Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Tarnói László: Az Örök Bajtárs
  2011-11-02 20:04:28, szerda
 
  Tarnói László: Az Örök Bajtárs

Kémeri Nagy Imre

naplótöredékei, feljegyzései és bajtársainak elbeszélései alapján

"A hősnek, hogy győzni tudjon, hinnie kell.
Erősen hinni az eszmének diadalában, még akkor is,
amikor már minden veszni látszik. A hős hite milliószor erősebb,
mint a milliós tömegeké, csakis így tudnák egyetlen hősben hinni
a milliós tömegek. A hős nem ingadozik.
A hős hűséges.
A hit ugyanis, nem egyéb, mint odaadó hűség egy eszme iránt..."

Carlyle.

A Turulvár bolthajtásos csarnokában tompábban égnek a fények.
Csöndesen jönnek a bajtársak a mai táborozásra.
Nem szilaj egyetemi ifjak gyülekeznek.
Táborozást tart a trianoni ifjúság. Névtelen nemzedék,
amely harcban született, nyomorúságban tengődött és háborúban fejezte
be fiatal életét.

Egyre többen gyűlnek össze.
Akik egymással egykor szemben álltak, azok is megbékélnek már ezen
a találkozón. Nincs itt többé harag, irigység, féltékenykedés.
A régi csendőrzászlóalj tagjai közül is sokan megjelentek.
Eljöttek azok is, akik az utóbbi években léptek az örök bajtársi gárda sorába.
Csaba királyfi csillagos seregének katonái eltávozást kaptak erre a földi táborozásra.

Jönnek sorba jogászok, bölcsészek, orvosok, állatorvosok, gazdászok, közgazdák, művészek, egyetemisták, --- főiskolások, egyetemet, főiskolát végzettek --- turulisták: 26 éven aluliak és felüliek --- bajtársak.

Hangot nem hallat ez a furcsa sereg, csak odasereglenek, mint egy hatalmas kriptába, amelyben két évtized eltemetett nemzeti vágyai várják a feltámadást. Ajkuk néma. Csillag ragyog mindegyikük szeme helyén.

Most a bryanszki erdő hősei is megjelennek. Golyókkal szaggatott tábori ruhában. Mégis fiatalos örömmel, jókedvűen, vidáman. Élükön Kémeri-Nagy Imre főhadnagy. Fején szivárog a vér --- mosolyogva megy mégis előre.

A csillagszemű sereg utat nyit és előrelép ő, aki vagyont nem gyűjtött, mindenét ifjúsági mozgalmakra áldozta, bátran nézett szembe minden gazsággal, egész életén keresztül küszködött, szervezett, lelkesedett és lelkesített... hitt az eszményekben és azok mellett hűségesen kitartott; mitől se félt, őszintén, bátran, istenesen csatázott... foltozott ruhában járt, de lelkére ráborult az eszmék hermelinpalástja; ragyogó világban élt, pedig sokszor nem vacsorázott; forradalmi akarattal dacolt minden hitványsággal, soha meg nem alkudott, másokért --- másoknak élt bajtársaiért --- bajtársainak halt --- ő, az Örök Bajtárs.

A HŐSI SZELLEM
Carlyle: "A Hősökről" c. műve alapján.

AZ EMBERI TÖRTÉNELEM nagy emberek története.
Mindaz, amit a világon megvalósulva látunk, nem egyéb,
mint megtestesülése azoknak a gondolatoknak,
amelyek a meghatározott rendeltetéssel e világra küldött
nagy emberekben éltek; az egész világtörténelem lelke az ő történetük.

Az élő világosság forrása a nagy ember, lobogó tűz, sugárzó fénypontja a belátásnak, a férfias nemességnek és a hősi nagyságnak.

Carlyle ilyen emelkedett szellemben fog hozzá a hősnek mint Istenségnek magasztalásához, kimutatja, hogy akár próféta, király, költő, hadvezér, forradalmár, vagy gondolkodó alakjában jelenik meg a hős a világtörténelem színpadán, cselekvésének rugói mindig ugyanazok a lelki tényezők, jellemének alaptulajdonságai hasonlók.

A sivatagra leragyogó Canopus kékes gyémántfénye az örökkévalóságból hoz üzenetet és belső világosságot gyújt a sivatag lakóinak, akik ennek a csodálatos fénynek a szemléletében elmerülnek.

Ez a fény lett alapja a csillagimádatnak. Ez az imádás földöntúli csoda és a hősimádás szívből eredő csodálat, odaadó rajongás a legnemesebb ember iránt.

Nem lakozik az emberben ugyanis nemesebb érzés, mintha egy magánál fensőbbet csodál, mert a hősimádat nem egyéb, mint meghajlás azok előtt a magasztos emberi erények előtt, amelyeknek megvalósítására mi magunk gyengék vagyunk ugyan, de amelyeket csodálva tisztelünk és követni akarunk, mint a sivatagnak lakója a Szaharára ragyogó Canopus kékes gyémántragyogását.

A társadalom a hősimádáson épül. Ez az alapja a hatalom végső forrását képező tekintélytiszteletnek. Minden fejlődni akaró társadalom alaptörvénye, hogy a szellemileg és erkölcsileg gyengébbek alkalmazkodjanak és ez az alkalmazkodás egyik kifejezési módja az igaz, nagy és bölcs emberek iránti hódolatnak.

*

A HŐSIMÁDAT annyira természetes lelki kívánsága a tömegeknek,
hogy törpe korszakokban, amikor valódi nagyságok nem születnek,
a népek ál-nagyságokat teremtenek maguknak:
királlyá koronáznak néha egy bábot csak azért, mert a leszármazása
alapján feltételezni szeretnék, hogy a nagy ősök nemes tulajdonságai
a korcs utódokban is öröklődnek. A bábkirályok meghalnak --- a szellem királyai élnek!

A nagyképű törpeségek társadalmi méltóságokat létesítenek,
hogy az együttműködés rendje föl ne boruljon.
Ezek a társadalmi méltóságok azonban olyanok, mint a bankjegyek.
Találóan mondja Carlyle,
hogy mindannyian aranyértéket képviselnek, csakhogy sok közülük a hamis bankó,
amelyek mögött nincs nemesérc fedezet...

Egynéhány hamis bankóval még csak megélünk, de nem úgy, ha mindegyik hamis.
A szellemi devalválódás eredményeképpen következnek be a forradalmak,
amikor a szellem valódi értékei feltörnek, szétzúzzák a hamis rendet és
a kicsinyes eszmecsalások romjain felépítik az új világot.

A minden embert egyforma értékűnek valló individualizmus ezzel
a hősimádattal szemben áll. A durva önzés meg a beteges irigység azonban
csak jellemtelen elfajulásokat és aljas szellemi orgyilkosságot eredményezett.
Kultúrértékeket és hősi nagyságot csakis a közösségi szellem korszakai neveltek.

Nincs leverőbb jelenség egy nemzedékben, mint a szellemi fénnyel
szemben mutatkozó általános vakság.
Az elernyedés korszakának hitvány intrikusai mindent elkövetnek,
hogy meggátolják az igazi nagyság kibontakozását.
Szellemi járomba fogják a nép jövendőjének ifjú harcosait.
Az eszmékkel üzérkednek és az ifjúsággal ,,valutáznak".
Az igazi hős mégis utat tör magának. Nem riad vissza semmitől.
Megy előre, rendíthetetlenül bízva felsőbb hatalmak rendelésében,
mert a hősi lélek nem ismeri a félelmet.

*

A HŐSI SZELLEM kifejezője a bátorság. Az ember elsőrendű erkölcsi kötelessége:
legyőzni a félémét. Ki kell szabadítani magunkat a félelemből,
csakis akkor vagyunk igazán tettre képesek.
Az ember tettei szolgaiak, még gondolatai is hamisak, amíg a félelmet le nem gyűrte.

A hősi lélek azonban nemcsak a börtönnel néz szembe.
Sokszor hősi erő kell a mindennapi élet száz apró anyagi gondjával szembenézni
és megvallani a bennünk élő igazságot még akkor is,
ha anyagi előnyöktől esünk el ezáltal.

A kispolgári világ gyáva átlagembere azt mondja "hóbort",
szerintünk --- emberi méltóság! Egy férfiúnak bátornak kell lennie, haladjon előre és viselje úgy magát, amint férfiúhoz illik s ne féljen semmitől.

,,Semmibe sem veszem azt, amit a tömeg tisztel
--- mondja Platon. --- Haladok előre a magam útján, csak az igazat követem,
s tőlem telhetőleg arra törekszem, hogy erényesen éljek..."
Két és fél évezred telt el és szebben ma sem fejezte ki senki a férfi földi hivatását.
Most és mindörökké a félelem fölött kivívott diadal szabja meg, ki milyen ember.

Ez a hősi élet, a hősi halál pedig nem egyéb, mint a bátorság megszentesítése.
Ez a bátorság nem nyers erőszak, hanem bölcs belátás,
forrása a részvétnek és az Igazságnak és mindennek, ami nagy és jó az emberben.
A hős éppen ezért elpusztíthatatlan. A hőst kivégezhetik,
de a halott hősök akarata uralkodik a gyenge élőkön tovább!

A hős további jellemvonása az őszinteség.
Nagy, bátor, igazi őszinteség, nem az, amely magát annak nevezi.
A hős igen gyakran nem is tud róla, hogy őszinte, mégis az,
mert nem is tudna más lenni --- a nagy ember nem nélkülözheti az őszinteséget.

Lelki törpék fegyvere a cselvetés, hazudozás és ármánykodás.
Nagyképű farizeusok a hős felett pálcát törhetnek, a hős igazsága mégis kiragyog,
mint szétfoszló felhők mögül a napsugár.

A nagy ember nem mindig szent és a hős sem legyőzhetetlen.
A hős, mivel nem latolgat és nem mérlegel, a hétköznapok harcában gyakran bukdácsol.
A hősi élet nem látszatsikerek és csillogó győzelmek szakadatlan sora, hanem kimerítő, veszélyekkel tarkított, könnyekkel áztatott,
megbánással folytatott, soha meg nem szűnő harc --- gyakran bukások egymásutánja.

És éppen ez a megrázóan fenséges a hős életében: igaz, legyőzhetetlen
célokért küzködve az élet vad árjában előre keli törnie.

Ruhája rongyos, de az eszmék királyi hermelinpalástja borul lelkére;
ragyogó világban él --- és gyakran nem telik vacsorára.
Zsiványok rugdossák, ő mégis mosolyogva tűr, mintha semmi sem fájna.
Lassanként elhagyják azok, akiket szeret és
ő szenvedését mélyen takarva tör előre azon a végtelen úton,
amelyet számára kijelölt a Mindenható.

A hősnek, hogy győzni tudjon, hinnie kell.
Erősen hinni az eszmék diadalában még akkor is, amikor már minden veszni látszik.
A hős hite milliószor erősebb, mint a tömegé --- csakis így tudnak a hősben
hinni milliós tömegek. A hős nem ingadozik, a hős hűséges.
A hit ugyanis nem egyéb, mint odaadó hűség egy eszme iránt.
Végül a hős mindig forradalmár. Elszántan száll szembe mindazzal,
ami korhadt, ha kell életével szenteli meg a bátorságot,
amellyel egész életén keresztül harcolt: eszményeiért...

KÉMERI NAGY IMRE

KÜZDELMES ÉLETE

ÉS HŐSI HALÁLA

Imre bajtársunk hátrahagyott jegyzetei, naplótöredékei, versei és levelei, továbbá bajtársainak elbeszélése alapján megkíséreltük összeállítani életrajzát, hogy hozzá hasonló lelkesedéssel rajongjon a hősi eszményekért a magyar ifjúság.

,,Születtem Erdélyben..."

"Születtem Erdélyben, Szilágy vármegyében, Bürgezden, 1903. március 27-én..."

...Így kezdi Imre élettörténetének elbeszélését, majd leírja, hogy atyja, aki birtokos nemes volt, jogászt akart nevelni belőle, anyja pedig papi pályára szánta --- ő katona akart lenni --- és valóban katona is lett, a magyar ifjúság katona eszményképe.

"Tízéves koromban már megszervezett, állandó csapatom volt, nyíllal és fakarddal felszerelve. Hetenkint kétszer, háromszor harc gyakorlatot tartottunk..."

Első gyermekkori élményei a ,,háborúsdi"-játékok. Fapuska után azonban hamarosan feltámadt benne a komoly katonafegyverek iránti vágy. Fakard után jött az acélkard:

,,Gyermekkoromban kétszer kíséreltem meg, hogy a harctérre szökjem. Nem sikerült. Állandóan őriztek. Ezért nem írattak be tizennégy éves koromban a zilahi református kollégiumba: attól tartottak, hogy megszököm és elmegyek szívem vágya szerint katonaiskolába."

Az összeomláskor beállt a ,,bürgezdi nemesek nemzetőr csapatá"-ba, majd többször megszökött a Székely Hadosztályba, de atyja mint egyedüli fiúörökösét mindig visszahozatta.

"A megszállás után azonnal megkezdtük a harcot az oláhok ellen. Édesapám a megalakult Erdélyi Magyar Párt helyi elnöke lett, amit ők titokban elhatároztak, azt én bajtársaimmal --- hacsak lehetett --- végrehajtottam. Több oláh járőrt véresre vertünk, lefegyvereztünk. A csendőrséget megfélemlítettük."

Ki ne játszott volna katonásdit gyermekkorában? Mihelyt azonban nehézségek jönnek, a katonásdi-kedv elmúlik, jönnek a hétköznapi gondok és a csendes megalkuvás.

Kémeri Nagy Imre akkor sem torpant meg, amikor jött az elfogatás, a börtön és véresre veretés.

,,Hatodszor fogtak el. Bebörtönöztek. Természetesen ilyenkor engem is véresre vertek!
Két ízben egész családunk börtönbe került. Ültem a szilágynagyfalusi,
szilágysomlyói és zilahi börtönökben. Büszkén gondolok vissza ezekre az időkre.
Végül is kiadták a parancsot, hogy pusztítsanak el.
Csak a szökés mentett meg a zilahi börtönben rám váró komolyabb bajoktól".

Oláhország első ,,örömünnepén" nem szólal meg egy ,,elnémult harang..."

Szomorú napok virradtak Erdélyre Trianon után.
Bocskoros hadak lepték el mindenütt a magyar városokat és a színtiszta székely falvakat.

,,1920 május 10-én ,,Zecse máj"-kor, midőn Erdélyt összekapcsolták Oláhországgal, elrendelték, hogy Erdély minden községében örömünnepet tartsanak és két óráig zúgjanak a harangok. Kétségbeesve kérleltem lelkészünket, ne harangoztasson, hiszen ez a mi lélekharangunk... nem tehette meg. Erre én éjjel kivettem az ütőt. Mégse tudtak harangozni! Nem temettük Erdélyt!..."

A bürgezdi néma harang csodálatos jelképpé növekedett. Kémeri Nagy Imre azonban nem állott meg ennél a néma tüntetésnél, hanem, amint írja, több titkos összejövetelt tartott és fegyveres ellenállást készített elő. Irredenta verseket írt s azokat kéziratban terjesztette honfitársai lelkesítésére. Mindez azonban nem volt elég.

A bürgezdi legények nem esküsznek fel az oláh királyra!

Kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy a végzetszerűen bekövetkezett eseményeket ne szentesítsék esküvel. Nagyon jól tudta mindenki, hogy a kicsikart felesketés nem kötelezheti senkinek a lelkiismeretét, mégis ekkor még sokan reménykedtek abban, hogy mindaz, ami történt, nem marad úgy, hanem elmúlik, akár egy csúfos lidércálom... Az oláh rendszer elleni első nyílt lázadás jele volt, amit Kémeri Nagy Imre tervezett azzal, hogy a székely legények ne esküdjenek fel Carol királyra.

,,1920-ban sorozták az első magyar fiúkat oláh katonának.
A környékbeli községekből is sokan kerestek fel,
hogy vezessem őket Magyarországra, mert nem akarlak oláh katonák lenni.
Családunk azonban hazaárulónak tartott mindenkit, aki megfutamodik és
Erdélyt kényszer nélkül elhagyja. Azt tanácsoltam, maradjanak otthon.
Én sem megyek sehová Erdélyből. Vonuljanak csak be katonának, de mutassák meg,
hogy magyarok, ne esküdjenek fel az oláh királyra!"

Így is történt. A fiúk megtagadták az esküt, mire szabadságolták őket. Gerinces magatartásuk lelkesítő hatást váltott ki a székelység körében.

Az oláh hatóságok azonban nyomozni kezdtek, ki volt az értelmi szerző. Mivel pedig a
bürgezdiek kezdték meg az eskü megtagadását, a gyanú reá terelődött.

Pedig ugyancsak elbántak mindenkivel, akire a gyanú leghalványobb árnyéka vetődött.
Kémeri Nagy Imre egyik bajtársát annyira meggyötörték, hogy a verésbe belehalt.
Vele szemben sem volt a sigurancia eszközeiben válogatós.
Kegyetlenül megkínozták, mégsem vallott semmit.

Imre nem torpant meg. Rendületlenül haladt előre.

Más beletörődött volna a lehetetlenbe. Megalkudott volna a ,,kényszerhelyzettel".
Voltak, akik azt vallották, hogy elég az, ha lélekben jó magyarok maradnak,
egyébként azonban a változott viszonyokhoz alkalmazkodva megteszik azt,
ami a valóságos helyzetet figyelembe véve ésszerű.

Vitatható, hogy ez az álláspont az adott helyzetben mennyire válik be.
Talán szükség van arra is, hogy legyenek ilyen kisebbségi vezetők is,
akik a háborgó szenvedélyeket csitítják, a keserűségtől roskadó szíveket
türelemre intik és csöndes hétköznapi munkával dolgoznak a jobb jövőért.
Ehhez is kell lelkierő.

Tagadhatatlan ellenben, hogy minden nemzet válságos
történelmi időszakában kellenek hősök, akik nem latolgatnak,
hanem egyedül szívük parancsának engedelmeskedve cselekednek.

Őket nem csüggeszti az ellenség előretörése. Sőt, minél nagyobb az üldözés, annál hatalmasabban lobog bennük a harci láng; az ellenség sikerei sem lohaszthatják
le lelkesedésüket, hanem még nagyobb erőt váltanak ki belőlük.
Őket nem győzi le senki! Még a halál sem.
Eszményükért elszenvedett vértanúságuk fehér szárnyakat ad mindannak,
amiért éltek, ők győznek akkor is, ha minden elbukott!

Ezek az igazi hősök, a nemzeti örökkévalóság bátor harcosai.

Kémeri Nagy Imre is ilyen hős volt:

,,1921-ben, többszöri bebörtönzés után, egy lelkes oláh felvonulást láttam
Szilágysomlyón.
Ekkor határoztam el, hogy tanulni fogok, nagyon sokat és egész életemet Erdélyért való küzdelemnek szentelem."

A gimnázium első négy osztályát a szilágysomlyói minorita gimnáziumban végezte mint magántanuló, állandó rendőri felügyelet alatt.

Ekkor már eljárás indult ellene. A főtárgyalás megtartásáig családja utánjárására és tetemes költségére szabadlábra helyezték. Költségbe természetesen nem az ügyvédek kerültek. Máshova kellett a pénz...

Román rendőri felügyelet alatt

A szabadság nem tartott sokáig. 1922 őszén, midőn az oláh királyt koronázták, minden gyanús egyént letartóztattak. A letartóztatást rendszerint kitoloncolás követte. Kémerit szüleivel együtt ki akarták toloncolni Magyarországra. Csak nagy pénzzel lehetett elintézni, hogy Erdélyben maradhasson.

Októbertől kezdve újra állandó megfigyelés alatt állott. A minorita rendházban lakhatott, de naponta jelentkeznie kellett a rendőrségen. Ez a ,,csendes" állapot: a rendőri felügyelet alatti tanulás nem tartott sokáig.

Alig múlt el az első nyár és máris újabb magyar megmozdulást készített elő:

A ,,reformáció emlékünnepélyét" a katolikus egyházzal karöltve október 29-én rendezték,
mivel ez a nap vasárnapra esett. A somlyói reformátusok és katolikusok
ezen a napon egészen más reformációt ünnepeltek! Irredenta ünnepséget tartottak
és Kémerit kérték fel, hogy szavaljon. Erről a napról Imre a következőket jegyzi fel:

,,Aznap reggel értesült a rendház igazgatója, Kőhalmi Mihály, hogy órákon belül el
akarnak fogni. Értesített, hogy azonnal meneküljek. Életem egyik legnagyobb lelki
tusáját vívtam. Hiszen megfogadtam, hogy az oláhok elől sohasem futamodom meg,
Erdélyt el nem hagyom. Mikor mindezt a rendház főnökének is megmondottam,
behívatta szüleimet,
akik ugyancsak kérleltek, hogy meneküljek.
Hosszas unszolásukra sem tágítottam, mire édesanyám ezt mondotta:

,,Szenteld életedet hazádnak, harcolj Erdélyért!"

--- Menj, Imre fiam, menekülj! Ha a határon rajtakapnak, hősi halált halsz. Ha pedig sikerül átjutnod, szenteld életedet Hazádnak, harcolj Erdélyért!"

Anyám könnyei meghatottak, de mielőtt útnak eredtem, elmentem
a hazafias ünnepségre. Este 9 óra 10 perckor a buzdító verset elszavaltam.
Tíz órára visszatértem a rendházba és elindultam. Hűséges, öreg szolgánk
kísért a legközelebbi vasútállomásig."

Amint erről utóbb értesült, másnap hajnalban oláh csendőrök fogták körül a rendházat.
Az esti szavalat után ugyanis úgy határozott a prefektus, hogy csak reggel fogatja el.
Az éjszaka hátha még csinál valamit. Csinált is. De abban a prefektusnak
nem sok öröme volt.

Kémeri Nagy Imrének választania kellett: vagy Erdélyben marad,
amint ezt megfogadta és akkor le kell mondania arról, hogy Erdélyért harcoljon,
vagy pedig menekül és a szabad hazában küzd eszményeiért.
Nem a halál elől menekült, hanem azért, hogy életét hazájának szentelhesse.

,,Októberi eső szitált, amikor Körösszegapáti és Körösszakáll között éjszaka átléptem
a határt. A sötétség ellenére is észrevettek a határőrök.
Kétszer lőttek rám, de nem találtak.

Első utam Szegedre vezetett a szabad hazában. Nagybátyámat,
Mátéka János csendőr alezredest kerestem fel. Itt is folytattam tanulmányaimat
egy ideig."

Diákévek

A szegedi diákélet nem tartott sokáig. Csakhamar fölébredt benne a vágy ősibb,
magyarabb diákélet után. így Pápára, majd a következő évben Sárospatakra került.

Kémeri Nagy Imre már diákéveiben megérezte, milyen veszedelmet jelent
a magyarság számára a zsidóság. Megmaradt zsebpénzét arra fordította,
hogy jutalomdíjat tűz ki diáktársai számára és ez által ösztönzi őket
a magyarság égető kérdéseivel való foglalkozásra.

,,Középiskolai diákéveim alatt is állandóan az Erdélyből magammal hozott szellem táplált. Kultúrdélutánokon tudományos előadásokat tartottam. Sárospatakon megtakarított diákzsebpénzemből két pályadíjat tűztem ki. ,,Ősmagyarok jelleme, szokása, erkölcse és vallásossága" volt az egyik. ,,A zsidóság mint a magyar nemzet temetkezési vállalata"
a másik. Az elsőt kitűzték, a jutalmat kiosztották.
A másodikat nem engedélyezte az igazgatóság..."

Ekkor még 1924-ben jártunk...

,,Érettségi után azonnal beálltam katonának"

A háború utáni ifjúságnak egy bizonyos rétegét megmételyezte a pacifista szellem.
Mások liberális kényelemszeretetből éreztek ellenszenvet a katonáskodással szemben.
Végül sokan nem érezték át a magyarság közösségszellemét, az igazi népi sorsot, amely bennünket magyarokat örökös önvédelmi harcra utalt itt a Duna-medencében
a fajok országútján, Kelet és Nyugat kapujában, a szláv és germán népek tengerében.

A vér és a vas jelezte a magyarság ezredéves történelmét és azért maradhattunk fent,
mert voltak hőseink, akik átérezték a magyarság hivatását
s éppen azért nem kényszerűségből, hanem szívvel-lélekkel voltak katonák.

Ilyen ízig-vérig katonaszellem lelkesítette Imrét is, aki 1925-ben ezeket írja:

,,1925-ben érettségiztem. Utána azonnal beálltam katonának.
Végre teljesült a vágyam! Nem győztem a bevonulási időt kivárni.
Néhány héttel előbb álltam be s még a karpaszományosok újonckiképzése
előtt részt vettem hadgyakorlaton."

Az élet különös játéka, hogy éppen annak ütközik nehézségekbe
a katonáskodás, akinek egyetlen vágya, hogy katona legyen.

Amint lelki adottság kell ahhoz, hogy valaki szép verseket írjon,
képeket fessen, dallá formálja a hangot, épp úgy kell lelki készség ahhoz is,
hogy valakiből jó katona legyen.

Minden foglalkozáshoz és mesterséghez szükséges, hogy szeresse az ember
azt a munkát, amellyel tevékenykedik. Mégis kiemelkedik három életpálya,
ami éppoly hivatássá magasztosul, mint a tudomány, a szépirodalom és
a művészet --- és ez a három életpálya: a papi pálya,
a bírói élethivatás és a katonaság.

Kémeri Nagy Imre vérbeli katona volt. Ezért törekedett arra,
hogy ezen a pályán boldoguljon. Érezte, hogy így használ legtöbbet hazájának is:

,,1926-ban a Ludovikára akartam menni. Ezredem pártfogolta bejutásomat.
Szüleim azonban ragaszkodtak régi elvükhöz, hogy jogászkodjam.
Meg aztán túl sokba került volna a Ludovikában váló továbbképzésem.
Édesapám sem írta alá a fizetési kötelezettséget, magam meg nem tudtam
volna a szükséges pénzt előteremteni.
Így hát az önkéntesi év leteltével le kellett szerelnem."

Leszerelése után kezdődik Kémeri Nagy Imre polgári élete.
Amint látni fogjuk, ez a polgári élet sem jelenti számára a polgári jólétet.
De még csak a polgári megalkuvást sem.

Katona maradt ő, bár nem járt egyenruhában.
A katonai egyenruha helyébe csakhamar felöltötte a magyar formaruhát.
Kardját lecsatolta, de fokosát magához vette és ez a fokos nemcsak sétapálca volt
az ő kezében, hanem amikor a helyzet megkívánta --- betöltötte eredeti szerepét is.

Kémeri, mint Turul-vezér

,,Két évig polgári életet éltem. Az egyetemre jártam: egy évig a jogra, majd pedig a bölcsészeti karra."

Egyetemi évei alatt pedig csakhamar irányítója lett az ifjúsági mozgalmaknak.

Kémeri Nagy Imre nem érte be azzal, hogy egyetemi polgár lett, hanem mindjárt egyetemi tanulmányainak első évében beiratkozott a ,,Turul" Szövetségbe.
Azért választotta a sok magyar főiskolai egyesület közül éppen a
,,Turul" Szövetséget, mert úgy látta, hogy ez a katonás szellemben felépített
szervezet alkalmas egyedül arra, hogy elgondolásait annak keretein belül
megvalósíthassa. Úgy érezte, hogy
itt kell küzdenie fiatal bajtársaival együtt hősi eszményeiért.

,,Egyetemi éveim első hónapjában beiratkoztam a ,,Turul" Szövetségbe, illetve annak tagegyesületébe, a jogászok ,,Werbőczy" Bajtársi egyesületébe. Itt megalakítottam az első díszszázadot, amelyet rendes katonai kiképzésben részesítettem és kivonulásokra vezettem."

A harmincas évek végén a zsidóság fénykora volt még Magyarországon. Az ifjúság elhelyezkedése egyre súlyosbodott. Érettségizett villamoskalauzok és egyetemi hallgató taxisofőrök már nem mentek ritkaságszámba.

Voltak életpályák, foglalkozási ágazatok, ahol megvalósult a numerus nullus: bankárok, színigazgatók, mozisok, újságírók, gyárosok között alig akadt magyar.

Vállalathoz nem is kerülhetett be más tisztviselőnek --- mint zsidó.

Ifjúsági mozgalmak

Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy az ifjúság tüntetett és habár mindenki tudta, hogy zsidóveréssel a zsidókérdés meg nem oldható, az is bizonyos, hogy a zsidóverések nélkül sohasem jutottunk volna el az első zsidótörvényig.

Az ifjúság feladata nem a tervezgetés, hanem a harc. Bátor megmozdulásokkal kell állást foglalnia minden visszásság ellen, ami a nemzet fejlődésére hátrányos.

Ezt tartotta szem előtt Kémeri Nagy Imre, amikor mint a ,,Werbőczy" Bajtársi Egyesület főlövészmestere a turulistákat zsidóellenes tüntetésekre szervezte. Ezekbe a tüntetésekbe bekapcsolódott az egész magyar egyetemi és főiskolai ifjúság:

,,Mint a ,,Turul" Szövetség ,,Werbőczy" Bajtársi Egyesületének főlövészmestere, a főiskolai ifjúság zsidóellenes mozgalmainak vezetője is lettem, az akkoriban mindjobban terjedő liberálizmus ellenében. Ezek a mozgalmak nagy tüntetésekben nyilvánultak meg. Zsidóverés is előfordult. Az egyetem tanári kara mégsem indított eljárást ellenem. Meg voltak győződve arról, hogy amit teszek, azt nemzetem, fajom iránti hűségből, szeretetből teszem és erre szükség van."

Ezekben az időkben állandó kapcsolatban volt Gömbös Gyulával, az ÉME elnökével: egy alkalommal tőle kapott személyes parancsot a páneurópások szétverésére a Kereskedelmi és Iparkamarában, majd az Oktogon-kávéházban, az egyetemi diáksztrájk megszervezésére.

Az ifjúsági mozgalmakkal természetesen komoly vívmányokat is elértek.

,,E mozgalmak nyomán a diákság sok kérdését megoldották, ha nem is teljesen. Internátusokat állítottak fel, menzákat létesítettek, kedvezményeket nyújtottak. Én magam sohasem húztam semmiféle hasznot ezekből. Sőt, a hazulról kapott első anyai örökségből élvezett jövedelem javarészét is ezekre az ifjúsági mozgalmakra fordítottam."

Kezünkben van egy sokszorosított röplap, amelyet Kémeri Nagy Imre az egyik hazafias ünnep alkalmából terjesztett fiatal bajtársai körében. Ezekből az őszinte sorokból is kiviláglik, hogy mi az, ami Imrének leginkább fáj, mi az, ami cselekedetekre sarkalta:

,,Megmozdult ismét a magyar nemzeti ifjúság.
Nem ,,éretlen tacskók" kiabálása ez a tüntetés,
nem ,,zavaros fejű kamaszok" okvetetlenkedése, hanem a kemény
magyar faj feldübörgő hangja, a fiatalság szívéből felfakadó keserű sóhajtás.

Jövőt akar a fiatalság! Lehetőséget... reményt, életet!
Éhező, rongyos béres, inaszakadt, beteg kubikos: ez a parasztfiú lehetősége.
12---14 filléres órabérek, munkanélküliség, tüdővész: ez a munkás, az iparosfiú
reménye! 60 pengős állás --- protekcióval --- ezért tanul az egyetemista, ez az ő élete!

Nehéz a helyzet... tudjuk, kicsi az ország, Trianon, tűrni kell...
tudjuk, nagyon jól tudjuk. De nehéz a türelem száraz kenyéren, ha nap-nap után látjuk,
hogy sokan, többnyire bevándorolt, jövevény ,,magyarok" milyen jól élnek ebben a nagy nyomorúságban, sőt a nyomorúságból!

Az ifjúság a nemzet jövője --- kiáltották gyakran a fülünkbe, --- ne feledkezzünk meg erről.
Mi egy pillanatra sem felejtettük el ezt, mi mindig tudatában vagyunk,
milyen súlyos kötelességek várnak ránk. De úgy látszik, azok feledkeztek meg erről,
akik ezt többször is a szemünkbe vágták. Mert aki az ifjúságnak nem ad életlehetőséget,
magát a nemzetet fojtja meg!"

Itt aztán felsorolja azokat a követeléseket, amelyek lényegében egyeznek a később közölt 14 ponttal. Memorandumát ezekkel a szavakkal zárja:

,,Követeléseink talán szerényteleneknek látszanak. De ezek olyan problémák, melyeket a mai nehéz helyzetekben is meg lehet oldani, meg kell oldani, mert enélkül elpusztul az ifjúság... elsorvad a nemzet.

Kitűzött céljaink rövid időn belül meg kell valósuljanak. Az élet követeli ezt. Bármi lesz is a kormány álláspontja kívánságainkkal szemben, mi megyünk tovább a megkezdett utunkon!

A Magyar Nemzeti Ifjúság nevében:

Kémeri Nagy Imre."

Az ifjúság ne latolgasson és ne taktikázzon: legyen mindenkor a nemzet őszinte
lelkiismerete és merjen hangot adni annak, amit igaznak és helyesnek érez.
Ez a szempont irányította Kémeri Nagy Imrét tántoríthatatlan útján.

,,Az ifjúsági mozgalmak és a katonáskodás volt az, amire pénzemet költöttem."

Kémeri Nagy Imre --- amint feljegyzéseiből kiolvasható --- váltig reménykedett,
hogy mégis sikerül a katonapályán maradnia.

Többszöri kérésére 1928 júniusában mint hadapródőrmestert újra bevonultatták.
Ígéretet kapott, hogy mihelyt rendelet jön erre, tovább szolgálhat.
A rendelet késett. Imre mégis kitartott: kilenc hónapig saját költségén katonáskodott.

,,Éppúgy végeztem szolgálatomat, mint aki fizetést kap érte, egészen 1930 júliusáig."

Sőt, fél éven keresztül még egy zsoldost is tartott, egy falujabeli legényt.

Katonáskodása alatt nem volt kényelmes beosztásban:

,,Katonai időm alatt nem az egyetemi századnál szolgáltam, hanem a kinti századnál. Naponta kivonultam. Déli óráimban jártam be az egyetemre. Egyéb szabad időmben tanultam.

Leszerelésem előtt kértem ténylegesítésemet. Ekkor Gömbös Gyula, aki már előre látta, hogy kormányra kerül, azt tanácsolta, ne legyek katona, mert egyszer át kell majd vennem az ifjúság vezetését."

Kémeri Nagy Imre tehát leszerelt és idejét most még inkább fordította tanulmányai befejezésére.

,,1932-ben megszereztem a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán a középiskolai tanári oklevelet. Pályázatot adtam be a kultuszminisztériumba tanári állásra. Állást nem kaptam."

Nehéz napok virradtak Imrére. Eleinte Budán, majd pedig a Thék Endre-u. 2/b. számú házban lakott egy kis albérleti szobában.

Mégis, ezek az idők voltak a legszebbek: nyomorúságában, szegénységében is királyi módon élt, senki sem parancsolt neki, csakis magyar szívére hallgatott.

,,Amíg szüleim éltek, addig nem részesülhettem nagy támogatásban. A sok politikai per és az állandó oláh üldözés következtében teljesen eladósodtak. Hazulról évente legfeljebb háromszor, négyszer részesültem támogatásban. Egy évig magántanításból és oklevélfordításból éltem. Magántitkár és családtörténelmi kutató is voltam. Díjazásom csekély volt."

Még ilyen viszonyok mellett is kitartott. Pedig most kínálkozott alkalom,
hogy, mint néhány ,,ifjúsági vezér", a fiatalság vállain emelkedjék a magasba.

,,Gömbös Gyula uralomra jutása után értem küldött, hogy szeretne velem
beszélni az ifjúságot illetően. Jóformán száraz kenyéren éltem, mégis kijelentettem,
hogy nem csatlakozom semmilyen politikai frakcióhoz. Nem azért harcoltam."

Később ki akarták nevezni a szarvasi mezőgazdasági iskolához tanárnak. Mellékes internátusvezetői jövedelmekkel is kecsegtették. Az állást mégsem fogadta el. Kijelentette, hogy csak akkor megy állásba, ha minden magyar ifjú ügyét érdemlegesen elintézték.

Ez a válasz nemcsak büszke rátartiság volt: Imre nagyon jól tudta, hogy ha a tanári állást elfogadja, egész életére el kell némulnia --- nem harcolhat többé az ifjúságért és eszményeiért.

Inkább az állástalanságot választotta!

,,Pedig ebben az időben havi 30---40---50---55 pengő keresetből éltem.
Ezt magántanítással, oklevélfordítással kerestem.
De még ennek a csekély jövedelemnek egy részét is a mozgalomra fordítottam.
Néha napokon keresztül napi egyszeri, vagy kétszeri száraz koszton éltem.
Emellett dolgoztam éjjel-nappal."

Ám Imre nemcsak, hogy nem keresett egyetlen fillért sem, mialatt az ifjúság ideáljáért
csatázott, hanem rááldozta mindenét, amije volt, az ifjúsági mozgalmakra
és katonáskodásra.

,,Ekkor már anyai örökségem elúszott. A kör összegapáti malom idegen kézre került.
De nem bántam: nem kártyáztam el, nem mulattam el --- ifjúsági mozgalmak és
a katonáskodás volt az, amire pénzemet költöttem."

Ennél gyönyörűbb hagyatékot nem lehet találni egyetlen ifjúsági vezér kincsei között...

Imre magánélete, lelkivilága

Imre magánéletéről nem tudunk sokat írni. Nem azért, mintha magánélete
nem lett volna ismeretes előttünk. Egyszerűen azért, mert alig volt magánélete.

Szerelmes volt ő is, mint annyi más diák. Különösen tetszettek neki a szőkék.
Mégsem kereste a könnyelmű kalandokat. Érzelmi életében is zárkózott volt,
éppúgy, mint hallgatag terveiben.

Kereste a leányt, aki társtalan életében a melegséget sugározza feléje.
Ám nagyon érzékeny volt. Mihelyt azt látta, hogy nem talál teljes megértésre,
visszahúzódott, mint a csiga a házába.

Versei világítják meg legjobban érzelmi életét. Ezekből megtudjuk,
hogy Imre szíve is vérzett ,,mint a tövis közé került madár."

,,Hervadt virágok halvány szirmai" takarták előle néha a világot, amikor kívánta,
mégsem jött a feledés.

,,A bánatos percek emlékei" eszébe juttatták a Csizaj-erdőt, ahol
vidáman szedett kék nefelejtset...

Azután...? amikor ,,éjfélfelé járt az idő és odakünn záporeső hullt a falombra,
bús felhők tornyosultak szíve fölött halomra" --- előkerült kedvese fényképe
és a garabonciás diák egy könnyet ejt.

"Hagyjatok ilyenkor magamra" --- írja egy másik versében, --- ,,amikor falunk
kis harangja bánatosan billing-ballangol"...

Húsvétkor újra jön a visszaemlékezés órája:
Én is voltam gondtalan, víg gyermek
Hős vitéze a bodzafegyvernek,
nyalka huszár fűzfaparipámon,
de szép is volt! De gyönyörű álom.
Jött a húsvét, lágy tejes kaláccsal
és a kis nyúl a piros tojással.
Nyuszi, nyuszi, tapsifüles nyulam,
eltévedtél a világ avarban.
Nem jössz hozzám, virágkvadrigádon...
Kincs húsvétra szép piros tojásom...
Nem ujjong a régi boldog gyermek
víg berekben új gondok fészkelnek
és ezrével a pelyhes magzatok,
ők csiripelnek, én meg hallgatok.
Másképp volt ez valamikor régen
Vadvirágos kék hegyek ölében...
Lepkét űztem, bokrétát kötöttem,
Harangvirág csilingelt köröttem,
Álmomban is anyám csókja kísért,
de szép is volt, de kár, hogy véget ért.

Egyik vasárnap (1932 januárjában), amikor kis vaskályhája mögött
kuporogva pipázgatott Imre, haza gondolt. Néhány szót szólt:

,,Hej, de jó volna most odahaza lenni..."

Aztán leült. Jegyezgetett. Estére felolvasta a következő verset:

Mikor gondolatban hazaszállok

Vasárnap van, csöndes vasárnap délután.
Magam vagyok s pipázgatok ebéd után.
Ma ízlett a szegényes diákkonyha főzte,
de nem úgy, mint mikor Kedvesanyám főzte.
Nem úgy, mint majd, ha a feleségem főzi
s ebéd után forró csókkal is tetőzi.

Szép napok!... de messze... Ki tudja! --- tán mégsem.
Imádság és munka s megsegít az Isten.
A gyáva sötétben, a bátor fényben él,
Boldog, ki csalódik, aztán mégis remél.
Boldogtalan halandó, kinek hite nincs,
Nem tudja a reményt: mily drága lelki kincs.

Otthon mit csinálnak ilyenkor jó Anyám?
Úgy érzem, tudom, mintha látnám, hallanám:
Most szól a rádió, Kedvesapám boroz.
Gyula, ő tervezget: plusz, mínusz, oszt, szoroz.
Kérdez... Feleletet nem kap, s újra kérdi.
Kedvesapám közben a borát dicséri.

Ha odavetődik ilyenkor a kántor,
van ivás, koccintás, szót ereszt a jó bor.
Van nagy tere-fere: hogy fordult a világ,
hányszor nyílott már a fehér akácvirág,
hányszor megforrott már az új szőlő leve,
a kerék nem fordul, csak mindig lefele.

Hova kalandoztam?... A család többsége
mit csinál, mikor az ebédnek vége?
Tudom, Kedvesanyám a konyhában sürög,
maradt a tűzhelyen egy-két szenes üszök.
Vizet melegít és mosogat, söpröget:
,,magad, uram, ha más szolgára nem tellett".

Aztán előveszi bibliát, lapozgat.
Gondolkozik néha... tán nehéz a mondat?
Tudja már kívülről, érti minden szavát,
Körülnéz és kémlel: együtt-e a család?...
Leveszi s megtörli ködös pápaszemét:
valaki hiányzik... Volt-e annak ebéd?

Kérdezték-e tőle: ,,jól laktál-e, fiam?...
Bujdosó gyermekem... vajon veled mi van?"
Utolsó levelét egészségben írta...
Szegény, lelkem Atyám! a többit elsírta.
Fehér zsebkendőbe rejtve arca mélyen,
Nem zokog, de annál több szorult szívében.

Jó Ilonka néném regényekbe mélyed.
Elég az gyönyörnek: lányáé az élet.
Boldog, ha az ifjak szépen enyelegnek
s a jövőről csöndben, békén elcsevegnek...
El is bóbiskolgat, leejti a könyvet,
így édes az álom, de vendégek jönnek...

Margit húgom ő, mint friss fiatal asszony...
Legfőbb, hogy urának kedveset mondhasson.
Mikor hébe-hóba szabad idő marad,
prózába önti a szép gondolatokat
s csemegének osztja apró híveinek:
,,Szép volt, Margit néni" --- mondják a kicsinyek.

Pista ő, szorgalmas, hűséges kis diák.
ír, olvas, tanul, ha nem jönnek cimborák.
Él az idővel, bár kedves vakáció.
Régi bölcs közmondás: ,,tanulj, tanulj, tinó!"
Az előbb még tollat, vagy könyvet forgatott.
Kereshetik már, csak hűlt helye van ott...

Megérkeznek sorban: Áron is meg Eszti.
A boldog beszédet Áron öcsém kezdi:
Afféle vőlegény! miről is beszélne:
szerelemmé szentült minden testi lénye.
Beszéljen más, ha tud, se lát, se hall ekkor.
Boldogabb kor ez, mint a legszebb gyermekkor.

Szőkehajú Eszter a kicsi húgocskánk.
Nem megy ő sehova, le eljár mihozzánk.
Férjhezmenő korban, alig tegnap gyermek
s már a nyájas bókok neki is tetszenek.
Férfi legyen pedig, kösse fel a szíjat,
ki Eszter húgommal oltárhoz állíthat...

Büszke rá az anyja, de nem kényeztetett
Mondjon ,,b"-t ,,á" helyett, biz összeteremti.
Ott jön ni ő maga: özvegy Kató néném.
Paprikás a kedve, nincsen dolga rendjén...
Meghallgatják, nem is... Mosolyognak rajta.
Vidám társalgásban szokás az effajta.

Megérkeztek végre Károly sógorék is.
Szid ő papot, rektort, minisztert, királyt is.
Jámbor felesége, áldott öregasszony:
csitítgatja egyre: hallgasson, hallgasson...
Ha közbe nem szólna a ravaszdi Gyula:
nem fizetünk adót!... hisz ez kész tortúra...

Nem kell pap, se kántor... Fehér mént áldozunk.
A pap-bérből telne oltárra egy lovunk.
Támad pogány-kultusz: az volt ám az élet.
Egye meg a fene!... Feldúlta a német...
Közbeszól valaki: most pedig a bocskor...
S megoldja nyelvüket a jó zombori bor...

Ott már a sógorság: Sándor is meg Farkas.
Gyűlnek, hogy az ünnep ne legyen unalmas.
Egyik beszédet kezd, másik abbahagyja.
Vígan szórakozik apraja és nagyja.
Megosztják a gondot, könnyebb is a teher,
Egyik a másikba bátorságot lehel.

Jó öreg Palinknak ,,vén ló" lett a neve.
Ide jut az ember, ha már negyven fele.
Ő is előkerült, hallja, ott bent mi folyt,
Legyint a kezével: bizony régen jobb volt.
Eszik s fenekére tekint a pohárnak,
Aztán utána lát a maga dolgának.

Fénykép járja körbe: ,,helyes kis teremtés",
Csak legyen majd köztük örök egyetértés.
Szeretik ők egymást, bizonygatja anyám.
Láttam már a nyáron, hogy ez nem tréfa ám.
Majd kirázta lábát minden széknek néha,
Hiába mondtam, hogy ne légy olyan léha.

Járt fel-alá búsan, hívhattuk ebédre,
Edittől levél jött, --- táncolt örömébe.
Nem nyergelt most lovat, hogy lányokhoz menjen,
Sohsem kellett érte estenkint rebegnem.
Szépen írt a kislány, beszéltek a sorok,
Félve hittük mégis, hogy ez komoly dolog.

Lelkére beszéltem, gondold meg, mit teszel,
Nem illik tréfálnod ilyen szerelemmel.
Csapongott a lelkem, igen csapodár volt,
míg nem talált méltót, aztán beleborult.
Nyugodt vagyok most már: áldja meg az Isten!
Nemeslelkű kislány --- a fiamnak minden.

Nem megy kávéházba, nem kell cigányzene,
Olyan hű már hozzá, mintha ura lenne.
Megy a tanulás is... Ma-holnap diplomás,
Megsegíti Isten, kerül talán állás,
Összeférnek szépen... Nem könnyű a kezdet,
Egyetértés kell csak és könnyebben kezdhet.

Igenlően bólint minden fej e szóra,
Távoznak is rendre... hatra jár az óra.
Marasztják szívesen: korán még az idő.
Nem maradnák, tudják: mi az illendő.
Kihörpintik a bort, aztán jó éjszakát.
Máskor is jöjjetek, búcsúzik a család.

Kialudt a pipám, amíg visszajöttem,
Pedig úgy ködölt, mint a hegyek köröttem.
Szovárhegy aljában tettem rá egy üszköt,
hol rossz zsellérkunyhó ontott sűrű füstöt.
Isten veled, Erdély de nem mindörökre!...
Megesküdtünk szentül minden kis rögödre.

Hol kelő nap csókol a bércre virágot
s Töhötöm teremtett szép magyar világot,
hol annyi hős csontja porladoz jeltelen,
hol annyi kín s halál viharzott nemzeten,
őrzé szabadságát mind a jelen korig:
lesz idő!... előtt: haljanak meg porig.

Ebben a költeményben megelevenedik az egész ,,családi kör",
amiből Imre kiszabadult, de amelytől elszakadni nem tudott sohasem.

A ,,hepe-hupás föld visszahívja" a városba tévedt táltosfiút.
A görbe utcák és apró házak, köztük a sugártornyú vén templom
feltűnik előtte, mint ébren álmodott látóképek és a milliós főváros
komor háztengerében is ,,A vadvirágos hegyek kék ölé"-ről álmodik,
,,ahol egyszer lepkét űzött; bokrétát kötött..."

És valóban Erdély harangvirágai csilingelnek egész életén keresztül
lelkének ködbebukó csúcsain, amelyeken kergeti az elérhetetlen pillangót
--- az örök ideált...

A zsidók az üldözés minden fajtáját kieszelték!

A zsidók lassan észbe kaptak. Eleinte csupán a gúny maró fegyvereivel
akarták Kémeri Nagy Imrét nevetségessé tenni, később pedig,
amikor mindez nem járt kellő sikerrel:

,,Még nők felkínálásától sem riadtak vissza, hogy kompromittáljanak
és eltávolítsanak az ifjúság éléről. Persze, mindez hiábavaló volt.
Emellett a rendőrség szinte naponként hivatott a főkapitányságra,
én azonban kijelentettem, hogy nem egyéni érdekekért küzdök,
mozgalmam egyetemes célt szolgál s célomtól nem tántoríthat el még a börtön sem.

Az üldözés minden fajtáját kitalálták: ,,idegen állampolgárságtól" kezdve
az ,,altanári" diplomáig, amit csak bírtak, rám fogtak.
Bebizonyosodott, hogy minden vád hamis. Amidőn látták,
hogy már más eszköz nincs, megkezdődtek a gyalázkodó újságcikkek."

Leghatásosabb eszközükhöz, a sajtóhoz folyamodtak. Sorozatos sajtótámadások
láttak napvilágot. Erről Imre így emlékezik meg:

,,A ,,Magyar Hírlap" és ,,Esti Kurír" egyik szerkesztője: Ignotus-Feigelsberg Pál
a görög gyújtogatóval hasonlított össze, aki gyújtogatott azért,
hogy hírneves ember legyen. Zsidótól nem akartam lovagias elégtételt kérni,
azért tehát másodmagammal felmentem a szerkesztőségbe és a szerkesztőt néhány munkatársával egyetemben megvertem."

Ignotus még máig is emlegeti ezt a találkozást.

A toloncházban

Később azután a rendőrség is közbelépett. Hetényi Imre akkori főkapitány-helyettes,
a politikai osztály vezetője Kémeri Nagy Imrét elfogatta és toloncházba vitette.
A pesti toloncházba való szállíttatásáról Kémeri Nagy Imre
a következőképpen emlékezik meg:

,,Hat hétre akartak internálni 1937 márciusában. Két hét után azonban,
amikor az egyetemi ifjúság március idusát ünnepelte, mindaddig
nem akarták a hazafias ünnepélyt megkezdeni,
amíg engem a toloncházból ki nem engedtek.
A kormány minisztertanácsot tartott. 16 napi toloncház után szabadon
bocsátottak --- de önkéntes száműzetésbe küldtek két hétre vidékre."

Ezen a márciusi ünnepélyen röpcédulákkal árasztották el a pesti Vigadót.
A bajtársak percek alatt szétkapkodták ezeket a röpcédulákat és lelkesen
éltették Kémeri Nagy Imrét.

Egyedül a Turul Szövetség volt az, amelyik nem tagadta meg Imre bajtársat.

,,A Turul Szövetséget tudomásom szerint felszólította a kultuszminiszter,
hogy zárjanak ki tagjaik közül. A Turul Szövetség ezt nem tette meg.
A mozgalmat azonban a Turul keretén belül nem folytathattam,
mert különben a szövetséget a feloszlatás veszélye fenyegette."

Kémeri Nagy Imre politikai szereplése

1937 nyarán belépett az ifjú Balog István debreceni országgyűlési képviselő
vezetése alatt álló Magyar Nemzetiszocialista Pártba.
Ott mint egyszerű tag vezette az ifjúság mozgalmát.
Csupán később vállalt tisztséget.

,,A párt vezetőségébe kerülve, régi eszméimet megőriztem.
Régi mozgalmi elgondolásom alapján fizetés nélküli munkatársa lettem
a párt lapjának. (Politikai tisztségem sem járt fizetéssel.)"

Kémeri Nagy Imre rövid 14 pontban foglalta össze azokat az eszmecélkitűzéseket,
amelyekért harcolt:

Mit követelt Kémeri Nagy Imre a Magyar Nemzeti Ifjúság nevében?

1. A zsidóság számarányának csökkentése nemcsak a főiskolákon, hanem a gazdasági élet minden ágában. (Numerus clausus.)

2. A tandíjak, vizsgadíjak és az összes díjak 30%-os leszállítását.
(Progresszív tandíjrendszert.)

3. Ifjúsági otthont, akol a szellemi és fizikai munkásifjúság bajtársként összejöhet.

4. Az ifjúság szociális bajainak gyökeres megoldását. Kötelező egészségügyi biztosítást,
ingyen orvosi kezelést.

5. Lehetőséget, hogy a szakmáját kitanult és főiskolát végzett ifjúság végzettségének és tehetségének megfelelően érvényesüljön a gazdasági életben.

6. Létminimum és létmaximum megállapítását az összes foglalkozási ágakban. (Olyan kezdőfizetést, hogy a családalapítás lehetséges legyen.)
Az álláshalmozások és mammutfizetések megszüntetését.

7. A munkás és munkaadó viszonyának törvényes rendezését.
A munkaidő korlátozását. A kizsákmányoló munkarendszerek eltiltását.
Nemzeti alapon álló munkaközvetítést. Fizetéses szabadságot.
Munkásnyugdíj-törvényt.

8. Sürgős közmunkáknak s egyúttal a munkanélküliségnek munkatáborokkal való megoldását. Kötelező munkaszolgálat kiépítését.

9. Új gazdaságpolitikát, az aranyalap eltörlését, a kartelek megszüntetését, a nemzetközi szabadkőműves kapitalizmussal való leszámolást. Szövetkezeti rendszer fokozott kiépítését.

10. Radikális földreformot. Kisgazda-hitbizományokat. A földmunkásság helyzetének intézményes rendezését.

11. Progresszív adórendszert.

12. A zsidóságnak fajjá minősítését és a magyarság testében
való elhelyezkedésének törvényes rendezését.
A magyar kulturális élettől elválasztott külön zsidó kulturális életet. A zsidó bevándorlás megszüntetését.

13. A nemzetáruló és nemzetrontó szabadkőműves,
liberális és kommunista világnézet alapján álló szervezetek és pártok végleges kiirtását.

14. A nemzetmételyező sajtó, irodalom, film és színház kiirtását.
A becsületes magyar sajtó megerősítését."

Írt a Szittyakürt, Riadó, Roham, Előre, Nemzetszava című politikai hetilapokba is.
Itt fejtette ki az akkori állapotok megváltoztatására vonatkozó nézeteit. Cikkeivel sikerült megnyernie a teljesen baloldalra tolódott munkásság egy részét és ezáltal sikerült
rést ütnie a nemzetellenes szociáldemokrata párton.

A zsidóság persze felhördült. Most már nyilvánvalóvá lett,
hogy Kémeri Nagy Imre kézlegyintéssel többé el nem intézhető.
Hiszen nem egy emberrel állottak szemben, hanem százezrek vágyával,
aminek ő hangot adott.

Utcai harc a zsidó szociáldemokratákkal

Kémeri most már a cselekvés terére lépett. Belátta, nem elég az eszme hirdetése,
dolgozni is kell az eszme megvalósításáért. Szervező munkába fogott tehát:

Egyik ilyen szervező gyűlés eredménye lett azután a híres Tompa-utcai harc,
ahol a zsidóság Kémerivel nyíltan szembeszállt.

,,1937. szeptember 14-én kerületi alakuló gyűlést tartottunk Budapesten
a Tompa-utcában. Ekkor, saját bevallásuk szerint, 400 szociáldemokrata
(nagyrészt zsidó) munkás támadta meg a helyiségünket.
Az ablakokat, kövekkel bezúzták, már-már az utcára nyíló ajtón akartak
behatolni, amikor tizedmagammal kirohantam.
Dulakodás után a tömeget szétvertük. Ennek következménye lett egyik nagy perem,
amelyben jogos önvédelem címén felmentettek és fokosomat is visszaadták."

Egyéb politikai szereplésének vázolása nem a mi feladatunk.
Az különben is túlterjedne e kis könyv keretein.

Sajtóban megjelent cikkeit ugyanaz a lángoló, hazafias szellem hatja át,
mint beszédeit és élete minden mozzanatát:

,,Minden újságcikkemet a legtárgyilagosabb hazafiasság szelleme vezette
s minden cikkemet az egyetemes magyar érdek diktálta.
Mégis majdnem minden cikkemért felelősségre vont az ügyészség.
Emiatt több fogházbüntetést is kaptam, amelyből két hónapot le is töltöttem.
Több politikai szónoklatom miatt is eljárás indult ellenem."

A debreceni ,,királyválasztás"

1937 őszén zajlott le Debrecenben, az Arany Bika-szállóban
a híres ,,királyválasztás", amely annakidején
--- habár a lapok nem írtak róla --- futótűzként terjedt el az országban.
Erről Imre így emlékszik meg:

,,1937. november 28-án több párt egyesülése után, melyben híveim is
mint egy pártcsoport tagjai vettek részt, egy debreceni nagygyűlés alkalmával
25.000 főnyi közönség előtt a Kormányzó Úr Őfőméltóságát királlyá kiáltottam ki.
Emiatt az ügyészség fogházába kerültem. Ezt azért tettem, mert a Kormányzó Úrnak már Erdélyben is rendíthetetlen híve voltam és ezzel az eszmével reméltem a jobb magyar kibontakozást."

Ugyanakkor Debrecen utcáin falragaszok és röpcédulák hirdették a következő szöveget:

,,Milliók nevében! A Szent Korona a királyt és a nemzetet elválaszthatatlanul köti össze.
A magyar Szent Korona a magyar nép akaratát fejezi ki akkor,
mikor arra érdemes férfi fejére teszik."

A kiáltvány azután azt fejtegeti, hogy Kormányzó Urunk érdemeit valláskülönbség nélkül el kell ismernie mindenkinek, tehát a Szent Korona is megilleti őt arravaló tekintet nélkül, hogy eddig csupán katolikus vallású királya volt az országnak.

,,A Kormányzó Úr az a férfi, akinek szívében a hősies szikra
a magyar nemzet feltámasztására lángra lobbant és a legválságosabb időben
összetört nemzetünk hajóját biztos kézzel kormányozta Európa háborgó tengerén."

,,A Kormányzó Úr volt az a férfi --- így fejeződik be a kiáltvány, --- aki Isten trónját visszaszerezte a nemzet számára. Isten kegyelméből, a magyar nemzet akaratából a Szent Korona vitéz nagybányai Horthy Miklós történelmi tetteiért az ő fején kell, hogy ragyogjon. Azért a magyar nép akaratából nemzetünk első állampolgárának: vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónak fejére kell tenni nemzetünk egyetlen összefoglaló erejét, a magyar Szent Koronát: éljen I. Miklós, Magyarország királya!"

*

Hogy Kémeri Nagy Imrének ezt az akcióját mennyire nem a feltűnni vágyás,
hanem őszinte belső szándék vezette, annak legszebb bizonysága az
a szolnoki katonai szemle, amikor Kémeri Nagy Imre szeme a Kormányzó
Úr közelségében könnybe lábadt.

Erdély visszahívja fiát

Azok az ifjúsági mozgalmak, amelyeket Kémeri Nagy Imre vezetett,
nem egyszer rázták fel a magyar nemzet lelkiismeretét. Hónapos diákszobában,
állás nélkül, éhezve-fázva, de a lelkesedés csodás tüzétől fűtve,
büszkén és örömtől csillogó szemmel tűzött ki célokat az egyetemi ifjúság számára.
Az ifjúság pedig nem egy esetben engedelmesen követte, soha meg nem választott,
de kiválasztott vezérét.

Kémeri Nagy Imre mégsem tudott megfeledkezni valamiről.
Csöndes pipázgatásai közben, bánatos hallgatások után sokszor buggyant ki ajkán egy szó,
mint valami eltemetett, néma bánat: ,,Erdély!"

,,1934-ben kisebb számú csapattal be akartam törni Erdélybe, hogy ott az
oláhok között pánikot keltsek és rákényszerítsem saját hazánkat is
Erdély visszafoglalására.

Több gazdag erdélyit felkerestem, senki sem volt hajlandó áldozni,
így a vállalkozás elmaradt, bár Erdélyben már ekkor megfelelő szervezetem
volt erre az alkalomra előkészítve."

A vállalkozás nem járt azzal a sikerrel, amit Imre remélt.

Csalódottan panaszolja az emberi közönyt és áldozatkészség hiányát.
Sebzett lélekkel visszavonul, de 1935 őszén újra ott látjuk az ifjúság élén.
Ekkor kezdődik ifjúsági mozgalmainak második sorozata, amiről már megemlékeztünk.

A táltosfiú és kopjás százada

Az erdélyi betörés kísérlete nem hagyja nyugodni. Másokban hiányozhatott a lelkesedés,
az ő szívét újra, meg újra eltöltötte kiapadhatatlan fénnyel.
Valami ösztönszerű sejtéssel megérezte az új idők nagy harcait.
És hogy hazánk kellőképpen felkészüljön a történelmi területek visszafoglalására,
megalakította kopjás századát.

,,1936-ban a megbízható ifjúság egy részéből katonai alapon
,,kopjásokat" is szerveztem. Ezekből lettek később a felvidéki harcosok."

Vannak csodálatos érzékkel megáldott emberek, akik előre látják
a bekövetkező események sorát. Lelkükben feszül a jövendő várakozása.
Az eszmék, amelyek a tömeg lelkében halványan derengenek,
bennük már kikristályosulnak.

A tennivágyás tüze lobog szemükben. Cselekedni akarnak, mert cselekedniök kell!
Így rendeli lelkük belső parancsa. És mert korukat évtizedekkel,
néha évszázadokkal megelőzik, szükségképpen összeütközésbe kerülnek
a fennálló renddel és annak őreivel. De ők vállalják az üldöztetést,
a nélkülözést, a gúnyt és megvetést még a börtönben is,
sőt a haláltól sem riadnak vissza, mert előttük mindaz, ami a szürke
hétköznapi polgár számára hatalmas érték: kényelem, nyugodt élet, biztos
megélhetés, karrier, --- hitvány törpeséggé silányul --- ők egy más világban
élnek... számukra még a sötét börtönökben is nagyobb fényesség ragyog,
mint a vakondok számára a szabadban.

Kémeri Nagy Imre is ilyen hősi lélekkel vállalta az üldöztetést, amikor ezeket írja:

,,A rendőrség minden mozgalmat és működést meg akart tiltani nekem,
mivel a törvény szerint csak belügyminiszterileg jóváhagyott társadalmi egyesületben,
vagy politikai pártban lehet mozgalmat kifejteni. Üldözött ifjúságommal beléptem hát
a Honszeretet társadalmi Egyesületbe. Belépésünk után néhány hétre
a Honszeretet egész vezetősége lemondott. Megriadtak az újságok támadásaitól.
Kizárni nem akart a vezetőség, mivel ezt hazafiatlanságnak tartották, inkább
a lemondást választották. Beláttam, hogy innen is ki kell lépnem."

Mégsem csüggedt. Nem adta fel a harcot. Rendületlenül haladt előre.

Hogy mennyire nem belpolitikai kaland, hanem komoly történelmi átalakulás
célja vezette Kémeri Nagy Imrét a kopjások megszervezésében,
azt emlékiratának következő őszinte sorai igazolják:

,,Pártomnak volt egy kopjás zászlóalja Budapesten, egy kopjás százada Debrecenben,
Túrkevén, egy rohamosztaga Szerdahelyen, Vácott, Szarvason.
Kopjásaimat mind Budapesten, mind vidéken az illetékes katonai felügyelet
mellett megfelelő katonai kiképzésben részesítettem, amikor pedig a
m. kir. lövészezred megalakult, valamennyi kopjás lövész-zászlóaljat magam
vezettem mint zászlóaljparancsnok-helyettes. Körlevelet bocsátottam szét,
amelyben leszögeztem, hogy a hadbavonultak részére a mai naptól kezdve
megszűnt minden politika és az itthon maradottak is tartoznak
olyan magatartást tanúsítani, amely mindenképpen megfelel
a nemzet mostani érdekeinek. A párt vezetését átadtam a
párt akkori képviselőjének, ifj. Balogh István országgyűlési képviselőnek."

A politizálási tilalmat nemcsak körlevelekbe foglalta,
hanem kopjás zászlóalja előtt ki is hirdette: azonnali kikötést és leszerelést
helyezett kilátásba annak, aki ezt a tilalmat megszegi." Mégis távoznia kellett.
Így kívánta --- a politikai helyzet.

Imre nemes, hazafias gondolkozása búcsúparancsában nyilvánul meg
a legszebben: bajtársait arra buzdítja, hogy mindenki tegyen eleget esküvel fogadott kötelességének --- neki egyelőre fontosabb beosztásba kell távoznia.

Ezekről a napokról a következőket írja:

,,Nem keseredtem el. Elhatároztam, hogy mégis küzdeni fogok hazámért
s ha előbb nem is jutok oda, de az első támadásnál ott leszek a határon,
együtt fogok harcolni embereimmel."

Még aznap jelentkezett és ,,Szilágyi István" hadnagy néven, levágott bajusszal,
levágott hajjal beállt azok közé, akik már készenlétben vártak az adott jelre...

Így születik meg egy legendás éposz

...és amikor elérkezett a nap, Kémeri Nagy Imre kopjásaival megjelent.

1938 októberében volt a nevezetes tattersaali gyűlés, amelyen politikai
pártállásra való tekintet nélkül részt vettek az igazi magyarok.

Végre megvolt az egy év óta áhítozott nemzeti egység:
az egymásra féltékenykedő nacionalista vezérek és alvezérek szépen
megfértek egymás társaságában. Itt egy táborba forrasztotta őket a
közös nemzeti cél: az elszakított Felvidék visszafoglalása!

Kémeri Nagy Imre Héjjas Iván felkelő táborába szállt.
A ,,rongyos gárda" újból elindult...
és nyomában támadt az új, legendás magyar éposz.

,,1938. október 8-án mentem át tizenkét emberemmel és két robbantóval.
A határtól 10 kilométerre lévő Borzsova-hidat kellett felrobbantani.
Ez volt az első katonai feladat. A járőrök, akik előttem elindultak,
röpcédulákat dobáltak. Feladatomat azzal a paranccsal kaptam,
hogy a csehek legfontosabb összekötő vasúti hídja Ungvár---Munkács
és Nagyszöllős---Técső között. Ezt három napra járhatatlanná kell tenni.
A hidat erős őrség őrzi. Ha ez az őrség visszaver, a parancs értelmében
vissza kell térnem Magyarországra, vagy pedig tovább kell mennem Lengyelország felé.

Október 9-én 0 óra 30 perckor kellett elvégezni a robbantást.
Éjfélkor az őrséget szétvertem, a hidat felrobbantottam.
Az ellenségnek hat halottja volt, nekem semmi veszteségem.
Innen mentem tovább Lengyelország felé. Útközben állandóan
csendőrökre vadásztam s lázítottam a csehek ellen a ruszin falvakat..."

A vállalkozó járőrök közül összesen 47 fő ment át Lengyelországba.
Egyedül Kémeri Nagy Imre hajtotta végre feladatát és ment át teljes felszereléssel teljes egészében.

Lengyelországban újabb felszerelési kiegészítést kaptak.
Csak az ő járőre vállalkozott arra, hogy hazafelé is harcolva jön át
a Kárpátokon, a többiek Németországon át tértek vissza.

Más megpihent volna a derekas haditeljesítmény után.
Ő nem tért haza, hanem tovább haladt a hősi úton.
Itt már nem érhette gáncs, sem rendőrkordon.

A drótsövény sem volt akadály: hegyen-völgyön, erdőn-patakon
át vezette maroknyi csapatát. Most végre megmutathatta,
hogy mindazt, amit éveken át hirdetett, hogyan kell valóra váltani
vérrel-vassal: egy nemzet ilyen hősök erényein emelkedhetik fel
elesettségéből, nem pedig ,,békés" revízió-propagandával.

Hatalmas külföldi népek megbecsülését nem alázatos könyörgéssel,
hanem hősi ellentállással lehet megnyerni. Alázatos lelkű hősöket
nem ismer a történelem!

,,Lengyelországból visszatérve folytattam további hadi vállalkozásaimat.
November 25-én felderítettem az egész munkács---gorodi határszakasz
részeit. November 27-én Újdávidházánál visszaűztem a hb. részeket a
Latorca túlsó partjára. November 28-án megtámadtam a mezőgorodi
helyőrséget és szétvertem este 21---22 óra között.
380 cseh katonával szemben az én járőröm (18 fővel) szállt szembe.
Veszteségem két súlyos sebesült."

1939 január és február havában új szervezés vált szükségessé és
új emberekre volt szükség. Ekkor osztagparancsnok lett.
Megkérték, hogy az elbocsátott emberek helyett hívjon be az ő
volt megbízható kopjásai közül másokat. Az alaptalan mellőzésért
ez volt a legnagyobb elégtétel...

,,1939 március 15-én Verbőc községben kellett hadivállalkozást végrehajtani
az ott gyülekező cseh csendőrség ellen. Tíz saját és tizenhat felsőbb parancsra
kapott ruszin emberem volt. A ruszinok az első lövések alatt elszaladtak.
Tíz emberem közül öt megsebesült. A vállalkozást végrehajtottam."

1939 március 16-án újra kimegy Lengyelországig, pedig a lovasdandár
a nagy hó miatt Roszgyilán elakadt.

,,1939 őszén a Borzsova völgyének megszállását hajtottam
végre negyven térképésszel és negyven határvadásszal Ilosva, Bilke és Dolhán át
. Veszteség nélkül történt mindez.
A ,,sziccsek" részéről öt halott és három fogoly volt a veszteség."

Az erdélyi szervezésnél szintén személyesen vett részt. A szervezés nehezen indult
. Emberei közül többen kaptak nagyezüst vitézségi érmet, kisezüstöt, bronz vitézségi
érmet, tisztjei signumot. Őt is felterjesztették lovagkeresztre, de nem kapta meg,
mert politikailag büntetett előéletű volt.

1939-ben végre korengedélyre való tekintet nélkül felvették a Ludovika alantos
tiszti tanfolyamára.

Mannerheim tábornagy finn kapitánnyá lépteti elő Kémerit

A felvidéki és az erdélyi visszafoglalás közti időben sem pihent tétlenül.
Ma már büszkén vallhatjuk, hogy Kémeri Nagy Imre már 1940-ben harcolt
a bolsevisták ellen --- a testvér finn nemzet oldalán.

,,1940 február 7-én 342 társammal együtt kimentem Finnországba és
ott Mannerheim tábornagy úr, a többi finn tábornok és törzstisztek szemléje alkalmával a legnagyobb dicséretét fejezte ki a zászlóalj példás fegyelme,
katonás magatartásáért. Mannerheim tábornagy úr soron kívül kapitánnyá léptetett elő..."

Négy hónapig harcolt Finnországban. Maradt volna még tovább is,
de időközben híre járt, hogy Magyarországon is nagy változások elébe nézünk:
az oláhok is tudták, hogy nem tarthatják a bitorolt magyar földet tovább...
érlelődött a bécsi döntőbíráskodás... Kémeri Nagy Imre újra érezte,
hogy nem nézhetjük tétlenül ölbe tett kezekkel, hogy a baráti nagyhatalmakat
Románia hogyan zsarolja. Mindig a merész kezdeményezőké a fél siker és
a bátraké a teljes győzelem.

Kémeri Nagy Imre hazatér. Hogyne tért volna vissza, amikor segítségért kiáltott életének legnagyobb szerelme --- Erdély!

,,1940 júniusában megalakítottam az első rohamosztagot saját embereimmel, amelynek szervezését, felszerelését, kiképzését magam végeztem. Bevonultam vele Nagyváradra."

Szemtől-szembe a Kormányzó Úrral...

Azután soká nem hallottunk hírt felőle. Eltűnt, mint a garabonciás diák...

Barátaitól tudjuk, hogy nem akarták kiengedni az orosz frontra.
Itthon is erős szükség volt arra a nevelő munkára, amellyel Kémeri
Nagy Imre főhadnagy szinte szuggerálta alárendelt katonáit.

Mégis mindent megmozgat, hogy kimehessen a tűzvonalba.

,,Előbb azonban megjelent Szolnokon egy katonai szemlén,
ahol a Kormányzó Úr is megtekintette a századot."

Bajtársai mondják, hogy amikor a Főméltóságú Úr Kémeri Nagy Imre előtt elhaladt
és tekintetük találkozott, Imre szeme könnybe lábadt.
A szemle után csak ennyit mondott:
,,Először láttam közelről, szemtől-szembe a Kormányzó Urat."

Az utolsó ütközet

Néhány hét múlva kiment a frontra. Az újságok megírták, mi lett a sorsa.
Egyik bajtársa, aki részt vett ebben az utolsó ütközetben, amelyben Imre
halálos sebét szerezte, elmondja az ütközet lefolyását:

,,Egyik márciusi éjjelen a bolsevista orvlövészek a falu szélén felállított őrszemekre tüzeltek.
Ezek felriasztották Kémeri Nagy Imre csekély létszámú félszázadát,
amely hirtelen védőállást foglalt el.

Az ellenség orvtámadását a hatásos tűz megtörte. Később azonban
igen erős tűztámogatás mellett újabb támadásra indultak a bolsevisták
és a magyar különítmény mindkét szárnyát átkarolták.

Hatszáz főnyi csapattal támadtak a partizánok. Sok géppuskát, aknavetőt
és nyolc gránátvetőt vontak be a harcba. Minden második szovjet katona
automatapuskával tüzelt honvédeinkre.

Imre csekélyszámú félszázada a bekerítés elől nyugati irányba vonult vissza.
Ez azonban már nem használt: az ellenség a különítmény hátába került,
befészkelődött a községbe s elállta az egyetlen visszavonulási utat.

Itt azután házról-házra harcolva, minden talpalatnyi helyért keservesen
küzdve tört magának utat Kémeri főhadnagy maroknyi csapata.
A község délnyugati szélét el is érték, ahol ismét védőállást foglaltak el.

A falun át való visszavonulás súlyos áldozatokat követelt. Imre is átlátta csakhamar,
hogy minden oldalról körülzárt kis csoportja nem képes sokáig ellenállni
a többszörös túlerőnek.

Reggel hat órakor rádió útján segítséget kértünk. A zászlóaljparancsnok 10 kilométernyi távolságból két puskás szakaszt, egy másik, 18 kilométernyire lévő községből pedig egy golyószórós rajt, egy páncéltörő ágyút és egy aknavetőt rendelt ki Kémeri főhadnagy különítményének támogatására. A német parancsnokság repülő géptámogatást küldött.

14 óra 30 perckor érkezett meg az első segítség és egyesült a Kémeri-csoporttal.

Ugyanekkor avatkozott a harcba két német repülőgép fedélzeti fegyvereivel. Csakhamar megérkeztek a golyószórósok és az aknavetők is: oldalba támadták az ellenséget.

Most már a partizánok rendje felbomlott. Kelet felé az erdőbe menekültek vissza.
Kémeri Nagy Imre osztaga megmenekült, de a különítmény parancsnoka és
tizenkét embere sebesülten feküdt a földön.

Az ellenség ötven halottat hagyott a csatatéren. Egy géppuskát, golyószórót
és több géppisztolyt zsákmányoltak a honvédek. Sebesültjeiket magukkal vitték."

Az ütközet egy másik résztvevője, Tasnádi Ferenc szakaszvezető következőképp
mondja el az ütközet lefolyását:

,,1942 március elején kis egységünket harmincszoros túlerővel orvlövészcsoport fogta körül. Kémeri Nagy Imre századparancsnok azonban nem menekült. Utolsónak akarta elhagyni az ütközet helyét. Bajtársainak visszavonulását védelmezve érte őt a golyó, amely később halálát okozta."

Így folyt le tehát az utolsó ütközet, amelyben bajtársainak visszavonulását fedezve, utolsónak hagyta el a csatateret Kémeri Nagy Imre főhadnagy, a századparancsnok.

A táltosfiú hazatér

Kémeri Nagy Imre sebesülése eléggé súlyos volt, de meg lehetett volna menteni. Sajnos azonban, a fejlövés nyomán fisztula képződött és így, habár a németek repülőgépen vitték Varsóba, ahol a leggondosabb ápolásban részesült, sebébe mégis belehalt.

Imre bajtárs március 11-én sebesült meg. Március 27-én még sajátkezűleg írja egy lapon, útban a varsói kórház felé:

,,Drága jó Anyám! A sors rám cáfolt! Azt hittem, még a lövedék sem fog rajtam. Tévedtem! Sebesülten fekszem egy német kórházban. Sebem súlyos, de nem életveszélyes. Nemsokára hazakerülök --- Magyarországra... Szeretettel csókolja fia: Imre"

A tábori postakártya első soraiban szomorú lemondás remeg. Mintegy végzetszerű megsejtése annak, hogy az örök harcnak vége. Annál megindítóbb, hogy a következő sorokban halálos sebének tudatában is vigasztalja szüleit.

A lap ceruzával van írva. A szöveg utolsó mondata már olyan kusza... az írás szétfolyó, mint akinek nagy fáradságába kerül ennyit is papírra vetni... mintha az öntudat már el-el-hagyná.

Imre nevelőanyja, özv. Fazekas Andrásné a Turul Szövetséghez intézett levelében minderről a következőket írja:

,,Április 13-án kaptuk meg a varsói kórház németnyelvű táviratát, amelyben arról értesít, hogy ott fekszik súlyos betegen. Azonnali drótválaszt kértünk, nem hozhatnók-e haza? Semmi válasz nem jött, csak április 27-e körül jött a kórház értesítése, hogy Imre 1942 április 12-ről 13-ra virradó éjjel meghalt.

Így értesültünk, hogy április 15-én eltemették a varsói hősök temetőjében. Elküldték hátrahagyott ruháinak a leltárát. Pár nap múlva a német kezelőorvos küldött levelet. Leírta, hogy fejlövése volt. Meg lehetett volna menteni, de fisztula képződött és a magas lázt a sok erősítő injekció ellenére sem bírta ki."

Azután még a tábori lelkész írta meg a temetés lefolyását, sírhelyét és pontos számát. Teljes katonai díszpompával temették el Varsóban. Koporsóját német hadilobogóval takarták le. Négy német katona vitte az úton a temetőig. A temetési menet alatt szólt a katonazenekar. Gyászindulókat játszott.

Majd a beszédet írta le a tábori lelkész, amit a sírnál mondott és az utolsó imát. Háromszoros díszsortűz közben engedték le a sírba...

,,Kisebb-nagyobb időközben --- írja Imre anyja, --- hazaérkeztek csomagjai. Ezek mindannyian feltépték a hegedő sebeket. Rettenetes volt látni ruháit, könyveit, kedvenc pipáját és ő sehol... soha többé."

,,Sírjának pontos helye és száma: Hősi temető, Varsó, Powecki N rész. 6. sor, 27. szám. Ellenőrzési száma: 2073.

Mindeteket leírtam, hátha fel tudják használni a készülő könyvben. Itt küldöm még a kért önéletrajzot, néhány versét, amely megvilágítja az ő lelkivilágát és néhány fényképét.

Köszönöm, hogy legalább a Turul Szövetségbeli volt bajtársai nem feledkeznek meg róla és ilyen módon áldoznak emlékének. Megérdemelte, akiért teszik. Én pedig Isten áldását kérem szép, nemes munkájukra. Adja a magyarok Istene, hogy dicsőségesen fejezzék be honvédeink azt a háborút, amelyért az ilyen emberek, mint a mi Imrénk is volt, életüket áldozták.

Hazafias köszöntéssel:

Bürgezd, 1942 augusztus 18-án.

özv. Fazekas Andrásné

nevelő édesanyja"

A Turul-ifjúság nem feledkezik meg Imre bajtársról és követendő például adja át ezt a hősi áldozattal bővelkedő élettörténetet az egész magyar ifjúságnak.

CSABA VEZÉR CSILLAGSZEMŰ SEREGÉBEN

...itt vége szakad a hősi krónikának.

1942. tavaszán hantolták el Kémeri Nagy Imre főhadnagyot a varsói Hősök Temetőjében, ugyanannak az évnek őszén pedig a Kormányzó Úr Őfőméltósága a halott hőst századossá lépteti elő.

A táltosfiút valahol Csaba vezér csillagszemű seregében érte ez a harmadik csillag, hősi áldozatának legszebb földi elismerése.

*

Találkozott fenn a magyar ifjúság másik nagy halottjával, vitéz Horthy Istvánnal, aki ugyancsak az életét áldozta hazájáért.

Mindketten meghozták a legnagyobb áldozatot: egyikük a magasból jött, a királyi vár fényes palotájából indult útnak és a gyárak géptermén keresztül közeledett csendes mosolygással a magyar munkás felé.

Másik hősünket Erdély szülte. Oláh börtönök, hónapos diákszobák, pesti toloncház voltak élete egyszerű állomásai, mialatt a szegénység szivárványívén szárnyalt a hősi erények magas csúcsa felé.

A magyar fold különböző tájairól indultak útnak, mégis találkoztak ott, ahol évszázadok óta --- legyen nemes, vagy pór, szegény, vagy gazdag --- találkozik minden magyar, a közös vér hősi áldozatában. S most mindketten együtt vágtatnak, a mi örök Bajtársaink között a Hadak Útján...

*

Imre Bajtársunk! Fáj nekünk, hogy nem vagy körünkben. Mégsem gyászolunk. Büszkék vagyunk Rád és megfogadjuk, hogy a varsói hősi temetőből, mihelyt lehet, hazahozunk.

Nem azért, mintha most nem éreznénk magunk között. Hiszen itt vagy. A Te lelked lüktet nemzeti dacunkban, amikor a hitványság ellen lázadozunk. Mindig velünk vagy, mert Téged magáénak vall a fiatalság és az ifjúság halottja örökké él.

Hazahozunk mégis, mert a magyar faj rendeltetése: azon a földön kell küszködnünk, amelyen születtünk és abban a földben kell nyugodnunk, amelyért szenvedtünk, harcoltuk a magyar álmok csatáit... itt kell élnünk-halnunk --- rendületlenül.
 
 
0 komment , kategória:  Tarnói László: Az Örök Bajtárs  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 223
  • e Hét: 1877
  • e Hónap: 8598
  • e Év: 374088
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.