Belépés
lilagondolatok.blog.xfree.hu
Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot.Találd meg azt, akitől s... Papp Györgyné
1944.11.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
  2019-10-28 13:02:48, hétfő
 
 





Fazekas Anna

Öreg néne őzikéje


Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.

Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.

Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.

Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"

Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!

Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.

Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.

Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"

Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.

Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.

De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.

Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.

Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,

hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.

S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.

Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.

Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.

Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.

Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.

Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.

Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.

Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!


 
 
0 komment , kategória:  Mesemondók  
Jorge Bucay: Életmesék
  2019-03-17 10:55:31, vasárnap
 
 





"Krakkó városában élt egyszer egy Izy nevezetű jólelkű, megértő öregember. Izy éjszakákon át azt álmodta, hogy Prágába utazik és ott a folyót átszelő hídhoz ér. Azt álmodta, hogy a folyó egyik oldalán, a híd alatt van egy dús lombú fa. Azt álmodta, ő maga ásni kezd a fa mellett, és a gödör mélyén talál egy kincset, amely egész életére jólétet és nyugalmat hoz neki.
Izy eleinte nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak. Ám, amikor heteken keresztül megismétlődött az álma, úgy értelmezte, hogy ennek üzenete van, úgyhogy elhatározta, hallgat a jelzésre, amely Istentől, vagy ki tudja honnan érkezett, miközben aludt.
Úgyhogy, megérzéséhez híven föl is nyergelte az öszvérét, hogy nekivág a hosszú útnak és elmegy Prágába.
Hatnapi poroszkálás után az öregember meg is érkezett Prágába, és nekiállt keresni a folyón átvezető hidat a város határában.
Nem volt ott sok folyó, híd sem, úgyhogy hamar ráakadt arra, amelyet keresett. Minden ugyanolyan volt, mint álmában: a folyó, a híd, a fa, amely alatt ásnia kellett.
Mindössze egy elem nem szerepelt az álmában: a hidat a királyi gárda egyik katonája őrizte.
Izy nem mert ásni, amíg ott volt az őrszem, úgyhogy sátrat vert a híd közelében és várt. A második éjjel a katona már gyanúsnak találta a híd közelében táborozó embert, úgyhogy odament hozzá, hogy kikérdezze.
Az öregember nem látott okot rá, hogy hazudjon neki. Ezért elmondta, hogy messzi városból jött, mert azt álmodta, hogy Prágában egy ilyen híd alatt, mint ez elásott kincset talál.
Az őrszem harsányan felkacagott:
- Ennyit utazni egy ostobaság miatt! - mondta neki. - Én már három esztendeje minden éjjel azt álmodom, hogy Krakkó városában, egy Izy nevű vén bolond tűzhelye alatt találok elásott kincset. Hahaha! Szerinted nekem is Krakkóba kellene utaznom, hogy megkeressem ezt az Izyt, és nekiálljak ásni a tűzhelye alatt?? Ha-ha-ha!
Izy kedvesen köszönetet mondott az őrszemnek és hazatért.
Ahogy hazaért, ásni kezdett a tűzhelye alatt, és megtalálta a kincset, amely mindig is ott volt elásva."

Jorge Bucay: Életmesék


 
 
0 komment , kategória:  Mesemondók  
Még egy ajándék!
  2015-12-05 20:42:55, szombat
 
  Kedves L. Marika!!!!!
Nagyon szépen köszönöm az ajándékodat, ami sok gyereknek és felnőttnek is szép ajándék!!!!

Unokáknak, gyermekeinknek, és a magunk szórakoztatására is ajánlom szeretettel.

Magyar népmesék - 80 mesefilm Link





 
 
0 komment , kategória:  Mesemondók  
Anderson: A teáskanna
  2015-11-14 16:36:41, szombat
 
 





HANS CHRISTIAN ANDERSON
A TEÁSKANNA


Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.

- Ismerem őket! - sóhajtotta. - Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.

Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát.

Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.

- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete történetét. - Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult. Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai levelekért meg a forró vízért kárpótlásul, meg hogy elfelejtsem letört csőrömet, letört fülemet. A földem befogadta a hagymát, s az az enyém lett, a szívemmé vált, eleven szívemmé - addig, tudjátok, nem volt szívem. De akkor élet támadt bennem, élet és erő. Nedvek keringtek a bensőmben: a hagyma csírába szökkent, aztán virágot bontott, s én hordoztam, én voltam a bölcsője. Néztem, nem tudtam betelni a szépségével - boldog voltam, mert boldog, aki másnak tudja áldozni az életét! A virág nem mondott köszönetet nekem, nem is gondolt velem. Mindenki megcsodálta, mindenki megdicsérte. Én meg örültem - bizony, megérdemli a dicséretet a szépséges virág!

Egy nap aztán azt mondta valaki: "Jobb cserepet érdemelne!"

Akkor kettétörtek, ami nagyon fájt, de a virág sokkal szebb cserépbe került, s ez megvigasztalt. Most itt heverek a szemétdombon, törött cserép vagyok. De az emlékeimet nem veheti el tőlem senki.





 
 
0 komment , kategória:  Mesemondók  
Akinek az élete is egy szép mese volt
  2015-08-06 12:41:38, csütörtök
 
  Hans Christian Andersen






Száznegyven éve, 1875. augusztus 4-én halt meg Hans Christian Andersen dán író, a világ meseirodalmának egyik legnagyobb alakja.

Odense nyomornegyedében született 1805. április 2-án. Korán elhunyt apja házaló cipész volt, paraszti származású, erősen vallásos-babonás anyja pedig cseléd. A kisfiú hébe-hóba iskolába is járt, megtanult írni-olvasni, ám idejének nagy részét álmodozással, furcsa kis történetek kitalálásával és árnyképek készítésével töltötte. ,,Egész közvetlen környezetem mintha csak képzeletem megpezsdítésére szolgált volna..." - írta az Életem meséje című művében. Amikor tizenegy éves lett, anyja megelégelte ,,úri passzióját", s előbb szövődébe, majd dohánygyárba, végül egy patikushoz adta tanoncnak. A fiút azonban továbbra is csak a könyv és a színház érdekelte, tizennégy évesen Koppenhágába ment, hogy független és gazdag ember legyen.

Kezdetben csekély fizetség ellenében egy fiúkórusban énekelt, de amikor a hangja mutálni kezdett, távoznia kellett. Ezt követően a nyakigláb, esetlen kamasz a koppenhágai színház balettkaránál próbálkozott, érthetően csekély sikerrel. Helyzetében 1823-tól mutatkozott némi javulás: Jonas Collin, a koppenhágai Királyi Színház igazgatója elolvasta az akkor már írással is próbálkozó Andersen egy darabját, és tehetségesnek tartotta, és vállalta a taníttatás költségeit. 1822-ben a slagelsei kollégiumba küldte a fiút, aki - bár sokat szenvedett az intézet nehéz természetű igazgatójától - végül is kitűnőre érettségizett.

1828-ban kezdte meg tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen, és a következő évben megírta első sikeres művét Vándorlás gyalogszerrel a Holmen-csatornától Amager szigetének keleti csücskéig 1828-ban és 1829-ben címmel. Az E.T.A. Hoffmann modorában íródott fantasztikus mese népszerű lett. Ezt követően Andersen élete szinte állandó utazással telt. 1831-ben Közép-Németországban töltött hosszabb időt, 1833-1834-ben állami ösztöndíjjal Franciaországban, Svájcban és Itáliában tartózkodott, majd 1835-ben, hazatérve, megírta önéletrajzi ihletésű regényét, A rögtönzőművészt, nem sokkal később pedig megjelentette első meséskötetét, Mesék gyermekeknek címmel. Ezeket a történeteket először egy Ida Thiele nevű kislánynak, a dán Művészeti Akadémia titkára lányának kezdte írni. Később - némi anyagi hasznot is remélve - vékony füzetek formájában közreadta ezeket a történeteket. Első füzeteiben, népi legendák, babonás történetek lelhetők fel, a későbbiekben már túlnyomórészt a saját meséit adta ki.

A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány, A kis gyufaáruslány és a többi történet a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt sikert aratott. Meséit csaknem száz nyelvre lefordították, alakjai a társművészeteket is megihlették. Nehéz megmagyarázni, hogy ezek a szomorú, sokszor komor hangvételű, többnyire happy end nélkül végződő mesék miért olyan népszerűek még ma is - talán azért, mert bár Andersen a gyermekek közvetlen tapasztalatait meghaladó élethelyzetekről, érzésekről, eszmékről írt, a gyermeki szemléletmódot mindvégig megőrizte.

Önéletrajzi regényében elégedetten emlékszik vissza: ,,Szép mese az én életem, gazdag és boldog mese. Ha ifjú koromban, amikor szegényen és egyszál-magam nekivágtam a világnak, egy mindenható tündérrel találkozom, s az így szólít meg: Válassz utat és célt, képességeidnek és értelmednek megfelelően, s ahogy ezt az evilági bölcsesség megkívánja, én őrizlek és vezetlek azon az úton - ha így szólt volna hozzám az a tündér, akkor sem élhettem volna boldogabban és jobban."

A meseírás mellett nem adta fel egyéb ambícióit sem. 1840-ben megjelent A mulatt című darabja, ez nem aratott sikert, így hosszú időre lemondott a drámaírásról. Ismét útra kelt, 1840 és 1857 között bejárta Európát, élményeit számos útikönyvben megörökítette. 1841-ben a Dunán hajózva, néhány napig Pest-Budán és Mohácson is elidőzött. ,,Magyarország gazdag ország, s egy szép nyári nap Dániájára emlékeztet" - írta az Egy költő bazárjában.

Útjai során előszeretettel kereste külföldi hírességek barátságát, kivált olyanokét, akik - hozzá hasonlóan- alacsony sorból származtak. Az utazgatások közötti időt gazdag dán pénzemberek, arisztokraták kastélyaiban vendégeskedve töltötte, közben pedig írt. Különc természetéről, agglegényéletéről, hipochondriájáról, világfi allűrjeiről legendák keringtek, és suttogtak rejtett homoszexualitásáról is. Életének utolsó éveiben számtalan jelét kapta az elismerésnek: magas évjáradékot kapott, szülővárosa díszpolgárrá választotta, részt vett saját szobra leleplezésén, több külföldi uralkodó részesítette kitüntetésben.

Az 1860-as évek közepétől már sokat betegeskedett, a felejthetetlen mesék szülőatyja májrákban halt meg 1875. augusztus 4-én, Koppenhágában.

Szülővárosában, Odensében található az emlékének szentelt múzeum, koppenhágai lakóházát műemlékké nyilvánították. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) 1956-ban alapította meg az Andersen-díjat, mellyel írókat és illusztrátorokat jutalmaznak gyermekművészeti munkájuk elismeréseként.

 
 
0 komment , kategória:  Mesemondók  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2020.04 2020. Május 2020.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 41 db bejegyzés
e év: 369 db bejegyzés
Összes: 9950 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 958
  • e Hét: 6952
  • e Hónap: 50130
  • e Év: 239370
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.