Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Lys-Noir /fekete liliom/ - Guttnann Irén
  2019-08-11 19:00:32, vasárnap
 
 







LYS-NOIR (jelentése magyarul: fekete liliom) - GUTTMANN IRÉN


Kicsoda Lys-Noir, akinek különös kis verseit olvashatjuk most ebben a blogbejegyzésben. Mikor ezek megjelentek a múlt század elején a Hétben, még nem mondhatták meg az igazi nevét. Ő egy a gyönyörű szép asszony volt, aki mögéje bújt.

Költészete borong a múlton. Aki ilyen fiatal szemmel hátranéz: költő. Aki ifjú szíve gazdag érzését egy emléknek adja: kiváló egyéniség. Keze alatt sorra simulnak rímekbe a szavak. Mi a búja, bánata, azt nem mondja meg, ennélfogva muzsikál. Sohse hittem volna, hogy nő kezében a lant ennyire hangszer lehessen. Kicsi versek, ködös versek. Mindegyik egy-egy izgató kérdőjel; az esztétikus tán megrovásul mondaná: ezeknek a verseknek kommentár kell. Így csak az írhat, akinek élete mindenki előtt ismert.

Ma már elmondhatjuk, ő Guttmann Irén, Leopold Samu fiatal felesége. Leopold Samuról, illetve Guttmann Irénről elöljáróban csupán az mondható el - legalábbis ami a lexikonok, életrajzi adattárak szűkszavú szócikkeiben megtudható róluk -, hogy a századforduló időszakában előbbi történetírói tevékenységével, míg az utóbbi verseivel hívta fel magára a figyelmet.

Az alig 27 éves Leopold Samu tragikus, korai 1899. május 29-i halála következtében Guttmann Irén mindössze 19 évesen maradt özvegyen fél éves kisleányával.

Guttmann Irén egy-pár év leforgása alatt lett kamaszlányból ifjú özvegy, könnyen belátható, hogy igen rövid idő alatt számtalan élethelyzetet és lelkiállapotot kellett át- és megélnie. A mindössze 19-20 éves fiatalasszonynak meg kellett felelnie a gyászra vonatkozó szabályoknak, a környezet elvárásainak, napjainknál sokkal erősebben ható szokásrend és illemtan előírásainak. Ebben a helyzetben az érzések megvallása, versbe öltése egyfajta terápiaként is működhetett,úgy is mondhatnánk: versírásba temette bánatát. De azzal, hogy a nyilvánosság elé lépve, a Hétben 1900-tól megjelentek versei, - mi több a folyóirat azt nagyon elismerően fogadta - , egy újabb szerep, a költőnő szerepe osztatott Guttman Irénre. Nem kevesebbet állapított meg ugyanis a fővárosi irodalmi lap, mint hogy

"Ő lesz az újabb versköltészet legegyénibb s legművészibb költője".

Guttman Irén versei írói álnév alatt jelentek meg, itt az álnév adta védettségről lehet szó. Nemcsak az óvatosság vezethette költői álnév használatára, hanem az is, hogy versek megjelentetése egyáltalán nem tartozott a gyász szokásrendjébe - még ha azok az első időszakban témájukat illetően kapcsolódtak is ahhoz

Guttmann Irén első verse 1900. év derekán jelent meg A Hétben, amelyet még ebben az évben további három követett. Az 1901-ben megjelent öt verssel együtt Guttmann Irénnek összesen kilenc verse látott napvilágot a folyóiratban.

Guttmann Irén eddig feltárt verseinek sorában az utolsó, A kis falusi temetőben 1907 januárjában jelent meg a Tolnavármegyében. Verseit tudtommal sohasem adták ki külön kötetben. Ez a tény hozzájárulhatott ahhoz, hogy az utókor teljesen megfeledkezett Lys-Noir verseirôl.

Még nem késő, hogy megismerjük őt








Link








ARANYHAJJAL JÁTSZOM


Aranyhajjal játszom.
Kék szemekbe nézek;
Csengő kacagással
Száll reám igézet...

Pici gyermek kacsók,
Selyem simák, lágyak,
Elsimítnak minden
Beteg, fojtó vágyat.

S míg a rózsaorcák,
Hevülnek, pirulnak,
Visszatért mosolyát
Érezem a múltnak.

Becéző kis karok
Reám borulása...
Kicsordul a könnyem -
...Csak ő meg ne lássa.

(Tolnavármegye, 1903. február 15.







CSILLAGOM


Harmathullajtó titkos éjszakákon,
Ha elkerül a nyugasztaló álom,
Egy messze csillag fényét keresem.
Mélázó kedvem semmi sem zavarja,
Reám borul az indák gyenge karja,
S együtt virraszt egy sötét árny velem.

Miriád bolygó hinti szét sugárit,
Ezüstre bontja a fák koronáit,
Csak azt az egyet nem lelem sehol.
Elárvult helyed könnyes szemmel nézem,
Ki legszebb voltál a nagy mindenségben,
Én lehullt, kihűlt, forró csillagom.

(A Hét, 1900.)







ÉBREN...


Gondolat űzi a gondolatot.
Valami orvul megragadott,
Valami visz, - valami von
Nyílsebes röptű szárnyakon...
A csendnek, a nyugalomnak vége,
Ébredni kezdek és szenvedni végre.
Élek, óh élek és érzem a lelkem
Gyönyörbe fúltan, fájdalom telten!

(Tolnavármegye, 1903. január 4







FÉLHOMÁLY


Szomorún szűrődik szobámba.
A novemberi alkonyat.
Künn eső hull s hideg verejték
Borítja az ablakokat.

A szürkületnek lankadt szárnyán
Eljött a láz s ölembe ül.
Körülöttem a langyos lég már
Perzselő parázzsá hevül.

Forró fejem kezemre hajtom.
S borzongva összereszketek,
Egy lassan őrlő gondolatnak
Örökös betege leszek.

(Tolnavármegye, 1905. december 3.







GYENGE NÁDSZÁL...


Ingva hajladozik,
Ha átjárja a szél,
Titkos panasznyelven
Suttogó szava kél
Szegény, gyenge nádnak.
Ingovány neveltje
Mit sóhajt, mért remeg?
Meg tudjuk érteni
Mi balga emberek
Hangját a mocsárnak?

Selymes zöld testére
Iszap földje tapad.
Szomorú virága
Zavarosból fakad,
A mélység szülötte.
A messzi nádasban
Támaszra nem talál,
Néma éjszakákon
Csak kósza holdsugár
Bujdosik fölötte.

Szegény, gyenge nádszál,
Ha leszáll az este,
Mintha karja volna
Megnyúlna a teste -
A magasba vágyva.
Fehérarcú holdhoz
Esdő szavát küldi:
"Légy a szabadítóm,
Ne hagyj elmerülni
Puha iszapágyba!..."







KIS FALUSI TEMETŐBEN...


Kis falusi temetőben
Elhal a hang, minden néma,
Nincsen ottan semmi panasz
Oda járok néha-néha

Süppedt kereszt egy-egy dombon
Fonnyadt füzér, száraz rózsa,
Lehajló fűz rája borul
A porladó álmodóra.

Kis falusi temetőben
Rozmaring bokor aljába,
Örök álmát ott alussza
A falunak legszebb lánya,

A fonóban azt beszélik
suttogva, szinte félve,
Bűnös szerelmével együtt
Kárhozatra lett Ítélve.

Pedig hamvas violák közt
Édes lehet elpihenni.
Perzselő láng ha kilobbant,
Csend van akkor, nem fáj semmi.

Olykor borús alkony órán
Ősszel - napfénylemenőben,
Sápadt violák közt járok
Kis falusi temetőben . . .

1907 január







MESSZIRŐL...


Elvisz mellette a zúgó vonat...
Könnyek ködén át felragyogni látom,
Míg elborulsz a hamvas alkonyatba
'Én mindörökre elveszett világom.

S a vonat zúgva zakatol tovább,
Kiégett szemem fáradtan lezárom,
Míg tépett szárnnyal meglegyinti lelkem
Egy tovasuhant, eltemetett álom

(A Hét, 1900)







MI LESZ VELEM?


Kitépném ezt az izzó szilaj vágyat,
De újra megnőtt szárnya elragad;
Amerre bolygok hallom néma vádad:
"Mindennek oka csak te vagy magad".

Én magam elől futva, menekülve
Hová nyugtassam elkábult fejem?
Ziháló testem lángjától hevülve,
Vergődve kérdem: "Ó mi lesz velem?"







MINT A CSILLAGOK


Aranyfonál húzódik nyomdokukba;
Barázda amely izzva felsajog:
Mig kergetőzve forrón űzik egymást,
Az éjbe omló - hullócsillagok.

Kék árnyában megrezzenő füzeknek,
Ahol az út csillámlón felragyog,
Csak állok, állok vívódástok lesve,
Ti egymást hívó - hullócsillagok.

Ó szomjas vágyak néma forrongása:
Kigyúlt tűzálom, melytől tikkadok!
Általrobogni lázas vágtatással
A végtelenbe, - mint a csillagok!







MOSOLYGOK RAJT...


Mosolygok rajt, hogy piros volt az arcom
S a kacér szempár szikrákat vetett.
Míg könnyű lepkehad lebbent nyomomba,
Mosolygok rajt - mert nem szerettelek.

Mosolygok rajt, hogy halvány lett a színem
S könnyes szemembe lélek költözött.
Míg elmélázva hosszan nézek vissza
Egy világra - a két mosoly között.

(Tolnavármegye, 1904. október 2







NAPSUGÁR...


Vörös szikrákat szór hajamba
A meleg tavaszi sugár.
Merészen siklik homlokomra,
És hogy elűzzem, arra vár.

De én megállok; szembeszállva
A nappal, amely rám nevet,
Dacosan állom forró útját
S kitárom néki lelkemet.

Ne incselkedve jöjj el hozzám
Langyos fényárral, szelíden,
Alkonyóráknak napsugára
Mikor erőd már elpihen

Izzó kévékben hullj nyomomba,
Felajzva fáradt véremet;
Tűznyilaidnak pattanása
Égessen belém mély sebet.

Sebezz halálra, azt se bánom
Vakító fényű déli nap
Lánglövellésed ne kíméljen,
Csókod legyen még szilajabb.

Tégy vakmerővé harcaimban,
Legyen enyém a diadal;
Tengervilágod hintsd szívembe,
Míg lüktetése fiatal.

(Tolnavármegye, 1902. július 6.







NINCS A LELKEMBEN...


Nincs a lelkemben semmi, semmi vád,
Hogy forró szívem foszlányokra tépted;
Nagy szerelmed homályos szentélyében
Csak őrzöm tovább féltett bálványképed.

Rajongásomnak áldozó oltárán
Az örök tüzek sisteregve égnek;
Amíg könnyem tömjénként hull belé,
A felriadt láng szilajul csap égnek.

Én irgalmatlan pogány istenem!
Rabod vagyok és rombolásod áldom,
Míg hatalmadnak némán szentelem
Tengervágyam, szépségem, ifjúságom.

(Tolnavármegye, 1905. január 1







NOVEMBER


A hold hideg fénybe füröszti
Lefosztott fáknak fázó testét,
Hallom a szél mint hajtja-hozza
Felém az ólmos őszi estét.

Fáklyája fáradt emlékeknek
Fogadja félénk csüggedéssel,
Amint ólálkodva alább száll
S kémlelő árnyát veti széjjel.

Az óra kondul. Síri csöndben
Az elmúlás sejtelmét ontja,
S a tűnődésemen végig siklik
A holdvilágnak fakult foltja.

(Tolnavármegye, 1905. november 19.







NOVEMBER 1-ÉN


Enyésző lomb, rögös tarlók felett
Az őszi napfény félve elsuhan,
Könnyből szőtt fátylon rezeg át világa,
Halottak napja van.

A hervadásba omló alkonyat
Fonnyadt lelkemmel bánatos rokon,
Együtt bolygunk, bús árnyakat fakasztva
- A sírokon -

(Tolnavármegye, 1900. november 4







PRIMAVERA - Részlet


...Mintha szárnyam nőne
Úgy suhanok,
Felzsongó mindenség
Illatos homálya
Milyen szép az élet
S mily boldog vagyok!
Ittasan köszöntlek
Te szentelt mély vadon,
Mi keblem átjárja
Elhozom neked.
Ezt a sok repeső
Ujjongó remegést,
Az én hajnal hamvas
Nagy szépségemet!
Át - csapongó tánccal
Elfojtott dalokkal
Megújuló kedvvel -
Át a réteken
Lábam tovaszökken,
Fürtöm bomlik, széthull,
Hogy lüktet a szívem
S eped a szemem!
Egybehajló árnyak
Ahol összefolynak
A természet titkát
Lopva meglesem,
Istenem, mily szép is
A fiatal mámor
S hogy szeretem az én
Szép szerelmesem!"







SELLŐÉNEK...


Ezer éve alszom
Elátkozottan,
Mélységes vizekben
Rengô habokban,
Körülöttem ezüst
Csillogású halak,
Halvány vízirózsák
Némák, hangtalanak.
Lidérc tüze tévedt
Csillámbarlangomba,
Hosszú selyemhajam
A hínár befonta.
Szállnak a napok,
Telnek az évek;
Valamiért epedek,
Valamit remélek.
Valami csodára
Ezer éve várok; -
Álmodó testemrôl
Lefoszlik az átok.
Sóvár szikra lobog
Ébredő szememben;
Halkan szólít egy hang,
Utána kell mennem.- -
Felszállok a mélyből
Csillagfényes este,
Harasztföveny-parton
Elrejtőzöm lesbe.- -
Eljön, - szomjas csókja
Füröszti az arcom.- - -
Mélységes vizekben -
Még alszom, - még alszom.

(Tolnavármegye, 1902. május 25.







SZESZÉLY


Elfeledve a régi sápadt álmot.
Hozzátok szólok elsuhant napok,
Elringatom a legutolsó vágyat
Kacagva várom be a holnapot.

Elpihenek - nem engedem magamhoz,
A félhomály csendbontó árnyait,
És szaggatom, ameddig ég a vérem,
A pillanat szeszélyvirágait.

(A Hét, 1901.)







SZIRÉN...


Vadul száguld az éjszakának
Viharja át a tengeren,
Tobzódó hullám szilaj lánczát
Magányos partról kémlelem.

Körülöttem a sziklaszirten
Porrá zúzódnak a habok.
Kavargó áradatba nézek
S gyönyörtől felsikoltgatok.

Valami varázs tart lekötve.
Fürtöm zilált, szemem ragyog,
A fergeteg is azt sikoltja
Tördetlen, hogy szirén vagyok.

Lihegő ajkam öntudatlan
Szilaj búgással énekel
S zajgó vízen künn szaggatottan,
Egy viharvert sirály felel.

Lidérctűz villogását látom,
És tenger vagyok már magam.
Szédítő örvény minden álmom,
Szétomló hullám a hajam.

Víjjongó hangok hívnak, hívnak
És vágyam dagálya oly merész.
Minden elfojtott gondolatnak
Halála - egy hajótörés.







TAVASZFUVALLAT - Részlet


,,Valami vágy imbolyog át a légen,
Életre kelti a megdermedt fákat;
Valami hív, hogy szálljak messzi el,
De szárnyam fáradt..."







VIHAR ELŐTT


Egyedül járok - senki sincs velem
Fonnyadt levéllel befujt utakon,
Csendes lemondás pihen szívemen,
Míg lassan rám száll rövid nyugalom
Lázas napok után.

A szenvedély, - a szomjas vészmadár
Bevonja setét, tördelt szárnyait;
Meggyötört lelkem sejtve látja már
A hervadásnak hamvas árnyait,
Elomló illatát.

De villám vágtat át az éjszakán,
Míg lenn még csend van, lomb még nem suhog.
Fellegek közt mint lobogó talány
Egy szikra gyúl - s én elôle futok
Már-már lerogyva.

A pihenő föld nem tud semmiről,
Fáradt röge békés, - még nem zavart,
Csak én érzem meg - napkelet felől
A holnapi, - tomboló vihart,
Mely elragad.

(Tolnavármegye, 1900. október 14.)














 
 
0 komment , kategória:  Lys Noir  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.08 2019. Szeptember 2019.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 16 db bejegyzés
e év: 199 db bejegyzés
Összes: 3835 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 770
  • e Hét: 7120
  • e Hónap: 22713
  • e Év: 311778
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.