Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
szeretettel
  2011-06-09 11:36:07, csütörtök
 
 


Kun Magdolna:



Nincs baj, kedves! Nincs baj!
Csak az idő vés apró
rovátkákat a szív köré,
s ettől fáradékonyabbá válik
a légzés.
Vagy talán az érzés szunnyad
néha az éber napokon.
Nem tudom.
Fájlalom, ha aggódni látlak
és tehetetlenül vádolom
önmagam, s téged.
Ezek a rémisztő gondolatok
ha véget vetnének
bűnös elmémnek,
nem kellene hallgatnom
azt a belső viszályt,



amit a lélek végez,
mikor rám tör a fájdalom.
De ne félj! Nem hagyom,
Nem hagyom, hogy hatalmával fölém
nőjjön és gyenge jellemé tegyen
ez az önkényes uralom...
Egyszer szép lesz minden meglásd,
mert hiszem és akarom.
Tudom, hogy a végső küzdelmet
akkor is megnyerem,
ha a legbensőbb énemben rejlő
szellemi erőt is
korbáccsal kínozom.
Nincs baj kedves! Csak szeress!
Legyél mécses lángom,
ha úgy érzem, hogy haldoklom,
s az majd fényvirágot nyílik



a legsötétebb sírhalmon.


 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
szeretettel
  2011-06-08 10:14:33, szerda
 
 


Kassák Lajos
VELED VAGYOK



Előtted megyek
te én előttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.

Hová mégy - kérdezem
feleled - nem tudom.

Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.

Előtted én
te én előttem.

Egy kapu előtt mégis megállunk.

Megcsókollak
te nekem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
szeretettel
  2011-06-08 10:08:33, szerda
 
 


Kassák Lajos
ELLENTÉTEK

Este sétámra indulok a hegy lábánál. Keskeny ösvény vezet, alig kitaposott. A hold vérfoltos korongja csüng alá az égről s a csöndben rémes történeteket suttog a szél. Menjek tovább, vagy ne menjek, így tépelődöm és észreveszem, milyem magamra hagyatott vagyok. Amott áll egy vénhedt fa, megszólítom, nem felel. Valahol egy madár kiált fel álmából, nem értem, hogy mit mond.

Végre egy ház. Szeretnék bekopogni, de szegesdrót kerítésével nem enged magához.

Nem erőszakoskodom és nem félek.

Megyek tovább ellenkező irányban az otthonommal. És mégis hazaérkezem. Úgy vélem nem is voltam sehol.

Vacsoránál ülök és Vivaldi A-moll Concerto Grossóját hallgatom...
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
szeretettel
  2011-06-08 10:06:24, szerda
 
 


Kassák Lajos
AZ UTAK

Nappal hosszúra nyúltan egyhelyben fekszenek, de éjszaka a sötétben, vagy a sápadt hold, vagy a remegő csillagok alatt elindulnak a legtávolabbi pont felé. Senki sem lesheti meg titkukat, mert ruhát cserélnek és magukhoz vonzzák az árnyakat. Az egész világ tengereivel, hegyeivel, sivatagaival, városaival egyetlen erdő nekik és élnek és visszaélnek ezzel a csodával. Menet közben tragédiákat és tragikomédiákat mesélnek.

Nyomukban csipkebokrok, fényesre csiszolt kövek és tengerikagylók szóródnak szét.

A horizont vörös fáklyasorral jön eléjük, tejet fej nekik a hold tőgyéből és megfésüli őket a rohangászó szél fogaival.

És nem szólnak arról, hogy egy hosszú életen át hányszor túrták fel és tapostak rájuk. Megelégszenek a pillanat örömeivel s reggel, ha testükbe szúrja fénynyilait a nap, tetszhalált mímelnek és nem árulják el az embereknek, hol voltak, mi történt velük az éjszaka.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
szeretettel
  2011-06-08 10:02:47, szerda
 
 


Kassák Lajos
ELHAGYOTT TÁRGYAK

I.

Egy szék emlékezik.
Üres szobában
árnyékrácsok közé szorítottan
még érzi egy asszony
puha combjainak ízét
egy betörő ragadozómancsainak tapogatását
egy kisgyerek nehéz lélegzését
amint gyöngyháznyelű késével
keményfa testét hasogatni kezdi
még nem feledte el
hogy egyszer kikölcsönözték a szomszédba
de nem ült rá senki
mintha féltek volna tőle.
Nagyon szomorú volt akkor
de sírni nem tudott.
Most se tud sírni.
Némán és előkelő alázattal
itt kell meghalnia
az üres szobában.

II.

Szétdúltan és kihűlten
terpeszkedik az ágy
négy faragott lábon akár egy otromba bálvány
csont nélküli bőr nélküli test
melyet szétmarcangoltak az éjszaka
végül cserben hagyták ahogy kivilágosodott az ég.

Süket és néma
pletykálkodó szóval
nem árul el semmit abból
ami néhány órával előbb
körülötte benne történt
cinkosa a tomboló vágynak
a görcsbe rántó csömörnek.

Nem szól a felhevült testek illatáról
a szívek ritmustalan vergődéséről
mély sóhajokról
a lihegő támadásról
a megadás kéjéről.

A nyitott ablakkal szemben
úgy terül szét a világosságban
mint az elgázolt hulla
akit az útszélen hagytak gyilkosai.

III.

Nézz be a kulcslyukon
azon a lyukon amit az ócska
deszkaajtóba vágtak.
Nézz be akár egy pillanatra
és megláthatod
a hegyesre és élesre köszörült
vérrel bemocskolt
nagykést.
Valaki csak úgy odavetette
a háromlábú asztal lapjára.
Talán egy megcsalt szívű férfi
talán egy nő aki szégyelte terhességét.
Kemény acélja megvillan
a fényben
de néma marad.
Sem a gyilkost
sem a meggyilkoltat
nem árulja el.
Csak a vér színe és szaga
kiált segítségért
egy idegen világból.

IV.

Meghalt a mester.
A szobrászműterem olyanná vált
mint egy elhagyott istálló
egy sose rendezett raktár
vagy egy igazi szemétgödör
ami bűnjeleket torz álmokat
és senki nem látta kincseket rejt magában.
Kész szobrok kőből és fából
női testek szűzi formái
valamiféle címer vázlata
szomorú öregasszony bronzból
gnómpofák
mitológiai szörnyek
és torzók
amiket a mester
nagy kínok között sem tudott
megszülni.
Agyaghulladék közt
kőporszemfedő alatt hevernek
döglött szerszámok és rozsdamarta edények társaságában.
Néha rájuk nyit a házmester
matat köztük
szaglász valami után
aztán elmosolyodik
és újból
rájuk zárja az ajtót.

V.

A magas part kőfalához
csapkodják a hullámok.
Csörömpöl
az orrába fűzött lánc
bordái ropognak.
Valamikor
egy férfi és egy nő kedvence volt ez a csónak
felmérték vele a távolságot
feküdtek benne akár egy nászi ágyban.
Aztán veszett dühében
oldalba rúgta a férfi
elsodorta a folyó
cibálta
tépte
de nem bírta elnyelni.
A part tövében haldokol.
Néha kövekkel dobálják a gyerekek
néha a nád közül felvetik magukat a halak
és megcsodálják
kékre fehérre vörösre
mázolt roncsait.

VI.

Annakidején
rezesbandával üdvözölték
a telep kapujában.
Kerekeibe vörös papírszalagokat fűztek.
A megvalósult gépcsoda.
500 lóerővel dolgozott.

Olykor megmakacsolta magát
dohog csikorog
megtagad minden engedelmességet.
Majd ismét nekiindult.
Évekig élt a munkások között
akár a testvérük.
Aztán nem bírta tovább
kikerült a palánkon túl
az árokba.

Esténként hazafelé menet
szólnak róla az emberek
ki rokkant
dögöljön meg.
Időnként még kiejt magából
egy
egy
elvizesedett
olajcseppet.

VII.

Valaki bezárta
a szép mahagóni dobozt.
Micsoda beérett szín.
Remek faragások
mélyén
vörös bársonyba göngyölt
arany karikagyűrű.
Egy menyasszony gyűrűje volt
egy szűzé
aki nászéjszakája előtt
megölte magát
szerelmi lázban
iszonyodó félelemben.
Mielőtt kiitta a mérget
bezárta a gyűrűt
s azóta megfeledkeztek róla.

Magára hagyottan
alszik
talán meg is halt.

Nem hallja hogy a szú
milyen kitartóan rágja
a doboz falát.

VIII.

Kivénhedt ingaóra fekszik
a szemétdombon
számlapjával
mintegy arccal égfelé.
Valamikor az idő folyását mérte.
Emlékeznek rá
az egész ház
egész falu
mozgását ő határozta meg
majd érthetetlenül raccsolni
asztmásan köhögni kezdett
és meghalt.
A gyerekek martaléka lett.
Mutató karjait letörték
kiszedték a beleit.
Most giliszták és pókok
tanyáznak gyomrában.
Olykor meglátogatja a kutya
és levizeli.

IX.

Ki emlékszik
Vincent van Gogh bakancsaira
az ajtó előtt.
Milyen széttaposottak
megalázottak.
Elhagyta őket az élet
de nem haltak meg.
Egy tébolyult festő
lehelte beléjük
a lelkét.
Halhatatlanná
és szentté váltak.
Most a műkereskedők
hálójában vergődnek.
Értéküket
a börzén jegyzik.

X.

Zsíros elmocskolódott
kártyák hevernek
szerteszét a házban.
Hátlapjukon
cinkelések
hamisjátékosok ujjlenyomatai.
Vannak olyanok is amiket
asszonyok könnyei áztattak fel.
Részegesekké
késelőkké tették
a férfiakat.
Most szempillantást sem érdemelnek.
Elvégezték pokoli
szolgálatukat
és megdöglöttek.
Mintha
a seprű is
undorral
elkerülné őket.

 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
szeretettel
  2011-06-08 09:59:06, szerda
 
 


Kassák Lajos
REQUIEM EGY ASSZONYÉRT



Ő halt meg akit nagyon szerettem
igaz hogy
sosem vallottam meg neki.
Akkor csak a barátja voltam.
Egy másik férfival élt
három gyereke hites apjával.
Mindössze huszonkétéves
s a három gyerek mint a szegénység sápadt virágai.
Egyik még az anyja tején nevelődött
esténként a nagyanyjuk mosdatta le őket
a zománcát vesztett
zebracsíkos lavórban.
Igen ők a szegénység sápadt virágai voltak
a szomszéd gyárfalak árnyékában.
Sok volt a sírás
a kenyértelenség szomorúsága.
De jól birták a zűrös nappalokat hosszú éjszakákat
minthacsak kínpadra születtek volna
homlokukon a mártírium jegyével.
Ott csetlettem-botlottam közöttük
aztán én lettem egyetlen férfi a házban
a másik mintha füstté vált volna
többé sose láttuk.
1910
kemény télidő
sovány ígéretek
és egy ajtó
amit nem tudtam becsukni.
Az asszony hozománya három gyerek
három szánalomraméltó virágszál
és én már éreztem vállaim meghajolnak
a gondok súlya alatt.
Fiatal költő mindent súlyosabbnak éreztem
mindent sötétebbnek láttam a valóságnál
s csak testem élt köztük.
Nem holmi öttusa bajnoké volt ez a test
hanem az enyém
egy fiatal költő teste
amit gyakorta cserben hagyott a lélek.
Nem ezen a tájon volt igazi otthonom
más hegyek szerpentinjein
más vizek sodrában
más csillagok alatt
más végletek közt
éltem szinte láthatatlanul.
Nem törődtem a bírák szigorával
sem az adóhivatallal
orvosok nagyképével
vénasszonyok siralmaival.
Az a pénz nélküli úr voltam
aki önmaga húsával táplálkozik.
Rögeszmém volt a végtelen felmérése
és meg tudtam elégedni a semmivel.
Hasonló voltam azokhoz a hívőkhöz
akik a mennyek kapuin zörgetnek
feledve rongyaikat és sebeiket.
Nem ittam alkoholt
és a megrögzött iszákosokhoz hasonlítottam
behunyt szemmel bolyongtam
anélkül, hogy letértem volna egy egyenes útról.
Már tudtam
horgonyaimat a tenger mélyére vetettem
íme hát a sajkát
amit álmaim fénypontjaiból készítettem
semmi baj nem érheti
mert én magam vagyok a tenger
felette az ég
rajta az ezüstporral behintett
tejút is én vagyok.
Féltem a haláltól
s nagyobb biztonságban éltem minden halandónál
oldalamon már az asszonnyal
aki elhagyta értem három gyerekét.
Nálunk senki sem lehet boldogabb
mondtam őszintén és meghitten
s mégis ha megcsókoltuk egymást
a bűnösök szomorúsága
összeszorította torkunkat.
De ez már nem változtathatott a mérleg játékán.
Azt mondtam az enyém vagy
és ő is azt mondta
az enyém vagy.
Boldogan szavalta verseimet
gesztusok és szenvelgő grimaszok nélkül
úgy ahogyan megszülettek a mélyben
ahogyan a napvilágban kiteljesedtek
és én láttam őt a színpadon
Maeterlinck
Szent Antal csodájában.
Ó Isten Isten
hogyan múlik felettünk az idő
milyen elszabadultan forognak
sorsunk olajozatlan kerekei.
A színpadon
a nézők szemének kereszttüzében
ő volt a szegény együgyü szolgáló
mocskos zsákrongyával éppen a padlót mosta fel
mikor megjelent előtte
Szent Antal
fehér liliomszállal a kezében
ezüst glóriájában apró villanykörték égtek
s az együgyű szolgáló
nyitott szájjal bámult rá
összekulcsolt kezekkel
arcán a hervadó szüzesség pírjával
mint aki hisz a csodában
és mélyen megalázkodik előtte.
Láttam őt és nagyon szerettem
és ekkor született egy versem
az éjszaka drapériái közt anyámat idéztem meg
"aki ott sirdogált a nagy teknők előtt s a nehéz gőzökben néha megjelentek az angyalok.
Fügét datolyát és cseresnyét hoztak tiszta ingecskéjükben és
kövér kezecskéjükkel
elsimították a mosónő szeméből a hajakat."
Anyám és feleségem egyazon alagúton át
indultak a hajnal kapuja felé
én lámpással a kezemben
haladtam előttük
miközben könnyeztek a szemeim
s egy szebb jövőről énekeltem.
Azt hittem jó szóval gyengéd simítással
meg tudom váltani a világot.
Mértéktelen étvággyal verseket faltam
és verseket szültem anyai fájdalommal.
Látomásaim szövevényei közt
az apokalipszis lovait hajszoltam
keresztben átúsztam az idő folyását
elvesztem a térben
aztán megint a feleségem karján találtam meg magam.
Hallottuk a három gyerek távoli sírását
s csak mentünk
mentünk
keserű ízekkel a szánkban
vérünk forróságától gyötörten.
Éreztem valamikor én is
síró az anyja után kiáltozó gyerek voltam
s íme most egyedül kell magasba emelnem
a gyűlölet és a szeretet zászlaját.
Nem voltak megbocsájthatatlan bűneim.
De tudtam
mindazért amit tettem és nem tettem
a saját tüzemben kell elégnem.
Aludj aludj én csöppségem
dúdolta anyám a bölcsőm felett.
A mécses vérző lángja
megvilágította a falakat
amiken fekete árnyak imbolyogtak
nyitvatartották a szemem
és bekúsztak a szívembe.
Menekülni szerettem volna
s a permetező korom
elzárt előlem minden utat.
Ilyen volt gyerekkorom
s most három elhagyott gyerek sírt utánunk.
És mi csak mentünk
mentünk.
Háborúkkal és forradalmakkal találkoztunk
úgy sejtettük
egy kiengesztelhetetlen szörnyeteg
él valahol a sárga ködök megett
és tüskefogaival
fekete holdas körmeivel
gyötör bennünket folyvást.
Megkínzottak és meggyalázottak lettünk
mint Dosztojevszkij regényalakjai.
Feleségem volt az én áldozatra kész Szonjám
aki elkísért pokoljárásomban
remélvén hogy egyszer kisüt felettünk a nap
s az emberek leveszik előttünk kalapjukat.
Nagy a világ mégsem tudtunk nyomtalanul elveszni benne.
Leróttuk tegnapi adósságainkat
ma újabb kölcsönökért esdekeltünk
s mint az ökrök
húztuk minden haszon nélküli igánkat
a síkság forró homokján
vagy eltévedtünk egy erdőben
féltünk a mély csendtől
a láthatatlan nyüzsgéstől
a kígyósziszegéstől.
Fogadalmaink hínárjába gabalyodtunk
de ismét kitörtünk
folytattuk azt amit nem akartunk folytatni
és mi mást tehetnénk
megöleljük egymást
a jobb remények szédületében.
Egy beigért tragédia szálait
szőjük
vakon
és jó képet vágunk hozzá.
Hány éjszakát virrasztottunk át
egymás előtt is szégyenkezőn
hányszor fordítottuk el tekintetünket
az utcák járókelőiről.
Valami féreg rághatta szivünket
vagy talán a láthatatlan angyal
űzött bennünket láthatatlan kardjával
nagy sötétségeken át
az irreális térben.
És hányszor ültünk
összefont kezekkel
akár a siralomházban.
Sóhajokat küldtünk a táj felé
ahol a hajnal születik meg
harangok és gyárkürtők lármájával.
Mérhetetlen volt bennünk
az élet vágya
és a halál tudata.
Anyám ha sejtette volna
mi lesz belőlem
így könyörgök
szakíts le elapadt melledről
dobj a kút fenekére.
Nem egyszer gondoltam apámra is
akitől úgy szakadtam el
ahogyan a férges gyümölcs
elszakad fájától.
Mea culpa ó mea culpa.
Játszom testetlen játékszereimmel
mint aki a nagy
katedrális
helyreállításán dolgozik.
De már tudom
saját árnyékomat kergetem
fürkészem a semmi mélységét
elundorodom ha saját képmásomat látom a
folyó tükrében.
Milyen kegyetlenül egyedül lennék
ha az asszony nem menetelne oldalamon.
Végtelen hála
és dicséret
a szerelméért.
Olyan volt ő
mint a jótétemény maga
mint egy virágos kert illata
mint az a valótlan kéz
amely olykor olykor
mély álomba merített
mint az az ajándék
amit nem kértem soha
és boldoggá tett ha megérkezett.
Mindenét megkívántam
és mindenét nekem adta.
Aztán elindult a hosszú magányos útra.
Ki tudja hol járhat most
átokverte tájakon bolyong tán
vagy éppen a Paradicsomkert kapujában áll
bebocsájtásra várakozón
vagy a legmagasabb hegy csúcsán ül
és kedves szoprán hangján énekel
vagy talán igazánból már nincs sehol
elvesztette súlyát
átlátszóvá vált mint a levegő
s csak a szörnyű kis ballada őrzi emlékét.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
"Enyém volt ő s engemet mint rózsát viselt kebelén
s maga is egy rózsa volt szegény.
Ki érti meg súlyos bánatát
virágot szedett a réten egy nyárvégi nap alkonyán
aztán sírt és megölte magát."

Karácsony éjszakája van.



Szólnak a harangok.



 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3610
  • e Hét: 28271
  • e Hónap: 73343
  • e Év: 2014623
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.