Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
FPZoltánA fajvédelem lélektana
  2011-05-29 15:58:20, vasárnap
 
 
F. Papp Zoltán: A fajvédelem lélektana

Elvitathatatlan és szinte megcáfolhatatlan, hogy a mi korunk, a fajvédelmi harcnak kora, a világtörténelem egyik legszebb, legragyogóbb fejezetét írja, dacára annak, hogy ebben az életnek nevezett hömpölygő folyamban állók, még a legtisztábban látók sem tudják teljesen áttekinteni a történés nagyszerű áramát.

Régi igazság, hogy minden tárgyilagos ítélethez távlat kell. Ezt a távlatot csak az utánunk jövők kapják meg, ők tudják s fogják majd felmérni igazán ennek a kor-tartamnak hősi erőfeszítését, nagylendületű küzdelmét, erényét és hibáit egyaránt. Mi már többé-kevésbé helyesen ítélkezhetünk az egyptomi birodalom fénykoráról, pragmatice kimutathatjuk hanyatlásának s pusztulásának okait, az olasz rinascimentóról táplált véleményünk is helytálló lehet, azonban a mi korunkról még nem mondhatunk ítéletet, mert még semmiféle kor sem hordozott arculatán annyi ellentétes vonást, küzdelme nem volt annyira ezerfelé tagolt, harca olyan gigantikus méretű, mint a miénk. Mégis, ennek dacára is meg kell kísérelnünk, hogy felvázoljuk értékítéletünket korunkról, hogy világosabban álljon előttünk a cél: mit s hogyan akarunk, mely ugyanakkor igazságunknak, mint hitvallásunknak hirdetése is.

Bárhol lapozzuk fel a világtörténelem lapjait, ha voltak eszmeáramlatok, melyek megmozgatták a népek lelkét s ezek új erőket hívtak létbe, azok csak egy-egy fajra, országra, világrészre szorítkoztak. A hellén kultúra besugárzott messze földrészeket Pannóniától-Ázsia sivatagjáig, a római jog mentalitása mint világnézet beszürönközött mindenhová, ahol a római légiók sasos, vesszőnyalábos lobogóit meglengette a szél. Nem tudunk azonban olyan megmozdulásról, mely Alaszkától-Patagóniáig, Melburntől-Osakáig egyformán minden népet hatalmába von, mint a miénk: a faji erők akcióba lépése. Mi ennek az oka? Hol s miben keressük a megfejtés nyitját? Ennek szerintünk kettő az oka. Az egyik a civilizáció, pontosabban a technika, mely mint sajtó, rádió, hajó- és repülőjáratok, a régebbi korok számára elképzelhetetlen rövid idő alatt, minden gondolatot, eszményt közöl, a világvárosok lakóival éppúgy, mint a legelrejtettebb zugok remetéivel. Ma a gondolatok befolyásoló ereje a távolságok csökkenésével meghatványozódott. Az eszmék csiráit, legyenek azok a kommunizmusé, vagy a faji míthoszé, szikratávírók szórják szerteszét. Ez a materiális ok. A másik lélektani, melyről alább szólunk s amellyel kapcsolatosan megkíséreljük a feleletadást arra a kérdésre is, hogy

a fajvédelemnek, vagy másképpen a faji élet teljességére való törekvésnek, mint eszmeáramlatnak ma miért kellett ránk köszöntenie, miért lett a kor kelléke?

A természet világában minden esemény, minden történés az okság törvényén nyugszik s ha ezen a végtelennek látszó láncolaton a véges emberi ész eljutott a megmagyarázhatatlanig, a nincs-továbbig, a hit világa az egyetlenben, az ős-okban, megtalálja minden okok forrását és eredetét. Az ázalagok, az egysejtűek mikrokozmoszának életétől, a nagy lelki és materiális történésekig, semmi sem a véletlené, az esetlegesé, --- mit Goethe Faustjában így fejez ki:

,,Der erste so, der zweite so,
Und d' rum der der dritt' und vierte so,
Wenn der erst' und zweit' nich wár',
Dritt' und viert' werd' nimmermehr".

(Az elsőt követi a második, ezért ilyen a harmadik és negyedik s ha az első és második nem volna, úgy a harmadik és negyedik sem lenne.)

Így a XX-ik századnak nem Deus ex machinája, nem tégelyben kitermelt homunculusa Keyserling sofőrtypusa, a géptechnika rabszolgaembere, hanem a civilizáció kínpadjára feszített, a kultúra őstalajától elszakított ember sorsának beteljesedése. Nem véletlen, hogy ennek az oksági láncolatnak utolsó szemén találjuk a kiégett, üszkös lelkű falanszter rendszernek szörnyszülöttjét: a bolsevistát, mint az emberi méltóságnak, elhivatottságnak, az igazi emberiességnek tagadóját, megcsúfolóját, a nihilnek bomlott agyú Mefisztóját. A világtörténelem isteni színjátékának színpadán --- hullámvölgyből, hullámhegyre --- szigorú törvényszerűséggel követik egymást az események. A nagy, kultúrában, eszményben, javakban gazdag, emelkedett korokat felváltották az elesettség megbénult, elfásult periódusai, majd azokat újra virágzó századok követték. Pl. a fajiságának tisztaságában, --- mit a felszabadított rabszolgák okoztak, --- megfertőzött, elkorcsosult Róma fénykora után be kellett következnie a birodalom bukásának, az egészséges fajtabélyeg nélküli chaosznak.

Felsorakoztathatnék a példák számtalan sorát, ami azonban messze vezetne most kitűzött problémánk megvitatásától, tehát meg kell elégednünk azzal, hogy szemügyre vesszük századunkat, hangoztatva, hogy a még divatos szellemtörténeti kutatást rövidesen fel kell váltania egy új, a fajiság, a vérségi kötelékek törvényei alapján meglátott történetírásnak. Mert nem a jelenben sokak által lefitymált faji míthosz gőgje, ábrándja, hogy meghatározott fajok, meghatározott kultúrákat teremtenek. Az európai kultúra ezredév óta különbözik úgy az indiai, mint chínai kultúrától s különbözni is fog.[1] Amilyen önámítás az örökbéke gondolata, olyannyira az a fajok egyformaságára való törekvés, annyival is inkább, mert a fajok csak a maguk eredetiségében és tisztaságában fejthetik ki erejük javát s lehetnek az emberiség értékeinek és javainak igazi hordozói. A kereszténységnek eszmevivői nem lehetek mások, csak európai fajok, míg a buddhizmus kizárólag az indusok lelki ruhája. Másnak kell lenni Japán kultúrmegnyilvánulásának, eszmeépítésének: zene, festő, építőművészetének, irodalmának, mint a Skandináv félsziget lakóinak, --- és más is. Ezért a mégoly hatalmas, mindent átfogó, ország és népi határokat nem ismerő eszmeáramlatnak is, mint korunké: a fajiság világnézete, minden életképes, egészséges fajnál csak adottságának és hajlamainak megfelelő módon fejtheti ki teljes hatását és képességeit. A germán népek faji erőinek sorompóba lépése, lelki és gazdasági nyilvánulása merőben különbözni fog a szláv népekétől. Mint az élet nem dolgozik sablonokkal és nem másol, úgy a fajiság erői sem járnak kitaposott utakon. A sejtek élete és működése egyforma a liliomnál és a cédrusnál, mégis az egyik korán hervadó, színpompás virágokat hoz, a másik pedig századokkal dacoló koronát fürdet az ég kékjében. Lelke, vágya, van a trecento, éppúgy, mint a japáni miniatűr festőjének, mégis más ember- és természetlátása mind a kettőnek. A faji lélek önmagát tagadja meg, értéktelent, giccset tákol össze, ha utánzásba kezd.

* * *

E század egyik legszembeszökőbb vonása: a lázas kutatás. Talán sohasem volt kor, melyben a megoldást, megbékélést, új irányokat kutató materiális és lelki világban egyensúlyt kereső lélek lázgörbéje olyan emelkedést mutatna, mint a máé. Még a krízis világában élünk. A célkitűzés fix pontra mutat ugyan, de még sok a ködös tapogatódzás. Az ugar, rög és sziklatörés munkája szinte vég nélkülinek tetsző, de a szebb és jobb jövő eljövetele mégis feltartózhatatlannak látszó. A modern kor --- használjuk e szót, anélkül hogy különösebb jelentőséget tulajdonítanánk neki, mert a megelőzőkkel szemben minden időszak modern --- vajúdása az egész vonalon, gazdasági és lelki problémák egymásra ható komplexumában óriási méreteket öltött.

Nézzük tehát először a modern kor anyagi képét.

A civilizáció a maga szédületes ütemében a gépek rabszolgájává tette az embert. Mikor az ember egyetlen kézmozdulattal látszólag engedelmes szolgájává tette a gépet, a valóságban önmaga lett ennek koldusa, kiuzsorázottja, kisemmizettje. Egyetlen ember, egyetlen gép segítségével ezrek és százezrek szájától vonta el a mindennapi kenyeret. Pl. míg 1908-ban egy munkás 8 óra alatt 40 elektromos lámpát gyártott, ma egy ember 8 óra alatt a gépek szinte csodálatos teljesítménye mellett 72.000 lámpát készít, tehát 992 munkást tesz fölöslegessé, vagy míg a múlt században ezer és ezer szövőszéken szőtték a testünket borító ruhát, addig ma ezeket pótolva egyetlen 10.000-es orsójú szövőgép pillanatok alatt végzi azt a munkát. Amíg tehát az egyik oldalon szédületesen emelkedik az anyagi élet színvonala, a mindennap kényelme, addig a másik oldalon ugyanolyan mértékben süllyed a nagytömeg életlehetősége. A gépek diadala által teremtett óriási ellentétek okozták a munkanélküliséget, létrehozván a kétségbeejtő tömegnyomort s a lumpen-proletáriátust. Ezeket a kiáltó ellentéteket meg kellett látni, ezekre orvosszert keresni, ha a kisemmizett, éhező milliók miatt nem akart az emberiség az anarchia rémségeibe zuhanni, amikor századok kincse, kultúrája pusztul el. Azonban az idő óráját nem lehet visszafordítani, tehát orvosszerül nem használhatta fel sem Vespasianus császár példáját, ki egy az emberi erőt sokszorosan pótló gépet összetöretett, feltalálóját pedig hallgatásra kényszerítette, sem Tibériusét, ki a törhetetlen edény feltalálóját kivégeztette, nehogy e találmány ezreket fosszon meg a mindennapi kenyér áldásától. Nem lehetett gépromboló, tehát más megoldást kellett keresnie, annyival is inkább, mert a gép nemcsak milliókat tett fölöslegessé, de magukat a foglalkoztatottakat is a gép egyhangú, idegőrlő munkájával, a futószalag együteműségével idegroncsokká, fásulttá, gépszínvonalúvá tette. Mi történt tehát? 1919-ben a washingtoni munkaügyi egyezmény kiharcolta az éjszakába is belenyúló akkord-munkák helyett, mikor a munkás teljes lelki és testi erejének megfeszítésével és felőrlésével bármennyit dolgozhatott, a 48 órás munkaidőt, hogy ma már 35.6 órát dolgozzon s holnap a 30 órás munkaidőért küzdjön. Ez a bármilyen szociálisnak tetsző küzdelem azonban magán viselte az emberszerető elgondolások erőtlenségének bélyegét, mert nem volt átütő ereje, hogy a szabályozott munkaidő révén fennmaradt szabadidőt úgy s olyan valamivel töltse meg, mely a fáradt, kimerült embert felfrissítse, életerejét megóvja, egyszóval a gép-emberből, emberi-embert teremtsen. Ezen az első vonalon a tömeg-emberével találkozunk, tehát egy olyan adottsággal, mely parancsolóan követelte a technika által elgyötört ember emberibb szintre emelését. A baj itt is, meg a többi arcvonalon is olyan válságos, mint a bolsevizmus munka rabszolga-rendszere s annyira kétségbeejtő, minden kultúrát kiirtással fenyegető, hogy minden félmegoldás helyett jönnie kellett egy olyan átfogó, új életerőktől duzzadó élniakarásnak, mely felszámolja a civilizáció szörnyszülött gyermekének egész leltárát; eltakarítja a romokat, lebontja a munkakaszárnyákat és helyette lélek-otthonokat emel. Itt már sem egyéni akciók, sem elszigetelt társadalmi akciók nem segíthettek, hanem az egész nemzetet magával ragadó, hatalmas kölcsönös megmozdulás kellett hozzá, hogy a szociális munkaidő révén felszabadult pihenőórák ne az édes semmittevés henye percei, ne a kiégett lelkű, tört szárnyú, keserű szájaízű ember anarchisztikus gondolatainak melegágya, hanem termékeny, új embert formáló, a vért új lüktetésbe hozó pillanatai legyenek, hogy a munka robot-embere helyett megszülessen a holnap öröm-munkása. Az olyan munkás, aki testi munkája miatt nem érzi alacsonyabb rendűségét, pária sorsát, de önmaga s mások általi megbecsülése révén kilép abból a taposómalomból, ahol a gépek kattogása csak az osztályharc szörnyű dallamát csendíti fülébe. A robot hódítóját a szakszervezetek polipkarjaiból, ezekből a valóságos gyűlölet-bacilus gócokból egyrészről ki kellett szabadítani, megmutatni neki a dopolavórokban, a Kraft durch Freudéban, a ,,Koszorú" mozgalmakban, a balilla, Hitler-Jugend, ifjú-munkás, cserkészmozgalmakban a mának napfényét, a jövő ígéretét, másrészről a kötelező munkaszolgálat révén bizonyítani a testi munka megbecsülését s lebontani a válaszfalat, mely embert embertől, fajtestvért fajtestvértől eddig mesterségesen, fondorlatosan, gonosz ideológiájának igazolására elválasztott.

Nem állítjuk, hogy a munkássors eme tragikumának értékelése a mi jelenünk előjoga. Voltak régebben is szociális intézmények, melyek a szakadékot áthidalni, a sebeket gyógyítani törekedtek, pl. munkásjóléti intézmények, Németországban a kath. ifjak Kolping-háza, stb., azonban ezek, anélkül, hogy érdemeiket kisebbíteni akarnók, elszigetelt jelenségek voltak, melyek az üszkösödő sebre egy-egy balzsamcseppet hintettek, de azt meggyógyítani nem tudták.

Az élet szövetén ez az első szakadás. Most tárjuk fel a másodikat.

A másodikkal, mint az előbbivel szorosan összefüggővel, a liberalizmus köntösében találkozunk. Ennek problémájával lapunk hasábjain gyakran foglalkoztunk, miért is most csak annyit emelünk ki, hogy szerepe a ma káoszában semmivel sem kisebb, semmivel sem sátánibb, mint az előbbié. A csak profitra éhes szabadverseny a társadalmi ellentétek olyan hegyeit emelte, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak kasztját úgy kiépítette, hogy azokat sem a társadalom, sem az állam nem tudta lebontani. A mamut mozgó és fekvő tőke diktátor, állam lesz az államban. A napkirály jelszavát írta zászlajára: ,,L'état c'est moi." (Az állam én vagyok). Ő lett az idegrendszer, a vércsatorna, a hús és vér, --- egyszóval: minden. Nem lehetett társadalmi, politikai, kereskedelmi kérdéseket felvetni, sőt életideákat sem keresni, hogy a kor gyermeke ne ütközött volna bele valamilyen szervébe, mint áthatolhatatlan falanxba. A rengeteg tőke egy-két kézbe egyesített voltánál fogva nem lett áldás, sem a küzdő milliók számára boldog gyümölcsöt hozó, mint rendeltetett, hanem valóságos Midas-kincse. Ha ezek a liberalizmus szabadversenye által kitermelt mamut-vagyonok elvétve az emberiség kincsévé is igyekeztek válni, mint pl. a Rockefeller-vagyon alapítványai, ezek csak oázisok voltak a sivár sivatagon. A bajt súlyosbította, mondhatnók betetőzte, hogy a liberalizmus, mint szabadverseny, egy shylocki természetű faj lelkiségére szabott léleknélküli kizsákmányolás volt, mely épp ilyen adottságánál fogva, mohóságával s fürgeségével rövid idő alatt megszállta az összes pozíciókat s megteremtette a hazát, kenyeret adó fajok rovására és hátrányára a saját világuralmát. A liberalizmus elleni harcnak tehát okvetlenül és kategorikusan a fajok harcává kellett kiszélesednie, annyival inkább, mert a zsidóság, úgyszólván az összes tőke- és óriási földvagyon megszervezésével, hollóseregével megszállta a kultúra és tudomány világát is, igyekezve azt a maga talmudi lelkülete szerint átalakítani, végső eredményében gyökérteleníteni s elpusztítani.

A civilizáció és a liberalizmus, bár lényegükben az életnek inkább anyagi oldalán állók, kihatásukban mégis csaknem halálos csapást mértek a népek kultúrájának fájára: azok világnézetére. A világnézet a fajok arcán eluralkodó isteni vonás. Ha ez elhalványodik, vagy eltorzul, a kor fásulttá, eszményvesztetté s minden magasabb törekvésre képtelenné válik. Nincsenek nagyratörő álmai, nagy célkitűzései, elsatnyul, meghasonlik önmagával, az isteni ideának csak szánalmas fintora lesz, nincs napfénye, mint Madách eszkimó emberének, kinek birodalmában Ádám döbbenve kérdi:

,,Mit járjuk a végtelen hóvilágot,
Hol a halál néz ránk üres szemekkel?"

ahol

,,Csak egy-egy fóka versenyt vízbe bukva,
Amint felretten lépteink zaján;
Hol a növény is küzdeni már kifáradt,
Korcsult bokor leng a zúzmók között
S a hold vörös képpel néz köd megöl
Halál lámpájaként a sírgödörbe."

Ez a sírgödör elnyelni látszik mindent, ami az ideák java. A pusztulás rőt lángja oly kísérteties fényt vet az emberiség szemhatárára, hogy egyesek meggyőződésévé vált a nyugati kultúra halála (Spengler: Untergang des Abendlandes), mások a filozófia vetületében olyan tanokat hirdetnek (Klages), hogy a szellem megőrli az egészséges életerőt, vagy hogy a szellem gyönge s az élet ezért vitális síkra tolódik (Scheler), ismét mások a kereszténység csődjét hirdetik, mert az --- úgymond --- kétezer év óta sem tudta az emberiség nagy problémáit megoldani. A régi eszmecsillagok fényét elhomályosította az alacsony színvonalúság, a szellemi lapály mocsarainak gőze s a keresztény világnézetét vesztett ember teljes lélekhasadást mutat. Nagy, súlyos betegséget sejtet minden munkája, mely emiatt sohasem lehet egész, csak töredék, sohasem alkotás, csak kontárság elvetéltje. Irodalma földízű, buja, sorslátása sötét s parányi optimizmusa --- ha egyáltalán tud ilyesmiről --- a pesszimizmus sötét tengerén úszik. Ideálizmusa fáradt, tettében kapkodó, a szépet ritkán, de a szennyet mindig meglátó. Festőművészete távlatnélküli, minden nagy problémát kerülő, elpepecselő, nagy gondolatokat elvetélő. Építőművészete kaszárnya-stílus, sablon, az elsekélyesedett lélek szürkeségét visszatükröztető; nincsen ihlete s lendülete, nincs magas röpte. Zenéje a múlt melódiában kibontakozó, kiteljesülő gazdagságát elsikkasztva, megvetve csak rytmusképletekben él és tobzódik. A magasabb eszményiség világából a beethoweni és mozarti nagy hegyekről annyira lecsúszott, hogy az afrikai őserdők négereinek buja táncütemeivel narkotizálja magát. S minthogy egéről letörülte az idea napját, világfelfogásának erkölcsi tudata sincs. Az újkori Bábel a byzantinizmus dögvészes légkörében él. A test kultuszát ápolja a lélek rovására. Testi-szellemi sportja egyaránt a lehető legszolgaibb professzionizmus járszalagján kullog. Érzelmi élete a beteges erotika hínárjában vergődik, mert a családi élet meleg, áldást hozó fényét kioltotta a bárok és tánclokálok alkoholgőze. Így ennek a felszín minden szennyét magával sodró, csontja velejéig fertőzött világnézetnek nem lehettek hősi akarásai s lendülete legfeljebb a cocktailes poharak ürítésére szabott.

A civilizáció és liberalizmus bomlasztó erőinek ilyen kiteljesedését sokan a világháború rovására írják, azonban, a világháború a világnézet válságos összeomlásának nem előidézője s nem okozati tényezője. A világháborút követő általános zűrzavar, elesettség, fejetlenség, gazdasági válság csak nagyra szította a lappangó tüzet. A bacilustenyészet élt, a világháború csak virulenciáját fokozta, romboló munkáját siettette.

A fent vázolt tények alapján tehát a kétszer kettő négy törvényszerűségével, a vészes erejű kirobbanások leküzdésére, kellett hogy életre keljenek olyan népek, nemzetek minden egyes tagját szervesen összekapcsoló erők, melyek a győzelem kilátásával veszik fel a harcot, hogy megfordítsák a sors kerekét.

Az élet s ebben a népek sorsa sohasem ismétli önmagát. Régi, a múltban bevált árkánumokkal nem lehetett gyógyítani, régi fegyverekkel nem új csatát nyerni. Új lett a harcmodor, új a jelszó, új az eszmekör, amiért harcol s mit zászlajára ír. Nem bocsátkozhatott elszigetelt pozícióharcokba, mert így sohasem nyert volna csatát, de fel kellett ölelnie a nemzeti élet egészét, összességét, szociális, gazdasági, kulturális térre kiterjedőn, mert egyiket a másik nélkül nem tudta volna meggyógyítani.

Az idő malmai lassan őrölnek, de feltartóztathatatlanul. A tudósok, a lángelmék elmélkedéseiben, a laboratóriumok rejtettségében megszületett a gondolat, kitermelődött tudományos analízisek és szintézisek eredményeként az a meglátás, az a tudományos igazság, hogy csak egészséges fajok, vérükben tiszta népek alkothatnak nagyot, hatalmasat, maradandót, örökéletűt, vihart állót, hogy csak ezeknek az egészséges erőknek egybeforrasztásával teremtett munka emelheti fel a XX-ik század lehanyatlott korát (Itt csak utalunk Gobineau, Chamberlain, Fischer, Günther, Bauer, Méhely stb. kutatására, intuitív meglátására.). A tudománynak ezeket az új megállapításait mint széles horizontú kiindulások bázisát, a maguk köntösében, megjelenési formájában, --- mert a tudomány szerény, csak annak tárulkozik ki, aki saját otthonában keresi fel, erre pedig csak egyesek képesek és sohasem a széles néprétegek --- nem lehetett a küzdelem színterére vetni. Azt a politikai cselekvés fókuszába kellett állítani, hogy átütő ereje legyen s át tudja frontját törni az egész vonalon győzedelmeskedő ellenségnek. A köntös tehát a politikáé, a lényeg ellenben a tudomány igazsága.

Így s ezért lépett tehát az aréna porondjára a német nemzeti szocialista, az olasz fascista, a spanyol falangista, a belga rexista, a portugál nemzeti, a magyar fajvédelmi stb. gondolat, mint politikai párt. Ahol pedig ez a gondolat mint faji erőcsoportosulás még elrejtve, névtelenül él, kellőképpen meg nem erősödve, a pusztító erők által lenyűgözve, pl. Franciaországban, ott is rövid időn belül: talán hónapok, talán évek kérdése, de teljes formájában a porondra kell lépnie s felvenni a harcot, mert a faj, a nemzet léte, az élet vagy halál, a vagy-vagy kategorikus imperatívusza előtt áll.

Ennek a mozgalomnak az első lépést természetesen a politika legszűkebb területén: a parlamentarizmusban kellett megtennie. A parlamentarizmust meg kellett szüntetni, ott ahol a veszély közeli volta nem engedte meg a beteg, akciókra képtelen kormányzási rendszer lassú gyógyítását.[2] A parlamentarizmus helyét elfoglaló diktatúra a faji öntudatra ébredt népek élniakarásának nem lényege, csak harcmodora. Ha a diktátorok kezéből idővel ki is hull a kormánypálca, a mozgalom meg fogja találni érvényesülésének megfelelő módját.

A második lépésnek a technika túltengésének következményéként előállott szociális nyomor s ezzel egyidőben a liberalizmus leküzdésére kellett irányulnia. A tárgyilagosságra törekvő ítélet megállapítja, hogy a fajvédelem az elsőnek enyhítésében jelentős eredményeket ért el, a másikra pedig döntő csapást mért, mert szociális téren megszüntette a munkanélküliséget, megteremtette a már fentebb említett dopolavórót s felszámolta a marxizmus csődtömegét, feloszlatta a szakszervezeteket, mint a kommunizmus melegágyait s a bolsevizmus elleni harc nemzetközivé tételével jelentős haladást tett a világ kultúrájának megmentése felé, ---

--- a szabadkőmívesség feloszlatásával, a zsidóságnak az állami életből való kirekesztésével, a liberális-zsidó gettó szellemet adó sajtó megszüntetésével pedig kiheverhetetlen vereséget szenvedett a liberalizmus.

Miután a faji erőknek ez a hatalmas megmozdulása a társadalmi és gazdasági élet vadvizeit lecsapolta s a korhadt pillérek szúette gerendáit újakkal cserélte fel, hátra volt még ezeknek új világnézettel való betetőzése, egy új kultúrának megteremtése, --- mint végső célkitűzés.

Ennek a nagy munkának most van dandárja s a küzdelem hősi erőfeszítésekben csúcsosodik ki. Harcol az elmélyült, újjászületett krisztusi ideálért (Prohászka), küzd az irodalom új ethikájáért (Kayserling, Berdjajev), a nemzeti lélek dallam-forrásait bontogatja (Dohnányi, Kodály) mert ez a munka végső csattanójában:

--- minthogy az egész természeti világot, a különféle fajokat, állatokat és növényeket, sőt a legegyszerűbbnek látszó természeti törvényszerűségeket is a szellemi hatóerők hatásának fogja fel (Brandenstein) s az embert bár testével a természet világába tartozónak vallja, lelkét a potenciálisan végtelen szellemnek birodalmába utalja (Gerencsér), --- harmóniát akar teremteni test és lélek, ember és ember között.

Tehát teljesen hamis nyomon jár az, aki a fajvédelmet kizárólag materiális erők érvényesülésének tartja, mert ennek mégannyira anyagi természetű akciói is csak utalások egy másik világra: a kultúra világára. Ha a fajvédelem szociális jólétet sürget, családot véd, fajt nemesít (eugenika) csak szilárd alapot akar teremteni egy magasabb rendűségnek, mely a léleké. Szélmalomharca, szánalomra méltó vergődése volna az emberi akaratnak, ha e küzdelmében a biológiai és természettudományi igazságok megismerésével nem tudna kilépni az anyagi értékek erőhálózatából, --- megfékezve a gépeket, nem volna képes szabad embert alkotni, --- visszaszorítva a civilizációt az őt megillető helyre, nem tudna kultúrembert teremteni s biológiailag egészséges fajtípusokat követelve csak tenyészember példányokat teremtene, anélkül, hogy ezt és ezeket a felszabadult, megújhodott lélekember dicsfényével ne akarná besugározni.

A fajvédelemnek hitvallása s egyben lélektana is, végső s rövid összefoglalásban tehát ez:

idegen bomlasztó fajtáknak a népi, faji egységekből való kirekesztésével, a faji erők szabad érvényesülése által a nagy kollektív tüzek kohójában egészséges civilizációt teremteni s erre felépíteni a XX-ik század új, viruló és gazdag kultúráját.

[1] Lásd: Méhely Lajos, Minden kultúra faji kultúra. (A Cél, 1933, ápr. sz.)

[2] Itt a fajiság lélektanának egészével foglalkozunk, ezért a magyar fajvédelmet most mint annak részjelenségét nem taglaljuk, tehát nem tárgyaljuk a magyar parlamentarizmus kérdését sem.
 
 
0 komment , kategória:  FPZoltánA fajvédelem lélektana  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 69
  • e Hét: 490
  • e Hónap: 6612
  • e Év: 389648
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.