Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Victor Hugó
  2018-10-07 16:14:45, vasárnap
 
 







VICTOR HUGÓ


Victor Hugo (Besançon, 1802. február 26. - Párizs, 1885. május 22.) a francia romantika fejedelme, a francia irodalom legnagyobb hatású alakja, romantikus költő, regény- és drámaíró, politikus és akadémikus. Apja Napóleon hadseregének tábornoka volt, anyja, aki egyedül nevelte gyermekeit, katolikus és királypárti családból származott.

Korának legtermékenyebb szerzője, az európai romantika egyik vezéregyénisége. Főbb művei: A párizsi Notre-Dame és A nyomorultak. Az Hernani és a A király mulat című drámája nyomán Francesco Maria Piave szövegére komponálta Verdi az Ernani és a Rigoletto című operáit.

Jean Monnet-t és Robert Schumant száz évvel megelőzve javasolta az Európai Egyesült Államok (Európai Unió) létrehozását.



Link



Link










ALKONYRA HAJLIK MÁR AZ ÉVSZAK


Alkonyra hajlik már az évszak,
nő a homály, fogy a derű,
a dombra hűvös szárnyú szél csap,
fél a madár, fázik a fű.

Augusztus küzd az őszi haddal;
nem ringat jégmadárt a hab;
egy percet elveszít a nappal,


és egy sugárt a pirkadat.

Némán tapad a mennyezetre
a légy, mint akit csapda zár,
a mint földre hullott hópehelyke,
apránként olvad szét a nyár.

Ford.: Nemes Nagy Ágnes







ÁTSZELLEMÍTÉS


A Férfi a legtökéletesebb teremtmény.
A Nő a legmagasztosabb eszmény.
A Férfi helye a trón, a nőé az oltár.
A trón magasba emel, az oltár megszentel.
A Férfi az ész, a Nő a szív.
Az ész tápláléka a fény, a szívé a szeretet.
A fény termelékennyé tesz, a szeretet életet ad.
A Férfi ereje elméjében rejtőzik, a Nőt könnyei teszik legyőzhetetlenné.
Az elme bebizonyít, a könnyek meglágyítják a lelket.
A Férfi bármely hőstettre képes, a Nő bármely áldozatra.
A hőstett nemessé teszi a lelket, az áldott isteni tisztasággal ruházza fel azt.
A Férfié a hatalom, a nőé az érzelem.
A hatalom forrása az Erő, az érzelemé az Igazság.
A Férfi vágya a legvégső győzelem, a Nőé a legmagasabb erény.
A győzelem hatalmat ad, az erény istenivé tesz.
A Férfi törvénykönyv, a Nő szentírás.
A törvény irányt szab, a szentírás elvezet a tökéletességhez.
A Férfi gondolkodik, a Nő érez.
A gondolkodás feltétele a tökéletes elme, a megérzésé a szentség fénykoszorúja.
A Férfi: óceán, a Nő pedig tó.
Az óceánt gyöngyei teszik ékessé, a tavat a költészet fénye árasztja el.
A Férfi merészen repülő sas. A Nő szépen éneklő pacsirta.
Repülni annyi, mint uralni a teret, énekelni annyi, mint meghódítani a szívet.
A Férfi templom, a Nő a szentély.
A templom előtt letesszük a fejrevalónk, a szentély előtt térdet hajtunk.
A férfi helye ott van, hol véget ér a Föld, a Nőé pedig ott, ahol kezdődik az Ég.





A BIRODALMAK TÁMASZA


Mert élnek ilyenek, hát tűrni illik őket.
Szemléljük bosszuság nélkül a létezőket.
E férfi századunk polgára. Valaha
szappan és gyertya volt egyetlen áruja,
most gazdag: rétje van, erdeje s szőlőskertje.
A népet megveti, sandán néz a nemesre.
Portás volt atyja, s így szerinte az se baj,
ha az ember manap nem Montmorency-sarj.
Erényes. Szigorú. S mert van meleg szobája
csikorgó fagyban is, számíthatnak reája
a rend nagy pártja és a józan emberek;
de gyűlöli az észt s a szerelmeseket.
Alamizsnálkodik, telik az uzsorából;
így szól a nemzetek jogáról, haladásról
s szabadságról: - Ugyan! Csak az kellene még! -
Sancho Panza reá hagyta paraszt-eszét,
tőle Cervantes a kórházban meggebedhet;
csodálja Boileau-t, szolgálókat ölelget,
és kikkel, miután csillapítá hevét,
hogy a ponyvaregény erkölcstelen szemét.
Vasárnap a misét el nem mulasztaná, hol
ott van hóna alatt Jézus képe, a jászol,
a Dies illa és végül a Golgota.
- Magunk közt szólva, ne vagyok oly ostoba,
hogy higgyek -, mondja. Csel csupán buzgó imája:
a köznép hinni fog, ha őt is hinni látja;
hasznos, ha elbutul az éhezők hada,
nagy szükség van ezért a Jóistenre ma.
Csengetnek, ő belép, és az egyháztanácsi
padban foglal helyet, pocakja óriási;
büszkeség tölti el, miközben térdre hull,
mert pórázán a nép, s szárnya alatt az Úr.

/Kálnoky László ford./








EGY KUTYA HALÁLA


Csődület állt körül imént, ott lenn a partnál
Valamit a kövön. - Kutya, majdnem kimúlt már!
- Kiáltja pár gyerek, amit most tudni kell.
S láttam, lábuk előtt vén kutya nyúlik el.
És ráfröcsög habos tajtékja tengereknek.
Mondják az asszonyok: - Már három napja szenved,
Szólongathatjuk ám, szemét se nyitja ki.
Mond egy agg: - Tengerész a gazdája neki.
Szól a révkalauz, ablakába kiállva:
- Megdöglik ez, amért urát hiába várja.
Pedig itt a hajó, a kikötőbe ér,
A gazda megjön, ám a kutya már nem él.

Az állat csak feküdt, én megálltam felette
Már vak volt és süket, nem moccant feje, teste,
Húnyt szemmel, mint tetem, az utcán ott hevert.
És mire visszatért gazdája, este lett.
Sietett az öreg, de járását kikezdte
Már a kor, a kutya nevét suttogta csendbe.
Ekkor mély, árnyteli, elcsigázott szemét
Kinyitva a kutya ránéz urára még,
Megcsóválja öreg farkát szegény utolszor,
S már halott.
Fenn a kék bolton mély szurdokokból
Felbukó fáklya ég: a Vénusz. Éjszaka,
Kérdelek: Honnan e csillag? S hol a kutya?







ÉLSZ, MONDOD


Élsz, mondod ezt meg azt, ég és felhők fölötted,
kedvtelve forgatod könyvét sok régi bölcsnek;
Dantét, Vergiliust; felkerekedsz vigan
s kies tájak felé tartsz postakocsiban;
jóizüen kacagsz, a szállás odafenn vár;
rádvillan s szíven üt egy futó női szempár;
szeretnek és szeretsz - királyi jó dolog!
Az erdőn madarak trilláit hallgatod;
felébredsz reggel, és ott vár csókkal fogadván
a család, az anya, a kislány és a nagylány!
Újságot olvasol ebéd közben; s a nap
szerelmet és reményt és munkát váltogat;
rádrohan zavaros szenvedéllyel az élet;
komor gyűléseken fel-felhangzik beszéded;
amíg a cél igéz, amíg a sors igáz,
gyenge vagy és erős, törpe és óriás;
árként hord a tömeg, lélek vagy a viharban;
minden jön s megy; s te majd búsabban, majd vígabban
hátrálsz, előretörsz, a harc kénye dobál... -
És aztán - iszonyú csöndjével a halál!








FÉRFI ÉS NŐ




Férfias Szellem A Férfi a legtökéletesebb teremtmény.
A Nő a legmagasztosabb eszmény.
A Férfi helye a trón, a nőé az oltár.
A trón magasba emel, az oltár megszentel.
A Férfi az ész, a Nő a szív.
Az ész tápláléka a fény, a szívé a szeretet.
A fény termelékennyé tesz, a szeretet életet ad.
A Férfi ereje elméjében rejtőzik, a Nőt könnyei teszik legyőzhetetlenné.
Az elme bebizonyít, a könnyek meglágyítják a lelket.
A Férfi bármely hőstettre képes, a Nő bármely áldozatra.
A hőstett nemessé teszi a lelket, az áldott isteni tisztasággal ruházza fel azt.
A Férfié a hatalom, a nőé az érzelem.


A hatalom forrása az Erő, az érzelemé az Igazság.
A Férfi vágya a legvégső győzelem, a Nőé a legmagasabb erény.
A győzelem hatalmat ad, az erény istenivé tesz.
A Férfi törvénykönyv, a Nő szentírás.
A törvény irányt szab, a szentírás elvezet a tökéletességhez.
A Férfi gondolkodik, a Nő érez. Nőies Lélek

A gondolkodás feltétele a tökéletes elme, a megérzésé a szentség fénykoszorúja.

A Férfi: óceán, a Nő pedig tó.
Az óceánt gyöngyei teszik ékessé, a tavat a költészet fénye árasztja el.
A Férfi merészen repülő sas. A Nő szépen éneklő pacsirta. Repülni annyi, mint uralni a teret, énekelni annyi, mint meghódítani a szívet.
A Férfi templom, a Nő a szentély.
A templom előtt letesszük a fejrevalónk, a szentély előtt térdet hajtunk.
A férfi helye ott van, hol véget ér a Föld, a Nőé pedig ott, ahol kezdődik az Ég.







GITÁR


A csónak sem jó, - mondták halkan ők,
a férfiak, - megyünk a vad halálnak,
a partokon zsandárok állnak.
- Evezzetek, - mondták a nők.

Ó, hogy lehetne, - mondták halkan ők,
a férfiak - felednünk, hogy veszélyek,
nyomor vár, harc s úgy fél a lélek?
- Aludjatok, - mondták a nők.

Ó, hogy lehetne, - mondták halkan ők,
a férfiak, - megkapni drága ékül
titeket bájitalok nélkül?
- Szeressetek, - mondták a nők.

fordító: Radnóti Miklós







HA FÖLDERENG A TÁJ


Ha földereng a táj, holnap a pirkadással
elindulok. Tudom, hogy várod jöttömet.
Az erdőkön megyek, megyek a hegyen által,
nem, tőled messze már maradnom nem lehet.
Megyek majd, két szemem merőn néz önmagamba,
nem látom majd a fényt, nem hallok semmi neszt,
görnyedten, egyedül, kezemet összefonva,
mélán megyek, s a nap olyan lesz, mint az est.
Nem nézem az arany tüzeket alkonyatkor,
sem, hogy Harfleur felé vitorlák szállanak,
és ha megérkezem, sírodra teszem akkor
virágzó hanga és zöld magyal csokromat.

Nemes Nagy Ágnes







HALOTTAINK


Félelmes, elhagyott mező a nyoszolyájuk.
Vérük iszonyatos tóba gyűlik alájuk,
keselyű tépi fel a testük belsejét;
kihűlt tetemeik, a füvön szerteszét,
torzak, szederjesek s ugyanoly rémitőek,
mintha villámcsapás sújtotta volna őket;
koponyájuk, akár egy süket kődarab;
szobrok a hó fehér szemfödele alatt;
a görcsbe merevült, elszáradt hullamarkok,
úgy tetszik, szívesen forgatnák még a kardot;
a nyelvük béna már, szemük kivájt üreg;
tétova álmaik dermedt tava felett


suhan az éjszaka; véresek, összetörtek,
mint kit gyalázatul ló farkához kötöttek;
nyüzsög rajtuk a sok hangya, pondró, bogár;
őket a föld öle félig elnyelte már,
akár a tengerár a süllyedő hajókat;
csontvázuk mészfehér, és napról napra korhad,
s Ezékiel szavát idézi föl nekünk;
vágott s szúrt sebeket láthat rajtuk szemünk,
a golyóroncsolás tátong legrémesebben;
dermesztő szél süvölt a dermedt, síri csendben;
csupasz tetemüket záporeső veri.

Irigylem sorsotok, hazám halottai.

Kálnoky László fordítása







HÍV A CSUPA VIRÁG MÁJUS


Hív a csupa virág május a rétre, ketten
kószálni, hagyd, hogy a lelkedbe keveredjen
az erdő, a mező, az árny a fák alatt,
alvó folyó partján a holdfény-zuhatag,
a kis ösvény, amely a dűlőútba torkoll,
s a langy lég s a tavasz s a roppant horizont - oly
boldogan esd vele alázatos gyönyört,
csókolja az egek kék köntösét a föld.

Jöjj, és a csillagok szűzi szeme világa,
mely annyi fátyolon át tűz le a világra,
a jó illattal és zengéssel tele fa,
a mezőkön a dél meleg fuvallata,
az árny, a fény, a hab, növények zsenge zöldje,
a természet, amely sugárzik tündökölve,
tegye, hogy tárja ki díszét - iker virág -
a szépség arcodon, s a szívedben a vágy.

(Lator László fordítása)







HOGYHA KÉT SZERETŐ SZÍV MEGÖREGSZIK...


Hogyha két szerető szív megöregszik,
mily mély, áhitatos boldogság jut nekik!
Szerelem! égi frígy! ó, lelkek tiszta lánca!
Megőrzi sugarát, ha kihunyt is a lángja.








A KOLDUS


A szélben,dérben egy öreg koldus haladt.
Megvertem ablakom;megállt a ház alatt,
várta,míg szivesen ajtómat kitárom.
Parasztok jöttek ott,néhány nyerges szamáron
gubbasztva csöndesen a vásárból haza.
A koldus ismerős:ez él kint egymaga
vackán,a hegy alatt,álmodva s egyre várva
földi garasra és egy mennyei sugárra,
Istenhez nyujtva és emberhez a kezét.
- Melegedjék kicsit,jöjjön csak közelébb,
hogy hívják? - A szegény;nincs más nevem - felelte.
Megfogtam kezét: - Barátom,jöjjön erre. -
És egy szilke tejet hozattam hirtelen.
Didergett az öreg;aztán beszélt nekem,
s feleltem is,de csak mélán,szórakozottan.
- Lucskos ez a ruha ki kell teríteni - mondtam -
a kandalló előtt. - Ő odalépkedett,
szétteregette a forró tűzhely felett
a hajdan kékszinű,féregrágta kabátot,
s amint a száz lyukon a tűzfény átparázslott,
olyan volt feketén,mint egy csillagos ég.
S míg szárogatta ott cafatos köntösét,
melyből dőlt az eső vegyest a tócsaszennyel,
gondoltam:tele van imával ez az ember,
és szóra süketen,csak néztem,réveteg,
s ott láttam göncein a csillagképeket.

Nemes Nagy Ágnes fordítása







LÁSD, ÉRDES EZ AZ ÁG


Lásd, érdes ez az ág, fekete; és a mennyből
az esővíz csupasz kérgére szüntelen dől;
de várj csak, megy a tél, s meglátod azután:
átüti egy levél kemény görcsét a gallynak,
véknyan, törékenyen, s te kérded: hogy fakadhat
ily zöld, ily gyönge rügy ilyen fekete fán?
Kérdezd, szerelmesem, kérdezd meg tőlem akkor,
hogy jaj! már kérgesen, érdesen annyi bajtól
lelkem, ha átsuhan rajta lehelleted,
mért űzi, szökteti szikkadt nedveim újra,
mért tárja szirmait,


és virágba borulva
s eléd hullatva mind, miért hajt verseket?
Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak,
mert a holdtalan éj majd megleli a holdat,
mert minden mély apály új hullámot dagaszt,
mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek,
mert annyi kín után mosolyod rámvetetted,
mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!

Ford: Nemes Nagy Ágnes







A LELKIISMERET


Vad-bőrbe bugyolált fiai közt ziláltan
és sápadtan futott az utak viharában
vad Káin, menekült, az Úr elől futott,
s mikor leszállt az est, megtörten eljutott
a roppant síkon egy óriás hegy tövébe,
s kifulladt fiai és fáradt felesége
szóltak: "Dőljünk le itt, s háljunk e hegy kövén."
De Káin nem aludt, csak ült a hegy tövén.
S hogy arcát fölveté, a gyászfekete éjben
egy nagy nyitott szemet látott a messzi égen,
s e szem csak nézte őt, merőn, az árny megett,
"Nagyon közel vagyok" - mormogta s remegett.
Fölrázta fiait s a lankadt nőt is, aztán
megindult komoran, s futott tovább a pusztán.
És harminc éjen át és harminc napon át
némán és reszketeg csak ment, csak ment tovább,
lopvást, szünetlenül, még visszanézni sem mert,
csak ment álomtalan. S elérte már a tengert -
asszírok földje lett utóbb e partvidék.
"Álljunk meg - mondta ott -, ez biztos menedék.
A világ vége ez. Nyugodjunk itt le békén."
S amint leülne, fönn a mennybolt méla kékjén
meglátta a szemet a horizont felett,
s fekete borzadás rabjaként reszketett,
"Rejtsetek el!" - sikolt, s ujjuk ajkukra zárva,
néznek a bús fiak a vergődő apára.
S az Jábelt szólitá, akinek sarja kinn
a pusztán kóborol, a sátras beduin:
"Vonjátok körém a sátor sűrü vásznát!"
s a hullámló falat legottan fölcsigázták,
s mikor lehúzta már az ólmos nyomtató,
a szőke Cilla szólt: "Látod-e még, apó?"
S a lánykának, aki oly édes, mint a hajnal,
"Még mindig ott a szem!" - Káin felelte jajjal.
S Jubal, kinek fia most várról várra jár,
és dobját pergeti vagy vígan trombitál,
"Építek én neki gátat!" - kiálta nyomba.
S egy bronzfalat emelt s Káint mögéje vonta.
És Káin szólt: "A szem szünetlen idenéz!"
És Énoch szólt: "Torony kell ide, egy egész
ijesztő bástya-öv, hogy semmi el ne érje.
Egy nagy várost rakunk, s egy várat is föléje.
Egy nagy várost rakunk, bezárva jól falát!"
Akkor Tubalkain, a kovács nekiállt
s rakott egy óriás, emberfeletti várost,
és míg ő dolgozott, a többi a lapályost
fölverve, hajszolá Enos és Seth fiát,
s kitolták a szemét, aki csak arra járt,
és este nyilaik a csillagokba vágtak.
Gránit cserélte föl a lengő vásznu sátrat,
nehéz vaspántban ült mindegyik szörnyü tömb,
a poklok városa se volt talán különb,
a tornyok árnya lenn éjet dobott a síkra,
a temérdek falak ugy álltak, mint a szikla.
"Az Istennek tilos!" - a nagy kapun ez áll,
s hogy elkészült a fal, és elkészült a zár,
elrejték apjukat egy roppant kőtoronyban,
de az csak bús maradt. "Ó, mondd, eltűnt-e onnan -
rebegte Cilla most -, eltűnt-e már a szem?"
És Káin reszketeg felelte néki: "Nem."
És aztán szóla még: "A föld alatt kivánnék
lakozni, mint a sír odván a néma árnyék,
nem látnék semmit, és nem volnék látható."
Egy gödröt ástak ott, s Káin rámondta: "Jó."
Aztán a fekete üreg gyomrába szállván,
ott gubbasztott a sír magányos, vak homályán,
a zárókő felül keresztbe dőlt a bolton -
és ott volt a szem is. És Káint nézte folyton.







MEGNYUGTATÓ LÁTVÁNY


Minden sugárzó és vidám ma.
Most sző a fürge lábú pók
a tisztaselyem tulipánra
csipkét, színezüstből valót.

A reszketeg szitakötőcske
nagy gömb-szemmel lesi magát
a tükrös tóban, hol nyüzsögve
rajzik egy rejtélyes világ.

Úgy tetszik, ifjodik a rózsa,
a bíbor bimbóval rokon,
s csupa gyönyörrel szól a nóta
a csupa napfény ágakon.

Szól a madár, Urát dicsérve,
ki tiszta szívekben lakik,
s rávonja a kékszemű égre
a hajnal láng-szemhéjait.

Hol elhal minden lárma lágyan,
a fák közt őzgida suhan,


s az ékszertartó, zöld mohában
bogár ragyog, élő arany.

Lankadt a hold, sápadt a napban,
mint víg, lábadozó beteg,
opál-szeméből hullva, lassan,
lágy égi édesség pereg.

Csókolva száll a violára
s a vén falig vonja a méh;
moccantja a forró barázda
vak csíráit a nap felé.

Minden él, s minden a helyén van,
tárt ajtóban sugárnyi nap,
futó víz, ingó árnykaréjban,
zöld lomb felett kék boltozat.

A síkság boldog fénye villog,
a fű virít, a lomb susog.
- Ember! ne félj! tudja a titkot
a természet és mosolyog.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)







MERT MINDEN FÖLDI LÉLEK


Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad, vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
levegő,

s mert a keserű hullám
ha partra hág;
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;

és; csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat amim van,


neked adom!

Gondolatom fogadd hát -
csak sírni tud,
ha nincs veled s tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
Mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és
Mámorosan
Hizelgő dalra gyúl és
Hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
Száll tétova,
S csak te vagy végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs! -
vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!







MERT MINDEN LÉNY A FÖLDÖN


Mert minden lény a földön
Valamit ád,
Lángot, zenét örökkön,
Vagy illatát;

Mert minden földi lélek
Vággyal tele
Rózsát ad kedvesének,
S tövist vele;

Ád április a tölgynek
Lágy susogást,
Az éj a meggyötörtnek
Elnyugovást;

Mert gallynak levegőég
Ád madarat;
Mert lombra szórja gyöngyét
A pirkadat;

Mert ha a felkavart hab
Lecsöndesül,
Friss csókot ád a partnak
Köszönetül;

Azért reád hajolván
Én angyalom,
Mi bennem legkülönb tán
Neked adom.

Vedd hát eszméim árját,
Fájó özön,
Mely harmatként szitál rád,
Hisz csupa könny!

Vedd vágyam, a kivánság
Már elborít,
Vedd minden percem árnyát
És lángjait!

Vedd mámorom, te drága,
Szeplőtelen,
Dalom cirógatása
Tiéd legyen!

Vedd elmém, mely vitorla
Nélkül lebeg,
És más csillag nem óvja,
Csak két szemed!

Múzsám, kit álmodozva
Ringat a nap,
S ki sír, mert bánatodra
Sírva fakad!

És vedd hát, égi kincsem,
Vedd a szivem,
Már benne semmi sincsen,
Csak szerelem!

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)







MEZTÉLLÁB VOLT A LÁNY


Meztélláb volt a lány, és a feje födetlen,
úgy ült a bókoló nádak közt csöndesen;
tündérlányt látok, azt hittem, hogy arra mentem,
s szóltam: Eljössz-e, mondd, a mezőkre velem?

Rám nézett, azzal a pillantással, ahogy csak
a szépség néz, ha más oltalma nem maradt;
s szóltam: A szerelem ideje ez a hónap,
nem sétálnál velem a sűrű fák alatt?

Beletörülte a lábát a part füvébe;
aztán másodszor is rám nézett, s valami
ábrándos fény szökött a bolondos szemébe.
Ó, hogy daloltak az erdő madarai!

A partokat a hab hogy simogatta halkan!
Láttam, hogy jön felém a nyurga nádon át
a szép, boldog leány, vadócan és riadtan,
haja szemébe hull, s elfödi mosolyát.







MIKOR A NAP LESZÁLL...


Mikor a nap leszáll, s az erdőn
bolyongok este, álmatag
mosollyal, zordan vagy merengőn,
borzongva sötét fák alatt,

vagy ha a tűzhely lángja mellett
lábaim keresztbe vetem,
unt könyveim nem érdekelnek,
s csak nézek, szóra süketen,

így szólsz: Mi lelt? Álmodozol tán?
- Igen! - Ilyenkor láthatok
homályból, mely sűrűn omol rám,
kelni eszményi csillagot!

Ilyenkor, ebben a vak éjben,
mely napunk fényét elnyeli,
arcomhoz közelednek, érzem,
rejtelmes arcok ezrei!

Ilyenkor jönnek tünemények,
ezer hang, sóhaj és alak,


onnan, hol laknak a remények,
miket emléknek mondanak!

Ilyenkor bús terekbe láthat
görcsbe dermedt eszméletem:
merengő apámat s anyámat
a sötétben ott érezem!

Ilyenkor száll szobámba angyal,
te, lányom, bájos látomány,
sohasem érzett fuvalattal,
mely végigborzongat puhán!

Ilyenkor, mint rémes vadonnak
mélyén, békés tetőnk alatt
járnak láthatatlan halottak,
s átható szemük rám tapad!

/Ford.: Kálnoky László/







MIT! A TESTVÉRISÉG


Mit! a testvériség - lázálom, délibáb csak?
Szabadnak álmodni rabbá lett Európánkat,
kívánni, hogy a jog vezessen és az ész -
csak azt jelenti, hogy a fellegekben élsz?
Látni s nem kérni e borzalmas diadalból,
nem hozzátenni még, de elvenni a bajból,
mit! nem taposni azt, akit mindenki bánt,
és befogadni azt, aki halálraszánt,
nem venni célba a világtalant s a gyengét -
annyi, hogy képtelen lázálmokon merengnék?!
Kimondani, hogy az ember joga kijár
még a bűnösnek is - az azzá lenni már?
Mindegy! harcolni kell. E vak órán világíts.
Hogy vén vagy már ahhoz? eh, légy vén és ne tágíts,
öreg harcos. Tudod, megtagadnak megint.
A kegyesek mohón becsmérlik érveid.
Törvényen kívül állsz, a gúny, a vád lecsap rád,
a gaz prédája léssz s nem únja meg a hajszát
a sok rágalmazó, minden gazságra kész,
kővel hajítanak, számkivetnek. No és?

Somlyó György fordítása







MIVEL AJKAMHOZ ÉRT


Mivel ajkamhoz ért színültig teli kelyhed,
és sápadt homlokom kezedben nyughatott,
mivel beszívtam én nem egyszer drága lelked
lehelletét, e mély homályú illatot,

mivel titokzatos szived nekem kitárult,
s olykor megadatott beszédét hallanom,
mivel ott zokogott, mivel mosolyra lágyult
szemed szemem előtt és ajkad ajkamon,

mivelhogy sugarát üdvözült főmre szórta
örökké fátyolos világú csillagod,
és nyaradból lehullt egy gyenge szirmú rózsa,


amelyet életem árja elringatott,

most azt mondhatom az időnek, míg továbbszáll:
- Vágtass, ha jólesik! Az én időm örök!
Vidd hervadt csokrodat magaddal: szebb virágszál
nyílik lelkemben, azt soha le nem töröd!

Nem dönthetik fel a friss vízzel teli korsót
vad szárnycsapásaid. Minden hamud kevés:
lelkemnek lobogó máglyáját ki nem oltod!
Szerelmes szívemen nem győz a feledés!

(Kálnoky László)










A NAP MA FELLEGEK KÖZÖTT PIHENT LE ESTE


A nap ma fellegek között pihent le este.
Holnap jön a vihar, majd est, majd éj megint,
és hajnal,villogó fényét ködökbe vesztve,
s nap, éj - szökő időnk egy-egy lépése mind.

Vonulnak a napok, vonulnak csapatostul,
a tengerek színén, a nagy hegyeken át,
ezüst víz, s rengeteg fölött, mely zúgva bozsdul,
zúgva szeretteink halotti himnuszát.

S a szirtek homloka s a vizek arca folyvást
ráncos lesz, s mégse vén, és mindig zöld a lomb,
ifjodván szüntelen; és minden hegyi forrást
a végtelen folyó az óceánba ont.

De én, ki napra nap fejem mélyebbre hajtva
fázósan járok itt, ünneplő ég alatt,
én elmegyek, s a nagy tündöklő-fényű, tarka
világban semmi sem érzi hiányomat.

(Ford.: Nemes Nagy Ágnes)







NÉMELY LÉLEKBEN


Némely lélekben, úgy, mint a fák közt szunnyadó
tóban, egyszerre két dolog is látható:
az ég, mely fényeit s felhőit tündökölve
festi rá az alig rebbenő víztükörre
s az iszap, a komor, rút, alvó, lomha mély,
hol nyüzsgő, fekete csúszómászó-had él.

fordította: Rónay György







OLYAN A SZERELEM


Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.







Ó! MIKOR ALSZOM


Ó! mikor alszom, lépj nyugvóhelyemhez,
mint Petrarcához Laura hajdanán,
s lehelleted ha rajtam futva repdes...
Meglásd, te kedves,
nyílik a szám!

Ha homlokom nehéz álomcsatákon
elkomorul, rémkép gyötör talán,
szemed csillagként homlokomra szálljon.


S meglásd az álom
fényt hint reám!

És csókolj szájon, ott dereng szünetlen
a tiszta vágy a szerelem után,
az angyalból az asszony lángja keljen...
S meglásd a lelkem
fölébred ám!

(Nemes Nagy Ágnes)







RÉGI DAL AZ IFJÚSÁGRÓL


Rózsáról én nem álmodoztam.
Mentünk az erdei uton
Rózsa meg én, fecsegve hosszan,
de hogy miről, már nem tudom.

Én hűvös voltam, mint a márvány,
szórakozott és ildomos;
ballagtam, fűt-fát magyarázván,
míg szeme azt kérdezte: Nos?

Friss gyöngyharmat szitált a berken,
napernyőt tárt a sarju-ág;
én a rigó füttyét füleltem,
Rózsa a csalogány szavát.

Tizenhat voltam és mogorva,
ő húsz, a szeme csillogó;
fülemüle trillázta: Rózsa,
s engem kifütyült a rigó.

Aztán a lány feszes derékkal
nyujtózott, s míg gyümölcsöt ér,
a lomb közt reszketett a szép kar;
s én nem láttam, hogy hófehér.

Hűs csermely csobbant mély mederben,
dajkálta bársony moha-ágy;
s aludt a néma rengetegben
a természet, mely csupa vágy.

Rózsa, a cipőjét lerúgva
ártatlan arccal, hirtelen,
pici lábát a vízbe dugta;
s én nem láttam, hogy meztelen.

Nem is tudtam, mit mondjak aztán;
mentem vele a sűrün át,
olykor mosoly rezgett az arcán,
s hallottam egy-egy sóhaját.

Nem láttam, mily gyönyörü Rózsa,
csak kijövet. - Buta dolog!
Ne gondoljunk rá! - szólt. S azóta
örökké erre gondolok.

(Nemes Nagy Ágnes)







TAVASZ


Hosszabbodó napok, fény, lázak és szerelmek!
Tavasz van! Március, április ránknevethet,
május és június, hónap-barátaink!
Álmos folyók fölött jegenyék törzse ring,
oly lágyan hajlanak, mint óriási pálma;
csöndes erdők alatt madárszárny csattogása;


egy-nevetés a táj s mint zöld, víg társaság,
egymásnak verseket mondogatnak a fák.
A nap kel, homlokán szelid hajnal-füzérrel;
az este csupa vágy; s hallani olykor éjjel ...

Nemes Nagy Ágnes forditás







TAVASZ


Tavasz a drágám, és én szeretem.
Ő az eső, a nap.
Így szól kereken:
- Rossz ülni itthon. Künn a lomb alól
ezer vidám, boldog madár dalol.
Hallgassuk.
Én, mint hódoló bolondja,
csak hallgatom.
- Unalmas nóta - mondja.
Inkább talán játszhatnánk valamit.
- Kártyázzunk, édes?
- Ó, csak azt ne.
- Mit?
- Beszélgetek veled, úgy játszanék.
A sárga ronda szín, legszebb a kék.
- Énnekem is.
- Ne túlozz, édesem.
- De - szólok én - mást nem mondtál
te sem.
Itt közbevág:
- S miért szép teneked?
- Először is, mivel te szereted.
S az ég is kék.
- De oly csodás, aranyló
a sárga.
- Az - hagyom rá.
- Jaj, te szajkó.
Ez az örök visszhang valódi átok.
- Ne haragudj rám, szívem.
- Megbocsátok.
Máskor:
- Gyerünk ki, sétáljunk kicsit.
Remek idő van.
Erre a kocsit
már fölajánlom néki.
Ő meg kesergőn:
- Szél fúj. Tudod mit? Járkáljunk az erdőn.
Felöltözünk, megyünk.
Ő meg kacsintó
szeszéllyel kérdezi:
- Hát hol a hintó?
- De te gyalog akartál.
- Ostoba.
Ilyen hideg időben? Most? Soha.
Befogatok.
- Itt a kocsi.
- Miért?
- Hát hogy kimenjünk rajta.
- Semmiért.
Inkább tekerd ki rögtön a nyakam.
Ily szörnyü szélbe meghűtöm magam.
Multkor pedig eképpen andalog:
- Úgy élünk együtt, mint az angyalok.
Buta vagyok, a te kicsiny cseléded.
Imádlak. Istenem te.
Arcomon
másnap elcsattan egy roppant pofon
a kis kezétől.
- Hát ez meg mi volt! -
Ijedve kérdem.
- Semmi - és sikolt -
csókolj meg, és mondd, életem virága,
milyen vagyok?
Én szólok:
- Drága, drága.
Így szenvedek hát érte bármit is.
Ő a borús és fényes április.

Kosztolányi Dezső fordítása







VALAKIÉRT MINDENKI HARCOL, VALAKIT MINDENKI SZERET


Sose haragudj meg arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki sem rossz,
Hidd el jók az emberek.
Valakiért mindenki harcol,
Valakit mindenki szeret.







VÁGYAIM


Vágyaim vándorolnak
Mindig feléd!


Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és
Mámorosan
Hízelgő dalra gyúl és
Hozzád suhan!







A VETÉS ÉVSZAKA, ESTE


Ez már az alkonyati óra.
Nézem a kapu küszöbén:
a végső munkafordulóra
hogy hull a végső, esti fény.

Az árnyék-mosta nagy mezőben
vén embert látok, rongy-ruhást,
barázda-hosszat hinti bőven
az eljövendő aratást.

Hatalmas, fekete alakja
a földeknek fölébe nő,
s a bizonyosság átitatja,
hogy hasznosan fut az idő.

Lép, lép a tág síkon keresztül,
nagy, széles ívben szór magot,
keze nyílik, majd újralendül-
titkos tanú, én hallgatok,

amíg az est, fátylát kibontva,
a felmorajló árnyon át
beleírja a csillagokba
a magvető mozdulatát.

/Nemes Nagy Ágnes ford./







IDÉZETEK













































"Az anyák karjából gyengédség árad, amiben a gyermekek édesen pihenhetnek."

"Az emberekből általában nem az erő hiányzik, hanem az akarat."

"Az embernek érzelmekre is szüsége van, mert gyengédség és szeretet nélkül
az élet csupán afféle lélektelen gépezet."

"Azon a napon, amikor olyan nő kerül az utadba, akiből a fényesség árad, amint elhalad: véged van, szerelmes lettél. Már csak egy a dolgod: oly makacsul gondolni rá, hogy ő is kénytelen legyen rád gondolni."

"Bizonyos gondolatok olyanok, mint az imádság. Vannak pillanatok,
amelyekben - akármilyen a testtartásunk - a lélek térdre borul."

"Boldog, ki elmereng az örök dolgokon."

"Egyetlen dolgom e földön a szeretet."

"Egy életnek azok a legszebb évei, amelyeket még nem élt meg az ember."

"Ha valaki szeret vagy szeretett, érje be vele.
Többet ne is kívánjon magának.
Más gyöngyszemet hiába is kívánna magának az élet sötét redői közt.
Szeretni annyi, mint tökéletessé válni."

"A jövőnek sok neve van: a gyenge úgy hívja, elérhetetlen, a gyáva úgy, ismeretlen, a bátor lehetőségnek nevezi."

"A könyvek hideg, de biztos barátok."

" A legnagyobb boldogság az életben, ha szeretnek minket...
Szeretnek azért, amik vagyunk, vagy éppen annak ellenére."

"Légy hasonló az égen szálló madárhoz aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében."

A lélek segíti a testet, és bizonyos pillanatokban fölemeli. Ez az egyetlen madár, amely fölemeli a maga kalitkáját.
/A nyomorultak/

"A mosoly helyeslést jelent, a nevetés gyakran kereken visszautasít..."

Néhány szikla nem állítja meg a folyót. Az emberi ellenállások közt az események tovább folynak, és nem fordulnak vissza."

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre, ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan,
ahonnan elmentél."

"Semmi, még a világ összes hadserege sem képes megállítani egy eszmét, amelynek eljött az ideje."

"Sose haragudj meg arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki nem rossz,
Hidd el, jók az emberek,
Valakiért mindenki harcol,
Valakit mindenki szeret.
Valakit mindenki szeret.







 
 
0 komment , kategória:  V. Hugó  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.10 2019. November 2019.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 10 db bejegyzés
e év: 232 db bejegyzés
Összes: 3862 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 618
  • e Hét: 6357
  • e Hónap: 16793
  • e Év: 367224
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.