Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A zsidó nép bűnei II. rész
  2011-06-28 22:31:41, kedd
 
 
Luzsénszky Alfonz: A zsidó nép bűnei II. rész

III. A zsidók a Római Birodalomban

Amint fentebb elmondottuk, Nagy Antiochus alatt Palesztina egészen Szíria uralma alá jutott. (Krisztus előtt 298) A Makkabeusok könyveiből tudjuk, hogy Antiochos Epiphanes és az ő utódai alatt a zsidók kegyetlen elnyomatásokat szenvedtek. (Krisztus előtt 168) Az ő parancsára sok zsidó tért át a bálványimádásra (1 Makk 1, 45, 2 Makk 6, 1)

Ugyancsak a Makkabeusok második könyvében olvassuk (11. fejezet), hogy a zsidók Krisztus előtt 164-ben szövetségre léptek a Római Köztársasággal. Nem sokat hívatták azután magukat, hanem rövidesen megkezdték a ,,beszivárgást" magába Rómába. Meg kell adni nekik, hogy bámulatos gyorsasággal operáltak. Néhány évtized alig kellett ahhoz, hogy tekintélyes vagyonra, és ennek révén igen nagy tekintélyre és befolyásra tegyenek szert.

A rómaiaknak nagy filoszemitizmusán már Cicero is kesergett és megbotránkozásában így kiáltott fel: Qanta concordia! Egyébként ő is csak halkan mert nyilatkozni Julius Caesar előtt (100-44) a zsidókról, noha egyéb jogi kérdésekben elég hangosan deklamált. A zsidók egyre prepotensebbek lettek. Hasztalan szüntették meg a zsidók adóterheit, ők még többet követeltek. A zsidóellenes Senecának távoznia kellett hivatalából. Nero alatt még jobban felvirradt a zsidóknak, mert a császár egyik felesége zsidó nő volt. Politikai összeköttetéseik szálait kiterjesztették egész Rómára s velük szemben minden védekezés hatástalan maradt. Titus azonban, aki Jeruzsálemet bevette, mégsem vehette feleségül zsidó szeretőjét, mert a néphangulat erősen tiltakozott egy újabb zsidó császárné ellen. A gazdasági befolyásuk a zsidóknak azonban zavartalanul fejlődött. Ők lettek a császári háznak és számtalan római nemesnek bankárjai, leányaik pedig az élvhajhászó ifjúságra vetették ki hálójukat. A római ember csakhamar mindenütt zsidóba ütközött, kivéve a katonaságot, mert a fegyvert és az adót a zsidóság nem szívlelte.

A zsidók tekintélye egyre növekedett; Rómában 40 000 vagyonos zsidó lakott: tekintélyüket az is bizonyítja, hogy a színházakban a császár páholya közelében béreltek ülőhelyeket. Minden tartományban nagy befolyásuk volt. Ha valamely helytartó megsértette őket, rögtön értesítették Rómában élő hitsorsosaikat s ezek azt a helytartót, amikor Rómába ment, nagy pisszegéssel fogadták.

Amint a történelemből tudjuk, a rómaiak 188 körül nagy területeket vettek el Kis-Ázsia és Szíria uralkodójától, Antiochostól, Nagy Pompejus (89-48) pedig 64-ben Mithridates legyőzésével bekebelezte a Birodalomba; elfoglalta Jeruzsálemet és Hirkanos főpapot rendelte államfőül. Julius Caesar megöletése után (44. március 15.) a második triumvirátus (43) diadalai után Octavianus ragadta magához a hatalmat, aki Augustus néven nyitotta meg a római császárok sorát. Tudjuk, hogy az ő uralkodása alatt született Krisztus Urunk. (Krisztus előtt 27-től Krisztus után 14-ig uralkodott.)

Mikor Tiberius császár (14-37) a zsidókat Rómából kiűzte, ezek Antiochiába és Alexandriába ,,emigráltak", és ott folytatták előbbi foglalkozásukat.

38-ban Herodes Agrippa fényes kísérettel Szíriába ment Alexandrián keresztül: ennek a fegyveres kíséretnek láttára kirobbant a népharag a zsidók ellen, a zsidó városrészt kifosztották, és több zsidót megöltek. Ezt a tulajdonképpen kisméretű ,,mészárlást" a zsidó írók szörnyű nagynak festik. Tudnunk kell azonban, hogy Caligula, aki ebben az ügyben bíráskodott, alaposan leszidta a zsidókat, amiért ezt a kis zavargást annyira felfújták. Három évre rá azonban Caligulát megölték, s az utóda Claudius filoszemita volt. Izidorus történetíró azt mondja róla, hogy Salome nevű zsidó nő volt az anyja.

Alexandria tudományos életében is csakhamar érvényesült a zsidó befolyás. A görög filozófia ugyanis igen sok kérdésre nem tudott választ adni, hanem dilemmákat állított fel, az izraelita vallás pedig ezekre a kérdésekre pozitívumokkal válaszolt és így kiszorította a szkepticizmust és a platonizmust. A neoplatonisták utolsó hordozója Philon zsidó volt, akinek voltaképpen nem is volt filozófiai módszere, hanem csupán az izraelita világnézetet öltöztette neoplatonista kosztümbe.

A zsidóüldözés Alexandriában kezdődött, azután csakhamar Egyiptomban folytatódott és nemsokára átcsapott a Római Birodalom többi részeire. Az oka a zsidó uzsoráskodásai, vagyonszerzési módja és fennhéjázó, arrogáns viselkedése volt. Lassankint a császárok is megvonták tőle pártfogásukat, sőt, fölgerjedt haragjukban üldözni kezdték őket. Ez az üldözés azonban csak részleges volt, vagyis csak egy-egy tartományból kergették ki őket, de később megint elnézték, hogy visszaszivárogjanak. A zsidó leleményesség túltette magát az ilyen pillanatnyi kellemetlenségeken: egyszerűen a tartományok határvidékein telepedtek le, hogy üldözés esetén vagyonukkal a szomszéd tartományba átléphessenek. A Sulchan Arukh, a zsidók négy törvénykönyve félreérthetetlen utasítást ad arra, hogy miként kell a zsidónak hamis esküvel kibújni, ha egy fejedelem arra esketi meg, hogy az országból nem fog eltávozni és vagyonát nem viszi ki. Minthogy a zsidók már a Caligula vizsgálata alkalmával azt fogták rá az alexandriai helytartóra, Avilius Flaccusra, hogy támogatta a lázadást, most kieszközölték az ő száműzetését. Azonkívül több ellenségüket is eltették láb alól, mint ezt az alexandriai Martylorogium is tanúsítja. Majd az alexandriai népen akartak egy nagy gazdasági érvágást foganatosítani, Claudius azonban váratlanul beleavatkozott a dologba s megtiltotta a zsidók bevándorlását Alexandriába, mondván, ,,különben minden eszközt felhasználok ellenük, mint olyan ember ellen, akik az egész világon általános ragályt terjesztenek".

44-ben tört ki Palesztina földjén a zsidó lázadás, amelynek leveretése után az elszökött úgynevezett ,,késes embereket" (zélóták, buzgólkodók) az alexandriai zsidók természetesen tárt karokkal fogadták. Nem késlekedtek azonban a görögök két vezetőjét, Izidorost és Lampont, a császár előtt bevádolni és kivégeztetésüket kimesterkedni.

66-ban tört ki a nagy zsidó lázadás Caesareában és Alexandriában egyszerre, amely körülmény kétségkívül előzetes szervezésre mutat. Titus az alexandriai zsidók leverését Tiberius Sándor fővezérre bízta, aki egyébként zsidó vala. Ez a nagy zsidó fölkelés folytatódott abban a háborúban, amelyet Josephus Flavius ,,zsidó háború"-nak nevez s amelyben Jeruzsálem Krisztus után 70-ben végleg elpusztult. Ebben a háborúban több mint egymillió zsidó veszett el s 900 000 került Titus fogságába. Ezek közül a ,,mutatósabbakat" diadalmenetben hurcolta magával, míg az alját Fronto barátja által rabszolgákul eladatta.

A város ostroma eléggé elhúzódott: Ijar (május) hó 11. napján dőltek le a város külső falai és elesett Bezetha előváros, két hónapra rá, Tamusz 17. napján a második fal és az Antónia-vár, a következő, Ab hónap 10-én gyulladt ki egy szerencsétlen kirohanásnál (Josephus Flavius szerint a római hadvezér akaratán kívül) a Templom és a következő (Elul) hónap 8-án omlott le a harmadik fal és vele együtt a felsőváros.

Értékes, világhírű templomi fölszerelés került a rómaiak kezébe: ezek között volt a hétágú gyertyatartó, az aranyasztal (amelynek mása bevésve látható Rómában a Titus diadalívén). Ezeket a kincseket ujjongva fogadta a római nép a diadalmenetben. Mikor azután 455-ben a vandálok Genserich vezetése alatt Rómát feldúlták, ezek a kincsek a germánok birtokába jutottak (egyébként a vandálok is keleti germán nép voltak), majd pedig amikor 80 évvel később I. Justinián bizánci császár az afrikai Vandál Birodalmat megdöntötte, Bizáncba vitette a zsidó kincseket. A császárnak azonban valaki (nagyon valószínű, hogy egy zsidó) a fejét telebeszélte, hogy azok a kincsek szerencsétlenséget hoznak Bizáncra, tehát vissza kell őket Jeruzsálembe szállítani. Így vándoroltak a kincsek egy jeruzsálemi templomba s onnan természetesen nemsokára a zsidók kezébe. Csak némely nem zsidó történetíró említi föl azt, hogy más, sokkal értékesebb régiségeket, és pedig a Mózes törvénytábláit, Áron vesszejét, Salamon koronáját, Dávid királyi palástját és az ,,urim veturim" nevű főpapi palástdíszt a zsidók Jeruzsálem ostroma alatt egy föltalálhatatlan helyen elásták. Ez a hely Mórja hegyén volt, mégpedig ott, ahol a VII. században Abdulmelik kalifa a tévesen Omarnak tulajdonított mecsetet építette.

Ezek az elásott kincsek zsidó hagyomány szerint majd szükségesek lesznek a zsidó császár koronázásánál, s ezért persze csak néhány fő-zsidó ismerte rejtekhelyüket. Az amerikai szabadköművesek szervezete (tán mondanunk sem kell, hogy zsidók) 1909 tavaszán éjjel, egy e célból kiküldött titkos bizottsággal kiásatta ezeket, miután a török őröket busásan megvesztegette. Tudjuk, hogy Abdul Hamid szultánt 1909. április 27-én detronizálták, de azt kevesen tudják, hogy már április 1-én akcióba lépett a 45 törökországi páholy képviselete és megalapította Konstantinápolyban az ,,Ottoman Nagy Oriens" páholyt. Mehmed Djavid bej lett a mester, aki pénzügyminiszter lévén, az ásatásnál könnyen a kezére járhatott az amerikai páholytestvéreinek. Egész Európában csak egy francia és egy orosz újság mert megemlékezni erről az ásatásról. Djavid bej emiatt állását vesztette, később pedig Kemál pasa is elcsapta. A régiségeket tüstént Amerikába szállították, s most a sharlestoni páholy őrizetében pihennek.

Amint fentebb elmondtuk, a 44-ben kitört lázadás leverése után az úgynevezett zélóták Alexandriába menekültek és ott próbálkoztak a rámai uralom elleni fölkelés szervezésével. Az ott megtelepedett és megvagyonosodott zsidók azonban féltek egy ilyen felkelés következményeitől, és amikor nem sikerült a buzgó testvéreket visszatartani, üzleti érdekből befújták a dolgot Vespasianus császárnak (69-70). A császár nagy haragra gerjedt, megparancsolta az izgatók szigorú megbüntetését és Leontopolisban bezáratta a II. században épült zsidó templomot. A szomszédos felföld, Afrika északi partjai, valamint Kiraneika (és nem Csirenaika) a zsidó vezető férfiak előtt pompás felvonulási területnek látszott. Itt, a fővárosban Jonathan 2000 főnyi fölkelősereget szervezett, azonban Líbia helytartója, Catullus, szétvert őket, Jonathant Rómába szállította, ott aztán elítélték, megostorozták és elégették.

A zsidó háború befejezése után az antiochiai görögök a római szenátustól közben császárra kikiáltott Titushoz, Vespasianus fiához (79-81) követséget küldtek, hogy a borzalmasan szaporodó zsidókat telepítse ki Antiochiából, vagy legalább a polgárjogot vonja meg tőlük. Titus nem hallgatta meg őket. Sok zsidó vándorolt ki ekkortájt Parthiába és Babylonba is, ahol Rómától biztonságban érezhették magukat. Míg azonban Vespasianus ,,a forradalmak örökös taplóját" látta a zsidóságban, Marcus Ulpius Trajanus (98-117) nagy zsidóbarát volt. Az egyetlen Hermaiskos merte ellenük a szavát fölemelni: ,,Nagyon megszomorít bennünket" -- mondá --, ,,hogy a te tanácsod (a szenátus) tele van a gonosz zsidókkal!" Meg is lakolt bátorságáért, elfogták őt és két barátját, Paulust és Antoniust, és zsidógyilkolás kísérlete címén a zsidók sürgetésére kivégezték. De Trajánnak sem kellett soká várni, hogy megismerje a zsidók hűségét. Amidőn ugyanis 197-ben a párthusok ellen hadat vezetett, makacsul ellenálltak neki a zsidók. Traján erre hadvezérét, a mauretániai Lusius Quietust, aki a babyloniai zsidók ellen vonult, utasította, hogy a zsidókat irtsa ki az országból. Meg kell említenünk, hogy amidőn Traján 115-ben a párthusok fővárosa, Ktesiphon ellen indult, a zsidók Nagardava és Nisibis várakra támaszkodva, Traján hátában nagy fölkelést támasztottak. Csatlakozott hozzájuk Adiabena is, amelynek uralkodója az előbbi században lett zsidóvá. A fölkelés sok tartományra terjedt ki, patakokban folyt a nem zsidók vére. Kyrenaikában megverték a görögöket és a rómaiakat, s ezek a helytartóval, Lupusszal 116-ban Alexandriába vonultak vissza, ahol a zsidóknak egyik fő fészke volt. Végre megérkezett a fősereg Marcius Turbo vezérlete alatt és szétvert a zsidókat. Ekkor égett le a híres alexandriai zsinagóga.

Borzalmas vérengzést vittek végbe azonban a zsidók Kyrenében, Kyrenaika fővárosában. A fölkelők élén egy Lucas (mások szerint Andreas) nevű zsidó állt. Dio Cassius római történetíró (150-230) mondja ,,Ab urbe condita" című könyve 68. része 32. fejezetében, hogy a zsidók az elfogott görögöket és rómaiakat sorra leölték. A hóhérok megették az áldozatok húsát, bekenték magukat a vérükkel és a lenyúzott bőrükbe burkolóztak. Egy zsidó történetíró, Dubonov szintén azt mondja, hogy ott 200 000 ,,pogányt" öltek meg, és a zsidó származású Renan Ernő francia professzor is ugyanígy beszél ,,Izrael népének története" című könyvében.

Még borzalmasabb mészárlást vittek véghez a zsidók Kyprosban 117-ben. Itt a zsidók vezére Artemon volt. Elfoglalták Salamist, a fővárost. Artemon már egy önálló zsidó államról ábrándozott. Leölette az egész nem zsidó lakosságot, számszerint 240 000 embert, akiket borzalmasan megkínoztak. Mindegyiket ki is rabolták. Traján császár ide is Marcius Turbo hadvezért küldte s ez a zsidók legnagyobb részét elpusztította, a többit pedig kiverte a szigetről. Traján halálbüntetés terhe alatt megtiltotta, hogy oda valaha egy zsidó betegye a lábát. Egy hajótörött zsidót, aki ott a partra úszott, Traján törvénye alapján kivégeztek.

Ugyanezen időtájban verte meg a zsidókat Lusius Quietus Mezopotámiában, amiért azután Traján kinevezte őt Palesztina helytartójául.

Két zsidó testvér: Lullianos és Pappos újabb fölkelést tervezett Judeában, de elfogták őket Laodiceában: mielőtt azonban Traján kivégeztette volna őket, meghalt. Quietust kimondhatatlanul gyűlölték a zsidók és Traján utódával ki is végeztették, Traján halálának emlékére Adar hó 12. napján évente örömünnepet ültek.

*

A zsidók történetében korszakalkotó esemény volt a Bar-Kochba fölkelése. A ,,Jó" Traján császár utóda, Hadrián (117-138) a zsidók kedvébe akart járni, Jeruzsálemet is föl akarta építeni, de a régi templom helyén Jupiternek akart templomot emelni. Állítólag ez a terv robbantotta ki a fölkelést, amely még nem tapasztalt borzalmakkal 132-től 135-ig tartott. A fölkelést Akiba ben Joseph rabbi szervezte. (Élt 50-től 135-ig: a tudatlanok neki tulajdonítják azt a mondást: ,,Semmi sem új a nap alatt", holott már a Prédikátor könyve 1. fejezetében olvashatják.) Beutazta e célból Palesztinát, Kisázsiát, Babyloniát. Akibának, mint tudósnak páratlan tekintélye volt, a Talmud több Misurája, Gemarája is tőle származik; híres Eliézer-ben Hirkanosnak, valamint II. Gaméliélnek, a jamniai Szanhedrin fejének tanítványa volt s állítólag 12 000-re rúgott a tanítványainak száma. Az lett neki azután a tragikuma, hogy Simont, fölvett nevén Bar Kokhbát (a csillagok fiát) Messiásnak tartotta s ezzel a hiedelemmel fantáziálta a zsidók tömegeit. (Ez a furcsa ,,Messiás" egyébként azzal kérkedett, hogy ő egy parázna személynek a fia.)

A fölkelést a római helytartó, Tineus Rufus, akit a Talmud is megemlít, nem tudta elnyomni, mert a római légiók nem voltak hozzászokva a hegyvidéi gerillákhoz. A fölkelők kezdetben fényesen győznek: Judeában, Galileában, Samariában 50 várat, 985 várost és falut foglaltak el. (Közben Bar Kochba apró csodákkal is ,,bizonyította", hogy ő a Messiás) Állítólag be is vonult Jeruzsálembe, sőt, ki is kiáltották zsidó királynak, aminek emlékére pénzt is vertek. Érdekes, hogy az ő katonai sapkájukon pontosan ugyanazt a vörös ötágú csillagot viselték, ami Trockij (Eredetileg Lejba Bronstein) katonáit ,,ékesítette". Akiba és Bar Kochba katonái minden helyiségben vérfürdőt rendeztek s mindent kiraboltak.

Mikor azután sem Rufus, sem a Szíriából segítségül hívott Marcellus helytartó nem bírt a vérszomjas hordákkal, Hadrián császár Julius Severust, Britannia legyőzőjét küldte ellenük. Három és fél évet vett igénybe a fölkelés teljes leverése. Bar Kochba végre a Sepphoris melletti Bether várba, majd Tur Malka (Királyhegy) nevű városba vonult vissza. (Itt ütötte le öklével Bar Kochba Eliézer rabbit.) A Talmud fantasztikus számokat közöl az ott lemészárolt zsidók tömegéről. A vár elfoglalása Jeruzsálem eleste után pont 65 évre, 135-ben, Elul hónap 8. napján következett be. Bar Kochba maga is elesett. Összesen 580 000 zsidó pusztult el ebben a fölkelésben. A római seregnek is nagy veszteségei voltak. Az örök város fényesen ünnepelte meg a győzelmet és a szenátus Hadriánt az ,,imperátor" címmel tisztelte meg. Judea elnéptelenedett, mivel sok zsidót adtak el rabszolgául. Hebron piacán oly sok zsidó került eladásra, hogy még annyi pénzt sem adtak egy zsidóért, amennyit egy lóért adtak. Hadrián kisöpörte a zsidókat Jeruzsálemből és idegeneket telepített helyükbe, és a ,,Colonia Aelia Capitolina" nevet nyerte. Halálbüntetés terhe alatt tilos volt a zsidóknak oda belépniök. Akiba rabbi sértetlen maradt egyelőre, de később a római törvények áthágásáért kivégezték. A zsidó kultúrát egyébként az egész Birodalomban eltiltották, a körülmetélést, a szombat megtartását szigorúan üldözték, miként ezt a Talmud is megemlíti. Mindennek ellenére Lyddában (Lud) mégis megtartották a rabbik titkos nagygyűlésüket, és azon arról vitatkoztak, hogy ezután meg kell-e halni a zsidónak az ő hitéért, vagy látszatra fölveheti a rómaiak vallását. (Bezzeg azelőtt ők üldözték a ,,pogányokat!") A keresztények pedig ugyanekkor beadványt juttattak Hadrián elé, amelyben kifejtették, hogy a keresztény vallásnak semmi köze a zsidósághoz. A lyddai gyűlés után azonban minden zsidó a saját véleményét követte. A zsidók közül állítólag csak tíz (?) rabbi vállalta a vértanúságot.

A zsidó szétszóródása tehát teljessé vált. A vezető szerepet egy ideig Babylonia zsidósága tartotta kezében, ott székelt az exilarcha, ott ülésezett a szanhedrin s ott magyarázták a mózesi törvényeket, amely magyarázatok összefoglalásából született meg a Babyloniai Talmud.

*

Nem volt már földrajzilag megjelölhető zsidó ország, de mégis volt zsidó impérium. Nem volt királyuk, de mégis volt az egyetemes szervezetük. Nem járhattak a Templomba, de a rabbik ugyanúgy kormányozták őket, mindenütt, mint a bírák vagy Sámuel a theokrácia korszakában.

Miből éltek már az első századokban a zsidók? Földművelést nem folytattak, mert hisz ezt a Talmud is leszólja, nehéz munkát nem vállaltak, hanem mindenhol csak kereskedtek. Sokszor rabszolgákat, háremhölgyeket adtak el, sok helyen bérlettel, pénzváltással, adószedéssel, zálog- és banküzlettel foglalkoztak, no és hát persze kölcsönöket adtak, ahogy lehetett, legtöbbször 100-200 százalékra. Nagy szerencséjük volt, hogy a legtöbb országban hiányzottak a pénzügyi kapacitások, az államháztartás folyton kölcsönökkel operált és vagy uzsorakamatra vettek kölcsönt a zsidóktól, vagy pedig bérbe adták nekik az adószedést.

A történelem azt bizonyítja, hogy a zsidóság mindazokat az országokat, amelyek befogadták, csak vagyonszerzési terrénumnak tekintette, de hazájának soha: ha a körülmények úgy kívánták, könnyek nélkül vált meg tőle, ha ellenség hódította meg az országot, akkor annak a pártjára állt, sőt már előzőleg is segítségére volt, ha annak győzelmét szimatolta.

Már a kereszténység előtt is Egyiptomban, Szíriában és Galileában mindenütt zsidók az adószedők. (Újvári Péter: Zsidó Lexikon, 201-202. old.) A zsidók már az ókorban oly horribilis vagyonra tettek szert a pénzkereskedelemből, hogy pl. Pompejus alatt körülbelül 40 000 pengőt fizettek az adók, vámok stb. bérletéért.

A zsidó uzsorások oly rettentő magas kamatlábbal dolgoztak, hogy a megszorult emberektől könnyűszerrel elszedték mindazt, aminek még a megkívánását is tiltja a tizedik parancsolat.

Werner Sombart írja (,,Die Juden und das Wirschaftsleben"): ,,Amióta a zsidó gazdasági történelmet ismerjük és azt évszázadokon át követhetjük, látjuk, hogy a zsidó nép gazdasági életében a pénzkölcsönzés mindig nagy, csodálatosan nagy teret foglalt el. Ez kíséri a zsidó népközösséget fejlődésének minden fázisában, úgy nemzeti önállósága idején, mint a szétszóratásban. Írva van (5 Mózes 15): 'Az Úr, a te Istened meg fog áldani téged, amint megígérte. Sok népnek fogsz kölcsönt adni és senkitől sem fogsz kölcsönt kérni.' Ugyancsak írva van (Neh 5): 'Uzsorát vesztek testvéretektől? Adjátok vissza még ma mezeit, szőleit, olajkertjeit, házait és a kamatot, amit tőle pénzben, búzában, olajban vettetek.' Azonban Nehemiásnak és másoknak tilalma ellenére is fennmaradt a belföldi hitelforgalom. Bizonyítják ezt a Talmud-traktátusok. A három ,,Kapu"-ban: Baba kamma, mezia bathra, semmi sem játszik olyan nagy szerepet, mint a pénzkölcsönzés. A rabbik is foglalkoztak ezzel, valóságos uzsora-monopóliumuk volt, igen sokat vitatkoztak a pénzről és a pénzkölcsönzés problémáiról. A Talmud e traktátusai után az a benyomásunk, hogy abban a világban igen sok pénzt kölcsönöztek."

Hogy a vámszedésnél és adószedésnél milyen ,,kulcs" szerint dolgoztak, arról külön könyvet kellene írni. Hogy azután mekkora szeretetet vívtak ki maguknak ebbeli tevékenységük révén, arról igazán fölösleges beszélni.

Az intelligens, értelmes zsidóság mindig úgy helyezte el a tőkéjét, hogy üldözés esetén rögtön mobilizálhassa. Sohsem voltak híján olyan ,,keresztényeknek", akik, persze illő provízió fejében, kényesebb üzleteiket lebonyolították, sőt a zsidó vagyon elrejtését, megőrzését is elvállalták.

A pénz, illetőleg a vagyon bírásának tudata, nem különben a ,,kiválasztottság" gondolata, a zsidó előtt megvetendővé tette az őt befogadó államalkotó őslakosságot, amelyet egyszerűen a megélhetés forrását képező tárgynak tekintett, a melynek életnedvét, gerincvelejét iparkodott minél nagyobb százalékban kiszívni. Az őt befogadó házigazda vendégszeretetét csak addig viszonozta látszólagos hálával, amíg be nem fészkelte magát, azután ridegen elzárkózott, külön egységbe tömörült s óvakodva került minden beolvadást.

Minthogy minden államban szükséges volt már az ókorban is, hogy a tőkeképződés mikéntjével közgazdasági alapon is foglalkozzanak s minthogy hozadék nélkül alig lehet a tőkeképződést megvalósítani, szükségképpen tűrni kellett minden államban, hogy a kapitalizmus kisebb-nagyobb kamatlábbal dolgozzék. Minthogy azonban az államok legfőbb gondja a hadviselés volt és az ország megvédése foglalta le az államférfiak egész idejét, a kereskedést pedig elég balgán, megvetendő foglalkozásnak tekintették, a kamatok nagyságát semmiféle szerv nem ellenőrizte, és ki sem törődött azzal, ha egy honfitársa az adósok börtönébe pusztult el, míg az uzsorás rövid idő alatt vagyont szerzett. Az uzsorásokra pedig mindenütt szükség volt, ezért természetesnek találták, ha minden népesebb helységben egymásután telepedtek le. Sőt maga az állam is istápolta őket.

Sombart írja: ,,Már a görögök és a római császárok korában találkozunk olyan gazdag zsidókkal, akik a királyok bankárai voltak, valamint szegényebb zsidókkal, akik az alsóbbrendűeknek kölcsönöznek pénzt. Már a római világban folyik a beszéd a zsidó pénzüzérkedésről. (372. old.)

Cicero a Flaccusért tartott beszédében panaszkodik amiatt a rendkívül sok arany miatt, ami Itáliából és a provinciákból évente Jeruzsálembe ömlik. A zsidó templom is ad kamatra kölcsönt. A papok is foglalkoznak ezzel, és noha gazdag dotációt élveznek, mégsem tiltják el őket a pénzüzletektől.

Kecskeméti Ármin írja a már idézett könyvében: ,,A római tartományok zsidóságának fejei, az úgynevezett ,,kis pátirárkák" 429-től pénzügynökei a császárnak. A Római Birodalomban az adóbérlők és behajtók is zsidók. A gazdag zsidók uzsorát szedtek a kölcsönpénzből és ha a rómaiak rendkívüli adókat vetettek ki, azt áthárították a szegényre." (A zsidók egyetemes története, 172-177. old.)

IV. Zsidó írók a zsidók ősfoglalkozásáról

Sombart írja (37. old.): ,,Azt, hogy a zsidók a pénzkölcsönzésben valósággal művészi tökéletességig fejlődtek és hogy a magas fejlettségű kölcsöntechnikának évszázadokon át megalapítói voltak, a legvilágosabban azok a Talmud-traktátusok bizonyítják, amelyek a polgári ügyekről tárgyalnak."

Ugyancsak Sombart mondja (379. old.): ,,Minden időben és minden kultúrában közmondásos volt a zsidó gazdagság. Különösen nagy a száma a gazdag, sőt nagyon gazdag embereknek a talmudisták között.

Kecskeméti mondja fent idézett könyvében (I. köt. 341. old): ,,A hadizsákmánytól is nő a zsidó vagyon a középkorban. Náluk értékesítik a zsákmányolt holmikat."

Kecskeméti (I. köt. 238. old.) arról is tudósít, hogy már a VI. században ostorozta az antiszemita irodalom a zsidó arany származását. Ugyanő írja (I. köt. 258. old.), hogy Chilperich már 555-ben megvonta tőlük a pénzverés jogát, mert sok visszaélést követtek el. Azt mondja továbbá (I. köt. 252. old.), hogy a zsidók -- 960 és 1028 között -- gondoskodtak a háborúskodó pártok pénzszükségleteiről, s hogy a győzők gyorsan pénzzé tették zsákmányukat a zsidóknál, akik sokat kerestek rajta.

XI. Alfonz spanyol király pénzbeszedője zsidó volt. Arragóniában 30 éven át a zsidók kezelték az adót. Katalóniában szintén zsidó volt az adószedő.

Kecskeméti (329. old.) azzal okolja a zsidóknak a pénzüzletek iránti szimpátiáját, hogy nem tudták, hogy a király mikor és mennyi adót vet majd ki reájuk. Néhány sorral alább azonban bevallja, hogy például a cseh zsidók már a XI. század végén közismert gazdag emberek voltak. A 254. lapon a 814-ben megjelent ,,Capitulare de Judaeis" és a ,,Liber manualis" könyvek alapján bizonyítja, hogy a zsidók már akkoriban nyíltan folytatták pénzüzleteiket. Majd a 327. lapon beismeri, hogy az Egyház kamattilalma szinte zsidó monopóliummá tette a hitelüzletet és a tőkegyűjtés által hatalommá lett a zsidó.

A 243. lapon szintén beismeri, hogy a zsidók tőkéjük révén a pénzüzletet választják kedvenc élethivatásuknak, ami az Egyház uzsoratilalma folytán szinte monopóliumként hullott az ölükbe. A 330. lapon idézi a XII. századból való ,,Jámborok Könyvét", amelyben egy olyan zsidóról tétetik említés, akinek annyi pénze volt, hogy nem tudta kikölcsönözni. A zsidók pénzüzlete nagymértékű volt és tetemes hasznot hajtó. Kipécézték őket ezért gúnyképekkel és gúnyszöveggel. Már a XII. században a zsidó a pénzüzért jelenti."

Ugyancsak ő panaszolja (I. köt. 289. old.), hogy IV. Jenő pápa 1146-ban bullát adott ki, amelyben megígérte a keresztes hadjárat résztvevőinek, hogy a zsidóktól kölcsönvett tőke után semmi kamatot sem kell fizetniük. Ez a pápai ígéret tette annyira népszerűvé a második keresztes hadjáratot.

Graetz ,,Volkstümliche Geschichte der Juden" című könyvében (III. köt. 472. old.) azt írja, hogy a zsidók jogérzéke és tisztességérzete abban az időben (1700-1760) általánosságban elgyöngült. Pénzt keresni, pénzt szerezni oly követelő szükségesség volt, hogy közömbös volt előttük a szerzés módja, valamint az is, hogy a pénzszerzés tisztességes úton történik-e. A mammon imádata lett úrrá rajtuk. Nemcsak az arany szeretete volt az oka ennek az imádatnak, hanem magát a kincset tisztelték, akármilyen forrásból származott is.

Arnold Zweig német ,,emigráns" író ,,Bilanz der deutschen Judenheit" című könyve 155. lapján így mentegeti a zsidó uzsorát: ,,Minthogy a középkorban kényszerítve voltak a zsidók, hogy kizárólag pénzzel, drágakövekkel, ócska árukkal, továbbá fejedelmek, városok adósleveleivel kereskedjenek, a kisebb-nagyobb összegek hitelezésénél kénytelenek voltak a kockázatot és nyereséget mérlegelni és a veszteség ellen a lehetőség szerint magas kamatokkal biztosítani magukat."

A Zsidó Lexikon (690. old..) szintén mentegeti a zsidó uzsorát. ,,A középkor legsötétebb napjaiban" -- úgymond -- ,,az elnyomottság kényszere folytán tért rá a zsidóság a pénzüzletre, mely a maga bizonytalanságában is végső menedéke volt a megélhetésnek." A 929. lapon már így beszél: ,,A francia-, angol-, német- és magyarországi zsidóknak azonban legfőbb foglalkozási ág volt az egyes iparágak mellett a pénzváltás, amelyet megengedett a világi és egyházi uralom számukra, s a melyért sok helyen betelepítették a zsidókat, akik számos világi és egyházi fejedelmek pénzkölcsönzői, bankárai lettek. A mai megállapítás szerint a nagyon soknak látszó, esetleges 70 százalék nem hozhatott különösebb hasznot a középkor jogtalan zsidójának." A 694. lapon azonban erről a ,,jelentéktelen" haszonról ilyen példával kedveskedik: Korláthkewy Péter komáromi főispán említi, hogy jobbágyai 1522-ben elszöktek Morvába és Ausztriába a zsidó hitelezők elől. Az egyik jobbágy egy nagyszombati zsidótól fölvett egy forintért húsz forintot és egy tehenet fizetett!
 
 
0 komment , kategória:  A zsidó nép bűnei II. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 309
  • e Hét: 2650
  • e Hónap: 15927
  • e Év: 335959
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.