Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A vérvád történetének-22.rész
  2011-05-07 23:01:53, szombat
 
 
Huber Lipót: A vérvád történetének vázlata XXII. rész

XXII.

Az első részben általában szól az előítéletekről és hangsúlyozza a pártatlanságot, amely szükséges, hogy valamiben igazságos ítéletet mondhassunk.

A másodikban a vérvádra vonatkozólag, néhány esetet megvizsgálva, igyekszik kimutatni annak alaptalanságát s az egészet, két eset kivételével, előítéletnek nyilvánítja, mert két szórványos esetből, ha történetileg be is vannak igazolva, nem lehet általános következtetést vonni az egész zsidóságra, mintha rituális célra keresztény vért használna. Állítása igazolásául hivatkozik pápák bulláira, akik állást foglaltak a vérvád ellen. A többi között ezeket mondja:

Habár szemükre hányták is a zsidóknak makacsságukat és megátalkodottságukat, mégis sehol sem olvashatni, hogy a Szentszék szemükre hányta volna azt a bűnt, amiről Lengyelországban vádolják őket; sőt IX. Gergely és IV. Ince határozottan mentegette őket ilyen váddal szemben, és III. Ince annyi elődjének példája szerint a legnagyobb kegyességgel oltalmába vette őket, ami nem történt volna, ha csakugyan vétkesek lettek volna az állítólagos iszonyú bűntényben[79]

Át kell térnem az igaz és valódi tényekre. Megengedem, mint igazi tényt, Boldog Simon esetét, akit mint háromesztendős fiúcskát a zsidók a Jézus Krisztus vallása elleni gyűlöletből meggyilkoltak Trientben 1475-ben...[80]

Megengedhetem ezenkívül, mint igaz tényt, egy másikat is, amely 1462-ben Rinn faluban, a brixeni egyházmegyében, Boldog András fiúcskával történt, akit a zsidók barbárul megöltek a Jézus Krisztus vallása elleni gyűlöletből...[81]

Tehát ebből következik, hogy az írók által a zsidóknak tulajdonított sok gyermekgyilkosságból, melyet a szent hitünk iránt gyűlöletből követtek el, csak kettőt lehet igaznak mondani, mert csak ezt a kettőt lehet annyi fáradság és oly hosszú idő után hitelesen bebizonyítottnak tekinteni. Majd ha ezután rátérek a Lengyelországból kapott jelentések, információk különös megvizsgálására, világosan ki fogom mutatni, mennyi téves, kétes és bizonytalan bizonyítékot hoznak föl az előadott vádak mellett, sőt kételkedem, nem lehetne-e józanul gyanakodni, hogy az egész a keresztényeknek rágalma a zsidók ellen.[82]

De nem hiszem, hogy ha igaznak is fogadjuk el a brixeni és a trienti két esetet, azokból joggal lehessen következtetni, hogy ez (a rituális gyilkosság) a zsidó nemzetnél nemcsak elméleti, hanem gyakorlati irányelv; mert ilyen biztos és általános szabály felállításához nem elégséges csak két eset... Ehhez kell magunkat tartanunk, tekintettel nemcsak a már említett veronai ítéletre, hanem még inkább Szent Bernátnak Rudolf szerzetes által felhozott tanítására, és végre IX. Gergely és IV. Ince véleményére, akik miként kimutattam, nem fogadják el a zsidóknál ezt a veszedelmes tant.[83]

Véleményezésének harmadik részében bonckés alá veszi Ganganelli a lengyelországi legutóbbi állítólagos vérvádi eseteket s arra a következtetésre jut, hogy ezen gyilkosságokért sem lehet a zsidókat vádolni.

Befejező szavai pedig ezek:

Remélem azért, hogy a Szentszék intézkedik majd a lengyelországi zsidók érdekében, amint tették azt Szent Bernát, IX. Gergely és IV. Ince Németország és Franciaország zsidói érdekében. ut non blasphematur nomen Christi (nehogy Krisztus neve káromoltassék) a zsidóknál, s nehogy még inkább meg legyen nehezítve megtérésük. Nem merek javaslatot tenni ezeknek a szerencsétleneknek annyi mészárlástól való megszabadítására, mert remélem, hogy Jézus Krisztus szuggerálja majd az ő helytartójának azokat az eszközöket, amelyek tiszteletére válnak a keresztény névnek és azoknak a szerencsétleneknek a megtérésére vezetnek.[84]

1759 december 24-én a Congregatio Inquisitionis elé került Ganganellinek véleményezése, amit a tanácsosok egyhangúlag helyesnek találtak s indítványozták, hogy ilyen értelemben menjen pápai irat a varsói nunciusnak. És midőn 1760 január 10-én határozatukat XIII. Kelemen elé terjesztették, a pápa azt jóváhagyván, megbízta Corsini bíbornokot, hogy írjon a varsói nunciusnak. Selek Jakab zsidó tehát február végén, ellátva a legjobb ajánlóiratokkal, köztük Corsini levelével a varsói nunciushoz, elhagyta Rómát, ahol két esztendőnél tovább időzött.

Corsini 1760 február 9-én kelt levelének, melyet a pápa megbízásából írt, ez a szövege:

E levélnek átadója a lengyel nemzetiségű Selek Jakab zsidó, ugyanaz, aki még 1758-ban, amikor még XIV. Benedek pápa élt, Rómába ment, hogy ama vidékek zsidó nemzetének nevében alázattal kérje a Szentszék oltalmát azon elviselhetetlen elnyomatásoknak orvoslására, amelyet ugyanez a nemzet vagyonában és személyében szenved a keresztények részéről; mert gyakran vádolják gyilkosságról a népnek azon balhiedelme alapján, hogy embervért, különösen pedig keresztény vért kevernek kovásztalan kenyerük tésztájába. A mostan uralkodó pápa, XIII. Kelemen gondosan megvizsgáltatta ezt a kérvényt és azon intézkedésekre határozta el magát, amelyek méltók az ő érdemeihez és amelyek más alkalommal titokban fognak Önnek tudomására hozatni. Azonközben pedig határozottan elrendelte Őszentsége, hogy Uraságodnak írjak és tudtára adjam, hogy az ő szándéka, hogy ugyanezen Jakabnak hathatós segítséget nyújtson, nehogy hazájába visszatértekor bármely oldalról valami zaklatásnak és alkalmatlankodásnak legyen kitéve, különösen azok részéről, akikről Uraságod gondolja, hogy rosszindulattal viseltetnek iránta azért, hogy kérvényét az apostoli trón elé terjesztette. E legmagasabb pápai rendelet után az Ön ismert okosságához tartozik, felhasználni azokat az eszközöket, amelyek annak kivitelére alkalmasak, és az illetékes személyeket értesíteni, és a levél kézbesítőjét olyan segítségben részesíteni, hogy valóban megismerje, hogy biztonságát és tartós nyugalmát a mi Urunk kegyességének és jóságának köszönheti.[85]

A kilátásba helyezett instrukciót a varsói nuncius csak 1763 elején kapta s ennek alapján március 21-én a következő levelet intézte gróf Brühl, Lengyelország miniszterelnökéhez:

Bizonyos, hogy ezen ország zsidó nemzete a Szentszékhez fordult, hogy oltalmat nyerjen amaz üldözések ellen, amelyeket szenvednek, és én e tekintetben utasításokat kaptam Őszentségétől, melyek szerint eljárni nem mulasztottam el, mihelyt arra alkalmam kínálkozik. Mivel Excellenciád a Szentatya szándékai felöl információt óhajt, van szerencsém azokat Önnel közölni, őszentsége tudomásul venni kívánja, hogy a Szentszék legutóbb megvizsgálta mindazokat az okokat, amelyekre támaszkodik az a vélemény, hogy zsidóknak kovásztalan kenyerük készítésénél embervérre van szükségük, amiért keresztény gyermekek meggyilkolásában vétkesek. Kitűnt, hogy nincsenek eléggé világos és biztos bizonyítékok amelyek igazolnák azt az előítéletet, amelyet ellenük tápláltak és még most is táplálnak, és amelyek megengednék, hogy őket ilyen bűncselekményekben vétkeseknek mondhassuk. Éppen azért hasonló vádak esetében nem szabad az ítéletnek a nevezett okokra támaszkodnia, hanem hiteles bizonyítékokra, melyek az ügyre vonatkoznak és bizonyossá teszik azt a bűntényt, amelyet nekik tulajdonítanak.[86]

Ganganellinek ez a véleményadása és a Szentszéknek annak alapján tett intézkedése eddigelé az utolsó megnyilatkozása Rómának a vérvád ügyében.

Ha azonban Ganganelli véleményezését egész terjedelmében figyelmesen olvassuk, kiérzik belőle nem egy helyen az óvatos és kíméletes tudósnak az a mérséklete és jóságos interpretálása, mely vezérelte, hogy a vérvád kérdésének ügyében e látszólag kedvező eredményre jusson.

Éppen azért Róma e legutolsó megnyilatkozása alapján sem szabad többet következtetnünk, mint amennyit az tényleg tartalmaz. A lényeget tekintve pedig ez alkalommal két dolgot állapított meg: 1. Ganganelli az általa megvizsgált (tényleg nagyon is kevés) eseteknél csak kettőben, a rinni és a trienti esetekben látja beigazolva a vérgyilkosságot. 2. Ennek alapján a római Szentszék kijelenti, hogy nincsenek eléggé világos és biztos bizonyítékai annak a véleménynek jogosult elfogadására, hogy a zsidók keresztény vért használnak húsvéti kovásztalan kenyerükhöz s hogy ezért keresztény gyermekeket legyilkolnak.

Ámde a Ganganelli által megvizsgált néhány amúgy sem hiteles eseteken kívül sok más eset is merült fel, melyekben épp oly tudós, komoly és szavahihető férfiak beigazolva látták a vérgyilkosságot.

A római Szentszék pedig ez alkalommal is a zsidóságot mint olyant mentette föl a vérgyilkosság vádja alól, és pedig az akkor rendelkezésére álló adatok és bizonyítékok elégtelensége miatt. S ezért a keresztény humanizmus nevében is azt kívánja, hogy a jövőben fölmerülő újabb esetekben nem a nép közhite alapján, hanem az egyes eseteknél mérlegelendő biztos bizonyítékok alapján történjék az ítélkezés, hogy így az esetleg ártatlanok bűnhődése kikerültessék.

Midőn azonban Róma a zsidóságot mint olyant, a zsidóságnak józanul gondolkozó részét, védelmébe veszi, ezzel korántsem mondja ki a vérgyilkosságok lehetetlenségét, mintha olyanok sem meg nem történhettek volna, sem meg nem történhetnének. Esze ágában sem volt s nem is lehetett kizártnak tekinteni, hogy egyes zsidók babonából s vallási fanatizmusból ilyesmit elkövethetnek, mert akkor «a priori» lehetetlennek tartotta volna a babonát és vallási fanatizmust a zsidó nép egyes rétegeiben, amelytől pedig a zsidó nép éppen olyan kevéssé mentes, mint más nép, mert ő sem nyert erre nézve Istentől különös privilégiumot.

S aztán jól megjegyzendő, hogy Róma nem dönthetett e kérdésben ellenmondást, nem tűrő módon, mert világosan mondja, hogy a bizonyítékok elégtelensége miatt volt kénytelen így nyilatkozni. A XIX. század legelején azonban a legilletékesebb részről olyan leleplezések és vallomások történtek s utóbb olyan esetek is merültek föl, amelyek alapján a századok folyamán oly rejtélyes kérdés most már annyira tisztázva van, hogy Róma, ha az ügy újból eléje terjesztetnék, ma már nem szólhatna bizonyítékok elégtelenségéről. Ma már sem újabb vallomásokra, sem újabb adatokra nincs szükségünk, hogy --- ha egyáltalában akarunk --- tisztán lássunk ez ügyben. Azonban azoktól, akik e kérdésbe be vannak avatva, távol áll manap az a gondolat, hogy az összes zsidóságot vádolják e vallási babonából gyakorolt gyilkosságokról, annál is inkább, mert a XIX. század eleje óta e szempontból egy különös jelenség mutatkozik e téren.

A római Szentszéknek e jóhiszemű és jóindulatú védelme ellen azonban csakhamar tények kerültek napvilágra, minthogy (eltekintve a Mária Terézia uralkodása alatt a morvaországi Holleschau városában történt gyilkosságtól) hiteles feljegyzések szerint a XVIII. század második felében Magyarországon is merültek fel újabb vérgyilkossági esetek. Ezeknél azonban, szem előtt tartva azt a tényt, hogy éppen ez az idő volt az éretlen felvilágosultság legklasszikusabb kora, egészen természetesnek kell találnunk azt a körülményt, hogy a vádlottak mindkét esetben kikerülték a büntetést. Mert hisz középkori dajkamesékért nem végezhető ki senki sem. Sőt kevés híja, hogy az elfogult és vakmerő bíráknak nem esett baja.

Az egyik eset a sárosmegyei Orkután történt 1794-ben, amelyről a budapesti országos levéltárban elfekvő hivatalos akták egész halmaza szól. Egy borzalmat keltő kép is látható ugyanitt, amelyben meg van örökítve a szóban forgó eset szerencsétlen áldozata.[87]

A kép egy fiúcskának számos tőrszúrással eltorzított tetemét tünteti fel. Az arcon tizennyolc, a karokon tizenhat, a mellen harminckét, a háton tizenhét, a lábakon tizenkilenc ilyen szúrás észlelhető; a jobb szem kitolva, a torok kötéllel összeszorítva, közvetlenül a kötél alatt tátongó nagy seb. A kép körülbelül egy méter magas és hatvanegy centiméter széles. A gyermek teste szép alkatú, s a kezek erősen hátra vannak kötve.

Az iratokból pedig megtudjuk, hogy 1764 június 19-én Orkuta községben, Balla János ottani lakosnak fiacskája korán reggel, midőn a réten gyermeteg kedvtöltéssel virágokat szedett, eltűnt.

Hat nappal eltűnése után a Cservena Hrasz nevű s mai nap is így nevezett szántóföld-dűlő közelében fekvő erdő bozótjai között megtalálták e gyermek hulláját, éspedig nyaka keresztülmetszve, testéből a vér kibocsájtva. A mellen és a felső combokon héber nyelven, zsidó betűkkel következő szavak voltak tőrrel kiszurkálva: Egy az Isten, egynek el kell veszni!

[79] Az előbb idézett Die pápstlichen Bullen stb. 51. old.

[80] Die pápstlichen Bullen stb. 60. old.

[81] Id. m. 61. old.

[82] Id. m. 62. old.

[83] Id. m. 62---63. old.

[84] Id. m. 75. old.

[85] Közölve olasz eredetije és német fordítása a föntebb idézett munka 144---147. old.

[86] Közölve olasz eredetije és német fordítása a föntebb idézett munka 148---151. old.

[87] �"nody Géza «Tisza-Eszlár a múltban és jelenben», Budapest, 1883. 145. és 147. old.

 
 
0 komment , kategória:  A vérvád történetének-22.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 144
  • e Hét: 694
  • e Hónap: 12237
  • e Év: 377727
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.