Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
x
  2011-12-31 13:55:12, szombat
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ............. 2011-06-21 13:23:53
Szabó Imre: Egerfarmos (vers)


A szüretelők szomorúsága szemében
halkulón, erősödőn;
kis teste húrként pendül, amint
lelke rezdül-elcsitul:
szélfútta, -csitította tó.

Nincsen rakpart, nincsen alsó köve,
csak a mező hullámzik,
fátylat visel a fény
széppé zengő emlékekből,
majd vetkezni kezd:
hatalmas idomokkal fürdik
a zöld, aranyszőke, barna hullámokban.

Kedvesem, szomorú szeműm,
látványok gondos szüretelője,
meddig él a gondolat, mondd,
ha a sárfű zsombékain indul
fütyörészve, idétlen tagjait
lóbálva kamaszosan,
hódítani akar;
a látvány börtönét nem tűri,
mert ő több, mint az egek fénye,
több, mint a földek húsos árnya.

Nepomuki Szent János,
így faluhelyen csak Jancsi,
a vizek elfogytak alóla,
most a gyér utcasarkot őrzi,
egykedvű tekintettel
védőszentje lesz annak,
aki csak akarja.

A szüretelők zászlós dalokkal járnak,
de szomorúságuk szemükön,
a mezők hulláma lábukon,
néha meglendül az ég,
s nem szüretelhetik le;
soha nincs befejezve a szüret,
mindig szomorúak,
hiába a dalok,
hiába a lélek csapzott lihegése,
hiába a szétsugárzó, glóriásodó gyönyör,
amint a gyomor tájékáról
lendületet sugárzik a kézbe,
élét adja a tekintetnek,
bársonyát a létezésnek.

Kedvesem, szomorú szeműm,
hová visz a gondolat?
Mi ketten tudjuk,
hogy nem fontos...
Csak az alkotás örök.

(Eszperantó festőtábor, 2007)


 
 
0 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
x
  2011-08-28 13:03:10, vasárnap
 
 
Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ............. 2011-06-21 13:21:10


Szabó Imre
Dilemma

Az élet tajtékzó viharában
Hánykolódó lélekvesztő,
Emberi roncsokból felszálló
Sikoly, mily dermesztő!

Semmivé lett üres vágyak,
Hiányt pótló tárgyak,
Reszkető kézzel tartott,
Hervadó olajfaágak.

Cirkusz porondján tolongó
Kíváncsi, néma tömeg.
Vérre szomjas, tébolyultan
Meredő, üveges szemek!

Füst és hamu, köd és homály,
Szertefoszló, csendes remény!
Kábult ébredés, riadt eszmélés,
Hova tart az emberi lét?

Bensőből feltörő, ébredni vágyó
Meztelen, tiszta értelem,
Mely olthatatlan tűzzel ég,
Nincs benne félelem!

Élet és halál, menny és pokol,
Mit rontottunk el, hol s mikor?
Kérdés kérdés hátán lovagol,
Leránt, felemel s elsodor.

A mindent eláruló némaság
Hallatja, kiáltó szavát.
S a fátyolba burkolt hazugság
Fennen szajkózza igazát.

A rövidre zárt emberi elme
Kergeti lázálmai valóságát,
S önmaga körül keringve
Keresi létezésének igazságát.

Megannyi vérző, fájó talány
Melyre választ keres, remél
Öreg és fiatal, fiú és lány
Mind ki e földön él.

Van-e kiút, remény, menekülés?
S letépve a fenevad bélyegét,
Túlélve a halált, a megsemmisülést,
Megtaláljuk-e az élet értelmét?

Bolyongunk s minduntalan
Keressük azt az egyetlen utat
Mely értelemmel megfoghatatlan
Mégis az Örökkévalóra mutat

Porfelhőn áttörő, izzó napsugár
Ébreszti kábult seregünk
Vérrel mocskolt kezünkkel
Dörzsöljük homályos szemünk

A hazugság, mint szürke
Hályog mi eddig rátapadt
Miképp a templom kárpitja,
Középen kettéhasadt

Az élet végtelen tengerén
Haladó Noé bárkája,
Istent dicsérő, boldog
Emberek kavalkádja

Valóra vált csodás vágyak,
Aratásra kész tájak
Magasba emelt kezekben,
Virágzó olajfaágak.

Bensőből feltörő, repülni vágyó,
Fehérbe öltöztetett értelem,
Mely a szentség tűzében ég,
Nincs többé félelem!









 
 
1 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
x
  2011-08-16 14:12:12, kedd
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ............. 2011-06-21 13:21:10


Szabó Imre
Érintés

A hold hűvösen rám ragyog,
Csendben egyedül ballagok
Távol a város zajától
Az emberek gondjától, bajától.

Fújja a szél a fák levelét,
Élvezem az éjszaka csendjét
Sötétben megbújó magányos padok
E nyugalomért bármit megadok.

Ilyenkor, egyedül, az ember
Gondolataiban elmerül…
A fantáziám elszabadul…
Néha-néha meg is vadul.

Száll, száll a fellegekbe
Nem is gondol a tényekre
Azt képzelem, beszélgetek,
Jézustól kérdezgetek.

Válaszol, beszélgetünk…
Egy tisztáson le is ülünk
Meggyőzött az igazáról:
Nem élhetek Tőle távol

Egy úton kell, hogy járjunk
Embereket kihalásznunk…
S jött egy pillanat…
A kép megszakadt.

Egyedül ülök a tisztáson
Távol a város zajától
A hold még mindig fenn ragyog
Lassan hazaballagok

Még magam sem értem
Valami történt bennem…
A kegyelem elért engem
Érzem, érzem!

 
 
0 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
x
  2011-08-06 21:23:51, szombat
 
  Szabó Imre -
Keserű és édes

Keserű és édes a szám,
ízek televénye,
emlékek porhanyója

Vegyül bennem szenny és csillogás,
emlékek, vágyak zagyulnak,
nincs többé jövő és múlt sincs,
a jelen pedig megkülönböztethetetlen
mindenektől.

Vágyam egy éles fényű pillanat:
te meg én.


 
 
0 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
x
  2011-07-30 19:35:58, szombat
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ............. 2011-06-21 13:21:10


Szabó Imre
A csend tornyaiban

Az élet viharos tengerén
Hajónaszád cirkál
Az emberek üres szemében
Félelem bujkál

Mily régóta nem bízhatnak már
Senkiben, semmiben
Tekintetükkel kutatnak a
Messziségekben.

A csend tornyaiban megszólaló
Lélekharang
Szíveddel hallható halk, szelíd
Mennyei hang:

„Ne félj, mert én megváltottalak
Enyém vagy Te,
Hozzád szólok és Téged hívlak
Mindörökre”

Minden titkok ajtaját nyitó
Üvegkulccsal kezükben
Átlépnek a gonoszság által
Emelt hegyeken

Eldobják maguktól a tántorgás
Öblös kelyhét
A kiválasztottak keresik
Krisztus keresztjét

Keresik a fájdalmak férfiát:
A Messiást.
Aki megbékülést hirdet és
Szabadulást

Pusztában kiáltó szót meghalló
Nyomorultak
Megtalálták Istennek Bárányát
Már bízhatnak

A csend tornyaiban megszólaló
Lélekharang
Szíveddel halható halk, szelíd
Mennyei hang:

„Imé az ajtó előtt állok
És zörgetek
Valaki… megnyitja az ajtót
Ahhoz bemegyek.

Bemegyek, és vele vacsorálok
És Ő én velem.”
Tekintetükben nem bujkál majd
Többé félelem.

Eljött az Istennek országa
Térjetek meg
És tegyetek tanítványokká
Minden népeket!





 
 
0 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
x
  2011-07-30 18:44:38, szombat
 
 
Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ............. 2011-06-21 13:21:10


Szabó Imre
Van aki ...

Megsárgult kép lóg a falon
Könnycsepp fut le arcodon
Nem vagy már fiatal se vagány
Szívedbe mart a vasfogú magány!

Ott állsz a tömegben, egyedül
Ellopták álmaid észrevétlenül
Nézed az emberek seregét
Egynek se tudod a nevét!

Bensődben dúló, örök háború
Fekete álarc mögé bújt gyanú
Nincstelen valóság romlott vágyai
Gonoszság végtelen csápjai

Melyek, körbe fonják életed
S lerántanak a mélybe: Ég veled!
Nincs kiút? Nincs remény?
Magával ragad ez az örvény!

Kérdőn emeled fel tekinteted
Az igazság kitárt ajtaját keresed
Távolban táncoló, csábító délibáb
Rejti a messziség rozsdás kapuját

Kezedben kép, egy darabka múlt
Szemedben izzó fény már kihunyt
Álmok, miket ébren álmodtál
Amikért mindig vállvetve harcoltál

Semmivé lettek egy pillanat alatt
Arcodra fagyasztva mosolyodat
Múlt, jelen, jövő már összefolyt
Nem hallod, e kétségbe esett sikolyt?

Sikolyt, mely önmagadból kiált
Nem tűrve tovább a háborút, a viszályt…
Mennyi, mennyi fájdalom
Ki érti, ki érzi bánatod?

Mely, végtelen, mint a tenger árja,
S olthatatlan, mint a tűznek lángja.
Rab vagy-e? Vagy szabad,
Ki „önszántából” a vesztébe szalad?

Ott állsz egyedül, önmagad körül,
Nézed szenvedéseid, tétlenül.
Mégis, segítségért kiált szemed,
S a semmit markolja két kezed.

Mennyi fohász, mennyi ima
Hullt vissza, le a porba
Kinek van, reád gondja?
Ki éhezik válaszodra?

Van, aki éhes válaszodra!
Van, akinek Te vagy gondja!
Van, aki meghallja imád!
Van, aki érti szíved bánatát!

Van, aki letépje láncaid!
Van, aki visszaadja álmaid!
Van, aki legyőzte a magányt!
Van, aki kitárja az igazság ajtaját!

Van, aki téged mindig hazavár!
Van, aki ott áll a jó oldalán!
Van, aki megbocsátja bűneid!
Van, aki begyógyítja sebeid!

Vagyok, aki Vagyok!-
Szól hozzád lágyan Istened-
Váltságdíjat fizettem éretted,
Csak hívd segítségül e nevet!

Mely név nem lehet más:
Jézus Krisztus a Messiás!!










 
 
0 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
x
  2011-07-30 15:59:14, szombat
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ............. 2011-06-21 13:21:10


Szabó Imre
Akire vársz...

A gyűlölet fáján, önző keselyűk
Óvakodj a holtaktól, nincs szívük!
A halál csapdáját kerüld el messzire
Legyen példa előtted Jézus élete!
A Nap szerelmesei elhiszik a meséket
S, a világ nem fogadja be a Szeretetet.

Jézus elhordozta a világ keresztjét
Magára véve annak minden bűnét.
Az utcákon hömpölygő halottak,
Kik az Életről sohasem hallottak.
Halj meg a bűnnek, hogy élhess,
Az emberekre tiszta szemmel nézhess!

A felkelő nap házában alvó koldusok
S a palotákban pazarló gazdagok.
Szellemi hajótöröttek tévutak rejtekén,
A sötétség ott lapul sokak szívén
Emberek láncra verve csoszognak
Tompán, fásultan mozdulnak.

Érzik, hogy kellene valami más, valami új
Mert így mindig ők maradnak alul.
Érzik azt a belső űrt, hiányt.
Minden szív várja a mennyei Királyt.
Keresd Őt, mert Ő már előbb szeretett
Az élők könyvébe akarja beírni a nevedet.

Csörrenve lehulló láncok, bilincsek
Új vért, új életet kapó szívek.
Megtisztuló, csillogó szemek
Szeretettől ragyogó emberek.
Jézustól ajándékba kapod az örök életet
S vele együtt kapsz áldást, ígéretet.



 
 
0 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
x
  2011-07-22 14:14:02, péntek
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ............. 2011-06-21 13:23:53

Szabó Imre: Isa pur


Mindig ahhoz kiáltottam, aki volt.
Szerelmet attól zsaroltam, aki volt.
Az életemet annak adtam, aki volt.

A veled-velem több mint az együtt:
bennem-fészkelődésed, benned-fészkelődésem;
időnként már-már agyat cseréltünk,
s nem tudtuk: benned dobban az én szívem,
vagy bennem a tiéd...
S a tapintások szövevénye:
a kölcsönösen feszített finom pókhálók
egymásba gabalyodása negyedszázadon át:
huszonötször háromszázhatvanötször
huszonnégyszer hatvanszor hatvanszor,
s még annyiszor, ahányszor az emberi agy
szeletelni képes a foghatatlan időt.

S mindez a tér ezer-tízezer-milliárd
tükrű vetületében,
hol már nem is az igaz, ami van,
hanem ami fénnyel visszavetül,
fény a fénnyel egyesül, szétválik,
hullik és pereg mint a finom por
a pillanat törmeléke, a tekintet,
a harag, a boldogság,
szerelmes egymásra találásunk és
minden: a szavak, a mozdulatok,
a hallgatások, a hasonlatok és a
hasonlatok hasonlatai

Mindig ahhoz kiáltottam, aki volt.
Szerelmet attól zsaroltam, aki volt.

Folyton és szünetlen, állandó, bódult
vadászaton vadként játszódni futottam,
gyerek maradtam örökké, ki bújik, de
borzongva várja, hogy megtalálják,
ó, bárcsak megtalálnák! A gyermek izgalma és a vad rettenete
együtt bennem a vadász szimatoló
kábulatával - mindez voltál huszonötször
háromszázhatvanötször milliószor.

Mindig ahhoz kiáltottam, aki volt.

Zene voltál és zsoltár, estéli zsolozsma,
s mint jó remete hajnalban is imára
keltem, ki önszorgalmú penitenciát
ró magára, hacsak a vétekre gondol,
mit mások elkövettek, mert a gondolat is bűn,
s magamra vettem a bűn bélyegét, mételyes szívemmel
sodródtam és sodortam széles sávban,
markomban az a gyilok, a szívem az
a gyilok, az agyam az a gyilok, mint
jó remetének az az ima.
És így voltam egy, és veled voltam egy.
Hullik életünk pora.

Ahhoz kiáltok, aki lesz.
Szerelmet attól zsarolok, aki lesz.
Életemet annak adom, aki lesz.

Te vagy. Folyton. Míg a jövő még jöhet.
Szünetlen.
S néha megköszönöm.




 
 
0 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
x
  2011-05-31 15:09:00, kedd
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2012-08-06 13:33:41

Szabó Imre - Túl az időn

"Einsam bin ich,
aber nicht alleine."
(Goethe)

Szellő, jaj, boldogságom meg ne fúdd!
Porszem, jaj, meg ne karcold!
Hangya, bogár is, mind csituljon:
rezzenetlen tükör legyen a világ!

Boldog vagyok, mint az erős hidak,
karcsún, izmosan amint dacolnak
az áruló elemekkel;
szinte felszökve állnak,
akár régi képek szentjei.

Boldog vagyok, mint a tenger partja,
mikor visszakapja eltávozott kedvesét,
mikor újra öleli a visszatért tenger;
és habjait mint boldog csókokat
áradón ontja szünetlen.

Boldog vagyok, mint a déli árnyék,
mikor kedvese a nap, a legragyogóbb,
mikor tőle arcot, értelmet kap
soha-nem-volt létezése -
merthogy létezést is tőle kapott.

Boldog vagyok, mint a madár,
mikor szokott fájához visszatalál,
hol fészke van, hol álma van;
szárnyas szívét virágul odaadja,
dalából sző neki sűrű lombot.

Boldog vagyok, mint a pillanat,
kit ragyogó csillagnak dobott
az Isten a tetőtlen ég tetejére,
a társa-pillanatoknak,
a végetlen időnek hogy lenne tüze.

Boldog vagyok.
Szellő, jaj, porszem, jaj,
boldog vagyok! -
Rezzenetlen tükör.


 
 
0 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
Sz Imre
  2010-12-11 19:29:03, szombat
 
 
------------------------------------------------------------------------------








Kara Mia


Kedvesem, merre jársz, amikor
tömött denevérraj az éjszaka,
mindenünnen surrogását hallom;
nem nyughatom, nem nyughatom.

Hiányzik, mintha bőröm nem lenne,
az érintésed rólam,
hajtom fejem, de mintha hideg kőre;
nem nyughatom, nem nyughatom.







Kiom valoras?


Nem tudom, mennyit ér?
Nem tudhatod, mennyit ér?
Kezdete se volt,
csak ránk szállt, mint esteli köd,
melyet délelőtt kicserél a napfény,
holnapra kicserél az eső,
csillagözön is válthat hajnalig,
a szmog is jöhet,
felhő is, meg zivatar.

Nem tudom, mit ér?
Nem tudhatod, mit ér?
Kezdete nem volt,
csak ránk szállt.








Feltámadunk


Feltámadunk! -
ott az írás
Isten szemében,
annak is felső,
annak is felső
legtetejében.

Isten szemén át
hat csizmás,
nagykabátos paraszt
hozta kifelé a temetőből
apámat.

Fekete csapájuk
az útban utánuk
a fehér halmok között
varjakban folytatódott.

S nyomuk már-már
a végtelenbe veszett,
felröppent az égbe,
éhes varjak emelték.

A fekete gubások
körbekerülték a temetőt,
megálltak, fogást váltottak,
a fehér hó fölött szállt
a barna koporsó,
apám szállt a fehér hó fölött.

Meg-megbotolva,
mint Isten teremtményei,
a hat gubások
az öngyilkosok árkán
átküzdve magukat,
az örökkert kerítését,
hol korábban megbontották,
szuszogva bevitték
a gödörhöz,
ami tárva állt,
mint szülő nő öle.

Dolores infernit
circumdederumt me...
szállt a kobalt ég felé,
zengtek a gubák és keszkenők,
káráltak a varjak.
Utoljára bekopogtak
apámhoz
a rögökkel.

Csak a rögöket láttam,
csak az öklöket a kapák nyelén:
rögök, öklök, rögök, öklök,
öklök, rögök, öklök, rögök,
s egyforma volt rög és ököl.

Apámat eltemettük.
Isten szemét becsuktuk.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Imre 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1352
  • e Hét: 4878
  • e Hónap: 20517
  • e Év: 53913
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.