Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A zsidó nép bűnei IV. rész
  2011-08-11 01:14:40, csütörtök
 
  Luzsénszky Alfonz: A zsidó nép bűnei IV. rész

Az izraelita vallástannak írásos első nyomait a X. századig lehet fölvezetni. Szerzője Saadi Fajuni volt, aki arab nyelven írta meg hittankönyvét s ezt Ibn Tabon fordította héberre, ,,Emuná vedeóth" (Igazság és tudomány) címmel. A hitcikkelyeket első ízben Mosé bar Majemon spanyolországi rabbi szedte rendszerbe a XII. század végén. Ez volt a nevezetes 13 cikkely, a zsidó fő-igazságok, amelyek közül a zsidók a következőket szokták ellenünk citálni: ,,2. Hiszem, hogy a Teremtő egy", tehát nincs három személye. ,,3. ,,Hiszem, hogy a Teremtő testetlen", tehát nincs incarnatio. ,,9. Hiszem, hogy a Törvényt (Tóra) nem lehet megváltoztatni", tehát Mózes törvényei helyébe nem léphetett az Evangélium. 12. Hiszem, hogy a Messiás el fog jönni", tehát szofizmákból áll.

Zsidó vallásról manapság beszélni nem igen lehet: nemcsak azért, mert a papi hivatal folytonossága már régen megszakadt és az áldozatok bemutatása is megszűnt, hanem azért sem, mert a Mózes hagyatékán ortodox talmudzsidók, neológok, reformzsidók és karaiták veszekednek, átkozván és kárhoztatván egymást, s ezeket egy nevezőre hozni annyi volna, mint a protestáns felekezetek összességének pápát adni. Ennyit elég tudnunk a vallási vonatkozásokból, minthogy mi a zsidó faj cselekedetivel foglalkozunk.

Ennek a fajnak jellegzetes tulajdonságai vannak. A zsidó embert csakhamar meg lehet ismerni, noha ez a fölismerés sokszor nincs a zsidó kedvére. Nem bocsátkozunk itt embertani magyarázatokba, hiszen ilyeneket minden lexikonban talál az olvasó: nem idézzük a kémiai úton eszközölt vérelemzések eredményeit, mert ezeket már csömörlésig agyontárgyalták az alaposságukról híres német szakírók. Mi egyéb sajátosságokról akarunk beszélni, amiket letagadni, eltussolni, észre nem venni szinte lehetetlen. Hogy egy találó hasonlattal éljünk, vegyünk például egy igazi ,,nomád" cigányt. Ugyebár, ha egy ilyen fáraó-ivadékkal valamelyikünk érintkezésbe kerül, mindjárt a zsebéhez kap, hogy nem távolítottak-e el onnan valamit. Nos, hát aki egy zsidóval kerül kapcsolatba, mire kezd gyanakodni? Íme, tehát a köztudatban élnek bizonyos faji sajátságok. Kezdettől fogva két tulajdonság kíséri lépten-nyomon ezt a népet: az egyik az ő sajátos külsejük (hogy a testükből áradó illatról, amely még az unokákon is észlelhető, ne is szóljunk), a másik az ő számtalan furcsa szokásuk és felfogásuk, valamint a minden más népről alkotott lenéző, embertelen nézetük, amelyek miatt képtelenek valamely népbe beolvadni.

Fleischhauer Ulrich, a világhírű ,,Sigilla veri" című könyv szerzője, aki a berni Talmud-perben (amelynél e könyv szerzőjének Talmud-fordítását is felhasználták), árja részről volt szakértő, művének I. kötete 298. lapján idézi Gans Ede zsidó professzor ezen őszinte szavait: ,,Sem a keresztelés, sem a kereszteződés nem használ minekünk. Mi még a századik generációban is zsidók maradunk, amint 3000 esztendővel ezelőtt voltunk. Mi nem veszítjük el a fajunk szagát még tízszeres kereszteződés után sem. Minden közeledésünk után, bármilyen nővel, a mi fajunk dominál s abból csak fiatal zsidók származhatnak."

Hans Cohn ,,A zsidóságról" című gyűjteményes munkájában (304. old.) ezeket írja: ,,Mi ma is zsidók vagyunk, zsidók leszármazás szerint, zsidók a történelem szerint, gondolkodásunkban, érzelmeinkben és biztosan a vér törvényei által is."

Dr. Katzlin Jakab a zsidó diákszövetségnek Bázelben 1918. június 1-én tartott gyűlésén ezeket mondta: ,,Mi nem vagyunk németek, vagy franciák vagy egyebek és azon felül zsidók: a mi zsidó mivoltunk nem egy németségnek vagy egyébnek felépítménye vagy alépítménye. Ezek a sajátosságok egymást kölcsönösen kizárják. Mi zsidó vagyunk kötőjel és zárjel nélkül és fenntartás nélkül. Mi, röviden szólva idegen lények vagyunk köztetek és mindig is azok akarunk maradni. Áthidalhatatlan szakadék ásít közöttetek és közöttünk. A ti országhatáraitok nem határolják el a mi népünket és a ti határvillongásaitok nem tartoznak ránk (sind nicht die unseren). Azok fölött és azon kívül áll a mi egységünk, messze a ti hazafiságtok és megkülönböztetésetek fölött."

A ,,Wiener Jüdisches Volksblatt" 1928-ban ezeket írta: ,,Mi vagyunk a kiválasztottak. Büszkén hordhatjuk a fejünket és különös tiszteletre tarthatunk számot: nekünk nemcsak egyenjogosítottaknak kell lennünk, hanem kiváltságosoknak is. Mi megkülönböztető nagy tiszteletet érdemlünk a társnépektől is. Milyen kicsinynek kell feltűnni a zsidó ember előtt a legendás Rőtszakállú Frigyesnek az egyszerű, tárgyilagos Mardokhájhoz képest!".

Hasonló értelemben beszél Sombart a már többször idézett könyvében, mondván: ,,Mint a nap, úgy vonul át Izrael Európán: ahol megjelenik, ott új élet fakad, ahonnan elmegy, ott minden elporlad, ami eddig virult."

A Talmud is azt tanítja a 146. zsoltár magyarázatában, hogy az Úr azért szórta szét az izraelitákat a világ népei közé, hogy mindenüvé ,,áldást" vigyenek. Nem érintve itt azt a kérdést, hogy a világ népei vajon kérnek-e ebből az áldásból, meg kell állapítanunk, hogy a zsidók szétszóratásuk óta még a kisujjukat sem mozdították meg, hogy Adonájnak valahol híveket verbuváljanak.

Ha már a zsoltárosnál tartunk, nem lesz érdektelen néhány ószövetségi idézetet olvasnunk az ő faji sajátságaikról.

Izaiás próféta könyvének 3. fejezete 9. versében ezeket olvassuk: ,,Szemtelen arcuk ellenünk tesz bizonyságot. Jaj a lelküknek, mert gonosz lesz a fizetésük." A 16. versben pedig ez áll: ,,Cion leányai felfuvalkodnak és fölemelt nyakkal járnak, buja tekintetekkel lépdelnek és tapsolnak s lábgyűrűikkel csörögnek."

Jeremiás próféta könyvének 5. fejezete 23. versében így szól: ,,Ennek a népnek hitetlen és ellenszegülő szíve van." A 26-28. versekben így folytatja: ,,Istentelenek vannak az én népem között, akik lesben állnak, mint a madarászok, tőrt és kelepcét vetvén az emberek megfogására. Ezért lettek nagyokká és gazdagokká: megkövérednek és fölhíznak, és nagy gonoszul áthágják az én beszédeimet." A 6. fejezet 13. versében ezt mondja: ,,Kicsinytől a nagyig mindnyájan fösvénységet követnek." A 15. versben pedig így fakad ki: ,,Szégyenleniük kellett volna, hogy utálatosságot cselekedtek, de ők éppen nem szégyenlik a gyalázatot és nem tudnak elpirulni."

Egy neves olasz államférfi, Mazzini József (1805-1872) így jellemezte a zsidó népet: ,,Ország nélkül vagytok, nincs nevetek, szavatok, jogotok s nem emelkedhettek, mint testvérek a népek bajtársi csoportjába. Az emberiség korcsai vagytok. Katonák zászló nélkül. A nemzetek közt nem találtok sem hitelre, sem védelemre, és senki sem kezeskedik biztonságtokért. Ne áltassátok magatokat az igazságtalan társadalmi állapot alól való emancipációval, ha előbb nem hódítottátok meg magatoknak az országot. Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni anyagi helyzetetek javulásának gondolatától, mielőtt a nemzeti gondolatot megoldottátok volna. Erre nem vagytok képesek."

A zsidó Heine Henrik is így jellemzi a fajtáját: ,,Akkor pedig jött Egyiptomból egy nép, amely bőrbetegségeken és lopott arany- meg ezüstedényeken kívül úgynevezett pozitív vallást is hozott magával. Ez egy népmúmia, amely a földön vándorol ősrégi betűpelenkáiba bepólyázva, egy darab megkövesedett világtörténelem, egy kísértet, amely életfenntartása végett váltókkal és ócska nadrágokkal kereskedik."

A szintén zsidó Mardokháj-Marx is így írt a zsidó népről: ,,Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidó világi kultusza? Az üzérkedés. Mi az ő valódi istene? A pénz."

F. Roderich ezt konkrétabban fejezi ki: ,,A zsidó ügyes üzletember és rábeszélőképességgel bír: pénzsóvár, zsugori, ravasz és színlelő, testi munkától idegenkedő, buja, szemérmetlen, hiú, gyáva, arcátlan."

Nem szándékozunk e helyen az antiszemitizmust sem védelmezni, sem dicsérni. A tárgyilagosság kedvéért meg kell azonban állapítanunk, hogy merőben rosszakaratú beállítás az, amit a zsidó lapok már rekedtségig kiabáltak, hogy tudniillik az antiszemiták mind egyoldalúak, elfogultak, korlátoltak lennének. Egy Cicero, Tacitus, Seneca, Mohamed, Giordano Bruno, Nagy Frigyes, Mária Terézia, VII. József, Voltaire, Kant, Hertler, Hugo Viktor, Széchenyi és még egész sora a kimagasló alakoknak, mind, mind korlátoltak lettek volna? És ők vajon tudnak Mendelsohnon meg Spiozán kívül számba vehető hírességeket felmutatni? Oh igen, a tőzsdén és a börtönökben.

*

A zsidóság faji voltának egyik pregnáns bizonyítéka az is, hogy társadalmilag sehol sem tudnak beolvadni az őket befogadó népbe, sem szakítani nem tudnak eredeti fajtájukkal. Élnek közöttünk volt svábok, tótok, rácok és oláhok, sokan meg is tartották idegen nevüket, vagy pedig a Tóth, Németh, Rácz, Oláh, Horváth nevet viselik, de minden kapcsolatot megszüntettek régi nemzetiségükkel, nem vesznek részt kifelé gravitáló mozgalmakban, hanem a kereszténység kebelén eggyé lettek velünk. Ezt a társadalmi beolvadást, vagy az erre való törekvést még a kikeresztelt zsidóknál sem tapasztaljuk, de azt igenis tapasztaljuk, hogyha a zsidóságot akármely távoli országban bármilyen sérelem éri, akkor a kikeresztelt és a mózesvallású zsidók a legtökéletesebb szolidaritásban tiltakoznak fajtestvéreik érdekében. A faji öntudat következetesen megnyilatkozik minden alkalommal, ha a zsidóság érdeke megkívánja, mert például egy magyarországi kikeresztelt zsidó ugyanolyan magafajta zsidónak tartja a francia vagy német zsidót, és ennek alapján az őt befogadó nemzeten kívül mindig szemmel tart egy másik nemzetet, amelyhez ő még mindig hozzátartozónak tekinti magát. Ez a magyarázata annak, hogy a zsidó hitközségek a kitért zsidókat továbbra is magukhoz tartozókként tartják nyilván, elhalt zsidó rokonaik után az öröklésben a Talmud világos rendelkezése szerint pontosan részesítik és érdemeiket, kitüntetéseiket a zsidó faj dicsőségeként könyvelik el.

A zsidóság soha nem törekedett őszintén az asszimilálódásra. A Talmud hatása alatt begubódzva, a keresztény népektől elkülönített életet éltek és bár sokfelé szórattak szét, mégis inkább folytatták vagyonhajhászó, mindenütt meggyűlölt életmódjukat, semhogy az önfeláldozó krisztusi szeretetből csak egy szemernyit is elsajátítottak volna! Kikeresztelkedtek, de nem változtak meg: mutogatták magukat templomaikban, de továbbra is a dolgozó keresztények vagyonának megkaparintásán fáradoztak: összeházasodtak velünk, de zsidó fajtestvéreikkel továbbra is a régi szellemben trafikáltak.

Mindazok a népek, amelyek a zsidóságot befogadták, a Talmud elveinek megismerése után, ha nem is üldözték őket, de kivetették társaságukból. Ezért a zsidó még olyan helyeken is, ahol a felsőbbség nem kényszerítette őket erre, külön városrészekbe vonultak vissza. Így született meg a gettó. (Fölösleges mondanunk, hogy ez olasz eredetű elnevezés. Kecskeméti Ármin azt mondja, hogy a zsidó elkülönítése a keresztes háborúk idején kezdődött: Rómában 1555-ben készült el a gettó, amelyből azután nem engedték ki a zsidókat. Velencében 1516-ban kötelezték a zsidókat külön városrészekbe való lakásra. Magyarországon csak Pozsonyban volt gettó.)

A zsidóság a múlt században teljesen hatalmába kerítette a tőzsdéket. A kapitalizmus, amely ellen a zsidó Mordekhaj-Marx a munkások tömegeit uszította, voltaképpen és természetszerűleg a zsidóság gyermeke. A zsidók ugyanis mindig értettek ahhoz, hogy a nehéz munkát mindenütt a keresztények nyakába sózzák, míg ők maguk minden országban következetesen és tipikusan azokra a foglalkozási ágakra vetették magukat, amelyekben kevés munkával, de több furfanggal, rövid idő alatt sokat lehetett keresni. Megértették a Talmud tanítását, amely szerint az üzlet a legtermékenyebb földnél is előbbre való.

Mik a zsidó kereskedelem sikerének titka? 1. Nagy reklámmal hozzák forgalomba árucikkeiket. 2. Eleintén igen olcsó árakkal dolgoznak és roppant precízek a kiszolgálásban. (Der Jude ist im Anfang immer korrekt --- mondja a német.) 3. Silányabb minőségű árúval csinálnak a járatlan vevőknél konkurenciát. 4. Lopott, csempészett árúval is kereskednek. 5. Elzálogosított árukat, megszorult emberek holmijait, csődtömegek, árverések portékáit szedik össze. 6. Hiteleznek a legnagyobb mértékig, de az esetleges veszteséget és a kamatokat belekalkulálják az eladási árakba. 7. Összevásárolják az árukat, amikor olcsók és a drágulás idején kezdik árusítani. 8. Piacra dobják az áruk tömegét, hogy az árakat lerontsák és az árukat olcsón összevásárolhassák.

Dr. Rónay Károly királyi közjegyző ,,A Tóra és népe" című könyvében beszéli el ezt a tipikus példát: ,,Hogy a zsidó mentalitás a lefőzést, csalást és uzsorát idegennel szemben helyénvalónak tartja, azt a magam tapasztalta következő eset igazolja. Egy bűnügyi tárgyalás alkalmával, amikor egy zsidó ékszerész egy előkelő keresztény család könnyelmű sarját csúnyául becsapta s emiatt vád alá került, előkelő zsidó ügyvédje őt védőbeszédében tisztára mosni igyekezett. Beszédje befejeztekor (mint a vádló ügyvédje én mellette ülvén) hozzám hajolt és a teljes meggyőződés hangján beszéde igazolásául ezt mondta: ,,A törvénynek nem hivatása az ostobát és könnyelműt az okossal szemben megvédeni, az pusztuljon el!"[1]

A zsidó uzsora igénybevételével már a középkorban is a fejedelmek és előkelőségek jártak elől rossz példával. Az államháztartás vezetése több országban hízelgő dilettánsokra volt bízva, és az állam kasszája sokszor kiürült. Ilyenkor mindig jó volt a zsidók pénze. A keresztények sokkal lustábbak és élhetetlenebbek voltak, semhogy a kereskedelmet elsajátították volna, és a zsidó mindig szívesek voltak az ilyen gondokat levenni róluk. A királyi jövedelmek: adó, vám, földek, később az italmérés (regálé) bérlésére ki lett volna alkalmasabb, mint a zsidó.

Nagyon sok esetet tudnánk felsorolni, amikor a kisgazdák csoportja hiába kérte egy nagybirtok bérletét, inkább a zsidónak adták oda. Hány földesúr volt, aki azt sem tudta mennyi vagyona van, hanem a dolce far nienté-ben [boldog semmittevésben --- Szerk.] élt, míg egyszer a zsidaja azzal lepte meg, hogy már semmije sincs a méltóságos úrnak, mert mindent kifizetett neki előre. Írni, olvasni, tanulmányi utat tenni restek voltak a mieink, de a zsidó ernyedetlenül dolgozott, mert matematikai pontossággal kiszámította, hogy az a föld, amelyet árendál a mágnástól, a pazarlásnak ugyanazon üteme mellett mikor lesz az övé. (Egyik írónk panaszkodva említi föl, hogy a világháborúban hány fontos helyen kellett a zsidókat alkalmazni, mert a keresztények között nem találkozott németül értő emberrel.) Régi bűnök következményei alatt nyög ez a mai generáció. Mi balgán beértük azzal, hogyha a zsidó megmagyarosította a nevét és még államférfijaink is áradozva szónokoltak a zsidók megbízható hazafiasságáról. Most látjuk azonban, sőt látják például a németek is, hogy a kiűzött zsidóknak bizony ki sem csordul a könnyük, mikor az eddig úgy szeretett ,,hazát" el kell hagyniuk, sőt tüntetőleg vihognak a vonaton, mikor elutaznak. A zsidóság mindenkor nagyszerűen értette a mimikrit s a keresztény országok egyik tragikuma az volt, hogy ezt a játékot komoly valóságnak vették. Számosan vannak Budapesten, akik látták, amikor Németország megkezdte az orosz háborút, a zsidók örvendeztek és mulattak, hogy végre megbukik a hitlerizmus.

Az is jellemző dolog, hogy a légoltalmi kihágások miatt elítéltek között 40 egyén zsidó volt.

*

A kiválasztottság tudata a zsidókat a magasabbrendűség gondolatával töltötte el a körülöttük lakó népekkel szemben, akiket így maguknál alsóbbrendűeknek tartván, egyszerűen megélhetési forrásnak, kizsákmányolási anyagnak tekintettek. Míg a kereszténység a földi javak megvetését hirdette és a szent szegénységet a sarkalatos erények piedesztáljára emeltek, addig a talmudizmus arra ösztökélte a zsidóságot, hogy tegyék rá mindenre a kezüket, mert ,,az Úr a népek minden javát átadta az izraelitáknak". És a zsidóság rá is feküdt mindenre az ő szokott arroganciájával és prepotenciájával. Nézzünk meg akár még most is például egy üdülőhelyet, ahol ők többségben vannak: mozdulni sem lehet a nem zsidóknak, vagy lépjünk be egy üzletbe, amikor ők bevásárlásaikat eszközlik: szemrebbenés nélkül ragadnak el minden portékát a nem zsidók elől. ,,Minden a mienk." Emlékezzünk csak vissza a régi időkre: egy szót sem volt szabad róluk beszélni, ők legott uszítás miatt csaptak lármát. Elzsidósították irodalmunkat, megrontották szép magyar nyelvünket. Ezért például a villamoskocsikon még máig is Schlésinger-Sándor Pál magyarsága szerint fogalmazott táblákat látjuk: Rákóczi úton át, Vilmos császár úton át, holott a magyar az úton megy és nem az úton át. A kalauzok szintén a Dob utcai dialektusban kiáltják az utcaneveket, zsidósan hangsúlyozva az utolsó szótagot, holott a magyar nyelvben az első szótagra esik a hangsúly. Budapesten mindenütt így halljuk: ,,hét óra van", vagy ,,hét óra az idő", holott a magyar így mondja: ,,hét óra". Hát még az a sok ,,kapcsolatban", meg ,,során", meg ,,rámutatott arra", valamint a névelő rendszeres elsikkasztása és a nyelvrontás töméntelen zsidó gombája, amik nélkül már meg sem tud szólalni a ,,magyar" irodalom.

*

A házassági törvényjavaslat előadójának, a bátorszavú Bocsáry Kálmán dr-nak a képviselőházban 1941. július 1-én mondott beszédéből ideiktatjuk ezt a néhány szót:

--- A zsidóság állandó és soha meg nem szűnő problémát jelent a nemzetek életében. A zsidóság az egyetlen népfaj, amely lényegében megmaradt és nem változott meg akkor sem, amikor üldözték, akkor sem, amikor az emancipáció útján érvényesülését megengedték. Megmaradt olyan túlzott szolidaritásban és olyan közösségben, amely lehetetlenné tette, hogy felszívódjék más nemzetek életébe. A világháború előtt a zsidóság olyan mozgalmi erők élén állott, amelyek a hazafias és erkölcsi világrend követelményeivel szemben a radikális szabadelvűség és a materiális világszemlélet erőit igyekeztek érvényre juttatni. A világháború végén a legyőzött nemzetek azt látták, hogy tulajdonképpen a zsidóság győzte le őket. Minden kultúrnép fölvetette a zsidó problémával a lét vagy nemlét kérdését.

Egy öreg pap, egy galambszívű aggastyán, amikor ezeket a kemény szavakat olvasta, így fakadt ki: ,,Milyen szép lenne mostan, ha a magyar zsidóság vezetői egy nagy deputációval keresnék föl az ország hercegprímását és így szólnának előtte: Atyánk, vétkeztünk, de jóvá akarjuk tenni. Mindent visszaadunk, amit igaztalan módon szereztünk, minden munkát elvállalunk, csakhogy bűneinkért vezekelhessünk, odaadjuk javainkat a haza oltárára, szegényekként fogunk élni és fölvesszük mindnyájan a szent keresztséget, csak hadd élhessünk tovább is ezen a szentelt magyar földön, amely apáinknak meleg otthont és jólétet adott."

Ez azonban soha nem fog bekövetkezni. Már Izaiás próféta által megátkozta őket az Úr, imigyen szólván: ,,Vakítsd meg e nép szívét, nehezítsd meg füleit és zárd be szemeit, hogy nem lásson szemeivel s nem halljon füleivel s ne értsen szívével, nehogy megtérjen és meggyógyítsam őt." (6. fej.) Eljött az idő, amikor nem használ a jóhangzású név, nem ment meg a nemzeti viselet, nem ér semmit a pénzért vett rang és cím: beteljesedik rajtuk a régi átok, mindenütt ez zeng feléjük: Menjetek Isten hírével. Miként egy jeles írónk mondja, ,,a zsidóság eltaszította magától Jézust, ezért az Isten is ellökte magától ezt a népet: Jézus keresztje alatt megszűnt a zsidó nép, mint nemzet, és lett belőle egy hazátlan, üldözött, szétszórt faj, homlokán a Jézus-gyilkosság Káin bélyegével."

VIII. A vérmisztérium

A Talmud az ,,idegen kultusz" (Aboda zára) című traktátus 26b. lapján a Tosephothban (adalék) így szól: ,,A gójok legjobbikát öld meg." (Tob sebaggoim harog.) Ezt az utasítást vagy parancsot megtaláljuk a Szófrim (Írók traktátusá-ban) is, nemkülönben Majmonides és Jismaél rabbik könyveiben is.

Simon ben Haddarsan az ő Gyűjteményében (Jalkut) a 245. lapon, Mózes IV. könyve 25. fejezete 8. versének fejtegetésében így szól: ,,Mindaz, aki a gonoszok (rásáim) vérét ontja, annyit tesz, mintha áldozatot mutatna be Istennek."

Amikor ezeket a zsidó szabályokat olvassuk, önkéntelenül is rágondolunk az Üdvözítő szavaira: ,,Kezet vetnek rátok és üldözni fognak benneteket. (Lk 21) Átadnak titeket a törvényszékeknek és megostoroznak benneteket zsinagógáitokban. (Mt 10) Szorongatás alá vetnek benneteket és megölnek. (Mt 24) Mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek." (Jn 16)

Nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy a zsidók már több mint félmillió nem zsidót öltek meg, akikről a történelmi feljegyzésekből tudomásunk van. A Cirenaikában, a Ciprusszigetén és Alexandriában véghezvitt mészárlásokról fentebb szóltunk. Alexandriai adatunkat kibővítjük itt azzal, hogy ott 418-ban a zsidók azzal a hazug hírrel csalták ki egy éjjel a keresztényeket lakásaikból, hogy a Szent Sándor templom ég, s azután az utcán leölték őket. A következő évben Khalkisz és Antiókia között egy zsidó ünnepen öltek meg egy kisfiút keresztre feszítéssel és ostorozással, csupa mulatságból.

614-ben a zsidók II. Chosroes perzsa királytól Jeruzsálem elfoglalása után 90 000 keresztény foglyot vettek meg potom áron és kegyetlenül lemészárolták valamennyit.

Ezek olyan történelmi tények, amelyeket letagadni nem lehet. Ugyanúgy nem lehet kétségbe vonni a Martyrologium Romanum adatait sem, amelyek hitelesség és pártatlanság tekintetében minden forrásművet felülmúlnak. Elsősorban tehát ezt az egyházi könyvet idézzük.

Március 15. Szalonikiben (Thessalonicae) Szent Matróna szolgáló, kinek asszonya, mikor észrevette, hogy a leány titokban Krisztust tiszteli, és hogy lopva naponta templomba jár, mindenféleképpen bántalmazta, végre pedig vastag botokkal holtra verte s így a leány Krisztus megváltásában lehelte ki lelkét.

Március 24. Trientben (Tridentini) Szent Simeon gyermeknek szenvedése, akit a zsidók a legkegyetlenebbül megöltek, s aki később csodával ékeskedett.

A bollandisták* adatai szerint ez a gyilkosság 1475-ben nagycsütörtökön történt: Sámuel zsidó, ennek fiai Izrael és Mózes, ennek fiai Moher és Bonaventura ölték meg a 29 hónapos Simeont éjféltájban, Sámuel házában. Sámuel a gyermeket térdeire fektette, Mózes pedig egy törülközővel a torkát összeszorította, majd Sámuel egy késsel a nyakából kivágott egy darabot, a többiek pedig a vért egy csészében felfogták. Ugyanakkor a levetkőztetett gyermeket tűkkel szurkálták, miközben héber nyelven átkozódásokat mormoltak. Aztán a karjából és a combjából egy-egy darabot levágtak és a vért egy edénybe eresztették. A hóhérok végre a keresztre feszítést utánozva, a vonagló testet kifeszítve tartották. A vallatásnál azt jelentették ki, hogy ,,jóllehet, bármikor meglehet ölni egy gyermeket és a vérét lehet venni, azonban a vér jobb és Isten előtt kedvesebb áldozat, ha az ő húsvétjához közeli napokban veszik". Azt is vallották, hogy ,,szükséges, hogy a gyermek megkínoztassék és megfeszíttessék, különben nem hatásos a vére". (Archiv. Vatic. Fol. LV. és XLVII.) VIII. Gergely vétette föl a Martyrologiumba a kis vértanút és V. Sixtus pápa rendelte el ünnepét a trienti egyházmegyében. XIV. Benedek pápa 1755. február 22-én kiadott bullájában ezeket mondja: ,,A bollandisták könyveiben a március 24-i napi krónikához, azokon kívül, amik Boldog Simonról mondatnak, még a következő vértanúkról kell megemlékeznünk: a kölni egyházmegyében egy gyermeket tisztelnek, név szerint Joannetust, akit a zsidók a hit iránti gyűlöletből öltek meg. Baillet megemlít ugyanazon a napon két gyermeket Párizsban, név szerint Richárdot és Vilmost, akiket vértanúkként tisztelnek, mert a zsidók a hit iránti gyűlöletből ölték meg őket. Ezeket Angliában is tiszteleik. Ferdinánd spanyol király idejében Toledo közelében Guardia faluban egy hároméves gyermeket tisztelnek ,,a guardiai ártatlan" név alatt, akit szintén a zsidók öltek meg. Szardíniában szintén két gyermeket tisztelnek: Cesseliot és Camerinót. Ugyanígy említtetik a Boldog Simon életrajzában egy kis leány, 1442 körül, akit Linz környékén öltek meg a zsidók. A buzgó hívek szép emléket állítottak nekik. Ugyanott említtetik egy ötéves gyermek, Loreur, akit 1485-ben öltek meg a zsidók s akit a nép máig mint vértanút tisztel. (Azt hisszük, ilyen pápai szózatra el kell némulnia minden zsidó füllentésnek.)

Július 14. Szirakuzában, Szicíliában, Szent Márcián püspök, akit Szent Péter szentelt föl ugyanott, püspökké szentelése és az Evangélium hirdetése után a zsidóktól megöletett.

Szeptember 17. Saragossában (Caesaraugustae) Hispániában, Arbuez Szent Péter, Arragónia első quaestora, akit a katolikus hitért, amelyet tisztjéhez képest derekasan védelmezett, a megkeresztelkedett, de a visszament zsidók kegyetlenül megölték, s akit IX. Piusz iktatott a szentek sorába.

Szeptember 25. Szent Kristóf Szentháromságrendi ifjú vértanú, akinek a zsidók kiszakították a szívét, lándzsával átdöfték az oldalát és így feszítették föl húsvét vasárnapján Toledó városában.

Október 24. Nafran városában (Homeritas-nál), Arábiában Szent Aretásznak és 340 társának szenvedése, Jusztin császár idejében, Dunaan zsidó zsarnok alatt. Utánuk Christiana keresztény asszonyt dobták a tűzbe, akinek ötéves fia Krisztust gagyogva megvallotta és sem kedveskedéssel, sem fenyegetéssel nem lehetett visszatartani, hanem anyjához berohant a tűzbe.

December 21. Antiókiában Szent Anasztáz püspök és vértanú, aki Phocas császár idején a zsidók által a keresztények ellen támasztott lázadásban a legkegyetlenebbül öletett meg.

A trinitáriusok breviáriumában találjuk a hároméves Szent Kristófot, akit a zsidók Guardiában, Toledó mellett 1490-ben éjnek idején keresztre feszítettek, lándzsáikkal összeszurkálták, a szívét kiszakították és másnap, éppen húsvét vasárnapján az utcára dobtak.

A többi adat felsorolását a XI. századnál kezdjük.

1071. Bloisban, miként már fentebb említettük, a zsidók egy gyermeket keresztre feszítenek, azután a hullát a folyóba dobják. (Monumenta Germaniae Historica: Scriptores, I. köt. 500. old.)

1144. Norwichban (Anglia) húsvét napján egy 12 éves fiút becsalnak egy zsidó házba, keresztre feszítik, és a legválogatottabb kínzásokkal megölik, hogy a Krisztus kínszenvedését megláthassák. Hulláját a vízbe dobják. Theobald gróf kerékbe töri a zsidókat. (Bollandisták, III. köt. 588. old.)

1160. Glocesterben egy gyermeket keresztre feszítenek. (Bollandisták, ugyanott)

1179. március 25-én, nagycsütörtökön kínzásokkal megölik Richárdot, a ,,párizsi szent gyermeket". (Bollandisták, ugyanott, 591. old.) 315 évvel később Gaguin Róbert, a trinitáriusok generálisa írta meg a történetét, Turnay Róbert apát egykorú adatai alapján.

1182. Pontoisban keresztre feszítenek egy 12 éves gyermeket: a zsidókat emiatt kiűzik Franciaországból.

1191. Braisne-ben ráfogják egy keresztényre, hogy lopott és gyilkolt s ezért megölik, közben odaérkezik Fülöp Ágost király és a hamisan ítélkező 80 zsidót elégetteti. (Rigordus: Historia Galliae)

1220. Weissenbergben, Elzászban egy Heinrich nevű fiút megölnek. (Murmer: Helvetia sancta, Schedel: Allgemeiner Chronik)

1235. Norwichban (Anglia) egy gyermeket, akit erre a célra egész éven át hizlaltak, nagypénteken meg akartak ölni, azonban idejekorán kiszabadították a keresztények. (Polyd. Virgil. I. XVI.)

1236. Hagenaunál öt fiút temettek el Fuldából, akiket a zsidók az úgynevezett Tégla-malomban éjjel megtámadtak és meggyilkoltak, hogy a vérüket fölhasználhassák. (Richerus: Acta Senonensia XXV., 324.)

1244. Londoban egy gyermeket megkínoznak és megölnek. Tetemét a Szent Pál templomban tisztelik. (Baronius ad annum, nr. 12., valamint Mattheaus Parisiensis: Grand Chronique, V. 519.)

1247. Walreasban eltűnik nagykedden egy Milla nevű leány. Másnap megtalálják ruháját egy árokban, sebekkel borítva.

1250. Arragóniában egy Domonkos nevű hétéves gyermeket a zsidók húsvétra megölnek. (Hispania Blanca illustrata III., továbbá Johannes a Lent. Hist. Schediasma de Pseudo-Messiis 33. és Bolland. VI. 777-783.)

1255. Lincolnban elrabolnak egy Hugó nevű gyermeket és a zsidók húsvétig rejtegetik. Akkor pedig mindenhonnan sok zsidó gyűlik oda, és keresztre feszítik, miközben mindent úgy csinálnak, mint a Krisztus keresztre feszítésekor. (Bolland. 6. julii. 491. old.)

1257. Londonban a zsidók egy gyermeket húsvétra megölnek. (Cluverius Epitome 541. old.)

1260. Weissenburgban megölnek egy gyermeket. (Annales Colmarienses XVII. 191.)

1261. Pforzheimben (Baden) egy hétéves lányt megfojtanak, a vérét kieresztik, s tetemét a folyóba dobják. (Bolland. II. April. 383.)

1279. Münchenben egy fiút a zsidók agyonszurkálnak.

1283. Mainzban egy lelketlen dajka elad egy gyermeket a zsidóknak s azok megölik. (Baronius 61. Annal. Colmarienses XVII. 210.)

1285. Münchenben két gyermeknek lecsapolják a vérét, hogy gyógyszerül használják. A nép ezért a 180 zsidóra rágyújtja a házat, amelybe menekültek. (Raderus: Bavaria sancta II. 315.)

1286. Oberweselben (Rajna) egy Werner nevű fiút három napig szakadatlanul vagdalnak a zsidók, míg végre belehal. (Bolland. II. April. 697.)

1287. Bernben Szent Rudolfot húsvétkor megölik. (Bolland. II. April.)

1288. Troyban 13 zsidó végeznek ki rituális gyilkosság miatt.

Siegburgban egy János nevű szerzetes növendéket megölnek, büntetésül 18 zsidó végeznek ki.

1292. Colmarban egy gyermeket megölnek. (Annales Colmarienses II. 30.)

1293. Kremsben egy gyermeket megölnek. Két gyilkost megbüntetnek, a többi vesztegetés útján megszabadul. (Monumenta XI. 658.)

1294. Bernben ismét megölnek egy gyermeket. (Annales Colmar. II. 32.)

1302. Remkenben ugyanez történik. (Ugyanott, II. 32.)

1303. Weissensee-ben (Türingia) egy katonának Konrád nevű fiát a zsidók megfojtják és ereit megnyitván, a vérét kieresztik. (Baronius 64.)

1320. A zsidók a fekélyeseket megvesztegetik, hogy Franciaországban minden kutat mérgezzenek meg. Narbonne tartomány Vitry nevű városában Fülöp király emberei a gaztettet felfedezik és a tetteseket elégetik. (Gaguin Róbert: A franciák története, VI.)

1320. Puyban egy templomi énekes fiút a zsidók megölnek.

1321. Nancyban a zsidók egy fiatal papot megölnek.

1331. Überlingenben egy Frey nevű polgárnak fiát a zsidók megölik. A feldühödött nép azt a házat, amelybe 300 zsidó menekült, körülveszi és felgyújtja, a kimenekülőket elfogja és megfojtja. (Sartorius 49.)

1333. Kostnitzban, a Bodensee mellett a zsidók megmérgeznek egy kutat s ezért elégetik őket.

1345. Münchenben a később boldoggá avatott Heinrichet a zsidók hatvan szúrással megölik. (Raderus: Bavaria sancta II. 335.)

Benafeldben (Elzász) a zsidók elkezdik a kutakat megmérgezni. Az elfogottak vallomása szerint úgy szervezkedtek, hogy Németország valamennyi kútját megmérgezik. (Rankler II. Generat. 45.)

1338. Münchenben a zsidók megölnek egy nemesembert.

1349. Meiningben a zsidók összebeszéltek, hogy a templomban összegyűlt keresztényeket megrohanják és megölik: a gonosz tervet felfedezték és a zsidók lakoltak. (Ziegler: Tägliche Schauplatz, 396.)

1350. Köte helységben (Németország) a zsidók egy fiút megölnek.

1380. Hagenbachban (Svédország) a zsidók egy fiút megölnek.

1382. Münchenben egy rosszhírű nő ellop egy gyermeket, eladja a zsidóknak s azok egész testét összeszurkálják s kegyetlenül megölik. (Raderus: Bavaria sancta II. 315., valamint Annales Bavarorum VII.) Ugyancsak Aventinus János írja, hogy abban az évben, Szent Cecilia napján (november 22.) sok zsidót égettek el, mert Münchenben, Nördlingenben, Esslingben, Ulmban, Schwäbisch-Hallban és Svábország több helységében a kutakat megmérgezték.

1401. Diessenhofenben (Svájc) Conrad Lory négyéves gyermeket 3 forintért elad egy keresztény Vitelmann Michail nevű zsidónak, s a zsidók a vérét veszik. A perben az egyik zsidó vádlott azt vallja, hogy a zsidóknak minden hét évben szükségük van a keresztény vérre, a másik pedig azt vallja, hogy az áldozat nem lehet idősebb 13 évesnél, a harmadik pedig, hogy a kibocsátott vérnek egy részét meg kell szárítani és porban eltenni, mert így használják ők a szertartásnál. (Historia B. Alberti di Simone Habiki, Bolland. II. April.)

1407. Krakkóban egy gyermeket a zsidók megölnek, s ezért kiűzik őket az országból.

1410. Türingiában a zsidók rituális gyilkosságot követnek el s ezért kiűzik őket az országból. (Bolland. II. April. 838.)

1429. Ravensburgban egy Ludwig von Bruck nevű ifjút a zsidók megölnek a zsidó húsvétkor. Tetemét megtalálják és áhítatos tisztelet tárgya lesz. (Bolland. III. 978.)

1442. Linzben Pöck Tamásnak 13 éves lányát ellopják, számos szúrással kieresztik a vérét s hullát a vízbe dobják.

1452. A zsidók egy gyermeket hosszú vastűkkel halálra szurkálnak s a vérét gyümölccsel megeszik. (Spina Alfonz: Fortalicium Fidei)

1453. Ugyanott olvassuk, hogy a zsidók Anconában egy férfit meggyilkolnak. Ugyanezt a konvertita Manuel is elmondja. Ugyanő beszéli, hogy abban az évben Anconában egy Simon nevű zsidó orvos a házában egy gyermek fejét levágta és egy szomszédos szobában akarta elrejteni: munkájában valaki megzavarta, miközben egy nagy kutya osont be, bekapta a fejet a fogai közé és az utcára rohant vele. Így fedezték fel a gyilkosságot.

1453. Boroszlóban a zsidók ellopnak egy gyermeket, felhizlalják, azután egy szegekkel kivert hordóba nyomják, s addig hengergetik, míg minden vére kifolyik. (Pawlikowsky: Der Talmud in der Theorie und Praxis)

1454. Kasztíliában egy gyermeket darabokra vagdalnak és a szívét fölfalják. A zsidókat ezen és hasonló cselekedeteik miatt kiűzik az országból. (Alphonsus Spina: De bello Judaico, III.)

1457. Ugyanazon szerző tudósítása szerint Turinban egy zsidó elfog egy gyermeket, betömi a száját, hazacipeli a köpenyében, bezárja az ajtót és hozzálát a gyermek leöléséhez. A gyermek azonban kiszabadítja a száját, kiáltozni kezd, s a járókelőt rátörik a zsidóra az ajtót.

1462. Innsbruck mellett Rinnben, július 9-én, a később boldoggá avatott Oxner András nevű fiút szegény özvegy anyjának távollétében a saját keresztanyja eladja a vásárra utazó zsidóknak s azok egy erdőben, az úgynevezett ,,zsidókőnél" megölték és vérét kieresztették. (Bolland. III. 462.)

1468. Ó-Kasztíliában Selomo Becho rabbi parancsára egy asszonyt nagypénteken megölnek.

Ugyanazon évben Endigenben, Kaiserstuhl mellett (Freiburg) egy koldus családot a zsidók megölnek. A bádeni birodalmi gróf a zsidókat elégetteti. (Barberini Tamás érsek elbeszélése, továbbá Schreiber: Freiburger Urkundenbuch, Edinger Judenspiegel stb.)

1475. A már fentebb említett Boldog Simon vértanúsága.

1476. Regensburgban a zsidók nyolc gyermeket gyilkolnak meg, a csontjaikat megtalálják egy Josef nevű zsidó házában: ezek a csontok először a városházán tétetnek ki köztiszteletre, majd az úgynevezett ,,Szépséges Mária" kápolnában helyeztetnek el. 17 zsidót ítélnek el e gyilkosságok miatt.

1480. Trevisoban a később boldoggá avatott Da Porto-Buffalo Sebestyén nevű bergamoi kisfiút ölik meg a zsidók. (Baronius, 569., továbbá H. Desportes: Le mystére du sang. 80. Bolland. II. April.)

1485. szeptember19-én Arbues Szent Péter saragossai kanonokot a színleg keresztényekké lett, de azután a visszazsidósodott gyilkosok a székesegyház oltára előtt a Matutinum végzése közben megrohanják és halálosan megsebesítik.

1486. Regensburban hat gyermeket megölnek és csontjaikat mély kútba dobják. (Raderus: Bavaria sancta III. 174.)

1490. Guardiában, Toledo mellett a már fentebb említett Szent Kristófnak vértanúsága.

1494. Nagyszombatban a zsidók elcsábítanak egy kisfiút, felvágják az ereit, a vért egy edénybe eresztik és a hullát feldarabolva elássák.

1503. Waldkirchben (Elzász) egy apa 10 forintért a zsidóknak odaadja a gyermekét, mert azok azt ígérik, hogy csak a szükséges vért csapolják le belőle, azután visszaadják. A gyermek azonban meghal, s a hulláját egy farakás mögött találják meg. (Bolland. II. April 830.) Ugyanabban az évben Krakkóban egy anya eladja gyermekét a zsidóknak potom áron.

1504. Frankfurtban egy szívtelen ember leszúrja a mostohafiát, a vérét egy tálba ereszti és ezzel fizeti ki egy zsidónál lévő adósságát.

1505. Budweisben a waldkirchi esethez hasonló gonosztett történik.

1510. Berlinben Jakob, Selomo, Aaron, Levi, Jizchak, Mosé rabbi és Jakob sakter egy négyéves fiút 10 forintért megvesznek egy állítólag ismeretlen embertől,leviszik a pincébe, ráfektetik egy asztalra, és ereit tűkkel szurkálják, míg a vére kifolyik, azután a sakter állatok módjára levágja. Száz zsidó kerül a vádlottak padjára, akik részint ennek, részint más hasonló gyilkosságoknak részesei voltak, továbbá a keresztény vért orvosság gyanánt itták, vagy pedig paradicsommal, fűszerekkel és mézzel keverve fogyasztották. Negyvenegy zsidót elégetnek.

1514. Hallban (Szászország) egy Pfefferkorn nevű zsidó több gonosztett mellett beismeri, hogy két gyermeket lopott el, egyiket eladta a zsidóknak s ő maga is segített a kínzásban. A zsinagógában végzik ki.

1520. Saragossában augusztus 6-án a boldoggá avatott Dominguitto del Val nevű gyermek vértanúsága, akit a zsidók szüleitől elloptak, több zsidó közreműködésével keresztre feszítettek, a tetemét az Ebro folyó partján elrejtették, de csoda módra megtalálván, a keresztények az ottani székesegyházban temették el. (Acta Sanctorum, V. Aug.)

1520. Nagyszombatban és Berényben két gyermeknek veszik vérét a zsidók, s ezért kiűzik őket. (Bolland. II. April. 839.)

1529. Bazinban (Pozsony megye) egy ottani polgárnak, Meilinger Györgynek fiát ellopják a zsidók, bezárják egy pincébe és ott kegyetlenül meggyilkolják. Néhány nap múlva egy öregasszony a városka közelében rátalál a megcsonkított testre, melynek kezei hátra voltak kötve: elviszi az apa házába. A tetemen a hatóság számos szúrt sebet állapít meg, a kezeken és a lábakon minden ér föl van vágva, a fej be van verve. Az elfogott zsidók bevallják, hogy a fiúcska vérét tollszárakkal szívták ki és különböző célokra használták.

1405. Suppenfeldben (Bajorország) húsvétkor Piesenharter Györgynek Mihály nevű négyéves fiát a zsidók egy oszlophoz kötözték, három napig kínozták, ujjait megcsonkították, majd egész testét keresztformában szétvágták, hulláját az erdőben elásták, egy juhászkutya azonban kikaparta. (Raderus: Bavaria sancta II. 231. II. 179. Aventini: Annales Bavarorum 17.)

1547. Ravában (Lengyelország) egy cipésznek (mások szerint egy szabónak) Mihály nevű fiát két zsidó keresztre feszíti. (Bolland. II. April. 839. Simona Habiki a fent idézett helyen.)

1569. Witovban (Lengyelorsz.) egy Jakob von Lezyka nevű zsidó két tallérért megveszi egy petrikaui özvegyasszonynak, Kosmjanina Margitnak kétéves gyermekét 2 ezüst márkáért és kegyetlen módon meggyilkolja. (Lásd ugyanott.)

1571. M. A. Bragadinust a zsidók elevenen megnyúzzák és kegyetlenül meggyilkolják. (Münster Sebestyén: Kosmographia)

1573. Berlinben, január 8-án kivégeznek egy Leopold nevű zsidót, aki egy koldustól egy gyermeket vásárol, átadta más zsidóknak, akik szórakozásból addig kínozták, amíg belehalt. (Sartorius 53.)

1574. Puniában (Litvánia) Lublini Orsolyának hatéves Erzsébet nevű leánykáját egy Smierlovitz Joachim nevű zsidó nagykedden megöli és vérét a maceszsütéshez használják. Egy vilnái kápolnában emlékkereszten van története megörökítve. (Simone Habiki idézett művéből.) Ugyanakkor Zglobieban is ellopnak egy fiút és Tarnowba viszik, ahol több keresztény gyermek vesz el a zsidók kezén.

1590. Szydlowban egy gyermeket a szülei elvesztenek: később megtalálják hulláját teljesen vértelenül, számtalan szúrt sebbel és vágásokkal. (Lásd ugyanazon szerzőnél.)

1592. Vilnában a hétéves Simont a zsidók késekkel meg ollókkal teljesen összeszurkálják és karcolják, sőt a körmei alá is beszúrnak, több mint 170 sebet ejtenek rajta. A szent tetemet a ciszterciták templomában helyezték el.

1595. Goszinban (Lengyelország) egy asszonyt elítélnek, mert már a harmadik gyermeket adta el a zsidóknak. Egy gyermeknek vértelen tetemét meg is találják.

1597. Szydlow környékén eltűnik egy gyermek, borzasztóan megcsonkított tetemét később találják meg. A zsidók megölnek egy gyermeket s annak vérével hintik be az új zsinagógát, fölszentelésképpen. Az Acta Sanctorum áprilisi kötete tizenöt ártatlan gyermeket említ, akiket a lengyelországi zsidók öltek meg.

1598. Smienanovban Pietrzynin Máté négyéves Albert nevű fiát Szejnov Áron és Márk Worniki kocsmabérlők húsvétkor elfogták és bevitték a kocsmájukba. Ott több zsidó jelenlétében megnyitották az ereit, azután folytonos kínzás mellett megfojtották és a hulláját a mocsárba dobták. (Acta Sanctorum II. April., Tentzel: Juli 1693. stb.)

1626. Varsóban egy ötéves gyermek hulláját találják, a testén több mint száz lyukasztás van, még a legkisebb erei is föl vannak vágva.

1650. Kaadenben (Stájerország) március 11-én megölnek a zsidók egy Tillich Mátyás nevű gyermeket. A hullán sok sebet találtak s az ujjai is le voltak vágva. A tettest kerékbe törték, az áldozatnak emléket állítottak.

1665. Bécsben, az úgynevezett zsidó városban, május 22-én a zsidó lóúsztatóban egy asszony holttestét találják, akinek a nyakára kövekkel megrakott zsák volt kötve. A test egészen össze volt szurkálva és vagdalva. Tunguchban (Poroszország) a zsidók egy gyermeket megölnek. (Tentzel: Juli. 1665, 553.)

1669. Metzben Raphaél Levy zsidó ellopja Gilles de Moyne hároméves gyermekét s kegyetlen kínzásokkal és csonkításokkal megöli. A tettest elevenen elégetik. (Procés Paris 1670. Abrégé du Procés fait aux juifs de Metz)

1675. Mieszben (Csehország) a zsidók megölnek egy négyéves gyermeket.

1690. Minszkben (Oroszország) a zsidó Sulka a szomszédjának hatéves kisfiát átcsalogatja magához, azután elhurcolja Bialisztokba s ott először leviszi egy sötét pincébe, majd különféle eszközökkel halálra kínozza. A hulláját a barmok ételébe dobja, de a kutyák három napig ott ugatnak mellette s nem engedik az állatokat közelébe. A sok ugatásra az emberek figyelmesek lesznek és fölfedezik a hullát.

1691. Ennefeldben (Bajorország) a zsidók megölik Essenfelder János protestáns lelkész kisfiát.

1753. Kijevben április 30-án eltűnik egy Studzinki nevű nemesnek a fia. A zsidók először egy kocsmában rejtegették, azután megölték.

1764. Orkután (Sáros megye) Balla János fiacskáját számtalan késszúrással megölik, a szemét kitolják, a nyakát elvágják.

1791. Péren (Szilágy megye) a 13 éves Takáts Andrást ellopják özvegyanyjától, a nyakát elvágják s a hulláját egy árokba dobják.

1803. Buchhofban, Nürnberg mellett, Hirsch nevű zsidó március 10-én ellopja a kétéves Mackel-fiút: 12 nappal később találják meg holttestét a mezőn. A zsidók megvesztegették a bírákat s így nem lett bántódásuk.

1810. Aleppóban eltűnik egy keresztény nő: egy Rafael nevű anconai zsidóra terelődik az alapos gyanú, aki a szegény nőt meggyilkolta és vérét vette. (A damaszkuszi per iratai, A. Laurent.)

1812. Korfu szigetén a zsidók két gyermeket megölnek.

1813. Witebszkben (Lengyelország) a zsidók egy gyermeket megölnek. A vizsgálat folyamán a szentpétervári törvényszék közli, hogy 1753-ban és más években is történt hasonló bűncselekmény.

1817. Wilnában a kis Adamowitz Mariannának meggyilkolása miatt indított eljárást elévülés címén megszüntetik.

1823. Wieleczben, Vitebszk mellett, Jemelián Ivanov rokkantnak négyéves fiát a zsidók ellopják és megölik.

1824. Bejrútban Tacsallach Seyeh nevű tolmácsot zsidó házigazdája megöli.

1827. Varsóban egy gyermeket a zsidó húsvétra megölnek. (Chiarini: Teoria del Giudalismo, I. 355.) Vilnában egy Ossyp nevű parasztfiúnak összeszurkált holttestét találják: a kormányzósági bíróság előtt kihallgatott Zukovski nevű pásztor látta, amint a gyermeket a zsidók a mezőn megragadták.

1831. Szentpétervárt egy gyermeket megölnek. A bíróság megállapítja, hogy a gyilkosság rituális célból történt.

1834. július 13-án, Neurhofenben, Düsseldorf mellett, egy hatéves fiút megölnek.

1836. Tarnowban egy leányt a zsidók nagykedden leitatnak, azután letaszítják a pincébe és vérét veszik. (Amblagen der Juden. Leipzig, 1864)

1839. Damaszkuszban a vámhivatalnál egy palackot fedeznek föl, amelynek tartalma vér: a zsidó címzett a hivatalnokoknak 10 000 piasztert ajánl fel, ha a dologról hallgatnak. (Prozess bei A. Laurent, 301.)

1839. Rodosz szigetén eltűnik egy árus asszonynak fia, aki a zsidókhoz tojást szállított. A megvesztegetett hatóság az ügyet eltussolja.

1840. Damaszkuszban megölik Tamás kapucinius atyát. A jámbor szerzetest az egész város szerette, sőt még a pasa is nagy tiszteletben tartotta. Február 5-én este becsalták Harari Dávid zsidó házába s ott a zsidó és hozzátartozói megrohanták és megölték. A vérét palackokba eresztették s elküldték a főrabbinak. A per aktái szerint ezután lakomát is csaptak. A testet földarabolták s a kloakába dobták, a ruháit elégették. Éjjel a szolgája, Amorán Ibrahim gyanút fogott és a gazdája keresésére indult a zsidó városrészbe. De őt is becsalták a zsidók és ugyanúgy megölték. A nép körében érthető felzúdulás támadt, maga a francia konzul vette kezébe az ügyet: Soliman borbély, aki azon az éjjel Harari házában járt, elárulta a tettesek neveit, s ennek alapján 16 zsidó került letartóztatásba. Négynek megkegyelmeztek, kettő meghalt a börtönben, a többi tizet a zsidóság minden erőlködése ellenére halálra ítéltek. Erre egész Európa zsidósága megmozdult, elküldték a nagy zsidókat: Cremieuxt, Munckot és Montefiore Mózest Mohamed Ali alkirályhoz, és megfelelő összeg ellenében kieszközölték a halálraítéltek szabadon bocsátását. A jámbor szerzetes sírját ez a felirat díszíti: ,,Itt nyugszanak P. Sardegna Tamás kapucinus, apostoli misszionáriusnak csontjai, akit a zsidók 1840. február 5-én megöltek." (Relation historique des affaires de Syrie depuis 1840. jusqu'en per Achille Laurent.)

1843. Rodosz szigetén több keresztény gyermeket megölnek. (L'Egypte sous Mehemed Ali. Hamont, Paris, 1843)

1859. Foksaniban (Oláhország) megölnek egy ötéves fiút.

1873. Enningenben megölnek egy fiatal leányt.

1875. Zborón megölnek egy 16 éves leányt.

1877. Szalacson (Szilágy megye) megölnek egyszerre két gyermeket.

1879. Kruraisban (Kaukázus) a zsidó gipszárusok megölnek egy hatéves kislányt, levágják a kezeit és lábait s a vérét lecsapolják.

1881. Alexandriában megölik Fornarachi Evangelio nevű görög fiút. A tetemét vértelenül, összeszurkálva találják meg: noha a gyilkosság nyilvánvaló volt, de egy nemzetközi zsidó diplomata banda szabadlábra helyeztette a Baruch-családot, természetesen megfelelő pénzek ellenében.

1882. Tiszaeszláron április 1-én megölik Solymosi Esztert. Minthogy az eltünt leánykát utoljára a zsinagóga közelében látták, a gyanú a zsidókra irányult. Scharf József zsinagóga szolgának két fia, az ötéves Sámuel és a tizenegyéves Móric, akik a kulcslyukon nézték végig a gyilkosságot, eleinte az apjuk ellen vallottak, elmondván, hogy az öreg bevezette a kislányt a zsinagógába, levetette a kabátját, majd a kislány ruháit szedte le s azután elvágta a nyakát. A sakter először azt vallotta, hogy a holttestet előbb elrejtette, este pedig a Tiszába dobta. Ezt a vallomását a főtárgyaláson visszavonta. Négy hónap múlva csakugyan vetett a víz a partra egy női hullát, ez azonban, noha az Eszter ruhái voltak rajta, egy idősebb nőé volt. Két zsidó csinálta meg a cserét, de ezek is letagadtak mindent a főtárgyaláson. Az első vizsgálóbírót a zsidók halálba kergették. A második vizsgálóbíró Bary József volt, akit a zsidók nem tudtak megvesztegetni s ezért mindenképpen fondorkodtak ellene. Közben a királyi ügyész is öngyilkos lett. A zsidók egész Európában minden követ megmozgattak, hogy a rituális gyilkosság vádját megtörjék. A miniszter egy erdélyi ügyészt jelölt ki a vád képviseletére: ennek ,,vádbeszéde" azonban olyan különös volt, hogy tizenkét keresztény ügyvéd tett ellene panaszt az igazságügy miniszternél. Az elnök megtiltotta Szákay ügyvédnek, az anya képviselőjének, hogy rituális gyilkosságról beszéljen. A zsidók képviselője, Eötvös Károly, hat hónapig húzta az ügyet, mialatt egyre bújta a sebészeti könyveket, hogy a tényállást minél inkább bonyolítsa. (A zsidók ezt az érdemét örök hálával fizették. Nagykőrösön utcát is neveztek el róla.) Az ítélet általános felháborodást idézett elő. Budapesten, Pozsonyban, Kassán, Nyíregyházán, Sopronban és még több helyen véres tüntetések voltak. A Scharf-családnak menekülnie kellett az országból. (Melegen ajánljuk olvasóinknak Bary József főügyész terjedelmes művét: A tiszaeszlári bűnper.)

Ugyanazon évben Konstantinápolyban egy gyermeket a zsidók a házukba csalogatnak: másnap a hulláját találják meg az Aranyszarvnál.

1883. Ugyanolyan eset. A megvesztegetett hatóság nem indít vizsgálatot.

1884. Skurzban (Poroszország) január 21-én eltűnik egy 14 éves fiú, Cybulka Onophrius. A hulláját másnap megtalálják a falu közelében egy híd alatt. A test teljesen vértelen volt, a tagok hajszálvékony vágásokkal voltak a testről levágva. Három zsidóra terelődik a gyanú, azonban egy berlini ügyészi megbízottnak (Kriminal-Kommissionär) sikerül őket szabadon bocsáttatni és egy antiszemita katolikus mészárost helyettük fogságra vettetni. Egy év múlva derül ki ártatlansága, mire a zsidó tetteseket már sehol sem találják. (Glaugau: Der Kulturkämpfer, V. évf. 118.)

1886. Sajóvámoson ismét rituális gyilkosság történik: Verhovay lapja, a "Függetlenség" erélyesen követeli a szigorú vizsgálatot, az ügyet mégis eltussolják.

1891. Xantenben, a Rajna mellett, június 29-én Hegemenn János ötéves fiút szakszerű saktervágással megölik és a vérét kieresztik. A hullát Buschhoff sakternek telke mellett találják meg. Szemtanúk bizonyítják, hogy a gyermek előtte való nap délelőttjén a sakter házába tért be. A bíróság mégsem folytatott alapos nyomozást, hanem a zsidók egyhangú kívánságára megszüntette a pert.

1899. Polnában (Csehország) Hruza Ágnes 19 éves lányt megöli Hülsner Lipót zsibárus két hitsorsosa segítségével, majd a vérét lecsapolják. Hülsner az esküdtszék előtt beismeri, hogy ő vágta el a lány nyakát s hogy ő fogta fel a kiömlő vért. Felakasztásra ítélik. A zsidó sajtó óriási lármát csap, mire az ügyet egy másik esküdtszék elé utalják. Ott kiderül, hogy Hülsner 1898. július 17-én szintén így gyilkolt meg egy Klima Mária nevű lányt. Ismét halálra ítélik, de kegyelemből életfogytiglani börtönt kap: innen a zsidók kilenc év múlva kiszabadítják.

Ugyanazon évben Bernstein Miksa rabbijelölt a hétéves Hack Steverint a lakására csalja s ott a vérét lecsapolja. A bíróság Bernsteint pszichopatának és vallásos őrültnek jelenti ki.

1900. Konitzban (Nyugat-Poroszország) március 11-én megölik Winter Ernő 18 éves fiút. Két nap múlva kihalásszák a tóból szétdarabolt törzsét. A fejét öt hét múlva találják meg a játszadozó gyermekek. A test teljesen vértelen. Több bizonyíték van arra, hogy a gyilkosságot a zsidó Levy Móric mészáros pincéjében hajtották végre, ahová egy zsidó nő csalta be az áldozatot. Azon a napon sok zsidó volt Konitzban, ezek közül néhányat letartóztatnak, míg a helybeli sakter megszökik. A tetteseket a hatóság nem akarta megtalálni.

1911. Kijevben megölik a 13 éves Kuscsinszki András nevű iskolás gyermeket. Nyolc nap múlva találják meg szétvagdalt és vértelen testét egy téglagyárban. A gyanú a téglagyár zsidó intézőjére, Beilis Mendelre irányul. Az ügy csak két és félévi huzavona után kerül tárgyalásra: Beilist persze fölmentik, azonban megállapítja a bíróság, hogy a gyilkosság a zsidók vallási központjában, mégpedig vérvétel céljából hajtatott végre. A vádlók és a tanúk később majdnem mindnyájan a bolseviki terror áldozatai lettek.

A berlini ,,Weltbund Kinderdank" csak 1919 húsvétjáról 16 gyermek eltűnését sorolja föl!

1928-ben a zsidók megölik Helmut Daube nevű fiút.

1929-ben a zsidó húsvét előtt Manauban megölnek egy Kessler Károly nevű gyermeket.

1932-ben Paderbornban megölik és feldarabolják a zsidók Kaspar Márta nevű kisleányt.

*

A fent elsorolt történeti adatokhoz nem fűzünk semmi kommentárt. Meg kell azonban a tárgyilagosság kedvéért jegyeznünk, hogy sem a Talmudban, sem a Sulchan Arukhban, sem egyéb rabbinikus könyvben nem lehet találni olyan szabályt, utasítást vagy tanácsot, hogy a zsidók a maceszbe vagy egyéb rituális célra keresztény vért használjanak. Ilyen értelmű passzust egy komoly kutatónak sem sikerült a zsidók könyveiben felfedezni. Ha tehát a zsidók rituális célból öltek, ezt csakis szóbeli hagyományaik diktálhatták nekik. Már pedig a Talmud Ros hasana (Újév) című traktátusa a 19a lapon azt tanítja, hogy a szóbeli hagyományokban foglalt törvény egyenlő a Tórával!

Ennek a hagyománynak létezését több tekintélyes keresztény író állítja, illetőleg a következő adatokkal bizonyítja:

Paolo Medici ,,Riti e costumi degli Ebrei" című könyvében, amely Turinban, 1874-ben jelent meg, a 323. lapon egy sereg keresztény gyermek megöletését adja elő.

Giovanni de Feltre, a milánói Podesta előtt ünnepies esküvel bizonyította, miszerint a zsidók bizonyos célokra keresztény vért használnak.

Buxdorf ,,Synagoga Judaica" című könyvében (Basel, 1580) a VII. fejezetben előadja, hogy a zsidó bölcsek (chakam) a keresztény vért az ő varázslásaikhoz, a gyógyításaikhoz, valamint a körülmetélésnél, az új párok összeadásánál (az akkor szokásos kemény tojás meghintésénél), továbbá a bűnbánati napokon és a halotti szertartásoknál használták.

Teofito, volt moldvai rabbi, később szerzetes, 1803-ban, volt hitsorsosai okulására közzétette nevezetes leleplezéseit: ez a könyv 1834-ben Nápolyban görög nyelven, majd 1883-ban Turinban olaszul jelent meg ,,Il sangue cristiano nei riti ebraici della moderna Sinagoga" (,,A keresztény vér a mai zsinagóga zsidó szertartásaiban") címmel, és világszerte érthető feszültséget keltett. Ebből a könyvből idézünk néhány sort:

,,Ezt a vérmisztériumot nem minden zsidó ismeri, hanem csakis a bölcsek (chakan) vagy a rabbik és az írástudók, akik ezért ,,a vérmisztérium letéteményesei" (conservatori del mistero del sangue) címet viselik. (19. és 34. lap.) Mikor 13 éves lettem, atyám maga mellé vett, elvitt egy helyre, ahol senki sem hallgatózhatott, és miután a keresztények gyűlölését, mint Istennek tetsző dolgot behatóan megmagyarázta, megtanított arra, hogy Isten azt parancsolja, miszerint a keresztényeket levágjuk (macelbare, sclachten) és a vérüket vegyük. Fiam --- mondta atyám, megcsókolva engem ---, én téged most ennek a titoknak közlésével az én legbensőbb bizalmasammá, az én második énemmé tettelek, és e szavaknál egy koronát vett elő és a fejemre tette. Azután megmagyarázta a vérmisztériumot s hozzátette, hogy ezt Jehova adta a zsidóknak és a gyakorlását megparancsolta. Én tehát a jövőben ismerője (conscius, Mitwisser) leszek az izraelita vallás legfontosabb misztériumának. Majd elmondta az átkokat és büntetéseket, ha én ezt a misztériumot valakinek elárulnám, tehát sem anyámnak, sem nőtestvéreimnek, sem fitestvéreimnek, sem jövendőbeli feleségemnek, hanem egyedül a legbölcsebb, legbuzgóbb és erre legalkalmasabb fiamnak. Így kell ennek a misztériumnak apáról fiúra öröklődnie a legkésőbbi nemzedékig. A főszabály az, hogy minden zsidó köteles életében legalább egy keresztényt levágni (vagy legalább tönkretenni), ha a jövendő világba be akar jutni. A zsidók leginkább megelégedettek, ha egy ártatlan gyermeket ölhetnek meg s legjobban szeretik ezt húsvét tájékán cselekedni, hogy a Jézus szenvedését lássák.

Laurent Achilles, akinek Tamás páter meggyilkolásáról szóló adatait fentebb idéztük, közli egy húszéves aleppoi zsidó nőnek, név szerint Ben-Nudnak vallomásait, amelyeket gróf Durfort Civrac híres orientalista előtt tett, s amelyeket ez a damaszkuszi konzulhoz írásban továbbított. Ez a zsidó nő elmondta a grófnak, hogy ő hétéves korában Antiochiában a saját szemeivel látta, mikor a zsidók abban a házban, amelyben ők laktak, két keresztény fiúcskát a lábuknál fogva a szoba mennyezetére fölakasztottak. Sírva rohant a nagynénjéhez, ez azonban kinevette és elküldte a bazárba. Vagy nyolc évvel később, 1834-ben Tripoliszban volt egy rokonánál s ott egy rejtett helyről látta, hogy egy tisztes öreget, akit még Aleppóból ismert, a zsidók kávéval meg szeszes italokkal kínáltak, azután rávetették magukat, betömték a száját, hátrakötötték a kezeit, felkötötték egy narancsfára és három óra hosszat úgy hagyták; majd amikor már közel volt a halálhoz, elvágták a nyakát és a vérét kieresztették. Tetemét később egy ládába gyömöszölték és bedobták a tengerbe. Húsvét előestéjén a zsidók tudvalevőleg egy kakast szoktak megfeszíteni, vagyis a falhoz szegezik, összeszurkálják és mindenféleképpen megkínozzák (az az engesztelési kakas, amit a mi zsidaink ,,Kapores-Hahn"-nak hívnak). Egy ilyen alkalommal hallotta a zsidó lány, hogy Jézust minden képzelhető gúnynéven emlegetik, a legválogatottabb kifejezésekkel gyalázzák, és többször mondogatják, hogy a kakas helyett milyen nagy örömmel feszítenek meg egy gójt!

[1] Az illusztris szerzőt, aki már néhány éve elhunyt, a könyvében foglalt Talmud-idézetek miatt vakmerően megtámadta egyik zsidó lap: ő hozzám fordult, mire én megküldtem neki azoknak az általa helyesen idézett mondatoknak héber szövegét. Rónay dr. ezeket továbbította ahhoz a zsidó laphoz, mire annak szerkesztője tüstént elhallgatott.

 
 
0 komment , kategória:  A zsidó nép bűnei IV. rész   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1045
  • e Hét: 2910
  • e Hónap: 14061
  • e Év: 279276
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.