Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) versei
  2020-07-16 21:00:11, csütörtök
 
 







IFJ. NAGY BÁLINT (VALENTINUS) VERSEI




ifj. Nagy Bálint(Valentinus) 1948. március 13. - án született Zircen. Gyermekkorát a vadregényes Bakonyban, Csesznek várának tőszomszédságában, Bakonyszentkirály községben töltötte és ezt is tartja Szülőfalujának, kórházi világrajövetelem ellenére. Már korán, kis iskolás koromban kezdett verseket írni édesapja Nagy Bálint parasztköltő biztatására. Önálló irodalmi honlappal is rendelkezik.


Link








AHOGY ÉN SZERETLEK...

Vallomás Terikémnek Neve Napján


Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda,
Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora
Amíg Megismerhettem Véled Igazán
Azt, Hogy Nem Mindig Jön El Táltosparipán
Hozzánk a Királyfi, De a Királylány Sem,
Mert a Szerelem - Szeretet és Hűség Nem
Pottyanik az Ölébe Senkinek Soha,
Ezért a Mi Szerelmünk Igazi Csoda!
Kortalan Szerelemben Örökké Hiszek,
Nélküle Immár Sohasem Létezhetek!

Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda,
Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora.
Mikor Megismertelek Minden Változott,
Mert az Életembe Édes Derűt Hozott,
Amely Olyan Közős Jövő Reményével
Kecsegtetett Nem Szavak Ismétlésével,
Hanem Érzelmeink Kimutatásával,
Szíveink Közös - Hangos Dobbanásával
Járó Olyan Igaz Érzelmi Varázslat,
Mihez Foghatót Nem Mindenki Találhat!

Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda,
Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora.
Kilencedik Éve Már, Hogy Szerethetlek,
Kilencedik Éve Már, Hogy Ölelhetlek
Olyan Érzésekkel, Amik Bennem Vannak,
Részedről Pedig Viszonzásra Találnak.
Nem Létezhet Többé Senki Más Soha Már,
Mert Mireánk Örökké Csak Boldogság Vár.
Nincs Legyőzhetetlen Akadály Terikém,
Nekem Te Vagy a Legszebb Széles Földtekén!

Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda,
Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora.
Szerelmünk Záloga a Kölcsönös Hűség,
Amelybe Nem Férkőzhet Már Keserűség,
Csak Tisztasággal Egybeforrott Szeretet,
Amely Boldogsággal Tölt Olyan Éveket,
Amely a Közös Jövőnk Biztosítéka,
Hűséges Szíveinknek az Ajándéka.
Örökké és Még Három Napig Szeretlek,
Neved Napján Angyalcsillagom Ölellek!







AHONNAN JÖTTEM...


Ahonnan jöttem, nem láttam soha fényes palotát,
Megismerhettem az életnek árnyas oldalát.
Bakony rengetegében olyan sokáig éltem én,
Szívemben mindig volt egy bizakodó örök remény
Hogy egykor majd megvalósulnak a gyönyörű álmok,
Izzó tűzzel fognak majd lobogni szeretet lángok.

Tündöklő fénnyel átölelt felkelő Nap sugara,
Tündérszép bakonyi világom ébredő hajnala.
Udvarunk zöldellő gyepe harmatosan csillogott,
Boldogság járta át az ébredő szülői lakot.
Szikrázó napsütésben ragyogtak reám a hegyek,
Tudták, hogy egykoron talán majd örökre elmegyek.

Szerényen éltünk hol becsülete volt a kenyérnek,
Protestáns hittel imádkozva szüleim reméltek
Egy szebben és örömtelibben ragyogó holnapot,
Amit Istenünk eddig soha még nekünk nem adott.
Két kezük munkáját dicsérték a zöldellő mezők,
Búzakalászt learató dolgos munkás őserők.

Fényűzés örökké kerülte szegényes otthonunk,
Erről mindig csak lehunyt szemmel éberen álmodtunk.
Pislákoló lámpafénynél olvastuk a Bibliát,
Jézus Krisztus életét, szénaillatú jászolát
Magunk elé képzelve zsoltárokat énekeltünk,
Melegséggel telt meg ilyenkor a szomorú lelkünk.

Múltidéző emlékeim közül Apám nincs velünk,
Karácsonykor érte imára kulcsoljuk majd kezünk.
Megköszönve azt a jussot, mit örökül ránk hagyott,
Szebb világba vetett hitét, miről Ő is álmodott.
Mikor majd a testemet is betakarja szemfedél,
Betemetett sírom felett süvít majd a hideg szél

Akkor tudom meg csak, hogy tőlük örökre elmegyek,
Csendes temető sarkában föld mélyében létezek
Porrá válva, elenyészve, de akkor is boldogan,
Mint aki feje felett a történelem átsuhan.
Bakonyból jöttem én, de még egy kicsikét itt vagyok,
Nem tudom, hogy mit hoznak majd számomra a holnapok.







AKÁRHOGY FÚJ A SZÉL...


Akárhogy fúj a szél és zord a Tél,
Szívemben mindig Szerelem zenél.
Ha majd meleg nyári Nap sugára
Mosolyog Szerelmem ablakára,
Kinyílik Boldogságunk ajtaja,
Többé lakat nem kerül rá soha.







AZ ALFÖLD GYÖNGYSZEMÉBEN ÉLEK...



Bakonyszentkirály - Zirc - Gyula (Végállomás)


Az Alföld Gyöngyszemében Élek Egy Éve Már,
Mert Szívem Idehúzta Két Gyönyörű Szempár.
Kétezertizenkettő December Havában,
Vonatról Szállva Huszonegyedik Napjában
Mikor Egyesek Meg a Világvégét Várták,
Mindenüket Elkótyavetyélték, Eladták.
Tizenkét Óra Tizenkét Perc Volt az Idő,
Úgy Éreztem, Számomra a Boldogság Eljő!
Akkor és Ott Várt Reám az én Tündérrózsám,
Életem Értelme Drágakincses Violám.

Rabulejtett Örökre Igaz Szerelmével,
Boldogságot Hozó Tiszta Lelkületével.
Bakonyom Után az Alföld Lett az Otthonom,
Hegy Helyett Cipőmmel a Síkságot Koptatom.
Egymás Mellett Élünk Kettecskén Hűségesen,
Becézve Simogatjuk Egymást Sejtelmesen
Mert Tudjuk, Hogy a Mi Szerelmünk Örökké Tart,
Túlélt Már Sok Nehézséget és Sok Zivatart,
De Mégis Megerősödve Megyünk Előre
A Boldogságunk Megérdemelt Szigetére.

Az Alföld Gyöngyszemében Élek Egy Éve Már,
Mert Szívem Idehúzta Két Gyönyörű Szempár.
Szerelmünk Független az Időtől, Kortalan,
Nem Félünk a Jövőtől, Ami Bizonytalan.
Mindketten Tudjuk Azt, Hogy a Veszélyt Legyőzzük,
Erős Hitünkkel Céljainkat is Elérjük.
Egymás Kezét Fogva, Múltunkat Nem Feledve,
Sokat Szenvedett Hazánkat Mégis Szeretve
Mindig Hiszünk az Összefogás Erejében,
Egységes Magyar Hazánk Eljövetelében.






AKKOR IS SZERETLEK...


Születésnapodra Szerelmem


Akkor is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom,
Mert Igaz Szerelem Mindig Nagyszerű Dolog.
Akkor is Szeretlek, Mert Ha Hangod Meghallom
Már Szívem Is Hangosabban Kalapál, Dobog.
Akkor Is Szeretlek, Mikor Nap Reggel Felkel,
A Madarak Trillázva Szépen Énekelnek.
Akkor Is Szeretlek, Mikor Holdsugár Éjjel
Benéző Mosolyai Tereád Vetülnek.

Akkor Is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom,
Mert Rajtad Kívül Már Senki Más Nem Kell Nekem.
Akkor Is Szeretlek, Ha Éberen Álmodom
Mindenségem Fénye, Mert Te Vagy az Életem.
Akkor Is Szeretlek, Mikor Nem Vagy Mellettem,
Mert a Békesség Szigetét Te Adtad Nekem.
Akkor Is Szeretlek, Mert Te Vagy a Végzetem,
Minden Kincsnél Drágább, Értékesebb Ékkövem.

Akkor Is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom,
Örökké És Még Három Napig Tündérrózsám.
Akkor Is Szeretlek, Mert Te vagy Gondolatom
Kimondva És Kimondatlanul, Édes Babám.
Akkor Is Szeretlek, Ha a Zsebem Már Üres,
De a Szerelmed Gazdaggá Teszi Éltemet.
Akkor Is Szeretlek, Mikor Szó Felesleges,
Mert Szívem Hangosan Jelzi Az Érzelmemet.

Akkor Is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom,
Mert Te Vagy Nekem a Boldogság Szép Virága.
Akkor Is Szeretlek, Mert Az Angyalcsillagom
Lész Holtomig, Lírikus Lelkem Csalogánya.
Akkor Is Szeretlek, Ha Már Reszkető Kézzel
Tudom Majd Átölelni Kedvesem a Vállad.
Akkor Is Szeretlek Majd És Halk, Lágy Zenével,
Szerelmes Szavakkal Ébresztem Fel a Vágyad.







AZ ARANYOS PATAK VÖLGYÉBEN...

Szerelmemnek névnapi megemlékezésül


Ugye mondtam, hogy megmutatom a kis patakot,
Szerezve Néked ezzel örömet és szép napot.
Ugye megmondtam, hogy mily csodás ott a természet,
A fákon átaranyló Napsugár is igézet.
Hallhattad Vasárnap kis patakunk csobogását,
Érezhetted a szíveink hangos dobbanását
Mikor a természet lágy ölén csókot váltottunk,
A sziklák között boldogan romantikázhattunk.

Felettünk a madárhad is édesebben dalolt,
Mellettünk kirándulók csapata vándorolt.
Mi csak egymást láttuk és azt az igazi csodát,
Amelyet az Aranyos patak völgye produkált.
Sokadszorra ott is örök hűséget fogadtunk,
Mezei virágból gyönyörű csokrot formáztunk.
Megkóstoltuk a földiszeder édes ízeit,
Melengető Napsugárral megérett kincseit.

Falu szélén a kis patakunk hídján megálltunk,
Lágyan átölelve egymást csak egyre gondoltunk:
Szerelmünk soha senki és semmi nem tépi szét,
Szellő viszi Fortuna - Valentinus énekét.
Messzi távol ahol hirdeti ezt az örök csodát,
Hogy két igazi szerelmes szív egymásra talált.
Az Aranyos patak völgye örök emlék legyen,
Tündérrózsám Tégedet az Istenünk éltessen.







A DALLAMOK, AMIK LÉGBEN SZÁLLNAK...
Szerelmemnek kötetlen stílusban, de mégis Igazul


A dallamok, amik légben szállnak olyan erővel
Viszik tova azt az érzést Kedvesem,
Ami bennem van és olyan hevesen
Száguldanak át a légen messzire,
Hogy elérjenek Hozzád, akinek két keze
Nyúlik felém a messze távolból,
Gyulának Csodaszép Városából.
Most nem lehetsz velem
Gyönyörű Szép Kedvesem,
De a gondolataim száguldása
Viszi Hozzád dallamszárnyon
Szívemnek olyan forró üzenetét,
Amely most túlharsog minden oly zenét
Ami eddig talán csak halkabban vitte át
Lelkemnek és érzéseimnek dallamát.
A dallamok, amik légben szállnak,
Boldogan odatalálnak Mindig Hozzád,
Mert nem feledik Sohasem:
Te Vagy számomra az Igazi Szerelem
Elsöprő érzésével és Minden Boldogságával,
Az Életnek csendesen vagy túlharsogó zajával
Együtt is megmutatva azt,
Hogy Szeretem Benned Nemcsak a Tavaszt,
Hanem Minden Évszak Virulását és Szépségét Oly erővel,
Ahogyan szívem dobbanása biztatja Boldogságos Jövővel.
Nincs Már Többé Szomorúság és Bánat,
Mert a Te Érzéseid felém Olyanok Valának,
Amelyek Vágyaimat megsokszorozva Hozzád Visszanyargalásznak
Felhőparipámon olyan gyorsan és Boldogan,
Ahogy a szélvihar is tud száguldani, de nem sokan
Érthetik ezt rajtad Kívül Kedvesem,
Hisz ez nem lehet más, Csak Valódi és Igaz Szerelem!
Ajkaidnak Mézédesen finom íze,
Szomjunkat oltó Gyönyörűsége
Emlékeztet minket Mindig Arra,
Hogy Mi nem leszünk sohasem olyan árva
Aki eldobja magától azt, akit Szeret,
Mert a Mi Szerelmünk Ilyet Sohasem Tehet,
Mert Örökké és Még Három napig Tartó Érzelem,
Örökké és Még Három Napig Tartó Igaz Szerelem!







DICSŐSÉG NÉKTEK...

Az Aradi Vértanúk Emlékezete


Dicsőség Néktek Aradi Tizenhármak,
Kik Részesei Voltatok Nagy Csatáknak!
Azt Hittétek Akkor, Hogy Jön a Szabadság,
Ha Nem is Háromszor a Magyar Igazság,
De Legalább Egyszer és Tart Majd Örökké,
A Bús Magyar Lélek Változik Örömmé
Úgy, hogy Egységben és Boldogságban Élhet
Mindenki, Nem Csak Zsarnokságot Remélhet.

Dicsőség Néktek Aradi Tizenhármak,
Kik Részesei Voltatok Nagy Csatáknak!
Nem Kérte Számon Senki Honnan Jöttetek,
Lengyel, Vagy Osztrák Vért Hordoz az Eretek,
Vagy Más Népektől Jöttetek Segíteni,
A Magyarság Szent Szabadságát Kivívni.
Utólag Sem Tudjuk Eléggé Köszönni,
Hogy Akkor Jöttetek Nekünk Segíteni.

Dicsőség Néktek Aradi Tizenhármak,
Kik Részesei Voltatok Nagy Csatáknak!
Osztrákok Oroszok Segítségét Kérték,
Hogy a Magyar Szabadságharcot Leverjék.
Győzött a Túlerő és Eljött Haynau,
A Dicsőségre Következett a Boru.
Akasztófákat Ácsdoltatott Aradon,
Nem Volt Számukra Sem Bocsánat, Sem Pardon.

Dicsőség Néktek Aradi Tizenhármak,
Kik Részesei Voltatok Nagy Csatáknak!
Emléketeket Nem Feledjük Sohasem,
Mert Tiétek Volt az Igazi Győzelem
Hisz Olyan Célért Hullott Ki a Véretek,
Örök Márványtáblába Rója Nevetek
A Magyar Nemzet Dicsőséges Pennája:
Emlékezzünk Aradi Tizenháromra!







DÜBÖRGŐ TÁLTOS DOBOK IDÉZIK ŐSÖK SZELLEMÉT...


Dübörgő Táltos dobok idézik Ősök szellemét,
Felhevült arccal hallgatjuk az intő üzenetét
Elmúlt Évezredek csatáit mindig megnyerőknek,
Akik próbálnak üzenni az Ország elveszejtőknek.
Dicső elődeink még a sírjukban is forognak,
Adnának tanácsot kései leszármazottaknak
Ha tudnának, de kik senki szavára sem figyelnek,
Miért tennék ezt a régből jussolt elődeinknek?

Dübörgő Táltos dobok idézik Ősök szellemét,
Felhevült arccal hallgatjuk az intő üzenetét
Mindannak amit Ország építő Nagyjaink tudtak,
Büszke, összetartó Hazát egykor létrehoztak.
Sértés nélkül kérdezném: Elkorcsosult a Nemzetünk?
Mondjátok meg mai Magyarok! Mi lesz majd így velünk?
Sír a szívem és a lelkem, mert nem tudunk összefogni!
Hívők és nem hívők nem tudunk mást csak marakodni?

Dübörgő Táltos dobok idézik Ősök szellemét,
Felhevült arccal hallgatjuk az intő üzenetét
Pilisben, vagy az egész megmaradt csonkolt Hazában,
Határainkon túli nagyobb és kisebb kolóniákban.
Istenünk az Égben, ki Magyarok Istene is Vagy,
Akinek a hatalma Mindenek felett olyan nagy
Tégy velünk csodát, mert ha nem Teszed végleg elveszünk,
Semmivé válik egykor volt Dicsőséges Nemzetünk!

Dübörgő Táltos dobok idézik Ősök szellemét,
Felhevült arccal hallgatjuk az intő üzenetét:
Ma még talán nem késő megfogadni, összefogni,
Barátban Barátot és nem ellenséget keresni!
Dicső Elődeink valamit egykor nagyon tudtak,
Ha marakodtak egymással, mégis Nagyok maradtak.
Jusson ez eszünkbe és legyen már Örök Békesség,
Végleg ragyogjon felettünk a derűsen kéklő Ég!







ELEINK VÉRE VAJON...


Eleink Vére Vajon Hiába Hullott, Magyarok?
Tudunk Mi Majd Egykor Megbékélni? Válaszoljatok!
Szomorú a Szívem, Mikor Nem Látok Békességet,
Bánatos Lélekkel Tapasztalok Békétlenséget
Ünnepnapokon és Hétköznap az Emberek Között,
Kiknek Már Lakásába is Veszekedés Költözött.
Mellveregetővé Lesz Már Örökre a Nemzetünk?
Ki Nemzetibb Magyar, Örökké Ezen Veszekedünk?
Hová Lettek Manapság a Rákóczik és Kossuthok,
Hová Lettek az Igazi, Hont Vezérlő Alkatok?

Eleink Vére Vajon Hiába Hullott, Magyarok?
Tudunk Mi Majd Egykor Megbékélni? Válaszoljatok!
Vitázunk Azon, Hogy Melyik a Magyarabb Lobogó,
Háromszínű, Avagy Árpádtól Örökölt Szép Zászló,
Pedig Egységbe Forrásra Kellene Törekedni,
Nem Állandóan Újabb Kifogásokat Keresni.
Ébredjünk Fel a Letargiából Drága Véreim!
Fogjunk Össze a Megmaradásunkért Testvéreim!
Hová Lettek Manapság a Rákóczik és Kossuthok,
Hová Lettek az Igazi, Hont Vezérlő Alkatok?

Eleink Vére Vajon Hiába Hullott, Magyarok?
Tudunk Mi Majd Egykor Megbékélni? Válaszoljatok!
Régi Szép Magyar Anyanyelvünket Ne Feledjük El,
Ősiségünk Régi Üzenete Erről Énekel
A Rovásba Foglalt Ékességével Világosan,
Hogy Soha Ne Feledjük El, Kiabálja Hangosan
Hogy Meghallja Azt Minden Magyar Ember a Világban,
Határokon Belül és Nem Csak Itthol a Hazában.
Hová Lettek Manapság a Rákóczik és Kossuthok,
Hová Lettek az Igazi, Hont Vezérlő Alkatok?

Eleink Vére Vajon Hiába Hullott, Magyarok?
Tudunk Mi Majd Egykor Megbékélni? Válaszoljatok!
Megkopott Már Kissé Hunnia Jogának Asztala,
Megrongyosodott Demokráciánknak a Bársonya,
De Akkor Sem Csüggedhetünk El, Hisz, Túlélők Vagyunk,
Kik Semmi Probléma Elől Soha Meg Nem Hátrálunk!
Nem Hagyjuk Magunkat Többé Térdrekényszeríteni,
Nem Hagyjuk Magunkat Mi Már Szolgasorba Dönteni!
Ideje, Hogy Újra Jöjjenek Rákóczik, Kossuthok,
Akikkkel Szárnyalhat Majd a Nemzetünk, Mint a Sasok.










ÉBREDJ MAGYAR AMÍG NEM KÉSŐ...


Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés!
Ébredj Magyar, mert ha tovább tart a szenvedés,
Már nem lesz hová lehajtani a fejedet,
Mert felőled is elviszik majd a fedelet!
Elvész becsületed, jussodból kiforgatnak,
Megmaradhatsz elárvult és bitang Magyarnak,
Aki alól még az ősi földjét is elhordják,
Újkori rabszolgasorba beletaszítják.
Megmondják, mit tegyél éltednek minden napján,
Nem tűrnek el senkinek sem mosolyt az arcán.

Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés!
Ébredj Magyar, mert ha tovább tart a szenvedés,
Akkor már késő lesz, mert jogaid elvesznek,
Minden más egyebet is Tőled majd elvesznek!
Demokráciának fogalmát is kidobják,
A Törvénykezésnek a látszatát sem tartják
Be többé mert a hatalomnak mámorában
Jól vizsgáznak Emberek megalázásában,
Jogaik eltiprásában, mert ezt érdemlik,
Amiért a legfőbb Hadurat nem tisztelik.

Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés!
Ébredj Magyar, mert ha tovább tart a szenvedés,
Nem lesz többé erőd és Hited felébredni,
Nem lesz számodra más, csak Hatalmat szolgálni!
Mindent elveszítesz: Hazádat, Jogaidat,
Jövőbe vetett reménykedő álmaidat.
Mindent, amiért eddig dolgoztál - küzdöttél,
Mindent, amiben eddig Magyarsággal Hittél.
Csak tűrés és megaláztatáshoz lesz Jogod,
Ha nem tetszik, akkor Hazádat elhagyhatod.

Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés!
Ébredj Magyar, mert ha tovább tart a szenvedés,
Akkor valóban számodra csak ez maradhat,
De aki nem tűri, tovább az nem hallgathat!
Nem tiporhatja senki sárba a Nemzetét,
Nem veheti el a Magyarság Becsületét,
Mert aki megteszi, nem szereti Hazáját,
Szemétdombra dobja a jussolt Magyarságát.
Ébredj Magyar, amíg nem késő az Ébredés!
Ébredj Magyar! Szűnjön meg végre a szenvedés!







ÉNEKLEM A SZABADSÁG DALÁT...


Éneklem a Szabadság Dalát Nemzetem
Oly Erővel, Hogy Beleremeg a Szívem.
Magasan szálló sólyom Kárpátok felett
Körberepüli a ,,Magyari" népeket.
Hangosan kiáltja azt, hogy: Egyek Vagyunk!
Hallja Mindenki: Mi Szabadok Maradunk
Mindörökké, Hisz Mi Szabadnak Születtünk,
Ezért a Szent Földért Eleget Küzdöttünk!
Darabokra Szabdalt Édes Kis Hunniám,
Még Így is Te Vagy az én Szeretett Hazám!

Éneklem a Szabadság Dalát Nemzetem
Oly Erővel, Hogy Beleremeg a Szívem.
Békességet kérek Tőled én Istenem,
Mert ami most van, az csak Kínzó Gyötrelem.
Határon belül már oly Nagy a Széthúzás,
Hogy kétséges itt is az Együttmaradás.
Testvér - Testvér Ellen Gyakran Hadakozik,
Békességről Lassan Senki Sem Álmodik.
Darabokra Szabdalt Édes Kis Hunniám,
Még Így is Te Vagy az én Szeretett Hazám!

Éneklem a Szabadság Dalát Nemzetem
Oly Erővel, Hogy Beleremeg a Szívem.
Gőgös ,,Nagyurak" Tobzódnak Felettünk Ma,
Velük szemben már nem segít sem az Ima,
Sem a hangosan gondolkodás jajszava,
Mert kellene újra egy Isten Ostora"
Aki rendet rakna ebben a káoszban,
Kicsinyre szabdalt Drága Magyar Honunkban.
Darabokra Szabdalt Édes Kis Hunniám,
Még Így is Te Vagy az én Szeretett Hazám!

Éneklem a Szabadság Dalát Nemzetem
Oly Erővel, Hogy Beleremeg a Szívem.
Szabadság és Demokrácia Merre Vagy?
Mondd Istenem ez a kérésünk Olyan Nagy?
Táltosdobok Szóljatok, Dübörögjetek!
Nimród Népei Újra Egyesüljetek
Mert a Fennmaradásnak ez a Záloga,
Így Ragyoghat Fel Újra a Szent Korona!
Darabokra Szabdalt Édes Kis Hunniám,
Még Így is Te Vagy az én Szeretett Hazám!







FÁJDALMAS TRIANON EMLÉKE...


Fájdalmas Trianon Emléke Gyötri Lelkemet,
Hisz Megnyomorították Hazánkat és Népemet.
Elvették Nagymagyarországot Egy Tollvonással
A Nagyhatalmak Gőgösen Hangos Vihogással.
Picinyre Zsugorodott Drága Szép Magyar Földünk,
Hegyeink, Erdeink és Ránk - hagyott Örökségünk
Idegen Országok Ölébe Lett Koncul Dobva,
Kesereghetünk Kilencvenhárom Éve Rajta.
Nem! Nem! Soha! Gyalázat Nem Ülhet Rajtunk Többé!
Miénk ez a Drága Föld és Marad Mindörökké!

Fájdalmas Trianon Emléke Gyötri Lelkemet,
Hisz Megnyomorították Hazánkat és Népemet.
Idegen Hatalmak Próbáltak Minket Megtörni,
Kicsire Szabdalt Szép Hunniánkat Elsöpörni.
Megpróbáltak Mindent, De Még Mindig Él a Magyar,
De Belső Viszályokban Sem Mindig Egyet Akar.
Vitatkozni Nem Kell: Ki az Igazabb Hazafi,
Mert Nem Ettől Lesz Manapság Magyarabb Valaki.
Nem! Nem! Soha! Gyalázat Nem Ülhet Rajtunk Többé!
Miénk ez a Drága Föld és Marad Mindörökké!

Fájdalmas Trianon Emléke Gyötri Lelkemet,
Hisz Megnyomorították Hazánkat és Népemet.
Volt Királyság, Népköztársaság, és Köztársaság,
Manapság Már Csak Simán Úgy Hívják: Magyarország.
Határainkon Túl az Elrabolt Magyarsággal
Sem Tudunk Rendesen Szót Váltani Barátsággal,
Mert Lerománozzuk, Tótozzuk Testvéreinket,
Az Eleinktől Leszármaztatott Véreinket.
Nem! Nem! Soha! Gyalázat Nem Ülhet Rajtunk Többé!
Miénk ez a Drága Föld és Marad Mindörökké!

Fájdalmas Trianon Emléke Gyötri Lelkemet,
Hisz Megnyomorították Hazánkat és Népemet.
Magyarságtudatunkat Merjük Büszkén Vállalni,
Ne Engedjük Tovább Honunkat Széjjelszabdalni!
Nem Lehet a Magyar Szívnek Soha Megnyugodni,
Nem Lehet Trianon Átkába Beletörődni!
Fogjunk Össze Újra Testvéreim Hős Magyarok!
Döntsük El Végre Azt: Rabok Legyünk, Vagy Szabadok?
Nem! Nem! Soha! Gyalázat Nem Ülhet Rajtunk Többé!
Miénk ez a Drága Föld és Marad Mindörökké!







GYÖNYÖRKÖDTÜNK A TÓ KÉKLŐ VIZÉBEN...

Szerelmemmel Gyulán a Rákóczi tónál


Gyönyörködtünk a tó kéklő vizében,
Néha egy vadkacsa úszott előttünk.
Nádasokkal körülölelt szépségben
Szellő halk muzsikájára figyeltünk.

Szerelem dala szállt tova a légen,
Mi pedig ott álltunk és eltűnődtünk:
Nem hiszünk Ma Már a Tündérmesékben,
Mert földi Szépségekben Gyönyörködünk.

A túlsó part mögött vonat zakatol,
Tó tükre pedig szeliden hullámzik,
Bennünket pedig az Alkony Átkarol.

Egymás szemében Boldogságot Látunk,
Számunkra Ma Már Csupán Ez Létezik:
Beteljesedni Látszik Minden Álmunk!







HA A BOLDOGSÁG...


Ha a Boldogság
Bekopog az ablakon,
Majd ne tétovázz!
Elszalasztott pillanat
Többé nem jön vissza már.










HA A KOKÁRDA BESZÉLNI TUDNA - HOVÁ TARTUNK 2012-BEN NEMZETEM?


Ha a kokárda beszélni tudna napjainkban,
Ha a kokárda ma már nem csak az álmainkban
Jelentené az egykor kivívott szabadságot,
Összetartana Nemzetet és Minden Családot,
Nem pedig szétszakítaná büszke Magyarságot,
Megdöbbentve ezzel talán az egész Világot.
Boldog lennék, mert ma ezen a téren nem vagyok,
Nem ezt akarták egykor Negyvennyolcas Magyarok.
Hová lettél István Népe, aki most széthúzol?
Hová lettél, ha Békességről már másképp álmodol?

Ha a kokárda beszélni tudna napjainkban,
Ha a kokárda ma már nem csak az álmainkban
Hirdetné az egykor volt összetartó Nemzetet,
Nem eresztené el a testvéri erős kezet,
Amely évszázadokon által karddal és vérrel,
Ha kellett ilyen áron és hősi dicsőséggel,
De megszerezte és megóvta ezt az egységet,
Mely meg tudta tartani a Nemzeti Egységet.
Hová lettél István Népe, aki most széthúzol?
Hová lettél, ha Békességről már másképp álmodol?

Ha a kokárda beszélni tudna napjainkban,
Ha a kokárda ma már nem csak az álmainkban
Idézné vissza az összetartásunk erejét,
Hanem egybeforrasztaná Magyarság egységét
Olyan erővel és büszkén feszítő mellekkel,
Ahogy szembeszálltunk egykor ellenségeinkkel.
Add Uram, jöjjön el újra Népünk Békessége,
Amely a Magyarságnak lenne nagy segítsége!
Hová lettél István Népe, aki most széthúzol?
Hová lettél, ha Békességről már másképp álmodol?

Ha a kokárda beszélni tudna napjainkban,
Ha a kokárda ma már nem csak az álmainkban
Adná vissza azt, amiről sokszor ábrándozunk,
Egységes, összetartó Nemzetben gondolkodunk.
Nem lehet, hogy szétszakítva éljük le életünk,
Nem lehet, hogy elvesszen ez iránt érzett Hitünk.
Istenem, ne hagyj minket magunkra szépen kérünk,
Segítsd visszaszerezni elveszített Egységünk!
Hová lettél István Népe, aki most széthúzol?
Hová lettél, ha Békességről már másképp álmodol?







HA A SZERELEM...


Ha a Szerelem
Megérinti szívedet,
Ne akarj rögtön
Mindent megkapni attól,
Akit még nem ismerhetsz!







HA AZ ÁLMOK NEM VÁLNAK VALÓRA




Ha az álmok nem válnak valóra,
Ha úgy érzed érzéki csalóka,
Akkor is büszkén emeld fejedet
Az Ég felé, mert mindent nem lehet
Megkapnod, amit szeretnél nagyon,
Erős Hittel lépj túl az álmokon.

Manna sem hull mindig az öledbe,
Saját sorsodat vedd a kezedbe,
Mert az Isten is csak akkor segít
Megvalósítani az álmait
Bárkinek ki maga is tesz érte,
Nem csak várja, kezét ölbe téve.

Ha az álmok nem válnak valóra,
Ne legyen majd más az okozója
Mindenáron. Az önbecsülésed
Sokat segíthet, ha majd eléred
Mindazokat, amikről álmodtál,
Lehunyt szemeiddel ábrándoztál.

Ha nem kapsz meg mindent az élettől,
Ne akard kérni soha Istentől
Csak ha már mindent megtettél érte,
Akkor járulj csak az Úr elébe!







HA HISZEM, HOGY VAN HITEM...


Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Veszhetek El,
Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Fordulok El
Sohasem a Hazámtól, Nem Leszek Árulója,
Nem Leszek Idegen Hatalmak Kiszolgálója.
Hinnem Kell Istenünkben, Hinnem Kell a Hazában,
Hinnem Kell Abban, Nem Leszek Sohasem Hazátlan,
Mert Aki Hűségesen Szereti a Nemzetét,
Annak az Istenünk Sem Engedi El a Kezét.
Holtomiglan Hiszek a Magyar Nép Egységében,
Hiszek Szent Koronánk Összetartó Erejében!

Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Veszhetek El,
Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Fordulok El
Nemzetemtől, Barátaimtól és Mindenkitől,
Ki az Ősöktől Egységet - Kitartást Örököl.
Nem Hajlítom Meg Hátamat a Zsarnokok Előtt,
Észre Fogom Venni Ha a Burjánzó Gyom Megnőtt
Szeretett Országomban, Amely Megmérgezi Azt,
Nem Engedvén Megláttatni az Éltető Tavaszt.
Holtomiglan Hiszek a Magyar Nép Egységében,
Hiszek Szent Koronánk Összetartó Erejében!

Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Veszhetek El,
Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Fordulok El
Senkitől, Aki Baráti Jobbot Nyújt Majd Nekem
Akkor, Amikor Megbotlom, és a Földre Esem.
Ha El Tudom Hinni Hogy a Jog Asztala Közös,
Ha El Tudom Feledni Hogy Utam Milyen Rögös,
Akkor Talán Sokáig Lesz Még Mosoly Arcomon,
Súlyos Teher Nem Nyugszik Majd Gyengülő Vállamon.
Holtomiglan Hiszek a Magyar Nép Egységében,
Hiszek Szent Koronánk Összetartó Erejében!

Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Veszhetek El,
Ha Hiszem, Hogy Van Hitem, Akkor Nem Fordulok El
Az Elszakított Országrészek Magyarjaitól,
Mert Isten Mentsen Meg Bennünk' Újabb Trianontól!
Uram, Aki Ott Fent Lakozol Mindíg az Égben,
Segíts Nekem Abban, Hogy Megmaradjak Tisztességben!
Ne Engedd Sohasem, Hogy Elveszítsem Hitemet,
Ne Engedd Tovább Fogyni Szeretett Nemzetemet
Mert Holtomig Hiszek a Magyar Nép Egységében,
Hiszek Szent Koronánk Összetartó Erejében!







HA LEHUNYOM A SZEMEM...

Szerelmemnek


Ha lehunyom a szemem, Téged látlak,
Ha kinyitom a szemem, nem talállak.
Ha lehunyom a szemem, látom arcod
Ahogyan vívod mindennapi harcod
A megélhetésért a Szerelemért,
Az álmaid beteljesítéséért.

Ha lehunyom a szemem, csókod érzem,
Ha kinyitom a szemem, jövőnk féltem.
Mit hoz számunkra a másnap, a holnap,
Mit higgyünk igaznak, álnak, valósnak.
Sírig tartó Boldogságot keressük,
Istenünket kérjük majd, hogy elérjük.

Ha lehunyom a szemem, itt Vagy vélem,
Ha kinyitom a szemem, halkan kérdem:
Mi vagyok én Néked Édes Tubicám,
Csodálatosan Szép Édes Kis Babám?
Távolról vélem hallani hangodat,
Ahogyan hívogatod a párodat:

Siessél, ne késsél, jer, ide hozzám,
Szomjazza csókod kiszáradt vágyó szám!
Add kezed Kedvesem, miénk az éjszaka,
Teljesedjék ki szerelmünk mámora.
Ha lehunyom a szemem, itt Vagy vélem,
Ha kinyitom szemem, hiányod érzem...







HA MAJD A NÉP NEMCSAK FELÉBRED...


Ha Majd a Nép Nemcsak Felébred, Hanem Felkel,
Ha Majd Újra Jönnek Kapás - Kaszás Sereggel,
Ha Majd Nem Félnek Repülő Gyilkos Golyóktól,
Ha Nem Tartanak Többé Hazaárulóktól
Mert Bátran Mernek az Igazukért Kiállni,
Nem Akarnak Tovább Új Urakat Szolgálni,
Akkor Értik Meg Gőgös Haduraink Végre:
Elszámolva Kell Állniuk a Nép Elébe!







HA SÍRVA ÜVÖLT BENNED A FÁJDALOM...


Ha sírva üvölt benned a fájdalom,
Akkor is büszkén mondd azt, hogy vállalom!
Ne tűnjön majd el örökre a Remény,
Légy kitartó következetes kemény
Ember akkor is, ha vérzik a szíved
És akkor is, ha bánatos a lelked.
Ha sírva üvölt benned a fájdalom,
Sohase jelentsd ki azt, hogy feladom!

Ifj.Nagy Bálint(Valentinus):Ha sírva üvölt benned a fájdalom...Előadja a szerző

Link








HÁTRAHAGYLAK ÓESZTENDŐ... Részlet


Hátrahagylak Óesztendő Csillagfénnyel,
Köszöntelek Újesztendő Tiszta Szívvel!
Letudtunk Egy Újabb Évet De Nem Bánom,
Az a Lényeg, Hogy Velem Van a Szép Párom
Akivel az Életem Már Tündérrózsás,
Szerelmetes Múló Időnk Olyan Mókás.
Nem Feledjük Hosszú Harcunk Küzdelmeit,
Megfogadtuk Istenünknek Intelmeit
Aki Közös Út - Irányunk Támogatta,
Szerelmünket Széjjeltépni Sosem Hagyta.

Hátrahagylak Óesztendő Csillagfénnyel,
Köszöntelek Újesztendő Tiszta Szívvel!
Édes Hazám Sorsa Szívem Úgy Mardossa,
Veszélyben Van Eleinknek Gazdag Jussa...







HIÁNYZOL NAGYON...


Hiányzol Nagyon, Ha Nem Vagy Mellettem,
Őszintén Szeretlek Angyalcsillagom.
Azt Hiszem, Szerelmedet Megérdemlem,
Mert Te Akarod és én is Akarom.

Életünk Végéig Már Egyek Vagyunk,
Senki Nem Választhat Széjjel Bennünket.
Közös Jövőnkben Együtt is Maradunk,
Eggyé Forrasztva Szívünket - Lelkünket.

Utunkon Közösen Járunk Örökre
Napnak Sugarában és Zúgó Szélben,
Testi Vágyunkban Égve és Gyönyörbe

Forrva, Oly Tisztán, Hisz, Akit Kerestem
Csak Te Vagy és Leszel Már Tündérrózsám,
Mert Hiányzol, Mikor Nem Vagy Mellettem










HÖLGYEK ÖRÖMÉNEK...


Hölgyek Örömének Férfi a Kovácsa,
Aki a Szerelmet Üllőjén Kínálja
Oly Melegséggel, Ahogyan Megérdemli:
Ennél Gyönyörteljesebb Nem Lehet Semmi!







IMA MAGYARORSZÁGÉRT

ISTENEM OTT FENT A MAGAS ÉGBEN...


Istenem ott fent a magas Égben,
Trónusodon ülsz nagy fényességben.
Szánj meg minket, a mi kis Hazánkat,
Fordítsd újra felénk az orcádat.
Szeretetet- Békességet kérünk,
Erre vágyik a mi magyar népünk.

Istenem ott fent a magas Égben,
Lakozol ott fénylő dicsőségben.
Szent Fiaddal Adjál Reményt nékünk,
Térdre hullva, imádkozva kérünk.
Csüggedőknek Hitet adjál újra,
Ne gondoljon soha háborúkra.

Istenem ott fent a magas Égben,
Higgyél újra e kis magyar népben.
A Hit mellett újítsd meg erőnket,
Tisztítsad meg Bűntől a lelkünket.
Dobbanjon meg szívünk együtt újra,
Kézen fogva Hozzád imádkozva.

Istenem ott fent a magas Égben,
Mondd meg Uram leszünk üdvösségben?
Bocsánatod elnyerjük a Bűnben,
Marad - e még Hitünk a jövőben?
Esedezve Uram arra kérünk,
Ne hagyd cserben kicsiny magyar népünk.







KÁRPÁTOK BÉRCEI FELETT...


Kárpátok Bércei Felett Száll a Turulmadár,
Csodálkozva Kérdi: Hová Lett az Országhatár?
Madaram! Madaram! Szépséges Sólyommadaram,
Hát nem látod, hogy nincsen már elég napsugaram
Ami bevilágítaná Nagymagyarországunk,
Visszaadná Trianonban Elrabolt Világunk?
Nem látod, hogy még a ,,Maradék" Hon is veszekszik,
Pártosok hada évtizedek óta veszekszik?

Kárpátok Bércei Felett Száll a Turulmadár,
Búsan Körözve Sajnálkozik Most, Hogy Nagyon Kár,
Mert az ősök ma már forognak a sírjaikban,
Erre gondolni sem mernének sem álmaikban,
Sem ébrenlétükben, ha megtehetnék Véreim,
Állandóan Egymás Ellen Küzdő Magyarjaim!
Hol van a Büszkeség és az Öröklött Becsület?
Hol van az Egymással Szembeni Illő Tisztelet?

Kárpátok Bércei Felett Száll a Turulmadár,
Mert Gyalázatosan Zsugorított Országhatár
Között Sem Szakad Szét a Békétlenség Hálója,
Továbbra is Szorít a Pártoskodás Béklyója.
Magyarok Istene! Hívők - Nem Hívők Istene!
Hová Vetődik Most Jézus Krisztus Tekintete?
Atya és Fiú Sem Nyújt Nekünk Segítő Kezet?
Nem Dob Számunkra Kátyúból Kihúzó Kötelet?

Kárpátok Bércei Felett Száll a Turulmadár,
Egyre Türelmetlenebb, Ahogy Melegszik a Nyár!
Mi Lesz Itt, Ha Majd Eljönnek a Hűvösebb Szelek,
Amikor Újra Beindulnak a Buldózerek?
Elsöpörnek az Útból Mindent, Ami Viszályszító,
Országromboló és Nemzetet Megnyomorító!
Akkor Majd Madaram! Szépséges Sólyommadaram,
Talán Ragyoghat Újra a Vágyott Fénysugaram!







KI VAGYOK ÉN?


Jajongva fájó gondolat,
Átszellemült,
testet öltő lélek atyja,
nem létező, képzet szülte,
porlepte utak szürke vándora,
kínlódó, szenvedő arcú
halvány látomás.
Ez vagyok én?
Költői képzetem
szelíd bölcsőjében,
dúló indulatok
küzdelmes nehéz perceiben
semmivé lettem,
pedig vagyok.
Vagyok a földnek
fekete sáros vándora,
Anya szülte,
hús - vér élő Ember.
Vagyok,
mert lennem kellett.
Vagyok,
hogy elmondhassam
költői képzetem megannyi,
csodálatos, rejtelmes világát.
Haladó Eszme átható szellemében,
sejtelmes fények villogó,
sápadozó tengerében
szorongó szívvel gondolok a Múzsák atyjára.
Csodálatos érzés,
valahányszor költőnek érzem,
gondolom magamat.
Ringatódzó szelíd mozdulattal,
feldúlt agyamban cikázó
morajló gondolattal
hirdetem az Emberi Értelem diadalát.
Költő vagyok?
Nem tudom.
Mikor erre gondolok,
felteszem a kérdést önnön magamnak.
Bírálóm, kritikusom lehetek - e vajon?
Akárki, vagy akármi vagyok,
parányi molekulája a sáros Földgolyónak.
Űrben keringő gondolattal,
játszva kergetődző,
olykor fájó,
máskor fellángolt arcú,
névtelen vándor.
Ez vagyok én.
Múló, halandó Ember.











A KÖLTÉSZET ÖRÖK - KÖLTÉSZETNAPI GONDOLATOK


A költészet örök, mert nem tűnik el soha,
Erre írástudóink szava garancia.
Szép szavak mesterei tolla nem kopik el,
Mert Múzsa állandóan fülükbe énekel,
Vagy csókokat lehel a fénylő homlokukra,
Hogy a gondolatszikráikat felizzítsa.

A költészet örök, mert nem tűnik el soha,
Hiába jön akármilyen modern technika
Hogy Vizuálisan láttasson gondolatot,
Olvasás helyett adjon valami maszlagot.
A lírikus adja ki magából a szépet,
Amelyet számára a Múzsa megidézett.

A költészet örök, mert nem tűnik el soha,
Erre írástudóink szava garancia
Akik oly alázattal adják át a szépet,
Lélekmelengető gondolattöredéket.
Nem hal meg a líra ezt vésse az eszébe,
Ki kellő alázattal vesz tollat kezébe.







LÉGBEN SZÁLLÓ DALLAMOK...
Szabadon szállva


A Hold mosolyog reánk,
Miénk az éj, jöjj Kedvesem!
Ó jöjj, ne várass oly soká!
Az éjszaka úgy hívogat,
kéjesen, vágyón simogat.
A Hold mosolyog reánk,
Miénk az éj, jöjj Kedvesem!
Átölel bársonyos karom,
Szerelmes Szívem - Úgy akarom,
hogy itt légy most velem!
Légben szálló dallamok
- Szerelem - oly édesen simogatók.
Légben szálló dallamok
- Szeretem! - oly kimondhatatlanul.
Szerelem - Igen, Szeretem
- Igen, Ő is úgy Szeret! - Ez a Szerelem! ...
A Hold mosolyog reánk,
Miénk az éj, jöjj Kedvesem!







MAGASRÖPTŰ TURULMADÁR...




Magasröptű Turulmadár Hullatja a Könnyeit,
Siratja a Drága Hazánk Elárvult Magyarjait.
Évszázadok Hosszú Során Mivé Lett e Hősi Nép,
Hová Tűnt a Nagymagyarországról Őrzött Régi Kép?
Nincsen Béke, Összetartás, Büszkeség és Szeretet,
Nincsen, Aki Összefogná a Magyari Népeket!
Pártoskodás Széjjeltépte Őseink Régi Jussát,
Becstelenek Ácsingózzák Hazánk Szent Koronáját.

Magasröptű Turulmadár Hullatja a Könnyeit,
Siratja a Drága Hazánk Elárvult Magyarjait.
Vitatkoznak Ki Magyarabb Ebben a Kis Hazában,
Jobbról - Balról Szegényesebb és Gazdagabb Ruhában.
Azt Hiszik, Ha Önmagukról Állítják, Hogy Jobb Magyar,
Akkor az Lesz Majd a Törvényes Uralkodó Jogar
Amit Kézbe Véve Lengetik Fennen a Magasba,
Kinyilvánítva, Hogy Mások Elmehetnek a Francba!

Magasröptű Turulmadár Hullatja a Könnyeit,
Siratja a Drága Hazánk Elárvult Magyarjait.
Értsd Meg Végre Kicsiny Hazám Vitatkozó Magyarja,
Egy az Isten Akkor Is, Ha Van, Aki Ezt Tagadja!
Hagyd Meg Hitében Azt, Aki az Istent is Szereti,
De Azt se Káromold, Ki a Kezét Össze Nem Teszi
Imára, Mert Erőszakkal Nem Lehet Hitet Adni,
Csak Másoknak a Becsületébe Belegázolni!

Magasröptű Turulmadár Hullatja a Könnyeit,
Siratja a Drága Hazánk Elárvult Magyarjait.
Fogjunk Össze Hunniának Szétszéledt Magyarjai,
Lobogjanak Majd Magasan Történelmünk Zászlai!
Háromszínű Trikolor Vagy Árpádsávos Lobogó,
Hullámozzék Büszkén Szépen Mint az Áradó Folyó!
Hirdesse Hogy Él a Magyar Újra Szépen Egységben,
Hogy a Turul Könnyek Nélkül Szálljon Megint Békében!







MAGYAR A MAGYARNAK SOHA TÖBBÉ...

Gondolataim 1956 Hőseire emlékezve


Magyar a Magyarnak Soha Többé Ne Ártson!
Magyar Földön Magyar Ember Vére Ne Follyon
Hiába Nemtelen - Gyalázatos Célokért,
Mert Istenünk Teremtvényei Vagyunk Azért,
Hogy Egységbe Forrva Megvédjük a Hazánkat,
Idegen Hatalmak Ne Rakjanak Igákat
Ránk Sohasem! Idegen Érdektől Mentesen
Építhessük Hunniánk' Oly Becsületesen
Ahogy Eleink Azt Egykor Nekünk Jussolták,
Nem Gondolván Hogy Majd Orosz Tankok Tiporják.

Magyar a Magyarnak Soha Többé Ne Ártson!
Magyar Földön Magyar Ember Vére Ne Follyon
Soha Patakokban Utcákon és Tereken,
Mert Úgy Kell Kiállnunk a Vártán és Végeken,
Hogy Mi Ne Egymásban Lássuk az Ellenséget
Véreim, Hanem Keressük a Békességet,
A Mindenkire Kiterjedő Tisztességet
Úgy, Hogy Ha Kell, Mutassunk Bátor Vitézséget!
Ne Engedjünk Soha Idegen Hatalmaknak!
Belőlünk Szolganépeket Ne Csináljanak!

Magyar a Magyarnak Soha Többé Ne Ártson!
Magyar Földön Magyar Ember Vére Ne Follyon
Sem a Fővárosban Sem Vidéken Barátim,
Sokat Szenvedett, Mégis Dicső Magyarjaim!
Akik Vérüket Hullatták a Szabadságért,
A Bennük Lázongó Igazságtalanságért
Úgy Nyugodjanak Békében az Áldott Földben,
Hogy Emlékezünk Rájuk Majd Minden Időben
Mert Próbáltak a Szabadságunkért Harcolni,
Büszke Magyar Nép Jobban Tudjon Boldogulni!

Magyar a Magyarnak Soha Többé Ne Ártson!
Magyar Földön Magyar Ember Vére Ne Follyon!
Szeretlek Magyar Hazám és Kicsinyke Népem,
Mert Te Vagy Számomra a Legjobb Menedékem.
Kicsiny Gyermekként Éltem Át az Ötvenhatot,
Nem Értettem Akkor a Nagy Véráldozatot.
Felnőttként Letisztulva Már Ötvenhét Éve
Gondolok a Mártirok Emlékezetére
Kik Vérüket Hullatva Életüket Adták,
Elnyomatás Helyett a Halált Választották.







MAGYARNAK LENNI...


Magyarnak lenni olyan csodálatos dolog,
Itt minden fa és fűszál énreám mosolyog.
Magyarországról elmenni soha nem fogok,
Mert ez az én hazám, jobbat sehol nem kapok.
Csodás hegyvölgyes Bakonynak szülötte vagyok,
Tiszta éjszakákon ragyognak rám csillagok.

Még a Nap is szebben süt rám, mert magyar vagyok,
Még álmaimban is csak hazámra gondolok.
Teszem a dolgomat mindig, hisz magyar vagyok,
Ha megkérdezik tőlem, köszönöm jól vagyok
Mert körülölelnek a bakonyi hegyeim,
Itthon is beteljesülhetnek az álmaim.

Magyar vagyok tiszta hittel, vallom és érzem,
Egyet akarunk mindnyájan itthon, ezt kérdem?
Széjjelhúzásnak vessünk véget mindörökre,
Béke legyen, hirdeti Szózat Mennydörögve
Hisz magyarnak lenni oly csodálatos dolog,
Itt minden fa és fűszál mireánk mosolyog.

Ország építő eleink oly hazát hagytak
Ránk és örömteljes szívvel arra gondoltak,
Hogy megbékélés és a szeretet lakozik,
Minden emberben, aki soha nem kárhozik.
Soha nem tagadja meg igaz magyarságát,
István király államalkotó igazságát.

Magyarnak lenni olyan csodálatos dolog,
Itt minden fa és fűszál énreám mosolyog.
Még a Nap is szebben süt rám, mert magyar vagyok,
Még álmaimban is csak hazámra gondolok.
Jöhet bármi vész én akkor is magyar, leszek,
Istenünkben és Magyarországban is HISZEK!







,,MAGYARNAK LENNI: BÜSZKE GYÖNYÖRŰSÉG!"...


,,Magyarnak Lenni: Büszke Gyönyörűség!" Ne Feledd Soha,
Hunyt Szemekkel Is Lásd: Nemzetednek Megvan A Zászlaja!
Az a szép lobogó, amelyet eleidtől jussoltál,
Évezredek viszontagságai során is megkaptál.
Magyarságod a zászlóval sokszor nem is jelezhetted,
Öröklött Nemzeti Öntudatodat Nem Hirdethetted!
Légy Büszke Arra, Hogy Szívedben - Lelkedben Magyar Lehetsz,
Zsarnokok Uralmának E Honban Sohasem Engedhetsz!

,,Magyarnak Lenni: Büszke Gyönyörűség!" Ne Feledd Soha,
Hunyt Szemekkel Is Lásd: Nemzetednek Megvan A Zászlaja!
Próbálj Meg Újra Összefogni Régi Lobogó Alatt,
Mutasd A Világnak: Szívedben Hazaszeretet Maradt!
Vesd ki magadból azt, aki Kiárulja Szép Hazánkat,
Vesd ki magadból, ha Gyalázza Szeretett Hunniánkat!
Légy Büszke Arra, Hogy Szívedben - Lelkedben Magyar Lehetsz,
Zsarnokok Uralmának E Honban Sohasem Engedhetsz!

,,Magyarnak Lenni: Büszke Gyönyörűség!" Ne Feledd Soha,
Hunyt Szemekkel Is Lásd:Nemzetednek Megvan A Zászlaja!
Ne Érezd Azt, Hogy Nemzetünk Mindig Csak Vesztes Maradhat!
Hidd ÉS Akard, Hogy A Magyar Újra Győzelmet Arathat!
Szétszabdalt Országunk Trianonnak Átkos Öröksége:
Ne Feledd, Hogy AZ Isteni Igazságnak Még Nincs Vége!
Légy Büszke Arra, Hogy Szívedben - Lelkedben Magyar Lehetsz,
Zsarnokok Uralmának E Honban Sohasem Engedhetsz!

,,Magyarnak Lenni: Büszke Gyönyörűség!" Ne Feledd Soha,
Hunyt Szemekkel Is Lásd: Nemzetednek Megvan A Zászlaja!
Merd Felvállalni A Kárpátoknak Jogos Örökségét,
Próbáld Visszaszerezni A Magyaroknak Tisztességét!
Széthúzó Pártossággal Nem Lesz Igazi Összefogás,
Csak Nemzetben Gondolkodva Születhet Majd Megmaradás!
Légy Büszke Arra, Hogy Szívedben - Lelkedben Magyar Lehetsz,
Zsarnokok Uralmának E Honban Sohasem Engedhetsz!

Sajó Sándor: Magyarnak lenni: Büszke gyönyörűség! - című versét olvasva jutottak eszembe ezek a gondolatok










A MÁSOK ÖRÖME...


Örülni tudok a mások örömének,
Akkor is, ha erre soha nem is kérnek.
Nem akarok semmikor rosszat senkinek,
Mosolyt is küldök harag nélkül bárkinek.
Mindezt érdek nélkül vidáman megteszem,
Ez így igazságos mindenkor, úgy hiszem.

Ifj.Nagy Bálint(Valentinus):A mások öröme... Előadja a szerző

Link








MEGTALÁLT BOLDOGSÁG

Tündérrózsámnak


Sokáig Kerestem a Boldogságot,
De az Nem Sietett Hozzám Rohanva.
Elképzeltem Magamnak Olyan Álmot,
Amely Egykoron Majd Megvalósulva,

Testemet és Lelkemet is Átjárva
Teszi Széppé Nappalom és Éjszakámat.
Mikor Már Azt Hittem, Hogy Mindhiába,
Jöttél és Éreztem Egy Olyan Vágyat,

Amely Mámorossá Tette Szerelmünk.
Boldogság Tiszta Fénye Azt Ragyogta,
Hogy Immár Mi Örökre Együtt Leszünk.

Csókos Nappalok és Fülledt Éjszakák,
Ezerszínű Boldogságvirágaink
Nyíljatok, Mint a Szép Lila Orgonák!







MIÉRT VAN AZ, KÉRDEZEM SOKADJÁRA...
Még Mindig Nincs Tele a Pohár?


Miért van az, kérdezem sokadjára,
Hogy hályog van sok embernek a szemén?
Idősödő korra szemem világa
Élesedik. Politika peremén

Állva én már csak dühöngeni tudok,
Hogy zöldet nem mindenki annak látja,
Kinek szemén politika hályogok
Lapulnak, hangosan azt kiabálva:

,,Soros Párti Hazaáruló Lehetsz,
Vagy csak simán vörös balliberális,
Ha nem tetszik, a fenébe elmehetsz!"

Drága Magyarországom! Meddig Lehet
Eltűrni Alázatosan Anélkül,
Hogy Többség Hazánkban Semmit Nem Tehet!!!???







MINDIG LEGYEN SZERETET A SZÍVEDBEN...


Mindig legyen Szeretet a szívedben,
Nélküle nem boldogulsz az életben!
Bármerre sodor a Sorsod hulláma,
Érezned kell, hogy nem éltél hiába,
Hisz a Szereteted mindenek felett,
Szíved mélyén volt és kisegíthetett
Minden váratlanul jött problémádból,
Ha kiérezted a dobogásából
Azt a segítő és igaz szándékot,
Amelyet Pál Apostol is tanított.
Mindig legyen Szeretet a szívedben,
Nélküle nem boldogulsz az életben!







NEM CSAK VALENTINUS NAPJÁN SZERETLEK...

Szerelmetes Tündérrózsámnak


Nem Csak Valentinus Napján Szeretlek,
Hisz Te Vagy az Életem Mindensége.
Minden Áldott Nap Magamhoz Ölellek,
Mert Te Vagy a Boldogságunk Reménye.

Nem Tudom Bizonyítani Elégszer,
Hogy a Szívem Csak Teéretted Dobog,
Mert Számomra Immár a Legszebb Ékszer
Vagy és a Mi Vonatunk Együtt Robog

Olyan Gyönyörű Világba Sietve,
Ahol a Szerelem Örökké - tartó
Szép Érzelmekkel Van Megédesítve.

Nem Csak Valentinus Napján Szeretlek,
Hiszen Bennünket Istenünk is Segít:
Véled Immár Örökké Boldog Leszek.







NÉZEM A SZEMÉT...

Szerelmemnek


Nézem a gyönyörű szemét epedőn,
Karjaimba zárom, átölelem én.
A fénylő napsugár lassan elmenőn,
De szívem lángra gyúl, dobog rejtekén.

Ragyogó szempár, csillogó gyöngyszemek,
Vágyakozó ajkait felkínálja,
Felgyúlnak most vágyaimban a tüzek,
Ahogyan izzó - forró csókot várja.

Ajkunk összeér, hevesen csókolunk
A mezei virágok között állva,
Semmi másra most, csak miránk gondolunk.

Ajkaink lassan elválnak egymástól.
Nézem őt, a szemét azt a csillogót
És búcsúzunk lenyugvó napsugártól.







NYOLC ÉVES SZERELMÜNK FÉNYE...

Nyolc éve Szerelemben élünk


Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,
Ha kell, megmozgat köröttünk sziklákat és hegyeket
Oly hatalmas erővel, mely lehetetlent nem ismer:
Elszakítani próbáljon meg Bennünket, aki mer!
Nem sikerülhet, mert olyan erős a kötelékünk,
Mindent legyőzővé érett ma már a Mi Szerelmünk.

Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,
Bejárva Alföld síkságát és Bakonyi hegyeket.
Parázslón izzó forrósággal árasztva Bennünket,
Szívünket erősen dobogtatva és a Lelkünket
Megerősítve olyan Szenvedéllyel suhan tova,
Amely az Örökké Tartó Szerelmünknek Záloga.

Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,
Múltat nem feledve, Biztató Jövőnek integet
Úgy, hogy nem felejti el a Jelennek nehézségeit,
Nem adva fel Közös Útunk Megtervezett Vágyait.
Orgonaillatos Májusnak harmonikus napja
Emlékeztet Bennünket egykori fogadalomra:

Örökké és Még Három Napig Tart a Mi Szerelmünk,
Egymás Nélkül Már Semmit Sem Érne a Mi Életünk!
Békesség, Harmónia, Ami Bennünket Összeköt,
Elkergetünk hozzánk törleszkedő sötét Ördögöt
Ha megpróbálna bárhol orvul Széjjelválasztani,
Visszaküldjük Pokolba Forró Üstöt Kavargatni!

Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,
Békességet Hirdetve, Igaz Hazaszeretetet
Saját példánkkal megmutatva és Valós Hitünkkel,
Őseinktől jussolt tanítással, dacos erővel
A Haza Javára Táltosi Dobjaink Hangjával,
Ősmagyarságunk Szívével, Sólyomi Szárnyalással.

Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,
Izzó Nap Által Világolt és Holdfényes Földeket
Átkarolva Fogjuk Egymást Továbbra is Szeretni,
Nem Fogunk Jövőben Sem Nehézségtől Meghátrálni.
Kérlek Uram, Ki Lakozol Ott Fent a Magas Égben,
Segíts Bennünket, Hogy Élhessünk Tovább Szerelemben!







ÓDON FALAK KÖZÖTT JÁRVA...

Cseszneki emlék


Ódon falak között járva emlékezem,
Mikor a hegy ormára most felérkezem.
Dicső elődeim egykor karddal, vérrel
Küzdöttek a Honért nemcsak dicsőséggel,
Hanem oly ösztönös Hazaszeretettel,
Mely ma már nem létezik! Fájó szívemmel
Idézem fel Wathay Lőrinc emlékét,
Aki a falak között hullatta vérét.
Igaz, hogy szétrobbant ágyú volt a tettes,
De ma már ez sem számít. Mi voltunk vesztes
Nagyon sokáig százötven éven által,
De akkor senki nem törődött halállal,
Mert a Nemzet sorsa volt az elsődleges,
Tudták, hogy a kiontott vérük oly nemes
Cél érdekében hull ki az ősi földre,
Nevük bevésődik a történelembe.

Ódon falak között járva emlékezem,
Mikor a hegy ormára most felérkezem.
Nézem az Ég felé magasló falakat,
Felidézem a gyermekkori álmokat
Mikor még itt játszadoztunk mi boldogan,
Nem gondolva azt, hogy az idő elsuhan
Felettünk és most hatvanhárom évesen
Mosolyognak rám ódon falak kedvesen.
Wathay Ferenc bronz mellszobrára nézek,
Megelevenednek végvári vitézek
Akik önzetlenül védték Nemzetünket,
Megszentelt és Áldott Ősi Földjeinket.
Nézem a régi dicsőség emlékeit,
Felidézem Wathay Ferenc sorait
Melyeket török rabságban megénekelt,
Megírván azt, ahogy ellenük hadra kelt.

Ódon falak között járva emlékezem,
Csesznek vára máig olyan kedves nekem!










ŐSÖK SZELLEME...


Ősök szelleme járja át szívemet,
Napfényben fürdik az Életfa fája.
Táltos dobszó símogatja lelkemet,
Lüktetve hallatszik Isten Imája

Beborítva ezt a Megcsonkolt Földet,
Siratva a Nagymagyarországunkat.
Próbálja felrázni a kétkedőket,
Elterelni a szomorúságunkat.

Ősök szelleme járja át szívemet,
Behunyt szemeimmel látom a Jövőt,
Mikor Melegség önti el lelkemet,

Mert magasban szálló sólyommadár
Útját újra Hunnia felé veszi:
Újra Visszaáll Régi Országhatár!







RÁD TALÁLTAM, RÁM TALÁLTÁL...


Bármely múzsában engem kerestél,
hosszú éjjeleken át reméltél.
Tudtad azt, hogy valahol létezem,
vágyik Utánad Szerető Szívem.
Igaz Szerelemről álmodoztál,
Igaz Érzésről verset alkottál.
Rád Találtam, Rám Találtál Érzem;
Ez az igaz Végtelen Szerelem!

Bármely múzsában Téged láttalak,
hosszú éjjeleken át vártalak.
Tudtam azt, hogy valahol létezel,
Vágyik utánam Szerető szíved.
Igaz Szerelemről álmodoztam,
Igaz érzésről verset alkottam.
Rám találtál, Rád találtam, Tudjuk;
Van igaz szerelem! - Tapasztaljuk.







SÓVÁRGÓ FÉRFISZEMEK...


Ifjúságom hajnalán...

Évtizedek távlatából visszanézve,
Női bájak szépségükkel megigézve
Feledtették velem, azt hogy búslakodjak,
Inkább formás combjaikkal foglalkozzak.
Buja lényük izzó testük mindig égett,
Ringó csípők okozták a keménységet.

Szemtől szembe kúposodó gyönyör halmok,
Megvalósult sokszor képzelt szép kis álmok.
Sóvár szemmel vetkőztető férfiszemek,
Vágyakozó mindent kérő tekintetek.
Sokáig csak kívántam hogy célba érjek,
Látványukkal pedig forró kéjt ígértek.

Úgy kívántam titkot rejtő női bájuk,
Pedig még azt sem tudtam, hogy - hogy csináljuk.
Sóvárogtam úgy akartam szeretkezni,
Forró női meleg testtel ölelkezni.
Kipróbálni azt, amiről sokat tudtam,
Elméletben tanárságig eljutottam.

Ifjúságom hajnalának emlékei,
Szerelmeim szép testének fényképei
Álmaimban visszatérő gyöngéd percek,
Rám fonódó formás combok átöleltek.
Hosszú izzó csók csatákban viaskodtam,
Forró combok rése közé behatoltam.

Megtanultam gyakorlatban mi a gyönyör,
Mikor vulkánként az élvezetünk kitör.
Földöntúli boldogság volt szép emlékek,
Ifjúságom múlt évei megigéztek.
Sóvárgó fiatal férfi voltam egykor,
Aki nőkről, sexről álmodoztam sokszor...







SZÓLJANAK A HARANGOK...

Gondolataim Szent István Királyra Emlékezve


Szóljanak a Harangok és Dicsértessék,
Magyaroknak Dicső Neve Szenteltessék!
István Urunk Nevét Senki Ne Feledje,
Akkor Sem, Ha Keresztségre Nem Nevelte
Senki Őt e Kisemmizett Magyar Honban,
Trianonnal Összeszabdalt Országunkban.
Honszeret Ne Szűnjön Meg a Szívünkben,
Békétlenség Ne Fészkeljen a Lelkünkben,
Mert a Magyar Összetartásra Született,
Nem Pediglen Széthúzásra Teremtetett.

Szóljanak a Harangok és Dicsértessék,
Magyaroknak Dicső Neve Szenteltessék!
Emlékezzünk Hont Szerező Eleinkre,
Emlékezzünk Büszke Magyar Őseinkre,
Akik karddal és nyilakkal is küzdöttek,
De az Egy Isten - Hitükben Nevelkedtek
Bármennyire Próbálják Ezt Elfeledni,
Történelemkönyveinkbe Nem Beírni!
István Király Urunk! Hova Lett a Néped?
Mai Magyar! Van - e Most Is Büszkeséged?

Szóljanak a Harangok és Dicsértessék,
Magyaroknak Dicső Neve Szenteltessék!
Erős Országot Jussoltunk Nagy Királytól,
De Mi lett Ebből, Nagy Magyarországunkból?
,,Bárhol is Vagyunk, Összetartozunk..." Urunk,
De Ha Nem Segítesz Merre Visz az Utunk?
Mondd Istenem, Merre Sodor Minket a Szél,
Mondd Meg a Magyarnak a Nap Is Újra Kél
Mindennap! Borúra Derű Következik,
Békétlenség Után Békesség Születik!

Szóljanak a Harangok és Dicsértessék,
Magyaroknak Dicső Neve Szenteltessék!
Legyen a Szent Korona Újra Oly Erős,
A Magyar Név Olyan Harsányan Rengetős,
Hogy a Magasból Turul Madár Is Hallja,
Árpádoknak Zászlaját Lobognia Lássa!
Nem Feldhetjük El Sohasem Őseink,
Mert a Magyar Nép Olyan Büszke Véreim,
Hogy Mindig Fel Tudott Állni Ha Elesett,
Mert Egykor Összefogásra Teremtetett!







TÁVOL VAGY TŐLEM...


Olyan távol Vagy
Tőlem, hogy a hiányod
Nem pótolhatja

Senki sem. Minden
Reggel és este, minden
Gyötrelmes órán

Csak Rád gondolok.
Izzó szenvedély, forró
Vágyakozásom,

Csókokkal küldött
Sóhajtásaim szállnak
Az éteren át:

Távol Vagy tőlem
És mégis itt a Lényed.
Csodálatosan,

Káprázatosan
Tündökölsz, elbűvölsz most:
Nagyon Szeretlek!







ÜZENEM A BAKONYNAK...

Őrizzük meg a Magyarság Írott Emlékeit


Üzenem a Bakonynak, Szép Szülőföldemnek,
Üzenem Minden Ott Élő Kedves Embernek,
Hogy Ne Legyen Közöttük Ma Rovás Háború
Még Akkor Sem, Ha a Kedvük Olyan Szomorú.
Ne Legyen Vita Tárgya, Hogy Ki a Magyarabb,
Ki Lokálpatriótább és Ki a Silányabb,
Mert Nem Feltétlenül Fogad El Más Véleményt,
Öntsön Inkább Mindenkibe Olyan Szép Reményt,
Amely Szeretetből Megbékélésből Fakad,
Nem Pedig a Szíveikben Gyűlölet Marad!

Üzenem a Bakonynak, Szép Szülőföldemnek,
Üzenem Minden Ott Élő Kedves Embernek,
Idegennek, Minden Régi Igaz Barátnak,
A Bakony Fővárosában Folyó Cuhának,
Hogy Legyen Elég Nemtelen Acsarkodásból,
Rovásírásunk Félremagyarázásából!
Legyen Elég, Hogy a Magyar és Sváb Mit is Akar,
Ne Legyen Szégyenfolt, Hogy Zirci Név Mit takar!
Legyen Elég ,,Ki a Régebbi Magyar" Zircen,
Ne Marakodjanak Öröklött Drága Kincsen,

Amely a Rovásháborúban Bontakozik,
Miközben a Békesség Fala Omladozik.
Szedje Össze Mindenki a ,,Józanabb Eszit"
Mert Ha Nem Ezt Teszi, Akkor Mindent Elveszít,
Amiért Eddíg Harcolt Foggal és Körömmel,
Nemcsak Bánattal, Hanem Legtöbbször Örömmel.
Ismerőseim, Barátim, Zirci Lakosok,
Kérlek Benneteket, Hogy Ne Marakodjatok!
Legyen Mindenkié a Város Békességgel,
Hisz Tele Van Máshoz Nem Fogható Szépséggel.

Üzenem a Bakonynak, Szép Szülőföldemnek,
Üzenem Minden Ott Élő Kedves Embernek:
Büszke Vagyok Arra, Kórházában Születtem,
Harminchárom Esztendeig Zircen Élhettem.
Gyulai Messzeségből Most Szomorú Vagyok,
Mert az Ennyire Elszabadult Indulatok
Kettéosztották a Kisváros Polgárait,
Nem Ismerve Rovásírásunk Értékeit.
Búcsúzóul Annyit Kérek Drága Zirciek,
Hit - Remény - Szeretet Legyen Mindig Veletek!














 
 
0 komment , kategória:  Nagy Bálint  
Nagy Bálint versei
  2020-07-15 20:30:59, szerda
 
 




NAGY BÁLINT VERSEI




Nagy Bálint (1914 - 1998) egy háromgyermekes parasztcsalád legfiatalabb utódaként látta meg a napvilágot. 1914. szeptember 3. - án Bakonyszentkirályon. A Bakonyszentkirályi Parasztköltő.

Költői fejlődését 16 éves korától lehet figyelemmel kísérni a gazdagon fennmaradt kéziratai alapján. Gondolatait noteszekbe, füzetekbe, lapokra leírva, haláláig megőrizve tartott, elkülönítve a családi iratoktól. A földműves munka nehéz perceiben is mindig volt nála egy darab papír, egy notesz, hogy lejegyezhesse a hirtelen eszébe jutott gondolatait. Állandóan volt benne egy belső késztetés, egy kényszer az írásra. Sokat foglalkoztatta a haza sorsa, szűkebb környezetének a Bakonynak megannyi szépsége, a történelmi múlt, az elveszett, illetve elvett ősi országrészek dolga. Természetesen nem maradhatott ki gondolataiból a szerelem sem, amely mint ahogyan minden poétánál, nála is elemi erővel jelentkezett. Szerelmi lírája életművének talán a legnagyobb részét képezi.

A versírás végigkísérte az egész életét. Verseit nagyon sokszor saját előadásában hallhatta a környéklakossága, valamint különféle rendezvényeken adtak elő műveiből. Közmegbecsülés övezte szülőfalujában, ahol véleményére mindig kíváncsiak voltak a hosszú évtizedek során. Alkotásaiból több alkalommal szerveztek irodalmi estet, a Veszprémi Irodalmi Színpad is néhányszor műsort adott verseiből.

Fiatal levente korában még egy színdarabot is írt, ,,Itt hagyom a falutokat" - címmel.


"Szentkirály öreg parasztköltője, az ismert Nagy Bálint, olyan szenvedéllyel viseli szívén szűkebb hazája sorsát, mint Veres Péter az országét. Közéleti szerepével is. Rá nem érvényes a közmondás : Senki sem próféta a saját hazájában. Ő éppen ott az."

Tatai Sándor

"Az első világháború vérzivataros idején születtem, a vadregényes bakonyi hegyek, erdőségek mélyén zúgó és lágy csendű ölében, ebben a kis, tiszta álmodó faluban Bakonyszentkirályon. Minden fajtám parasztszármazású volt és kálvinista...Aztán iskolába mentem, elvégeztem a református elemi iskola hat osztályát. Ez az iskola egy különleges iskola volt. Még mindig érződött rajta, hogy talán másfél évszázaddal ezelőtt is a híres pápai Református Kollégium fiókiskolája volt és abban az időben itt latin nyelvet is tanítottak. Én nagyon szerettem volna a pápai kollégium tanulója lenni, de a szüleim nem bírták a taníttatást, még a s ok kedvezmény mellett sem, amit az iskola tanulóinak adhatott...Én itthon maradtam parasztnak. Ez a foglalkozás nagyon szép volt a számomra, állandóan a pacsirtahangos gyönyörű Természet édesen zsongó ölében dolgozhattam. Szinte csodálatosan beleremegtem a Nap fölkelte és Naplemente örök szépségű játékába...Sohase voltam úgy, hogy most ráérek és verset írok. Szántás közben az ekeszarvnál sokszor le kellett állnom és írni kellett. Zsebemben állandóan hordtam egy papírdarabot és ceruzát...Aztán háborúba vittek. Mint lovas tüzér szakaszvezető ott voltam a Donkanyarnál ( Uriv, Voronyezs ) végigjártam azokat az iszonyatos, vadul sikongó, zimankós orosz hómezőket. Siralom volt benne élni, hogyan pusztultak el ezredek, zászlóaljak és ütegek...És érezni idehaza édesanyák, hitvesek, gyermekek és az egész ország zokogását, köztük az enyémekét is. Utoljára hazatértem és most itt élek csendes kis falumban Bakonyszentkirályon, mint a Váralja Termelőszövetkezet nyugdíjasa. Megjártam Amerikát is, egy innen kivándorolt gyermekkori jó barátom vendégeként. ( Ő adta ki 1936 - ban a Bakonyerdő - c. verses füzetét )

Emlékeimből élek - és elmondhatom : a sok szenvedés és megpróbáltatás után is szép volt az életem, és hogy élni továbbra is - és mindig - érdemes."

Nagy Bálint



Részletek Nagy Bálint Bakonyszentkirályi Parasztköltő: ,,Hol van már a paraszt" - című életrajzi kötetéből

Link



NAGY BÁLINT VERSEI ÉS PRÓZAI ÍRÁSAI

Link



"Kitárom reszkető karom...": Énekli Nagy Bálint Parasztköltő

Link











BAKONY, TE SZÉP HAZÁM


Hogy imádjalak, hogy szeresselek,
Nincs elég húr, lélek múzsafán.
Hol az ősfák dallal köszöntenek,
Fogadj fiadnak, Bakony, szép hazám!
Szűkebb hazámnak édes kebelén
Édes álomra fejem hajtom én.

Mikor a tavasz ontja illatát,
Fakad a rügy, kíséri lágy zsongás,
Ezer madár zengeti szép dalát,
Édesen cseng a patak - csobogás,
A nagy, csodás Természet átizen,
Erdők lelke szól - pihen a szívem.

Vagy, amikor jön a nagy Hervadás,
Zúgva, mintha minden fa elmenne,
A hegyek ormán nagy a jajgatás,
Leszáll az ősz vad, tépő szelekkel,
Elnézném fájón, örökké talán
Tépett koronád, Bakony, szép hazám.

Jártam Kárpát, Alpesek tájait,
Odaát a nagy székely hegyeket,
Szedtem a havasok virágait,
Lobogni láttam a pásztortüzeket,
De egy fa se zúg oly szépen,
Mint szép Bakony - hazám sűrűjében.

Letűnt idők drága emlékeként
Ódon vár roskad vén sziklatetőn.
Bús századok zivataros egét
Hányszor látta zokogva, szenvedőn.
Most ifjak bújnak itt - csók és virág-,
Mindenem vagy, szép bakonyi világ!

Ledőlt oltárképek forrás felett,
Hol Istent imádtak pogányhiten,
Vadnak adnak most nyugvó helyet,
Ha szomjat olt csörgedező vízen.
Valaha rég, ha feljött a holdfény,
Lovát itatta itt Koppány vezér.

Bár lenne sorsom, könnyes, alázott,
Nem, nem mennék én innen sehova.
Bölcsőmre ősrengeteg vigyázott,
Nem lehetnék hűtlen soha, soha.
Itt érjen el utolsó éjszakám,
Karjaidban, Bakony, te szép hazám







BAKONYI BETYÁR - LEGENDA


Irdatlan erdőség, ember alig járja,
Zordan feketéllik a Bakony világa.
Mintha kísértene itt az erdők csendje,
Betyárok tanyáznak hová szem nem lát be.
Közelükben van egy düledező csárda,
Benne vén cigánynak sír a száraz fája.
Éjszakánként jönnek kiöntni bánatuk,
Mestergerendába van vágva fokosuk.
De mire a hajnal kakasszóra ébred
Újra betyárt takar a sűrű rengeteg.

Nagy telehold ráült a hegy gerincére,
Millió égi láng csillogott az éjbe'
Veszprémi országút partján százados fák
Várták a könnybefúlt rejtelmes éjszakát.
Pár lépéssel odébb zúgott az erdőség,
Tücskök nótájukat halkan hegedülték.
Útszéli bokorban elrejtőzve, hasra,
Feküdt fokosával három haramia.
Környéken valahol nagy úri - muri volt
Hová az alispán is meghívást kapott.

Visszafelé jöttét lesték a betyárok -
Ám nem sokat vártak, lódobogás hallott.
- Fényes úri hintón nagy - gőgű uraság
Ha Isten az atyád, egy lépést se tovább!
A két haramia a kantárt markolta,
A harmadik meg az alispánt faggatta.
- Kegyelmes alispán, tisztelt uraságod
Nyomorult életed kezeinkben látod.
Szegény legényeknek nyomorgattatója,
Pandúr - kutyáknak te nagy parancsolója,

A vármegyeháznál sötét áristomban
Két haramia ül búsan, nehéz vasban,
Mert a kaszárnyában magyar voltuk nézték,
Az osztrák altisztnek fejét falba verték.
Nem öltöztek bele az idegen göncbe,
Császár haragjától bújtak az erdőbe.
Add vissza nekik a régi szabadságot
S így tovább mehetsz - ha kezed, szavad adod.
Ámde mégse hiszünk reszkető szavadnak,
Minden arcához tér az úri kutyáknak.

Rabságba visszük az egyetlen lányodat -
Kocsis, fel a bakra, induljon a fogat!
Addig a kisasszony lesz betyár - fogságban
Míg a két haramja ül az áristomban.
Sűrű erdőségnek mélységes közepén
Hová nem világít sem csillag, sem holdfény.
Borostyánnal futott nagy szikla aljába'
Van a betyároknak rideg, zord tanyája.
Ide kísérték be az alispán lányát,
Hét vármegyének a legszebb virágszálát.

Szíve hogy reszketett, - azok a szép szemek
Szomorún lesütve - hullottak a könnyek.
Vigasztalására betyárok vezére
Maga mellé vette szép, szelíd beszédre:
- Drága gyöngyvirágszál, felejtsd palotádat,
Mohából készítünk meleg, puha ágyat.
Betyárok tanyáján édes legyen álmod,
Ne sírj kis csalogány, óvjuk tisztaságod.
S hogy számodra legyen egy kis vigasztalás,
Szíved vidámítsa örökre az írás.

Betyárok emléke legyen e könyvecske,
Petőfi is járt itt, nótát írt beléje,
Mikor az alföldről hányatott Pápára,
A kálvinistáknak Kollégiumába.
Tűzlángja lobogott a barlang közepén,
Játszott a falakon, mint egy rejtelmes fény.
Betyár fekhelyektől tisztes távolságra
Moha ágyán halkan álmodott a lányka.
A betyár -legény is mind pihenni szállott,
Barlang ajtajánál csak a strázsa állott.

Álmodott a lányka, - óh, de édes álom!
Rajt maradt a szeme az egyik betyáron.
Vagy tán nem is álom... a szeme nyitva áll,
Ábrándozva figyel, az ajka csókra vár.
Ellobogott a láng, csak a parázs égett,
Hagyva maga mögött félig sötétséget.
Kínos érzelmekre ébredt fel a betyár,
Szívében szerelem hömpölygött, mint az ár.
Felé ment...a lányka karjaiba hullott
S a két szerelmes szív ébren álmodozott.

Komor, rideg csend ül a vármegyeházán,
Éjfélt kiáltja már a bakter az utcán.
Ódon falak között fény lobban egy szobán,
Levele írását végzi az alispán.
A borítékjára csak ennyi van írva:
Szentkirály környékén betyárok barlangja.
-Léptei döngenek, nyugalmát nem lelé,
Titkon, lopakodva megy a tömlöc felé.
Körül tekint, megáll, halkan szól a szava
Ahhoz, ki a tömlöc ajtaját vigyázza.

Nyikorog a tömlöc nehéz vas ajtaja,
Szabad levegő csap betyárok arcába.
Vége van a rabság nehéz idejének,
Velük az alispán szépen elbeszélget.
Átadja könnyel írt, keserves levelét,
Kezet nyújt nekik és kíván jószerencsét.
Még valamit szólna, kezével visszaint:
Egy kis útra való, kétszáz pengőforint.
A betyárok minden a tűz köré ülnek
Barlang fenekében - és csendben figyelnek.

Vezérük felbont egy pecsétes kopertát
S meg, megakadozva olvassa az írást.
Jókat nevetnek, hogy esedezik sírva
Veszprém vármegyének gőgös alispánja.
Csak a lánynak szívét emészti a sírás,
Öröm is, bánat is lesz a szabadulás.
Öröm újra látni a családi házat,
Bánat felejteni csókját a betyárnak.
Mikor a telehold hegyek mögé szállott,
A lány a betyárral a fák között osont.

Meg - megálltak... mentek... vagy csak mendegéltek,
A szívük valami melegséget érzett.
Tétován kiértek erdők sűrűjéből,
Ég szelíd harmatja hullott le az égről.
Ledőltek a fűre... nyílott sok vadvirág...
Remegve sírt a csend... mennyei boldogság!
Két szív a csillagok mély titkait leste
Egymásba fonódva, egymást átölelve...
Lovak dobogása messziről hallatszott,
Utolsó fényt vetett fákra a telehold.

Lehalkult a csókok lázas lobogása,
Körülöttük sírt a szellők muzsikája.
Egy hang ütötte meg az erdei csendet,
Útszélről valaki lánynevet becézett:
Jöjj drága Ildikó, erdők lilioma,
Haza viszlek szépen magas palotádba.
Betyárok kiadnak itt az erdőszélen
Ahogy meg volt írva pecsétes levélben.
Betyár felemelte karjait a lánynak,
Fekhelyük füvéről édes illat áradt.

Kivitte az útra - teste könnyű, ringó -
S halkan elindult a fényes úri hintó.
Titokban a lányka elsírta sóhaját,
Istenem, add vissza még ezt az éjszakát!
Mért nem szabad járni a szíveknek útját,
Ó, de elhagynám én érte a palotát!
-S ment a fényes fogat, szállt erdőn, völgyön át,
Hogy soha ne lássa két boldog szív egymást.
Odvas fa tövéhez búsan leroskadott
A kőszívű betyár s könnyeket hullatott.







A BAKONY FIA


Itt születtem a Bakony ölében,
Ringó erdők tenger közepében
Hol a patak csordogál csendesen,
Fenyveserdők zuhogó mélyiben.

Te vagy Bakony dúlt szívem reménye,
Szépségedtől lelkem áthevülne.
Csalogány zengi tavasz dalát,
Zord tetőkről szemem jövőbe lát.

Ó szép Bakony tekints fiadra,
Te vagy az ő imádott temploma,
Hol vén tölgyek lombjai hajlongnak,
Hűs helyül a megfáradt vándornak.

Itt érzem csak magamat szabadnak,
Gondolataim szabadon szárnyalnak.
Nem vágyom én ringó rónaságra,
Bakony keblem leghívebb hazája.

Kalandozom a bérces tetőket,
Vadvirágos suhogó erdőket.
Itt kívánok élni a vadonban,
Itt fonjak koszorút síromra.







BETYÁRFOGSÁGBAN


Történetünk abban az időben játszódik, amikor nagy költőnk, Petőfi Sándor a Pápai református Kollégiumban tanult, a múlt század negyvenes éveinek elején. Pápa városa a nagy bakonyi erdőség lábánál terül el. Hát egyszer úgy adódott, hogy Petőfi gyalog indult Pápáról egy kis erdei bolyongásra. Úttalan utakon, hegyeken, vizeken, szakadékokon járt, már azt se tudta jóformán, merre! Elvesztette tájékozódását. Közben beesteledett, az ősfák kísértetiesen zúgni kezdtek. Messziről, valahonnan a sziklák tetejéről, idehallott egy szerelemre vágyó óriás szarvas szerelmi hívogatása - bőgése. A sűrű erdőségben egyszer csak sötét alakok bújtak elő. Faggatni kezdték: mi járatban van, mit keres éjnek idején az erdőben, mennyi pénze van?

Petőfi elmondta, hogy ő pápai diák, egy kis bakonyi kirándulásra indult és eltévedt a rengetegben. Pénze semmi nincs, szegény diák - poéta, ami azt jelenti, hogy versírással is foglalkozik. Erre egy hirtelen mozdulattal a betyárok - mert betyárok voltak - bekötötték a szemét, pedig úgy se látott semmit. Hegyen - völgyön mentek, botorkáltak, míg elértek a Cuha - patak mellett megbúvó sziklabarlanghoz a ,,Kőpincéhez". Ez a híres barlang a bakonyi betyárok tanyája volt. (Máig is láthatók a kőbe vájt fekhelyek, ülőhelyek).A barlang közepén a betyárok tüzet gyújtottak, Petőfi szemét szabaddá tették, és a tűz köré telepedtek. Nyárson sült szalonnát ettek vacsorára, mellé somlai bort ittak, amit a dobai Endrődi gróf Somló hegyén lévő borospincéjéből ,,fejtették" le. Az egész éjszaka Petőfi versmondásával, vigadozással telt el. A betyárok közepén már kezdett kihunyni. Petőfi még utolsó, megrendítő versét mondta el a betyároknak:

Fürdik a holdvilág az ég tengerében,
Méláz a haramja erdő közepében...

Míg az utolsó szakaszhoz ért, a betyárok mindjobban odafigyeltek és könnyezni kezdtek...

Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,
Örömest itt hagynám! De most már nem lehet:
Édesanyám meghalt... kis házunk azóta
Régen összeroskadt... s áll az akasztófa.

Végighallgatták ezek a kőszívű emberek, s lelkükben összetörve, zokogva borultak a költő vállára. Odakint zúgott az erdő, bent a tűz kihunyt, és a betyárok ,,foglyukkal" pihenőre tértek. Másnap kora hajnalban a legöregebb betyár a ,,látogatást" megköszönve, húsz arany pengő forintot dugott a költő zsebébe. Kivezették az országútra, ahol a szemükben egy - egy forró könnycseppel útnak indították Pápa irányába.










A CSESZNEKI VÁR LEGENDÁJA


Nagy Bakonyerdőnek
Vad rengetegében
Meredek hegycsúcson
Sziklák tetejében,
Ahonnan az ember
Fehérvárnak ellát,
Ködök takarják el
Komárom vén tornyát,
Bánk, Réde síkjait
Hol szépen belátni,
S szépen bontakoznak
Ki Győr vonalai,
Ormos, zord kövekből
Vár épült hajdanán,
Nagy, véres időkben
Tatárjárás után.
S török, labanc hada
Hiába döngette,
Rendületlenül állt
Csesznek erőssége.

Most romokban pihen,
Sáncai széthányva,
Pusztuló falai
A vércsék tanyája.
Féktelen dühében
Hogy többé ne lássa,
Felégette, dúlta
Osztrákok császára.
Mikor a szabadság
Szent harcát leverték:
A császárral kötött
Cári nagy szövetség.
Mikor a magyarnak
Nem volt más megírva,
Puskagolyó, avagy
Véres akasztófa.
Hát erről a várról
Elmondok most nektek,
Egy hősi szép mondát,
Egy hős történetet.

Kisalföld elesett,
Pápa vára nincs már,
Mint tenger, özönlik
A pogány muzulmán.
Hírnökök hírt hoznak:
Már Bakonyban járnak,
Aranyát elvitték
A béli apátnak.
Útjokat tűz jelzi
Amerre vonulnak.
Nyomukban halál, vér,
Pusztulnak a falvak.
Dobzódik a szultán
Minden katonája,
Készül a cseszneki
,,Vidám lakomára"
-Most útjokat szegik,
ám gondolnak egyet,
nem vágnak neki
az irdatlan erdőnek.

Az irányt Tamási
S Varsány felé veszik,
Mohó harci vággyal
Mennek Keresztúrig.
A földig égetik
Ezt a kis falucskát,
Hogy még az utódok
Romjait se lássák.
Itt tábort ütöttek
A nagy rétség felett,
Vezérük Ali bég
Nagy pihenőt rendelt.
Hű janicsárjait
Maga mellé vette
S a fenyők dombjára
Őket felvezette.
Hová Csesznek vára
Oly gyönyörűn néz át, -
Király feje nem hord
Ilyen szép koronát.


- Allah szerelmére
Esküdjünk meg szépen,
Hogy a felséges vár
Lesz török kezekben.
Kiszórjuk onnan azt
A sok magyar kutyát,
Szentgyörgy haván rája
Félhold vesse árnyát.
Széles e világon
Segítségük nincsen,
Hunyadi rég halott,
Kinizsi is földben.
Utunkból elhányjuk,
Csesznek pereputtyát,
Európa félje
A szultán hatalmát.
Feljutott a vészhír
Csesznek vén várába:
Ozmánnal van tele
Keresztúr síksága.

A kiserdő felett
Szőlőárkon végig
Harc előőrseik
Szentkirályt kémlelik.
Már volt egykis csata
A ,,nagyberki" dombnál,
Hol György s Kováts vitéz
Véres karddal őrt áll.
Ezek szentkirályi
Falura vigyáznak,
A fejét levágták
Már három pogánynak.
/ A lelkem szárnyat ölt,
úgy elfog az öröm,
ez a Kováts nevű
vitéz az én ősöm. /
Trombiták harsognak,
Peregnek a dobok,
A vár parancsnoka
Riadót fuvatott.

Védelmi parancsát
Kiadta a népnek,
Sáncra követ hordtak
A vári vitézek.
Száz fontos köveket
Hordtak össze bőven,
Több tán ne is maradt
A ,,kőmosó" völgyben.
Damaszkusz kardjuk
Oly élesre fenték,
Bármily borotvának
Is oda illenék.
Aztán visszavonult
Ki - ki a helyére,
Volt ki elenyelgett
Lágy hárfa zenére,
Mit a várispánnak
Szép lánya pengetett,
Mitől vigadoztak
A vári vitézek.

Mikor a kelő Hold
Rávetette árnyát
S ezüsttel vonta be
A vár öreg falát.
Keresztúrnak síkján
A török sürög - forog,
Készülődnek nagyban
Az ágyúvontatók.
Minden janicsárja
Mint a vad, úgy ordít,
A félholdas zászló
A magasba szökik.
- S elindulnak lassan -
Mint a tenger árja -
Elvész irgalmatlan
Ki akad útjába.
Szentkirály, már lángol,
Menekül, fut a nép,
Rablás, fosztogatás
Veszi a kezdetét.

Az a néhány vitéz
Ki szentkirályt védte,
Csesznek felé vonult
Sok pogányt megölve.
Özönlik a tenger -
Csesznek alá értek,
Lesz cifra mulatság
A várbéli népnek.
A ,,seregkút" körül
Verték le sátrukat,
,,Tarachegyre" vitték
Nehéz ágyúikat.
Két kezük nehezül
Karddal és paizzsal -
Ki birkózik meg íly
Félelmetes haddal!
Félholdas zászlajuk
Oly magasra vonták,
Szinte alig látni
Rajta a lófarkát.
Ali bég feltekint
A komor, vén várra:
Porrá lövetem szét
Húsvét hajnalára.
Útilaput küldök
Várbeli kutyáknak,
Lábaik, ha bírják
Köszegig futhatnak.
Vagy rabláncra fűzöm
Őket mind egy szálig,
Még meg se állhatnak
Konstantinápolyig.
Hánykódó tengeren
Már várják a gályák,
Vesszen a tengerbe
Lelje mind halálát.
Bánki várparancsnok
Táborgyűlést rendel
S hogy mindenki lássa
A nagy sáncra lép fel.

Hatalmas buzogányt
Emel a magasba -
Nyakunkon a veszély!
Mennydörög a szava:
Kezünkből a fegyver
Addig ki ne hulljon,
Míg rést nem szakítunk
Török koponyákon.
Várbéli vitézek,
Értsétek a rendet,
Az Isten mindenkit
Szabadnak teremtett.
Egy nemzet se léphet
A másik nyakára,
A vére follyon el
Aki azt kívánja.
Takarodjon haza
Az idegen ozmán,
Mindenki legyen úr
A saját portáján!

Minden nép a sorsát
Akként igazítsa,
Hogy hasznára váljék,
Ahogy jónak látja.
Ne támadjon egyik
A másikra haddal,
A gyengébb is éljen,
Ne vesszen el karddal!
Hogy ozmán csőcselék
Hazánk felégette,
Nem mi gyengeségünk,
A világ szégyene.
Láncra verve hajtja
A vén Európát -
Itt mi megszakítjuk
A szultán hatalmát!
Fel a küzdelemre
Hősök unokái,
Legyenek megszállva
A várnak sáncai.

A vitézek végig
Állják a falakat
S állja erős őrség
A külső kapukat.
Istenre esküszöm
Teszünk ma nagy csodát,
Itt robbantjuk szét az
Erőszak hatalmát.
Induljunk el minden,
Vár apraja, nagyja,
Utánam hős sereg
Fel hát a sáncokra!
Kőgolyók hullanak,
Nagy dörgést hallani,
Hajnal óta döngnek
A pogány ágyúi.
Amint kivehető
A tűz összpontosult,
Szakadatlan lövik
Keletről a kaput.

,,Allah" ordításra
Megmozdul a sereg,
A vár egész övét
Körben támadják meg.
Állják a rohamot
A vári vitézek,
Karddal vágnak pogányt,
Szórják a köveket.
Egy helyütt a sáncon
Két török megjelent
S fejüket fent hagyva
Küldik vissza őket.
Lám, amott mi történt,
Ott egy keskeny odún
Bújnak a törökök,
A leszakadt kapun.
Ott terem a szörnyű
Erejű kapitány
S életét vesztve hull
Halomra a pogány.

- Csodálatos egy nép!
Miként tud csatázni
Ha a szabadságát
Akarják elásni.
Roham rohamra jön
Hajnaltól estélig,
Lent a sánc tövénél,
Pogányvér patakzik.
Egy végső rohamot
Maga a bég vezet,
Ordít a janicsár,
Hogy tán magyart rettent.
- S kardot hány hirtelen,
Összefut a pogány,
A bég fejét ketté
Vágta egy buzogány.
Az ostromnak vége,
Fut, aki merre lát,
A vár környékén már
Alig látni pogányt.

Ki másnak akarta
A sírját megásni,
Most ott a sánc alatt
Nyugosznak csontjai.
Csesznek vén váráról
Ez volt a történet,
Lantom elnémítom
Eddig szólt az ének.







DAL A CUHAVÖLGYI KŐBÁNYÁRÓL


Kéklő hegyek, erdők között
A Nap aranyba öltözött
Egy kis csapat húz át korán,
Felettük zeng a csalogány,
Hegyoldalon vonulnak át,
Érnek erdőt, érnek sziklát,
Vadkant látnak, szarvast, őzet,
Beszélgetnek, nevetgélnek.
A bánya jó messze van még,
Most járják fenyves közepét,
S ahol dalolva cseng az ér,
A kiscsapat oda leér.
Mélyből magasba föltekint -
A Nap csókolja bérceit.

Munkára forró vér hevít,
Markolja mind szerszámait.
A fúró cseng, zeng robbanás,
Nem volt még itt ily akarás!
Feszülnek az izmos karok,
Szakadnak szikladarabok.
Nóta harsan a völgy felett,
Madár nem zeng ily éneket,
A munka itt - csak ráadás,
Dalolva zeng a kalapács.
Ott fönt a szikladombon
Suhanva száll a fuvalom.
Viszi, röpíti messze át
A kőfejtők szabad dalát.

S mint a jó gazda, magvető,
Örül a bányavezető.
Nem volt még ily bányász - csapat
A csodás, szép kék ég alatt.







ÉDESANYÁM


Az én anyám, a legdrágább asszony.
Aggódik a sorsom felett:
Ki szel majd ártatlan, tiszta kézzel
Frissensült, puha kenyeret.

Az én anyám sokszor könnyez értem.
Anyám az Isten megáldott!
Virágot himbáló szívem felett,
Ő gyújtott fel piros lángot.

... Csodálatos, nagy időket érjek,
Mint pátriárka - aggastyán.
Asszony virrasszon halott szívemnél,
Olyan mint az édesanyám.







GONDOLATOK ARATÁS IDEJÉN


Uram, ma hadd mondjunk köszönetet,
Hogy adtál újra erőt, kenyeret.
Te akartad így - eljött hatás -
Hogy lett vetés és lett bő aratás.
Ünneplőben van a mező, a rét,
Köszönti minden drága Istenét.

Uram, légy velünk, hisz minden szódra
Lágyan ring lelkünk öröm hajója.
Ha megsebzi szívünket a világ,
Te légy bennünk a hit, az olajág.
Ha elesünk a sorson, végzeten,
Könyörülj az eltépett életen.

Van föld, ahol most nincs aratás.
Halál - mezők felett csak pusztulás...
Házak égnek, - menekül a lángba
Síró gyermek - és anyját kiáltja.
Uram, ne késs, tárd ki a két karod,
Vér ne folyjék, állítsd meg a harcot.

Uram, ma hadd mondjunk köszönetet,
Adj békességet és drága csendet.
Hányják szét a fegyvert a seregek,
Találják meg egymást az emberek.
Cserélje ki szívét a bajvívó,
Legyen szép az élet, - és nagyon jó.

Uram, kérünk, legyen erős várunk
E hely, hol most Tégedet imádunk.
Ha látsz majd csüggedő, tépett arcot,
A lelkekben kongasd a harangot.
Ha kísértenek s a világ rettent,
Uram, őrizd bennünk a tüzeket.







MÁJUSI DOMBTETŐN




Álmok zenéje hull a szívemre
Amint a kicsi dombon megállok.
Ó, csodás a kék ég végtelenje,
Dalolnak a májusi virágok.

Susogó, apró kis ezüstszárnyak,
Fehér szirmok hullanak fejemre.
Fészket takarnak a kicsi ágak,
Madár sír fent lágyan énekelve.

Csodás ez az égi harmónia!
Ki vezényli az örök, nagy zenét...?
Ki emeli fel, fel a magasba -
Ki szabja meg a végét, kezdetét...?

Lágy - édesen szétterül a zsongás.
Átszellemülve szívem emelem.
Köszöntlek Élet - és új virágzás,
Köszöntlek május - forró szerelem!

Lágyan - szédítő édes borongás-
Bennem újra ifjú tüzek égnek.
Újra élek! - jöjj, jöjj szép Látomás,
Szívemmel a nagy Titkok beszélnek.







MERENGÉS MAGDUSKÁRÓL


Aranylott künn a búzatábla
Borongott fenn az égi táj
Vérem dalolt a zengő Nyárba
Zengett, dalolt a csalogány

A mámoros, édes zavarban
Szívem megkondult csendesen
Szívemmel halkan messze vágytam
S ezer virágot öleltem

Magduska volt a legszebb rózsa
Szelíd, borongó szép virág
Magduska lett az életemben
A ringó, legszebb rózsaág.







NEM ÉN AKARTAM

Azoknak, akikre háborút hoztunk


Bocsássatok meg, nem ölni jöttem,
Ártatlanok vére rám nem tapad.
Engemet is épp így ver az Isten,
Úgy érzem, itt az ég is leszakad.
Hová mentek, hová menekültök...?
Erre minden kiégett, üszög.

Nem én gyújtottam fel a mezőkön
Az aratásra megérett kalászt.
Máshol érett a szennyes, vad ösztön,
Más viseli a rothadó koronát.
A levegő, a víz is átkozott,
Sötétbe bújt a Nap, leáldozott.

Szomorúan nézem a Don vizét,
Amint lassan, csendesen hömpölyög -
Korom - földek gránáttépte sebét -,
S aggastyán jön, életért könyörög.
És hallom a szörnyű vad ordítást:
Meg kell halnod, a te időd lejárt!

És meghalt itt, jaj, már minden élet!
Nem nyit ki a szív, nincs már szerelem.
Az Isten - napja itt már elkésett,
Kín, félelem táncol az idegen.
A gyalázat bélyege ül rajtam,
Bocsássatok meg, nem én akartam!

Nem én gyaláztalak meg asszony - népség
Állat módra - az én vérem tiszta.
Csonttá dermedt a sok fiatal szépség,
Fegyver dörrent - s hörgött az éjszaka.
Szívetekben égő rongy maradtam,
Nem én akartam, nem én akartam!







NEM SZÜLETETT KRISZTUS




Negyvenkettő karácsonyeste volt,
Puha, fehér hó mindent eltakart.
Ágyúink álltak némán kihűlve,
Mély, halálos csend ült Uriv alatt.
Bunker fenekén fagytól reszkettünk,
Néztük egymást - hazaszállt a lelkünk.

Mi, kik átéltünk véres csatákat,
Kíméletlen, zorddá vált a lelkünk -
Karácsonyesti halk áhítatban
Imádságra kulcsolódott kezünk.
Odafönt a Hold szomorú képe
Fagyos fénnyel ült a Don vizére.

Szerettünk volna mindent odahagyni,
Lemosni a gyilkot, vért kezünkről.
S hol még béke ült - magyar ég alá
Hazatérni idegen mezőkről.
Megbékélést vártunk, a Messiást
Kínos, nagy csendben néma katonák.

Egyszer csak óriási dörgés támadt,
Ezer ágyú kinyitotta torkát.
Fehér havon piros tócsa áradt,
Halál ülte meg azt az éjszakát.
Ömlött a vér... ronggyá szakadt a hús -
Karácsony volt - s nem született Krisztus.










A RÉDEI HÁLAADÓ ISTENTISZTELET ALKALMÁRA


Ünnepet ülni jöttünk ma ide,
Régen áhított drága ünnepet.
Világ ahol nem jár vad zenével,
Hol békesség szállja a szíveket.
Lehullani lelkünk úgy szeretne
Az Úr oltárának szent kövére.

De szép lesz így együtt elzokogni
Bánatunkat bús magyar ég alatt,
Örömünket, ami oly kevés,
Miről ajkunk talán nem is szólhat.
Zúgjon bennünk, zengjen ajkunkon már
Az örökszép kálvinista Zsoltár.

...S álljunk meg most az Úristen előtt-
Mit ránk hagytak őseink, van hitünk?
Napról-napra vérzünk, fogy az erőnk,
És jaj, a kárhozatnak engedünk.
Közeledik egy szörnyű, nagy dolog:
Hitünk mécsese lassan ellobog.

Nem lesz hit, nem lesz kálvinista
Mindent elsöpör; szétszór a világ.
Rügyet fakaszt új, idegen vallás -
És hervadón hull le a magyar ág.
Lassan némul köztünk az Úr szava
S gaztól virít a templom ajtaja.

Gyermekeink a világ ölében
Sátán szívektől lassan romlanak.
Lassan elvész Krisztus, a Megváltó -
Szívekből az álmok kihullanak.
Ki menti meg e gyenge lelkeket...?
Drága Isten, nyújtsd le a kezedet!

- Vagy veszni hagysz? Nem egyedül veszünk,
Velünk együtt pusztul el a nemzet.
S bármi jöhet, semmi nem pótolja
A kálvinista hitet, értelmet.
Uram, ne engedd, hiszen Te látod,
Elborítja tövis a virágot.

Amely alatt élünk, e szent eget
Zord fellegek hányszor takarták el
S az ősi szent Zsoltár hangjainál
Kálvinista had jött tűzzel, vérrel-
Hányszor védte karddal ezt a hazát
És zokogta búsan önnön jaját.

Elvették iskolánk, templomunkat
Letiporták - s kinőtt a sírhalom.
Kálvinista erőtől omlott le
A gőgös és nagy Habsburg hatalom
Mert hittek-s az Úr kezében voltak,
A szívünkben szent tüzek lobogtak.

Hányszor mondtunk erdők rejtekében,
Zúgó nádasokban halkan imát
A felzúgó Zsoltár hangjaira
Az ellen eldobta mérges nyilát.
Az ég felé emeltük fel a kart,
S lett új helyünk a magyar ég alatt.

Népem, sokat szenvedett drága nép
Kétségbe esett drága magyarok,
Jön... jön az Úr... jön a félhomályban
Lendüljenek magasba a karok.
Legyünk mindnyájan újjá teremtve
S térjünk vissza az Isten ölébe.







SÍRHATSZ SZÉKELY ANYÁM

Szeretettel ajánlom Dr. Sárosdi Zoltán
marosvásárhelyi orvos zászlósnak


/Széttiporva a szívnek lángja ott,
Mindenki zokog, Erdély már halott.
Elveszett a föld/

Sírhatsz, sírhatsz székely anyám,
De sok lett a bánat.,
Gyászfátyollal takartak le
Minden székely házat.
Fiad, lányod hol, merre jár,
A jóisten tudja...
Bujdosásban vérzik, veszik
Szerte a világba.

Sírhatsz, sírhatsz székely anyám,
Sose látlak Téged.
A jóisten tán szereti
A sok székely könnyet?
Nem csókolom soha többé
Sápadt, síró arcod,
Alkonyatban nem locsolom
Muskátlis ablakod.

De ha egyszer mégis, mégis
Sorsom haza visz majd,
Keresem a kicsi házunk
S ősz székely Anyámat,
Halkan mondják az emberek,
Ne keresd Anyádat,
Székely szívét, vérző szívét
Megölte a bánat.







SÍRNAK A RÉGI PORTÁK


Sírnak a régi paraszti porták,
A pajtákat, szekereket bontják.
Nem nyerít szép táltos az udvaron,
Nincs, ki örüljön szép magyar dalon.
Itt minden kő csak keseregni tud,
Merre visz az élet, merre az út...?

A föld hideg, a szívét elvonta,
Nem ébred többé paraszti csókra.
Elmennek a régi Föld - szeretők,
Fogy a számuk, telnek a temetők.
Ahol régen zsoltáros csend áradt,
Kósza vad zene repít ott szárnyat.

Tíz, húsz, ötven, vagy tán száz év múlva
Lesz itt paraszt ki örülni tudna
Mikor aranylik a búza - tábla,
Vagy érett gyümölcs roskad az ágra?
Utánunk nem jönnek a fiaink,
Megszakadtak itt már az útjaink.

Sírnak a régi paraszti porták,
Új törvények jöttek - és új formák.
Csákány villan rést vágnak a falon
És kész pusztaság lesz minden udvaron.
A parasztszív elnémul örökre...?
Csókkal ki hull majd a drága földre?







SZABÓ SÁNDORNAK, AZ 1848 - 49 ES SZABADSÁGHARC NEMZETŐR KAPITÁNYÁNAK EMLÉKÉRE


Amikor már nem volt merre nézzen,
Láncát csörgetve nyögött ez a nép.
Hitvány gazok torkába fojtották
A szabadság drága leheletét.
Sűrűn nőttek ki a börtön falak
S veszett minden a magyar ég alatt.

Valahonnan föltört az őserő,
Kipattant a hősi magyar szikra.
Zászlók alá új seregek jöttek,
Egy nemzet indult el hősi útra.
A hazáért! - zengett a hitvallás -
Forradalommá nőtt a szent parázs.

S akkor jött Jellasics zord hadával,
Összetörni, szétzúzni a magyart.
Egy nemzetként állt ki a hősi nép,
Hüvelyéből suhanva szállt a kard.
Bécs váráig futott az áruló,
Magasba szállt a hősi lobogó.

Ott voltál te is e hős seregben,
Erős karodban villogott a kard.
Ott voltál, ahol a vész legnagyobb volt,
oda mentél, hol a halál arat.
Isten küldött - hívott a szent haza -
Ez a nemzet nem veszhet el soha!

S ott voltál, hol szörnyű dübörgéssel
Lezúdult vadul Világos, Arad,
Hol elpusztult a hős tizenhárom,
Gyilkos golyótól s bitófa alatt.
Ott voltál - és jaj, akkor veletek
Sírtak az összetört fegyverek.

Most itt állunk, rólad emlékezünk.
Megköszönjük a nemzet nevében:
Értünk véreztél a nagy csatákban,
Neved legyen örök dicsőségben.










 
 
0 komment , kategória:  Nagy Bálint  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2020.07 2020. Augusztus 2020.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 6 db bejegyzés
e év: 179 db bejegyzés
Összes: 3978 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 4787
  • e Hónap: 22303
  • e Év: 415187
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.