Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szabolcska Mihály versei
  2020-02-22 22:30:22, szombat
 
 







SZABOLCSKA MIHÁLY VERSEI


Szabolcska Mihály (Tiszakürt 1861. szeptember 30. - Budapest 1930. október 31.) református lelkész és költő

Debrecenben teológiát végzett, majd 1890-től két éven át Genfben és Párizsban tanult. 1891-ben tűnt fel a Fővárosi Lapokban négy versével. 1892-től marosfelfalusi, 1899 és 1928 között temesvári református lelkész volt. 1922 és 1924 között az Országos Magyar Párt egyik alelnöki tisztségét is viselte. 1899-ben a Kisfaludy Társaság tagja lett. 1928-tól Budapesten élt, mint az Magyar Tudományos Akadémia tisztviselője és a Kisfaludy Társaság titkára. Verseit több nyelvre lefordították. Petőfi-epigonnak tartották.



Szabolcska Mihály: A MAGAM ÖSVÉNYÉN

Link








ADVENTI ÉNEK


Szállj, szállj magasra, szíveink reménye
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Ragyogj előttünk fénynek oszlopával:
Szent bíztatással.

Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,
Vidám szivárványt sző a borulatra;
Igéje napfény, az ragyog felettünk,
Mit félne lelkünk?

Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,
Nem tart soká már bűnben bujdosásunk.
Az ígéretnek földjére érkezünk,
Jézus az nekünk.

Õ lesz a váltság élet-birodalma;
Változz' örömre szívünk aggodalma.
Az elhagyottnak lesz már pártfogója,
Oltalmazója!

S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes,
Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes,
A szeretetnek fényes napja jő fel
Idvezítőnkkel!

Szállj hát magasra, szíveink reménye,
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Elsírni könnyünk' édes örömünkben,
Szeretetünkben!







ASSZONYOK


Megszólották az én
Édes feleségem,
Azt mondták: "tudatlan"
"Világba járatlan"...
- Soha ilyen szégyen!

Törüld le a könyüd
Harmatos virágom,
Gyönyörűbb dicséret
Alig érhet téged
Ezen a világon!

Csak végy körül engem
Édes vidámsággal,
Egyszerű lelkednek,
Asszonyos szívednek
Meleg sugarával!

Csak legyen tovább is
Életed főgondja:
Hogy a gyermekinknek
Rendén van-e mindnek
A nyakkendőcsokra!

S attól a "tudástól"
Ami benned nincsen:
Akármilyen kár is,
Már csak ezután is
Mentsen meg az Isten!







ÁKÁCFAVIRÁG


Tele van a város
Ákácfavirággal,
Ákácfavirágok
Édes illatával.
Bolyongok alattuk
Ébren álmodozva,
Mintha minden egy ákácfa
Nekem virágozna!

Mintha e nagy utcák
Lármája elülne,
S körültem a város
Faluvá szépülne:
Mintha csak ott járnék
A mi kis falunkba':
Ráösmerek illatáról
Minden ákácunkra...

...Ákácfaerdőség,
Kicsi falum képe,
Gyermekkori álmom
Ezer szép emléke:
Milyen gyönyörüség
Gondolni is rátok,
Házunk előtt bólingató
Akácfavirágok!

...Óh, hol van az álom,
Mit alattuk szőttem?
Az a világ, ami
Akkor állt előttem?
Hová lettél, hová,
Ábrándok világa?
Te maradtál csak belőle,
- Széthullóba, veszendőbe, -
Akácfa virága!







ÁKÁCVIRÁGZÁS IDEJÉN


Valami kész csoda esett minálunk:
Csupa merő gondtalanság a házunk,
Mint valami szerelmes pár háztája...
- Ablakunkon bebólintgat
Az ákácfa virága!

Feleségem felhőtelen vidámság,
Szellőzteti a menyasszony-ruháját,
S rá-rákezd egy régi meleg nótára...
- Ablakunkon bebólintgat
Az ákácfa virága!

Nagyanyó is, nyolcvan éve súlyával,
Bibelődni elfelejt a halállal.
Emlékezget eladólány-korára...
- Ablakunkon bebólintgat
Az ákácfa virága!

Én magam is - ezer gondom mit bánom!
Minden virág nekem nyit a határon,
Bolond, aki gondol is a gondjára...
- Ablakunkon bebólintgat
Az ákácfa virága!







BALLA MARIS


Utcán-téren virágot árult,
Illett rá karton, kék ruhája.
"Be szép lány lesz - mondták - belőle
Tizenhét esztendős korára!"

Lett is belőle szép, sugár lány,
Kis városunk legszebb virága;
S amerre járt, virágot árult,
Divatos, szép selyemruhába.

Az anyjának más vett koporsót.
S ő egyre úgy járt, mint a páva...
Úgy is fogták ki a Tiszából:
Divatos, szép selyemruhába!

1891.







BETLEHEMBEN


Szikrázó alkonyesti csillagok már
Jelentgették a kora éjet,
Mikor fáradtan Mária és József
Betlehembe megérkezének

Gazdája a vendégfogadó háznak
Kint állt telt háza kapujába
S a szállástkérő vándorokat durván
Továbbkergette, meg nem szánta.

Áldott terhével Mária leroskadt,
Ott közelén a vendégháznak..
És megesett a szíve-lelke rajta
Az istállóbeli szagának

És akkor éjjel nagy fényes csodákkal
Lőn tele az egész természet.
A vendéglő gazdája kínos-ébren
Gyötrődte át az egész éjet.

Nem bírt aludni. A busás bevétel
Valahogy a lelkére lázadt:
Hasztalan számolt, nem tudott olvasni
HARMINC EZÜST PÉNZNÉL továbbat.

S az istállószolgának akkor éjjel
Csodálatos álmai voltak
Kárpitjai a kéklő menny-íveknek
A jászolfákig lehajoltak.

A szarufákról fényözön sugárzott...
A négy fal nőttön-nőtt föl az égnek..
S hajnalra-kelve remegő szivében
Még visszhangzik az angyal-ének,

Az istállót fényes templomnak látja
- Barmai nagy-csendesen állnak ­
És tátja álmélkodva folytatását
Az éjjeli álomtátásnak.

S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek
Ó a jászol belső végében,
Maga se tusa, mért, csak boldogan ott
Sír, sír rejtelmes örömében.







BETLEHEMI ANGYALOK


Betlehemi angyalok,
Ha ti nem volnátok:
E mi sivár földünket
Megvenné az átok.

Ti szórtok a világra
Fényt és melegséget:
Óh megváltó örök hit,
Óh dalos költészet!

Betlehemi angyalok,
Szálljatok le hozzánk,
Dacos, fásult a szívünk,
Bánatos az orcánk.

Lágyítsátok puhára
Mi kemény szívünket,
Törüljétek le lágyan
Hulló könnyeinket.

Tanítsatok meg minket
Élő hittel élni,
Tanítsatok meg minket
Szeretni, remélni!

...Mi lesz velünk, ha egyszer
Elhagytok bennünket?
A józanság, az önzés
Megeszi lelkünket!

Betlehemi angyalok,
Szálljatok le - várunk.
Betlehemi angyalok,
Maradjatok nálunk!







DAL AZ IMÁDSÁGRÓL


Nem az az imádság,
Amit annak hívnak,
Amit az iskolás könyvek
Lapjain tanítnak.

Nem az az imádság,
Amit így neveznek,
Mikor sok-sok ájtatos szót
Olvasóra szednek.

Óh más az imádság,
Lélek az és élet...
Nem kedveli Isten a sok
Hasztalan beszédet!

- Ha igazsággal jársz
Teljes életedbe',
S becsületes munkássággal
Töltöd a helyed be.

Ha az elhagyotthoz
Hajlasz a szíveddel,
S könnyes képét felszárítod
édes szeretettel.

Ha minden emberben
Csak az embert nézed,
S bármilyen koldus megérzi
A testvériséged;

Ha nem gyűlölködtél,
Csak megbocsátottál;
- Föl van írva az Istennél,
Hogy jól imádkoztál!







EGY ELJEGYZÉSI HÍRRE



(Tanácsok egy fiatal barátomnak.)


Mielőtt elvennéd, akit kiszemeltél,
Tapogass jól végig a szívén, a lelkén.
Nézd ki a szeméből, tud-e álmodozni?
S szokott-e patyolat ágyán imádkozni?

Ha a mezőn jártok: kap-é a virágon?
Megáll-e a szeme a vadrózsaszálon?
Fitymálva, kicsinylőn nem mondja-e rájok,
Hogy csak az aloék az igaz virágok!

Ha jártok az utcák nagy forgatagába
És nyújtja felétek kis kezét az árva:
Vet-é legalább rá, szíve melegéből,
Egy szánó pillantást szépséges szeméből?

...Adj dalt a kezébe, gyöngytiszta sorokbul,
Amelytől a szívünk érzése kicsordul.
Amelytől az ember mintha jobbá lenne:
- Meg tudja-e lelkét füröszteni benne?

S míg beszélsz előtte az édes anyádról,
Egyszerű, parasztos, nádas hajlékáról,
Oda húzó szíved minden melegével:
- Gyönyörű kis fejét nem fordítja-é el?

Óh mert ha a szívét helyén nem találnád:
Hasztalan számítod minden gazdagságát,
Hasztalan álmodnád a leggyönyörűbbnek,
- Küld neki vissza az aranyjegygyűrűdet







EGY HAZÁTLAN APOSTOLNAK


Alacsony kis házban, szegénynek születtem.
Anyám varrogatva virrasztott felettem.
Kenyerünket nehéz munkával szereztük,
De azért jóízűn, s panasztalan ettük.
Olyan szót soha sem hallott a mi házunk:
Hogy aki gazdagabb, rosszabb volna nálunk!

Alacsony kis házban, szegénynek születtem,
Földünk sem igen volt több egy kapanyom sem
Kis telkünkön kívül, e haza földjébül,
De nem róttuk ezt föl a hazának vétkül,
Magyar vagyok, - ez volt első szó a számon,
S a hazaszeretet első imádságom!

Alacsony kis házban szegénynek születtem,
De a bölcsődal már zsoltár volt felettem.
S templommá avatta alacsony kis házunk.
Esteli, reggeli édes imádságunk.
Mindíg a jó Isten volt a mi oltalmunk,
Örömünk a jóban, bajban bizodalmunk.

Alacsony kis házban szegénynek születtem,
S ott nevekedtem föl emberszeretetben,
Nem is a szegénység, saját törpesége
Tesz valakit rosszá, s szíve üressége
Ki lelkét, hazáját árúba bocsátja:
Annak nem a kenyér, - más a nyavalyája







EGYSZERŰSÉG


Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden.

Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalolok -
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.

Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemen fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versirást.

Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.

A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.







EMLÉKEZÉS


Huszonöt éve, most huszonöt éve,
Épp' az akácvirágzás idejébe':
Hogy valami bűbájba keverődtem,
Hogy egy csodás világ nyílt meg előttem.

Milyen világ! - nem süt úgy többet a nap,
Nem lesz soha szépségben párja annak.
A Tisza partján hasztalan is jártok,
Nem nyílnak ott úgy többet a virágok!

Pedig azt sem tudtam tán voltak épen,
Hogy minek is hívták e földi néven...
Csak azt tudtam, hogy kurta, kék ruhába',
Szebb angyal még nem járt a föld porába'!

Csak azt tudtam, hogy akkor a határon
Az ő képe volt minden vadvirágon.
Az volt az égen, a napba', a holdba',
Attól vált minden százszor ragyogóbbra!

S csak azt tudtam, hogy akkor az akácfa
Értem borult fehér fürtös virágba.
S hogy nem hullt porba szép szirmuk a lombról,
Ráhullott a lelkemre illatostól...

Emlékezem... S míg rendre visszaszállnak
A délibábos, ifjúkori álmak:
Szemembe pár, nem fájó könny szivárog...
S hullanak rám az akácfa-virágok!







ÉDESANYÁK




Nem féltem én a világot
Süllyedéstől, elromlástól,
Lesz itt mindig résztvevő szív,
Szeretet, mely másért lángol.

Az örök szép, az örök szent
Mindörökké fönt ragyognak:
S lesznek mindig egész lelkek,
Akik imádkozni fognak!

Lesznek mindig követői,
Nagy, vezérlő eszményeknek...
Szóval mindig lesz jó ember,
Míg csak - édesanyák lesznek!







ÉDESANYÁNK


Mikor egy-egy romlott;
Semmi embert láttok;
Aki magának is,
Másnak is csak átok,
Akinek soh' sincs egy
Tiszta indulatja:
- Sirassátok meg szegényt, mert
Nem volt édesanyja...

Mikor a sors egy-egy
Nagy úrral köt össze,
Akitől akár egy
Világ dőlhet össze,
De jaj föl nem éri,
De könny meg nem hatja:
- Sirassátok meg szegényt, mert
Nem volt édesanyja...

..S amikor a szívünk
Megtelik jósággal,
A szemünk könnyűvel,
Lelkünk imádsággal,
Mikor egy-egy nemes
Tettet viszünk végbe:
Csókoljuk meg édesanyánk
Lába nyomát érte!







ÉDES HAZÁM...


Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok:
Egy jó szóért az inged is odaadod.
A kis ujját adja más csak, s te cserébe
Akár mindjárt az életed adnád érte.

Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok
A mának élsz, a jövendőt nem firtatod.
Lám eddig is kiheverted mindíg a bajt...
Jó az isten, ezután is megleszesz majd!

Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok:
Sok a terved, sok a nagy jó akaratod.
Csupa erő, csupa tűz az, ahogy kezded,
Szalmalángja lobban egyet, s bevégezted!

Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok:
Szabadság az élted, a szívdobbanatod,
Az a dalod, az a lelked lobogása
- De azért csak robotolsz a rabigádba!

Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok:
A szívedet a nyelveden hordozgatod.
Őszinte vagy, nyílt vagy, mint a pusztád képe,
Azért szed rá minden szamár - négyszáz éve!







ÉDES JÓ ANYÁMNAK


Édes jó anyámnak
A neve napjára
Belefogok százszor
A levélírásba.

Mit írjak? Mit írjak?
Hogy mikor olvassa:
Engemet érezzen,
Engem lásson abba'.

Bíznám a szívemre,
Bíznám a lelkemre,
De szót nem találok,
Sem arra, sem erre.

És fölé hajolva,
A fehér levélnek:
Köszöntő szó helyett
A könnyem eredt meg.

Mintha az ő fehér
Kezére hajolnék,
Mintha őt ölelném,
Mintha otthon volnék!

S ím, mire a papírt
Lassan telesírtam;
Azon veszem észre,
Hogy amit akartam,
Mind, de mind megírtam!







AZ ÉG


Az ég az én legjobb barátom,
Én együtt érzek vele;
Vigan köszöntöm, hogyha látom,
Ma tiszta, vidám reggele.
Friss szárnyait lelkem kibontja,
S mint a pacsirta, fönt bolyong;
Viszont a részvét gyászba vonja,
Ha homlokán felhő borong.







A FÁJDALOMBÓL...


A fájdalomból sohse lesz dal,
Vagy csak idővel, mikor enyhül.
Ha igazi, nagy bánatom van:
Köny fakad, nem dal a szívembül.

Ne féltsd a költőt a haláltól,
Akárhogy zokog énekében...
Ha dal fakad már bánatából.
Túl van minden nagyobb veszélyen!







A FIUMEI PARTON

Állok a parton elborongva,
Meg-megered könyűm titokba....
Keserves a válás nagyon!
Nagy, tengerúszó gálya öble,
Ezernyi embert, s haj tán mindörökre
Elnyel, mint órjás sírhalom!

Állok a parton elborongva,
S csak nem lelek irt bánatomra....
Óh menjetek már, menjetek,
Visszahúzó rögöt emlékül,
Szegény hazátok elhagyott földjérül,
Hány visz vajjon közületek?

Indul a gálya. S mintha nékem
Apám, anyám, néném, testvérem
Indulna: sírva fakadok
S panaszos jajjal telik meg a lelkem,
Pedig senkim a tülekvő tömegben
Csak azt tudom, hogy: m a g y a r o k!







A GRAND CAFÉBAN


Sír a nóta, magyar nóta,
Muzsikálnak este óta
Messze, messze idegenben,
Mesebeli tündérkertben,
Egy párizsi fogadóba';
- Fogadóba'!

Mennyi érzés, mennyi bánat!
Szíve van tán a nótának,
Oly szomorún sirdogálja:
Miben áll a mulatsága
Kondoroson a bojtárnak,
- A bojtárnak.

A teremnek minden lángja,
Mintha pásztortűzzé válna.
- Csak itt lent a cifra lányok,
Fényes urak, asszonyságok
Nem figyelnek a nótára,
- A nótára.

Nevetgélnek, beszélgetnek,
De ők arról nem tehetnek.
- Tudja a jó Mindenható,
Mi is azon sírnivaló,
Hogy a ménes ott delelget,
Valahol a csárda mellett,
- Csárda mellett.







HEGYI BESZÉD


A szeretet a világ megváltója,
Ez fedi a bűnt, az árvát ez óvja;
Ez ád kenyeret a koldus kezébe,
Az elhagyottnak ez a menedéke.
- Csak egy szentség van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

A tudományod fölérhet az égig
És bölcs lehetsz, el a bölcsek kövéig,
Lehetsz okosabb, bátor mindeneknél:
Nem tudsz te semmit, hogyha nem szerettél.
- Egy bölcsesség van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

Lehetsz nagy úr, hogy akár a királyok
Irigyelik meg roppant gazdagságod,
De ha árván, szeretet nélkül éltél:
Koldusabb vagy az útszéli szegénynél...
- Egy hatalom van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

Fürödhetsz a dicsőség özönében
És elboríthat minden földi érdem,
Ha nincs érző melege a szívednek:
Semmise vagy, akárkinek neveznek.
- Csak egy érdem van a világ fedett,
Örökkétig való: a szeretet!

Mert a szeretet a világ megváltója,
Ez fedi a bűnt, az árvát ez óvja,
Ez ád kenyeret a koldus kezébe,
Az elhagyottnak ez a menedéke.
- Csak egy szentség van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

ÁMEN







HIT, REMÉNY, SZERETET

Karácsonyi mellékletre féláron


Szivünk felett, az éjszakából
Csupán a hit mécse világol.
Tartson hát össze titeket,
A hit, remény s a szeretet.

Legyen a szíved egyszerű,
Ború után jön a derű.
A nyár jön a tavasz után,
S viszont az ősz a nyár után.

Akárhogy van, s akármikép'
A vers csak akkor szép, ha szép:
Piros fedél, fehér tanya,
És ha nem szép, akkor csunya.

Mert a szívben érzés lakik,
Az Isten tudja, hányadik,
S az érzés tiszta dalt kiván
Bizony, szép, tiszta dalt kiván.

Kicsiny kunyhóban szeretet,
Szeressétek a gyermeket,
E szent karácsony ünnepén
Önöknek ezt kivánom én.

Mert bibor-bársony vendégség-
Nél jobb egy napi egészség
Opasno je van se nagnuti
Kéretik nem dohányozni.







HORTOBÁGYON


Be szép vagy, be szép vagy
Édes Hortobágyom,
Nincs teneked párod
Hetedhét országon,
- Sehol a világon.

Úgy szeretem benned
Az egyenességet,
Fölötted lebegő
Örök csendességed,
- Komoly büszkeséged.

Isten e földet tán
Külön teremtette,
S mint egy selyemkendőt
Ide terítette,
- Gyönyörködni benne.

Aztán kicsipkézte
A Tisza partjával;
A Tiszapart mentén
Tarka pántlikával;
- Százezer virággal,

S hogy annál több legyen
A gyönyörűsége;
Habos délibábot
Hímezget beléje,
- Minden nyári délre.

Nappal délibábot,
Este meg, este meg
Rá néhány maradék
Csillagot veteget,
- Szép pásztortüzeket.

Barna legény bámul
E csillag lángjába,
S rágondol a maga
Élte csillagára:
- Egy kékszemű lányra.

Fájó gyönyörűség
Amit gondol róla...
Ebből terem itt, hej!
Az a sok szép nóta
- Vagy ezer év óta.

Be szép vagy, be szép vagy
Édes Hortobágyom;
Nincs teneked párod
Hetedhét országon,
- Sehol a világon!







HÚSVÉT


Miért keresnéd Őt a sírba
Hisz nincsen ott, mert nem halott.
Halál bilincse szétszakítva,
Az Úr Jézus feltámadott!

A Golgotán volt az ítélet,
Ott győzte le a bűnt s halált.
A sírból most kikelt az élet,
Az ígéret valóra vált!

A Golgotán Ő meghalt érted,
Ó bűnös szív, ezt ne feledd.
A Golgotánál hajtsd meg térded,
És sírva sírj bűnöd felett.

De nagypéntekre jött a húsvét,
Örülj, ujjongj bűnbánó szív,
Az Úr életre kelve ismét,
Örökre él s életre hív!










HŰTLENSÉG


Halálunk nincs a homlokunkra írva,
Nem tudja senki, mikor megy a sírba,
Jobb hát készülgetnünk reá...
Bolond, ki a halálra sohse gondol,
Vajjon a legépebb levél a lombról,
Egy perc, - s nem hullhat-e alá?

Óh én el-elgondolom a halálom,
És nélkülem különösnek találom
Ezt a világot itt nagyon;
Virradni fog majd, s az egész vidéken
Minden felébred rendiben, - csak én nem;
Nekem már nem lesz több napom!

És eltemetnek és meg is síratnak...
És gáncsolóim, - azok is akadnak;
De nem bánom, beszéljenek;
A d d i g se adtam sokat a világra,
Nem hallgattam, csak a szívem szavára.
- Óh nem ez, más bánt engemet!

Az bánt, hogy akiért annyit rajongtam,
Majd észre sem vesz a haló poromban...
Virág virít a réteken,
És gondtalan lomboznak az akácfák,
Meghozza mind fehér, fürtös virágát,
S nem bánja, hogy már - nem nekem!

A lombos erdők csakúgy kivirulnak.
Vadrózsa-ágak egymásra borulnak.
S minden madár csakúgy dalol.
Csakúgy nyitnak, vagy tán még hűtlenebben
Vadliliomok a vén füzesekben,
A Tisza partján valahol!

S míg elfelednek lassanként: tudom jól.
Megvádolom virágtalan síromból
Az egész nagy természetet:
"Te voltál első ideálom,
Te voltál az egész világom,
S lám, hasztalan szerettelek!"







IMÁDSÁG IDEJÉN


Csak imádkozzatok édes kis fiaim,
Az imádság áldás, az imádság élet.
Minden gonosz ellen lelünk menedéket,
Addig e világ ha ellenünk fordul is,
Nem vagyunk magunkra...
Velünk van az Isten az imádságunkba !

Csak imádkozzatok édes kis fiaim,
Az imádkozástól messze jár a vétek,
vagy ha kit megejt is: bűnbánata könnyén
Igaz imádságban megtisztul a lélek.
Kit ti úgy szerettek, az égi szivárvány:
A menny mosolygása
Megtérő bűnösök könnye hullására!

Csak imádkozzatok, édes kis fiaim,
Istenfélelemmel, emberszeretettel...
Mert bűn az imádság, ha mit szájatok vall,
Meghazudtolnátok rút cselekedettel.
Ki sok imádsága nagy magaslatáról
Mást lenéz kevélyen:
A jó Isten annak nincsen a szívében!

Csak imádkozzatok, édes kis fiaim.
Én tanítalak rá megpróbált szívemmel,
Az imádság áldás, az imádság élet,
Istenfélelemmel, emberszeretettel.
De ne feledjétek, hogy szeretet nélkül:
Hitünk csak sivárság...
S hogy az igaz élet a legszebb imádság!







JÓSLAT


Én hiszek a világba,
Én hiszek a jövőbe,
A szeretet hatalmát,
A jóság diadalmát
Hiszem és hirdetem előre!

Lesz még idő, mikor majd
Az emberszív belátja;
Hogy gyűlölködni vétek;
Hogy szeretet az élet,
Hogy ez az ő igaz világa!

...Oh, majd ha ez az eszmény
Ül egyszer diadalmat,
Pedig meg lesz, tudom jól,
Az én haló poromból
Virágok és rózsák fakadnak!







KARÁCSONY ESTE


Nincs szebb ünnep
Karácsony napjánál.
Karácsonynak
Szép est hajnalánál.
Tele fénylő,
Csodás költészettel,
Mennyei nagy
Édes szeretettel.

Pásztoroknak
Angyali szó hallik,
A mennyország
A földig lehajlik,
Kis Betlehem
Szalmás jászolára...
A szegények
Vigasztalására.

Hajh, ti bölcsek,
Pásztorok, királyok.
Úgy eláldom
A találkozástok.
Karácsony est
Legnagyobb csodáját:
A szeretet
Szent harmoniáját!

Boldog idő,
Földreszállt mennyország
Gyere vissza
Még egyszer mi hozzánk.
Óh, jelentsd meg
Még egyszer mi nekünk:
Emberi, szent
Egy-testvériségünk.

Legalább így
Karácsony napjára,
Gyere vissza
Ez önző világra.
Kemény szívünk
Lágyítgasd puhára, -
A szegények
Vigasztalására!







KARÁCSONY


Egy nap meg egy este
Minden esztendőben:
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!

Ha nem is, ha nem is
Valami sokáig:
Karácsony estétől
Karácsony napjáig.

Karácsony estéjén,
Hogy a csillag támad:
Kinyitnám aranyos
Gyöngyös palotámat.

Minden elhagyottat
Oda gyűjtögetnék,
Sápadozó árvát
Szárnyam alá vennék.

Ha koldus, ha bűnös:
Nagy birodalmamba'
Szerető szó nélkül
Senki sem maradna.

Könnyet ahol látnék:
El azt sem kerülném,
Szép selyem kendőmmel
Szépen letörülném!

... Karácsony estéjén
Minden esztendőben,
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!


Szabolcska Mihály Karácsony KBG

Link








KERTBEN


Lombhullajtó, őszi alkonyattal,
Teli a kert sárguló avarral.
A kert alján régi, zöld szinében:
Egy fenyőfa pompázik kevélyen!

És a fenyő szól egy almafának:
"Jó almafa, de nagyon sajnállak,
Minden új nap búsabban virrad rád...
- Az én sorsom örök fiatalság!"

S felel rá az almafa szelíden:
"Szép a sorsod, de én nem irigylem,
Örök törvény az én lombhullásom,
S jó az Isten, van vigasztalásom!

Tavaszidőm tele volt virággal,
Lombjaim közt zengett száz madárdal.
S gyümölcscsel volt rakva minden ágam...
Sorsom az, hogy nem éltem hiában!







KERTEMBEN


Én kis kicsi fáim,
Csak növekedjetek ti,
Csak lombosodjatok.
A nótás madaraknak,
Ha rátok fészket raknak,
Oltalmas enyhet adjatok!

Legyetek tavaszonként.
Mindig virágosabbak,
Termő rüggyel teli;
S szórjon sugarat rátok.
Ő, aki a virágot
Édes gyümölcscsé érleli!

Mikor nyáron vihar száll,
Hatalmát mutogatván,
Át a völgyünk felett:
Ti bölcsen meghajolva,
Másokért, magatokra
Vigyázzatok, - engedjetek!

Daczolni a viharral,
Törni, de nem hajolni,
Nem a ti dolgotok.
Nektek használni váltig.
Az önfeláldozásig.
Egyetlen hivatásotok!

Lássátok én se bánom,
Hogy nem czédrusfa lettem.
- Sőt áldom Istenem,
Hogy hozzátok hasonló
Csendes, szelíd, mosolygó
Gyümölcsfa lett az életem.







KÖLTÉSZET

(Válaszul egy levélre.)


Hogy mi a költészet?
Rózsabokor, amely gyümölcsöt nem érlel,
S hasznot nem igen hajt jámbor kertészének...
- De az élet talán nem is volna élet,
Ha ez nem virulna ezer szépségével!

Hogy mi a költészet?
Ragyogó látomás, rózsaszínű álom,
Mely a rideg valót szebbnek rajzolgatja...
- S oly szomorú volna egy-egy sivatagba'
Álmodozás nélkül élni a világon!

Hogy mi a költészet?
Sok embernek semmi, - soknak meg az élet.
Varázsa: akár a szerelem varázsa.
Ha nem érzed: senki meg nem magyarázza,
S nem kell magyarázni, ha szívedben érzed!







KRISZTUS KERESZTJÉN ...


Krisztus keresztjén
Az van felírva,
Hogy az igazság
Nem vesz a sírba!
- Örvendjen, akit
Bántalom ér;
Ha lelke tiszta,
Szíve fehér!

Krisztus keresztjén
Az van felírva,
Hogy a szeretet
Nem vész a sírba!
- Mind e világ bár
Életedre les;
Csak te bocsáss meg,
Csak te szeress!...

Csak te bocsáss meg
A gyűlölőknek,
S oszd szét a szíved
A szenvedőknek!
- Megmozdult a kő
Sírja felett...
Örökkévaló
A szeretet!



















KRISZTUS KERESZTJÉNÉL


Ha ránehezednék lelkedre a bánat,
Hited, önbizalmad magadra hagynának,
Reményed légvárát látnád omladozni,
Krisztus keresztjénél tanult meg,
Tanulj meg tűrni, imádkozni!

Ha csalódnál abban, akiben reméltél,
S most látnád be későn, hogy hiába éltél,
Óh ne siess senkit átokkal dobálni,
Krisztus keresztjénél tanulj meg,
Tanulj meg másnak megbocsátani!

Jóságodért hogyha gonosszal fizetnek,
S rosszaságát látod csak az embereknek,
Ne siess hozzájuk hasonlóvá lenni,
Krisztus keresztjénél tanulj meg,
Tanulj meg végnélkül szeretni!

Vég nélkül szeretni, vég nélkül remélni,
Lelket gazdagító eszményeknek élni...
S megállni mellettük életre, halálra,
Krisztus keresztjénél tanulj meg,
Hinni egy magasabb világba.







LÁNYHIVATÁS


Ne vigyétek a lányt
Magas iskolákba,
Ne tanítsátok sok
Hideg tudományra.
A jó Isten a lányt
Másra teremtette;
Nem okoskodásra,
Hanem szeretetre!

Gyönyörűbb tudomány
Úgy sincs e világban,
Mint ami úgy terem
Magától a lányban.
S hol van nagyobb erő,
Ez ő erejénél?
A gyöngédségénél,
A szereteténél!

Az ő hivatása:
Vidítni, szeretni,
Napnélküli puszták
Napsugara lenni.
Elűzni a gondot
Pihenő tanyánkról,
Küzködő férfiak
Felhős homlokáról!

S lenni az eszmények
Hű ápolgatója,
Vigasztalanoknak
A vigasztalója.
Érezni, szeretni
Ez az ő világa...
- Ne vigyétek a lányt
Magas iskolákba!







LEÁNYOK


Teljes egész életemben
Nem gyűlöltem, csak szerettem,
Minden embert, minden sorban,
Ha leány volt, annál jobban!

Még se tudott engem senki,
Csak megcsalni, csak rászedni
S kinevetni alattomban -
Ha leány volt, annál jobban!







MAGDA


A vasúti kocsi ablakába
Egy lánynév van belekarcolászva:
>Magda<, >Magda<... Mintha csak élnének
A vonások, s virágból lennének.

Aki írta - látom a szívemmel, -
Tele volt a lelke szerelemmel.
Szerelemmel, rozmaring virággal
Elválásuk édes bánatával!...

... És rám borul lassan, észrevétlen
Én reám is édes emlékképpen:
Az a tavasz - messziről is áldom, -
Amilyen több nem lesz a világon!

Tél az idő, de körültem mintha
Rózsabokros kikelet virítna...
- Magda, Magda, az Isten megáldjon,
Hű szeretőd hamar rád találjon!







MAHOLNAP...


Maholnap leveleznek
A bégaparti fák,
A réteken, mezőkön
Kinyílik a virág.
Maholnap újra nyár lesz,
S rá újra ősz, tél hirtelen.
...S e változási forma:
- Az ördög hitte volna, -
Rajtunk is épp' így átmegyen!

Régebben nem vigyáztuk,
- Törődtünk is vele! -
Hogy életünknek is van:
Tavasza és tele.
Gondolkozóba épp' most,
Ez új tavasz jöttén esünk...
Előbb-utóbb megérem,
Én édes feleségem,
Hogy mink is megöregeszünk!







MESSZIRŐL...


Minél inkább távolodom tőled,
Annál többször álmodom felőled:
Rózsaerdő, fiatal korom.
S amik akkor fájón megsebeztek,
Messziről a szúró töviseknek
Ágain is mind rózsaszirom!

Távolán a kéklő messzeségnek,
Nyoma sincs a régi szenvedésnek.
Elfeledtem a bántalmakat,
Az útszéli gallyak csapdosását,
Rossz emberek önző rosszaságát...
- Hanem ami szép volt, megmaradt!

Szívem édes, ezer szép emléke,
Délibábos vágyak kergetése,
S az érzés, mely álom maga is,
De gyönyörű, bűvös-bájos álom,
Külön tündérvilág e világon,
Melynek édes még bánata is!

... Ha még egyszer e mi földi éltünk,
Elejétől át lehetne élnünk:
Óh én csakígy élném át megint.
Bolondságát, hibáit se bánom,
Úgy mennék át újra e világon
Hebehurgyán, - a szívem szerint!







A MI FALUNKBÓL...


A mi falunkból jött az üzenet
Áll még a gólya eszterág felett,
Nő még a fű a zöld domboldalon
És bent az udvaron.

Kertünkben még virul a sok virág
És még rügyeznek tavasszal a fák
És egyre folyik a mezőn a munka
A mi falunkba.

A mi falunkba ákácfák alatt
Fehérre meszelt házak állanak
És estefelé, ha a nap lehull,
Bealkonyul.

A mi falunkba nyáron nő a zab
És éjszaka van, ha nem süt a nap;
Forgácsot vág ki fábul a gyalu,
Csodálatos, csodálatos a falu.







MÉRT NEM SZÜLETTÉL TE...


Mért nem születtél te
A mi kis falunkban,
Ott se messze tőlünk,
Csak a szomszédunkban.

Csak a szomszédunkban.
De ott is szegénynek,
Falu rózsájának,
Falu legszebbjének.

Én meg soha, soha,
- Szegény fiú módra, -
Kis falunk határát
Át ne léptem volna!

Nem tanultam volna
Olvasni se másból:
Csak a te szemedből,
Csak a te orcádról.

Oh, onnan se másról,
Onnan se egyébről,
Csak a szíveinknek
Örök szerelméről!







MULANDÓSÁG


Hejh, gazdag természet, de leszegényedtél;
Lombos, leveles nyár, de kopárrá lettél.
Hova lett a rétek ezer vad virága?
Hová az erdőség koszorus lombsátra?

Hová lett a bűvös láng a nap szeméből?
A kacagó kékség, a gondtalan égről?
Hová a költészet a madár szavából?
A hangulat és szín, a táj távolából?

S hova lett mindez, hajh olyan észrevétlen?
- Virág az élet egy gyermeklány kezében.
Mire összekötné: por lesz a virágból,
Öreg anyóka a hajnalszemű lányból







NEHÉZ NAPOKBAN.

(Levél egy gyermekkori, volt barátomnak.)


Csalódottan, szomoru szívvel,
Irom hozzád e levelet;
És fekete, sűrű fátyollal
Boritom bé emlékedet.
Nekem meghaltál mindörökre,
Pedig lám, - most lettél nagy úr!...
S az ára csak szíved nyugalma,
- Ha van szíve, ki így eladja
Lelkét, hazáját botorul!

Azt mondjátok tudom ti erre:
>Hisz' mi szolgáljuk a hazát<...
- Mikor segíttek letiporni
Jogos, napfényes igazát.
Mint a mesében, a karámnál,
Az éhes farkasok dala:
Ugy hangzik ez a ti beszédtek...
Akit ti szolgáltok, ti védtek:
Óh nem a nyáj, nem a haza!

Pedig ott nőttél föl e nyájban.
- Hová tetted emlékidet?
Apád becsületes magyar volt,
Ha tudná, belőled mi lett?!
Anyáinktól együtt tanultuk
A Himnuszt és a Szózatot...
Hogy is volt lelked, most &#187;beállni&#171;,
Anyád emlékét meggyalázni,
Szegény nagy úr, szegény - halott!

Vagy ha már nem adtál a multra,
Miért nem nézted a jövőt?
Lesz-e, a ki beharmatozza
Könyjével egykor szemfödőd'?
Nem félsz-e, hogy fiad megútál?
Mihelyt meg fogja érteni
E mai kor sok undokságát...
S mostani uraságtok árát
Akkor könnyel fizetgeti!

... Hatalmatoknak hát csak örvendj.
Búsulnak mások eleget,
És fekete, sűrű fátyollal
Borítják bé emlékteket.
Mert szenvedésnél és nyomornál
Van a mi még keservesebb:
Az a tudat, hogy a magyarnak
Saját fiaiból akadnak
Mindig az - Efiálteszek!







ŐSZI HANGULAT


Csodálatos szép őszi délután van.
Magánosan bolyongok a határban.
Szellő se lebben, - a nyárfalevél
Mozog, az is csak magában beszél.

Fejét a fűzfa szomorún lehajtja,
Több már a zöld lombnál a sárga rajta.
Üres fészek lóg a galyak alól,
Lakói már ki tudja merre, hol?

Az erdőszélen, a lombok hegyében,
Úgy úszik egy-egy békanyál fehéren:
Mint mikor a váló szerelmesek,
Fehér kendővel búcsút intenek.

Ott fönt meg kéklő selymén az egeknek,
Halványfehér bárányfelhők lebegnek.
S a táj, ameddig csak beláthatom:
Csupa békesség, csönd és nyugalom!

És mint ez őszi hangtalan határban:
Szívemben is nagy, édes némaság van.
Nyugodt a lelkem, csendes, hallgatag,
Olyan boldognak érzem magamat!

És mégis e mosolygó környezetben:
Valami mintha kényszerítne engem,
Leborulni a sárguló gyepen
És sírni, sírni, - nem tudom miért?
Hosszan, keservesen!







ŐSZI TÁJON


Őszi tájon járok elmerengve,
S gondolok a saját életemre,
Valami nagy, biztató varázs van
E mosolygó őszi elmulásban.

Hajlik a nap csendes alkonyatra,
Az árnyékot messze nyújtogatja...
S mintha onnan valamit várnának:
Kelet felé húzódnak az árnyak.

A sárguló harasztok tövébe:
Sarjadozik egy-egy zöld levélke;
Előlege egy más kikeletnek,
Biztatása csüggedő szívemnek.

S őszi alkony, őszi tájék képe
Elringat egy édes merengésbe...
És kibékít a nagy elmúlással:
Minden élet folytatódik mással!

Örökre itt semmi el nem múlik,
Az árnyék az éjszakába nyúlik,
De reggelre gyönyörű sors vár rá:
Átváltozik hajnali sugárrá.

Én lelkem te, ne félj a haláltól,
Új élet lesz minden elmúlásból.
Örök és jó a mindenek Atyja,
S a változást keze igazgatja!







RÁKÓCZI KOPORSÓJÁNÁL


Visszajöttél, hazajöttél végre,
&#187;Hazánk szentje, szabadság vezére!&#171;
Véget ért hát nagy hontalanságtok,
Kétszázéves nehéz bujdosástok.

Hogy elmentél, zöld erdők harmatát
Hó lepte be piros csizmád nyomát.
S oda fagyott a nagy zuzmarába
Szabadságunk bimbós rózsafája.

De a neved bűbájos emléke
Tovább virúlt nemzeted lelkébe'.
S ki érettünk legtöbbet szenvedtél:
Szabadságunk eszményképe lettél!

Eltörhették a tárogatónkat,
Megtilthatták álmodni is rólad,
Csak te voltál a szívdobogásunk,
A legszentebb titkos imádságunk.

Csodás hittel, édes meseszóban
Regélgették a magyar kunyhókban:
Az üstökös újra tündököl még...
Hej Rákóczi egyszer visszajön még!

S ha valahol elszét e hazába'
Lobbot vetett a szabadság vágya,
Ha valami szívünk föltüzelte,
Azt mondtuk rá: a Rákóczi lelke!

Újra kezdett dicső küzdelmünkben
A te lelked lángolt a szívünkben.
Nagy fényedről tisztán rád ösmertünk,
Csakhogy akkor Kossuthnak neveztünk.

- Hazajöttél végre valahára,
Szabadságunk bolygó fénysugára.
S poraidat ha már visszahoztuk:
Lelkedet is haza imádkozzuk.

S valahára méltók leszünk hozzád;
A tied lesz egész Magyarország.
A te lelked lesz már a vezére:
A szabadság igéretföldére!







RÁKÓCZI NÓTÁJÁT...


Rákóczi nótáját hallgatom, hallgatom,
S felujong a lelkem szilajon, szabadon,
Tűz csap a szívembe, lángra gyúlok tőle,
Rákócziék lelke árad ki belőle.
Most vagy soha még, mi szegény anyánkért,
Árva hazánkért: rajta, előre!

Hallgatom, hallgatom Rákóczi nótáját,
S könny borítja el a két szemem pilláját.
Most borul, most borul búsan utoljára:
Rákóczi, Bercsényi a magyar határra.
Magyarországot megfogta az átok,
Minden hiába, minden hiába!

...De hallga csak, mégis, mintha távozóba,
A dalból egy remény még visszalobogna.
S mintha azt mondaná ez a szent reménység:
>Minden éjszakára egyszer megvirradt még!
- Ezzel a dallal büszkén, diadallal
Visszajövünk még, visszajövünk még!<







SALZBURGI CSAPSZÉKBEN


Nem a Tisza partján fekszik ez a csárda,
Benne halavány sör, nem piros bor járja,
A nagy asztal mellett sváb legények ülnek,
Egy verklis valami
Nótát köszörülget.

Folyik a sör, a szó - mígnem összevesznek,
Szerető, vetélytárs egymásra ismernek;
Egymásra ismernek, de tenni nem mernek,
Vidám verkli szónál
Csak úgy veszekednek!...

Ha ez a csárda a Tisza partján volna:
Arról a leányról kevesebb szó folyna;
Az is, ami folyna, tudom, másként folyna,
S idebent azóta
Csak egy legény volna!







A SZÜLŐI HÁZ, A CSALÁD


Ha visszatekintek
Elszállt életemre:
Volt részem elégszer
Igaz szeretetbe;
De soha senki úgy
Nem szeretett engem,
Ahogy te szerettél,
Napsugaras szívvel
Édes anyám, lelkem!

Ha visszatekintek
Ellszált életemre:
Úgy születtem én is,
Viszon-szeretetre.
Hálátalan máshoz
Soha nem is lettem,
Csak neked maradtam
Örökös adósod:
Édes anyám, lelkem!







TAVASZI EMLÉK


Szép tavaszidő volt... Mindenütt virulás.
Csak az én szívemen ült nyomasztó bánat;
A halál sejtelmét vonszoltam magammal
Mint valami árnyat.

S mondtam az erdőnek: Szép leveles erdő
Hátha te meg tudnál gyógyítani engem?
Hátha az elmúlást a virulásod közt
Végkép elfelejtem!

Mondtam a mezőnek: annyi a virágod,
Sugarad, nótád tán soha el sem fogynak...
Orvosolj meg engem, szedd el a tüskéit
Gyötrő bánatomnak!

És felelt az okos tavaszi természet:
"Nézz meg engemet jól... A halál csak álom.
Tedd a bánatodra az én diadalmas
Nagy megújúlásom!"

Szívem, lelkem akkor csakugyan kigyógyult
A lombfakadás közt, a meleg sugáron...
- S azóta én minden tavaszban a legfőbb
Orvosomat várom!







A TISZA PARTJÁN...


A Tisza partján szeretnék meghalni,
Virághullajtó őszi alkonyattal.
Vagy azt se bánnám: hogyha épen akkor
Pirosítná magát az őszi hajnal.

Csak ősz legyen; szép, bánatos, szelid ősz,
Mint amilyenben volt a születésem...
S a távozásom olyan szeretettel
Állják körül, mint rég az érkezésem!

- És ami e két ősz közét betölti,
Az életemre több áldás ne szálljon:
Mint ahogy én haló poromban is majd
Édes szülőim emlékét eláldom!







TISZTELD A GYERMEKET



Tiszteld a gyermeket, ki tudja előre
Melyikből mi válik, mi lesz a jövőben?
Hány egyforma gyermek játszott hajdanában
Názáreth mezőin, Názéreth porában?

-Tiszteld a gyermeket!

Tiszteld a gyermeket, ki tudja miféle
Csodálatos hajnal szunnyad a szívébe?
Lelke mozzanását ma még alig látod,
S egykor fénnyel szórja tán be a világot.

-Tiszteld a gyermeket!

Tiszteld a gyermeket, zárt levél a lelke,

Csak az Isten tudja mi van írva benne.
A dicsők, a hősök s mind a legnagyobbak
Egykoron együgyű kis gyermekek voltak.

-Tiszteld a gyermeket!

Tiszteld a gyermeket, ha koldus nyomorba

Sorsa úgy dobná is ki a szemétdombra.
Ott teremnek sokszor az új-eget látók,
Az apostolok, a próféták, a megváltók.

-Tiszteld a gyermeket!

Tiszteld a gyermeket, s érző szíveddel
Csókold meg, öleld át meleg szeretettel.
Hátha ez a csókod lesz az ihletése,
S egykor milliókat melegít fel véle?

-Tiszteld a gyermeket!







URAM, MARADJ VELÜNK!


Mi lesz velünk, ha elfut majd a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk...
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár?
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha e világból kifogyunk?
S a koporsó lesz összes birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

...Uram tiéd a tél, tiéd a nyár.
Te vagy az élet, és te a halál.
A változások rendje mit nekünk?
- Csak Te maradj velünk!







ÚJ MEGVÁLTÓK


Krisztus a szegény népből született,
S halálig védte a szegényeket.
De ő a szeretetben - ez az Élet!-
Hirdette az ember-testvériséget.

Krisztus a nagy, testté vált Szeretet
Szívéhez ölelt minden népeket.
De szánta nemzetét, búsult miatta,
S hazája pusztulását megsiratta.

- Ti új megváltók, ember-bölcselők,
Boruljatok le a Krisztus előtt,
A védtelent vegyétek védelembe...
De gyűlölet ne égjen szívetekbe!

És a haza, s a hazaszeretet,
Szentség legyen mindíg előttetek...
Mi lesz az ember, ha nem lesz hazája?
Útszéli koldus, - anyátalan árva!







ÜNNEPNAPOK


A szeretet az én vallásom,
A jótétel az imádságom.
Ha mikor egy csöpp jót tehettem:
Ünnep van aznap a szívemben.
Nem építem az üdvösségem,
Vakhitű,pogány gyűlölségen,
Sem égi,földi boldogságom
Ember csinálta szűk dogmákon.
Célom e gyarló földi testben
Megállni minél emberebben,
S úgy osztani be életútam,
Ahogy Krisztustól tanultam.
Megnyugodni a jó Istenben
Ki mindig jóra vezérl engem,
S legfőképpen egyre törekedni,
Mindenkit testvérként szeretni.
A szeretet az én vallásom,
A jótétel az imádságom,
Ha mikor egy csöpp jót tehettem:
Ünnep van aznap a szívemben.







VÁLTOZATOK


Vajjon mi lesz a hulló virágból?
Vajjon mi a nyári napsugárból?
S dalából az énekes madárnak?
- A mi szép volt: semmivé nem válhat.

...Virágiból a hulló mezőknek:
Tán mosolygó lányálmok szövődnek.
Fehér álmok, fehér nyoszolyákon,
Álomtalan, édes éjszakákon.

S a nyári nap meleg sugarára:
Rátalálni egy-egy pillantásra
Sok ránk eső lelkes szem tűzében,
Puha, meleg, napos nézésében!

A madarak nótája se vész el.
Meglelkesül csengő rímeléssel
Álmodozó poéták dalában.
S száz szerelmi, szótlan vallomásban!







VIHAR ELŐTT


Mintha fával vernék a hegedű húrját,
Minden szilajabb dalt úgy érez a lelkem,
Nem az én világom a harcok világa,
Fáj azt énekelnem.

Csendes merengéssel álmot szövögetni
Az örök, az édes testvér-szeretetről,
Dalt betüzni ki a hervadó virágról,
Hulló levelekről.

Eldalolni tiszta, igaz érzelemmel,
Örömöd', bánatod' lelkem kis családom,
S eláldani, aki veletek megáldott:
Ez az én világom!

És ha néha mégis túlajzik a lelkem,
Hazám, meglelem-é szívedhez a hangot?...
- A vihar is néha sirálylyá sodorja
A szegény galambot.

S tollúja becsapzik, sorsa fonákságán,
Mint vihar postája, maga is elrémül...
Mindegy! csak megértse a nyugovó tenger,
Hogy zivatar készül!








 
 
0 komment , kategória:  Szabolcska MIhály  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1322
  • e Hét: 7666
  • e Hónap: 34289
  • e Év: 171661
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.