Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A HUNOK ARVISURÁJa 5-rész
  2011-11-26 13:32:10, szombat
 
  65. Arvisura. Báta rovása

UDUMU BUZOGÁNYA

A Nagysüán előzködésén Báta lett az első. Ennek jutalmáért kapta azt a megbízást, hogy szervezze meg a dél felé irányuló tájékozódó utat. Tízévi kiképzés után 24 ifjú lovassal indult el. Úr városában Sirgula pateszi fogadta. Ő volt az, aki Pintorban az ő időszámításuk 750. évében a hatodik holdfogyatkozást követő napon Dungi ifjúsági királyt királlyá kente. Sirgulát ettől kezdve öreg királynak, Dungit összekötő királynak nevezték. Dungi Esthon és Bothon testvéri népét készült meglátogatni. Erre az útjára meghívta Báta sámánt is 24 lovasával együtt. Dungi elmondotta, hogy ő Ukus pateszi tanítványa, aki sokat beszélt neki a múltról. Emlékeiből felidézte, hogy amikor Buda lett a király Úr városában, akkor Lagasban lugalnak, azaz nagy-embernek hívták a királyt. De valójában mindenütt a pateszik uralkodtak. Abban az időben furcsa volt az időszámí-tásuk is. Azonban a legfontosabb az volt, hogy van-e mit enni. A szegénység naponta csak egyszer evett. Később, amikor a földek már jobban teremtek, többször is ehettek. A lugalok és a pateszik elkezdték számolni előbb csak az evéseik számát, majd a fogásokat, végül a felszolgált ételek fajtáit is. Így például Alulim, a nagy lugal 28000 féle módon készült ételt számolt össze valamennyi étkezésében. De Dungi számítása szerint csak 57 évet és 6 holdevést élt. Elmondta továbbá Dungi, hogy az ő időszámításuk 210. évében a Holdanya nagysága megváltozott, és ez nagy égiháborúkat, tengerháborgásokat okozott. Borzalmas özönvíz pusztított. Ezért a megmaradt lakosság észak felé, a szavárdokhoz és a kurdokhoz menekült. Sokan Mari városában találtak menedéket. Gilgames, az uruki király hősiesen küzdött a nagy áradás ellen. Később a Hold, amikor egy üstökös újra megcsapta a farkával, megint közelebb került a Földhöz és a 344. és 542. években újabb özönvizeket okozott. Ezek (Kr.e. 3406 és 3208) csak kisebb özönvizek voltak, de mégis sokakat ismét menekülésre ösztönöztek. Ezeken kívül gyakoriak voltak a kisebb áradások is, de azokat már nem sárkánykígyónak Holdanyánkhoz való közeledése okozta. Csillagvizsgáló pateszeink nagy zavarban voltak, mert egyik alkalommal sem sikerült előre kiszámítaniuk a dühös sárkánykígyók érkezését.

A legrégebbi őslakók, akik mint menekültek érkeztek a Van-tó környékére, szumíroknak nevezték magukat. Ott örömmel fogadták a menekülteket, akik aztán később Úr népével összeházasodtak. Ilyen házasságból származott az a vezér, akit a Van-tóiak Szumérnak neveztek. Pateszinek képezték ki. A helyzet javultával megszervezte Szavárdban, Kurdban és Mariban is a visszavándorlást. Szumér ökrös-fogatokon, szamarasszekereken vonult vissza a népével, s mind többen és többen követték őket. Ataiszról származó ismeretekkel kezdtük el a csatornázásos földművelést és az állattartást. Lovak és tevék azonban eleinte csak Kurd, Mari és Ugarit birodalmából szállítottak épületfát és más építőanyagot, a most már egységes Szumér királyságba. Először csak 30-40000 lakosú királyságokat szerveztek, de Úr városának a lakossága jelenleg már 350000 körül van. Sok a kereskedő és kézműves. A mai napig 56 városunk és 224 tanyánk van, 1891600 lakossal, tájékoztatott erről Dungi. A lakosoknak azonban csak a fele szumír, a többi időnként felfogadott szolga. Gyakran cseréljük őket, hogy Esthon, Bothon, Mari és Ugarit népét ilyen módon is megtanítsuk a földművelésre. Reméljük, hogy ez előbb-utóbb mindenütt véget vet az emberevésnek. Ezt Pintorban rendelték így el Ukus pateszi javaslatára. Ekkor rendelték el az írnokoknak, nagyobb számban való kiképzését is. Ezt Meni király Esthonban igen szívesen fogadta, bár meghagyta népe eredeti írását is. Jó gondolatnak tartotta, hogy a királyok és vezetők egymás közötti érintkezését egyformán kiképzett írnokok szolgálják. A pateszik vezette templom-gazdaságok a lépcsőzetes kegyhelyek nyilvántartása alatt állottak. A mindenkori lugal az esti ájtatosság utáni megbeszélések alkalmával innen irányította a csatornák közötti munkát. A közben megcsaládosodott őslakók visszavándorlása folytán az égi-lakók tisztelőinek száma több ezerre nőtt. Ezek saját kegyhelyeken áldozatokat és ajándékokat mutattak be. A beavatottak azt tartották, hogy Isten csak egy van, de az égi-lakók száma töménytelen; ezért mindenkit meghagytak a saját hitében. Eleinte, amíg termés-szűkében voltak, a királyok a város ellátása érdekében sok háborút vívtak egy-mással, de később a templom-gazdaságok már annyi magot tudtak termelni, hogy szűk esztendőkben az egész Szumérföldet el tudták látni feleslegeikből, sőt kereskedtek is vele.

A feketefejűek az éj leple alatt néha megtámadták a magtárakat. Ezért Pintorban úgy határoztak, hogy a tartalék-raktárakat a velük kereskedelmi kapcsolatban álló településeken állítják fel, s ott ellenértékért lehet élelmiszert kapni. Legtöbbnyire kenyeret hoztak így forgalomba. A különböző lepények sütése külön iparággá fejlődött. Lassanként másutt is elkezdték a Szumér földön termelt terményeket ültetni, vetni. A kereskedelem érdekeit szolgálták az írnokiskolák is. Eleinte 2000 írásjelet használtak, de a Pintori tanács az írásjeleket egyharmadára csökkentette. Így a 665 írásjelet könnyebb volt elsajátítani. Amikor figyelmét felhívtam a 24 hun törzs szövetségének írásjeleire Sirgula pateszinek, ő azt válaszolta: “az emberek agya sokkal jobban csiszolódik, ha egy kicsit gondolkozniok is kell. A messze földön kiépített írnokhálózatot nem szüntethetjük meg, mert akkor az istenek hírszolgálatát is meg kellene szüntetnünk. Dungi fiam majd elkísér benneteket, és saját szemetekkel fogjátok látni a szumérok fölényét." Nyomban kiadta a parancsot, hogy Mari és Ugarit érintésével a Hirös-kapun át menjünk Ménes birodalmába. Útközben Dungi elmondta, majd meglátjuk, hogy UTU napisten unokája milyen áldást adott a világnak az írás művészetével. Az írnokok tudtak összeadni, kivonni, szorozni és osztani. Urukban és Nippurban elkezdték alkalmazni a tízes számrendszert. Például le tudták írni az 1024 medvetoros évek számát. Hosszúságmértékük a könyök volt; az 24 hüvelykből állott. Nagy távolsági mértékük a dana, később a biru volt, ez a mi mértékünk szerint tízezer, azaz 1 tömény nagy lépésnek felelt meg. Terület-mértékük a sár, megfelel egy családi zöldségeskert nagyságának. Űrmértékük a szila és a su, néhol suk. Súlymértékük a mana, egy evésnyi köleskásának felelt meg, tehát 60 gir, vagy újabban sekel. A templom-gazdaságokban szelíd állatokat dolgoztattak. Ismerték az ásót és kapát; ezt marnak nevezik. Szamár-vontatta ekét használnak a termőföldek forgatására. Ezt apinnak nevezik. Dungi rajzot is készített róla, hogy majd otthon mi is alkalmazzuk. Amikor az állattartás fejlődése megakadt, egyrészt tisztasági okokból, másrészt a pereskedések miatt. A helyzetet a tanyákkal oldották meg. Elkezdtek fogazott sarlókat alkalmazni. Nádhajlékok és cölöpházak helyett áttértek a téglából való építésre. A szolgák téglalopásai miatt bélyegzőket is használtak. Az épületfát a hegyekben termeltették ki. Használtak bronzot, ezüstöt és más fémeket. Voltak ezüstpénzeik is. A hajóik elöl és hátul is magasak voltak, az evezők mellett a vitorlákat is kezdték alkalmazni. Még Ataiszból hozták magukkal a kerék ismeretét. A kereket minden menekült nép használta; las-sanként átvették a többi népek is. Eleinte csak ezer istenük volt, de Szumér vezér bevonulása után három-ezer fölé emelkedett a számuk. Mindenki szabadon választhatott neki tetsző istent, akár többet is. Az ilyesmi növelte a pateszik pénz-és adományéhségét.

Az Ég istene AN volt; a levegőé ENLIL; a Holdisten NANAR. Dungi ifjúsági összekötő kiskirálynak UTU, a Napisten volt az istene. Ezért is fűzte mély barátság Udumuhoz, a Napbirodalom kiskirályához, akit szándékunk volt meglátogatni. Ataiszi szokás szerint a bölcsek holdhónapokban számoltak, vagyis az egyik holdtöltétől a másikig. Teleholddal kezdve 7 napos hetekre osztották fel a hónapot, a napot pedig 24 danára, ezt pergőkkel mérték. A csillagászok a pateszik templom-gazdaságaiban a napévet is bevezették. A napév és a holdhónapok közötti különbséget átmeneti napokkal hidalták át. Minden városukról térképet készítettek és belerajzolták az összekötő útvonalakat is. Mi is térképekkel indultunk el, hogy Mari és Ugarit érintésével a napisten birodalmába jussunk. A pateszik növényi gyógyszereket alkalmaztak, de ismerték a Mély-tó salétrom és hegyi só készítményeit is. Volt tej, kígyóbőr és teknőspáncél-gyógyszerük is. Úr városából kiindulva a Ráten folyó partján haladtunk. Messziről mindenütt téglákból épült államok látszottak. Fallal voltak körülvéve és minden városnak 3, 5, 7 vagy 9 kapuja volt. Ezeket éjszakára lezárták. Nappal őrség ellenőrizte az érkezőket is és a távozókat is. Minden őrségben volt egy írnok is, aki feljegyzést készített mindenről és a lugalnak beszámolt a fontosabb eseményekről. Az Adiglat, vagyis a Tigris folyó bal partján érkeztünk Paripa, Dabósa és Asszóur városába. Az itt lakó kurd és hun lakosokat kértük fel, hogy a megváltozott szumér nyelvben járatos ifjak kísérjenek bennünket Nippurba. Asszóur szent városában a kurdok ifjúsága több nyelven is beszélt, ezt a kereskedelem hozta magával. Kis városában nagy örömmel fogadták őket az írnokiskola volt növendékei. Mire Nippurba értek, többen voltak a kísérők, mint a vendégek. Nippur szent városában átadták a főpateszinek Ordosz ajándé-kait. Itt külön kísérőt kaptak, mert mindenkitől féltették a sok csatornát és zsilipet. Adab, Surupak, Umma, Lugos, Uruk, Larsa és Úr városába csak a főpateszi írásával lehetett belépni. Úr városát akkor teljesen körülvették a Ráten folyó csatornái és csak a kikötőn át lehetett bejutni a városba. A fellegvár, a templomok és paloták ámulatba ejtették a 24 hun lovast és Bátát. Most pedig, hogy ne kellessen olyan sok ellenőrzésen átesniök, a fekete és vörös föld határán kitaposott úton haladtak Mari városa felé. Itt jobbára Gula istennő pateszijei orvosolták a feketefejű népeket.

Naszir város ifjú királya oroszlánvadászatra csábította a Dungi kiskirály vendégeit. Dungi, Báta és Gyoma sámánnak sikerült sörényes oroszlánt elejteni. Urbaba városánál a nippuri írnokiskolások egy csoportja csatlakozott hozzájuk, hogy Dungit Meni kiskirályhoz vezessék. Kis városában csak a 344. évi (Kr.e.3406.) özönvíz által okozott károk voltak följegyezve. Az özönvíz Uruk és Úr városát sújtotta a legnagyobb mértékben. Mari városában lepte meg leginkább Bátát a hatalmas templom, a zikkurat. Látta rajta a tizedik szumér város alapítására vonatkozó feljegyzéseket, melyek kőbe vésetten állottak. A Ráten folyó itt csak egy lófutamatnyira volt a várostól, a Rát vizének hívták. Az özönvíz itt kevés kárt tett. Mariból is csatlakozott hozzájuk egy csoport lovas. Ugaritba, Tenbe és Szabírföldre kísérték a rokonlátogatókat. Tenföld és Szabírföld telepesei nyelvét még tűrhetően megértették. Szabírföldön, a Hírös-kapuban Jákó sámán csatlakozott hozzájuk a fiaival. A Sós-tónál várta őket Meni kiskirály írnoka, Tudó. Ő a nem-rég épült város képét mutató fővárosba kísérte a látogatókat. Itt legelőszőr Bas isten templomába mentek és itt Báta átadta az ordosziak arany ajándékait. Meni kiskirály ekkor Bátának ajándékozta Udumu király buzogányát, ami királyságának ötödik évében készült. A filesztiusok támadásakor Udumu ezzel zúzta szét a hatalmas erdőségekkel rendelkező Bél király fejét. Báta köszönettel vette az ajándékot és megígérte, hogy Ordoszban az Öreg-isten 24 karélyos templomában fogják elhelyezni. Utána Abidosba mentek, a poklok hasadékához. Áldoztak a Napistennek, akinek parancsára Meni édesapja felépíttette az új fővárost, MENI napvárost.

Teljesült a bothoniak kívánsága, hogy az egyesült királyság fővárosa az ő területükön legyen. Ménes király első birodalomalapítása után Bothon és Esthon, mintha szumérföld lett volna, apró kiskirályságokra bomlott. Mindenütt pateszik alapítottak templom-gazdaságokat, de a régi napvallás papjainak írásait hűen megőrizték, hiszen azok sok ezer évről való följegyzések voltak. Ezek a följegyzések bőven szóltak a Feketeföld és Vörösföld örökös harcairól. A harcok a Feketeföld győzelmével végződtek illetve Bothon és Esthon győzelmével. Szumírban megszüntették az egyes országok közötti háborúskodásokat és Ukus pateszi megszervezte az Íj és nyíl országát. A Nippurban tanuló diákok ezt látva, otthon is hangoztatták az egyesülés hasznát és végül Al-Méne, Esthon ura is sorban jobb belátásra bírta az egymással háborúskodó kiskirályokat, ráesz-méltetve őket a Vörösföld felől fenyegető veszedelemre. A Nippurban tanult Tudó a nagy cél érdekében me-zítláb, durva köntösben járta sorba a királyságokat és meggyőzte őket az egyesülés szükségességéről. De Al-Méne, ha kellett, fegyverrel is támogatta Tudó érveit. Az új Meni főváros felépítése után Tudó végre Bothon királyának legkisebbik húgát vehette feleségül. Tanisz királykisasszonyt Dungi kiskirály vezette a Napisten szentélyébe, 48 rokon lovas volt a vőfély, köztük az Ordoszt képviselő 25 ifjú. Maga Al-Méne volt a legboldogabb, hiszen a Feketeföld népe ezáltal egyesült az övéivel. A Vörösföld feketefejű népe addig folyton irtotta Tanisz rokonságát. Datolya és szőlőbor hatása alatt a Dungi kíséretében lévő beavatottak sok mindent elárultak, aminek a vendéglátók nagy hasznát vehették.

Elmondták, hogy Káltes asszony szekerén érkezett égi lakók szerint Nippur beavatott központot, az Élet-templomát veszély fenyegeti. Ajánlatos volna tehát a sokezer éves följegyzéseket Karnakba szállítani. Karnak eleinte csak egy kis szentélyből állott, de Ménes király óta mindegyik király építtetett hozzá valamit. Később az egészet fokozatosan lebontották és százévenként új szentélyt építettek. Most Al-Méne új épületében helyezték el a Nippurban lemásolt szellemi kincseket. Ugyanekkor idekerültek az Ordoszból hozott másolatok is, melyek az agabák és a 24 törzsből álló hun szövetség dolgaira vonatkoznak. Karnak papjai a Napisten ünnepének harmadik napján a vendégek segítségével a régi szentély minden ládáját átszállították az Al-Méne által építtetett új szentélybe. Karnak főpapja a Menitől ajándékba kapott Udumu-buzogányt ekkor áldotta meg, beszédében szólt arról is, hogy ha Nippur után Karnakot is veszély fenyegeti, Ordosz felkészülhet az Élet templomának befogadására. A karnaki följegyzések alapján Tudó ilyesmikről tájékoztatott: Az emberi élet akkor kezdődött Joli-Tórem földjén, amikor 432 ezer évvel ezelőtt Kaltes asszony földjéről megjelentek az égi-lakók. Akkor a búvárkacsa által felhozott szárazföld még egy volt. Az üvöltő sárkánykígyók égi harca folytán azonban megmozdult az ősvíz alatti lávafolyam és szétválasztotta Joli-Tórem szárazföldjét. A mindent éltető Napisten munkája nyomán esők zúdultak Joli-Tórem földjére és dús élet kezdett virágzani. De újabb üvöltő sárkánykígyó jött és magára rántotta a Holdat. Az földünkhöz csapódott, Joli-Tórem földje megrázkódott és milliónyi porszem borította el a Napisten fényes tekintetét. Majd eljegesedett minden. De a Nap ura nem engedett mindent elpusztítani és Kaltes asszony bolygójáról elküldte az égi-lakókat, akik összeházasodtak Joli-Tórem földjének lakóival. Ekkor nyílt ki az emberek agya és elkezdtek okosan uralkodni a Földön és a vízben lakók felett. Lassanként vére szerint mindenki 4 embercsoport valamelyikébe tartozott, de ezerszámra akadtak köztük olyanok is, akiknek a vére visszaütött a Kaltes asszony által küldöttekére.

Akikből az égi-lakók vére kiütközött azok 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23 és ritkán 24 karátos beavatottakká váltak. A 24-karátos, vagy karélyos beavatottakról az Égieknek mindig tudomásuk volt, haláluk után ezeket az Égbe ragadták. Dungi ezen elmosolyodott, de Tudót ez nem befolyásolta és így folytatta: Ukus pateszi a nippuri följegyzésekben azt állítja, hogy a nagy özönvíz utáni időben Gilgames ifjú királyt halála után Káltes asszony szekerén az égbe ragadták, pedig ő csak 16 karélyos beavatott volt. Két-harmad részben égi eredetű volt és csak egyharmad részben volt Joli-Tórem bolygóbeli beavatott; de hősiessége folytán 24 karélyos beavatottá lett. Ataiszon a vízáradás, földrengések és égiháborúk folytán oly nagymértékben fölemelkedett a hőmérséklet, hogy még a jéghegyek által borított száraz földek is kettéváltak. Feljegyzéseink szerint a menekült beavatottak rajzokat hoztak az eljegesedés előtti időkről és adatokat az óriási embertömegek és a hatalmas állatvilág pusztulásáról.

Azután is gyakran jelentek meg az égi-lakók a Kaltes asszony szekerén; Úr városa mellett például Oanesz haltestű csoportja a tengerbe esett. Ebből Szumérnak lett nagy szerencséje, mert Nippur beavatott központ körül az égi birodalom mintájára fejlett templom-gazdaságok létesültek, és ez hozta magával a jég-ár után elharapózott emberevés megszüntetését. Karnakot lerombolhatjuk ezerszer, de mindig újjáépítjük, és népünk nem marad megfelelő irányítás nélkül. Atlantic elsüllyedése miatt az elözönlés veszélye fenyeget bennönket a kiéhezett Vörösföld felöl. Ezért hát Ordosznak fel kell készülnie az Élet-templomának befogadására. Másnap tevekaraván-kísérettel elindultunk a Hírös-kapu felé. Nagyon meglepett bennönket, hogy egy holdtöltényi idő alatt Menhófer mester hány új palotát tudott felépíteni Meni kiskirály városában. Tudó és Ukus pateszi elmondták, hogy egy kis földalatti világot építenek ki, de valamennyiünknek törekednünk kellene egy-egy nagyobb alsó-világ kiépítésére, hogy a sokezer éves följegyzéseket bármely esetre biztonságba helyezhessük. Szabírföldön és Ten birodalmán át Ugaritba majd Mariba érkeztünk. Onnan már kurd lovasok kísértek Paripa városán át Magyarkára és a gazdag hun birodalom tájain gyönyörködve érkeztünk Hunor városába. Itt a beavatottak főpapjának beszámoltunk arról, mi foglalkoztatja a karnaki beavatottakat. Itt várt bennünket Szaduri fősámán, 24 karélyos beavatott. Közölte velünk, hogy amikor Karnakban azok a nagyjelentőségű megbeszélések folytak, Kaltes asszony lámpácskái fel-felröppentek Holdanyánk irányában és láthatatlan szemecskéikkel felvették, mi történik Karnakban. Kíséretemmel most a gazdag hunok vezéreivel Ordoszba megyünk, hogy mindent rovásba foglaljunk.

DERNŐ OSZLOPAI

(85. Arvisura)

Kr.e. 2806 Dernő ifjúsági fősámán az úz nép fia volt. Az 1234. medvetoros évben, időszámításunk előtt 2806-ban az alábbiakat rótta le a 85. Arvisurában. Amikor Ordoszban Imola fősámán az 1205. medvetoros évben (Kr.e. 2835) már erősen érezte elöregedését, lovasokat küldött szerte, hogy a 24 hun törzs küldje el Ordoszba legrátermettebb ifjait a sámán tudományok elsajátítására. Ez 5 esztendei folytonos tanulást, s a legkülönfélébb vitézi és más szükséges tennivalók gyakorlását jelentette. Eljött Ordoszban az ifjú sámán jelöltek lovasversenyének ideje. A vén Imola, Biharral és a többiekkel lóra szállt, hogy Ordoszból az egynapi lovaglásra levő Pusztaszerre menjenek. Akkor ugyanis, az 1210. medvetoros évben (Kr.e. 2830) a törzsszövetség sámánfiainak is részt kellett venniük a versenyen, mert el kellett dönteni azt is, hogy ki legyen a mongol Urga-Balzsán helyett a hun törzsszövetség fővezére. Négy nehéz, küzdelmes harci feladatban a kazahun Bihar lett az első, de a lovaglásban Urga-Balzsán leánya, Dala-Kerulen legyőzte minden ifjú küzdőtársát. Ez a győzelem Dala-Kerulent feljogosította arra, hogy maga választhassa meg a férjét. A szép lány Bihart választotta. Ez törvény volt, s ellene Bihar sem tiltakozhatott volna. Három napos fényes esküvő után az Öregek Tanácsa teljesítette Bihar kívánságát, hogy a válogatott ifjak élén felkereshesse a Nagyhegyeken (Himaláján) túl élő, ataiszi származású rokon népet, a párszi-szkítákat. A nagy utazásra egy esztendeig tartott a felkészülés. Dala-Kerulennek közben két fia született. Ekkor már a Bihar távozását nem szívesen vevő Urga-Balzsán fővezér is belenyugodott a rokonlátogatásba. Urga-Balzsán unokái születésekor 56 éves volt. Nagy örömében szinte megfiatalodott. Boldogsága érthető is volt, hiszen így nem szakadt magva a családjának.

Egyik unokájának a Szuha-Balzsán, a másiknak a Zsitva-Balzsán nevet adta. Dala-Kerulen féltékenységében az égieket kérte, hogy Biharnak soha meg ne engedjék a hűtlenséget. A Tóremek nagy része is összefogott Bihar segítségére, de ő erről persze semmit sem tudott. Történt ezután nem nagy időre, hogy Dala-Kerulen lóra szállt. Az égiek mind sebesebb vágtatásra ösztönözték a lovát és a megvadult paripa egy mély szakadékba vetette Dala-Kerulent. Már csak holtan tudták felhozni a sziklák közül. Bihar serege sziporkázó jéghegyek, szilaj folyók és szoros völgyek világába érkezett. A sötétebb bőrű népek eleinte megbámulták a hunok lovas seregét, sőt fehér kásával is kínálgatták a lovasokat, de amikor kiértek a síkságra, lándzsáikkal és kövekkel támadtak rájuk. A kabar fegyverek azonban jobbnak bizonyultak. A termékeny síkságon aztán már nagy ellenséges sereg gyűlt össze. Az őrzők jelezték, hogy az összecsapás elkerülhetetlen. Bihar ekkor összehívta a 24 törzs vezetőit és azt javasolta, hogy előbb csalogató harccal vonják magukra az ellenség figyelmét, majd két oldalra szétválva nyissanak utat az íjászok és kővetők előre felállított oszlopainak. Így azok megtörhetik a nagytestű állatokon támadó ellenséget, utána pedig a nyilasok és csákányosok teljesen végezhetnek az ellenség gyakorlatlan harcosaival. Ez a teljesen ismeretlen harcmodor annyira meglepte a sötétebb bőrű harcosokat, hogy látva nagy veszteségeiket, kegyelemért könyörögtek. A sebesültek között volt egy szőke hajú ifjú, akinek a beszédét megértették. Ez elmondta, hogy a Nagyvíz mellett élő Ata-Isis hívő emberekhez tartozik, de számuk az időnként fellépő betegségek miatt egyre fogy.

Bihar meglepetve válaszolta, hogy ők éppen az Ataiszból elszármazott rokonaikat keresik. Voltak, akik előmerészkedtek az erdőkből, és ajándékot hoztak Biharéknak annak jeléül, hogy elismerik győzelmüket. A győztesek viszont, a rokon parszi-szkíta ifjú tolmácsolásával a tudomására hozták a legyőzött vezérnek, hogy nem kívánják meghódolásukat, csak átvonulást kérnek, mert a rokon törzsek felkeresése a céljuk. A tárgyalást folytató fejedelmi személyek Biharéknak ajándékozták az elesett harcosok tehén-és bivalycsordáit és felkérték őket, hogy lépjenek vélük szövetségre és telepedjenek le közöttük és a tengerparti rokonok között levő síkságon, meg hogy tanítsák meg őket fegyvereik használatára. Bihar örömmel elfogadta a felkínált szövetséget. A sötétbőrűek nagyon elcsodálkoztak azon, hogy Biharék megeszik a lesántult teheneket és semmi bajuk se történik, nem sújtja őket az égiek büntetése. Biharék győztes tyumenje diadalmenetben vonult egészen a tengerig. Bihar ott a parszi-szkíta rokonoktól átvette hadrendi szervezetüket, ami ezen a vidéken jól bevált. A megcsaládosodott harcosokat tizedekbe és századokba telepítette. Így minden törzs 10 helységben lakott, a tizedesek vezetésével.

Az agaba törzzsel rokonságban álló párszi-szkíták bölcs emberének elrendezése szerint Bihar 10 ezredese 960 helység-székben uralkodott. Tíz tizedes fölött állt egy százados, tíz százados felett pedig egy ezredes, mindegyik ezer-ezer harcossal. Mire elmúlt az ötödik medvetoros év, a Törzsek Tanácsa elrendelte újabb harcosok képzését. Ennek a század-és ezredszékhelyeken újabb tyument képeztek ki az agaba-féle parszi-szkíta ifjúságból. Nagy gondot fordítottak a lovak betanítására, hogy szükség esetén a szövetséges uralkodók kérésére két ütőképes tyument tudjanak kiállítani. Harci fölényüket mindig tudták érvényesíteni és egy-egy hadjárat után gazdag zsákmánnyal tértek haza. A kilencedik medvetoros évben Hadraba indiai fejedelem sürgős segítséget kért tőlük, mert több napnyugati fejedelem összefogva teljesen meg akarta semmisíteni féltett birodalmát és már ott jártak félúton Bihar tartománya felé. (Feltehetőleg az afgánok elődeiről van szó. Hadraba legnagyobb ellenfele Lahore fejedelem volt.) Szokás szerint véres kardot hordozó futárral küldték szét a hírt. Veszélyben az újabb törzs-szövetség, Bihar birodalma. Három nap alatt 3 tyumen: 30000 ember gyűlt össze és sietett Hadraba segítségére. Az ötödik napon találkoztak az ellenség tömött oszlopaival. Azt nagyon meglepte az újfajta sereg, mely nyílzáporral és gyorsan mozgó lovasrohammal támadott. Az ellenség hamarosan megingott, 24 napig üldözték a legyőzött sereg maradékát, majd a 25. napon az ellenség fővárosához (a mai Delhihez) érkeztek. Csillogó, szép várak és építmények sokaságából egy újabb sereg özönlött kifelé. De Bihar igen jó hadvezérnek bizonyult: kővetőkkel várta be az ellenség támadását, először Hadraba fejedelem csapatai ütköztek meg az ellenséggel, majd amikor Bihar működésbe hozta kővetőit és az ellenség megtorpant, borzasztó lovasrohammal és nyílzáporral vetették magukat az ellenségre. Utána a parszi-szkíták támadtak mérgezett nyilakkal. Erre az ellenség vezére elrendelte a városba való visszavonulást. Bihar hajnalhasadtáig törette kővetőivel a főkaput és a város leggyengébbnek ígérkező falát. Az így támadt résen be is vonult a hun hadsereg. Hadraba kétnapos szabadrablást engedélyezett.

A hun hadsereg annyit zsákmányolt kincsből, drágaságból, hogy elvonulásukhoz bivaly-és elefántkaravánra volt szükségük. Hadraba azonban elkövetett egy nagy hibát. Nem temettette el a halottakat, csak fosztogatott harco-saival. Így aztán a legyőzött birodalomban rossz betegség ütötte fel a fejét, s a hun lovasok útján elkezdett terjedni kelet felé is. Mivel Bihar birodalma a parszi-szkíták szerint emiatt borzalmas betegségeknek néz elébe, elrendel-ték az Ordosz térségébe való visszavonulást. Parszi bölcsek számításai szerint, ha azonnal indulnak, hóolvadásra az égig érő jéghegyekhez érhetnek, és akkor szarvasmarha-csordáikat hazavihetik a Hun birodalomba. A parszi-szkíták ifjainak kiképzését Bihar vállalta, Dernő ifjúsági fősámán pedig az 1210. medve-toros évben (Kr.e. 2830) a parszi bölcsekkel együtt megkezdte a négyéves sámán-, tárkányképzést. Az agaba-féle írások alapján megismerték a vas előállítási módját, köztük olyan vasét, amelyet “nem esz a fene". Ezt Ataiszban már ismerték. Kabar tárkányok megtalálták hozzá az érceket. Ebből kiváló fegyvereket tudtak készíteni. Mire Hadraba segítségére siettek, kiváló fegyverekkel szerelték fel az újonnan kiképzett tyumeneket is. Győztes háborúskodásuk emlékére Hadraba fejedelem kívánságának megfelelően Dernő emlékoszlopokat öntetett, közös győzelmük örök emlékére. Míg a nagy győzelem utáni osztozkodás tartott, Dernő már el is készítette az arany-értékű győzelmi oszlopokat. Elefántok erejével állították őket rendeltetési helyükre. Az újonnan kiképzett tárkányok többsége csatlakozott az Ordosz térségébe visszavonulókhoz, hogy kincseikkel és újonnan szerzett szaktudásukkal gazdagítsák a Hun birodalmat. Bögölyös nyár lett, amire a napsütötte jéghegyek közé értek és 2 évig tartott, amire Bihar fővezér és Dernő fősámán vezetésével 1 tyumen lovas helyett 20000 lovassal, 1 tyumen szekeres haddal, egy század rimalánnyal és a legyőzöttek nyílhegykovács-citerás hadával bevonultak az Ordosz melletti Pusztaszerre.

Pusztaszeren kicsinyített formában felállították “Dernő oszlopát", melyet “sohasem esz meg a fene". De Dernő magával hozta a parszi bölcsek minden oktatási anyagát, amellyel ott a tárkányokat képezték, és ami az új fegyverek előállítását ismerteti. Az almavirágzás ünnepén útnak indultak biharvári összeszámlálásakor a sámánok 20164 lovast, 3 tyumen lovat, 2 tyumen szarvasmarhát, 10 fekete bivalyt, 1 tyumen szekeret és a családtagokkal együtt 68215 főt számláltak össze. Az aratási hálaünnep idejére ez a lélekszám már csak 65652 volt. A Pamír-szkíták útján ugyanis sokan nyugatnak mentek, a Pamír hegység felé. Pusztaszeren még azt is megállapí-tották, hogy az életben maradt szarvasmarha-állomány, 4950 darabot tett ki. Ezt a kiváló minőségű, szívós állatállományt Ordoszban Imola fősámán és Urga-Balzsán fővezér felügyeletével az igazság törvénye szerint szétosztották a törzsek között. Urga-Balzsán halála után Bihar lett a fővezér. Urga-Balzsánt 1250-ben (Kr.e. 2790) Dernő oszlopa alá temették nagy gyászpompával. Dernő fősámán nagyon fellendítette a 24 hun törzs vaskészítését. Kabarföldön, Kassa tyumen-székhelyjel a vaskészítmények előállítását oktató tárkányképzést rendeltek el. Mindenütt keresték a parszi-szkíták lakóhelyein előfordulókhoz hasonló érceket, de olyat csak az Altájban találtak. A további feldolgozást Vasváron végezték. Urga-Balzsán halála után a mongolok mind ellenségesebbekké váltak, s végül a jürcsik törzseket is megnyerték Bihar fővezér kurgánjának feldúlására. Bihar kurgánját kincseivel és holttestével együtt kirabolták ugyan, de egy jürcsik rablót Dernő oszlopa agyonütötte. A ledőlt oszlop a jürcsik lovas gerincét törte el. Az 1260. évben (Kr.e. 2780) Bihar csontjait a jürcsi rablók átadták vezérüknek, az pedig a csontokat az ordoszi aranyasszony-kegyhelyre szállíttatta. Dernő ekkor 24 napos gyászt rendelt el. Nemsokára meghalt Dernő fősámán is és Vasvár hegyén a róla elnevezett Dernő-oszlop alatt helyezték örök nyugalomra.

KÖTÉLNEK ÁLLT LEGÉNYEK

(A 95. Arvisurából)

Az 1430. medvetoros évben (Kr.e. 2610) Ludas fősámán Ordoszban elkezdte az ötéves sámán-képzést. Az úz sámánok általában azon voltak, hogy a rangsorolásban lehetőleg középre kerüljenek. Fősá-mánjaik is keveset foglalkoztak gyógyítással. A fiatalok is inkább vállalták a deáki rovó munkát, csak szálláshelyeket ne kelljen látogatniuk. Ilyen alkalommal össze lehet szedni sok mindenféle csúnya betegséget. Sokkal ajánlatosabb fazekas, tűzhelyes, vagy fegyverkészítő mesterséget folytatni. Az ilyesmi Ordoszhoz kötötte őket. Jóli-Tórem népét, az úzokat sámán tized illette meg. A 95. fősámán Győr vitéz lett, az avar győri nemzetség lovasa. Ő, egyedül ő nem kényszerből vett részt Pusztaszeren, a sámánképzésen. Második az úz Berény lett, aki bal lábára sántított, ezért a kabarok Biringnek csúfolták. Az esze éles volt, mint az úzdi kés. Győr fősámán mellett a rovásokat vállalta. Az 1435. medvetoros évben (Kr.e. 2605) az Öregek Tanácsa engedélyezte, hogy Győr kalandozásra vigye az ifjúságot. Vadászataik még csak eredményesek voltak, de a szemesmag-termés szegényesnek ígérkezett. Almavirágzás előtt elindultak hát, hogy élelem adagjuk megmaradjon az otthoniaknak, ők maguk pedig újabb vitézi tettekkel szolganépeket szerezzenek és így gazdagítsák törzseiket. Amikor kiértek a Hangun forrásvidékéről, egy jávorszarvas bukkant fel előttük. Üldözőbe vették. Minden reggel feltűnt előttük, de 24 napon át hiába üldözték. A nemes állat végül egy reggel egy termékeny völgybe érkezett. Ott egy tóban fehér testű lányok fürödtek. Rögtön abbahagyták a szarvas üldözését s játékosan elfogyasztották a fürdőzők reggelijét. Utána a leányokat nyeregbe kapták és egy hegyi pásztortanyához lovagoltak velük. Itt megtelepedtek és a juhászoktól minden nap bárányhúst követeltek. Rá kumiszt ittak. Így ment ez öt napon át. A lányoknak eleinte még csak tetszett ez a kirándulás féle szórakozás, de az ötödik nap megkérték a juhászt, hogy bőséges kumisszal részegítse le a vitézeket és értesítse a gazdáját, Dul-Bega fejedelmet, hogy leányaikat rabságban tartják hun törzsi vadászok. A juhász legkisebb fiának sikerült a kalandozók őrségét kikerülve a városba jutnia. Ott jelentette az alánok fejedelmének, hogy mi történt fürdőző udvari népével.

Három nap múlva a hun őrség jelezte is, hogy fegyveresek közelednek, de fehér zászlót lengetnek. Győr vitéz megkérdezte a foglyaitól, hogy ki érti az alánok beszédét. Egy jürcsik törzsbeli juhász jelentkezett, elmondta, hogy valamikor őt innen rabolták el a jürcsikek és ha szabaddá teszik, hajlandó beszélni az alánokkal. (Az alánok igen távoli rokonságban álltak a hunokkal.) Dul-Bega leányai rögtön tanácskozni kezdtek a rab fiúval, és nagyon megörültek, hogy remény van veszélyessé vált kalandjuk békés rendezésére. Győr vitéznek a következő javaslatot tették: “Mivel fejedelmi atyánknak igen erős serege van és a juhászakol környéke máris körül van véve fegyveresekkel, ajánlatos volna, ha leányválasztással férjeinkké lennétek. Meg aztán mennyivel könnyebb 50 lánynak 240 vitéz közül választani, mint egy kétes kimenetelű öldöklő harc veszélyét vállalni." A 24 ifjúsági vezér és a 24 sámán Győr vitéz jurtájába ment tanácskozni. Egy pergő idő múlva tizenketten azt javasolták, hogy törjenek ki a gyűrűből, harminchatan azonban Győr mellé állottak, aki azt mondta: “Most már vállalnunk kell a házasélet gyötrelmeit!" Törzsenként csoportokba álltak hát és várták a leányok választását. Öt fejedelmi lány közül Aranyos a kazahun Bénye vitézt, Kölpény Arács vitézt, Csinos a víg Tak-sony vitézt, Büszke a kabar Ugocsa vitézt, Madárka, a legkisebb pedig Győr ifjúsági vezért, az avarok szemefényét választotta. Utánuk 15 udvarbéli leány választott férjet. Majd, újabb tanácskozás következett. Aranyosnak mentőötlete támadt, hogy lehet igazságot tenni a 30 leány vitájában. Egy kötélre 30 csomót kötöttek. A kötéltől kétoldalt szembenézett egymással 48 harcos és 30 lány. Sorsolás kezdődött. Annak eredménye, szerencséje szerint hívta a 30 leány a kötélhez a neki tetsző legényt. Amikor aztán már mind a 30 legény kötélnek állt, Berény rovósámán megörökítette, kik kerültek így össze, “kötélnek állással". Az ötven lány után választania kellett minden más szabad nőszemélynek is. Amíg ez a leányvásár tartott, 168 harcos állott őrséget; amikor megszólaltak a győzelmi kürtök, az őrállók sora közt indult meg az ifjú párok nászmenete. Színpompás menet volt: A férjek fehér lovon vitték ifjú asszonyukat, sárga lovasok kíséretében; a fekete lovasok és tevés harcosok díszőrséget tartottak a fővárosig. Alig ért be oda a menet (Taskent és Kohand között állt a fővárosuk) hírnök jött a hegyekből, hogy a harcias hegyi törzsek veszélyeztetik Dul-Bega fejedelem országát. A fejedelemnek nem voltak fiai, tolmács útján tehát Győr vitézt kérte, hogy szervezze meg az ország védelmét. Győr holdtöltétől holdtöltéig tartó harcban legyőzte a jó harcos, de gyengébb fegyverzettel rendel-kező hegyi törzseket. Hihetetlen kincses zsákmányra tettek szert. Elfoglalták a hegyi törzsek szálláshelyeit s a pamír-szkítáktól megtanulták a szarvasbőr-ruha készítését és szarvas-agancsos sátor felverését. (A pamir-szkíták a parszi-szkíták közül szakadtak ki, még Bihar hadjárata előtt.) Mire eljött Joli-Tórem aratási hálaünnepe, béklyós fogságba hurcoltak nagy tömegével indultak meg Ordosz felé. Dul-Bega megengedte, hogy Madárka elkísérje Győr vitézt, de többi vejét és azok 26 társát feleségük kérésére visszatartotta azért, hogy általuk szerveződjék meg a hun törzsszövetség kereskedelme a két tábor között. A fejedelem 100 tevét adott ajándékba a távozóknak és újfajta szemes magvakat is küldött Ordoszba. Minden törzsnek jutott három felmálházott teve; 28 teve rakomány a Madárka hozománya volt Ordosz további kiépítésére. Amikor az avarok és a hunok után a jászok is áttértek a szarvastiszteletre, törvénybe iktatták, hogy e három törzs vitézei addig nem nősülhetnek meg, amíg teljes öltözetű szarvasbőr-ruhára nem tesznek szert. A szarvas agancsával jurtájukat kell díszíteniük, hiszen szarvas mutatta meg azt az utat, amely jólétet hozott Ordoszba. Győr fősámán csak 12 évig élvezhette ezt a jólétet, mert marhavészes utóbetegségben meghalt. Utol-só kívánsága az volt, hogy a kalandozásokból hozott barackfákból a sírja fölé telepítsenek barackos erdőt, s a barack termesztését honosítsák meg az egész Hun birodalomban. Madárka - férje kívánságára - az agglegény Berényhez ment feleségül, s hét gyermekkel ajándékozta meg. Berény többé nem mozdult ki Ordoszból, hanem Dul-Bega terve szerint megszervezte a hunok kereskedelmét. Dul-Bega fővárosával és Almák-Atyjával, valamint a Pamír-szkíták országában megtar-tották szoros kapcsolataikat. De mivel a legelőterületek miatt mind gyakoribbak voltak az összetűzések, a kazahun, avar, kun és jász törzs nagy része még az 1440. medvetoros év tavaszán (Kr.e. 2600) elvándorolt a Huni folyóhoz (Mongóliába).

Ott Kaltes asszony tiszteletére várost alapítottak a Bombon hegy alatt (Hana város). Ezen a hegyen Kaltes asszonynak kegyhelyet építettek és Hana itt mutatta be minden télen szarvas-áldozatát. Amikor Bombon fővezér meghalt, emlékére egy szarvaskövet állítottak. Később aztán leszárma-zottainak a sírját is szarvassal jelölték. Ha pedig a feleségük Dul-Bega birodalmából való volt Nappal, Holddal, vagy Csillagokkal díszítették a szarvas-síremléket. A kötélnek állt legények egy év múlva a pamir-szkíta foglyokat felszabadították a béklyós rabságból, jó kapcsolatot tartottak Dul-Bega fejedelem, a pamir-szkíták és az Almák-Atyja népével. Ezzel megvetették a hunok terjeszkedésének alapjait. Berény fősámánt az úzföldi Vasváron temették el Dernő fősámán mellé. Így egymás mellé kerültek, akik új utat mutattak az úz népnek.

BÉKE ÉS ROKONSÁG (A 101. Arvisurából) Bóta rovása

Az 1560. medvetoros évben (Kr.e. 2480) egy úz cserépégető fazekaslegény lett az első az ifjú sámánok vetélkedésén. Ennek előzményeihez tartozik, hogy többféle betegség okozta veszteségek miatt két árva fiút: Sáta és Bóta cserepes-legényt küldték az úz törzsből sámánképzésre. Egyikük sem akart menni, mert nemrégiben a kabar Poszáda fősámán fiai marhabél-szárítási munka közben haltak meg, ami a fiatal sámánok feladata volt. Így mindenki vonakodott a sámánság tanulásától. De a két árvának mennie kellett. Özvegy édesanyjuk sírva engedte őket a bizonytalanságba. Amikor Úzdról az úz vezérek szálláshelyéről útbaindították őket, a vezéri karámból egy-egy lovat választhattak. Sáta a legszebb fekete csikót, Bóta a legerősebb sárga csikót választotta. Elsőnek érkeztek Ordoszba és Poszáda fősámán Sátának adta az aranyasszony mindentudó kövét. Bóta azért engedte a bátyját elsőnek, mert ő semmiképpen sem akart tanulni. Sáta azonban késöbb átengedte öccsének a követ, mert nem értette a rovásokat és állatokat sem akart gyógyítani. A pusztaszeri vetélkedőn mindketten részt vettek. Sáta fekete csikója minden lovat összeharapdosott, csak a Bóta lovát engedte akadálytalanul célba befutni. Így Bóta lett a Nagy-süán győztese. Bóta fővezér, Sáta pedig Poszáda mellett ifjúsági fősámán lett. A hagyományokhoz híven Sáta feleségül vette Poszáda fő-sámán leányát, de a rovás folytatását nem vállalta. Így Bóta az 1500. medvetoros évtől visszamenően kezdte róni a medvetorok történetét, de nem újabb meg újabb vallási hiedelmekkel akarta bővíteni a hunok rege-világát, amint az úz rovósámánok szokták, hanem maradandó értékű dolgokat akart megörökíteni. Mivel sokat szenvedett árva gyermekként nőtt fel, nem volt híve a súlyos veszteségekkel járó kalandozásoknak, hanem a békességet igyekezett keresni szomszédaikkal, a kinajokkal. Hiszen azok se gyilkolták le az első medvetoros évben Agaba fősámán ott maradt népét, hanem a kétkezi szűcsöket, tímárokat, kovácsokat, fazekasokat mind életben hagyták és a földművelő agabákat is meghagyták a maguk foglalkozásában. A Hangun jobb oldaláról gyakran jöttek kinajok Ordoszba és egy alkalommal Bóta is kedvet kapott rá, hogy vendégségbe menjen a kinaj cserepesekhez. Amint a kinajok ezt meghallották, meg is hívták fővárosukba. A kinajok elmondták, mennyit szenvednek a hunok ifjúságának kalandozásai miatt, pedig ez az öldöklés céltalan, kérik tehát Bótát, mint az ifjúság vezérét, hogy a “béke és rokonság" szép eszméjének megfelelően tartsanak egymással jószomszédi viszonyt. Kérésüket azzal indokolták, hogy ők is átvették a náluk maradt agabák írástudományát és a maguk elgondolása szerint fejlesztették tovább; ugyanezt tették mesterségeikkel is. Sokkal kevesebb özvegy és árva lesz a Hangun völgyében, ha békességben élnek. Bótát nem csupán az áldatlan helyzet kényszere, hanem a józan megfontolás is arra késztette, hogy rovásba vegye a kinajok kérését. Tárgyalásainak eredményét így vitte Ordoszba. Az Öregek Tanácsa rögtön összeült és a hun törzsszövetség vezéreinek megbízásából rovásba tették a “Béke és rokonság" vérszerződését. Ezt Bóta így fogalmazta meg:

1. A Hangun völgyében a kinajok, agabák és hunok békességben kell, hogy éljenek. A Hun síkságon mind a három féle népnek biztosítani kell a szabad költözködést. 2. Gyilkosság, rablás, vagy harci zsákmányolás esetén Ordoszban összeül egy tanács, melyben részt vesz mind a három nép és a “Béke" jegyében rendezik a vitás kérdéseket. 3. A kinajok kérésére hun ifjakat küldenek a kinaj tartományokba kézművességet tanulni, s mindkét részről küldenek cserébe földművelést tanuló ifjakat is. 4. A kinajok megtanulják a kabarok üst-és fegyverkészítő tudományát és a prémes állatok befogását. 5. Ha a tanulni küldött ifjúság a másik népnél házasságra lép, a fiatalok szabadon választhatják meg lakóhelyüket. Ez a lehetőség bizonyára véget vet az eddigi kalandozásoknak is, úgyhogy ötször húsz medvetoros év alatt a “Béke" elgondolása, meg a “Rokonság" elve alapján örökre rendeződik a két nép eddig nyugtalan élete. Amikor eljött az első tavaszi almavirágzás, a kinajok már nem ellenségekként fogadták az eddig csak kalandozó, hadakozó hun lovasokat, hanem megünnepelték a rokonlátogatást. Minden új dolgot megmutattak a 3 éves kiképzésre érkezőknek és mindenben rokonokként kezelték őket. Maga Bóta, az ifjúság vezére is elindult erős sárga lován a cserepesekkel, s Kancsós tartományba ment fazekas mesterséget tanulni. Nagyon érdekelte, hogyan készítik a kinajok a szép, színes cserépedényeket.

Mivel a gazdag tartomány fejedelmének sok szép leánya volt, szívesen látták a szép külsejű Bótát. Könnyen megtanulta a kancsósi nyelvjárást is. Már az első év végén eljegyezte a fejedelem legkisebbik leányát, Deb-Cent. Mivel Bóta közben teljes árvaságra jutott, az Öregek tanácsa hozzájárult a házassághoz. Háromévi mátkaság után a fiatalok Ordoszban esküdtek örök hűséget. Az esküvő után Bótának, mint az úzok vezérének, Úzdra kellett költöznie. Itt a gazdag menyasszony hozományával különös jólétbe kerültek. Rézöntőik már nem csak rezet, hanem bronzot is tudtak önteni. A kinajok erre is szívesen megtanították 3 év alatt. Sok fiatal maradt ott vőnek, de a legtöbben azért mégis visszatértek feleségükkel Ózd-Vasvár környékére. Amikor Doboka fővezér meghalt, Bótát választották meg fővezérnek. De azért Bótáék minden telet Ózdon töltöttek, mert Bóta öregedő bátyja teljesen elfelejtette a rovást és így telente Bótának kellett pótolnia a rovásokat. A nép boldogulása érdekében Bóta úgy rendelkezett, hogy a fazekasok térjenek át színes edények készítésére, a kabarok pedig kezdjék el a kinajok módszere szerinti bronzfegyver-gyártást. Ordosz ekkor élte fénykorát. Bóta elrendelte, hogy a más törzsek kalandozásaiból odakerült hadifoglyokat is mind bocsássák szabadon és, mint szabad emberek telepedjenek meg Ózdon. Így Úzd mellett nemsokára egy kabarosan Ózdnak nevezett kézműves telep is keletkezett, ahol a letelepedett hadifoglyok úz asszonyokkal és leányokkal kötött házasságban éltek. Az új település fazekasai, tímárjai és rézöntői a vásárok napján minden héten megjelentek Ordoszban, ahonnan a törzsszövetség kalmárjai mindenfelé széthordták az úzok újfajta áruit, fegyvereit, csákányait. Közben a rokoni kapcsolatok mind jobban megerősödtek a Hangun partján megtelepedett népek között és Ordosz lett a “Béke és rokonság" szövetségének leggazdagabb központja. Amikor bátyja, a meg-bénult Sáta meghalt, Bótát választották meg fősámánnak. Ekkor Ordoszba költözött, de a fővezéri tisztséget emiatt át kellett adnia Ongának, a pusztaszeri Nagy-süán győztesének. Onga, a kalandozások híve volt, de annyiban mégis szót fogadott Bótának, hogy a kalandozókat észak felé irányította, nehogy a “Béke, és rokonság" vérszerződését megsértsék. Évről évre több prém és szarvasagancs jelent meg az ordoszi piacon. Ezt a kinajok nagy örömmel vásárolták, s az agancsokból igen szép faragványokat készítettek. Olyan áru nem is került az Ordoszi piacra, hogy gazdát ne cserélt volna. A vadászok az északi nagy erdőségekben új szálláshelyeket építettek. Ezeket a nyári nagy hőségben szívesen keresték fel az ordoszi kereskedők és a törzsek előkelői. Ha valamelyik fiatalnak a szülei nem egyeztek bele a házasságába, a fiatalok ide költöztek, mert az erdő mindenkinek megélhetést biztosított. Az 1595. medvetoros év (Kr.e. 2465) nyarán a kinajok hírül hozták, hogy a meleg déli részeken felütötte fejét a “fekete halál". Folyóikban hemzsegnek a megfeketedett halottak. Bóta ezért elrendelte, hogy halat senki se fogyasszon, és aki teheti családostól, állataival, kincseivel vonuljon az északi erdőségek felé. Mire a fekete halál veszedelme elvonult a Hangun folyó völgyéből, beköszöntött a tél.

Onga egyszer az ifjúsággal olyan messzire elkalandozott, hogy csak 3 év múlva került elő, de a be-járt lakatlan területekről pontos képet hozott. Ezután az ifjúság minden évben más és más vidékre kíván-kozott. Ezzel az észak felé húzódással Bóta elérte azt, hogy a hun törzsszövetség csak csekély vesztesé-geket szenvedett a járványoktól. A kinajok lakossága azonban a felére csökkent. A nagy járvány utáni időkben a “Béke és rokonság" szerződése kedvezően éreztette hatását: A hun törzsek szövetségéből sokan visszatelepedtek a Hun síkság vidékére, és a kinajokat fontos élelmiszerekkel segítették, megmentve a lakosságot az éhenhalástól. Amikor az öregedő Bóta meghalt, öt fia és három leánya siratta, és az egész úz nép elkísérte utolsó útjára. Utolsó kívánsága az volt, hogy a szívét és belső részeit az Úzd vezéri székhely melletti kis Úzd kegyhelyen égessék el és a kinaj császártól kapott kis arany urnában helyezzék el nyári lakának szentélyében. Tartósított holttestét vitézei a vezéri székhelytől gyalogmenetben vitték Ordoszba. A kinajok szép emlékművet emeltek ordoszi sírja fölé. Ott mindig nyílt rózsa, a sámán ifjak pedig egy teljes évig vésték a rovást az emlékművén, melynek a tetején ez ékeskedett: “BÉKE ÉS ROKONSÁG"
 
 
0 komment , kategória:  A HUNOK ARVISURÁJa 5-rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 215
  • e Hét: 215
  • e Hónap: 11758
  • e Év: 377248
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.