Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Gámentzy Eduárd
  2018-10-21 20:59:35, vasárnap
 
 




GÁMENTZY EDUÁRD


Gámentzy Eduárd (Zirc, 1963. február 19 - )
Írásai az Ezredvég, a Megint Nyugat, és a Menora c. lapokban jelentek meg.
Kötete: Holddal takarózni (2008)
A dunapART café Művészeti és Irodalmi portál egyik tulajdonosa, jelenleg Budapesten él.

Versek


Link


Link

Link







AHOGYAN RÉGEN


Aludni kéne
Ahogyan régen.
Lehajtott fejjel,
Anyám ölében.
Kelni a Nappal,
Vidám tavasszal.

Szállni fecskékkel, darazsakkal.
Gurulni domboldalról völgybe,
Pörögni, forogni körbe-körbe.

- Utána újra!
Még egyszer,..százszor!
Nyakláncot fonni
Fűből, virágból.
- Elvinni neki!
Hazatalálni!
- Minden ölelést meghálálni!







ALVILÁG BLUES


Elindulsz, sodorsz a fűből.
Kezded az egészet elölről.
Nincs törvény, csak pár szabály van.
Egy a csőben, nyolc a tárban.
Tartsd a szád! Ez itt az éjszaka!
Gyógyszerek, alkohol szaga,
Lányok, a könnyű léptűek.

- Elrejt a hideg füstüveg.

Pörög a kocka, a pénz, a nő,
Háromszáz kegyetlen lóerő
Harapja, rágja az utat.
Veszély vagy! Halálos gondolat!
Megölöd, behajtod és őrzöd,
Elfed, elbújtat, lebegő köd.
S a félelem elnémít, nem beszél

Senki. Nincs tanú. Nincs esély

Bevarrni téged, te mész tovább.
Karodon tetovált figurák
Nevetnek, s végül elhiszed,
Olyan vagy, mint az Istenek.
Hajnal van.
Vakító csontszilánk
A hold,
Csillagsebek
És szétgurult,
Aranyló
Töltényhüvelyek.
- Menni kell innen,
Amíg lehet.

- Elindulsz, sodorsz a fűből.
Kezded az egészet elölről.
Mocskos kis utcasarkokon,
Megszűnik minden oltalom.
Szél támad... felhővé leszel.
Keresnek...felhővé leszel.
Fekete, haragos és űzött,
Nem fed, nem bújtat lebegő köd.

Denevér suhan, penge a szárnya.
Esőt vérzel az éjszakára...








ALUDJ KEDVESEM


Ne mozdulj kedvesem, ha fáj!
Feküdj nyugodtan, itt vagyok!
Karom erős, megóvlak tudod!
Ha jönnének érted csúf angyalok.

Mi az nekem? - hiszen ismersz!
Északon döntöttem a fát
és térdre hullott előttem minden,
Az erdő és a nagyvilág!

Őrzöm az ajtót, aludj kedvesem!
Az infúzió halkan dobol.
- Emlékszel? - Ismerjük ezt a táncot!
Egyszer jártuk már valahol!

Ne bánkódj! - A hajad újra kinő!
Így is szép vagy! - hidd el nekem!
Nem sírok! - én nem! Csak a por...
- Aludj nyugodtan... kedvesem!







ÁLMOMBAN


Álmomban olyan boldog voltam,
Nem is hittem, hogy én vagyok!
De mégis annyira ismerős volt,
Az a hófehér halott,
Akit annyian körbe álltak,
Mint életében soha még.
És sírtak,
- ő meg csak letörölte,
Arcvonásaim helyét.







BEZÁRLAK


Bezárlak szavaim közé...
Fehér papírra vetlek!
Két felkiáltójel közé,
Eleven célkeresztnek!

Úgy őriz gyilkos fegyverem,
Mint éjszaka az álmát.
Mint könnyes szemü kisgyerek,
Ki öleli a párnát.

Ma még ha mennél,... elmehetsz!
- Majd lenézek a földre...
De holnap már nem lesz kiút!
Itt tartalak ... örökre...







BOCSÁNAT!


A favágók megölik a fákat
És nem mondják Istennek:- Bocsánat!
Olyan hangosak a láncfűrészek,
Ha mondanák, úgysem értené meg!

A fák sírnak, s rettentő haraggal,
Farkasszemet néznek még a Nappal
Utoljára, majd recsegve dőlnek.
Azután csak ölelik a földet.

Mozdulatlan karjaikba zárva,
Pihen kicsi mókusok halála.
S a madarak...- Őket úgy szerettem!
- Mondja már ki valaki helyettem







BOROSTYÁN


A borostyán levelei,
Csak kúsznak fel az ég felé.
- Honnan e rettentő erő!?
Senki nincs ki értené!
Milyen konok és lázadó,
Eltökélt keserű akarat
Vezérli, húzza felfelé,
Belepni minden házfalat!
Rejtekén új élet fogan,
S ő óvja, védi, elfedi...
Hangyák, éjjeli bogarak
Dalolnak hálával neki.
És én is velük dúdolok,
S a kő, a fa, a vakolat,
Hallgatják milyen jó nekünk,
- Élni a borostyán alatt...







CSAK EGYSZERŰEN


Azt hiszem, szeretni kéne,
Csak egyszerűen, úgy ahogy
Hátradőlök itt a széken,
Vagy kinyitom az ablakot.

Olyan tisztán, olyan szépen,
Hogy kimondani sem szabad!
Mint összebújó állatok,
A behavazott fák alatt










EGY BARÁTOMNAK


Nem, mi nem vagyunk szegények!
Nálunk nincs súlya, holmi pénznek!

Mi halljuk a zenét, hiszünk a versben,
Képeket festünk képzeletben...

Hozzánk a fák is lehajolnak,
Értjük a szót, ha nem is szólnak.

Mi gyalog járunk kopott kabátban,
Ahová mi megyünk, ott neked határ van,

Kerítés, szögesdrót, veszélyes terület!
- Nekünk az Isten! - Neked csak feszület







EGY KISMADÁRNAK


Olyan szép, olyan egyszerű,
Olyan áttetszően tiszta,
Szemében ott a létezés
Megfejthetetlen titka.

Most nem tudom, hogy mit tegyek,
Csak állok mint egy bálvány,
Mert félek, hogyha mozdulnék
Eltűnne, s nem találnám.

És siratnám, mert elveszett,
Míg élek,.. ezt a percet,
De adtál nekem szavakat,
Hogy én is szárnyra keljek!

Hogy elrepülhessek veled,
/Mert létezik varázslat!/
S te visszajössz, mert elhiszed,
- Hogy én is visszavárlak!







EGY PILLANAT....


Most minden egy kicsit megáll,
Most nem mozdul a láthatár,
Még van időd, hogy észrevedd!
- Még láthatod!...Még nézheted!

A szél titokban megpihen,
Fülembe súg...Én elhiszem
És megsimítom szárnyait,
Mint szív a lélek álmait...



A mozdulatlan ég alatt,
A mozdulat egy pillanat
Múlva újra visszatér,
Már rügy fakad, már minden él!

A tölgyfa lombja megremeg,
Mint álmából a kisgyerek
Úgy ébred fel a nagyvilág!
- Csak én aludnék... még tovább!







ELÉG EGY SZÓ IS


Ne mondd hosszan!
Elég egy szó is!
Hiszen már rajtakaptalak!
Szemedben ködös hajnali pára,
S benne költöző madarak
Készülnek sietve útra kelni,
És mosolyodban valahol,
Ott van a kérdés,
Ott van a válasz.
Csak én nem vagyok ott sehol!







ELVESZETT SZERELEM SZONETT


Mint sűrű éjben lopakodó árnyék,
Oly észrevétlen volt és nesztelen.
Lehetett volna véletlen ajándék,
Lehetett volna, bár ezt nem hiszem.

Hozzám simult, s úgy nőtt bennem a szándék.
Sorokba zárni, maradjon nekem!
Szívembe rejtett, csillogó kis játék,
Hogy süssön át, kopottas ingemen.

De nem találtam ceruzát, se tollat.
Távozó lépte, köveket csikorgat,
Emlékezetből írom, ily' sután.

Könnyű nyomát, a föld rég eltemette,
És nem hagyott itt semmi mást helyette,
Illúziót, egy szürke délután.







EMLÉKSZEL?


Emlékszel?
Függönyök mögé zártuk a napot.
Nem akartuk,
Bántott a fénye.
Másnapos ingeink gyűrődéseit,
Takartuk puha éjsötétbe.
Gyufával gyújtottam holdvilágot,
Sápadtat, szelídet, álmodót.
És bejött akkor a Göncölszekér
A szobába, s én csak álltam ott
Mozdulatlan csodálattal.
Mert tudtam, hogyha mozdulok,
Ha eloltom azt a cigarettát,
- Kialszanak a csillagok.







AZ ÉKEZET HALÁLA


Az O-ra ült pár ékezet,
Lóbálta lábát, létezett.
De balról radír-korcsolyán,
Csúszkált egy kéz és túl korán
Törölt el minden kis jelet.
( Már fellebbezni sem lehet! )

Így lett a sörből: SOR, - de kár!
A bőrből: BOR, - ez szebb halál!







ÉLETERŐ


Hajnalfény...
Tündértánc...
Lassan lehull rólam minden lánc,
Átölel és az égig emel,
Azután jön aminek jönni kell!
Elhalkul
Minden szó,
Nincs már első, nincsen utolsó...
Csak a tűz,... ami újra elér!
- Ami elhagyott... - Most visszatér!







AZ ÉN DALOM


A gyertya lángja nézd, hogy imbolyog!
- Most megindulnak benne a dalok!
Már sírja lágyan viasz-könnyeit.
Padlóra hulló bús akkordjait,
Hűs szellő kapja fel s viszi tovább,
E sosem hallott szép melódiát.

És kirepül kéményen ablakon,
A Napba néz, zuhanni kezd vakon,

Majd összegörnyed, földre hull, zihál,
Eléri őt a hangtalan halál,

De nem hagyom! Mert ő az én dalom!
- És feltámad... - és többé nem adom!







ÉN IS ITTHON VAGYOK!


Két ujját szájába veszi
A szél, és úgy fütyül nekem,
Ahogyan nem tud senki más,
Ezer közül felismerem!

Kigombolt ingemen átsuhan,
Hűvös kezével megsimít,
Lemossa rólam a világ
Rám tapadt függőségeit.

És megyek-megyek a nagy hegyen,
Óriásra nőtt fák alatt,
Tudom a mókus hol lapul,
Hol rejtőzhetnek madarak.

Hiszen én is itthon vagyok!
- Látod?! Minden hozzám hajol!
Hiszen én is itthon vagyok!
- Csak eltévedtem valahol...










ÉN SAJNÁLTAM


Az éjjel végre megszülte a hajnalt,
Narancsvörösben játszó gyermekét.
És könnyezett, mert úgy szerette volna
Ringatni csendben,... átölelni még!

Én sajnáltam, mert elértek a könnyek!
Hullottak rám, áztatták mindenem.
És itt maradtak emlékeztetőül,
- Sötétlő foltjai, a szívemen!







ÉS LESZ...


És lesz a Napod, mocskos villanykörte,
S a faltól-falig négylépés-világ,
Ha szemetét arcodba beleköpte,
Nem akar többé emlékezni rád!

Foltozott, sötét takaróját adja!
Hajléktalan magányodra terül,
De nem lehet, - csak megfagyni alatta!
Társak között - és mégis egyedül.

Kályhához ülnél te is melegedni,
Úgy raknád rá az egész életed!
Lyukas cipőt, sárgult fényképeket.

Lobbanjon el, legyen belőle semmi,
Kihűlt parázs, a plafonon korom.
Arasznyi csend, - végtelen nyugalom...







FOHÁSZ


Legyen akkor is amikor nincsen!
Esernyőmet úgy tartsa az Isten,
Ne ázzak soha semmi viharban,
Szóljon is hozzám, hogy meg is halljam!

Maradjak bátor ne álljak térden!
Az aki vagyok, legyek egészen!
Ördög ha jönne távozzon tőlem!
- Nem bánom, igyon még elmenőben!

Csapja a számlámhoz, azután vége.
Óvjon a szegények tisztessége!
S ha egyszer majd mindent kifizettem,
Hitelt ne kérjen senki helyettem!







HA AKAROM


Ha akarom csillag leszek,
Ködökkel játszó égi gyerek.
Tündöklő seb az éjszakán,
Bennem ragyogna apám s anyám!
Lehetnék vágyak öle és
Elhagyottaknak ölelés!
Egy szó a mondatok helyett.
Egy szó, csak annyi: - Szeretet!







HA ENGEDNÉD!


Belém merülsz és kikutatsz,
Lámpáid bennem égnek.
Paplan alatt fellapozol,
Játszik velem a fényed.

Olvasod fakó jeleim,
Időzöl hosszan rajta,
- Ez kell neked? - Írhatok még!
Papírra, mocskos falra,

A föld alá, hogy ott keress!
- De eljönnél utánam!
Ásóddal kifordítanál
És rögökkel a számban,

Úgy tartanál az ég felé,
Mint diadalmas fáklyát.
S én hálából, ha engednéd!
- Simogatnám a lángját!







HAJNALI ÉBREDÉS


Friss hajnali ébredés,
Puha szellőrezdülés,
Virágillat, madár ének,
Téged köszönt, ... Téged éltet!
Minden hangja Érted szól!
- Azért hallod .... valahol ?







HANGULAT


Mikor csak magam,
... És senki más...
Kizárt világ, tűnő varázs.
Valami furcsa hangulat,
Hangtalan léptek,
Tehervonat, az állomás,
Koszos padok.
Megfoghatatlan dallamok.
Egy láthatatlan zenekar,
Hangol a ködben,
Engem akar!
Gitáros kellene nekik,
- Játszanál velünk? - kérdezik.
- Én már nem!... Én már nem tudok!
Ujjaim acélsodronyok,
Gitárom visszaadtam rég,
A fának, amiből metszették.
- Most megyek! Adjatok utat!
Nem vagyok, csak egy mozdulat,
A tovatűnő éjszakán.
- Pipacs a töltés oldalán.







A HAVEROM MEG ÉN


Foszlik az éj, mint rossz kabát.
Mindenki leissza magát.
Csoszog a járda és imbolyog,
Tántorgó villanyoszlopok
Jönnek az utca közepén,
Megyünk... a haverom meg én.
Már nem tudom... mi ez? Hol vagyok?
Eldobott sörös dobozok
Roppannak lépteink alatt,
Támasztunk ajtókat, falat,
Nekidőlünk a nagyvilágnak.
- Kit érdekel! Öröm? Vagy bánat?
Csak táncolunk... mi és a város.
A minden, a semmivel határos,
Tudjuk jól... csak néhány percre,
Engedd hinni, hogy más is lehetne.







l


HAZUDNI SZÉPET


- Hazudj már valami szépet!
Elhiszem majd az egészet!
Legyen kert, s benne virágok,
Törpe is kell, meg óriások!

És te is legyél ott kérlek!
Ha hívlak hazudni szépet.
- Csak igazat ne!... Az fájna!
Tedd meg!... Csak egyszer, utoljára...







HIÁBA JÖTTEK


Jól elrejtettem! - Megmaradt hát mégis!
Hiába jöttek botos rongyosok.
Szemétbe túrni, bennem keresgélni,
Elvinni mindent ami csak vagyok!

Itt hagytak végre, nem találtak semmit!
Átvertem őket, - itt maradt velem!
S ők elkullogtak üres zsákjaikkal,
Lehajtott fejjel, némán, vesztesen.

- Most előveszem amit nem találtak,
Előveszem, ragyogjon szabadon!
És elengedem neki a világnak,
- Féltve őrzött, utolsó mosolyom...







HOZZÁTOK SZÓLOK


Hozzátok szólok, régen volt barátok.
Ti sörhab alól kitekintgetők,
Ezerkilencszázhetven valahányban,
Bérelt szobákban, gitárt pengetők!

Itt vagytok újra, égő tüzes szemmel,
S egy átmulatott éjszaka után,
Az ágyam körül csendben összegyűltök,
Mint porszemek a lábaim nyomán.

Enyémek vagytok, én is a tiétek!
Hiába vagy már sírhanton virág,
S ő fenyőfa, ott fent a havasokban,
Én itt vagyok és álmodom tovább!

És mormolom a verseimet sorban,
Mit lejegyezni nem volt még szívem!
Ti hangoltok a legutolsó dalra,
Csak nehogy elkezdjétek nélkülem!







HOZHATOK NEKED


Hervadó virágok helyett,
Hozhatok neked színeket!
Kéket az égről,
Aranyló sárgát,
Legyen belőle
Takaród, párnád!

Ezüstöt csillogó
Forrás vizéből,
Hozhatok neked


Feketét, mélyről.
Nem olyan gyászos
Elszomorítót,
Csak olyan elfedő
Menedékadót.

Hozhatok neked
Hófehér márványt,
Legyen a tükröd!
Hozok szivárványt!
Kifeszítem föléd
Nem sírhatsz már soha!
Hozhatok neked!...

- Csak tudnám, hogy hova







ÍGY SIMOGATLAK (nagymamájának)


A Karácsony nem hozott havat,
De nekem még tavalyról maradt
A hűtőben, a levesek mögött,
Majd összeszedem szépen délelőtt.
- És gyúrok olyan hógolyót Neked! -
- És megdobom a csillagos eget,
Hogy visszahulljon hozzád, s arcodon,
Olvadjon el, ahogy a fájdalom.
S ha letörlöd, kezemhez ér kezed.
- Így simogatlak utoljára meg...







ÍROK EGY DARABKA CSENDET


Írok egy darabka csendet,
Neked, hogy ne félj a zajban.
Másoknak nem jelent semmit,
Téged majd átölel halkan.

Írom, mert én is úgy félek.
Nem hallak...és ahol járok,
Vasbeton-csipkéket vernek,
Hatalmas légkalapácsok.

Mi lenne, ha erre jönnél?
Keresnél! Nem venném észre!
Elnyelné semmi kis hangod,
Toronydaruk köhögése.

Hát nem! Most leteszek mindent!
Vasakat, s mi eddig kellett.
Várlak, s hogy megtalálj végre,
Írok egy darabka csendet...







JÓ LENNE TUDNI...


Sétálok néhány gondolattal,
Sétálok át a városon...
Öreg, megvakult utcalámpák
Kísérnek fázós utamon...

Villamos döcög át a csenden,
Nyomában megremeg a sín,
Szikrát lobbant az áramszedő,
A villanydrót fém-ráncain.

Valahonnan egy régi dallam
Szökik a nyitott ablakon,
Mintha tudná, hogy erre járok
és örülök, mert hallhatom!

A sarkon túl, a szürke házból,
Valaki nekem integet...
Jó lenne tudni: - Ez mit jelent? -
- Isten hozott?... Vagy ég veled?...







KÉRÉS...


Amikor egyszer
Elhagy a lélek,
Egyedül leszek,
-Gyere és védj meg!

Mikor a hajnal
Nem jön el többé,
-Fogd meg a kezem!-
Ne váljak köddé!







KIÜRÜLT ZSEBEKBEN


Kiürült zsebekben matatsz.
Valami furcsa belső kényszer
Vezeti tétova ujjaid,
A semmivel most nem elégszel.

Felforgatsz mindent, hogy találj!
Kabátot, nadrágot, ingeket.
Keresel bármit, az álmaid!
Napokat, csillagot, kék eget.

Gyűlnek a meggyötört ruhák,
A padlón, az ágyadon, mindenütt.
És kutatsz lázasan, hasztalan,
A behúzott függönyök mögött.







KÖNNYŰ LESZ...


Könnyű lesz győzni fölöttem,
Nem dicsőség, most úgy vagyok
Mint sebesült a harcmezőn,
Ki alig él, de nem halott.

Még nem tudom milyen sebek,
Véreznek át az ingemen.
De érzem, hogyha mozdulok,
A világ nem mozdul velem.

Az ég is egyre alkonyul,
Nem látok fényt, se csillagot.
És én sem vagyok látható,
Megvakultak az angyalok.

Nem látnak, nem is hallanak!
Hiába küldenék jelet.
- Mondjátok! - Kinek kell ilyen
Fájó, halálos szeretet!?







LÁTOD?


Lopjál el egy percet
Minden nap magadnak!
Mikor nem figyelnek,
Mikor elaludtak
Azok, akik őrzik
Előled, hogy ne tedd!
Akkor kell csinálni
Úgy, hogy észre se vedd
te sem, csak érezzed!
Valamit most kaptál,
Még ha úgy loptad is,
Mégis megmarad már
Neked mindörökké!
Csak neked! Nem másnak!
Ha keresnék rajtad,
Mondd, hogy nem is láttad!
Ebből a pár percből,
Lesznek majd az évek,
Amiről utólag
Azt mondhatod: 'Szépek
voltak' és már bánod,
Hogy csak ennyit tettél
el magadnak. - Látod!? -







LÁTTAM


Láttam hogyan születik a fény,
Kis lyukakon, parányi réseken,
Szivárgott a sűrű lomb között,
Hogy játszhasson a fák alatt velem.

Váltakozva arany és ezüst,
Folyosók nyíltak minden oldalon.
S jött a végső, gyengéd ölelés
És összekapaszkodtak szabadon.

Láttam azt is, ahogyan a fák,
Elrejtették a megsebzett vadat.
Simogatták vérző lábait,
Míg nyomait elmosta a patak.

Sokat láttam, s hogyha mondanám
Ezerszer, - kérlek bocsáss meg nekem!
Jó volt látni, s körülnézni itt!
- Most menjünk! - Vezess tovább kedvesem!










LEGYEN MA


Legyen ma szép napja a világnak,
S ki életében nem hordott csak rongyot,
Öltözzön fel ünneplő ruhába,
Mondjon imát, ki eddig sose mondott!

Bocsásson meg aki még haragszik!
Felejtse el, nem érdemes cipelni!
- Nem kell sok, egy könnyű öleléssel,
Most el lehet az egészet temetni.

- Látod én is mindent megbocsátok.
Ablakaim az új napnak kitárom.
Harmatcseppek gyűlnek tenyerembe,
Lemossák rólam boldogtalanságom.

- Engem már a méhek is szeretnek,
Nem szúrnak meg, s úgy örülnek ha látnak.
- Annyi mézet csináltunk mi együtt,
Kis virágaiból az elmúlásnak...







LEGYÉL TE!


Legyél te sóhaj,
S én vigasz!
Vagy görcsberándult torz grimasz,
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz.

Legyél te mosoly,
Én a könny!
S ha jönne öngyilkos közöny,


Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya,
Én a tűz!
Kit olthatatlan vágya űz.
Két végén égő szörnyű tánc,
- Kegyetlen, gyönyörű románc...








LEJÁRT ZÁLOGCÉDULÁK


Csak lejárt zálogcédulák...
Nem fogom siratni tovább
A gitárt, a nőt, a verseket,
Mit nem írtam meg! Mert nem lehet
Mindent akarni, semmiből.
Mert nem lehet!
Úgysem sikerül...
Csak lejárt ócska papírok...
Anyám gyűrűje, szép napok.
Szerettem volna kiváltani!
A világot is megváltani!
De minden, minden ott maradt,
A zálogházi pult alatt,
Páncéldobozban egy napon.
S én itt, a másik oldalon...







LEPKE SZONETT


Míg ujjaid ölelték apró szárnyát,
Azt hitted nem történhet baj, ha nézed!
Fény felé tartott saját vergődésed,
Láttad kezedben, s fogva tartott vágyát!

És dobtad volna vissza az egekbe,
Engedted volna útjára, csak szálljon!
A fák közé, vagy messze héthatáron,
Hol elrejtőzhet börtönét feledve.

Úgy akartad, mint soha eddig semmit!
Nem gazdagságot, tárgyakat, csak ennyit,
Repüljön újra álmodón, mint régen!

Színes mezőkön virágról-virágra,
Hogy ne maradjatok egymásba zárva,
- Két szárnyaszegett lepke, kint a réten!










MA EGÉSZ NAP


Ma egész nap itt voltál velem!
Vittelek át a hegyeken.
Erdőkön, mezőkön patakon,
Túl a szomorú napokon.

Ma egész nap itt voltál velem!
Virágot szedtünk a réteken.
Nevettünk, játszottunk boldogan,
Néztek a fák közül sokan.

S a barátaim, a farkasok,
Olyan szelíden álltak ott!
- Lábukhoz ültek a madarak...
Amikor megmutattalak.







MAGAMNAK...


Amikor majd egyszer
Minden kötél szakad,
Kimész a piacra,
Kézenfogod magad!

Hátadra azt írod:
“Ember van eladó!
Kicsit használt,
de még Mindenre kapható!"

Tapogatnak akkor,
Megnézik a fogad...
Kérdezik, hogy - Mit bírsz?
Te mondod rá: - Sokat!

Alkudnak fölötted,
Lesütöd a szemed...
Nem is hallod többé
Mit mondanak neked...

Felnézel az égre,
Meglátod a napot...
Fogod a kalapod, -
Aztán letakarod...


Gámentzy Eduárd: MAGAMNAK... (zene: Sólyom Tamás)

Link








MÁTÓL MÁS


Repülök, kitárt karjaim a szárnyak.
Nincs olyan erő, hogy félreálljak!
Föld mélyéből jövök, feketekenyérrel,
Úgy ástam ki magam körömmel, tenyérrel!

Súlyos rögök alól, nehéz éjszakákon.
Halottakat húzva, magam után láncon!
Megküzdve a férgek falánk seregével,
Úgy ástam ki magam! - Már mondtam! - Tenyérrel,

Körömmel, gyilkoló erős akarattal.
Nem tarthattok vissza kötéllel, vasakkal!
Szétszakítok minden földhözragadt átkot!
Mától más a világ! - Mától újra szállok! -







MÉGSEM...


Megkopott kabátom
Egy ócska fogason...
- Majd leporolom... egyszer...
Vagy még nem tudom,
Tán új kabátot veszek
és más ember leszek!
Jól begombolom nyakig,
Nehogy rám ismerjetek...
S ha megyek az utcán,
Szememen kalap...
Mellettem a kutya
- Ne félj! - Nem harap! -
Csak ugatja a holdat,
Ahogy én is régen:
- Ébredjetek holtak! -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- Talán jobb, ha mégsem...







MOZAIK


Széjjeltört üvegcserepekből
Próbállak kirakni újra...
De nem hiszem, hogy menni fog!
Mert túl nehéz a súlya...

Sok csillogó üvegdarab...
- Most minek ez a játék!?
Hogy megvérezzem ujjaim?
Hogy érezzem,... hogy fáj még!?

Ez itt előttem nem te vagy,
Csak ezer apró részlet...
Takarja örök félhomály!
- De nézd meg! - Azért szép lett!







NAGYON SZERETLEK


Azt hiszem, szeretni kéne,
Csak egyszerűen, úgy ahogy
Hátradőlök itt a széken,
Vagy kinyitom az ablakot.

Olyan tisztán, olyan szépen,
Hogy kimondani sem szabad!
Mint összebújó állatok,
A behavazott fák alatt







NEVESSÜNK


Nevessünk!
- Szenvedtünk már érte.
Rajzoljunk Napot az éjsötétre!
Fessünk virágot kövekre, hóra.
Felejtsük el, hogy lenne-volna!
Van mindenünk ami csak számít!
- Szívünk...
és könnyünk úgy világít
Fekete rögökön,
Tócsákban, sáron,
Hogy aki keres,
Az ránk találjon...

A hét verse Gámenczy Eduárd: Nevessünk

Link








NINCS KULCSOM


Kulcsom nincs.
Minek a semmihez?
Kartondoboz a házam.
Nincsenek rajta ablakok
Se ajtó, hogy bezárjam.
Úgysem jár erre senki sem!
Talán azért, mert félnek
Kopogtatni egy dobozon.
- Pedig bejöhetnének!







A NYOLCADIK


Már minden olyan egyszerű lett kedves.
A fehér, fehér és vakít mint a jég.
A fekete, az fekete marad
És odatérdel csendesen eléd.
A szürke mint én, örök jó barát,
Neked olyan, hogy észre sem veszed.
Hét színű szivárvány a világ.
S én mindig csak a nyolcadik leszek.










NYISS AJTÓT


Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.
Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
- Suttogok neked,... s ha hallanád
Nyiss ajtót!... - Én kopogtatok.







A NYOLCADIK


Már minden olyan egyszerű lett kedves.
A fehér, fehér és vakít mint a jég.
A fekete, az fekete marad
És odatérdel csendesen eléd.
A szürke mint én, örök jó barát,
Neked olyan, hogy észre sem veszed.
Hét színű szivárvány a világ.
S én mindig csak a nyolcadik leszek.







ROZSDÁS SZEGEK


Mint rozsdás szegek, úgy hevernek.
Ezek a fénytelen csillagok.
A hajnal ócskavas telepén,
Hol én is csak rozsdás szeg vagyok.

Mellém szegődtél, mozdulsz velem.
Talán, hogy tudjam mi a béke.
Lettél búcsúzó gondjaimnak,
Halvány, utolsó szívverése.

Bádogcipőmben, hogyha lépek.
Itt kopogsz bennem, ezt jól tudod.
Megcsillansz minden kirakatban,
Mint földre hullt, ezüst angyalok.







SZENVEDÉLY


Ki akar táncolni velem?
Mezítláb, sziklákon, köveken.
Lenni kismalac madzagon,
Újév előtt egy hajnalon!
Ölteni szalmaszál ruhát,
Tűzbe menni, aztán' tovább
Az üszkösödő ég alatt
Földre hullt gerenda darab.
- Ki akar kettőből lenni egy?
Összeforrni. - Ki érti meg?
Ha ágyam este megvetem,
Keresztbe, - ott a síneken...







TAVASZ NÉLKÜLED


Friss hajnali ébredés,
Puha szellőrezdülés,
Virág illat, madár ének,
- Téged köszönt,... téged éltet!
Minden hangja érted szól!
- Azért hallod, valahol?







A TÁVOZÓ


Mikor már minden egyre megy,
Egyszerű, mint az egyszeregy.
Nem kell hazudni, nincs miért!
Már nem teszed meg senkiért!
És az is,... ami eltakart,
Leomlik rólad, mint a part
Ha elragadja a folyó.
S te benne mezítláb távozó
Soha fel nem nőtt gyerek,
- Nevetsz!
S én veled nevetek...







TÜKÖR


Néha, ott a tükör előtt,
Úgy érzem minden rendben van.
Kicsit sápadtnak tűnök talán,
De majd összeszedem magam.

Mosolyt keresek, felragasztom.
Terüljön szét az arcomon.
Egyenes gerinc, nem könnyű ám!
De másképp nem folytathatom.

Nem adom meg magam, nem lehet!
Hős vagyok, mint a filmeken.
Csak a szemem, csak attól félek!
Oda ne nézzen senki sem!







VALAMIKOR A VILÁG...


Valamikor a világ
Olyan csendes mint a tó.
Amikor a szél se rezzen,
Békés, nyugalmat adó.

Lábujjhegyen jön az éj,
Nagykabátján csillagok.
Zsebébe minden belefér,
Boldog, s boldogtalanok.

Akinek csak szíve van,
Odabújik egy kicsit.
Átfázott nappalok után,
Holddal takarózni itt.










VALAMIT MONDANÉK


Valamit mondanék halkan,
Belesúgnám Isten fülébe!
Úgy, hogy más senki ne hallja,
És ő is csak épphogy megértse.

Mondanám szelíden, lágyan,
Ahogy a búzamezők dőlnek.
Ahogy a kalász suttogja
Háláját, az éltető földnek.

Hát én is úgy...lehajtott fejjel,
Mint sötét fenyvesek virága,
-Vágyom a fényre, a szóra!
S akkor, már nem éltem hiába.







VALLOMÁS


Gyenge voltam, s úgy zuhantam a földre,
Mint házfaláról hulló vakolat.
És ott maradtam összetört tagokkal,
A megfakult cseréptetők alatt.

Belém rúgtak, tapostak rajtam, fáztam.
És vártam! - Egyre vártam, hogy segíts!
S te nem hallottál mikor kiabáltam!
Százszor, ezerszer, újból és megint!

De én sem hallottam meg suttogásod!
Kérő-könyörgő szelíd hangodat.
Nem érezhettem gyengéd érintésed,
S megöltem lassan minden álmodat...

S a szégyen és a bánat egyre hajtott,
Lettem hazátlan gyilkos, vad fegyenc.
Egyszerre bíró, áldozat és hóhér.
- Szívedből messze űzött...idegen.







VÁLASZOLJ ( Anyámnak )


Visszaírom magam a világba.
Te is tedd le most a gondokat!
Nem lát senki... - Ne félj! - Csak a lámpa
Rajzol körénk sötét árnyakat.

Visszaírlak téged is most mellém,
- Varázstoll ez! - Mindent megtehet!
Írok neked mosolyt... száz virágot,
Írok mindent, amit csak lehet!

- Mért nem hiszed!? - Meg tudom csinálni!
Régen más volt... nem volt ilyen toll!
De most itt van! - Látod? - A kezemben!
- Nem akarod? - ...Kérlek... válaszolj!







VÁNDOR VAGYOK


Az este éhes, elnyeli a fákat,
A házakat, az utcát, a teret.
Mint örömöt, ha elviszi a bánat,
Rossz szándékot a lelkiismeret.

A Hold pihen, nincs kedve felébredni,
Az égre szór pár vaksi csillagot.
Feje alatt felhőkből puha párna,
Bezárkózik, nem nyit ablakot.

Nekem sincs kedvem így maradni ébren,
Vándor vagyok, hát itt is van helyem!
- Egy tollpihe, ki utazik a széllel,
Mindenhol otthon, - mégis idegen.







VERS NEKED


Ha szólnál, hogyha mondanád!
Én rád hajolnék mint a nád
A tó vízére csendesen.
Hagynám, hogy ringatózz velem.

Ha nem beszélsz, mert nem lehet,
Csak küldjél bármilyen jelet!
Elég egy apró mozdulat,
S én találok hozzád utat!

- Mert megszerezlek bárhogyan!
A porba rajzolom magam,
Amerre jársz, amerre lépsz.
- Ha nem akarsz is hozzám érsz!










 
 
0 komment , kategória:  Gámenczy Eduárd  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 1903
  • e Hónap: 26858
  • e Év: 144212
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.