Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." P Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
Albert Samain: Meghitt muzsika
  2014-08-07 13:15:04, csütörtök
 
  Albert Samain: Meghitt muzsika


Arany keretben
Alig rebben
Álmosan ingva, az órainga.

S révedezünk mi,
Tévedezünk mi,
Csend csodataván, céltalan ringva.

Zongora-húr zsong,
Aléltan búsong
A végső akkord, s egyre lágyabb

S lelkünkre hullván
- Enyhe hullám -
bomló gyürűkben bánattá bágyad.

A tikkadt szőnyegen
Bús-betegen
Egy megtört rózsa, a halált várja

S halkan kél s dússá
S isteni bússá
Nő bennünk is a halál vágya.

S nézd, ott az ágy van,
S emeli lágyan,
Mint ünnepi sátrat, mennyezetét

S nagy, komor teste
Olyan ma este
Mint egy mélázó isten és setét:

Csókjainkról mereng -
Míg remegve leng
A légben párfömöd, a szűz-buján kevert:

Ó, rontó ital üdve!
Fínoman szűrve
Virágból, mely öled hevén hevert!

Áttetszőn fénylik
Szemed s örvénylik
Mélabús mélye, zöld szakadék

S mélyén beteg zsarát
Rezgeti sugarát
Halódva s példázva a bús szenvedélyt.

Így jó! - veled!
Mindent feled
A szív: időt, bút, kínokat, szeretve!

Ujjamon át,
Míg szorítva fon át,
Csorduljon szerelmem minden kis eredbe!

Így, így egekbe
Lágyan lebegve!
A kaján és csúf föld semmivé lett!

Így, mit se tudva,
Révbe se futva,
Ó egyetlen és muzsikás Élet!

Ne szólj, ne szólj!
Vagy legyen oly
Halk szód, mint a szív titkos óhaja,

Mely úgy hal el,
Mint hópehely-
Párnán egy angyal égi sóhaja...

(Tóth Árpád fordítása )


 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
Albert Samain: Az infánsnő kertjében
  2014-08-07 13:13:13, csütörtök
 
  Albert Samain: Az infánsnő kertjében


Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája
S vén várában királyi magánya úgy ragyog
A nagy bús tükrök mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén viszfénylik az ottfelejtett gálya.

Karszéke lába mellett, elnyúlva, lomha-szépen
Skót agarak hevernek, szemükben méla tűz,
S ha olykor int az úrnő, a két eb vadat űz,
Szimbolum-vadakat, Vágy s Álom erdejében.

Kedvenc apródja is van, ennek a neve: Nemrég,
Úrnőjének felolvas, zsongító verset, halkan,
S Ő, tulipán kezében, így várja, mozdulatlan,
Hogy a szók titkos lelkük lekében kileheljék.

S körűl királyi parkja pompázik és tenyészik,
Márványok és medencék s korlát, oszlopsoros,
S lelke a csodarejtő távlatoktól boros
Míg tekintete búsan látkörén elenyészik.

Így él, lemondva, csöndben: nem riad hangos szóra,
Jól tudja: ez a fátum, mért volna hát a harc?
Csak néha vet hullámot ős, bús gúnnyal, az arc,
Ha szánalom fuvall rá, mint lassu szél a tóra.

Így él, lemondva, csöndben: és immár nem zokog,
Csak néha még busabb, álmában hogyha látja,
Örök hazugság-szirten hogy hullt szét Armadája
S reményei, miket temetnek mély habok.

Csak súlyos bíború estén sohajt, ha nézi
A fal kopott aranyján némely Van Dyck-i arckép
Ó pompáját: keskeny kezet, halavány arcélt,
Mely mély bársonyban búsong s trónok álmát idézi.

Aranyos, régi bűv-kép így néha gyásza kínját
Szétszórja s bánata gyors víziókba csap:
Dús sugárkéve éri - dicsőség? vagy a nap? -
S fölgyújtja lelke mélyén a gőg minden rubínját.

De rögtön, szomorún, mosollyal hűti lázát
S rettegve a tömeg vasas, komor zaját,
Távolból hallja csak, mint tenger moraját
S búsabb lesz ajka zárja, melyet titkára rázárt.

Szeme sápadt vize nem rezzen soha már,
Itt a Holt városok fátylas nemtője űl -
S át nesztelen ajtókon s termein, egyedűl,
Titkos szók bús révültje, halkan suhanva jár.

Hiú szökőkút szökken s hull, vízesésre válva -
S Ő, tulipán kezében, ablaknál áll s ragyog
A Múlt tükrei mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén viszfénylik az ottfelejtett gálya.

Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája.

(Fordította: Tóth Árpád)


 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
Albert Samain: Ida
  2014-08-07 13:10:10, csütörtök
 
  Albert Samain: Ida


Olyan volt, mint egy norvég szeptember-reggel, halvány,
És mint delejes Észak, úgy vonzott, oly szelíden,
Összhangba békülőn halkult körülötte minden
Mint lépések zaja, a süppedt hóba halván.

Mi tette, mily varázs, hogy e bús fiatal lány
Arcáról már fenséggel, melyben póz s kényszer nincsen,
Kezdettől fogva, halkan, holtak szépsége intsen?
Ha jött, szentségtörés lett a zaj a vígak ajkán.

Búja volt szenvedélye, szemei nagy taván
Csendes tűnődés bolygott evezve tétován,
Titkot ivott magába minden, amihez ért.

S így - szelíd ujja játszván aláomló hajával -
Ijedten elhaló, szemérmes sóhajával
A hallgatás kéjének élt.

(Tóth Árpád fordítása)


 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
Albert Samain: Tavaszi est
  2014-02-10 12:50:24, hétfő
 
  Albert Samain: Tavaszi est

Koratavaszi esték: titkolt és félvesejtett
Szerelmek... szelid szélben kibomló puha selymek...
Csiklándó légi ujjak... titokzatos tömjének...
Kicsordult égi kelyhe egy angyal szép kezének...
Oh, milyen vágy teszi, mily szívriasztó zajlás,
Hogy most a nők csípőjén oly epedő a hajlás?
Rózsásarany az alkony s a lég örömtől telt el,
S a város is, ma este, dalol miként a tenger.
A félig nyilt ajtójú parkban még fénylenek
Az áprilisi friss fák s köztük zöld por remeg.
Munkásnépét haza most engedi a műhely,
S kong sorba lomha léptük s oly szeliden merűl fel
Zord homlokuk az árnyban, mintha, hol bús szenny csorgott,
Lágy Veronika-kéz törülné le a kormot.
A hétnek vége már s vidáman az est hűsét
Harangszó zengi át, mert holnap itt a húsvét;
Oh, vén gót tornyok öblén reszkető agg harangszó,
Ódon, katholikus korok mélyéről hangzó, -
Zeng-bong s szivünkben is, szelíden vélerezgvén,
Valami kopott húr zsong, áhítatos s keresztyén.
De már, bús fátylai alatt is szép mosolygó,
Az éj, a pogány papnő jő s már az arany bolygó,
A hold, a mély azúron rajzolva fínom ívet
Mind magasabbra leng s egyre tisztább s szelídebb.
Egy perc, s az égő város egyszerre elcsitúl,
Azt mondanád, reá most lágy asszonykéz simúl.
Lassan minden zaj elhal és minden szín kiég,
Áll az esti varázslat: és minden csupa kék!
Oh perc, feledhetetlen, mikor a tömeglélek
Is érzi, hogy a tűnt nap egy kis tovatünt élet...
A szíven át most kósza vágy lágy hulláma illan,
Míg az árnyban kocsik lámpás-csillaga csillan.
Oh, tavasz-esték: halk szél... heve könnyű sohajnak...
Édes szemek... szelíd kéz... epedve nyíló ajkak...
S a Szerelem, rózsával fogai közt, hanyag
Bájjal, földre lecsúszó köpenyben, hallgatag
A folyó korlátjára könyököl puha-resten,
És fátylas szép szemével, kegyetlen ifju isten,
Míg arany tegezébe nyúl, mely nyillal tele,
Rámosolyog az Éjre s az egyetért vele.

(fordította: Tóth Árpád)

 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
Albert Samain: Zene mellé
  2014-02-10 12:49:27, hétfő
 
  Albert Samain: Zene mellé


Nyír s hárs remeg, ezüst berek,
A vízre hold szirma pereg...

S mint sűrü haj, amelyben alkonyszellők a fésűk,
Párfőmözi a nyár-éj, mely most a tó fölé csügg,
A tó nagy tűkörét, az ében tündöklésűt.

S az evező kél és zuhan,
Bárkám az álmokba suhan.

Már távol égbe lengve visz,
Nem földi víz már lent e víz

Két evezőm csapása lágy,
Egyik a Csönd, másik Vágy.

Ütemre, szemlehúnyva, így,
Szivem, a végtelenbe vágj,
Alélón, lomhán, ringva vígy!

Ott túl a hold figyel, - átkönyökölt a tájon, -
A csendre, mit a csónak szelid zaja puhán von,
S három friss liliom haldoklik a ruhámon...

Most, ajkadhoz remegni, halvány Éj, kéjre ágyas
E szirmok lelke szédül? vagy szédült lelkem vágyas?
Oh ezüst Éj! hajadban fésű a sűrű nádas...

S mint hulló holdsugár-sereg,
S mint víz, mit gyöngyözni verek,
A lelkem is zokog s pereg...

 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
Albert Samain: Cleopátra
  2014-02-10 12:47:28, hétfő
 
  Albert Samain: Cleopátra


Nagy csöndbe tornyának párkánykövére dűl,
s míg ég a füstölő, hódítva, szertelen
és pántlikás, kékes hajfurtje szétterül,
szivébe tengerként dagad a Szerelem.

Lilás szemhéj alól bámul, vad kéjt lehell,
elfogja a párnák ölén az ájulat;
nehéz arany láncot himbál a gyenge mell,
s lágy arca unalmat, lázas gyönyört mutat.

A szobrokon leng a nap rózsabúcsuja,
a bársony-árnyú est varázsos és buja,
és hogy a krokodil a nagy folyóba rí,

görcstől vonaglanak fehérlő ujjai,
borzong s magát puhán a vágynak adja át,
és érzi már, egy kéz zilálja a haját.

2

Az éj a Níluson lomhán száll szerteszét...
Látják a csillagok térdelni ottan őt,
sápadtan küldi el a félő szolganőt,
s rongyokra tépdesi fényes király-mezét.

Tornácán megfeszül, őrjöngve hentereg,
érett-gyümölcs-testén a vágy fuvalma száll,
mezítlenül fetreng! mint a tüzes nadály,
s isszák lehelletét a perzselő szelek.

Égő szemekkel néz és azt akarja ma,
hogy illatozza be a földet hús-szaga.
Ez a sötét virág, az égő kéjszirom,

s a Szfinx - körötte az unalmas, nagy fövény-
égő tüzet érez reves gránitkövén,
s halk reszketés fut át a végtelen sikon.

(fordította: Kosztolányi Dezső)
 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
Albert Samain: Megbújva, mint a madár
  2013-06-12 10:53:39, szerda
 
  Albert Samain: Megbújva, mint a madár


Mint fészke alján didergő aprócska madár,
úgy rebben szemed, s előttem már nincs határ...
A hímzett vánkoson moccanatlanul s ébren
a bűvölettel ragyogó múltat felidézem,

s álmaim merítkeznek zöld szemed egében!
És egykori, drága parfümöddel újra élem,
ahogy itt felejtett holmikból illatod lebben,
s fakult ruhádra sem néztek soha szebben...

Végtelen szeretlek. Vágyom, hangod halljam,
mely úgy csendül szívemben mint estéli dallam,
hófehér nyakadra lehelt lágy, apró fájdalom,

cseppre csepp hull, e finom, de keserű halom,
s míg napom hanyatlik a láthatáron lassan,
szól az ősz, múlásom tovább ne halogassam.

Fordította: Kovács Anikó

 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
Albert Samain: Meghitt muzsika
  2013-06-12 10:43:51, szerda
 
  Albert Samain: Meghitt muzsika


Arany keretben
Alig rebben
Álmosan ingva, az órainga.

S révedezünk mi,
Tévedezünk mi,
Csend csodataván, céltalan ringva.

Zongora-húr zsong,
Aléltan búsong
A végső akkord, s egyre lágyabb

S lelkünkre hullván
- Enyhe hullám -
bomló gyürűkben bánattá bágyad.

A tikkadt szőnyegen
Bús-betegen
Egy megtört rózsa, a halált várja

S halkan kél s dússá
S isteni bússá
Nő bennünk is a halál vágya.

S nézd, ott az ágy van,
S emeli lágyan,
Mint ünnepi sátrat, mennyezetét

S nagy, komor teste
Olyan ma este
Mint egy mélázó isten és setét:

Csókjainkról mereng -
Míg remegve leng
A légben párfömöd, a szűz-buján kevert:

Ó, rontó ital üdve!
Fínoman szűrve
Virágból, mely öled hevén hevert!

Áttetszőn fénylik
Szemed s örvénylik
Mélabús mélye, zöld szakadék

S mélyén beteg zsarát
Rezgeti sugarát
Halódva s példázva a bús szenvedélyt.

Így jó! - veled!
Mindent feled
A szív: időt, bút, kínokat, szeretve!

Ujjamon át,
Míg szorítva fon át,
Csorduljon szerelmem minden kis eredbe!

Így, így egekbe
Lágyan lebegve!
A kaján és csúf föld semmivé lett!

Így, mit se tudva,
Révbe se futva,
Ó egyetlen és muzsikás Élet!

Ne szólj, ne szólj!
Vagy legyen oly
Halk szód, mint a szív titkos óhaja,

Mely úgy hal el,
Mint hópehely-
Párnán egy angyal égi sóhaja...

Fordította: Tóth Árpád
 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
Albert Samain: Ida
  2013-06-12 10:24:31, szerda
 
  Albert Samain: Ida


Olyan volt, mint egy norvég szeptember-reggel, halvány,
És mint delejes Észak, úgy vonzott, oly szelíden,
Összhangba békülőn halkult körülötte minden
Mint lépések zaja, a süppedt hóba halván.

Mi tette, mily varázs, hogy e bús fiatal lány
Arcáról már fenséggel, melyben póz s kényszer nincsen,
Kezdettől fogva, halkan, holtak szépsége intsen?
Ha jött, szentségtörés lett a zaj a vígak ajkán.

Búja volt szenvedélye, szemei nagy taván
Csendes tűnődés bolygott evezve tétován,
Titkot ivott magába minden, amihez ért.

S így - szelíd ujja játszván aláomló hajával -
Ijedten elhaló, szemérmes sóhajával
A hallgatás kéjének élt.

(Fordította: Tóth Árpád)
 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
Albert Samain: Megbújva, mint a madár
  2013-06-12 10:20:16, szerda
 
  Albert Samain: Megbújva, mint a madár


Mint fészke alján didergő aprócska madár,
úgy rebben szemed, s előttem már nincs határ...
A hímzett vánkoson moccanatlanul s ébren
a bűvölettel ragyogó múltat felidézem,

s álmaim merítkeznek zöld szemed egében!
És egykori, drága parfümöddel újra élem,
ahogy itt felejtett holmikból illatod lebben,
s fakult ruhádra sem néztek soha szebben...

Végtelen szeretlek. Vágyom, hangod halljam,
mely úgy csendül szívemben mint estéli dallam,
hófehér nyakadra lehelt lágy, apró fájdalom,

cseppre csepp hull, e finom, de keserű halom,
s míg napom hanyatlik a láthatáron lassan,
szól az ősz, múlásom tovább ne halogassam.

(Ford.: Kovács Anikó)
 
 
0 komment , kategória:  2 - Albert Samain  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 2185 db bejegyzés
Összes: 54935 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 0
  • e Hónap: 46287
  • e Év: 1082064
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.