Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Paula S. Tizzis versei
  2020-01-27 21:00:46, hétfő
 
 




PAULA S. TIZZIS VERSEI







AJAK-RABSÁG

avagy a nagy csókcsata


Lágyan omlok ama pillanatba,
mikor ajkam fogságodba esik
a végtelenből az illanatba,
ahogy saját kedvüket keresik.

A vágy-szomjunkat meg-megitatva,
rezzenünk a következő körre,
új folyékony utakat kutatva
cseppenként ráolvadunk a bőrre.

Majd libabőr-díszt öltve készülünk,
a test-kenyeret magunkhoz venni,
sóhaj-ölben csak remegve ülünk,
mézédes nedűt próbálva csenni.







BENNEM ÉLSZ... (ÉDESANYÁMNAK)

Anyák napi emlékezés


Miként belélegzem a friss levegőt, ahogy
dobbanásim éltetnek napról napra,
úgy vagy benne minden pillanatba.
A beszűrődő fényben, a felszálló porban,
egy reggeli mozdulatban, egy mosolyban.
Élsz, mert emléked boldogít, s továbbadom
a gondolataid. S miként unokád kacag, és cserfel,
lényed új életre kel. Én voltam a gyermek,
s te a legjobb anya, mára fordult a szerep,
gyermeki létem anyaként lebeg. Te föntről
mosolyogsz, hisz ismerős a kép, a lázongó tini
és a dacos anya, de kisimulnak az álmok, s
úgy leszünk mi egyek, ahogy csepp a vízzel,
szép szóval, és igaz hittel.

Fogd a kezem, az övékét én fogom,
maradjanak az álmok a miénk, ott
találkozunk te, meg én.
Egyszer, - remélem jó sokára -, újra
gyermek leszek, s te a legjobb anya,
s nem búcsúzunk többé soha...







DERMEDT SZÍV


Télbe fordult már az idő
a fagyos reggel mosolyog.
Szemében ott a jövő,
talpa alatt hó ropog.
Deres tekintete távolba néz,
tudja, most övé a világ.
Bamba vigyora keserű méz,
nem nő mostan virág.

Szegény ember csontig fagyva,
csupasz ág alatt mély álomba ér.
Fekszik, rongyokba magára hagyva,
ereiben lassan megfagy a vér.

A tél kitart, és jeges álmot ígér.
A szegény egy kis irgalmat remél.
De az ellenfél konok és könyörtelen,
pedig az ember oly védtelen.

A legyőzöttek többé nem ébrednek,
szemükre örök álom-felhő ül.
Többet ők már nem éheznek,
szívük, lelkük messzire repül.

A büszke győztes a kegyetlen Tél.
De vigyázz, mert uralmad véget ér!
Eljön a tavasz és feloldja a szívedet,
és elveszi hónapokra a ,,jó kedvedet"







ELTŰNTÉL, ÉN ÉDESANYÁM!


Oly, egyedül vagyok én Tenélküled,
nem nézhetem többé mosolygós szemed,
dolgos és élettől pezsgő lényedet,
és már nem szoríthatom meg két kezed.

Itt hagytál engem, búcsú nélkül,
összetörve, reménytelenül.
Nem tudtam Tőled elköszönni,
és sok hibámat jóvátenni.

Már nem tudom elmondani,
mennyire nagyon szeretlek.
Én nem tudok lemondani,
folyton várlak, és kereslek.

Szívembe, mint égő lándzsa,
tövig, durván belemártva,
úgy égeti lényed varázsa,
az én anyukám hiánya.

Már nem látogathatlak meg vidéken,
csak a temető maradt már énnékem.
Oda akármikor kimehetek,
sírodra virágot helyezhetek.

Bárcsak itt lennél még mivelünk,
engednéd, hogy boldoggá tegyünk!
Minden nap vinnék virágot Neked,
és simogatnám ölelő kezed.

Elmondanám, amit már nem tehetek,
tőled kaptam a legtöbb szeretetet.
Te voltál az én legnagyobb kincsem,
az anyukám, aki többé nincsen.

Nem bújhatok már soha Hozzád,
hogy tested mindentől megóvjon,
és hogy féltő, puha karod
csak óvón körém fonódjon.

Itt állok fázva, árván az ég alatt,
elmentél és nekem semmim sem maradt.
Megszűnt minden jó lenni,
nem tudok már szeretni.

Most már hiába kiáltom: "Szeretlek Édesanyám!"
A hangom nem ér utol, elmossa a végtelen ár.
Többet nem ízlelhetem büszkén e szót ajkamon,
én itt vagyok, te ott vagy a túloldalon.








ENGEDD!!!


Hadd süssek neked, hadd ragyogjak,
legyek oltalma két karodnak.
Én legyek oka mosolyodnak,
simító keze ráncaidnak.

Holdja szemeid csillagának,
bársonya tested palástjának,
mely átölelve tart melegen,
míg átkelsz az éji tengeren.

Ébredve, friss hajnalod leszek,
szádra bíbor csókot lehelek.
Majd levegőként beléd bújva,
leszek életed alkotója.







AZ ÉLET ÁGYASA LETTEM


Ha kellek, úgy is hívsz,
és két vállra fektetsz,
s ha velem már nem bírsz,
majd ledobsz és megvetsz.

Újra talpra állok,
veled járom utam,
foszlányokká mállok,
s kísértem a múltam.

Néha kedvelsz, érzem,
csupa jót adsz nekem.
Máskor csontig vérzem,
s elfelejted nevem.

Kedved leled bennem,
tőled függök pőrén,
mit adsz, mind lenyelem,
ringok léted tőrén.

Az ágyasod lettem,
fizetségem te vagy,
magam eléd tettem,
hagyj el, vagy még maradj!!!

Vers az Életnek, az életről










FA VAGY


Fa vagy, lélegzed a földet,
én vadhajtást metszek,
rügyet fakasztok reád,
és becézgetem őket...

Kezem, mint a napfény,
ölem egy bárányfelhő,
bánatod elmosom én,
még a törzsed is megnő...

Simogatlak szélként,
őrizem az álmod,
óvó árnyékodként
temelletted állok...

Ha te vagy az egyenes,
én a szád szélén a görbe,
ha engem akarsz látni,
csak nézz a tükörbe...

Fa vagy, én kertész leszek,
s ha hajlott háttal járok,
az erősödő ágaidban
majd vigaszt találok!

lányomnak szeretettel... az én kis fámnak







HA ELJÖN AZ IDŐ


Mikor ősz fejem már nem szívesen veszed öledbe,
s hiába teszem vén kezem a puha kezedbe.
Tudom eljön ez az idő egyszer,
de kérlek akkor még ne engedj el.

Mikor, mint üstökös úgy ragyogsz, de már nem nekem,
s egyre kevesebb időt töltesz el velem.
Tudom eljön ez az idő egyszer,
de kérlek akkor még ne engedj el.

Mikor érdes kezemmel simítom selymes bőrödet,
szégyellem amiért Veled vagyok és vénségemet.
Tudom eljön ez az idő egyszer,
de kérlek akkor még ne engedj el.

Mikor hallgatásom Neked a tudatlanság jele,
pedig én már rég tudom, te nem mással vagy, mint Vele.
Tudom eljön ez az idő egyszer,
de kérlek akkor még ne engedj el.

Mikor fátyolos tekintettel csak csodállak, nézlek,
és az utolsó ölelésedért halva remegek,
s a lélek már lassan hagyja el testemet,
kérlek te csak akkor engedd el a kezemet.







HOGYAN SZÜLETTEK A CSILLAGOK


Akkor történt, mikor az ég csak feketedett,
szegény ember egyke gyermeke eltekergett.
Keresték órákon át, de bizony hiába,
nem lelték őt sem távol, sem a falujába.

Gyermek anyja könnyeit búsan eresztette,
azt hitte, drága gyümölcsét végleg vesztette.
- Bezzeg, ha az ég egy picit világítana!
gyermekének hazafelé utat mutatna.

Megsajnálta Őt az ég is, és láss most csodát!
Könnyeiből készítette sok-sok csillagát.
Azóta van ragyogásuk fent a sötétben,
hogy reményt gyújtsanak az emberek szívében!







KARÁCSONYI EMLÉKEK




Még él szívemben a kis csengettyű hangja,
a fenyő illata, a mamám kedves mosolya.
A tavalyi szaloncukor lengett a kicsi fán,
mégis nekem a legszebb fa volt, igazán.
Az apró ajándékok, nekünk gyereknek,
s Istenem, hogy tudtunk örülni, akárcsak egynek...
A legszebb ünnep volt, mert ott bújt valami csoda,
és a szeretet kézzel fogható, derűs mosolya.
És az a dolgos öreg kezecske, mely gyúrta
a tésztát, s meghitt asztalunkra tette,
s a teste gyötrő fájdalmait némán feledte.
Az ölelő karok, a fátyolos szemek,
a messzire eltévedt szomorú tekintetek,
ma már tudom, emlék-képek.
S ahogy felém is jönnek az évek,
s lassan fogynak a szeretteim,
úgy szaporodnak az eltévedt tekinteteim.
Csak egy-egy illat néha, vagy a keze melege,
édes mosolya, gesztenye szeme.
Ma én állok, mint szülő, ahogy egykor jó anyám,
s ti néztek gondtalan gyermekfejjel, rajongással rám.
Megszorítom apró kezetek, csendben rebegek egy fohászt,
add meg, Istenem, jövőre is nekünk ezt a nagy csodát...







KARÁCSONYI LECKE


Feladtad a leckét, te élet!
A KÉRDŐ mondatok belőled élnek.
- Mi lesz velünk, mit hoz a holnap?
- Karácsonykor a gondok elmúlnak?
- Terít-e asztalt a hideg aszfalt?
- Az ajándék, a szemekbe könnyeket majd csal?
ÓHAJTÓ mondatok imaként szállnak,
adj Uram igaz fohászt a bánatos számnak!
FELKIÁLT a sorban kullogó jaj,
mi anya szívébe csontig belemar!
ÖSSZEADTA nincstelen vagyonát,
a semmiből varázsol szent este vacsorát!
Miért van az, hogy a NAGYOBB JEL rossz fele áll,
a szerencse miért a gazdagnak szalutál?
Mégis szegényebb ki vagyonban úszik,
kinél a fa alatt a zsugoriság kúszik.
Csak a földi kincsei villognak ridegen,
s Isten előtt úgy áll majd, mint egy idegen.
Az én mondatom egy karácsonyi ÓHAJTÓ,
a szeretet sose legyen mulandó,
legyen örök, s ki földön él, szorítson kezet,
de a végén Istenem, tedd ki azt az EGYENLŐSÉG jelet.

Boldog karácsonyt mindenkinek!







KÖSZÖNTSD AZ ŐSZT!


Roppan, sercen talpam alatt az avar,
moccan a kis bokor, a szél nem zavar.
Erdő népe fürdik a meleg őszben,
szaporán dobban a szív a nagy őzben.

Játékra csalja pimasz kis falevél,
ki az őz láttán játszótársat remél,
de a gida gyorsabb, szökken kecsesen,
a kis falevél röppen szélsebesen.

Jön a Szél, halkan duruzsol a fák közt,
merengő napsugár köszönti az Őszt.
Tarka táncosok lepik el a teret,
a Fenyő a távolból, már csak nevet.

Évente látja, azt a földi csodát,
hogy vetik le a Lombosok a ruhát.
Félig tarkán, meztelenkedve állnak,
idővel, mind semmi szürkévé válnak.

Irigykedve nézik, a még zöld Fenyőt,
szépen, lassan befedik a nagy erdőt.
Hálás a Föld, takaróját élvezi,
más gúnyáját évről-évre viseli.







KIOLVADVA


Kiolvadunk egymásból, ahogy
jégkocka a száj-melegben,
szíved illata még hozzád vonz,
mosoly-képed is meg-meglebben...
de nyugszik a pulzus, és tompul
szívem moraja, hamu lesz a tűz,
de emlék pora lágyan hozzád űz.
Tántorgok mindig rád-éhesen, vérem
hajt és innék belőled vadul, mint
eltévedt vándor vágyón, de szótlanul...
már tudom, e kút engem nem csillapít,
csak itat, s ha vödrét fel nem húzom
többé... tán majd új utat mutat...







LENNÉK ÉN:..


Lennék én mosoly, mely átfut arcodon,
lennék szellő, mely átkacsint válladon.
Csak hogy melletted legyek.

Lennék fény, mely szemedet elvakítja,
lennék a kéz, mely e fényt eltompítja.
Csak hogy részed legyek.

Lennék csillag, mely csak Neked ragyogna,
lennék a szemed, mely csak engem kutatna.
Csak hogy kedvesed legyek.

Lennék vánkos, melyen álmod várhatnád,
lennék álmod, hol szerelmed láthatnád.
Csak hogy Neked legyek.

Lennék én egy felejthetetlen élmény,
lennék egy titok a szíved legmélyén.
Csak hogy emlékeidbe legyek.

Lennék babád, kit két kezedbe veszel,
lennék egy könyv, mit soha le nem teszel.
Csak hogy Veled legyek.

Lennék bármi, melynek Te is része vagy,
lennék én mindened, ami nem szabad.
Csak hogy életben legyek!







LÉLEKTÜZEDNÉL


Lágy dallamot visz az őszi szél,
ajkam dúdolja szádnak dalát,
csendben az álmaidról regél,
tüzednek a gitárom mesél
szerelmet, mit ropogó fa lát.

Mit ropogó fa lát...

Pendül a húr, a szikra táncol,
most belőled melegszek én is,
az örök-vágyam hozzád láncol,
bár a tested most tőlem távol,
te itt vagy a lelkemben mégis.

A lelkedben én is...

S ha zeneszó magányos este
halkul, gitárom pihenni tér,
kezem kezedbe vágy remegve,
tudd, hogy általam vagy szeretve,
S szívem, lelkem csak belőled kér...

Csak tebelőled kér...







ŐSZI SZÉL


Őszi szél szárnyán jöttél,
szívemnek kedves lettél.
Ajkad érintése még számat perzseli,
érzéseimet feledni nem engedi.

Szürke utcákon hömpölyög a víz tova,
vele tartok én is, ki tudja még hova.
Az eső mosta ablakban felvillan egy fény,
itt hordozlak magamban a szívem legmélyén.







AZ ŐSZNEK


Csendesedj, Ősz, a szívemben,
hallod??? Igen, szeretlek ám!
Izzó színeid, illatod
azt súgja, elment már a Nyár.
De még hallom fáradt léptét,
cirógatja a mellkasod,
mikor délben oly álmosan,
kezed füled mögé rakod.
Mosolyogsz, és friss sóhajod
pár huncut kis falevelet
kopaszodó fáról elejt,
szél-ízű ökörnyálakat
a levegőben ottfelejt.
Jaj, de kapaszkodok beléd,
élvezem minden percedet!
Messze még a színtelen tél,
bújj belém... s te Nyár, ég veled!







PILLANAT, MOST ÉS ÖRÖKKÉ


Jegelném az időt, vele együtt téged,
e múló pillanat ne érhessen véget.
Tartanálak karomban, mint ég a szelet,
rád simulva tenném szívemre a kezed.

Füleidbe bújva búgná szívem szava,
nálad-nélkül többé nem térhetek haza.
Mint odúnak a fa, úgy lettél otthonom,
házam, szeretőm, levegőm, az angyalom










A POSTÁS FIÚ SZERELME


Utolsó "csomagját" vitte a hűvös estén,
jeges szél kínzó erejét érezte testén.
Legfontosabb küldeményét jól betekerte,
minden egyes este, Őt így kézbesítette.

Dobozába bele nem fért, így reá tette,
Majd felült lassan a bicikli nyeregbe.
Némán siklott a kerékpár zöldje a havon,
a tél csendje csillogott mindenütt a tavon.

Útban hazafelé friss kenyér illata szállt,
a fiú egy pillanatra ott gyakran megállt.
Ropogós kenyérkével kedvesét etette,
ha ideje megengedte, mindig így tette.

A halk sóhaj melege próbált csendet törni,
a hálátlan idő akart tovább gyötörni.
Szerelmes postás készült magányos estére,
hideg takaróját húzza fáradt testére.

A lány még fiatal volt, tán egy tiltott gyümölcs,
a fiút a szíve vitte, nem volt elég bölcs.
Évek teltek, gyümölcs érett, eggyé lett a pár,
de a hóban a kerékpár soha már nem jár.







RINGATOM ÉN IS


Ülj le ma mellém,
fogd a kezem meg,
tárd ki a szíved,
hadd melegedjek

hadd melegedjek
szíved tüzében,
hajnali fényben
légy ragyogásom

légy ragyogásom,
hívj a karodba,
fonj a nyakadba,
szemtüzed égjen

szemtüzed égjen,
láss a szívembe,
légy te is benne,
múltadat vesd le

múltadat vesd le,
ringasd a lelkem,
te élsz itt bennem,
ringatom én is...

ringatom én is.







SKATULYA-FÉNYBEN


Rezgünk skatulya-fényben,
mint két elégett gyufaszál,
Te mellettem fekszel, lelkünk
egymásnak csak szalutál.
Bús-kormos képünk összeér,
mozdulni nem tudunk... újra,
meg újra egymás hibáiba futunk.
Szűk ez a doboz, akár egy tepsi...
élni, jöttünk, vagy magunk eltemetni?
Pálcikatesttel törésre várunk,
ellobbantunk, s vele... lobbant az álmunk.







SZÁLL A FÜST...


Száll a füst, kicsinyke tüzek égnek,
Ma tűnik csak a temető szépnek.
E napon, mikor árvák odalépnek,
Hol szüleiktől búcsúztak el végleg.

Mikor anyák szíve egy hatalmasat roppan,
Mert kicsikéjük szíve már sohasem dobban.
Testvérek, rokonok, régi cimborák,
Hozzátok is eljött oly sok jó barát.

"Bárcsak itt lennél!" - Hangzik fel ezer szájból,
Gyötrő fájdalom tör ki a némaságból.
Sok boldog lélek, mely ki tudja, merre jár,
Odatérő embert mindig örömmel vár.

Ők tudják csak a titkot: mit ér a halál,
És hogy a sok elhunyt egyszer hazatalál.
Sóhajok ezrei jutnak el a mennybe,
Repítik imáinkat a fellegekbe.

S ti, kik elmentetek, örökké velünk lesztek,
Mert szívünk zegzugaiban soha el nem vesztek.
Álmainkba jöttök, mi boldog könnyek közt ébredünk,
Mert tudjuk, ti mindig itt vagytok és lesztek is velünk.










SZERETHETLEK MEGINT ÉS MEGINT


Nézd, az égen sok felhő táncol,
s mi rég sötét volt, mára dereng,
hajtincseimmel gyűrűst játszol,
fülembe súgod nevem százszor,
az idő, csak csalfán ránk mereng.

Mélyen szemedbe temetkezem,
elásom magamat énedbe,
majd évakosztümre vetkezem,
s lelkem a lelkedbe reszketem,
suhanok veled az édenbe.

A homokszemek csendben állnak,
az óra értetlenül tekint,
most csak gyönyörű percek várnak
ránk, nekifeszülünk a mának
s szerethetlek, megint és megint...







SZERETLEK, ÉDESANYÁM...


Rád ereszkedett a sötét,
mint álnok kígyó a leséből,
méregfoga nem kímélt,
gyilkosként vedlette le rólad magát...
Emléked a pofájába nem fért,
csalódva kúszott el a féreg,
bár téged elvitt,
én miattad élek.
Egykor szorított ajakkal
adtál a világnak,
s ma, a lepréselt könnyeim,
(mik gyűltek az évek alatt)
néma hála-imává válnak,
s rajtam csak egy sikító,
durva hiány-heg marad...
Téged megharapott,
engem mar máig,
szeretlek édesanyám,
mindhalálig...







VÁGYAIM


Vágyom a két karod közé,
mint a pont a szavak mögé.
Vágyom olvadni ajkadon,
ahogy cukor teszi vajon.

Vágyom a szemed tüzébe,
akár egy ponty a vízébe.
Vágyom utánad remegni,
mint múló telet temetni.

Vágyom hajnal-illatodra,
mint jó bor száraz torokra.
Vágyom az éneddé lenni,
ahogy fuldokló... tovább élni.







A VÉNASSZONYUNK


Ráncaiba belesimult az elmúlt évek nyara,
szemében tükröződik a nyár távozó madara.
Kendőjét most szorosabbra húzza vénülő arcán,
Ő már túl van az életének a legnagyobb harcán.

Ajkát, a mindig múló napsütésnek szele eszi,
bőrét a korai csípős reggel még szebbé teszi.
Ha ránézel elönt téged is a tűzforró remény,
bízol, talán nem lesz az idei telünk túl kemény.

Elindul, távolodó lépteit fújja őszi szél,
lábnyomába lépeget a nyár, vigasztalást remél.
Még utoljára rád néz, hamiskásan visszakacsint,
fáradó, könnyes szemmel egy szeptemberi csókot hint.







VIRÁGAIMNAK


Két kis virágszál nyílott szívem mezején,
nevelgetem Őket az élet szigetén.
Harmatcsepp könnyeiket napként szárítom,
lehajló fejüket felfelé állítom.

Átkarolom Őket búbánat idején,
szirmaikat becézem szavaimmal én.
Szépségükön megakad a világ szeme,
méz illatukat repíti tenger szele.

Szeretet a vizem, a nap a mosolyom,
a föld a lelkem, s minden szeme oltalom.
Irigyem a rét, az ég, a föld, s tán a nap,
nincsen, nem lehet ember nálam boldogabb.

Néha hajóra szállok, és búcsút intek,
összeszorult szívvel reájuk tekintek.
Hallom, ugyanaz mindig kettőjük szava:
"Anyu, egyre kérünk: Siess nagyon haza!"







VIRÁGOSKERTEM


Virágoskertemben a reggel,
harmatcseppben mosdik,
virágoskertemben a nap is,
szép csendben lenyugszik.

Virágoskertemben a meggyfa,
mosolyogva alszik,
virágoskertemben a szellő,
meggyfa mögé bújik.

Virágoskertemben a rózsám,
felfelé is kúszik
virágoskertemben a béka,
zöld tavában úszik.

Virágoskertemben a veréb,
sosem bogarászik,
virágoskertemben a bogár,
boldogan elmászik.

Virágoskertemben az eper,
borsomra telepszik,
virágoskertemben a borsó,
Ő rá, nem haragszik.

Virágoskertemben a lelkem,
szépséggel megtelik,
virágoskertemben a szívem,
mindig meg-megnyugszik.








A VÍZ A SZERETŐM


Átölel, körülvesz, ringat engemet,
gyógyítja megsebzett, fájó lelkemet.
Simogat, ölbe vesz, magával ragad.
Felemel, megbocsát, mindig hű marad.

Egyre vár, egyre hív, szólít csendesen.
Magához csalogat, csábít kedvesen.
Mámorban úszva fekszünk, kéz a kézben,
így forrunk eggyé, egymás melegében.

A víz a szeretőm, így van ez már rég,
titkom hűen őrzi - cinkosom az ég.
A nap szemét hunyja, nád nem susogja -
víz szépségének lettem örök rabja.









 
 
0 komment , kategória:  Paula S. Tizzis   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.05 2020. Június 2020.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 7 db bejegyzés
e év: 132 db bejegyzés
Összes: 3947 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1028
  • e Hét: 12245
  • e Hónap: 10490
  • e Év: 282615
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.