Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-05-31 11:26:36, kedd
 
 


Kilencedik elégia

És ha a létünk íly romlandó, mért, mire kell hát
úgy pazarolnunk, mint a babér, mely tán komorabb is
minden más zöldnél kissé, levelén apró hullámzás
fodroz (akár a szél mosolya) -: miért is kényszerülünk mi
emberi küzdésre, kitérve a sors elől, de
vágyva a sorsra?...
Ó, nem azért, mert ez az üdv itt,
annak a meg sem érlelt haszna, amit veszítünk.
Még a kíváncsiság miatt sem, vagy edzeni szívünk.
Ezt a babér is tudná...
Ám, mivel Ittlétünk sokat ér, s ami él, úgy látszik,
mind, a Tünékeny, minket akar, szüksége
van mireánk. A tünőbbekre. Csak egyszer,
egyetlenül, s azután nem. És mi is éppígy:
egyszer csupán. Soha többé már. Azonban
ez az egyszer-volt Lét bárha egyszeri is csak:
éltünk e földön, és ezt senki se vonja vissza talán.

S így, hogy ezt végbevihessük, nógatva magunkat,
egyszerü két tenyerünkbe fognánk be a létet,
túlterhelt pillantásunkba s a néma szivünkbe.
Egy akarunk vele lenni. És kinek adnánk? Végleg
őriznők, ha lehetne... Ó, de egy más Vonatkozásba,
át, jaj mit vihetünk? Mit lassan itt megtanultunk:
látásunkat sem, s ami itt történt. Jaj, semmit.
Szóval, a kínjainkat. Szóval főleg azt, mi nehéz, vagyis hát
hosszan átélt szerelmünk gyötrelmét, azt, mi
el sose mondható. De később,
csillagi körben mit ér ez? Jobban mondhatatlanok ők.
Mégis a vándor a csúcsról a völgybe kezében
nem valamely mondhatlant hoz le nekünk, maroknyi földet,
de a tiszta, kiküzdött szót, a kék meg a sárga
enciánt. Mi talán csak azért vagyunk itt,
hogy nevet adjunk: Ház, Kapu, Híd, Korsó, Gyümölcsfa, Ablak -
s tán: Torony, Oszlop... - ámde kimondani, értsd meg,
mondani úgy, ó, mint ahogy azt bensőleg a dolgok
még sose vélték. Ó, nem e rejtekező Föld
titkolt szép furfangja-é, ha a hű szeretőket
arra szorítja: érzésükben minden mámoritóra váljék?
Lám, a küszöb: ezt a két szeretőnek
elkoptatni parányit, annyi régi ember után
s holnapi mások előtt... mily könnyű.

Itt az Időnk rá, itt a hona a Mondhatónak.
Valld és hirdesd. Így soha még nem
hulltak az űrbe le átélhető dolgaink, mert
mind ami pótolná őket, kép nélküli tett csak.
Kérgek közti cselekvés - ők meg szétpattannak,
ha bent a tevékenység megnő, és más a határa.
Kalapácsok közt áll helyt
szívünk, akár a nyelv a
fogunk közt, de mégis, mégis
Dícséret nyelve marad.

Dícsérd hát e világot az Angyalnak, s ne a mondhatatlant,
néki te nem nagyzolhatsz pompás érzésekkel, mert a
Mindenségben, ahol ő érzőbben érez, jövevény vagy.
Éppen ezért azt tárd ki elébe, mi nemzedékeken át alakulva
kézügyünkbe esik, a miénk s ott él a szemünkben.
Mondd a dolgokat el. S Ő úgy áll meg elámultan majd,
mint ahogyan te álltál Rómában a kötelest nézvén és
azt a fazekast ott messze, a nílusi parton.
Tárd ki elé: mily ártatlan, boldog s a miénk egy tárgy is,
és hogy a sírás is, panaszunk, tisztára válik, alak lesz,
szolgai tárgy, vagy tárgyba hal át - és odaát, túl,
boldogan száll el, hegedűhang. - És ez a sok tárgy,
mind a múlásból élve megérti, hogy te dicséred őket;
ők, a mulandók, a legmúlóbbra: ránk a mentendőt bízzák.
És akaratuk ez: a szivünkben - a láthatatlanban -
formáljuk őket át mibelénk - ó, végtelenül! - akárkik
volnánk is mi a végén.
S nem ezt akarod-é, Föld? azt, hogy újraszüless bennünk
immár láthatlanul? - Nem álmod-e az, hogy egyszer
láthatatlan légy? Ó, Föld: nem látható már?!
Sürgető feladatod nem az átlényegülés-e?
Kedvesem, Föld, én ezt akarom. Ó, már, hidd el,
nem kell több tavaszod, hogy megnyerj, egy csak,
már egy is elég, ettől is túlárad a vérem.
Névtelen elszánás köti régtől a létem Hozzád.
Néked volt mindig igazad, s a Te szent leleményed
még a halál is, a meghitt.
Lásd, élek még. És miből? A gyermekkor s a jövő sem
lesz kevesebb... Szívemben árad a sok fakadó lét,
s felszökken özönnel.

(R. M. Rilke: Duinói elégiák)
 
 
0 komment , kategória:  Kilencedik elégia  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1575
  • e Hét: 13320
  • e Hónap: 92878
  • e Év: 2034158
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.