Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Örök Magyarország I. rész
  2011-05-22 14:44:28, vasárnap
 
 
literáti Vágó Pál Dr.: Örök Magyarország I. rész

I.
,,Mondd el a múltakat és feltárom előtted a jövendőt!"

A kínai birodalom vallás- és államalapítójának, Konfucsenak
ez a bölcs mondása a történelem legmélyebb értelmére utal.
A világtörténelem eseményei, miként a soha meg nem nyugvó kaleidoszkóp képei, örökkön újszerű események, helyzetek, erőcsoportok látszólag ötletszerű jelenségeiben vonulnak előttünk tova. Nincs a világtörténelem végtelen filmjén egyetlen jelenet, amely megismétlődött volna. És mégis: e mozgalmas, mindig új isteni színjáték legmélyebb értelme az emberi sors útját szabályozó örökérvényű elvek és erkölcsi törvények hatalmát mutatja. Csupán az események változók, de minden mulandó emberi győzelem és vereség, dicsőség és bukás fölött a történelem gondviselésszerű igazságszolgáltatásának egyetlen örök törvénye uralkodik: a jobb, a nemesebb, az egyetemesebb eszményiség győzelme a nemtelen, az elfajult fölött, a szellem győzelme az anyag fölött, a fény állandó győzelme a sötétség fölött, Ormuzd győzelme Ármány fölött.

Minden történelmi fejlődés nagy tanúsága az állandó fejlődés a harc útján az egyetemesebb, nemesebb világtudat felé.

Az emberi lélek győzelmes örök vágyódása Isten felé. Ha más nem, ez a felismerés kell, hogy hittel és bizalommal töltsön el az örök isteni igazság hatalmában.

Ma ismét birodalmak, világnézetek magára eszmélésének korszakát éljük. ,,A hatalomért dúló harc minden ma látható jelensége a belső összeomlás eredménye. Máris megdőlt minden 1914-es államrendszer, ha részben fenn is állanak még formailag. Összeomlottak azonban szociális, világnézeti ismeretek és értékek is... Az első világháború, mint a minden téren jelentkező világforradalom kezdete azt a tragikus tényt derítette fel, hogy bár milliók áldozták életüket, ez az áldozat mégis más érdekek javát szolgálta, mint azok az érdekek, amelyekért milliók életüket áldozni hajlandók voltak. A világháború halottai egy értékét vesztett korszak katasztrófájának áldozatai, egyszersmind azonban az új nap, az új hit mártírjai." (A. Rosenberg: Der Mythos des XX. Jahrhunderts.)

Oly nagyszabású történelmi dráma tanúi vagyunk, amelyhez foghatót az emberiség ismert történelmében csak a Római Birodalom összeomlásában látunk és ezért, ha az előttünk folyó események nagy erkölcsi és társadalombölcseleti tanulságait le akarjuk vonni, hogy ezek fényével az eljövendő ködén át a magyar jövőt --- aggódva kutató tekintetünk előtt --- feltárjuk, nem érdektelen, ha rámutatunk azokra az erőkre, amelyek e csodálatos ókori birodalom hatalmi szerkezetét megbontották ugyan, de helyébe mégis egy örökérvényű birodalmi gondolatot emeltek.

A Római Birodalom összeomlása az újkori történetírás központi problémája. A tudósok kimutatták, hogy Róma összeomlását nem lehet egyetlen okra visszavezetni. Ezek az okok egyaránt külsők és belsők. Külsők a népvándorlás erőteljes, harcos népeinek támadásai, belsők a birodalom szociális megbetegedésének tünetei. A tartományok kormányzatában magukat betegre kereső patríciusok Itáliában nagy birtokok vásárlásával konzerválják vagyonukat és rabszolgákkal dolgoztatnak. Az államalkotó ősparasztság a nagybirtok versenyében anyagilag tönkrement Rómába tódul, hogy ott mint cirkuszt és ingyen kenyeret követelő proletár a munkanélküliségben erkölcsileg is tönkremenjen. Megdöbbentő végzetszerűség van abban, hogy a jelenkor e halálos társadalmi betegségét Róma nagy szellemei is felismerték --- latifundia perdidere Italiam... a nagybirtok teszi tönkre Itáliát, kiált fel kétségbeesetten Tacitus ---, anélkül, hogy Róma végzetét megfordítani képesek lettek volna. Az elpusztult parasztság és ezek leszármazottainak helyét az államélet vezetésében idegenvérű praetoriánusok és a légiókban idegenvérű zsoldosok foglalják el.

A birodalom több, mint ezeréves fejlődése után és kiterjedésének teljében egyszerre csak végzetes válságba jut és nem tud védekezni magánál lényegesen kisebb vándor népek támadásai ellen.

Elakad a roppant hadigépezet, amely ezer év minden technikai és taktikai eredményét magába vette és kipróbálta, mert az ősi vér kiszáradásával eltűnik az ősi Róma birodalomalkotó szelleme is. A birodalmat külső kereteiben a római közigazgatás, az úthálózat, a megerősített határok mechanikailag még a cézárok kora után évszázadokig fenntartják ugyan, de ez a korszak már csak halódás, amelyben az öntudat megszűnt és csak a szervek tudattalan egyre gyengülő ütemű munkája folyik.

E főbb tényezőkön kívül még számos más ok --- elsősorban a zsidóság bomlasztó munkája is --- közrejátszott az összeomlásban. Abban azonban egyetért a tudomány, hogy a döntő tényező lélektani volt.

--- A birodalomnak meg kellett szűnnie, mihelyt létjogosultsága a lelkekben megszűnt s csak egyre gyérebben akadtak olyanok, akik egész alkatukkal, értelmi, érzelmi és akarati világukkal élték volna mindazt, ami a birodalom fenntartásához, megvédelmezéséhez, további fennmaradásához szükséges. Az óriási tömegeket, majdnem a birodalom egész lakosságát valami tudatalatti közömbösségben és passzivitásban találták ezek az igények és a birodalom így mindenekelőtt a lelkekben halt meg.

--- De vajon teljesen megszűnt-e a Római Birodalom? Ez a megszűnés nem jött földrengésszerűen és amikor darabokra tört és feloldódott, bizonyos értelemben még mindig tovább élt és tovább hatott. Alig van olyan területe a nyugati birodalomnak, ahol a megtelepedett új barbár lakosság életére is csodálatraméltó hatásokkal ne lépnének fel a népiségi és kultúrabeli romanitás sugárzó erői... És főleg megmaradt a népek emlékezetében az impériumról szóló tudat, az egykori római impérium-eszmény halvány visszfénye. Ez az emlékezés századokon át él: a múlt felé forduló szemléletben a népek a hatalom, kormányzás és az egység csodálatosan sugárzó Atlantiszaként látják lebegni a Római Birodalmat és ebben a gondolatban a későbbi Európa-eszménynek valamiféle halvány előresejtése dereng --- írja dr. Gálos ,,Az egyház és a barbárnépek" 1938-ban kiadott tanulmányában. És ma ez a csupán derengő eszményként élő európai közösségtudat a fejlődés logikája és a fegyverek ereje folytán ismét, habár új alakban is, feltámad csaknem kétezer éves álmából.

* * *

Mi volt az, ami ennek a kétezer éven át derengő közösségi tudatnak életet adott, mi volt az, ami a népvándorlás hullámaiban a Római Birodalom romjain megtelepedett népeket egyetlen közösségtudatban fogta össze, hogy az összeomló birodalom véres küzdelmein át egy új, a régi szellemet átmentő életbe vezesse?

A német nemzetiszocialista állambölcselet úttörői Chamberlaintől Rosenbergig a fajtörténelem és a fajbiológia egybehangzó tényei alapján egyértelműen arra az álláspontra helyezkednek, hogy annak az eszmei értékrendszernek a teljessége, amelyet egy nép kultúrájának nevezhetünk, a legfőbb Jóságról, Szépségről és az erkölcsi Igazságról alkotott hite.

Egyetemes emberi értékeket, minden nép és minden ország számára egyetemes érvényű igazságokat csak a tudomány adhat. Ámde a kultúrának, a művészetnek a mi ízlésünk szerint szép megnyilatkozása a fajszellem kizárólagos tulajdonsága. A kínai zene éppen annyira érthetetlen a mi fülünknek, mint amennyire érthetetlen, sőt nevetséges a zsidó felfogás számára mindaz, amit katonanemzetek idealizmusa a hősi önfeláldozás legmagasztosabb erényévé emelt. A zsidószellem épp annyira nevetségesnek érzi Jókai hőseinek felnagyított idealizmusát, mint aminő undorral szemléli a mi fajtánk minden ép lelke a romboló zsidószellem perverz ötleteit, a szabadkőműves utasításra művészetté nyilvánított idiotizmusnak futurista, kubista, dadaista szédelgéseit.

Valóban nem vitathatjuk, hogy a logikai meggyőzés és a tudomány eszközeivel nem lehet hozzáférni ahhoz, amit ízlésnek, szépnek és erkölcsi igazságnak nevezünk. De gustibus non est disputandum, az ízlésről nem lehet vitatkozni. Ezek lékünk abszolút értékei, Istennek szívünkbe oltott országa. Miután pedig a szép és az erkölcsi igazság annál ellentétesebb módon nyilatkoznak meg a különböző társadalmak szellemében, minél távolabb eső fajok a hordozói, arra a végső következtetésre jut Rosenberg, hogy csak a faji vallás és a faji erkölcstan élhet történelemformáló erővel, mint olyan hit, amelyért meghalni képesek vagyunk. Olyan egyetemes, az össz-emberiséget magábanfoglaló valláserkölcsi szervezet tehát, amely az egész emberi nem szellemi irányítását egyetlen, a fajoktól független és a nemzetek fölött álló dogmából akarja leszármaztatni, éppen olyan elérhetetlen dolog, mint az örök béke. Gaedat, aki a német evangélikus misszió szolgálatában beutazta a Távol-Keletet, 1936-ban közzétett ,,A bumeráng visszapattan" című művében ma megdöbbentően ható világossággal jósolja még Ázsia diadalmas magára eszmélését, bekövetkezendő győzelmét és maga is --- egyházi ember létére --- arra a rezignált beismerésre jut, hogy a meghasonlott nyugati civilizáció mai szellemi és erkölcsi fegyvertárával a Távol-Kelet népeit a keresztény világszemlélet számára megnyerni nem lehet.

Bárhogy álljon is az igazság, bizonyos, hogy mindig az a világnézet győz, amelyet magasabb erkölcsi tartalommal vagyunk képesek telíteni és nem lehet vitás az sem, hogy Európa államalkotó népei fajilag elég közel állanak ahhoz, hogy ezeket egyetlen, csupán népi és nemzeti tekintetben változó világszemléletben lehessen összefogni. Ezt döntően bizonyítja az a történelmi tény, hogy az egész európai szellemi közösség, de ezen túlmenően minden európai fajból született nép a kereszténység vitathatatlanul összefogó, a nemzetek felett álló integráló hatásából született.

A római katolicizmus volt az, amelyben a széthulló római birodalom, egy az annak romjait kitöltő új közösségtudatban tovább élt, amelyben a politikai hatalmát elvesztett birodalmi közösségtudat az erkölcsi közösségtudat eszményi alakjában fejlődött tovább, hogy ma ismét politikai közösséggé erősödjék. A kereszténység volt az, amely az elsőnek megtért brit kelta őslakosságot a piktek, skótok és az ezek ellen behívott hódító angolszászok másfél évszázados vérengzései után a végpusztulástól menti meg az angolszászok megtérítésével. Ethelbert királynak 597-ben Canterburyban történt megkeresztelése után indulhatott meg a Szigetország népeinek békés egybeforrása, mely a mai angol nép megszületéséhez vezetett. De ugyanezen keresztény egyesülés hozza létre frank földön is Klodvig megtérése következtében, évszázados véres harcok után a frank, burgund és nyugati gótok népi összeolvadásából a jelenkor francia nemzetét.

Amennyire igaz tehát, hogy az államnépnek romboló fajiságú elemekkel való vérkeveredése az állam összeomlásához vezet, annyira igaz az is, hogy Európa megszületése és szellemi fejlődése nem lett volna és a jövőben sem lehetséges, ha Európa rokonnépei a mereven értelmezett faji türelmetlenség és elkülönülés álláspontjára helyezkednek.

* * *

Mi a tanulság mindebből? Birodalmak nem akkor tűnnek el a történelem süllyesztőjében, amikor látható államszervezetük összeomlik, hanem, amikor saját nemzeti elhivatottságuk hitét és birodalmi tudatukat feladták. Nem halt meg, csak alszik az a birodalom és az a hatalom, melynek hite elevenen él. Amíg a hitünk él, addig mindig él a lehetőség, hogy ez a hit egy új közösségtudat erejével egykoron testet öltsön, mert ,,az a nép, szeretettel csüng népiségének örökkévalóságán, minden időkben ünnepelheti feltámadását és újjászületését" (Friedrich Ludwig Jahn).

Nekünk is volt Birodalmunk, ezeréves sors- és munkaközösség letörülhetetlen nyomai és feltámadásának mindennapi imánkba foglalt emlékezete hirdetik örök életét.

Nekünk is volt Birodalmunk, Birodalmat összetartó politikai hatalmunk, amely összeomlott, mint egykoron a Római Birodalom. A mi Birodalmunk is széthullott politikai szerkezetében, ámde azok a természeti és történelmi erők, amelyek létrehozták és egy évezreden át fenntartották örökké élnek tovább. Mi a feltétele tehát, hogy a hitünkben élő ez az eszmény testet öltsön? Felelet: nem elég hinnünk benne, mert a hit csak akkor üdvözít, ha tetteinkben elevenen él.

Nem elég hinni benne, ezt a hitet magasabb eszményiséggel kell megtölteni, a megvalósítani szándékolt társadalmi közösség új rendjének olyan elképzelésével és munkatervével, amely e közösség minden tagjának előnyét, szerencsésebb élethelyzetét és eredményesebb munkáját szolgálja.

Ezt az új közösségi gondolatot bele kell vinni, miként az új hitet, az új eszményiség tudatát nemcsak a magyar, hanem a sorsközösségbe fogott érdekelt minden nép közvéleményébe a logikai meggyőzés és a halálra szánt áldozatkészség minden fanatizmusával. Csak ezzel az elszántsággal, az őskereszténység vértanú hitével lehet és csakis ezzel, de feltétlen bizonyossággal hódítani fegyvertelenül, sőt a fegyverek ellenére is.

Íme, ez a Hungaria aeterna, az örök magyar gondolat áldozatos szolgálatának legmélyebb bölcseleti értelme. Ezt a gondolatot, ezt a célt kívánta szolgálni egyelőre a logika fegyvereivel csupán Toll Péterrel írt ,,Munkaállam" című könyvünk is, mely szabatos ideológiai határvonalat húz a nemzetiszocializmus és annak magyar gyakorlata között.

Nagyon jól tudjuk, hogy az az Európa, amely ma születik, más Európa lesz, mint az az Európa, amely 1938 előtt volt.

Nagyon jól tudjuk azt is, hogy politikai tantételeit és célkitűzéseit ma másképpen kell megfogalmaznunk, mint 1938 előtt. 1938 előtt a közösségi életforma politikai megvalósítása a magyarság és az ezeréves birodalom akkor még nem nemzetiszocialista nemzetiségeinek belügye volt. Közakarattal, a magyarság kezdeményező erejével való átállás kérdése volt a nemzetiszocialista életformára. Törekvés az új világnézeti közösségre, amely a reintegráció alkalmas légkörét megteremtheti. A lényeg: a magyarság független kezdeményezése ma sem túlhaladott még, ez örökké nyitva áll, mint a harc maga, amely az élet lényege, noha az érdekelt nemzetiségek ma már nemzetiszocialisták. A különbség annyi, hogy a mai európai helyzetben ez a magyar kezdeményezés már nem csupán a magyarság és az érdekelt nemzetiségek kezdeményezésének kérdése, mert nem választható el többé a nemzetiségi kérdés, egyetemes európai szabályozásától. És e tekintetben a ma vajúdó Európa közösségtudata sem képzelhető el azon magasabb sorsközösség összefogó ereje nélkül, amelynek tudatosítása a Kárpát-Duna élettérben Szálasi Ferenc kezdeményező gondolata volt.

* * *

A magyar öncélúság tudatosítása, annak tényleges államépítő tartalommal való megtöltése és ily irányú egységes köztudat kialakítása a mohácsi vész óta nem volt akkora nemzeti érdek, mint éppen a mai világnézeti harcban, amely ismét évszázadokra Európa és benne Hazánk sorsát is eldönti. Ezért nem lehet rombolóbb, nemzetvesztőbb aknavető munkát elképzelni annál a pártpolitikai érdekből folytatott suttogó és megtévesztő propagandánál, annál a világnézeti kishitűségnél, amely a szobatudósok politikai gyermekességével és néhány hiúságában sértett primadonna gyűlölködésével éppen a jelen sorsdöntő pillanatokat tartja alkalmasnak arra, hogy a kishitűség és a független magyar öntudat elkábításának lelki mérgét hintse el sorainkban.

A Nyilaskeresztes Pártból 1941. év szeptemberében kezdődött kilépéseknek megindítója az a suttogó propaganda volt, amely szerint a magyar nemzetiszocialista mozgalom önerejéből az Európa-rendező hatalmi tényezők támogatása nélkül nem győzhet és miután a magyar nemzetiszocialista mozgalom bizonyos --- a Magyarság szerkesztőségével kapcsolatban álló külföldi informátorok szerint --- e hatalmi tényezők részéről csak abban az esetben számíthat támogatásra, ha nem párttöredékek, hanem egyetemes magyar szervezet formájában jelentkezik. Időközben Málnási Ödön megtette nekünk azt a megfizethetetlen szívességet, hogy ezt az ellenőrizhetetlen suttogó propagandát a Magyarság július 16- és 23-i számaiban közölt önvallomásában leleplezte, amidőn is németországi tanulmányútjáról visszatérve a jólértesültség pózával jelentette ki, hogy: ,,a vezetésed alatt álló Párt az Új Európába való beillesztés nagyjelentőségű művében semmiféle számba vehető szerephez nem juthat...", ezért ,,... a Téged kellő tájékozottság hiányában követőket az Új Európában való végleges beilleszkedéskor oly megrendítő csalódás fogja érni, mitől becsületes és bajtársias kívánalom őket megóvni".

Erre az érvelésre egyetlen magyar választ adhatok:

Azon alkotmányjogi reformok megalkotása, melyek által a XX. század magyar államának az európai népközösségbe való illesztése megtörténik, a magyar állam két független tényezőjének: a magyar Államfő és a magyar nép kizárólagos illetékességébe tartozik.

Egyedül e két tényező bizalma hivatott eldönteni, hogy kinek vagy kiknek a kezébe kívánja az Új Európába valló illeszkedés nagyjelentőségű művének magyar feladatkörét letenni. Ez egy független nemzet azon alapvető szabadságjoga, amelyet a magyar nemzet egyetlen barátja, de független gondolkodású magyar ember még kevésbé vonhat kétségbe. És ha Málnási a tudós pedánsságával vezetett kis noteszében visszalapoz, ezt a külső befolyástól független magyar álláspontot hirdette már az 1937-es vigadói beszédében is és hirdeti minden időn keresztül.

Nem! Csalódás talán azokat éri, akik az eszményi célkitűzés, az örök magyar gondolat sikerét a saját politikai karrierjük sikerével tévesztik össze.

A politikai hatalmat méltatlan is képes bitorolni, a győzelmet a gyenge is el tudja viselni.

Az ilyféle siker múló jelenség a nemzet életében, mert az örök magyar gondolat szempontjából lényegtelen, hogy az ma, vagy holnap ölti-e magára a politikai hatalom köntösét. Lényeges csupán az, hogy lesznek-e mindenkor magyarok, akik ezért az eszméért szenvedni, és meghalni képesek! Mert mint kifejtettük, birodalmak és népek csak akkor tűnnek el a történelem süllyesztőjében, ha saját hitüket és birodalmi tudatukat feladták. Az a mi hivatásunk, hogy ezt a tudatot szögezzük minden belső és külső ellenfelünkkel szembe, hogy élesszük a Rodostóban meggyújtott szent lángot még akkor is, ha ez a hivatás --- mint Málnási mondja --- öntudatlanul is a szomorú emigrációba vezet. Mert a Hungária aeterna szolgálatában csalódni nem lehet, legfeljebb meghalni érette, de követésében elfáradni sohasem!

II.

A nemzet erejének jele, ha közvéleménye az igazságot elviselni képes. Ez az erkölcsi erő nyilatkozott meg dr. Goebbels birodalmi miniszter beszédében és annak visszhangjában --- szebben és meggyőzőbben, mintha diadalívek és győzelmi mámor hirdették volna. Dr. Goebbels szózatának lényege az a megállapítás, hogy a veszély, amely Európát fenyegeti óriási és ezért csakis az egyetemes európai erők teljes értékű --- totális --- mozgósításával hárítható el. E súlyos szavak nemcsak a német népnek, hanem egész Európának és így a német népen kívül elsősorban nekünk szólnak, akik történelmi idők óta teljesítjük a nyugati civilizáció védelmének épp oly dicsőséges, mint áldozatos küldetését.

Miként a halálos veszedelem órájában önkéntelenül visszatekintünk a múltba, hogy lelkiismeretvizsgálatot tartván mérlegeljük mi az, ami a megpróbáltatásban erőt adhat, ma is természetszerű szükségesség, sőt kötelesség is, hogy világos képet alkossunk magunknak: mi az, ami a nemzetet teljes értékű --- totális --- erőkifejtésre képesíti?

A rendelkezésre álló nemzeti erő teljes értékű mozgósítása úgy a honvédelem, mint a munka frontján a közhatalom feladata és semmi kétségünk aziránt, hogy a kormány a történelmi próba a súlyos órájában megtette mindazt, amit a nemzet létének és becsületének védelme megkövetel. Nem felejtjük azonban, hogy a nemzet minden pillanatában egy az azt megelőző szerves történelmi fejlődés eredménye és ezért annak a nemzeti erőnek a nagysága, amelyet a közhatalom a jelen pillanatban az emberi lehetőség határai között mozgósítani képes, a helyzet parancsolta intézkedéseken kívül a nemzeti erőknek a jelen pillanatot megelőző fejlődésével van megszabva. Időszerű és közérdekű tehát, hogy a nemzet fejlődésének örökérvényű és a pillanatnyi politikai helyzettől független, egy ezeréves múlt perspektívájában felismerhető törvényszerűségeivel foglalkozzunk, melyekben sokkal több van elrejtve nemcsak a pillanatnyi helyzetben kifejthető teljes értékű nemzeti erőknél, hanem magának a nemzet örökkévalóságának és fejlődésének titka is!

A nemzet sorsát éppen úgy, mint az egyénét is, az dönti el, hogy képes-e létkérdéseit a saját lelki adottságaiból fakadó, tehát önálló kezdeményezéssel megoldani.

Valamint, hogy csak az az ember ,,szabad" a szó metafizikai értelmében, aki pályafutásának minden eléje tornyosuló akadálya ellenére is egész munkásságát egy, a saját egyéniségének megfelelő eszmény szolgálatába képes állítani, ugyanúgy, csak az a nép független valóban, amely létkérdéseit az állam és a társadalom törvényes rendjének a népi életből fakadó, tehát faji és történelmi adottságaiból kiinduló belső kezdeményezéssel képes a változott viszonyokhoz való alkalmazkodással módosítani. Ezzel annak az általános érvényű élettani igazságnak adtunk kifejezést, mely szerint a társas élet fejlődését, éppen úgy, az egyénét is, két ellentétes erő: az átöröklés és az alkalmazkodás, tehát a konzervatív és reformáló erők kölcsönhatása szabályozza.

Azok a konzerváló erők, amelyek a nemzet életében ugyanazt a szerepet töltik be, mint az átöröklés az egyén életében, ezek az elődök alkotásaiból a történelem hagyományaiból és jogszokásaiból fakadnak, egy olyan ősi múltból, amelyet a társadalomtudomány a nemzet genotypusának nevez; azok a reformáló erők pedig, amelyek a társadalom rendjét a változott viszonyokhoz módosítani törekszenek, az alkalmazkodás törvényeinek felelnek meg és a kezdeményező szellem gyűjtőfogalmával jelölhetők meg.

Mindkét erő nélkülözhetetlen a független nemzeti fejlődés szempontjából és bizonyos, hogy a nép életében a legfontosabb, hogy sohase veszítse el teljesen az érintkezést és kapcsolatát az ősi állapotaival. (Dr. Gallus: Nép és föld.)

Bizonyos, hogy az a nép, mely a változott viszonyokhoz saját kezdeményező erőinek megbénulása vagy elfojtása következtében alkalmazkodni képtelen, annak az élete vagy belső tespedés és hanyatlás, vagy pedig idegen inspirációk végrehajtása és ez esetben a szabadsága is látszatszabadság csupán még akkor is, ha törvényhozását és végrehajtó hatalmát a forma szerint nem korlátozza semmi idegen hatalommal rákényszerített jogszabály.

A mai helyzetet rögzíteni törekvő tényezők a XX. század szellemi mozgalmával szemben előszeretettel hivatkoznak a magyar történelemre, a magyar alkotmányra, mint olyan ténybeli adottságokra, amelyekben ősi hamisítatlan magyar szellem tükrözik vissza. Ezekből kívánják bizonyítani, hogy mindaz, ami ma az európai szellem megújhodását irányítja, mennyire idegen és összeegyeztethetetlen a magyar történelmi öntudattal. Helyes is, ha a történelemre hivatkoznak, mert a nemzet egyeteme magasabbrendű szerves lény, amelynek minden pillanata egész múltjának szerves eredője.

Akik azonban a történelmen nyargalnak, zavarba jönnek, ha feltesszük nekik a kérdést, hogy ennek az ősi magyar szellemi adottságnak megrajzolásánál miért ragadják hát ki a magyarságnak több évezredes múltjából éppen azt az aránylag rövid kilenc évszázados intermezzót, amelynek folyamán a honfoglalás-korabeli magyarságnak az európai nagyteret uraló fölényes katonai és népi ereje európai viszonylatban a fokozatos hanyatlás képét mutatja? Hiszen ha fel akarjuk deríteni azokat a tényezőket, amelyek a honfoglaló magyarság katonai hatalmát és népi erejét eredményezték és ezekből olyan következtetéseket akarunk levonni, amelyek a magyar népi erők felújítására, teljes értékű erőkifejtésére és társadalmunk átszervezésére alkalmasak, akkor logikusan abból az állami és társadalmi rendből kell kiindulnunk, melyben ez a népi erő töretlenül nyilatkozik meg. Ez pedig a vérszerződés tényében kifejezést nyert ősi államszervezetünk volt. Tankönyveink a honfoglaló magyarságnak ezt a törzsi államszervezetét valami nomadizáló, alacsonyabbrendű ,,pogány" életformának szeretik minősíteni. Pedig a magyarság ősi törzsszerkezete a faji sorsközösség tudatából fakadó fegyelem és a jogegyenlőség ideális egyensúlyi képét mutatja. A honfoglalás körülményei és annak sikeres végrehajtása azt bizonyítják, hogy a magyarság ebben a törzsi szervezetben is képes volt oly nagyszabású, egyenesen bámulatra méltó mozgósítási tervek végrehajtására, amelyek el sem képzelhetők egyetlen központi vezérlő akarat és nagyszerűen kiépített állami és honvédelmi szervezet nélkül. Ez az ősi szervezet a közigazgatásnak és a fegyveres nemzetnek szerves egységét mutatja.

Ibn Rusta, valamint Cyrill és Method apostolok feljegyzéseiből kiderült, hogy a magyarság a honfoglalást évtizedeken át érlelt, jól átgondolt tervek szerint hajtotta végre. Krisztus után 860-ban a Káma mellett tanyázó onogurok közül mintegy 20.000 főnyi lovas indult el, akikkel ugyanezen évben Cyrill apostol a krimi félszigeten találkozik, míg Hinkmár érsek szerint ezek két évvel később már Pannóniát ejtik rémületbe. Ez az előreküldött lovasság nyilván a felderítés feladatait oldotta meg, amelynek híradása nyomán, a vonulási irányok kikémlelése után kerekedik fel a magyarság zöme 870-ben.

Micsoda szervezettség, micsoda gondos tervszerűség és fegyelmezett végrehajtás kellett ahhoz, hogy az ősi vezérek egy egész nemzetet gyermekestől, barmostól, minden mozgatható felszereléssel sikeresen vezethessenek át folytonos harcok közepette egy 2000 km-es útvonalon Dél-Oroszország nagy folyói és sártengerei által alkotott természeti akadályokon. 885-ben Ybn Rust a magyarokat már a Don, szent Method pedig 890-ben a Duna torkolatánál találja. 889-ben tehát a magyar törzsek helyzetet változtattak, katonai nyelven szólva felfejlődtek a Kárpátokkal párhuzamosan. Árpád a közben elhalt Onogur király utódjául megválasztott magyar vezér a törzsek többségével és egy kisebb magyar különítménnyel felhúzódott északra, a vereckei hágó irányába. Legidősebb fia, Levente pedig az Al-Dunánál állott a magyar törzs zömével... Miután a magyar törzs szétverte az Al-Dunánál az őt feltartóztatni akaró bolgár sereget, ,,...Árpád kiadta a parancsot az egész nép indulására". (Pálfi: A magyarok ősvallása.) őseink tehát a korszerű hadászat elvei szerint a Kárpát-medencét szabályszerű harapófogóba fogták.

A honfoglalás egyetlen nagy katlancsata grandiózus képét mutatja, amelyben a déli és északi sereg a Csepel-szigeten találkozott, ahol Árpád vezér foglalta el a szállását.

Ha már most ennek a nagyszerű társadalmi rendnek alkotmányjogi alapjait a vérszerződés hagyományában vizsgáljuk, az a meglepő tény derül ki, hogy ez az ősi állameszme, amelynek belső fegyelme az uralkodóházra korlátozott szabad vezérválasztás jogán épült fel, lényegében azonos a XX. század ,,autoriter" állam gondolatával. A vérszerződésnek a magyar hagyományokban megőrzött szövege a következő:

1. Míg Álmos és maradéka él, a nemzet mindig véréből választ fejedelmet.

2. Amit közös erővel szereznek, abban mindenki közösen részesedjék.

3. Azok a vezérek, akik Árpádot fejedelmükké választották, sem maguk, sem utódaik a vezér tanácsából és az országlás tisztéből ki ne rekesztessenek.

4. Ha valaki Árpád és utódai ... közül ezen esküszerződést megszegné, átok alatt legyen mindörökké.

5. Ha valaki utódai közül hűtlenné lenne a fejedelem rokonai között, a vétkesnek vére ontassék.

6. Ha valaki a nemzeti gyűlésekre ... a táborban meg nem jelenik és elmaradásának okát nem adja, ketté hasíttassék.

Az ősi magyar szellemnek, ebben az emlékében az államalkotó magyar erkölcsiségnek, az eskü szentségének, a hűségnek, a jogegyenlőségnek eszményei oly tisztasággal nyilatkoznak meg, hogy ezek ma, a XX. század tisztultabb megítélésében is mély kegyelettel töltenek el.

Legalább is tudatlanság és célzatosság kell ahhoz a propagandához, amely azt hirdeti, hogy a XX. század koreszméi ellenkeznek a ,,sajátosan magyar ősi életformákkal". Ennek éppen az ellenkezője igaz! Ez a felfogás csak arra alkalmas, hogy aláássa a nemzet önbizalmát és jogos büszkeségét, amelyet bennünk az a tény ébreszt, hogy a vérszerződés hagyományában fennmaradt legősibb jogalkotásunk, az államalkotás oly örökérvényűnek bizonyult eszmerendjét fejezi ki, amelyet nem Európától vettünk, amelyhez Európa maga is egy évezredes vívódás árán tudott felemelkedni. Annyi bizonyos, hogy ebben az ősi életformában benne volt az egészséges életközösségnek mindaz a feltétele, amelyet a XX. század államaiban is a népi erők teljes értékű kifejlődését biztosítják, nevezetesen:

1. A nemzet véréből, az egyéni rátermettség alapján választott nemzetvezér, aki mellett

2. az országnagyok és a nemzetgyűlésbe meghívott nemzet csupán a tanácsadás tisztét töltik be.

A vezér tehát nem az úgynevezett liberális felvilágosodás többségi elve alapján kormányoz, hanem parancsuralmat gyakorol. A magyar nemzetvezér mégsem despota, nem kényúr, mert hatáskörében népi és totális felelősséggel jár el.

A vezérrel a néppel szemben fennálló, de a népet is minden tagjában kötelező felelőssége a törvényhozásban való kötelező részvételben nyilatkozik meg.

A XX. század államának vezetői ma tömeggyűlések és a rádió hullámain keresztül igyekeznek sorsdöntő elhatározások előtt nemzetükkel egyetlen szellemi közösségbe kapcsolódni. Íme, a korszerű államkormányzat e gyakorlatát az ősi magyar szervezetben már törvényes joggyakorlat biztosította. A közös szerzeményben való közös részvétel a birtokmegosztás ideális egyensúlyát mutatja. Ideális tiszta népközösséggel állunk szemben, amelyben a nyugati keresztény hűbériségnek és a liberális korszaknak beteg vagyoni aránytalansága, a nemzetnek osztályokra való tagolódása, az uralkodóháznak és a főrendeknek népi elidegenedése, a nemzet faji anarchiája és ebből származó belső meghasonlottsága teljesen ismeretlen volt.

Az Ázsia mythoszában elvesző harcok iskolájában kialakult ez az életforma volt a magyarságnak tulajdonképpeni ,,őslénye" --- genotypusa ---, amelynek katonai hatalmával szemben egész Európa tehetetlenül állott.

Őseink a IX. század első felében az Atlanti-óceán partjaitól egészen Byzancig ott jelentek meg portyázó hadaikkal, ahol éppen kedvük tartotta. Hova tűnt el ez a hatalom, miért pusztult el, amelynek emléke egy ezredéves alkony után is messze ragyog a történelem lapjain!?

Amikor 1853-ban Perry amerikai tengernagy az Egyesült Államok elnökének levelét átadta a Sogun-nak és két évvel később kereskedelmi szerződésre kötelezi az addig teljesen elzárkózó Japánt, ,,Nippon vezetői belátták, hogy az elzárkózás lehetetlen, az idegenek harci eszközei az övékénél sokkal erősebbek. Elhatározták, hogy megkeresik az idegen világ bölcsességét, megtanulják az idegenek tudományát". (Dr. Éles Zoltán: Nippon.)

Abban, hogy Nippon saját ifjúságát küldi ki tanulni, nem pedig idegen tanítókat telepít az országba, Turán vezérnépének a történelemben páratlanul álló állambölcsessége mutatkozik meg. Ezzel a ténnyel Miadzsi Tenno érintetlenül menti át Nippon ősi erkölcsi szemléletét és kultúráját anélkül, hogy a korszerű fegyverek és a tudományos haladás eszközeiről lemondott volna. Ez a titka annak a bámulatra méltó egységnek, amely a modern Nippont állami, vallási, tudományos és kulturális életét és nemzeti öntudatát jellemzi. Az államvezető réteg és a nép tökéletes faji és erkölcsi harmóniáján, a nép véréből származó 2000 éves dinasztia patriarchális tekintélyén nyugvó egység a forrása Nippon lebírhatatlan erejének és egyre növekvő világhatalmának.

Őseink, sajnos, az európai keresztény életformák felvételekor a fordított és végzetesnek bizonyult utat választották. Mi a hűbériségnek nyugati és a magyar ember lelkétől örökké idegen életformáját nem természetes belső fejlődés, hanem a társadalom rendjének erőszakos megbontása útján, idegen politikai aspirációk hatása alatt vettük fel. Géza fejedelem, hogy a nemzetnek a vérszerződésben lefektetett szabad választási jogával és a nemzetségfők akaratával szemben fiára, Vajkra ruházhassa az államfő hatalmát, arra az idegen segítségre támaszkodott, amely a hittérítés leple alatt a nyugati kereszténység egyházi és világi hatalmának hűbéri felségjogait kívánta kiterjeszteni Magyarországra. Ez a külső segítséggel rákényszerült életforma az uralkodóház és a nemzet mélységes meghasonlásához, ősi kultúrájának és népi hadseregének megsemmisüléséhez, kilenc évszázados fokozatos hanyatláshoz vezetett, melyet történelmünk folyamán néhány rendkívüli képességgel megáldott uralkodó csupán rövid uralkodásának intermezzója alatt volt képes megállítani. Az a szerencsétlen körülmény, hogy a nyugati életformákat nem szerves fejlődés, nem a lelkeknek magyar szó általi meggyőzése, hanem hatalmi tény következtében vettük fel, olyan törést jelent a nemzet fejlődésében, amelynek kapcsán teljesen elszakadt a fajának és egyéniségének megfelelő ősállapottól.

A fejlődésnek ez a megszakadása lett a kiindulási pontja az uralkodóház és a nép történelmi időkön át tartó meghasonlásának. A király a nemzettel szemben a rendszeresen betelepített idegen népcsoportokra, egész országrészekre, gazdagított hűbérurakra támaszkodik. Állampolitikai elvvé emelkedik a szentistváni hagyomány, hogy ,,gyönge és törékeny az egynyelvű és egy erkölcsű uralom". A történészek által országnak fordított ,,regnum" nyilvánvaló értelme ,,királyi hatalom". A király és a magyar nép közötti sorsközösség és tudata ezzel megszűnt.

Az idegen uralkodóházak sarjaival kötött házasságok már az Árpád-ház története szerint is szinte kötelező udvari etikettnek, később az Árpád-ház kihalása után pedig az idegen származás szinte a kötelező uralkodói minősítés kellékének számít.

Az idegen királyi arák kíséretében bejött lovagok rendszeres telepítéséből alakult ki az a feudális rend, amelyben az ősi törzsek fajközösség-tudatát a rendi érdekek tudata, ez a nemzetközi és fajnélküli tudat homályosítja el.

E rendi tudatban gyökerező felfogás szerint a jobbágy nemzetisége teljesen közömbös, csupán a munka szolgáltatása a fontos. Ez a faji közöny lesz a szolgaságot nem tűrő magyar jobbágy elűzésének, idegen nemzetiségű jobbágyok betelepítésének, a magyar népi erők évszázados hanyatlásának tulajdonképpeni kútforrása. Ezzel indul meg a magyarságnak az a nagy tudathasadása, amely úrinak, előkelőnek csak az idegent tekintette és az ősi eredetiséget paraszti jelzővel sújtotta, amely egyúttal megvetésének kifejezése volt. A magyar sorstragédia e mélységes meglátása tükrözik vissza Bánk bán tragikus alakjában és valóban nincs tragikusabb bizonyítéka a magyar öntudat tökéletes meghasonlásának annál, hogy megveti azt, aki évszázadok folyamán fajában egyedül maradt magyar, akinek ajka a teljes feledésből átmentette az édes magyar szót és a dalt, a magyar parasztot.

A vérszerződés megszegett esküje niebelungi átokként vonul végig már az Árpád-ház testvérharcain és teljesedik be abban a tényben,
hogy az utolsó árpád-házi uralkodót, III. Endrét,
VIII. Bonifác pápa hűbérúri hatalmával detronizálja Róbert Károly javára.
Ma egy sorsdöntő erőpróba pillanatában elérkezett az utolsó órája annak,
hogy egy évezred tanulságát levonjuk.
Az út, amely az elveszett teljes értékű nemzeti erőkifejtésünkhöz, a mi népi válságunkból visszavezethet, a népi Magyarország, a népi magyarság célkitűzésében van megadva.
Tudósaink megállapították, hogy a magyarság mai fajképe lényegében megegyezik a honfoglaláskori magyarságéval. Az az életforma tehát, melyben a népi magyar erők teljes értékű kifejlődése várható, nem lehet lényegében eltérő a vérszerződés elveiben lefektetett állameszmétől. Ennek korszerű alakját akkor találjuk meg, ha történelmi fejlődésünkben visszaállítjuk a jogfolytonosságot ott, ahol az megszakadt és visszatérünk a feudális, liberális fejlődési vonalról az ősi magyar fejlődési alaphoz.
Csak ha ismét megtaláljuk a huszadik század köntösében újjászületett ősi életformánkat,
ha megtaláljuk a templomot,
melynek oltárán

az egy Isten,
egy haza,
egy hit szentháromsága ragyog,

támadhat fel ismét régi erejében az örök Magyarország.
 
 
0 komment , kategória:  Örök Magyarország I. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 281
  • e Hét: 4447
  • e Hónap: 15598
  • e Év: 280813
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.