Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-06-05 18:21:06, vasárnap
 
 


Gángoly Attila
A CINKOS APOSTOL



Amikor este lett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal. Evés közben így szólt: "Bizony, mondom néktek, hogy közületek egy el fog árulni engem." [...] Megszólalt Júdás [...], és ezt kérdezte: "Én vagyok-e az, Mester?"...
(Máté evangéliuma 26,20-25)
- Ezrek és ezrek haltak meg ártatlanul [...], az emberek mégsem okultak! Mért okulnának épp a te halálodból?!
- Azért, mert te fogsz elárulni engem!
(Ördögh Szilveszter)
Az Olajfák hegyén, az évszámra lomha egykedvűséggel csörgedező Kedron-patakon túl talpalatnyi kert lombja zúgott a szélben. E lombok alá sántikált Jézus, olyasforma mozdulatokkal, mintha égő sajgás nyomorítaná meg a bokáját, holott nem látszott rajta sem tályog, sem zúzódás. A tizenegy tanítvány nyomon követte, tolvaj mód sugdolódzva, pörlekedve, majdhogynem hajba kapva azon, miféle titkos gyötrelem emésztheti a Mestert.
Minekutána megállottak, Jézus rájuk parancsolt: - Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!
A tanítványok buzgó imádságba kezdtek, ámde kisvártatva ájulásszerű bódulat vett erőt rajtuk, s attól fogva jó ideig csupán hortyogásuk reszketett elő a kora esti homályból.
Jézus ekkor odabicegett az egyik mirtuszbokorhoz - virágai szűzfehéren ragyogtak a sötétségben is -, széthajtogatta a dárdaformájú ágakat, s ekképp szólt a mögöttük lapuló emberhez: - Te még mindig itt vagy?
-Nem egészen értem, mit vársz tőlem, Mester - mondotta erre Júdás, s nagyot sóhajtott, mint akit lázas betegség lankaszt.
A hold előbújt a szétszabdalt felhők rongyai mögül, s ezüstfénnyel árasztotta el a Gecsemáné-kertet. Most látszott csak, mennyire sápadt, holtravált mindkét arc.
-Nem érted?
-Őszintén... szólva... - hebegte Júdás szörnyű zavarában.
Jézus egy leckeadásba fásult, falusi tanító hangján kezdte sorolni:
-Elmégy a főpapokhoz és vénekhez, s megkérded tőlük: "Mit kapok cserébe, ha a kezetekbe adom őt?" Amazok harminc ezüstöt fognak megállapítani neked. Tisztes vérdíj, úgyhogy ne fecséreld az időt holmi ostoba alkudozásra. Azután idevezeted a templomszolgákat és egyéb fegyvereseket, majd elkerülendő minden félreértést, egyenest hozzám lépsz, s megcsókolsz balfelől...
-Megcsókollak balfelől - ismételte Júdás kábán.
-Mihelyt pedig látod, hogy elhurcolnak, szerfölött röstelkedni kezdesz, mint aki szánja-bánja tettét. Visszaviszed a harminc ezüstöt, utolsó tallérig a templom küszöbére hajítod, azután fölakasztod magad...
-Fölakasztom - mondta fahangon az apostol.
-Meg kell értsd, elkerülhetetlen és tovább már nem halogatható, hogy elárulj engem! - kiáltotta Jézus, oly módon, ahogy mennydörgés csap le az égből. - Ki tudja, meddig tart még a farizeusok fékeveszett dühe? Addig üsd a vasat, amíg forró, mondja a földmíves is...
-Amíg forró - szajkózta Júdás eszement módjára.
-Térj magadhoz, atyámfia! Nincs vesztegetni való időnk. És ne feledd, ezúttal is a közös cél érdekében cselekednél! Minden korábbi tettedet elhalványítva szolgálnád szent ügyünket... Gondolj Péterre, Tamásra és a többiekre! Zebedeus fiai is mily örömest cserélnének veled.
Tudom, gondolta az iskárióti, de ajka most néma maradt.
-Ne töprengj tovább! - dörögte Jézus. - Árulj el, amíg nem késő!
-Magam is gondoltam már rá elégszer. - Ahogy kimondta, Júdás elpirult, mint a gyümölcslopáson kapott gyerek. - Mióta Jeruzsálembe jöttünk, folyvást ez jár az eszemben, aludni sem tudok tőle. Egész méhkas már a fejem, csak zsong, zümmög benne a sok buta gondolat... De akkor sem tudom megtenni!
-Meg kell tenned...
Jézus szavai valósággal beleszúrtak Júdás bordái közé, s a szerencsétlen olyanformán kezdte kapkodni a levegőt, mintha máris a kötél végén himbálódzna. A hold fakó korongja visszacsúszott a felhőrongyok mögé. Akárha a mindenség fojtaná magába lélegzetét, elült a szél is.
-Hiszen ez bűn lenne veled szemben, Mester - jött meg az apostol hangja. - Halálos vétek, amiért elkárhoznék... Gondolj bele, amilyen megátalkodott Kajafás meg a többi farizeus, még tán keresztre feszíttetnek vakságukban. Pilátus és az összes római légió sem védelmez meg tőlük, ha egyszer a markukba kaparintottak... Nem lehet egyéb e sugallat, hidd el, csakis az ördög műve!
-Tévedsz, Iskáriótes. E sugallat, amiképpen te nevezed, az Atya műve, nem másé...
Júdás erre betapasztotta mindkét fülét, hogy ne kelljen hallania Jézus rettentő érveit. Ám vacogó testéből csakhamar kifutott az erő, s kezei szárnyaszegetten hullottak alá a sötétbe.
-Az Atya kívánná hát kárhozatomat? - kérdezte alig hallhatón.
-Vésd eszedbe jól: a hitszegés is küldetés. S cserébe tettedért végtelen dicsőség lesz majd osztályrészed...
-Ugyan hol?
-A mennyekben, hol másutt? - Jézus olyan hangon beszélt most, akár egy körmönfontan mérlegelő, mézédes szavú kufár. - Az Atyaisten jobbján fogsz ülni velem együtt az idők végezetéig. Fénye beléd hatol majd, megtisztít minden szennytől, ami reád tapadt. Atyám házában a legfőbb hajlék lészen hát jutalmad... Mi többet akarhatnál ennél a mennyben?
-És a földön?... Hiszen ha megtenném, amit parancsolsz, emlékemet örök megvetés mocskolná be az emberek között. Nevem eggyé forrna az áruló névvel... Nem! Nem kívánhatsz tőlem ekkora áldozatot!
-Nem én kívánom, hisz mondtam már... Nyakasabb vagy még Péternél is, pedig mennyit szapultad őt keményfejűségéért!
Júdás csökönyösen hallgatott.
-Ó, Atyám - kiáltott az égen sűrűsödő fellegeken túlra Jézus -, miért nehezíted meg ennyire a dolgom?! Talán bizony nem elég teher magamat meggyőznöm?!
Az apostol erre már szégyenkezve horgasztotta le fejét.
Körülöttük úgyszólván teljes némaság ülte meg a júdeai tájat. Egy egész perc is eltelhetett, mialatt csak az alig kőhajításnyira mélyen alvó tizenegy tanítvány szuszogása hallatszott (Simon Péteré volt mind közül a legreszelősebb), no meg az egerésző baglyok surranó röpte.
-Ha én kész vagyok a kínhalálra is - folytatta Jézus, friss erőre kapva, jószerével újjászületve -, te gyönge lennél arra, hogy elárulj a nagytanácsnak, s aztán felkösd magad egy fára? - Biztatón, lángoló szemekkel ragadta meg legkedvesebb tanítványát, s a vállánál fogva közelebb, mind közelebb húzta a szíve felé; leheletük láthatatlan füstje egymásba keveredett. - Mosolyogva ringsz majd a kötélen, ígérem!
-Az öngyilkosság bűn - morogta még Júdás, de már érezte a zsigereiben, hogy elveszett.
Jézus hatalmasra nyílt szemével nézte, csak nézte a másikat, türelmetlenül lesve a végső válasz rebbenését, s gyötrő nyugtalanságában a szája szélét harapdálta. Hideg fuvalom kélt a fák közül, megrázta a zörgő leveleket az olajfák ormán, s libabőrt csalt mindkettejük karjára.
-Legyen meg - suttogta végül Júdás Iskáriótes, mereven a föld felé szögezve tekintetét. A következő szempillantásban egy kuvik suhant el fekete koponyája fölött.
-Véghez viszed hát? - könnyebbült meg Jézus, s jóformán eltaszította a boldogtalant. - Akkor eredj utadra, és vissza se nézz többé! Helyesen cselekszel, szemernyi kétséged se legyen felőle, és háborgó lelked megbékél majd az Atyában. Higgy benne s bennem!... No, eredj már!
Júdás botladozó léptekkel, ahogyan a csapszéktől csapszékig tántorgó föníciai hajósok szoktak a tengerparti városok sikátoraiban, vágott neki az ösvénynek. Mikor elnyelte görbe alakját az éjszaka, a Mester térdre roskadt, s így imádkozott:
-Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a keserű poharat, mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd!...
Addig-addig imádkozott így, mígnem érezte, hogy veríték helyett vér serked ki a bőrén. Micsoda kín ez, gondolta, micsoda kín...
Nagy sokára, mikor már belefáradt az imádkozásba és a félelembe, föltápászkodott, s visszasántikált a békésen horkoló tanítványokhoz. Kósza denevérek cikáztak felettük, ám jöttére eltűntek.
-Keljetek föl - mondotta csöndesen, s amazok kinyitották szemüket, majd csodálkozva pillantottak körül, borzas fejüket vakargatták, csipájukat dörgölték, s nem győztek mentegetődzni álomszuszékságuk miatt.
-Elég - vetett gátat szabadkozásuknak Jézus, hogy ők is meghallhassák a hegy lába felől közeledő, botokkal és kardokkal fölfegyverkezett, szörnyeteggé heccelt sokaságot, akiket a főpapok, vének és írástudók tüzeltek fel a Názáreti ellen.
A fáklyákkal hadonászó tömeg élén Júdás lépkedett, keserves képpel tekergetve a fejét, s csitítgatva a sarkában acsarkodókat. Midőn a Gecsemáné-kertbe vezető nyiladékhoz értek, megtorpantak, összetorlódtak, s egymást taszigálva, nyálukat fröcsögtetve szórták szidalmaikat a riadt nyájként Mesterük köré sereglő tanítványokra. Ekkor Júdás elvált a többiektől - azok tovább átkozódtak és rázták vadul az öklüket -, majd lesunyt fővel, akár a veszett eb, odasompolygott Jézushoz, s megcsókolta a bal orcáján.
-Köszönöm - lehelte Jézus a minden ízében reszkető iskárióti fülébe, azután fejedelmi mozdulattal hordozta végig tekintetét a hirtelen elnémuló bámész sokadalom fölött, s a beállott síri csöndben messze zengőn, tökéletesre sikeredett feddő hangsúllyal azt kérdezte: - Hát csókkal árulod el az Emberfiát?
Júdás megvonaglott, s ha Jézus nem tartja keményen széles bőrövénél fogva, alighanem a földre roskad. Végül összeszedte magát, s oldalvást lépett, mintegy utat engedve a templomőrség pribékjeinek, hogy szőrös kezükkel megragadják és elcipeljék a Messiást. A felindultságtól habzó szájú Péter ugyan még lemetszette ócska kardjával Kajafás egyik szolgájának fülét, de ez már mit sem változtatott a dolgok állásán...
A tanítványok idejekorán szétszaladtak, Júdás pedig az éj hátralévő óráiban minden tekintetben úgy járt el, amiképp a Mester meghagyta neki.
Bevégezve feladatát egy látomást vitt magával a túlvilágra, miközben lankadó porhüvelyét szelíden hintáztatta a szél a hatalmas, recsegő cédruság alatt, és a sivatag felől körébe gyűltek a dögkeselyűk. A napokkal később megfeszített Jézus Krisztus jelent meg ekkor lelki szemei előtt - az igaziak üvegén már a hajnal fényei tükröződtek -, olyasformán lógva a keresztfa irdatlan magányában, akár egy vásott kölykök által lécdarabra szögezett hófehér galamb: latrok közt az ártatlanság...
 
 
0 komment , kategória:  Gángoly Attila A CINKOS APOST  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1526
  • e Hét: 10315
  • e Hónap: 89873
  • e Év: 2031153
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.