Regisztráció  Belépés
ennmary.blog.xfree.hu
Nem mondhatom el senkinek, elmondom,hát mindenkinek--- "Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer,......" --Pedig , ...... :) Ennmary x
1972.11.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
x y .. elmélet, gondolat..
  2013-08-07 10:56:06, szerda
 
 


Bizonytalanság, szorongás, stressz, demotiváltság, depresszió. És persze a testi tünetek: folyamatos gyomorgörcs, heves szívdobogás, szédülés, fejfájás, légszomj, alvási zavarok.... Neked is ismerősek? Nem vagy egyedül!
Egyre több ember küzd ellenük nap mint nap.
Sokan már-már beletörődtek a kellemetlen tünetekbe, rohanó, teljesítményorientált világunk velejáróinak tekintik. Pedig nem azok, sőt!
Ne szenvedj tovább, van kiút, van megoldás!?



Egyre boldogtalanabbak a 8-17 éves gyermekek, fiatalok, pedig hosszú időn át úgy érezték, minden rendben.
2008-ban azonban ez a pozitív folyamat megtorpant, napjainkban pedig csökken az elégedettségük. Vajon mi lehet ennek az oka?
Mely korosztályra jellemző ez leginkább?
Miért?
Mi a helyzet nálunk? Mit tehetünk a pozitív folyamatok elindulása érdekében??????????




"A szeretetkapcsolattól nem idegen az, hogy elvárások is vannak benne, de közben - bár ez egy paradoxon - lehet ezzel együtt föltétel nélküli is. A szeretetemnek ugyanis lehet, hogy nincs föltétele, de a kapcsolatnak van. Hogy egy kapcsolat lényegileg az lehessen, ami, ahhoz bizonyos föltételeknek teljesülniük kell. A házasság keretein belül az elvárás például így fogalmazódhat meg: elvárom tőled azt, hogy hűséges akarj lenni hozzám, és keressük közösen a megoldásokat, ha valami nehézség adódik. Ha a szerelem vagy a szeretet nevében elhitetjük egymással, hogy a kapcsolatunkban egyáltalán nincsenek elvárásaink, akkor sajnos ámítjuk a másikat és önmagunkat is. Ha a kapcsolat föltételeit kölcsönösen megteremtettük, lehetőséget biztosítottunk a feltétel nélküli szeretethez."
Pál Feri: A szorongástól az önbecsülésig






"Amikor megcsalnak minket, sokszor gyermekkori fájdalmak, traumák fakadnak fel bennünk. Hogy egy egyszerű példát mondjak: ha a pici gyermekünkkel vendégségbe megyünk, és ott ringatni kezdünk egy másik kisbabát, akkor a gyermekünk egy idő után jó eséllyel tiltakozni kezd. 'Ő az én anyukám, nem a tiéd!' - és haragszik a másik gyerekre. Mert úgy, ahogy őt öleljük, nem fordulhatunk más felé! Teljesen normális és egészséges igényünk, hogy különlegesek legyünk a szüleink számára, hiszen ki más adhatná meg nekünk azt az alapélményt, hogy egyszeriek és felcserélhetetlenek vagyunk, ha nem az anyánk vagy az apánk? Akit ezen a területen nagy trauma ért gyerekkorában, az a megcsalásra akár extrém módon is reagálhat, mert az egy olyan mély regresszív élményt idézhet elő, amely felett nincs kontrollja. Testi tünetek szintjén, igazi szeparációs szorongásélményként, gyermeki elhagyatottságként élheti meg ezt a helyzetet, amely hasonló kiszolgáltatottság-érzést hozhat elő, mint amit utoljára kicsi korában élt át. Éppen ezért, aki megéli ezt a traumát, utána sok esetben olyanná válik, mint egy gyermek. Képtelen lesz a normál életvitelre, nem eszik, nem alszik, elhanyagolja a családját, nem tud bejárni dolgozni, tehát visszaesik egy korábbi szintre, ahol még nem volt más eszköze arra, hogy kifejezze, ha valami szenvedést okozott neki."
Dr. Almási Kitti: Hűtlenség



 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
Nem számít, mit gondol rólad a világ..
  2013-07-29 11:46:16, hétfő
 
  "Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat."
(Buddha)




Nem az a gyenge aki bocsánatot kér, hanem az aki nem tud megbocsájtani!



Nincsenek lehetetlen álmok .
Csak belső korlátok, amelyekkel megszabjuk, mi lehetséges és mi nem!




Ne bánd meg azt amit tettél, mert amikor megtetted, boldog voltál!



A szabad szemmel láthatatlan ütések okozhatják a legnagyobb fájdalmat.



A nyertes tudja, mi lesz a következő lépése, ha veszít, ám nem beszél erről; a vesztesnek fogalma sincs, mit tesz majd, ha veszít, de sokat fecseg arról, mi lesz majd, ha nyer...



Az ember élete olyan, mint a patak. Néha megzavarodik, és törve-zúzva kiárad, de mindig visszatér a mederbe.



Az éden a lelkiekben van, nem az anyagban. Az pedig, hogy szabadok, igaz-életűek legyünk, csak tőlünk függ. A derű a szívben lakozik. Örök tavaszunk is bensőnkben él.
Victor Hugo



"Nem számít, mit gondol rólad a világ: állj be a fénybe, és élvezd a ragyogást."
(A.J. Christian)




 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
a dokitól....
  2013-07-28 20:21:40, vasárnap
 
 



Link







Az élet nem arra való, hogy min­dig jól jár­junk. Az életbe bele kell fér­nie kudar­cok­nak, vere­sé­gek­nek, újra­kez­dé­sek­nek is. Ez kifej­leszt ben­nünk olyan tulaj­don­sá­go­kat, lehető­sé­ge­ket, meg­is­me­ré­se­ket, ame­lyek a min­dig pár­ná­zott úton rejtve maradnának.

Pop­per Péter


Az ember­nek joga van ahhoz, hogy tit­kai legye­nek. Joga van ahhoz, hogy megőrizze éle­té­nek azo­kat az inti­mi­tá­sait, ame­lyek csak rá tar­toz­nak. Ez nem becsa­pás, ez nem bizal­mat­lan­ság. S ha valaki mégis így érté­keli, az a fél, ő nem bízik a másik­ban, ami­kor egy tel­jes éle­tet ellenőr­zés alatt akar tartani.

Pop­per Péter
 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
Életproblémák a filozófia tükrében
  2013-05-18 11:53:10, szombat
 
  Mindenki az élet értelmét keresi. Többnyire a vallásokban, az ezotériában vagy a legkülönfélébb fogyasztási élvezetekben keressük azt, holott az európai kultúra a kezdetektől fogva a filozófiát ajánlja erre a célra.
következő problémák kerülnek feldolgozásra:

öröm és szomorúság,
ostobaság
normalitás és abnormalitás,
tudattalan,
bűn,
kétségbeesés,
szépség,
forradalom,
önazonosság,
pénz.

A foglalkozásokon, amelyeket egyetemeken tanító, tapasztalt filozófusok vezetnek, főként a közös beszélgetésre, a témák megvitatására kívánjuk helyezni a hangsúlyt. Az elméleti célkitűzések mellett a kurzus gyakorlati célja, hogy nyugtalanító életproblémáinkat a filozófiai beszélgetések hatására olyan perspektívába helyezzük, ahonnan könnyebbé válik kezelésük és lehetővé válik feloldásuk.


Az emberben a tehetetlenség érzése leggyakrabban elemi dühöt vált ki. Amikor azt mondjuk, ,,mérges vagyok", akkor az az indulat hormonjai bennünk valóban mérgező hatásúak
Link
 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
valóság, de szomorú---- Bárcsak
  2013-05-18 11:38:35, szombat
 
  LinkÖngyilkosságba menekülő tinik történetei járták be a világot az utóbbi hónapokban. Az interneten és az iskolában zaklatták őket a kortársaik. A legfiatalabb áldozat 12 éves volt. A cyberbullying Magyarországon is egyre elterjedtebb, a bántalmazottakat olyan mélyen érinthetik a sérelmek, hogy azt kívülről meg sem lehet igazán érteni. A szülőknek szólnának erről utoljára.
,,Sajnálom, hogy meg akartad ölni magad. Legközelebb fejezd is be :)". ,,Nincsenek barátaid, menj és öld meg magad hahaha". Két jellegzetes üzenet azok közül, amelyeket egy 15 éves brit lány mutatott a Daily Mailnek. A lány többször is öngyilkosságot kísérelt meg, amiért az iskolatársai folyamatosan zaklatták, eleinte főleg élőben, aztán egyre inkább virtuálisan. A zaklatás azért kezdődött el, mert a lányt megviselte szülei válása, sokat evett, emiatt hirtelen meghízott. Néhány lány az iskolából kinézte magának, onnantól nem hagyták abba a gyötrését.
Az öngyilkossági kísérleteit azonban túlélte, és azért döntött úgy, hogy beszélni kezd, mert az utóbbi időben egyre több hasonló történet jelent meg világszerte olyan tizenévesekről, akik iskolai, és főleg internetes zaklatás miatt követtek el öngyilkosságot.
Ismerősök tengere
A 2009 és 2011 között végzett EU Kids Online nevű átfogó európai vizsgálatban ezer 9 és 16 év közötti magyar gyereket faggattak. A megkérdezettek 19 százaléka mondta, hogy az előző egy évben érte kortársai részéről zaklatás. Ez a felmérés már rákérdezett kimondottan az online zaklatásra is. Az derült ki, hogy a zaklatást elszenvedő diákok 30 százalékát az interneten keresztül bántották, a legtöbbször valamilyen közösségi oldalon vagy azonnali üzenetküldő programon (pl. MSN) keresztül. Az esetek 58 százalékában bántó, zaklató üzenetek küldéséről vagy posztolásáról volt szó. A támadási felület adott: az EU Kids felmérés szerint a 9-16 évesek kétharmadának volt legalább egy közösségi oldalon saját profilja.

Semmi másra nem tudsz gondolni
A Daily Mailnek nyilatkozó lány mesélt arról, milyen érzés az állandó zaklatás céltáblájának lenni. ,,Hogyan mondod el, hogy meg akarsz halni, mert csúfolnak? Azt hiszik az emberek, hogy önző vagy és nem gondolsz a családodra, amikor öngyilkosságot követsz el. Pedig a valóság egészen más. Belebetegedsz, izolálódsz a külvilágtól, semmi másra nem tudsz gondolni. Tényleg elhiszed, hogy jobb lesz a világ nélküled."

Ez a fajta zaklatás pedig sokkal mélyebb nyomot hagy az áldozatban, mint a zaklatók gondolnák. Sokszor nem is áll mögötte valódi gyűlölet vagy komoly ellentét, egyszerűen sokan nem mérik fel ennek lehetséges hatásait. Kamaszkorban pedig azért van ennek nagyobb súlya, mert ekkor alakul ki az identitástudat. A zaklatók így a legsérülékenyebb korban gázolnak bele a fiatalok magukról kialakított képébe, mondja Ujpál Zsófia.

Megoldás és probléma is
A család egyébként nemcsak a megoldás, hanem a probléma része is. A zaklatás a pszichológus szerint olyan embereket érint, akik eleve instabilak, sérültek. Aki magabiztos, akinek van önbizalma, stabil háttere, abból kisebb eséllyel lesz áldozat, de kisebb eséllyel lesz elkövető is. A bántalmazók és a bántalmazottak családjában tipikusan ugyanúgy vannak frusztrációt okozó feszültségek. A pszichológus szerint például tipikus az agresszív apa, gyámoltalan anya felállás, és hogy a gyerek áldozat lesz-e a kortársai között, vagy ő bánt másokat, azon dől el, hogy odahaza melyik szülővel azonosult.





TÉNYEK AZ ÖNGYILKOSSÁGRÓL
A világon évente átlagosan 1 millió ember lesz öngyilkos
Magyarországon évente 25.000 öngyilkossági kísérlet van
Magyarországon 2011-ben 2422 ember halt meg öngyilkosságban
Magyarországon naponta átlagosan heten követnek el öngyilkosságot, közülük 3 nő és 4 férfi
2011-ben Magyarországon az öngyilkosságot elkövetettek közül 188-an 30 év alattiak voltak
Tíz emberből, akik öngyilkosságot követnek el, nyolc beszél a szándékáról
Az öngyilkosságot pszichológiai, szociális, biológiai, kulturális és környezeti tényezők is befolyásolják
Ezekben az országokban nincs öngyilkosság:
Haiti, Honduras, Granada, São Tomé és Príncipe, Saint Kitts és Nevis

Vezető halálokok a 15-39 év közöttiek körében (Magyarországon, 2009-ben)
Öngyilkosság 534
Közlekedési baleset 339
Vízbefulladás 57
Erőszak 37
Drog 20
Baleseti mérgezés 14
Kihűlés 14
Influenza vírus 11
HIV 4
Villámcsapás 1
 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
(olvastam) érdekes ! --Veszélyes őrültként vagy.......
  2013-05-18 11:26:05, szombat
 
  Veszélyes őrültként vagy fogyatékosként kezelnek

Anna 49 éves, bipoláris zavara van. A betegsége tíz éve, felnőttkorában kezdődött, azelőtt nem volt semmilyen pszichiátriai baja, aktívan és lelkesen dolgozott marketingszakemberként. Mániás szakaszaiban mindent élesen lát, energikus, de egyben ingerült, környezete nehezen viseli el, és ő is nehezen viseli el saját magát. Vásárlási rohamai vannak, előfordul, hogy mániás szakaszában vesz három autót, és kis híján egy nyaralót is, pedig vezetni sem tud. Ezt mindig mély zuhanás és hónapokig kórházban kezelt depresszió követi. Sorozatunkban pszichiátriai betegek beszélnek. Az első Beavolt, Anna a második. A cikket az Anna által vásárolt autótípusokkal illusztráltuk.

Számít neked, hogyan nevezik a betegségedet? Mániás depresszió ez vagy bipoláris zavar?
Anna: Bipoláris zavarnak hívják most, lánykori neve a mániás depresszió volt. A bipoláris sokkal szelídebb. Jobban hangzik. Bár újabban azt vettem észre, hogy a dühöngő őrülttel szinonima, legalábbis sokszor, amikor valaki robbantott, merényletet követett el vagy kilőtt az ablakon, arról azt mondják, bipoláris volt. Annyira nem tudnak erről az egészről semmit.

Tíz éve vagy beteg. Előtte semmilyen jele nem volt a bipolaritásnak?
Nyilván visszanézve lehet találni ráutaló jegyeket, de alapvetően azt kell mondanom, hogy nem volt. Pontosan annyira voltam labilis, mint más labilis emberek, életemben talán egyszer-kétszer voltam kicsit depressziós, de annak nagyon kemény élethelyzeti oka volt.

Aztán egyszer csak, egyik napról a másikra megtörtént? Mi volt az első epizód?

Eredetileg éneket oktattam, de már kezdtem kiégni benne, amikor találtam egy újsághirdetést egy jó nevű marketingképzésről, és azt gondoltam, nekem való. Elvégeztem, és hamar elég sikeres lettem, eleinte bedolgoztam cégeknek, aztán megláttam egy vállalatnál egy hirdetést, amire teljesen beindultam. Fel is vettek, rögtön középvezetői pozícióba. Napi tizenkét órát dolgoztam, hatalmas teher volt rajtam és magamra vettem még többet, azokét a kollégákét, akikről úgy éreztem, nem dolgoznak elég jól. Utólag tudom, hogy ez akkor már mánia volt. Egyre többet akartam, egyre elviselhetetlenebb voltam.

Saját magadnak, vagy mások számára voltál elviselhetetlen?

Mindenki számára. Ki is rúgtak. Ez 2002-ben volt. Akkor még egy darabig pörögtem, bedolgozgattam ide-oda, az egész kirúgás látszólag nem is nagyon érdekelt, azt mondtam magamnak, hogy úgyis jobb vagyok, mint ők. Ez az állapot két hétig tartott, és aztán lezuhantam. Jött a kórház.

Hogy lehet elmagyarázni valakinek, aki nem ismeri egy mániás szakasz tüneteit, hogy az milyen?

Nálam a lényege az, hogy olyankor hihetetlenül nagy a kapacitásom, sokkal többet bírok, mint máskor. Mindent nagyon élesen látok, olyan, mintha egy hályog lehullana a szememről. Mindenről tudom, hogy micsoda, mi a jelentése. És helyesen tudom. Aztán van az a dolog is, amit gondolatrohanásnak hívnak, cikáznak az ötletek.

Ez alapvetően jól hangzik.

Igen, de utána az ember megszívja. Van, akinek alapvetően ilyen a temperamentuma, nekik lehet, hogy jó, de nekem nem. Eufórikus érzést is szoktak ehhez az állapothoz társítani, de nálam az is nagyon ritkán van. Inkább ingerlékeny vagyok, mindenkit kiosztok, és úgy érzem, hogy igazam van. Ráadásul általában valóban igazam van, ez a vicc, hogy nehéz elválasztani. Valószínűleg mennyiségi problémák vannak velem ilyenkor, nem minőségiek.

Korábban hihetetlen vásárlási rohamaim is voltak. Nem vagyok egy öltözködős fajta, de volt olyan, hogy elmentem a boltba, és visszatértem négy pár cipővel, amiből hármat nem lehetett hordani, mert kicsi volt vagy nagy.

Fel tudod idézni, hogy egy ilyen vásárlási roham közben pontosan mit érzel?

Hogy kell nekem. Hogy megérdemlem, mert nincs egy cuccom se. Vagy azt érzem, hogy vezetni szeretnék, ezért leelőlegezek két autót, és veszek egy harmadikat, ami roncs. Aztán az önkormányzat rám ver egy csomó büntetést, mert ott áll a roncs az utcán. Ja, mert nem is vezetek. Van ugyan jogsim, de nem használom. Aztán volt olyan, hogy a belvárosi lakásomat akartam eladni hirtelen, hogy vegyek egy hűvösvölgyi nyaralót helyette. Azt gondoltam, nem baj, hogy nincs fűtés, mert hogy majd jönnek a barátaim, fát vágnak és közben megerősödnek. Azt is gondoltam, hogy nem baj, hogy nincs közlekedés, mert majd lesz a kocsim, amivel megyek, és azt is kitaláltam, hogy sok millióért hogyan lehet hozzátoldani egy-két szobát a nyaralóhoz, hogy lakni is lehessen benne.

Aztán végül az egész baráti kör összeállt, hogy ne adjam el a lakást. Mondjuk az autóvásárlásokban nem tudtak megakadályozni. Mindezt úgy, hogy alapvetően én egy városi patkány vagyok, úgy gondoltam, hogy távfűtéssel születik az ember. De olyankor meg tudom magamnak magyarázni. Nincs racionális kontroll ilyenkor. Úgy éltem meg, hogy milyen begyöpösödött nyárspolgárok ezek, hogy nem értik, hogy nekem kell egy-két kocsi, vagy az a 2,2 méter belmagasságú ház.

Hogyan zajlik a két szakaszból egymásba az átmenet?

Nagyon erősen kileng nálam az inga, és olyan soha nincs, hogy az egyik oldalon marad. Minél nagyobb a kilengés az egyik irányba, annál nagyobb a zuhanás. A váltás pár hét alatt történik. Van egy normál állapot, amiből fel- vagy lemegyek. Azt a legkönnyebb elmesélni, hogy milyen fentről lefelé. Azzal az egyszerű képpel a legjobb szemléltetni, hogy amikor megyek fel, mintha fújnának fel egy lufit, aztán amikor az fent van, akkor vagy kipukkad vagy szép lassan jön ki a levegő.

Rendszerint milyen események váltják ki a szakaszváltásokat?

A hajlam genetikai adottság, de hogy ez manifesztálódik-e vagy sem, az élethelyzet kérdése. Nem tudok róla, hogy a családomban bárkinek hasonló gondja lett volna. És ha nem lett volna a korábban részletezett kirúgás és céges helyzet, akkor lehet, hogy nem is tudnék az egészről. Viszont ha nem lennék erre hajlamos, akkor ez az egész nem történt volna meg. Bekattintja valami, pláne, ha éppen sok van rajtam.

Az átlagosnál reflektáltabb vagyok a betegségemre, megérzem, ha valami nem stimmel. Most például egy kicsit aggódom, mert úgy érzem, egy mánia felé tartok, és ilyenkor jól jönne, ha tudnék pihenni. Most például lett volna lehetőségem egy napot pihenni, szerettem volna menni a könyvfesztiválra, de a páromnak gondja volt, és vele kellett maradnom. És ha nem tudom magam kivonni a dolgokból, ha nem tudom magam kipihenni, akkor ez például kiválthatja.


Tehát gyakorlatilag a pihenéssel befolyásolni tudod a szakaszváltásokat?

Valamennyire igen. Most pár hete mobilokra vadászok, a páromé tönkrement, az enyém már jó régen, és egy barátnő levetett mobilját használtam. A páromnak sikerült egy jót, jó áron leakasztanom, és rögtön bele is szerettem. Aztán pár napra elmentem vidékre. Ott este hatkor viszketés-féle érzés fogott el, iszonyú intenzív mobilelvonási tüneteim támadtak. Úgy éreztem, egy napig sem jó már a régi, elkezdtem össze-vissza telefonálgattam, hol kapható a kiszemelt példány. Átutaztam a városon, fél 9-re értem a boltba, ami 9-ig volt nyitva és boldogan, kezemben a kiszemelt példánnyal távoztam. Büszke voltam!

Mikor hazaértem kezdtem csak gyanakodni: ez tényleg ilyen kurva sürgős volt? Ez persze nem nyaraló, nem kocsi, és tényleg kellett, tényleg nem volt drága, de ez az "azonnal kell, mert nem élhetek tovább nélküle" érzés több, mint ismerős. Szerencsére lehiggadtam, és a vidéki lét tényleg megnyugtott. Jót tett.

A családod hogy viszonyul a betegségedhez?

Elfogadják. Nem vagyok stigmatizált a családban. De róluk nem szeretnék beszélni. Rossz kedvem lenne tőle. A betegségemről szívesen beszélek, és a családomnak nincs is túl sok köze az egészhez, felnőttként lettem beteg.

Gyereked van?

Nincs.
A családodon kívüli környezeted, a barátaid, egykori munkatársaid mennyire vannak tudatában a betegségednek?

Talán az a legérdekesebb, hogy a pszichiátereken kívül az orvosok hogy viszonyulnak a betegséghez. Volt egy nagyon helyes háziorvosom, akinek megemlítettem, hogy nekem mi van, és legközelebb, amikor egy gyomorgörcs miatt kerestem fel, tíz méterre megállt tőlem, mintha leprás lennék, és azt mondta, hogy nem néz meg, mert biztos pszichés alapon vagyok rosszul. És ezt rendszeresen eljátszotta, sőt, felírt egyszer egy olyan gyógyszert, amit kiváltottam sok ezer forintért, és kiderült, hogy nem lehet együtt szedni a lítiummal, ami az alapgyógyszerem.

Az az érzésem, hogy vagy veszélyes őrültnek kezelnek, vagy szellemi fogyatékosnak. Amikor pszichiáteremnek elmeséltem ezt az egészet, azt mondta, nem egyedi, korábban felhívta egy skizofrén betege, aki teljesen karban van tartva, jól van, de hogy segítsen neki, mert a fogorvosánál ül, ki kellene húzni a fogát, és nem hajlandó a fogorvos, mert fél, hogy leharapja a kezét. Ezek az orvosok, akkor mit várjak az utca népétől.

Az alapgyógyszered a lítium. Az mit csinál veled?

Úgy hívják ezeket, hogy fázisprofilaktikum, vagyis epizódokat kivédő gyógyszer, amiket én lengéscsillapítónak hívok. Ezt folyamatosan szedem tíz éve. Csak egyszer hagytam abba, és akkor nagyon rosszul voltam. Nem tudja teljesen meggyógyítani a betegséget, de a kilengéseket képes tompítani. Viszont ha mégis helyzet van, akkor abban nem igazán hat. És lehetnek mellékhatásai, nálam például pajzsmirigy-problémákat okozott, és híztam tőle 15 kilót.

El lehet mondani egy ilyen betegségedet őszintén a munkahelyen? A munkavégzésedet mennyire befolyásolta a betegség?
Nagyon. Egy elég jó helyen tanítottam éneket, aztán egyre kevesebb diákom lett. Nem vertem ott ugyan nagy dobra, de egy-két kolléga tudott a betegségemről, és meg vagyok győződve, hogy az volt velem a baj, hogy széles körben kiderült. Amikor mániás vagyok, akkor nincs akkora gond, de amikor depressziós vagyok, akkor hónapokig képtelen vagyok a munkára. Legutóbb is két hónapot voltam kórházban. Olyankor olyan szinten nincs önbizalmam, hogy azt érzem, egy hangot se tudok leütni a zongorán. Ugyanez van a marketingszakmában is, mindennel, ahol valamiféle állandóságra van szükség. Néhány hónapig nagyszerűen üzemelek, de aztán néhány hónapig egyáltalán nem. Munkahelyen nem hiszem, hogy fogok még dolgozni. Alkalmi munkám talán még lesz.

Másfél éve nem dolgozom. A legutóbbi kiakadásom is munkához köthető, ezért már félek is. Bevállaltam egy marketingkampányt, viszont belementem abba a csőbe, hogy nem voltak lefektetve a feltételek, és az ismerősöm átment rabszolgahajcsárba, és csak préselt és préselt, én folyamatosan meg akartam felelni. A végén már csak bőgtem, és semmit nem tudtam csinálni, úgyhogy kiszálltam. Felhívni már nem bírtam, csak írtam egy emailt. Aztán soha többet nem vettem fel neki a telefont. Jött a zokogó görcs, és egy hét múlva kórházban voltam. Ilyenkor azért jó a kórházban, mert kevesebb teher van rajtam saját magamból. A felelősséget kicsit feladom, hogy tessék engem sajnálni, meglátogatnak a barátok, és hoznak nekem szőlőt. Az még akkor is jó, ha primőr.

Az interjúalany kérésére életrajzi adatait megváltoztattuk. Az interjú Anna pszichiáterének tudomásával és támogatásával készült.




Link
 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
aki fellázadt ellenünk?
  2013-05-18 10:38:15, szombat
 
  Hogyan szeressük jól azt, aki fellázadt ellenünk?



A serdülők nagyon nagyra értékelik, ha elismerik az igényeiket és megértik őket - mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nekünk le kéne mondanunk a saját igényeinkről. Sőt, azáltal, hogy kifejezzük, fontosak számunkra az ő igényei és igyekszünk azokat kielégíteni, ő is sokkal inkább megérti és elfogadja a mi igényeinket - mivel partnerként, egyenrangúként kezeljük.
,,Nem igaz, hogy te soha nem értesz meg engem, hagyjál békén!" - üvölti a korábban még mintagyereknek számító serdülő, és becsapja szobájának ajtaját a megdöbbent szülő előtt. A szülő számára érthetetlen és fájó élmény, hogy a korábban még olyan csendes és kedves gyermeke, akinek minden mozdulatát és pillantását ismerte, hogyan válik egyik percről a másikra lázadó, ismeretlen kamasszá. Serdülőt nevelni nem könnyű feladat, soha nem is volt az. Állítólag már Szókratész a maga idejében megírta, hogy ,,Ezek a mai fiatalok imádják a luxust, rossz szokásaik vannak, nem becsülik az autoritásokat, tiszteletlenek az idősebbekkel és a munka helyett is csak fecsegnek."
A kamaszok, mióta világ a világ, lázadnak szüleik ellen, és ezt a kritikus időszakot bizony nem könnyű átvészelni a családoknak. A serdülőkor rengeteg változással jár, s ezek sokszor felborítják a családban addigra kialakult rendet, egyensúlyt, de ugyanakkor lehetőséget is ad a fejlődésre, s arra, hogy a kettőjük közötti kapcsolat egy új szintre lépjen. A serdülőkor sokféle feladat elé állítja a kamaszokat: meg kell küzdeniük szokatlan és gyors testi változásaikkal, meg kell felelniük az iskola és a szülők elvárásainak, önbizalomhiányukat leküzdve be kell illeszkedniük a kortárscsoportjukba, kezelniük kell szexuális késztetésüket s a másik nem felé megjelenő érdeklődésüket, nem utolsósorban pedig választ kell találniuk arra, kik is ők valójában, milyen szerepekben érzik otthonosan önmagukat és hogyan tudják a legkülönbözőbb szerepeiket (gyerek, barát, tesvér, jófiú, vagány, ügyetlen, stb.) sikeresen integrálni.

Önmaguk megtalálásakor önállóságra és a szülőkről való leszakadásra, autonómiára vágynak, hogy átvehessék a kontrollt saját életük fölött, és kialakíthassák saját énjük határait. Ez pedig igen összetett feladat, hiszen különböző területeken kell meghozniuk saját döntéseiket, elköteleződéseiket - így például a pályaválasztásban, a párkapcsolati, ideológiai, illetve vallási elköteleződésben. A kamaszok gyakran tekintenek kortársaikra mint modellekre: ,,Én nem tudom, ki vagyok, de azt látom, hogy ő milyen, úgyhogy igyekszem olyan lenni, mint ő"- hangzik a fejükben. A szülők pedig egyfajta tükörré válnak: ,,Nem tudom, milyen vagyok, de bizonyára olyan, ahogy a szüleim kezelnek".

A szülőkkel szembeni lázadásnak tehát kettős értelme van: egyrészt célja a leválás, hogy elkezdhesse átvenni önmaga fölött a kontrollt. Másrészt, mivel közben még maga sem ismeri a határait s ezért bizonyos szintig még szüksége van külső keretekre, mivel ez szolgál információval arról, hogy ki is ő valójában. A jó szándékú kérdésnek szánt szülői aggodalom:,,Vittél magaddal pulóvert?" meglepően nagy indulatot válthat ki kamaszokból, akik ezt önmagukra vonatkoztatva úgy értelmezik, hogy a szülő nem bízik bennük, és nem hiszi el, hogy ha hideg van, akkor felvesznek magukra még egy ruhadarabot. A lázadásnak tehát fontos funkciója van, segíti az autonómia kialakulását, kereteket tesz egyértelművé, és sikeres leválás esetén lehetővé teszi, hogy az önállóság mellett kialakuljon a saját felelőssége is. Ha pedig megértjük, hogy a lázadás mögött milyen ki nem mondott igények állnak s milyen funkciókat töltenek be ezek a konfliktusok, hatékonyabban tudjuk kezelni serdülő gyerekünket.
Link
 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
Hogyan döntsem el, hogy kihez forduljak?
  2013-05-17 17:22:54, péntek
 
  1.) A lelki segítés módjai

2.) Melyik szakember mit tud?
- A nem pszi-vel kezdődő szakemberek
- Pszichológus - pszichiáter
- Pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus

3.) Na, akkor melyikhez is menjek?

4.) Tévhitek a pszichológusokról, pszichológiai segítségről

1.) A lelki segítés módjai
Széles a tárháza azoknak a személyeknek, intézményeknek, akik megoldást kínálnak az érzelmi, életvezetési gondokkal küzdő ember számára. Természetes, hogy többségünk elsőként közvetlen környezetéhez fordul. A nehézség csak az, hogy ma már nem kis, egymásra figyelő közösségekben élünk, és a falu bölcsét is hiába keressük.

Így kiépült a professzionális segítők rendszere, aminek minőségét az oktatás biztosítja. Nagyképűség lenne azt állítani, hogy a bölcsek köve a szakemberek kezében van. A mély emberismerettel bírólelkigondozók vagy éppen tanárok ma is sokat tesznek a hozzájuk fordulók lelki békéért. Azonban nem szükséges hosszasan kutatni a kuruzslók színes kavalkádjának felleléséhez sem. Ők onnan ismerhetők fel, hogy tudományosan csengő, ám szisztematikus kutatással alá nem támasztott elméletekre épülő "szolgáltatásukért" busás összegeket kérnek.
Ennek a problémának másik oldala, hogy míg fogfájással a fogorvoshoz fordulunk, addig lelki gondunkkal nem feltétlenül pszichológushoz vagy pszichiáterhez. Úgy gondolom, ennek az ismerethiány az oka. Aki tudja, melyik szakember mire "való", megalapozottan választ.





2.) Melyik szakember mit tud?

A nem pszi-vel kezdődő szakemberek

A segítők hálózatába tartoznak azok az önkéntes segítők, akik egyéb foglalkozásuk mellett idejük egy részét mások lelki megsegítésére áldozzák. Jó esetben ez szervezett keretek között, megfelelő képzést követően szupervíziós felügyelet mellett folyik. Ilyenek például a telefonos lelkisegély-szolgálatok, vagy a különféle kortárs-segítéssel foglalkozó szervezetek.

A professzionális segítők táborát gyarapítják a szociális munkások, szociálpedagógusok, akik gyakran a pszichológusokéhoz hasonló feladatokat is ellátnak, például csoportos foglalkozásokat vezetnek, egyéni konzultáció keretében életvezetési nehézségekkel küzdőknek segítenek. A hangsúly azonban az érzelmi élet helyett a gyakorlati támogatáson, például munkahely közös keresésén van.

Pszichológus - pszichiáter

Sokszor látni a médiában is, hogy zavart okoz a kettő megkülönböztetése. Sokan azt tudják, hogy "pszichiáter, aki gyógyszert írhat fel". Ez igaz, a lényeg azonban az eltérő képzési út. A pszichiáterorvos, az orvosi egyetemet végzi el, és a megfelelő ponton szakosodik, ahogy például a belgyógyász vagy az aneszteziológus. A pszichiáterek egy részének munkája valóban a gyógyszer beállításában és felírásában merül ki, sok pszichiáter azonban pszichoterapeutaként tevékenykedik (lásd alább).
A pszichológus a pszichológia szakot végzi el. Bizonyos országokban ez a természettudományi kar része, Magyarországon az egyetemek nagy részén a bölcsészkar fészkének kakukktojása, az ELTE-n pedig külön kart képez. A pszichológia eklektikus tudomány, ez indokolja a helyzetet. Kicsit bölcsész, kicsit természet-, kicsit társadalomtudomány.
Pszichológussal a legkülönfélébb területeken találkozhatunk a fejvadászcégektől a nevelési tanácsadókon át a személyiségfejlesztő tréningekig. A közvéleménynek a pszichológusról a pszichoterapeuta jut eszébe. Akkor térjünk is rá erre.





Pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus

Pszichoterapeuta az, aki pszichoterápiát tart, ugyebár. Ő lehet valamilyen terápiás módszerben képzett pszichiáter, vagy klinikai szakképesítést szerzett és terápiás módszert elsajátított pszichológus. Azért keveredik ennyire a fejekben a pszichiáter és a pszichológus, mert a legnagyobb érdeklődésnek örvendő pszichoterápiás terület éppen a két szakma találkozása.
Újabban sokszor klinikai szakpszichológusként mutatják be például a TV-ben nyilatkozó szakembert (ami jelentős kihívás elé állítja a riportereket). A megnevezés arra utal, hogy olyan pszichológus ő, aki elvégezte az orvosi ismeretanyagban is dúskáló klinikai szakképzést. Ha mellette még terápiás módszert is tanult, akkor pszichoterapeuta is egyben, csak azt még nehezebb volna kimondani.





3.) Na, akkor melyikhez is menjek?
Ennek eldöntéséhez szükséges, hogy alaposan átgondolja helyzetét, és hogy pontosan miben is kér segítséget.

Kezdem az egyértelmű esettel. Ha szándéka, hogy szorongásoldóhoz, antidepresszánshoz vagy egyéb farmakonhoz jusson, és ebben kimerül a segítségigénye, elsőként ellenőrizve, hogy szükséges-e beutaló (ha igen, először a háziorvoshoz menjen), látogasson el a legközelebbi pszichiátriával rendelkező kórházba.
(Nem biztatásnak szánom, csupán a lehetőségeket sorolom.)

Amennyiben egyéb segítséget (is) igényel, több lehetőség adódik.

Azt a tevékenységet, amit a (nem pszichoterapeuta) pszichológus folytat, hivatalosan pszichológiai tanácsadásnak vagy életvezetési tanácsadásnak nevezik. Sajnos ez rendkívül félrevezető kifejezés, mert szó sincs tanácsadásról. (Megkockáztatom, szerencsétlen fordításból adódik.) A legtalálóbb kifejezés a segítő beszélgetés volna. A segítő beszélgetés lehet néhány vagy több alkalom, de semmiképp sem több év. A kliens/páciens számára problémát okozó kérdéseket segít körüljárni, feldolgozni a pszichológus. Amennyiben kiderül, hogy mélyebb gyökerű lelki konfliktus áll a háttérben, a pszichológus (ha lelkiismeretes) pszichoterapeutát javasol a kliensnek.
Nehezen szavakba önthető a határ a pszichológussal folytatott segítő beszélgetés és a terápia között. Még nehezebb kézzelfogható útmutatást adni, ami alapján ki-ki eldöntheti, melyikre van szüksége. Amennyiben valamilyen patológiás állapot, személyiségzavar áll fenn, úgy egyértelmű, hogy a pszichoterápia a megfelelő kezelési mód. Ezt azok kedvéért mondom, akik rendelkeznek diagnózissal.
Ha életvezetési gondról vagy olyan élethelyzetről van szó, ami érzelmileg túl megterhelő (például gyász, válás), akkor ajánlható a segítő beszélgetés a pszichológussal. Megteheti a kliens, hogy elsőként pszichológushoz fordul, és az ő segítségét kéri a továbbiakhoz.

Sajnálatos módon Magyarországon alig található olyan intézmény, ahol TB által támogatott módon lehet pszichoterápiát vagy segítő beszélgetést igénybe venni. Ez bizonyára praktikus okból alakult így: egy recept kitöltése, esetleg rövid tudakozódás a páciens hogyléte felől lényegesen kevesebb idő, és ritkább találkozást kíván, mint hetente egyszer vagy többször egy-egy órát foglalkozni a klienssel. Így pszichológushoz, pszichoterapeutához magánúton juthat el a személy.


4.) Tévhitek a pszichológusokról, pszichológiai segítségről

a.) Csak a hülyék mennek pszichológushoz.
Hogy Vekerdy Tamást idézzem: aki hülye, azon a pszichológus nem segít.
A pszichológushoz fordulók leginkább abban különböznek a pszichológushoz nem fordulóktól, hogy valamilyen -társadalmi, kulturális- okból az ő problémamegoldási készletükben szerepel ez a lehetőség. Egyszerűbben fogalmazva: problémái mindenkinek vannak, viszont nem mindenkinek jut eszébe, hogy pszichológushoz is fordulhat. A fejlett nyugati országokban sokkal elterjedtebb ez a szokás, pedig aligha "hülyébbek" ők nálunk.

b.) Én akarom megoldani a problémámat, nem akarom, hogy más tegye meg helyettem.
Pszichoterápiában vagy segítő beszélgetésben is a személy maga oldja meg a problémáját. Igaz, nem egyedül, de az ő ereje, kitartása is kell hozzá. Terápiába járni nem mindig könnyű: olykor régi sebeket tép fel, vagy a foglalkozások között kell a kliensnek addig halogatott konfliktusokat felvállalnia gyógyulása érdekében.

Pszichoterápiát megjárt emberek mosolyognak ezen a felvetésen, elképzelve, milyen szép is lenne, ha az ember hátradőlve a székben vagy befészkelve magát a díványba türelmesen megvárná, míg a pszichológus megoldja a gondjait...

c.) Nem tudom eldönteni, mit kezdjek az életemmel, megkérdezek egy pszichológust, majd ő megmondja.
Ugyancsak közhely, de ezúttal igaz, hogy a pszichológus nem ad tanácsot. Ennek oka, hogy a következményeket sem ő viseli, így nem dönthet a kliens kontójára. Segít átlátni problémákat, visszajelezni torzításokat, tükröt tart, de nem ő dönt.

d.) Az én problémámon a pszichológus nem tud segíteni, mert ugyanabban a helyzetben ő nem volt.
Érdekes módon ez a felvetés jellemzően szenvedélybetegségek (drog, alkohol) kapcsán jelenik meg. Azt senki nem kéri számon, hogy a pszichológus maga miért nem volt paranoid skizofrén...
A pszichológus az empátiáját, nem pedig saját múltbeli élményeit használja munkája során. Ha kifejezetten összecsend a páciens problémája a pszichológus személyes történetével, az inkább veszélyforrás arra nézve, kellően elfogulatlan tud-e maradni a szakember.
Más kérdés, hogy felbecsülhetetlen értéke van a sorstársak alkotta önsegítő csoportoknak, de a két műfaj nem ugyanaz.

e.) Jaj, félek odamenni, biztos rögtön kitalálja a gondolataimat!
A gondolatolvasás nem szerepel a pszichológia szak tantárgyai között.
 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
A kiégésről
  2013-05-17 17:18:21, péntek
 
  Amennyiben a folyamatos stressz illúzióvesztetté, tehetetlenné, és kimerültté tette, úgy jó eséllyel beszélhetünk a kiégés jelenségéről. Amennyiben kiégett, a problémák megoldhatatlannak, leküzdhetetlennek tűnnek, minden kilátás sivárnak néz ki, és szinte lehetetlen energiát találni bármilyen tevékenységre. A boldogtalanság, és az eltávolodás, amit a burnout okoz, akár az állását, párkapcsolatát, vagy az egészségét is veszélybe sodorhatja. De a kiégés gyógyítható. Vissza tudja szerezni az egyensúlyt, amennyiben a -jelenlegi- fontossági sorrenden változtat, talál időt saját magára, és szakértő segítséget keres!

Mi a kiégés?

A burnout egy érzelmi, mentális és fizikai kimerültség, amit a hosszú időn át tartó, túlzott mértékű stressz okoz. Egy hosszas folyamat eredménye, melyben úgy érzi, hogy megállíthatatlanul elárasztja a munka, és nem képes az elvárásoknak megfelelni.Ahogy a stressz továbbra is fennáll, egyre jobban veszíti el az érdeklődését és motivációját.
A kiégés csökkenti a munkabírást, és megcsapolja az energiaszintet, aminek következtében egyre inkább reménytelennek, cinikusnak és sértettenk érzi magát, míg nem úgy találja, hogy többet már nem tud adni.
Legtöbb embernek vannak napjai, amikor munkahelyükön unatkoznak, túlterheltnek és/vagy meg nem becsültnek érzik magukat, amikor a teljesítményüket nem hogy nem jutalmazzák, de észre sem veszik. Olyan napok, amikor az ágyból kiszállás emberfeletti erőt igyényel. Amennyiben az idő nagy részében így érez, közel járhat a kiégéshez.


A kiégés útján lehet, ha:

minden nap egy rossz nap
munkahelyi vagy a magánélet feladatainak teljesítése teljes energiapazarlásnak tűnik
folyamatosan kimerültnek érzi magát
ha úgy érzi, hogy amit tesz, legkevésbé sem számít, és Ön, vagy munkája semmilyen módon nincs megbecsülve
A kiégés negítív hatásai az élete minden rerületére kihatnak, beleértve az otthoni és szociális kapcsolatakat is. A kiégés fizikai, fiziológiai változásokat is okoz, melyek a betegségek számára (megfázás, influenza, stb.) adhatnak teret. A kiégés az élet sok területét hálózza be, éppen ezért fontos minél korábban kezelni.


Mi a különbség stressz és kiégés közt?

A kiégés lehet a folyamatos stressz eredménye, de nem egyenlő a túl sok stressz fogalmával.
A stressz ,,túl sokat" jelent: túl nagy nyomás, ami sokat kivesz a fizikai és a lelki reőből. A stresszt megélő emberek azonban el tudják hinni, el tuddják képzelni, hogy amint mindent kontroll alatt tartanak, jobban fogjék érezni magukat.
A kiégée ezzel szemben azt jelenti: ,,nem elég". Kiégés azt jelenti, hogy üresnek érzi magát, hiányzik a motiváció és a törődés (munkával élettel és önmagával). A kiégéssel küzdő személyek gyakran nem látnak semmi reményt a helyzetük pozitív változásra. Amennyiben a túlzott stressz élmánye olyan érzést nyúja, intha a felelősségekben megfulladna, akkor a burnout olyan, mintha minden kiszáradt volana Ön körül.
Talán a legnyagyobb különbség a stressz és a kiégés között: miközben rendszerint érzi azt, hogy nagy mértékű stressz veszi Önt körül, jellemzően a kiégés folyamatát/állapotát nem veszi észre.



Kérjen szakértő segítséget időben!




 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
Őszintén.....
  2013-05-17 17:13:17, péntek
 
 



Őszintén a depresszióról ...

A WHO adatai szerint szerint (1997) világszerte évente kb. 100 millió embernél alakul ki depresszió. Az alapellátásban megjelenő betegek mintegy 10%-a depressziós. 1990-ben a depresszió a 4. helyen állt a társadalom és a beteg számára legnagyobb terhet jelentő betegségek listáján, és előreláthatólag 2020-ban kerül az első helyre.

Megbízható felmérések kimutatták, hogy életük során az emberek 12-19%-a esik át legalább egy súlyos (major) depressziós epizódon. Az éves előfordulás tekintetében a lakosság 6-8%-a, minden adott hónapban pedig 3-5%-a szenved depresszióban. Ez Magyarországon éves szinten 800.000, havi szinten több mint 500.000 embert jelent.

A WHO 2001-es felmérése szerint jelentős különbség mutatkozik a férfiak és nők vonatkozásában. Az adatok szerint a férfiak 5,8%-a, míg a nők 9,5%-a él át egy depressziós epizódot bármely adott év során. Tehát általánosságban azt mondhatjuk, hogy megközelítőleg kétszer annyi nő szenved depresszióban, mint ahány férfi.

Ezen felmérések azt is kimutatták, hogy a depressziós betegek jelentős hányada (fele, kétharmada) nem fordul orvoshoz, mivel nem is gondolják, hogy gyógyítható állapotról, illetve betegségről van szó és a panaszokat egyértelműen csak kifáradásnak, elfásultságnak illetve külső negatív életeseménynek tulajdonítják.

"Minden ember boldog akar lenni..." fogalmazza meg a régi sláger mindannyiunk egyetemes vágyát. Úgy tűnik ez a vágyunk nem nagyon teljesül, hiszen a különböző epidemiológiai vizsgálatok szerint minden 5. ember depressziós.

A depresszió fogalma mára általános használatú lett, a szakmai nyelvből köznyelvi szóvá vált. Az orvosi, a pszichiátriai nosológia nagyon precízen meghatározza, hogy mi a depresszió:

DSM (Diagnostic Statistical Manual) IV Major depresszív zavar, egyszeri epizód (296,2) tünetek: levert hangulat, érdeklődés csökkenése, súlyváltozás, alvászavar, nyugtalanság vagy gátoltság, fáradság, érdektelenség, csökkent döntési készség, halál gondolatával való foglalkozás. Visszatérő major depresszív zavar), dysthimiás zavar, depresszív zavar, bipoláris zavar, valami által kiváltott hangulatzavarok (pszichoaktív szer). A folyamat lehet krónikus, katatón, melankóliás, atípusos, posztpartum (azaz szülés utáni), valamint szezonális, epizódikus, rapid ciklusú.

Az emberek nagyon könnyen mondják magukra, hogy depressziósak, de mi is tulajdonképpen a depresszió? A test fizikai betegsége, vagy a lélek zavara?

Az egyszerű, rövid válasz: a hangulatnak az adaptációt kórosan és tartósan befolyásoló zavara a depresszió.

A komplikáltabb válasz: látszólag megtartott élményszerkezet, lelkiismeret és kötődések ellenére érzett kielégítetlenség élménye, érzelmekre való képtelenség, szomorúság, mely nem része a normális életnek és jól elhatárolható a sérelmekre vagy stresszre adott érthető választól.

Milyen tünetekkel jár? Ezek a tünetek fizikai jellegűek, vagy negatív hangulati elemek?

- Örömtelenség
- Levertség
- Indítékszegénység
- Érdeklődés hiánya
- Nyomott hangulat
- Ok nélküli fogyás/hízás
- Alvászavar
- Fáradékonyság, energia hiány
- Kimerültség
- Gyakori szomorúság
- Üresség érzés
- Bátortalanság, tanácstalanság
- A mindennapi dolgok elvégzéséhez teljes mértékben hiányzik az erő, a kedv, vagy megtételük óriási erőfeszítést igényel.
- Az élet értelmetlennek, céltalannak látszik
- a halállal való gyakori foglalkozás.

A beteg sokszor így fogalmazza meg az átélt szenvedéseit: ,,...amit tanultam, olvastam, átéltem eltűnt... az agyam összeszűkült... megszűnt számomra a múlt, jelen és jövő... érzelmeim nincsenek... üres vagyok... nem tudok terveket készíteni. Órákat gondolkodom, és biztatgatom magam arra is, hogy lemenjek az utcára vagy ne..."
Ezekhez társulnak még az ún. vegetatív vagy szomatikus panaszok. Megváltozik az étvágy és különböző alvásproblémák lépnek fel: elalvási, átalvási zavarok, korai ébredés vagy éppen túlzottan sok alvás lehet jellemző.
A tünetek ún. diurnális (napi ingadozásos) változása is vegetatív idegrendszeri bántalom: jellemző, hogy a páciens a reggeli-délelőtti állapotát jelöli meg súlyosabbnak és este érzi jobban magát. A depressziósok lelassulnak, órákig nem szólalnak meg, nem kezdeményeznek, rövid, lakonikus válaszokat adnak, de lehetnek nyugtalanok, agitáltak is. Sokszor foglalkoztatja őket a halál és az öngyilkosság, gyakori a ,,mindenkinek jobb lesz nélkülem" gondolkodási séma. Gyakran fáradtságról, energiátlanságról panaszkodnak, önbizalmuk csökken, emiatt félnek a mindennapos, rutinszerű feladatoktól is, kezdik kerülni a kötelezettségeket, társadalmi kapcsolataikat beszűkítik, emiatt egy részük lelkiismeret furdalást érez.
Súlyosabb esetben ez a folyamat képzelt bűnök érzésének kialakulásához vezethet, azt hihetik, hogy nem érdemlik meg az életet, terhére vannak a mindenkinek.

DEPRESSZIÓ OKAI:

1. Genetikai hajlam
2. Korai negatív életesemények
3. Személyiség tényezők
4. Provokáló negatív életesemény
5. Szociális támasz/hiánya (nincs meghitt családi háttér-ország, nincs meg a biztonságot nyújtó ,,fészek-meleg" élménye ...)

Depresszióra hajlamosító rizikófaktorok:

- depresszió és/vagy öngyilkosság a családban
- súlyos korai negatív életesemények
- szorongásos betegség (pánik, kényszer, stb...) a családban
- alkohol/drog használat
- súlyos testi betegség (keringési zavarok, agyi stroke, stb...)
- súlyos aktuális pszichoszociális stressz helyzetek
- serdülőkor, időskor
- szülés után
- menopauza

A depresszió neuro-biológiai megközelítése:

Depresszió esetén megváltozik a központi idegrendszer alábbi rendszereinek aktivitása:

- szerotonin (szorongás, alvás, étvágy, szex, agresszió ,,felelőse")
- noradreanalin (éberség, motiváció, energia, kognitív működés, alvás ,,felelőse")
- dopamin (indíték, jutalmazás, szex, étvágy, kogtitív működések ,,felelőse")

Az egészséges ember szomorúságában a külvilág vonzereje csökken és szegényedik, a depressziós ember belső életét érzi üresnek.
Komolyan kell venni, mert mindezt megszenvedi az egyén, a környezete és a társadalom is. Az EU-ban a bruttó nemzeti termék 3-4 százalékát költik el évente a mentálhigiénés problémákkal összefüggésben, az Egyesült Államok 30-44 milliárd dollárt fordít a depressziós betegek kezelésére (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) most közzétett tanulmányából.) A probléma a fejlett világ peremén is súlyosbodik.
A lelki egészség megőrzése egyre inkább gazdasági érdeke a fejlett társadalmaknak. Az érintett munkavállalók veszteségeit növelheti a betegállomány ideje alatt kiesett jövedelmen túl a mentális problémák bélyegét viselők tartós munkanélkülisége. A munkaadók számára a csökkenő termelékenységben, a munkaerő-állomány gyakori cserélődésében és a megnövekedő toborzási kiadásokban jelentkeznek a költségek. A kormányzat is egyre több pénzt kényszerül a lelki betegek kezelésére fordítani. A lelki eredetű betegségek a munkaképes korúak egyre növekvő hányadát sújtják.
Az Egyesült Államokban a depresszió mára az egyik legelterjedtebb betegséggé vált: a munkaképes korúak 10 %-át érinti minden évben, mintegy 200 millió munkanap kiesést okozva.
Finnországban a munkavállalók több mint fele szenved a stresszel összefüggő tünetektől, 7 % -uk pedig súlyos depressziótól.
Németországban a lelki eredetű betegségek felelősek a korengedményes nyugdíjazások 7 % -ért, a mentálhigiénés problémák miatti hiányzások pedig évi 5 milliárd márka feletti kárt okoznak a termelésben.
Nagy-Britanniában tíz munkavállalóból három érintett -- a mély depresszióban szenvedők aránya 5 % körüli.
Nem jobb a helyzet Lengyelországban s hazánkban sem. Miután a politikai változásokat gyorsan követte a társadalmi-gazdasági átalakulás, és csökkent a munkahelyek biztonsága, az embereknek romló életkörülmények közepette kellett a gazdasági globalizáció kihívásaihoz alkalmazkodniuk. Utóbbi jelentheti a magyarázatot a fejlett országok problémáinak hasonlóságára. Az utóbbi években, évtizedekben a munkavállalóknak egyre gyorsabban kellett megtanulniuk az új technológiák használatát, és növekvő nyomás alatt kellett dolgozniuk, ami a határidőket illeti. Ehhez Európában még viszonylag magas munkanélküliség is járult az elmúlt évtizedben.

Miért szaporodik ily drámaian napjainkban a depresszió? Mi jellemzi napjaink életét?

- felgyorsult életritmus
- versenyszellem
- folyamatos teljesítmény-kényszer
- információs robbanás (távolságok leszűkülnek, tér-idő dimenzió új formát öltött, lehetőségek megsokszorozódtak, s ezzel a ma emberre MINDEGYIKKEL élni akar...)
- mindez állandósult stresszt jelent az emberi szervezetnek
- a gyorsan gyorsult világ megnehezíti az alkalmazkodást
- ennek elősegítéséhez kellene biztonság, a család, a háttér-ország, ami nincs! Amit ,,Lelki-gyökértelenség"-nek nevez (Kilholz, a depresszió egyik legnagyobb kutatója. )
- A stresszel való megbirkózás nehézsége és elégtelensége kárt okoz:
- Depresszióhoz, más mentális és pszichoszociális zavarokhoz vezet.
- Közösségépítés nincs vagy felszínes, ott is a tea, KV mellett az alkohol + drog elmaradhatatlan kellékek lettek. Melyek nem segítik az alkalmazkodást.
- Mindez ez egy pszichológiai csapda helyzet!

Mit ,,üzen" a depressziós beteg önmagának és a külvilágnak ?

,,Nem vagyok elég magamnak". Amely mögött egy csillapíthatatlan és kielégíthetetlen szeretet utáni vágy áll.
A globalizációval így kiteljesedik az egyén gyökértelensége, megélt belső magányossága, ami fokozza a depresszió hajlamot. Minél komplexebb (,,modernebb") társadalomban élünk, annál nagyobb lesz a sebezhetőségünk. Megsokszorozódik a lehetőség a konfliktusok kialakulására.

Nem kezelt depresszió következményei:

- öngyilkosság 15-19 %
- öngyilkossági kísérlet 35-50 %
- másodlagos addikciók (alkohol, drog) 30-55%
- állás elvesztése 1,8 - 2,5 x gyakoribb, mint a nem depressziósok esetén
- szeparáció, bezárkózás, válás 2-3 x gyakoribb, mint nem depressziósok esetén
- szív-érrendszeri és daganatos betegségek 2,5 - 3 x gyakoribb a depressziósok között

Látjuk, a depresszió nem ,,hiszti".

S nem elég a ,,szedd össze magad"-dal elintézni... Hisz' a depressziós ember épp ,,összeszedni" nem tudja magát. Segítségre szorul.
Éppen ezért, ha már belekerültünk ebbe a pszichológiai csapdába, s depresszív tüneteinktől szenvedünk, ne szégyelljünk panaszainkkal segítségért orvoshoz fordulni.


 
 
0 komment , kategória:  elmélkedés  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 9 db bejegyzés
Összes: 5439 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 85
  • e Hét: 1682
  • e Hónap: 7496
  • e Év: 134539
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.