltésre beállított propaganda milyen visszahatást keltett az oroszoknál. Mindig fennáll ugyanis a veszély, hogy ha az egységes front kialakításának és a szövetségesek összetartásának szükségességére hivatkozó propagandánkat előnyös helyzetünk hangsúlyozásával akarjuk támogatni, valamelyik kisebb szövetségesünk előlép és kijelenti: 'Nos, mindez nagyon szép; de ha minden a legjobb kerékvágásban halad, semmi szükség sincs arra, hogy a hatalmas szövetségeshez alkalmazkodjunk, a jövőben tehát csak saját érdekeinkkel fogunk törődni'."
 
 
0 komment , kategória:  Wilhelm von Kries : VI. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1122
  • e Hét: 4077
  • e Hónap: 15228
  • e Év: 280443
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.