Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Fiala: Berkes és a szerzetes 3
  2011-08-05 12:24:22, péntek
 
 
Fiala Ferenc: Berkes és a szerzetes III. rész

TÜLL ATYA HITVALLÁSA

1950 januárját mutatta a naptár. Az egykori Pálos kolostor templomában 0 fok körül állt a higanyvessző és az öreg gótikus ablakok íveiről nem csak kívül, de belül is ujjnyi vastag jégcsapok lógtak. Az egykori templomot 1949 Nagypéntekjén délután 3 órakor megfosztották eredeti hivatásától és munkateremmé alakíttatta át a váci fegyház ÁVÓ-s vezetősége. Délután 2 órakor --- verőfényes húsvéti nap volt --- az összes letartóztatott keresztény papot levezényelték az udvarra, ill. a templom előtti térre, ahol géppisztolyos őrök utasítása szerint kellett felállniok. A tér közepén politrukok és az intézet hivatalnokaiból alakult társaság közepén ott állott Lehota őrnagy és csendes megjegyzések közepette mustrálták az összeterelt rabokat. Senki sem sejtette mi készül, de azt biztosan tudták, hogy nem friss levegőt szívni parancsolták le őket az udvarra. Az ilyen hirtelen rendelkezések mögött legtöbbször komisz szándékok lapultak, melyeket gyorsan, meglepetésszerűen hajtottak végre a börtön urai. A papok között volt miniszterek, tábornokok, szóval ún. prominens rabok álldogáltak annak bizonyságául, hogy valami rendkívüli ávós színjáték van készülőben.

Fél három után négy perccel letartóztatott bűnözők, --- börtönnyelven csövesek --- pár fegyőr kíséretében hatalmas létrákat cipeltek be az udvarra és nagy hórukkozás közben nekitámasztották a templomnak. A létrákat odaerősítették a falakhoz és két rab felkúszott a toronyra. A magukkal hozott kötelet ráillesztették a keresztre, majd acélfűrésszel átvágták a tartócsavarokat. Mikor a kereszt megingott, Lehota igazgató Állj-t kiáltott és a fal mellett álló rabok felé fordult:

--- Ide figyeljenek emberek --- kezdte beszédét. Ebben az épületben eddig a népet bolondították. Ostoba papok hazudoztak a szószékről és hintették a mákonyt. Most ennek vége. Az épületet mi a munka templomává alakítjuk át, ahol maguk fognak dolgozni, hogy jóvá tegyék népellenes bűneiket. Maguk annyit prédikáltak a csodákról és egyéb hazugságokról, hogy most itt az alkalom: bizonyítsák be, hogy vannak még csodák.

Szónoklata után hátralépett és intett a kötél alsó végét tartó raboknak, hogy kezdhetik.

--- Hó-rukk, hó-rukk --- kiáltották ütemesen a kötelet húzók.

A templom tornyán álló kereszt párszor kilengett, mintha ellenállna az erőszaknak, majd nagy ívben lezuhant és mint egykoron Péter keresztje heggyel lefele belefúródott a földbe.

--- Nos tisztelendő urak, mondotta a villamoskalauzból lett Ávós őrnagy --- hát hol maradt a csoda ? --- azután még hozzátette:

--- Most pedig mars be a templomba.

A szürke darócba bujtatott szomorú társaság őrök sorfala között libasorban bevonult a valamikor szebb napokat látott Istenházába. A félhomály kissé megcsapta szemüket, de azután kibontakoztak a templomhajók körvonalai és áhítat ülte meg a lelkeket. Mindannyian levették fejükről a szürke darócsapkát, --- de máris csattant Lehota hangja:

--- A tökfödők a fejeken maradnak...!

Az ijedősek azonnal engedelmeskedtek, de páran nem tették fel sapkájukat. Egy feketeképű kék parolis hadnagy észrevette és kiállította őket a sorból. Előkerült a töltőtoll és felírta nevüket. Másnap minden ,,parancsot megtagadó" kétheti sötétzárkát kapott a doberdónak nevezett büntetőosztályon. A felírás után azonban ők is feltették sapkájukat, s visszamentek helyükre.

Többen a Miatyánkot vagy a Hiszekegyet mormolták, mintegy búcsúzóul. Érezték, hogy búcsúzniuk kell templomtól és mind ama többi dologtól, amit ez a szó, fogalom jelent: Kereszténység... Csak Isten maradhat meg a lelkek mélyén. Ottan, ahová már nem érhet el az ÁVŐ keze, és ahol véget ér minden földi erőszak és hatalom.

A kivezényeltek között fiatal falusi káplánok, plébánosok és szerzetesek is voltak. Riadt szemekkel néztek körül a templomban, az idősebbek az oltárra vetett tekintettel imádkoztak. Csávossy atya, a a magyarországi jezsuita rend főnökének Giotto szentjeire emlékeztető vékony, aszkétikus arcán a már mindent tudók nyugalma szinte ellentmondott a pillanat gyalázatának. Ő már tudta, hogy vannak pozitív és negatív csodák. Csoda volt, hogy évezredeken át ragyogtak a keresztek a tornyok csúcsain, de ugyancsak csoda volt, amikor a keresztet 1949 Nagypéntekjén Krisztus halála pillanatában gyorstalpaló ateista kurzuson átment alkalmi megszállottak ledöntötték. Két kezét összekulcsolva csendesen mormolta:

--- Bocsáss meg nékik uram, mert nem tudják mit cselekszenek...

Pedig tudták, mert előre kitervelve és pontosan kiszámítva készítették elő az egész ceremóniát. Nem a váci fegyház dohos irodájában, de a legfelsőbb pártközpontban beszélték meg a terveket, s annak pontos végrehajtását. Abban az időben semmi sem történhetett az országban a kommunista párt tudta és beleegyezése nélkül. Mindszenty bíboros már a Kőbányai Gyűjtőfogház lakója volt és már lezajlott a nagy mártír ország-világra szóló kirakatpere. A hatalom urainak nem kellett félniük, hogy az elnémított nagy Kiáltó a minden emberi gyarlóságot számon tartó Úristenhez fellebbez az akkori események miatt.

Rövid negyedóráig szinte áhítatos csend lebegett a templom közepére összeterelt emberek felett. Sokan azt hitték, hogy vége a gyalázatos színjátéknak és visszamehetnek a zárkába, ahol legalább egymás között vannak és ha suttogva is, de szabadon beszélhetnek. A munkateremmé való felavatás második fejezete azonban még hátra volt...

Hirtelen felvágódott a sekrestye ajtaja és teljes papi ornátusban kilépett a mindenki által ismert cigányborbély, besúgó és hullaboncoló Belák. Felment a szószékre és trágár szavakkal tarkított beszédet dadogott. Papokról, apácákról, Máriáról és Jézusról. Az első padsorban ülő börtönvezetők harsány röhögéssel jutalmazták az ízléstelen kitételeket és még durvább közbeszólásokkal fűszerezték azokat. Lehota igazgató elvtárs térdét csapkodta örömében és többször hátraszólt a szemlesütve álló rabok felé:

--- No, hogy tetszik a szentbeszéd, tisztelendő urak?

Azok pedig hallgattak, mert gyenge volt a test, hogy bátran kivonuljanak a meggyalázott templomból. Csak álltak a padsorok között és nem akartak hinni fülüknek. Négy hosszú teológiai egyetemi év volt mögöttük, amelyet kis falusi templomokban eltöltött kápláni idők követtek, míg azután elérték szerény vágyukat és plébániát kaptak valamelyik dunántúli vagy Tiszán inneni falucskában. Egyek voltak a néppel, ismerték annak bajait, szenvedéseit. Újszülötteket kereszteltek és halottakat temettek. Közben tanítottak, betegeket látogattak és friss, tavaszszagú húsvétokon feketeruhás legények és fehérbe öltözött lányok-menyecskékkel együtt énekelték a nagyszombati körmeneten: Feltámadt Krisztus e napon. Talán emlékeztek a karácsonyi éjféli misékre is, mikor a falu apraja-nagyja ott szorongott az irhaszagú kis templomocskában, hogy mise végeztével térdig érő hóban, imbolygó lámpások segítségével hazatérjenek és sógorral-komával együtt megigyák a Szent-János áldomást. Legtöbbjük 10-15 éves börtönbüntetést viselt a vállán, mely ítéleteket mondvacsinált vádak alapján hozták meg a Népbíróságok. A hit őrzője pedig az Egyház volt --- tehát azt kellett először félre állítani az útból. A Mindszenty-per és ítélet csak nyitány volt.

Utána fellebbent a függöny és megindult a kíméletlen harc az ország régi tartópillérei ellen. A koronát az ország prímása jelentette, míg a gyökereket a szerzetesek és a falvak lelkiéletét ápoló kis vidéki plébánosok, káplánok és szerzetesek. Legtöbbje maga sem tudta, hogy került sok évi ítélettel az országban szétszórt börtönök egyikébe. Idegen hatalomnak való kémkedés, lázítás, szervezett összeesküvés címén terelték őket a szedett-vedett alakokból összeállított népbíróságok elé. Elég volt egy-két részeges tanú, és máris hullottak az ítéletek. 10 év, 15 év... De hogy a kajászószentpéteri káplán melyik nagyhatalomnak és mit kémkedett, vagy, hogy a hittanórán milyen összeesküvést szőtt a mezítlábas parasztgyerekekkel, --- az már nem volt érdekes. Elég, ha az illető pap volt vagy középosztálybeli, máris kész volt az indokolás nélküli ítélet.

És most 1949 húsvét Nagypéntekjén ott álltak az egykori Pálos templom hajójában és dermedt szívvel hallgatták a gyilkosság miatt elítélt Belák cigány trágárságait.

A beszéd rövidesen véget ért --- s Bélák --- háromszor is megbotolva a papi palástban --- lejött a szószékről és illetlen mozdulatok között felment az oltár elé. Először leverte és eltaposta a még mindig pislákoló örökmécsest, azután kinyitotta a szentségtartó szekrényke ajtaját. Hangosan elkáromkodta magát, köpött egyet mintegy megpecsételve azt a kultúrát, ami 1945 április 4-én váltotta fel a régit. Újabb hókusz-pókuszok után kivette a kelyhet és a szentségtartó szilkét. Felnyitotta, kitátotta száját és a kerek kis ostyácskákat foghíjas szájába tömte. Nagy káromkodások közepette odament az oltárhoz vezető lépcső szélére és kiköpdöste a szétrágott ostyákat. Ezzel véget is ért a nagy gonddal kidolgozott ceremónia. Belák a jelenlevők felé fordult, széttárta karjait, majd rekedt, elnyújtott hangon közismert, trágár dalt énekelve bevonult a sekrestyébe. Az első padsorban ülő vezetők felálltak, rágyújtottak és gratuláltak egymásnak a jól sikerült előadáshoz. Lehota hátratolta fején a vörös csillaggal díszített tányérsapkát és harsány hangon odakiáltotta a padsorok között álló raboknak:

--- Holnap kezdődik a munka, most pedig vissza a zárkába!

A munka azonban nem másnap, hanem a húsvét utáni napokban kezdődött. Igaz, hogy az ünnepeket eltörölték, de a húsvéti és karácsonyi ünnepek évszázados megszokását mégsem tudták kiirtani a lelkekből.

Kedden hatalmas teherautók futottak be a börtönudvarra, melyekről óriási faládákat rakattak le a rabokkal. A ládákat becipelték a templomba, ahonnan már kidobálták a gyóntatószékeket és a padokat, hogy helyet adjanak a köbméter nagyságú ládáknak. Az egyik autóból primitív kivitelű fa-rokkák kerültek elő, melyekről látszott, hogy olyan munkások számára készültek, akik ingyen dolgoznak, --- azaz --- rabmunkások. Minden láda köré négy, háromlábú alacsony zsámolyt helyeztek, s minden zsámoly elé egy rokkát. Amikor minden helyén volt, akkor a zárkából kivezényeltek pontosan száz rabot, főként papokat és olyanokat, akik valami szerepet töltöttek be a régi világban. Szerda reggel volt a megnyitó. A beszédet Lehota az egykori oltár előtt mondta. A szokásos frázisok lepergése után hangja fenyegető lett:

--- Aki pedig nem teljesíti a normát, azt a proletárdiktatúra ellenségének tekintjük és úgy is bánunk el vele. Ehhez tartsák magukat...

Egy látszólag megijedt civilmunkás elmagyarázta a munka lényegét, s hatalmas feszítővassal kibontotta az első ládát. A ládában össze-vissza gubancolódott különböző vastagságú fonalak hevertek.

--- Látják --- mondotta a kívülről jött munkás --- miközben kihúzott egy marék fonalat --- ez itten 1-es vastagságú, ez a kettes, ez a hármas és így tovább. Ezeket a fonalakat kell a rokka segítségével felgombolyítaniuk a csévékre. Ha szorgalmasak, pár óra alatt négy-öt csévét is beadhatnak a kész anyagot átvevő szakinak --- pardon, elvtársnak --- mondotta, miközben ijedten nézett a mellette álló ávósokra.

És megkezdődött a munka. Reggel 6-tól este 5-ig, félórai ebédszünettel. Minden három órában futólépésben kellett kimenniük az udvar másik oldalán álló, ideiglenesen összetákolt klozethez, ahol a biztonság kedvéért géppisztolyos fegyőr állott.

--- Gyorsabban, gyorsabban. Mi az, még mindig nem vagyunk kész... ? --- ordítozta, ha valaki kissé tovább maradt bent.

Este a sorakozó után az elkülönített osztály siratófala előtt kellett felállniuk.

Arccal a falnak...

Mindenkit megmotoztak és akinél pár szál cérnát találtak, azt felírták és a másnapi kihallgatáson félkosztos sötétzárkát kapott, lopás miatt.

Az emberek még jobban lesoványodtak, arcuk beesett, de lassan már örültek, hogy nem a zárka fehér mészfalát kell nézniük, hanem dolgozhatnak. Mindegy hogy mit, csak ne kelljen a két és fél méter széles és négy méter hosszú cellában állniuk, mert napközben még a szalmazsákra sem volt szabad leülniök. Lassan kezdtek átalakulni és hozzászokni az új rendhez. Reggel örültek a három deci pörkölt répából készült kávénak és délben a bádogcsajkába belöttyintett szárított főzeléknek. Sokukban már csak mint valami homályos emlék élt a múlt, --- ami talán nem is volt igaz. Ha valaki morgott vagy elégedetlenkedett, azt leintették: lehetne rosszabb is. És ebben igazuk volt. A szovjetben kiképzett börtönspecialisták olykor meghúzták a csavart, hogy azután örüljenek a rendes kerékvágásba visszatért rabéletnek. Éjszakai riadókat rendeztek, amikor is a raboknak ingben-gatyában ki kellett állniuk az udvar másik oldalán álló, ideiglenesen összetákolt klozet-folyosóra.

Arccal a falnak...

Néha órákig, hogy a lábuk megdagadt, szívük dobogott a rémülettől. Aki leájult, azt fellocsolták. Imitt-amott pofonok csattantak és az ide-oda rohangáló őrök szöges csizmája alatt dübörgött a trepni. Névsorolvasást tartottak, s kinek nevét felolvasták, annak le kellett mennie a földszintre.

Arccal a falnak...

Néha válogatás nélkül pár embert bevittek az irodába, ahol micisipkás nyomozók órákon át faggatták őket:

--- Hány zsidót öltél meg? Miért loptad el a proletárok munkadíját? --- és így tovább a végtelenségig. A kihallgatás után nem vitték őket vissza a zárkába, hanem pár napra bedugták az embereket az ,,aszalóba", ami valamikor a kolostor pincéje volt. Kunder Antal volt kereskedelmi minisztert három hónapig aszalták --- ahogyan az őrök mondták. Mikor kikerült, a tulajdon édesanyja sem ismerte volna meg. Így járt Málnási Ödön, Baranyai Jusztin és Eszterházy Pál herceg is. És sokan mások...

Jól mondta Lehota János börtönigazgató:

--- Nem azért vannak itt, hogy lopják a napot, hanem hogy megdögöljenek...

*

Így múlt el a váci fegyház poklában az első tavasz. Azután elsuhant a nyár, s mikor megérkezett az ősz, lehullottak a levelek az egykori kolostor kertjében megmaradt hársfákról. Karácsony előtt pár nappal már hó fedte a Duna túlsó partján ködlő hegyeket, s januárban megindult a Dunán a jég. Kemény, hideg tél köszöntött a világra, s a komor, szürke épület lakói meleg szobáról, asszonyról, gyerekről, békéről, s talán egy kis szeretetről is álmodoztak a poloskás szalmazsákokon.

*

A váci börtönt szovjet mintára alakította át a rendszer. A bennlakóknak semmi kapcsolatuk nem volt a külvilággal, de még a családdal sem. Se levelezés, se csomag, se semmi.

Darab Szibéria Magyarország kellős közepén.

Vákuum, légüres tér...

Aki meghalt, azt Belák felboncolta, zsákba dugta, s éjjel eltemette a váci temető rabok számára fenntartott parcellájába.

A Belák...

Különös kegyben állt a börtönvezetőség előtt. Nappal borotvált, este elmondotta értesüléseit és éjjel temetett. Cellája ajtaja éjjel-nappal nyitva volt, szabadon mozoghatott az egész épületben. Kövér volt és aljas. Ha ellenőrző bizottság érkezett, ő volt a bizonyíték, hogy milyen jó bőrben vannak a fegyház rabjai. De Isten malmai őrölnek, ha néha lassan is. Az 56-os forradalom kirobbanása után Belákot halva találták a fegyház előtti árokban.

A rendőri látleletben mindössze ennyi álott:

Ismeretlen tettesek agyonverték...

*

1950 januárját mutatta a naptár...

A munkateremmé átalakított templomban kísértetiesen surrogtak a fonógépek. Minden láda körül négy, valamikor emberkinézésű teremtmény ült és válogatta a fonalakat. Egyes vastagságú fonal..., kettes fonal, hármas fonal... Rátekerték a gépre, megpörgették a kereket, s a vékony fonal hangtalanul futott rá az orsókra. Méter-méter után. Nap mint nap, óráról-órára, percről-percre. Akinek szerencséje volt, az zárás előtt három csévét is letett az átvevő asztalra. De aki csak egyet gombolyított fel, az háromnapi sötétzárkát kapott kétórai kurta vassal --- szabotálás miatt.

Egyöntetűen, szürkén múltak a napok. Egyik a másik után, csöppre csöpp... Csak a nagyon erősekben élt még a remény, hogy egyszer történik valami, hisz tavasszal sütött a nap, virágoztak a fák, télen havazott, s talán valahol szabad emberek is élnek, akik nem feledkeznek meg a börtönökről és annak lakóiról.

A kórus alatti jobboldali sarokban felállított öreg vaskályhában alig pislogott a tűz. Mire a kiáramló meleg a templom túlsó oldalára ért, hideg csapadékként verődött az ablakokra és azonnal megfagyott. A darócruhás emberi gnómok kékre fagyott ujjakkal válogatták a fonalat és tekerték a rozoga rokkát. Némelyikük alatt megfagyott tócsák --- mint orvosi látlelet --- bizonyították, hogy a háromlábú zsámolyon ülő fonálkereső vesebajos. Kimenni nem lehetett, csak napjában kétszer. Aki jelentkezett, azt durván letorkolták:

--- Tovább dolgozni, nem vagyunk szanatóriumban...

Egymás között a kivezényelt őrt Cöveknek hívták. Hogy valójában mi volt az igazi neve, azt senki sem tudta. A Cövek ragadványnév volt, mert ha jelentkezett valaki, arra ráordított:

--- Úgy álljon előttem, mint a cövek, --- megértette?

--- Igenis felügyelő úr.

Fiatal, alig húsz egynéhány esztendős ember volt a Cövek. Szakaszvezetői jelzést viselt a vállain és Lehota börtönigazgatóval együtt vallotta:

--- Nem azért vannak itt, hogy egyenek, hanem hogy megdögöljenek...

Vastagon bélelt bundában állt a langyos kályha előtt és karvalyként figyelte az embereket. Jó, éles szeme volt, mindent látott. Ha észrevett valami szabálytalanságot, lassan odament az illető háta mögé, ráordított és felírta számát. Mert senki sem használhatta a nevét. Mindenki szám volt a proletárdiktatúra őrlő malmában. Tízes, húszas, vagy éppen százhetvenötös.

Délelőtt pontosan 11 órakor felvágódott a templomajtó és két csöves, alig párolgó kondért hozott be és tett le a templom közepére.

--- Munkát szüntess! Ebéd! --- kiáltotta Cövek. Felkötötte a kék kötényt és a falak mellett sorbanállók csajkájába löttyintette az ebédnek nevezett folyadékot. Egyiknek a másik után. De Cövek nemcsak szigorú, hanem igazságos is volt. Minden adagolás után felkavarta a kondér alját nehogy valaki kevesebbet kapjon a leves vastagjából, ill. a kondér aljára merült szárított főzelékből. Ha maradt még valami lötty a piszkos bádogfazék alján, azt nem osztotta szét, hanem visszavitette a konyhára. Mikor véget ért az ebédkiosztás, visszament a kályhához, s onnan figyelte az embereket. Észrevette, hogy az egyik rab levette sapkáját s jobb kezével keresztet vetett a csajka felett. Csendesen odaballagott, megállt mögötte és rászólt:

--- Micsoda hókuszpókuszokat csinál maga ebéd közben?

Az illető --- vidéki plébános --- felállt és zavartan hallgatott.

--- Nem értette, hogy mit kérdeztem? Feleljen, mert szétverem a fejét.

A szürke darócba bujtatott rab zavarba jött, talán a kurtavassal megtoldott sötétzárkára gondolt, talán az Urat háromszor megtagadó Péterre, azután csendesen felelte.

--- Meleg volt kérem a leves és azt hűtöttem.

--- És a sapkáját miért vette le?

--- Mert melegem volt, --- hangzott a válasz.

Cövek elnevette magát:

--- Melege volt? Hiszen ha köpök egyet, megfagy a padlón!

Tegye fel a sapkáját, zabáljon tovább és többé ne lássak ilyen marhaságokat --- mondta és visszasétált a kályhához.

A láda másik oldalán magas, ősz hajú férfi ült. Az egyik magyarországi Jezsuita rendház volt főnöke: Tüll atya. 10 évi büntetés nyomta vállait, amiből négyet már elvitt az idő. Levesét kanalazgatva figyelte a fiatal plébános és a Cövek között lefolyt beszélgetést. Nem szólt egy szót sem, s amikor véget ért az ebéd, tovább gombolyította a fonalat, mintha misem történt volna.

Szürkén, fáradtan múlt el a nap. 5 órákkor sorakozó, motozás órányi álldogálás az elkülönített épület hideg folyosóján. Név, ill. számolvasás, azután:

--- Mars fel a zárkákba!

A zárkában már ott volt az ajtóküszöbön a vacsorának nevezett hideg leves. És este 7 órakor felcsattant a kiáltás:

--- Zárás!

Leoltották a villanyokat és halálos csend borult az élve eltemetettek szomorú világára...

Másnap pontosan ugyanaz. 5 órakor ébresztő, sorakozó, számlálás és mars a munkahelyre. Akiket előző nap felírtak, azokat különválasztották és lekísérték a csepegőfalú, nedves büntetőosztályra, a Doberdóra. Kit csak pár napra, kit egész hónapra. Kurtavassal, pofonnal, rúgással és fél koszttal.

*

Cövek már ott állt a kályha előtt és katonás pózban vette át a rabokat átkísérő őrtől a jelentést:

1950 január 17. Munkahely: fonó.

Létszám 100 fő. Munkahelyen a létszám 97. Három ember a büntetőosztályra kísértetett. --- Osztályvezető.

Cövek összeállította a cédulát és kabátja külső hajtókájába dugta. Köhintett egyet és lassan, komótosan megszámolta az embereket. Pontosan 97-en voltak. Egy sem hiányzott.

--- Rendben van elvtárs --- mondotta a kísérő őrnek és ismét elfoglalta helyét az akkor még hideg kályha mellett.

A fagyos templomhajó csendjét a zsámolyok és rokkák tologatásának zöreje verte fel. Igazították a munkahelyeket és páran titokban marék fonalat dugtak zubbonyuk alá. Melegít valamit és talán nem veszi észre a Cövek, kinek máris csattant a hangja:

--- Meddig nyavalygunk még emberek? Azonnal munkához...!

Surrogtak a gépnek nevezett primitív szerszámok és lilára színeződött ujjak válogatták a fonalat.

Egyes fonal, kettes..., hármas...

Pontosan 11 órakor ezen a napon is kitárult a templom ajtaja. Jéghideg, nedves levegő suhant végig a ládák fölött. Az emberek behúzták nyakukat és visszadobták a ládába a mellükre rakott melegítő pamutcsomókat. Hátha észreveszi Cövek ebédosztás közben, s abból könnyen baj lehet. Sötétzárka, pofonok és Doberdó... Cövek kiosztotta az ebédet, visszatért harci álláspontjára a kályha mellé, s onnan figyelte az embereket. Egyszerre csak fennakadt a szeme. A tegnap rendreutasított rab szomszédját nézte. Az ugyanis óvatosan ölébe helyezte csajkáját, levette darócsapkáját és akkora keresztet vetett a csajka fölé, hogy majd lesodorta társa fejét. Ezután szinte hangosan mondott valamit. Még a Cövek is meghallotta:

--- Benedice Domine...

--- Áldj meg uram minket és ezeket az adományokat, melyeket a Te bőkezűségedből veszünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

Cöveket elöntötte a düh, odament a ládához és hátulról rávágott a jezsuita Tüll atya vállára:

--- Nem hallotta tegnap mit mondtam ezekről a hókuszpókuszokról?

Tüll atya felállt és nagy kék szemeivel szembenézett Cövekkel:

--- De igenis hallottam.

--- Akkor hogy meri csinálni?

--- Én pap vagyok és akármilyen falatért, akárhol is kapom azt, hálát adok az Úrnak. Eddig is így csináltam, ezután sem tehetek másként.

A többiek ijedten hallgatták a két ember közötti beszédet, mert már régen leszoktak arról, hogy ellentmondjanak az öröknek.

Az életösztön nagyobb volt a bátorságnál, s minden igazságtalanságot, hazugságot lenyeltek, --- mert élni akartak.

Cövek azonban ezúttal nem vette elő sem töltőtollát sem jegyzeteit, hogy felírja az utasítást megtagadó papot. Állt és tekintetét annak szemébe fúrta, de a nyíl nem jutott tovább csak a recehártyáig. Érezte, hogy ennél az embernél véges a hatalma. Ezt agyonverheti, --- akkor is az marad győztes. Talán először érezte életében, hogy nem minden a testi és a fizikai fájdalomtól való félelem. Ami ennél több az a hit és a lélek. Talán eszébe jut ott Jézus is, aki ezért a hitért halt meg a keresztfán, hogy évezredeken át oltalmazója legyen azoknak, akiket eltiport az élet és meggyötört az emberi komiszság. Jézus, aki most is védelmezi azokat, akik a ládák fölé hajolva dermedt ujjakkal válogatják a fonalakat. Tehetetlennek érezte magát. Pedig milyen egyszerű lenne felírni ezt az őszfejű papot és két hétre leküldeni a büntetőosztályra. Furcsa ember --- gondolta, még ezt a hideg löttyöt is megköszönte Istenének, akiről pedig azt szajkózták a szemináriumokban, hogy nincsen, ill. hogy csak papok kitalálása.

A két szempár párbaja véget ért. Cövek lenézett a földre és mielőtt sarkon fordult csak ennyit mondott, azt is csak csendesen:

--- Akkor hát egyék tovább...

Másnap reggel ismét sorakozó, reggeli kiosztás, s utána át a munkahelyre, a fonóba, ahol új őr fogadta őket. Soha nem látták többé a Cöveket. Lehet, hogy áthelyeztette magát, lehet, hogy leszerelt vagy más módon tűnt el az akkori világ nagy süllyesztőjében.

A hitvallók vetése olykor akkor is kalászba szökken, ha konkoly közé kerül...

Benedice Domine...
 
 
0 komment , kategória:  Fiala: Berkes és a szerzetes 3  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 900
  • e Hét: 3855
  • e Hónap: 15006
  • e Év: 280221
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.