Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A II.zsidótörvény tárgyalása4
  2011-06-22 20:45:05, szerda
 
 
A II. zsidótörvény tárgyalása az Országgyűlés képviselőházában (4. rész)

Folytatjuk a II. zsidótörvény országgyűlési tárgyalásának leírását.
(...)
Elnök: Szólásra következik? Gaal Olivér jegyző: vitéz Shvoy Kálmán!
Elnök: vitéz Shvoy Kálmán képviselő urat illeti a szó.
[vitéz Shvoy Kálmán, Budapest, 1881. február 12. -- Szeged, 1971. október 25. Altábornagy, országgyűlési képviselő. Egyszerű hivatalnok családból származva futott be szép pályát két testvéréhez hasonlóan. Vitéz Shvoy István maga is katona, altábornagy, egy időben a honvédség főparancsnoka. Shvoy Lajost Székesfehérvár püspökévé nevezte ki a pápa. 1899-ben fejezte be tanulmányait a Ludovika Akadémián. A Hadiakadémiát 1902-1904 között végezte el. Az I. világháborúban a kezdetétől végéig részt vett különböző vezérkari beosztásokban. Szinte valamennyi fronton harcolt. Kiváló szolgálataiért több kitüntetésben részesült. 1918 december és 1919 március között vk őrnagyként a Szegedi Katonatanács elnöke. 1919-ben jelentős szerepet vállalt a Nemzeti Hadsereg szervezésében mint vk alezredes, majd hamarosan vk ezredes. Rendkívül határozott, igen szigorú, tehetséges katonatiszt. Gyorsan emelkedik beosztásaiban. 1922 novembertől a vezérkari főnök szárnysegédje, majd 1923 márciustól a honvédfőparancsnok v. Nagy Pál vezérkari főnöke. 1924-25-ben a 9. gyalogezred parancsnoka. 1925-ben megszerzi az államtudományok doktora címet. 1926-ban tábornok, 1929-ben vitézzé avatják. 1930-tól 1934-i nyugdíjaztatásáig az V. vegyesdandár parancsnoka, 1931 májustól altábornagyi rangban. Nyugdíjazása után 1935-től bekapcsolódott a politikai életbe, mint Szeged országgyűlési képviselője és a Nemzeti Egység Pártja Véderőbizottságának elnöke. A párton belüli ellentétek miatt szakad félbe politikusi karrierje. 1945-ben visszatér Szegedre, a bíróság "igazolt"-nak nyilvánítja, később mégis megfosztják rendfokozatától. Katonatiszti nyugdíjat nem kap, különböző alkalmi munkákból él. 1971. október 25-én Szegeden hal meg.]
vitéz Shvoy Kálmán: T. Képviselőház! Az előttem felszólalt Esztergályos képviselő úr beszédében érintett két témával, a beszivárgással és a hadirokkantak kérdésével, beszédem folyamán fogok foglalkozni és fogom hozzáfűzni a véleményemet.
Az előttünk fekvő és tárgyalás alatt álló zsidótörvény-javaslatot már annyiféle szempontból és annyira megtárgyalták, hogy én csak egészen rövid időre óhajtom a t. Ház figyelmét igényibe venni. Különösen két témával óhajtok foglalkozni. Az egyik a hadviseltek, a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák és ellenforradalmárok szempontja, a másik pedig a kereszténységnek a feladata és a kereszténységre háramló kötelezettségek e törvény végrehajtásával kapcsolatban.
Mindenki elismeri, hogy zsidókérdés van és mindenki érzi, hogy ennek a zsidókérdésnek a törvényhozás útján való megoldása szükséges. Én magam is így érzem és ha ez így áll, akkor helyes, hogy egy ilyen törvényjavaslatot tárgyalunk és egy ilyen törvényt hozunk. Ha azonban a törvényjavaslatot tárgyaljuk, akkor igyekeznünk kell minden indulattól, minden személyi vagy egyéb vonatkozástól mentesen kizárólag azt nézni, hogy vajon ez a törvényjavaslat a fennálló viszonyokon javít-e, vajon a helyzetet javítja-e vagy nem?
Ha ebből a szempontból nézem a törvényjavaslatot, akkor elsősorban keresnem kell, hogy milyen okok idézték elő azt, hogy ez a törvényjavaslat egyáltalán idekerült. (Rupert Rezső: Egyesek zsákmányéhsége!) Nagyon kérném t. képviselőtársamat, ne méltóztassék zavarni, mert nagyon ki van mérve az időm; ígéretet tettem a miniszter úrnak, hogy félórán belül befejezem beszédemet, hogy ő szólhasson.
Ha el is fogadom azt a beállítást, hogy a szomszédos nacionalista államokban hozott törvények és az ott tett intézkedések teremtették meg közvetlenül azt a véleményt, indították meg azt az akciót, érlelték meg azt a helyzetet, hogy ennek a törvényjavaslatnak ide kellett jönnie, azért nem tagadhatjuk és aki abszolút tárgyilagos szemmel nézi az eseményeket és a múltat, annak el kell ismernie, hogy a kommunizmus leveretése óta fokozatosan mind jobban és jobban kifejlődött az országban az antiszemitizmus.
Ennek tulajdonképpen két körülmény volt a mozgató ereje, két körülmény érlelte meg e kérdést annyira, hogy egy országos vélemény alakult ki ezzel a kérdéssel szemben. (Propper Sándor: Tessék megkérdezni a választókat!) Az egyik körülmény volt a galíciai zsidók állandó beszivárgása (Rupert Rezső: Hol van a rendőrség?), bevándorlása, akik igazán távol állanak a nemzeti és hazafias felfogástól, akik a nemzet életében sohasem vettek részt, sőt ellenkezőleg (Rupert Rezső: Hozzanak törvényt azok ellen!), és akiknek üzletei többnyire nem fedik a kereskedői etikáról alkotott véleményt. (Propper Sándor: Hozzanak egy szigorú kereskedelmi törvényt!) Ezek a bevándorlottak ártottak a legtöbbet a hazafias érzésű, bennszülött és asszimilált zsidóságnak. Ha szigorúan vesszük, nagyrészt és sok tekintetben a régi, magyar, az ország minden mozzanatával együttélő és együttérző zsidók sok tekintetben a galíciai zsidók beszivárgásának, bevándorlásának köszönhetik mai helyzetüket. A másik körülmény pedig annak a párezer gazdag zsidónak, -- akik, általábanvéve a köztudatban mint a zsidó kapitalizmus urai, a zsidó tőke urai, szerepelnek -- a kapzsisága, mohósága és elbizakodottsága, mert ezek, amikor az államnak régebben nehezebb volt az anyagi helyzete, s emiatt segítségüket időnkint kénytelen volt igénybevenni, ezzel a segítségnyújtással visszaéltek és majdnem azt mondhatnám, zabolátlanul használták ki a magyar nemzeti közösséget.
A törvényjavaslatot tehát elsősorban abból a szempontból nézem, vajon orvosolja-e ezeket a hibákat, eliminálja-e ezeket a körülményeket és ad-e a jövőt illetőleg garanciát, hogy ezek az állapotok megszűnjenek.
Az 1914. év óta történt bevándorlásokat illetőleg a törvény ad felhatalmazást a belügyminiszternek, ezt a felhatalmazást azonban csak feltételesen adja meg, bizonyos engedményeket, t. i. a belügyminiszter az 1914 óta szerzett állampolgárságokat abban az esetben hatálytalanítja, ha az illetőnek életviszonyai ezt szükségessé teszik. Előrebocsátom, hogy a honosítást és visszahonosítást ebből a szempontból különválasztom, mert a visszahonosítás többnyire olyan zsidókat érint, akik a megszállott területen hazafiasan viselkedtek és onnan kiutasították őket, akik tehát kénytelenek voltak ide jönni Csonka-Magyarországba és kénytelenek voltak kérni visszahonosításukat. Ha ezeknek visszahonosítása most a törvénnyel kapcsolatban hatálytalaníttatik, kénytelenek lennének visszamenni az elszakított területre, amit, azt hiszem, nem érdemelnének meg teljesen.
Én tehát a fősúlyt arra helyezem, hogy a galíciaiak honosításának kérdése legyen elintézve, de ne feltételesen, hanem feltétel nélkül. A feltételes elintézésnek ugyanis nagy hátránya az lesz, hogy ez ismét gazdag kereseti forrása lesz az ügyvédeknek és egyéb kijáróknak, akik jó pénzért mindenesetre meg fogják találni az argumentumokat ahhoz, hogy az ittmaradás lehetséges legyen. Ennek következménye az lenne, hogy a gazdag zsidó ittmaradhatna az országban és a szegény zsidót küldenék ki az országból. De volna ennek még egy másik hátránya is, az, hogy a tisztviselők folyton ki lennének téve gyanúsításoknak és esetleg kísértéseknek. Ezért, nézetem szerint, egy mód van a kérdés megoldására, éspedig az, hogy mindazok a galíciaiak, akik 1914 óta az országba bejöttek, menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. (Derültség a középen.)
Okvetlenül szükségesnek tartom azonban, hogy a jövő bevándorlásokat és a jövő beszivárgásokat illetőleg a törvényben sokkal szigorúbb határozmány lépjen életbe. Éppen ezért kérem a miniszter urat, méltóztassék ezt megfontolás tárgyává tenni és méltóztassék olyan javaslattal jönni, hogy a törvény ilyen szempontból még kiegészíttessék.
Ami a második kérdést, a zsidó tőke urainak a jövőben való magatartását illeti, kérem a miniszter urat, hogy a 19. § megfelelő kiegészítését tegye mérlegelés tárgyává. Mert nem elegendő, ha megállapítom és meghatározom, hogy melyik vállalat, üzlet vagy bank zsidó, de nincs nekem semmiféle szankcióra jogom azzal az intézménnyel szemben akkor, ha ő az üzleti kérdések elbírálásánál különbséget tesz keresztény és zsidó között és a keresztényt nyomja és a zsidót továbbra is előnyben részesíti.
A törvénynek ez a szakasza azt mondja, hogy a végrehajtás a miniszternek hatáskörébe utaltatik. Itt kérném a miniszter urat, méltóztassék ennek a szakasznak a végrehajtásánál különösen arra figyelni, hogy a jövőben a zsidó tőkének urai a kis, kezdő keresztény vállalatokat ne nyomják el, hanem azokat éppúgy támogassák, mint a zsidó vállalatokat, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a hitel időtartamával vagy pedig a kamattal, amelyet a hitelért nyújtani kell, egy üzletet fel lehet lendíteni, meg lehet segíteni, de tönkre is lehet tenni. Az én megítélésem szerint a törvény tulajdonképpen ezt a két kategóriát, amelyet említettem, a bevándorolt galíciai zsidókat és a gazdag zsidókat nem érinti és nem fogja meg ott, ahol szükséges, annyira, mint amilyen erősen ránehezedik a zsidó középosztályra.
A törvénynek egyik nehéz kérdése, hogy hol határozzam meg, hol húzzam meg a vonalat, hogy ki a zsidó és ki a nem zsidó. Egyszer már legyünk tisztában azzal, hogy bárhol húzzuk meg a vonalat, mindenkor lesznek olyanok, akik szenvednek ez által, akiket ártatlanul érintenek. Igazságos vonalat ennek a két kategóriának megkülönböztetésére nem lehet húzni. Én ebből a szempontból e kérdésben a magam részéről a katolikus vallásnak és a keresztény pártnak a felfogásához csatlakozom s teljes mértékben magamévá teszem Makray Lajos igen t. képviselőtársam indítványát.
Ugyancsak magamévá teszem a Dulin képviselőtársam felszólalásában említetteket az olimpiai bajnokokat illetőleg és erre vonatkozólag bátorkodom egy határozati javaslatot is benyújtani, amely szerint (olvassa): Mondja ki a Ház, hogy a zsidó olimpiai bajnokok -- hálás elismerésül azért, mert az olimpiai versenyeken ugyanolyan hévvel és akarással küzdöttek, mint többi magyar társuk, hogy hazájuknak elismerést és dicsőséget szereztek és mert messze idegenben az ő győzelmeik nyomán is felcsendült a magyar imádság és felszökött az árbocra a szent magyar lobogó, -- a 702. számú törvényjavaslat hatálya alól kivonatnak és ezért utasítja a minisztert, hogy megfelelő szakaszt iktasson be a törvénybe.
Külön és behatóan óhajtok foglalkozni, t. Ház, a zsidó frontharcosok, a zsidó rokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák és ellenforradalmárok ügyével. (Fábián Béla: Helyes!) Elvileg az volna az egyedüli helyes álláspont, ha minden zsidó frontharcos, aki magát a Károly-csapatkeresztre érdemessé tette, e törvény hatálya alól kivonatnék. Ez logikus következménye volna az 1917: VIII. te. 1. §-ában mondottaknak, mert hiszen ez a törvény azt mondja, hogy mindazok, akik »a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességüket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére voltak érdemesek«. Mégis elfogadom és helyeslem a törvénynek azt a rendelkezését, hogy a Károly-csapatkereszten felül egy további minősítést is kíván, még pedig sebesülést vagy hadifogságot és legalább egy kitüntetést; vagy arany vitézségi érmet; vagy, hogy vitézségért más kitüntetésben legalább két ízben részesült; vagy Vaskorona-rendet, Lipót-rendet, vagy ennél magasabb kitüntetést kapott.
Itt azonban a miniszter úr figyelmét fel kell hívnom két körülményre. Az egyik az, hogy a háborúban, -- ha nem is sokan -- voltak orvosok és gazdászati tisztek is, akik nem tartoztak ugyan a harcoló csapathoz, mégis olyan kiváló szolgálatokat teljesítettek az ország és hadrakelt sereg érdekében, mint a harcosok. Ezeknél a két kitüntetés helyett én három kitüntetést írnék elő, amely kitüntetéseket kiváló és önfeláldozó magatartásukért kaptak a harctéren.
De rá kell mutatnom arra, hogy a 2. § (1) pontjánál a hadifoglyokat illetőleg is ellentmondás van, mert azt mondja a törvény, hogy aki hadifogságot szenvedett«, de még feltételül tűzi ki, hogy sebesült legyen, vagy egy vitézségi érme legyen. (Fábián Béla: Honnan szerzett volna?) Az, aki a háború elején hadifogságba került és hat évig hadifogságban sínylődött, hozott a hazáért olyan áldozatot, hogy ezt is el kellene fogadnunk jogcímnek. Ezért a törvényjavaslat részletes tárgyalásánál ügyelnünk kell arra, hogy azokat a hadifoglyokat, akik a háború egész idejét hadifogságban töltötték, éppen olyan elbánás alá vegyük, mint azokat, akik kinn voltak a harctéren. (Fábián Béla: A legnagyobb halálozási arány a hadifogságban volt!) Azt hiszem, a t. Ház egyöntetű véleménye az, hogy a hadiárvákat nem lehet ki nem venni a törvényjavaslat hatálya alól és én is ezt az álláspontot foglalom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.)
A hadirokkantság mérve tekintetében a törvényjavaslat 50 százalékot ír elő. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a hadirokkantság figyelembevétele nem pontosan százalék szerint történik, hanem csak nagyobb ugrásokkal, 25 százalékonkint emelkedik a hadirokkantság fokának gyakorlati jelentősége, én nem tartom igazságosnak és méltányosnak, hogy 50 százalékot szabunk meg választóvonalként. Sokkal méltányosabbnak tartanám, ha ezt a határt 25 százalékban állapítanók meg. A helyzet ugyanis az, hogy egy 19, vagy 15 százalékos hadirokkantat nem érintene ez olyan erősen, mert hiszen ez a különbség már nem volna nagyon érezhető, de ha valakinek a rokkantsága -- mondjuk -- 49 százaléknak felel meg és az illető így elesik a kedvezménytől azért, mert nem sorozták be az 50 százalékos hadirokkantak közé, hanem csak a 25 százalékos hadirokkantak közé sorozzák, ez már nem méltányos. Azt hiszem, hogy az igazságot jobban megközelíthetjük, ha 25 százalékot állapítunk meg előfeltételként.
A törvényjavaslat 2. §-ának (1) bekezdése azt mondja, hogy amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a rendelkezéseket nem lehet alkalmazni a felsorolt kivételekre, tehát a tűzharcosokra stb., viszont ha a törvényjavaslatot tanulmányozzuk, akkor azt látjuk, hogy a törvényjavaslatnak szinte egyik lényeges szakaszánál sem alkalmazzák ezeket a kivételeket, vagyis ez a törvényjavaslat ugyanúgy vonatkozik az összes frontharcosokra, hadirokkantakra, hadiárvákra és hadiözvegyekre, mint másokra. Nézetem szerint ezt a kérdést tisztázni kell, mert nem lehet az, hogy a törvényjavaslat 2. §-a elvileg megadja a kedvezményt a tűzharcosoknak és az egyéb felsorolt kategóriákba tartozóknak, többi intézkedése azonban ezeket a tűzharcosokat stb. is a törvény szigorával sújtja. Én ezt a legnagyobb méltánytalanságnak tartom. Nézetem szerint nem is reális ez és a törvényjavaslat nem követi a logika útját. Ha ugyanis a 2. § kimondja azt, hogy ezeket a kategóriákat mentesti, akkor a törvényjavaslat további szövegében nem lehet ezektől elvonni a mentesítés jogát. Én azokat, akik a 2. §-ban fel vannak sorolva, -- kivéve a titkos tanácsosokat és az egyetemi tanárokat -- mind olyan nagyérdemű embereknek és asszonyoknak tartom, hogy szerintem ezeknek meg kell adnunk azt a kedvezményt, hogy nem esnek ennek a törvényjavaslatnak a hatálya alá. Nem olyan nagy a számuk és úgy érzem, hogy az a háborús Lipót-rendes tiszt, vagy pedig egy súlyosan sérült hadirokkant, vagy egy hadiárva, vagy egy hadiözvegy igazán rászolgált arra, hogy megkülönböztessék a többitől és hogy az állam, ha nem jobban, legalábbis ugyanúgy értékelje ezeknek az embereknek és asszonyoknak a háború alatti viselkedését és teljesítményeit, mint például értékel egy keresztényt, aki -- mondjuk -- önkéntes tűzoltó-főparancsnokká neveztette ki magát a háború alatt, hogy felmentsék és ne kelljen kimennie a harctérre.
De fel akarok említeni még egy momentumot. Azt hiszem, hogy a hősi halottak között is igen sok zsidó van és azt hiszem, abban nem lehet közöttünk véleménykülönbség, hogy az a zsidó, aki a háborúban a harctéren feláldozta az életét, éppen olyan hősi halott, mint az a keresztény, aki a háborúban az életét áldozta. Ha ezeket az elesett zsidókat hősi halottaknak tekintjük, akkor azt hiszem, hogy azokat a frontharcos bajtársaimat, akik, bár a zsidó valláshoz tartoznak, de a háborúban ilyen fokozottabb mértékben eleget tettek a kötelezettségeiknek, szintén ki kell vennünk a törvény hatálya alól. Nem törődöm azzal, hogy engem is zsidóbérencnek állítanak-e be vagy nem, mert nyugodt a lelkiismeretem és mert élnek bennem a harctéren töltött négy év emlékei, impressziói és ott láttam, hogy nem egy súlyos esetben bizony egy snájdig fiatal zsidó tiszt megmentette a helyzetet és nagyon sokaknak az életét és súlyos sebesüléssel vagy hadirokkantsággal jött haza. Az ilyen emberektől, az ilyen háborút viselt zsidóktól nem tudom megtagadni azt a kedvezményt, amelyet a javaslat 2. §-a adni akar nekik. (Rupert Rezső: Igen sok volt ilyen! Mit szól ehhez Gürtler tisztelendő úr?)
Ezért azt a határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): Mondja ki a Ház, hogy a törvényjavaslat 2. §-ában megjelölt zsidó tűzharcosok, a 25 és ennél magasabb százalékú hadirokkantak, azon hadifoglyok, akik a háború egész ideje alatt hadifogságban voltak, továbbá a hadiözvegyek, hadiárvák és ellenforradalmárok ezen törvény hatálya alól kivonatnak. A magyar nemzet ezáltal is kifejezést akar adni azon hálájának, amellyel az ország érdekében hozott áldozatokért ezekkel szemben tartozik és ezért utasítja a minisztert, hogy ennek megfelelő módon egészítse ki a törvényjavaslatot.
T. Képviselőház! Elfogadom a javaslatnak azt az álláspontját, hogy az egyes foglalkozási ágakban az 1938: XV. törvénycikkben meghatározott 20%-os arányszám 12, illetőleg 6%-ra szállíttassék le. Célszerűbbnek tartottam volna azonban, ha általános elvként kimondaná a törvény, hogy a törvényhozás a törvény végrehajtási módjának és időpontjának megválasztását teljesen a kormányra bízza. Azért tartottam volna célszerűbbnek egy ilyen általános felhatalmazást, mert könnyen meglehet, hogy a különféle foglalkozási ágakban a törvény végrehajtásának tempója és lehetősége szempontjából különbségek lesznek.
T. Ház! Szeretném remélni, hogy a jelen törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedésével a zsidókérdés nyugvópontra jut és hogy a zsidótörvénynek fokozatos, nyugodt, a gazdasági életet meg nem rázkódtató végrehajtása biztosítva lesz. Az én érzésem azonban az, hogy a zsidókérdés megoldása egyúttal kereszténykérdés is. A kereszténységre fog háramlani az a feladat, hogy pótolja mindazokat a munkaerőket, akik a zsidótörvény következtében kiesnek a gazdasági életből, a kereszténységre fog háramlani az a feladat, hogy egy neki egészen új működési területen érvényesítse a tudását és a képességeit, a kereszténységre fog háramlani az a feladat, hogy szorgalommal pótolja azt, amit eddig elmulasztottunk, hogy helyt tudjunk állni, hogy meg tudjunk felelni azoknak a feladatoknak, amelyek elé majd a törvény végrehajtása állít bennünket. Nekünk át kell vennünk az egész gazdasági élet irányítását és nekem az a felfogásom, hogy ha mi a törvény végrehajtásában nem tudunk megfelelni a feladatunknak, akár alkalmatlanság, akár közömbösség vagy kivált kedvetlenség miatt, akkor sokkal jobb volna, ha nem is hoznák meg ezt a törvényt, mert ha a kereszténység blamírozni fogja magát ennek a törvénynek a végrehajtásában, ha nem tud megfelelni azoknak a jogos követelményeknek, amelyeket majd az ország fog vele szemben felállítani, akkor nagyon sokat fogunk ártani (Úgy van! --- balfelől.) Már eddig is igen sok panaszt hallottam arról, hogy azok az újonnan felvett fiatal keresztény munkaerők, akiknek az volna a kötelességük, hogy teljes erővel belefeküdjenek a munkába, elbizakodottak, nem akarnak dolgozni, fegyelmetlenek és abban az ideológiában élnek, hogy: minket a törvény és a mostani irányzat szerint így is, úgy is alkalmazniuk kell a zsidó vállalatoknak, mi tehát minden körülmények között megmaradunk, minket nem lehet elbocsátani. (Rupert Rezső: Sok baj lesz ebből még!)
Nekünk, keresztény magyaroknak presztízskérdést kell ebből csinálnunk, hogy igenis, mi meg akarunk és meg fogunk felelni és arra kell törekednünk, hogy egy egészen új keresztény gazdasági szellemet fejlesztünk ki. Néznünk kell arra, egymást kell ellenőriznünk abban, hogy megtesszük-e ebben a tekintetben kötelességünket, amelyet ez a törvény reánk ró. De különösen ügyelnünk kell, hogy azok, akik a törvényt és annak egyes határozmányait végrehajtják, becsületesen, reálisan hajtsák végre. Mondjuk meg egészen őszintén, annak, hogy a zsidók Magyarországon ilyen nagy hatalomhoz jutottak és a zsidókérdés ide fejlődött, igen nagy résziben a keresztények gyöngesége, a keresztények megalkuvása és közömbössége volt az oka. Minden európai államot megelőzően Magyarországon volt az első nagy keresztény fellendülés, keresztény irányzat a keresztény kurzus ideje alatt, az 1920-as, 1921-es években.
Az akkori Friedrich-féle választás után itt olyan parlament ült össze, amelynek óriási többsége keresztény irányzatú volt. Kérdem, hogy ha akkor, a keresztény fellendülés idejét kihasználtuk volna és ugyanazokat az elveket vallottuk volna, amelyeket ma vallunk, fejlődhetett volna-e idáig az ország sorsa? Kérdem, ki adta a zsidóknak a sok behozatali engedélyt? (Rajniss Ferenc: Hát ez igaz!) Ki adta a zsidóknak a trafikengedélyeket, az italmérési engedélyeket és ki adta a sok moziengedélyt a strómannoknak, amikor mindenki tudta, hogy mögöttük zsidó áll, ki adta a zsidóknak az állampolgárságot és az országban való letelepedésre az engedélyt? Azt hiszem, mindenki tisztában van avval, hogy ez mind a keresztények részéről történt és nem volt meg az a keresztény szellem, az a keresztény ellenőrzés, amelyre szükség lett volna.
Ha ez a javaslat törvényerőre emelkedik, akkor nem szabad a jövőben előfordulnia annak, hogy valaki délben a valutasíboló zsidót védi és délután fajvédő beszédet mond. (Úgy van! -- Taps a baloldalon. -- Gr. Apponyi György: Ebben igaza van!) Hiába hozzuk meg ezt a törvényt, ha ennek végrehajtása körül újból ilyen jelenségek lesznek. Ezért a magam részéről igen szeretnék a törvény büntető szakaszai között egy olyan szakaszt látni, amely a nem zsidók ellen szól, abban az esetben, ha a törvény végrehajtását bármilyen módon kijátsszák, megakadályozzák, kivált ha a zsidókkal összejátszanak. (Rajniss Ferenc: Elfogadjuk a diszgój-paragrafust!)
T. Képviselőház! A törvényjavaslatot abban a reményiben, hogy a részletes tárgyalás alatt sikerülni fog bizonyos változtatást, módosítást eszközölni rajta (vitéz Kő József: Szigorítást! --- Úgy van! jobbfelől.), és az így létrejött törvénnyel ezt a nehéz kérdést az ország és a zsidóság érdekéhen végre nyugvópontra juttatjuk, általánosságiban elfogadom. (Helyeslés a középen. -- A szónokot üdvözlik.)

 
 
0 komment , kategória:  A 2.zsidótörvény tárgyalása 4   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 267
  • e Hét: 2608
  • e Hónap: 15885
  • e Év: 335917
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.