Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A zsidó nép bűnei I. rész
  2011-06-12 18:17:36, vasárnap
 
 
Luzsénszky Alfonz: A zsidó nép bűnei I. rész

Történelmi tanulmány

I. Bevezetés

A zsidókérdés okai

Aki a zsidó nép bűneit felsorolja, ismerteti, amíg a történetírás szigorú tárgyilagosságának színvonalán marad, nem végez antiszemita munkát. A zsidó nép bűneiről szólottak a próféták is, akiket antiszemitának nevezni nem lehet, és, amint ők szent célzattal ostorozták népük bűneit, hogy tudniillik Jeruzsálem megtérjen az ő Urához, Istenéhez, ugyanúgy szent célja lehet a tárgyilagosan dolgozó keresztény írónak is, amikor a zsidó nép bűneit hittestvérei elé tárja, hogy őket bizonyos bajoktól közérdekből visszatartsa. Sok ilyen baj van, amelyeket azelőtt föl sem vettünk, figyelemre sem méltattunk, s a gyógyításuk most sok helyen csak fájdalmas műtét árán lehetséges. Ilyen bajok például a zsidó-keresztény házasságok, a magyar birtoknak kártyázás, pazarlás folytán zsidó kézre jutása, a zsidó irodalom mételyeinek pusztítása, a keresztény összetartás elhanyagolása stb.

Amikor pedig a zsidó nép bűneit --- természetesen nem valamennyit --- röviden ismertetjük, korántsem szándékozunk más Bibliát írni, vagy az Ószövetségi Szentírásból mást kimagyarázni, mint amit lehet és szabad, azaz nem akarunk szélsőségekbe esni, mint azok az antiszemita írók, akik könyvük egyik lapján szarvasbűnöket olvasnak a Szentírásból a zsidók fejére, másik lapján meg azt ,,bizonyítják", hogy az Ószövetségi Szentírás nem egyéb, mint humbug, mesegyűjtemény, kidobnivaló, lehetetlen öndicsérete a zsidóságnak. Nem hisszük tehát, hogy megrövidítenők az Olvasót, amikor adatainkat a próféták korával kezdjük, minthogy így is bőséges tanulságot meríthet mindenki a megcáfolhatatlan tények tömegéből. Ez az a kor ugyanis, melyben a farizeusi szellem térhódítása kezdődik, amikor egyre jobban kristályosodnak ki azok a tanok, amelyeket később a Talmudban foglaltak össze s amelyeket Krisztus Urunk nem szűnt meg ostorozni.

Mikor pedig a talmudizmus beszivárgása ellen a történelem tanulságaival védekezünk, akkor nem teszünk mást, mint amit a Talmud parancsol a zsidóknak, amidőn ,,kerítést" rendel ,,a keresztény eretnekség mételye" ellen.

Azt az eljárást pedig, hogy a zsidóknak bűneit regisztráljuk, uszításnak, izgatásnak mondani egyáltalán nem lehet, mivel míg egyrészt a kikeresztelt zsidókban is megvetjük és üldözzük ezeket a bűnöket, másrészt az izraelita vallással szemben arra az álláspontra helyezkedünk, amelyet Krisztus Urunk tanított, mondván: ,,Mózes székében írástudók és a farizeusok ültek: mindazt tehát, amit mondanak nektek, tartsátok meg és tegyétek, de tetteik szerint ne cselekedjetek." (Mt 23.). Amit tehát ők ,,ex cathedra Moysi" tanítanak, azt távolból sincs szándékunkban gáncsolni, de azokat a tetteket, amelyeket a Talmud szellemében hajtanak végre ellenünk, jogosan bírálhatjuk. Ezeket a bűnöket nem a Mózes vallása szellemében, hanem a Talmud utasításai szerint követték el, amikor a keresztényekre alkalmazták azokat a rendelkezéseket, amelyeket az Úr Kánaánban és környékén lakó vad pogány népekre vonatkozólag adott őseiknek.

Ha a közjólét és a magánvagyon ellen elkövetett bűnök tettesei bizonyos fajból kerülnek ki, akkor nem lehet azon csodálkozni, ha a törvényhozás, a hatóságok, az egyesületek és egyesek megfelelő korlátozásokat, kizárásokat és megtorlásokat alkalmaznak az illető bűntevő fajjal szemben. Ugyanis, miként nem lehet megütközni azon, ha a kóbor cigányok a zsidók tolvajlásai ellen úgy az egyesek, mint a közigazgatás, erélyes intézkedéseket foganatosít, ugyanígy megokolhatatlan az afeletti felháborodás, hogy a kormányok a zsidók térfoglalásának jogos mederbe való visszaszorítása céljából hatályos intézkedéseket léptetnek életbe. Ez a logikai folyamata annak, hogy a zsidók térfoglalása, destruktív munkája és többféle kriminalisztikus cselekményének diagrammikus felszökkenése életre hívta a fajkérdést, a fajelméletet és annak óriási irodalmát. Ennek folyományaképpen megindult a fajtisztaság megvédésére irányuló szervezkedés.

Maguk a zsidók sem tagadják, hogy a sajtójuk majd hetven esztendőn keresztül fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy a keresztény vallást, a keresztény erkölcsöket nevetségessé, gyűlöletessé tegye. A liberalizmus, a szabad gondolat örve alatt rendszeresen azon mesterkedtek, hogy a híveket lelkipásztoraiktól elidegenítsék s a vallás törvényeinek megtartását fölösleges koloncnak tanították. Mi még emlékezünk rá, amikor 1895-ben úton-útfélen rikoltozták ezt a nótát:

,,Anyád se bánja, ha a lánya
Zsidó legénynek lesz a párja."

Akkoriban nem gondoltak arra a nagy biológiai igazságra, miszerint két fajnak a keveredéséből nem állhat elő egy harmadik faj, hanem az utódokra az erősebbik egyed nyomja rá az ő faji jellegét. Ez a jelleg pedig nemcsak a külső alakon, hanem a lelki vonatkozásokban is dominál. Ami jelesül a zsidó fajt illeti, annak köztudomásúlag olyan különös sajátságai vannak, hogy azokat egy másik fajba ,,maradék nélkül" beolvasztani még senkinek nem sikerült.

Ez a megállapítás korántsem célozza a zsidó faj ellen való izgatást, be kell azonban még a legnagyobb filoszemitának is látni, hogy a zsidó nem csupán fizikai vonatkozásban különbözik az árjától, hanem a vallási és erkölcsi dolgokkal szemben megnyilvánuló mentalitása is igen elütő. Azt halljuk sokszor, hogy ,,a zsidó is ember". Teljesen igaz. Egyenjogú minden emberrel. Még szent is lehet belőle. Azonban a cigány is ember, a néger is ember, a kannibál is ember, hát miért nem dédelgetik azokat is?

A kereszténység már évszázadok óta tapasztalja, hogy a zsidók villámgyorsan tudnak alkalmazkodni, de viszont azt is tapasztaltuk, hogy ez az alkalmazkodás nem jelentette a krisztusi tanok szerint való életmód tökéletes elsajátítását. Azt is tudjuk, hogy a zsidóság szakadatlanul elnyomásról panaszkodott és amellett rémisztő értékű birtokokat szerzett magának, jóllehet köztudomás szerint alkotó szellemi képességgel nem áldotta meg őt Adonáj. (Zsidó művészekről, bölcsészekről, tudósokról, nagy költőkről vagy feltalálókról nem igen olvasunk.)

Ha pedig azokat az okokat vizsgáljuk, amelyek a zsidóság elleni antagonizmust, kiváltképp az antiszemitizmust előidézik, táplálják, terjedését előmozdítják, akkor két momentumot kell megállapítanunk: az egyik a tan, héber néven Talmud, a másik a gyakorlat, vagyis a nem zsidókkal szemben művelt cselekedetek. Az Evangélium és a Talmud tűz és víz; nincs nagyobb hazugság, mint az, hogy mind a kettő egyformán szent könyv. Aki ezt állítja, az nem keresztény: nem csupán azért, mert a Talmudban annyi gyalázkodást olvashatunk Krisztusról és a Szentséges Szűzről, hogy már ebből az okból is kilenc pápa rendelte el a Talmud elégetését, hanem azért is, mivel a Talmud azoknak a farizeusi tanításoknak foglalata, amelyeket Krisztus Urunk ostorozott, és amelyeknek ostorozásáért Pilátus elé állították. Csak vallásilag tudatlan emberek állíthatják a Talmudot az Evangélium mellé. Ha ugyanis az ember vallási végcéljának nézőpontjából a Talmud egyenértékű az Evangéliummal, akkor nem vétkezik az a keresztény, aki zsidóvá lesz.

Nem akarván az ,,uszítás" színezetét adni ennek a fejtegetésnek, csupán azokra a könyvekre utalunk, amelyek a zsidóság bűneinek statisztikai összeállítását helyettünk már kellő alapossággal elvégezték, százalékokban kimutatván, hogy az államfelforgató szövetkezések résztvevői, a csempészek, a síberek, az élelmiszer-dugdosók, az uzsorások, csalók, hamisítók tömegében mily nagy százalékarányban szerepelnek a zsidók. Mentségükre föl kell említenünk, hogy a nem zsidók megrablását, megkárosítását, tönkretevését nemcsak megengedi, hanem némely hol meg is parancsolja nekik a Talmud, márpedig a rabbik az erkölcstant a Talmudból tanulják s annak alapján tanítják is. Nem bocsátkozunk itt részletekbe, csipán egy momentumot említünk meg: mit várhat az ember olyan tanítás alapján, amely szerint a leteendő esküket a hosszúnapon mind előre meg lehet semmisíteni, sőt minden egyes esküt is megsemmisíthet, aki a megsemmisítést az eskü szavai alatt elsuttogja!

Nem kis mértékben járul hozzá a zsidóellenes hangulat fellobbantásához az a körülmény, hogy a zsidók ösztönszerűleg óvakodtak olyan foglalkozásoktól, amelyek fizikai munkával jártak s inkább a vezető állásokat vindikálták maguknak, amely foglalkozások sokszor ,,idegösszeomlás" okozói. Most tehát csak hálásak lehetnek, hogy a munkatáborokban ingyenes fogyasztókúrákra fogják őket.

*

Aki akár zsidó, akár keresztény legyen az illető, azt próbálja állítani, vagy pláne bizonyítani, hogy ,,ok nélkül gyűlölik" a zsidót, csupán azért, mert az antiszemitizmust már a keresztény csecsemőkbe belenevelik, az káromolja a kereszténységet, amely már a kisgyermekeknek is azt tanítja, hogy szeressük ellenségeinket. A keresztények igenis szeretettel viseltettek a pogányok iránt is, akik pedig sok százezer keresztényt végeztek ki. Miért üldöznének tehát olyanokat, akik sohasem bántják őket? De azt viszont senkitől nem lehet kívánni, hogy a darazsat, a poloskát vagy az egereket gyámolítsa...

Amikor Pilátus habozott, hogy a Názáretit átadja-e a dühöngő zsidóknak, ezek egyhangúak kiáltották: ,,Az ő vére mirajtunk és a mi fiainkon." Ez be is teljesedett. Adonáj templomából kő kövön nem maradt; a római katonák olyan mészárlást vittek véghez Jeruzsálemben, aminőre még nem volt példa és a zsidókat úgy szétszórták, hogy maiglan sem tudtak egy kis államot sem alapítani, jóllehet milliárdokat képviselő vagyonok uraivá lettek. Ezt a tényt azonban az antiszemitizmus terhére elkönyvelni nem lehet. Tudjuk a történelemből, illetőleg az ószövetségi Szentírásból, hogy a zsidó nép a fogságból mindig megizmosodva, meggyarapodva tért vissza, azonban hasztalan nevezték ők a nyugati országokat Babilónnak, ezekből még mindig nem tudtak egy Zsidóországba visszatérni, bár újévenként így köszöntik egymást: ,,Mához egy évre Jeruzsálemben!" Itt nem tartja őket rabbilincs, itt szerintük üldözik, gyalázzák őket, de ha odafelé indulnak, visszatartja őket egy bűvös-bájos kar: az üzlet.

A mózesi törvényeknek nemcsak megtartása, hanem értelmezése is az idők és körülmények változása folytán lehetetlenné, szinte abszurdummá vált. Már vagy 1900 év óta nem fungál a 70 presbiterek nagytanácsa, amelyet még a pusztában alapított Mózes, az apósának, Jethro főpapnak indítványára, amely nagytanács a vallási kérdések eldöntésével is foglalkozott. Helyét a talmudisták foglalták el s a Talmudban is megszólaló híres rabbik ,,csalhatatlan" ítélete döntötte el a vitás kérdéseket. A zsidók egyetlen temploma, a Hekal leromboltatott, zsinagógáikat csak a tudatlanok nevezik templomnak, mert hiszen maguk a zsidók is csak ,,gyülekezeti ház" (beth keneszeth) néven ismerik. Áldozatot nem mutatnak be, oltáruk nincs, s így tulajdonképpeni értelemben papjaik sincsenek. És jóllehet a mai zsidók egyenes leszármazottai azoknak a szent pátriárkáknak és prófétáknak, akiknek Isten a Bibliában leírt kinyilatkoztatásokat tette, semmi joguk sincs a ,,kiválasztott nép" nevéhez, mert éppen az azokban a szent kinyilatkoztatásokban pontosan megjelölt Megváltót megölték, tanításaitól elfordultak, apostolait és első híveit üldözték, gyilkolták.

A Názáreti jóslata tehát beteljesedett rajtuk: mindenütt jó dolguk van, de sehol sincs hazájuk, mindenütt kincseket szereznek, de sehol sem tudnak megmaradni, mindenütt feltolakszanak, de senki sem fogadja őket szívébe. És ha felragyog is valamely országban a szerencsecsillaguk, nemsokára újból üldözés, futás, megszégyenülés következik rájuk. És hasztalan hányódnak-vetődnek, nem okulnak, nem térnek meg. Mihelyt valahol megmelegszenek, folytatják a régi módszert, mert a Talmud azt parancsolja nekik, hogy bárhova mennek, tegyék magukat uraik fejedelmévé. És ők erre a fejedelemségre nem nyílt küzdelemmel törekszenek, hanem üzlettel, kölcsönnel, beházasodással, amit a németek fajgyalázásnak neveztek el.

Ahasvérust, a bolygó zsidót, egyik kezében vándorbottal, a másikban a tízparancsolat kőtábláival, mint egyetlen megmentett kincsével szokták ábrázolni, holott inkább batyuval és a Talmuddal kellene megörökíteni --- mondja egy neves írónk ---, mivel a zsidó faj egyebet sem tesz, mint a Talmud szellemében szerez a batyuból vagyont.

II. A zsidó állam megszűnése

Ha a zsidó nép bűneiről akarunk beszélni, akkor legelőször is azt a nagyfokú perfidiát, azt az égbekiáltó hálátlanságot kell magunk elé idéznünk, amellyel ez a ,,választott nép", noha Istene minden akkoriban elképzelhető jóval megáldotta s noha örök nyugalmat és Messiást ígért neki, az egy igaz Istentől mégis hitványan elfordult és a bálványimádás posványában keresett gyönyörűséget. Üssük csak fel a Királyok III. (I.) könyvének 11. fejezetét. Salamon királyról itt ezeket olvashatjuk: ,,És mikor már vén volt, szíve megromlék az asszonyok által, hogy idegen isteneket követe, és nem vala az ő szíve oly tökéletes (egységes, salom) Urával, Istenével, mint atyjának, Dávidnak szíve, hanem a szaidominusok istenasszonyát Asztartét tisztelé Salamon és az ammoniták bálványát, Molochot. Templomot építe Moáb bálványának, Kámosznak azon a hegyen, amely Jeruzsálem átellenében van és Ammon fiai bálványának, Molochnak... Lőn pedig abban az időben, hogy Jeroboám (a jó erkölcsű, nagy erejű ifjú, a király tiszttartója) kiment Jeruzsálemből és találkozott vele a siloni Abiás próféta az úton s ennek új palástja volt és csak ketten voltak a mezőn. És Abiás megragadván új palástját, amely rajta vala, tizenkét darabra szakította és mondá Jeroboámnak: Végy magadnak tíz darabot, mert ezeket mondja Izrael Ura, Istene: Íme, én kiszabadítom az országot Salamon kezéből és neked adok tíz nemzetséget." Salamont, miként tudjuk, fia, Roboám követte a trónon, aki éretlen ifjú barátai biztatására ,,még nehezebb igát" akart a nép vállára rakni, mire a nép ,,látván, hogy a király nem akarja meghallgatni", eltávozott hazájába és amikor a király (állítólag közbenjáróul) a kincstárnokát, Aduramot hozzájuk küldte, a nép egyszerűen agyonkövezte. A király Jeruzsálembe menekült és sereget gyűjtött, hogy büntető hadjáratot vezessen az elszakadt tíz törzs ellen, azonban az Úr Szemejás által megtiltotta nekik, hogy atyjuk fiai ellen hadakozzanak, mire mindnyájan ,,leszereltek" s faképnél hagyták Roboámot. És elvála Izrael Dávid házától a jelen napig." Ez az elszakadás Krisztus előtt a 970 év táján történt. Jeroboám pedig, hogy Izrael népe ne kívánkozzék Jeruzsálembe, Bételben és Dánban aranyborjukat állított felé, mondván: Íme a ti istenetek!

Ez a tíz törzs ,,Izrael országának" nevezte magát, noha Roboám országában is, kivált utódai alatt, igen romlottak az erkölcsök, mivel a bálványozással együtt a pogányok minden fajtalanságát ,,maradéktalanul" elsajátították.

A belső gyengeség mind a két országot arra kényszerítette, hogy idegen hatalmak, Asszíria, Babilon, Egyiptom, Szíria barátságát keresse, ezek azonban irigységből, kapzsiságból inkább kizsákmányolták őket.

Izrael országában az utolsó király Ozee volt, aki 732-től 722-ig uralkodott. Először Izrael országa bukott el. Ugyanis IV. Salmanasár asszír király hadvezére, Sargon, Krisztus előtt 722-ben elfoglalta Samariát, majd az egész országot és a nép legnagyobb részét a méd és perzsa tartományokba telepítette át, míg Izrael országát idegen fajbeliekkel népesítette be. Ez a pacifikálás megpecsételte a zsidó állam sorsát.

A kis Juda országa, amelynek fővárosa Jeruzsálem volt, Krisztus előtt 599-ig tartotta magát. Joakim király napjaiban tört rá Nabukodonozor (Nebukadnezar), és a királyt egész családjával és népével fogságba hurcolta, a templomot kifosztotta, egyúttal pedig Szedeciást rendelte ki királyul. Kilenc év múlva ismét betört Nabukodonozor, a királyt elhurcolta, fiait megölette. A templomot felgyújtotta, valamint a várost is és a népet Babilonba vitte. Szedeciás királyt később, 37 év múlva kihozatta a börtönéből és fejedelmi megtiszteltetésben részesítette. (4 Kir 25.)

A zsidóknak a 70 éves babilóniai fogság korántsem vált anyagi hátrányukra. Mindenütt nagy befolyásra, hatalomra tettek szert, kitűnő üzleteket csináltak, nem kellett nekik a földet művelni, mint odahaza, magától értetődő tehát, hogy ebben a ,,keleti kényelemben" vajmi kevéssé emésztette őket a honvágy.

A fogságban nem maradtak zárt egységben, hanem egyre jobban szétszóródtak az egész Babilonban. Alexandriában mintegy 200 000 zsidó telepedett le, tehát jóval több, mint amennyi lakosa Jeruzsálemnek volt. (Később elárasztották Kis-Ázsiát, Görögországot s egyre több római tartományt, sőt Rómában is sok zsidó élt, amint ezt az Apostolok Cselekedeteinek könyve is előadja.) A babilóniai fogságból való visszatérés után (Krisztus előtt 457) az új zsidó állam, amely a Makkabeusok alatt rövid életű politikai önállóságnak örvendett, Judea néven volt ismeretes, az Izrael név pedig teljesen eltűnt, minthogy a visszatért Izrael-fiak között vajmi kevés volt az imént említett 10 északi törzsből, a tulajdonképpeni izraelitákból.

Amint a történelemből tudjuk, Babilon bukása után Kyrosz perzsa király Krisztus előtt 538-ban hazaengedte a zsidókat, t. i. akik haza akartak térni. Ezeket Ezra és Nehemiás vezette vissza Palesztinába. Sok komoly történetíró állítása szerint azonban a zöme ott maradt, mivel már előnyösen ,,elhelyezkedett". Ugyancsak több hitelt érdemlő történetíró beszéli, hogy már a babilóniai fogságban virágzó ,,kölcsön-üzleteket" folytattak.

Joseph Kastein zsidó történetíró, német államügyész, később jeruzsálemi egyetemi tanár ,,Eine Geschichte der Juden" c. könyvében (63. old.) az ókori zsidók uzsorájáról őszinte leírást ad: ,,Már a királyok korában" --- írja --- ,,kifejezésre jutott a zsidó nép karakterének számos napfoltja. A pénz-, élelmiszer- és gabonauzsora, az adós rabszolgasága, bírák megvesztegethetősége és a papok erkölcstelenségei napirenden vannak. Ekkor kel föl ezek ellen az erkölcsök ellen a két prófétának, Ámosnak és Ozeásnak, utolsó, grandiózus protestálása." A 104. oldalon a Babilonból valós visszatérés idejéről is beszél. ,,A súlyos gazdasági depresszió folytán ebben a korban jutnak előtérbe azok, akiknek pénze a szükségben lévők kizsákmányolására és a nyomor kommerciálizálására megadja a lehetőséget. Egy éjjelről a másikra előkelő ősi tradíciójú családok helyébe a vagyonosok lépnek, akik a házépítés, magbeszerzés és az adószolgáltatáshoz szükséges pénzt kölcsönözni tudták s akik ilyen kölcsön fejében ekét, házat, szőlőt, vagy magukat az adósokat s ezek gyermekeit vették zálogul: az adósság esedékessé váltakor mindezek tulajdonaik lettek, az emberek pedig rabszolgák. Az új közösség egyszeriben pénzarisztokráciát ültetett a nyakára."

Ezt a körülmény bizonyítja a zsidók nagy törvényhozójának, Mosé bar Majemon ,,Misne Tora" című világhírű könyvének bevezetése, hol is elpanaszolja, hogy még az imádságok is feledésbe mentek, sőt legtöbben nem is tudták már tisztán a szent nyelven elmondani. Ezra és az ő törvényszéke azután 18 áldás-formulát szerkesztett, amiket minden zsidó köteles naponta elmondani.

*

A zsidók hazabocsátása korántsem jelentette Zsidóország függetlenségének visszaállítását. Az ország továbbra is a perzsa szatrapiának egy része maradt egészen Nagy Sándor hódításáig (Krisztus előtt 333) Az ő halála után az egyiptomi Ptolemaioszok tették rá kezüket, majd III. (Nagy) Antiochus 203-ban Szíriához csatolta. (Lásd bővebben a Makkabeusok első könyvében.)

A zsidók vallási gyakorlatai is ezután tilalom alá estek. Nemcsak az áldozatokat nem tudták bemutatni, hanem a körülmetélés is tilos volt. Számos zsidó kóstolt bele a sertéshúsba, a nem zsidó nők szerelmébe és egyre többen áldoztak a bálványoknak. A zsidók a Makkabeusok alatt föllázadtak a pogány uralom ellen és 164-ben sikerült is nekik Jeruzsálemet visszavenni. A templomot megtisztították a pogány szennytől és újraszentelték. (Ennek emlékére maradt fenn a zsidók ,,chanuka" ünnepe, ami december közepére szokott esni.) Ez a pünkösdi királyság azonban csak 63-ig tartott, akkor a rómaiak Pompejus vezérlete alatt megverték a zsidókat; Heródes lett az alkirály Jeruzsálemben, aki azután mindig a rómaiak kegyét hajhászta. A később kitört polgárháborúkban a zsidók opportunista lojalitással Julius Caesar-hívek maradtak, aminek fejében tőle többféle privilégiumot nyertek. Így szabad letelepedésre adott nekik engedélyt, megengedte saját törvényeik és szokásaik használatát, szabad kereskedelmet, sőt hadmentességet is biztosított nekik. Mikor pedig Antonius megtámadta Octavianust, a zsidók jó szimattal Octavianus pártjára álltak, amiért ez megerősítette a Julius Caesar nyújtotta kiváltságokat.

Nem lesz érdektelen e helyen megemlíteni azokat a nagy férfiakat, akiket a zsidó írók ,,az antiszemitizmus oszlopainak" neveznek, noha filoszemita írók e férfiaknak ilynemű tulajdonságairól mélyen hallgatnak. Ilyen voltak: Manetho egyiptomi pap és történetíró a Krisztus előtti III. században, patarai Mnaseus a II. Században, IV. Ptolemaios (220-204), IV. Antiochus (175-164), VII. Ptolemaios (146-117), majd a későbbi harcban Marcus Tullius Cicero (Krisztus előtt 106-143), apameai Posidonius (meghalt 103-ban), Appolonius Milon, Lysimachos, a Josephus Flaviustól támadott Apion stb.
 
 
0 komment , kategória:  A zsidó nép bűnei I. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 430
  • e Hét: 2155
  • e Hónap: 15432
  • e Év: 335464
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.